Aki szomjazik, jöjjön!

A

 gonosz, úgy tűnik, elérte célját, a munkálatok a király parancsára leállnak (Ezsd 4,17-24). Nagyon úgy néz ki, hogy mégsem olyan szép és jó minden, ahogyan a hazatéréskor gondolták. A csüggedés nagyon könnyen felüti a fejét: ezért jöttünk haza? És miért engedi ezt az Úr? Mindez azonban próbája a hitüknek. Isten megpróbál, hogy a szorongattatások idején is bízunk-e Benne. Merjük-e folytatni a Tőle kapott munkát, ellenségeskedések közepette is?

Talán most többen arra gondolnak, kellett ez nekik? Miért nem engedték, hogy az ott élő népek segítsenek a templomépítésben. Hát nem jobb lett volna összefogni velük, és talán már túl is lennének a munkákon? Vádolás helyett segítséget kértek volna a királytól, és minden szépen, békességben zajlott volna. Azonban itt nem arról van szó, hogy az ott élő lakosok fogjanak össze és építsenek egy templomot, hanem Isten népéről, az Ő gyermekeiről van szó. Őket arra hívta el Isten, hogy különbözzön az életvitelük a többi néptől, legyenek bizonyságok a pogány világ felé. Ezek az emberek nem voltak Isten gyermekei, megmaradtak pogányoknak, ragaszkodtak bálványaikhoz. Igaz, mutattak be áldozatot Jahvénak is, de ez babonás félelemből fakadt. Mivel őket arra a földre betelepítették, úgy érezték magukat biztonságban, ha megadják annak a helynek az Istenének is a tiszteletet. Azonban szívükben maradtak pogányok. Így az összefogás keveredést hozott volna létre. Ezt utasították el, a felhígulást, a bálványok bekeverését Isten templomába.

Ez volt a probléma a fogságot megelőző időszakban. Beengedték a bálványokat az életükbe. Már nem az élő Úrra támaszkodtak, nem Tőle várták a segítséget, hanem az idegen istenektől és népektől. Nem tagadták meg Istent, hanem mellé tették a bálványkultuszokat. Isten azonban ezt megítélte. És most ismét kísért. Ráadásul úgy támad, ami sokaknak azt üzeni, fogjunk össze, mert így jobban haladunk, és mindenkinek tetszeni fog a különféle vallások békében való együttélése. Azonban Isten ma is azt akarja, hogy az övéi ne keveredjenek a világgal, hirdessék ugyan az evangéliumot, de ne vegyék át a világ felfogását, életmódját, és ne az ő segítségükre támaszkodjanak, hanem egyedül az Úréra.

Az Úr Jézus Krisztus az életét adta a kereszten, és arra hív, hogy csak Őt kövessük. Ő a világból is hívja az ott élőket, de ez azt jelenti, hogy hallom a hangját, és elindulok követni. Amikor ez megtörténik, nemet mondok a világ, a hitetlenség szerinti életre, és Jézushoz igazodom. Hívta Ő a samáriaiakat is új életre, és hív minket is.

Vannak időszakok, amikor úgy látszódik, megállt minden, nincs előrehaladás, a gonosz elérte célját. Azonban az Úr nem hagyja magára népét, jelen van, és igéjén keresztül bátorít. Ne adjuk fel, ne hagyjuk abba a Neki való szolgálatot. Hirdessük az igét, adjuk tovább, amit Tőle kaptunk. Tegyük ezt kitartóan, és amikor nehézzé válik a helyzet, Urunktól kérjünk segítséget. Nagy kísértés az egyház számára is, amikor az épületeiről van szó, nem lát más megoldást, mint másoktól, egyházon kívül állóktól segítséget kérni. Itt is épületről van szó, mégsem fognak össze pogányokkal. Akik nem Isten iránti szeretetből adnának, azoktól ők nem várnak segítséget. Nem az a jelszó, mindegy, ki segít, ki ad, csak meglegyen. Ők csak tiszta, a kegyelem által megtisztult kezektől várnak segítséget. Az Úr házát Isten népe építse, szívből.

Eljött az ünnep utolsó napja, és az Úr Jézus nem akarja az embereket kétségek közt hagyni, jelzést ad nekik (Jn 7,37-39). Olyan jelzést, ami segíti a döntést. Mert dönteni kell, Jézus mellett vagy ellen. Egyre erősebb az ellenállás, és az Úr azt szeretné, hogy akikben már kigyúlt a fény, azok ebben megerősödjenek. Elmúljon a bizonytalanság, és felismerjük, kicsoda is Ő. Mert ez a leglényegesebb, felismerni Őt. Ez az életünk legfőbb célja, ismerjük meg Teremtőnket, Aki ennek a lehetőségéért emberré lett. Azért jött el az Úr Jézus, hogy így könnyebben megismerjük Istent. Ő maga szólít meg Jézus által, és aki hallja Őt, és látja a tetteit, annak rá kell döbbennie, kivel is áll szemben.

Azonban nem mindenki akarja meglátni a történelmi pillanatot, Isten a földön, mert inkább a mennyben akarják Őt tartani, jó távol az életüktől, azonban Őt nem lehet távol tartani, mert itt van. Inkább Ellene hangolnak, és megölni akarják, mintsem letennék életüket a kezébe. Ezért kiált Jézus, hogy az ünnep hangulata és zaja közepette mindenkihez eljusson a hívás. Mindenki hallja meg! Most még itt van köztük, de eljön az idő, amikor már nem hallhatják a hangját. Most halld meg, amikor szól, amikor hív. Hallgasd meg, és menj is Hozzá, engedj a hívásnak! Ne mondd, most sietek, majd máskor, mert Ő maga mondja: „Még egy kis ideig veletek vagyok, azután elmegyek ahhoz, aki elküldött engem. Kerestek majd engem, de nem találtok meg” (7,33-34). Mi sem tudjuk, meddig van velünk, meddig járhatunk szabadon istentiszteletre, meddig kapható mindenhol a Biblia. Most, amikor hív, menjünk oda Hozzá. Ne mást küldjünk, mert a hívás személyesen nekünk szól. Személyesen nekem szól.

Az utolsó nagy napon, amikor az égőáldozatot bemutatják, amikor a főpap a vizet az oltárra önti, megszólal Jézus. Minden szem rászegeződik, mert az igaz Főpap szól, Aki nemsokára az utolsó áldozatot mutatja be, Önmagát adja bűneinkért.

Most még hív, mert látja, hogy a pompás istentisztelet ellenére szomjas maradt a szívük. Ott vannak a főpapok, folyik a liturgia, és véget is ér, hazamennek, de nem kaptak semmit. A szívük szomjas maradt, üres istentiszteletről üres szívvel mennek haza. Ó, vajon a mi istentiszteleteink milyenek? Üresek vagy tartalmasak? Mit kapnak és  mit visznek haza? Ha nincs élő víz, szomjas marad a szív. Mert csak az élet vize veszi el szomjúságunkat, ha nincs élő víz, ha nincs jelen az Úr, akkor mindig valamilyen kutat, csillapítószert keresünk. Ha nincs élő víz, lesz különféle program, bál, meg ki tudja, mi, de ezek sem elégítenek meg. De hív Jézus, Ő ad élő vizet, sőt, élő víz folyamait adja. Mégpedig ingyen, és ez a víz nemcsak engem elégít meg, hanem túlárad mások életébe is. 

Isten Szentlelke válik ilyen kiapadhatatlan forrássá. Ő elevenít meg és teszi környezetünket is életre alkalmassá.

JÖJJ EL AZ ÉLET VIZÉHEZ

1. 

Jöjj el az élet vizéhez,

Nélküle szomjas a szív!

Átok alól szabadulsz itt,

Hű Urad Ő, aki hív.

Jöjj hát, siess! Jöjj, vár reád

Béke a földön, az üdv odaát!

Itt van az élet, a forrás!

Nincs sehol és soha más!

2. 

Jöjj újulásra, e vízben

Új a hit és szeretet.

Eltűnik itt, ami régi,

S kezded az új életet.

Jöjj hát, siess! Jöjj, vár reád

Béke a földön, az üdv odaát!

Itt van az élet, a forrás!

Nincs sehol és soha más!

3. 

Jöjj hát az élet vizéhez,

Jézus kínálja neked,

S árad az élet belőled,

Kútfeje lesz a szíved!

Jöjj hát, siess! Jöjj, vár reád

Béke a földön, az üdv odaát!

Itt van az élet, a forrás!

Nincs sehol és soha más!

Isten áldásával.

Itt van Isten

N

agy örömmel kezdtek hozzá a templom újjáépítéséhez, dicsérték az Urat a jelenlévők, mert nagy esemény volt ez (Ezsd 4,1-16). Kifejezte, Isten itt van köztünk, Ő az életünk középpontja. Jó látni, hogy ha az Úr háza nem is készült még el, nem halogatták az istentiszteletet, hanem azzal kezdtek. Első az Úrral való élő kapcsolat, Vele kezdünk mindent, ezt mondták, és ehhez is tartották magukat. Jól látható, hogy nem szlogenekről, hanem belső megújulásról, Isten utáni szomjúságról van szó. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek, mondja az Úr Jézus Krisztus. Az a boldog, aki nem a világ javai, értékei után vágyakozik elsősorban, hanem Isten utáni szomjúsággal van tele a szíve, és ezt szeretné megelégíteni. A samáriai asszonyt is erre vezette rá az Úr Jézus, élő vízre van szüksége, ha ezt megkapja, belülről fog átalakulni, és megelégszik akkor a szíve.

Az örömbe üröm is vegyül, a betelepült idegen népek meg akarják akadályozni a templom felépítését. Amikor Isten népe megelevenedik, és teszi az Úr dolgait, aktivitásba kezd az ellenség, a gonosz is. Sátán soha nem akarja Isten népe megerősödését. Ha nem tudta megakadályozni a hazatérést, akkor a munkálatokat, a tiszta hitéletet kívánja lehetetlenné tenni. Hitelteleníteni akarja a hívőket.

Első olvasatra úgy tűnik, hogy segítő szándékkal jelennek meg, az Úr ügyét kívánják támogatni. Azonban látni kell, hogy ezek az emberek nem teljes szívvel imádják az Urat, megtartották bálványaikat, és a biztonság kedvéért, a maguk módján tisztelik is. Nagyon maiak, modernek ezek az emberek. A magunk módján hiszünk Istenben, mondják ma is sokan. A zsidók azonban nem így, hanem Isten igéjéhez ragaszkodva, akaratának engedelmeskedve kívánják Őt tisztelni.

Fontos meglátni, hogy ellenállnak a keveredésnek, a nem hívőkkel való összefogásnak. Ez lényeges, nem mindegy, hogy az Úr ügyét ki munkálja. Nem mindegy, milyen kezek vesznek részt Isten országának támogatásában. Nagyon határozottak, el tudják utasítani az idegen segítséget, és ragaszkodnak ahhoz, hogy ők maguk végzik el az építést. Milyen jó, amikor így bízunk az Úrban, hisszük, hogy nincs szükség külső segítségre, az Úr oltalmaz, megerősít és támogat. Elég az Úr egyedül.  Neki nincs szüksége a világ támogatására. Sőt, azt kéri az övéitől, hogy ne szeressék a világot.

Az ellenség nem adja fel, mindent megtesz, hogy leállítsa a munkálatokat. Vallásos emberek lehetnek, de élő hitűek nem kellenek, mondja a sátán. Azt akarja, hogy ne váljon Izráel bizonyságtétellé más népek számára. Be akarja kormozni a lámpát, hogy ne ragyogjon a fény. Gyakran a keveredéssel sikerül elhalványítani a lámpás fényét. Eléri, hogy ne legyen különbség Isten népe és a pogányok életgyakorlata között. El akarja csüggeszteni és rémíteni őket, féljenek, és hagyják abba a munkát. Mindig ez a célja a gonosznak, féljenek a hívők a világtól, a körülményektől, a megélhetéstől. Azonban ne engedjük elcsüggeszteni magunkat. Hogyan állhatunk ellen? Úgy, ha egyre szorosabbra vonjuk az Úrral való kapcsolatunkat. Minél közelebb megyünk Hozzá, annál kevésbé félünk. Amikor a csibék beszaladnak az anyjuk szárnyai alá, már nem félnek a ragadozó madártól, mert ott biztonságban vannak. Minél nagyobbnak látjuk az Urat, minél inkább ismerjük hatalmát, múlik a félem. Ha valóban hiszem és tudom, hogy itt van Isten, nem csügged el a szívem, hanem inkább megbátorodik.

Jó olvasni: nem csak kétkedők, vitázók voltak jelen, hanem olyanok is, akik Jézusra figyeltek, és hittek Benne (Jn 7,31-36). Látták mindazt, amit tett, és az alapján jutottak arra, hogy Ő a Krisztus. Ne mások véleményére figyeljünk elsősorban, hanem mindig az Úr Jézusra tekintsünk. Vegyük kézbe az igét, tanulmányozzuk, és benne meglátjuk Őt. A Róla szóló történeteket olvasva menjünk mi is oda Hozzá, hívjuk Őt segítségül, kérjük bocsánatát, szabadítását, és meg fogjuk tapasztalni, hogy amit olvasunk, mindazt ma is meg tudja tenni. Ő ma is él. Élő Urunk van, így tud rajtunk segíteni. Nem vallást hozott Ő, hanem élő, Benne való kapcsolatot. Azért jött, hogy hit által összekapcsolódjunk Vele. Azt akarja, hogy valóban kövessük Őt. Nem elvont parancsoknak való vak engedelmességet, törvények betartását kéri, hanem azt, hogy menjünk Utána. Követni élő, előttünk haladó személyt lehet. Aki őszintén keresi, az rádöbben: Jézus valóban itt van, és a Szentlélek Isten által előttünk jár. Lehet Rá figyelni, hallhatjuk a hangját, és így haladhatunk a nyomában.

Az a kérdés, hogy eljutottam-e már oda, hogy Ő az Isten Fia, Ő a Megváltó? Nem várok más jelre, segítségül hívom, mert csak Ő tud a bűn hatalmából megszabadítani. Ő ad új és tiszta szívet. És az Úr bocsánata által, a kereszten elvégzett érdeméért békességem lesz Istennel. Ezt a békességet senki nem tudja megadni. Az Úr Jézus békéltet meg az Atyával, csak egyedül Ő. 

A főpapok és a farizeusok el akarják fogni Őt. Ezek teológusok voltak, mégsem ismerik Jézust. Nem jutnak el oda, hogy meglássák benne az élő Istent. Kezükben az Ószövetség, és mégsem látnak. Lehetünk Bibliával a kézben is vakok, de aki kéri az Úr Lelkét, az előtt feltárul az Írás. Mert a Lélek nyitja meg és érteti meg az olvasóval az igét.

Az Úr Jézus rámutat: nem véletlenül kerülünk kapcsolatba Vele, hanem lehetőséget kapunk életünk átadására, a megtérésre. Olyan lehetőség ez, ami felelősséggel jár, mert nem tudjuk, hogy megismétlődik-e. Természetesnek vesszük, hogy egyik alkalom jön a másik után, de ha döntök Jézus mellett, lesz-e vajon újabb alkalom? Kerestek majd, és nem találtok meg. Fizikailag nem lesz már köztük az Úr, nem láthatják úgy, ahogyan most. Arra gondoltam, vajon amikor évtizedekig járunk istentiszteletre, de nem engedjük be az Urat a szívünkbe, nem ilyesmi történik-e? Egy idő után már eltompul a hallásom, nem hallom, és nem találkozok Vele. Amikor az Ő szavát halljuk, akkor menjünk, akkor adjuk át az életünket, és akkor engedelmeskedjünk. Ne halogassuk az Úr melletti döntést.

Nem lehet annál tragikusabb, amikor nem veszem komolyan Jézust, akkor, amikor megszólít, és később már nem találom meg. Bezárul a lehetőségek kapuja, és nem jutok el Hozzá. Keresett engem, de akkor mást fontosabbnak tartottam, mint Őt. Ne helyezzek semmit az Úr elé, hanem legyen Ő az első. Ne tartsak semmit fontosabbnak az üdvösségnél, az Úrnak való életnél.

Itt van Isten köztünk

1. Itt van Isten köztünk: Jertek őt imádni, Hódolattal elé állni. :/: Itt van a középen: Min -

den csendre térve Ő előtte hulljon térdre. Az, aki Hirdeti S hallja itt az Ígét: Adja néki

szívét!

2. Itt van Isten köztünk: Ő, kit éjjel-nappal Angyalsereg áld s magasztal. :/: Szent, szent,

szent az Isten! Néki énekelnek A mennyei fényes lelkek. Halld, Urunk, Szózatunk, Ha

mi, semmiségek Áldozunk Tenéked!

3. Csodálatos Felség, Hadd dicsérlek Téged: Hadd szolgáljon lelkem Néked! :/: Angya -

loknak módján Színed előtt állván Bárcsak mindig orcád látnám! Add nékem Mindenben

Te kedvedben járnom, Istenem, Királyom!

4. Általjársz Te mindent; Rám ragyogni engedd Életadó, áldott Lelked! :/: Mint a kis vi-

rág is Magától kibomlik, Rá ha csöndes fényed omlik: Hagyj Uram, Vidáman Fényessé-

ged látnom S országod munkálnom!

5. Egyszerűvé formálj Belső, lelkiképen, Békességben, csöndességben. :/: Tisztogasd

meg szívem: Tisztaságod lássam Lélekben és igazságban. Szívemmel Mindig fel-

Szállhassak sasszárnyon: csak Te légy világom!

6. Jöjj és lakozz bennem: Hadd legyen már itt lenn Templomoddá szívem-lelkem! :/:

Mindig közellévő: Jelentsd Magad nékem, Ne lakhasson más e szívben; Már itt lenn

Mindenben Csakis Téged lásson, Leborulva áldjon!

Isten áldásával.

Érted jött!

A

 romok fölött harsonákkal és cintányérokkal fejezik ki örvendezésüket Izráel fiai (Ezsd 3,8-13). Tele van a szívük hálával, mert mindez kegyelem. Nem a pusztulást, hanem Isten kegyelmét, a belőle sarjadó új kezdést látják. Hálásak, hogy sor  kerülhet erre az alkalomra, hiszen voltak, akik nem hitték, hogy egyáltalán megtörténhet ez. Babilonban sokan nem remélték a hazatérést. És most ott állnak a régi templom romjainál, de túllátnak a köveken, és tele vannak reménységgel, mert átélték Isten szabadítását. Csodálatos, amikor az ember megtapasztalja Isten szabadítását. Mindnyájan a bűn foglyai vagyunk, ami sokkal kegyetlenebb rabság, erősebb bilincs, mint amit Babilon jelentett.

A bűn sokkal jobban belénk eszi magát, és gyakran nem is olyan egyértelmű, hogy rabok vagyunk, mint a bailoni fogság idején. A gonosz úgy viszi végbe művét, hogy mindig akkor döbbenünk rá a valóságra, amikor kevés esélyünk marad változtatni. Kézbe veszi valaki az alkoholos poharat, beépül az ital az életébe, de nem látszik azonnal pusztító hatása. Amikor észrevesszük, sok esetben már rabjai vagyunk. Kialakult a függőség, és magunk nem tudunk megszabadulni. És így van ez annyi mindennel, rabjaivá válunk, de nemcsak káros dolgoktól lehetünk függők, hanem olyantól is, ami jó, ami fontos az életben. Sokan a pénz és  hatalom rabjaivá válnak, úgy tűnik, milyen szabadok, de messziről figyelve láthatók a gonosz láncai.

Mit tehetünk? Isten felszólít: ne törődjünk bele a helyzetünkbe, és ne adjuk fel, elcsüggedve, hanem forduljunk Hozzá. „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.” (Zsolt 50,15). Ígéretet is kapunk: Ő megszabadít. Ez az örömhír! Ő megszabadít! Csak annyit kell tennünk, hogy őszintén meglátva azt, amiben vagyunk, segítséget kérünk az Úrtól.  Merjünk Hozzá fordulni, ne várjuk meg, amíg elsüllyedünk, és összecsapnak fejünk felett a hullámok.

A szabadítás egy új, hálás életet hoz el. Most már tele van a szívünk örömmel, talán még sírunk is, mint itt az idősebb zsidók, akik nem gondolták azt, hogy megérik ezt az eseményt. Olyan emberek voltak ők, akik látták az első templomot, de nem gondolták, hogy újra láthatják. Sőt, arra se mertek volna fogadni, hogy újra állni fog még a templom. Azonban Isten nem a levegőbe beszél. Amit ígér, azt teljesíti. Ezt most ők is átélik, és ezért öröm, ujjongás van a szívükben. Ki merik mutatni Isten iránti örömüket és hálájukat. Nem szégyellik könnyeiket sem. 

Isten népe örvendező közösség. Még nem változtak meg igazán a körülmények, sőt, ha azt nézzük, rosszabb helyzetben vannak, mint a fogságban. Mindenütt pusztulás, romok és elvadult földek, de ők nem ezen keseregnek, hanem örülnek. Miért? Mert megtapasztalták Istent, és ők Neki örülnek. Ez az igazi hívő élet. Isten Lényének, a Vele való őszinte kapcsolatnak örülök, és ez az öröm független az életkörülményeimtől. Nem az egészség alakulása vagy a vagyoni helyzetem határozza meg az igazi örömöt, hanem az élő Istenhez való tartozás. Pál apostol gyakran beszél örömről, pedig legtöbbször emberileg semmi oka sincs az örömre. Öröme az Úrból fakad. Így szól: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!” (Fil 4,4)!

Elterjedt a hír, hogy meg akarják ölni az Úr Jézust, milyen szomorú, hogy ilyen hír terjed, és nem a Benne való hitre utaló felhívás (Jn 7,25-30). Bár némelyek azt is terjesztik: lehet, hogy meggyőződtek a vezetők arról, hogy Ő a Krisztus. Erről azonban szó sincs. Mindenkinek magának kell meggyőződni arról, ki is ez a Jézus. Ma is így van ez. Nekem kell keresni és kutatni, kicsoda Jézus. Nem elégedhetünk meg mások válaszaival, mint ahogy itt történik. Különféle véleményekre figyelnek az emberek, az alapján hoznak döntést, pedig Jézus ott van köztük. Nem kellene mást tenni, mint hallgatni Őt, és segítségül hívni.

Fontos, hogy ne csak mások véleményét gyűjtögessük össze, hanem mi magunk győződjünk meg arról, kicsoda is Ő. Olvassuk, kutassuk az igét! Keressük benne mindig az Urat, figyeljük életét, hallgassuk tanítását, és átéljük, hogy változni fog a gondolkodásunk, az egész életünk. Mert amikor Jézust az életünkhöz engedjük, nem maradunk olyanok, amilyenek voltunk. Az igét olvasva el kell jutnunk a döntésre, mert ez a lényeg, felismerem és kimondom, hogy Ő az Isten, és átadom Neki az életemet. Milyen életet adok át? Elrontott, Isten előtt hasznavehetetlen, bűnös életet, amiből csak Ő tud újat kihozni. Egy bűnös szívet hozok, amit a bűnbocsánat megtisztít, és ebbe a megtisztult, üres szívbe befogadom Őt.

Ezeknek az embereknek van ismeretük Jézusról, tudják, honnan származik, de itt megállnak, és nem jutnak el az igazi származásáig. Nem jutnak el arra a felismerésre, hogy Istentől is származik, Tőle jött. Nem akarják látni, hogy Jézus Tőle való, az Atya küldte el a világba, hogy meghaljon a bűneinkért. Isten küldte Őt, hogy segítsen rajtunk, mert senki más nem segíthet. Semmilyen emberi megoldás nem hozhat sikert. A bűnt nem győzi le a tudás, sem a technika, csak egyedül Jézus. A bűn ellenszere a kereszthalál, Jézus értünk hulló vére. Csakis az Ő vére tisztít meg minden bűntől. Egyedül az Ő neve által van üdvösségünk. Jézus kimondja: Tőle való vagyok. Vegyük ezt komolyan, ez az Ő nyílt vallomása. Vannak, akik azt mondják, Jézus nem lépett fel isteni igénnyel, de ez nem így van, többször kijelenti, hogy Istentől jött, és egy az Atyával. Ez azt jelenti, hogy menjünk Hozzá bátran, Ő az, akinek mondja magát, Benne bízhatunk. Az Atyától jött Jézus, érted! Érted és értem jött a földre, mert szeret, és meg akar menteni, mégpedig az örök életre.

Tudom: az én Megváltóm él

1. Tudom: az én Megváltóm él, Hajléka készen vár reám; Már int felém és koronát Ígér

a földi harc után. Bár a világ gúnyol, nevet, :/:A honvágy tölti el lelkemet, Mert nemsoká -

ra hív az Úr: Jöjj haza, jövel, gyermekem! :/: Kitárt karjával vár az Úr: Jer, pihenj, nyu -

godj a keblemen!

2. Remélek Jézusomban én, Ő törlé el sok bűnömet; Ajkáról hívón zeng felém: „Jer

haza, vár Mestered!” Bár a világ gúnyol, nevet, :/:A honvágy tölti el lelkemet, Mert nem -

sokára hív az Úr: Jöjj haza, jövel, gyermekem! :/: Kitárt karjával vár az Úr: Jer, pihenj,

nyugodj a keblemen!

3. Előttem, oly csudálatos, Hogy értem szállt a földre le; Miattam annyit szenvedett, Bű-

nömért annyit véreze. Bár a világ gúnyol, nevet, :/:A honvágy tölti el lelkemet, Mert nem-

sokára hív az Úr: Jöjj haza, jövel, gyermekem! :/: Kitárt karjával vár az Úr: Jer, pihenj,

nyugodj a keblemen!

4. Tudom, hogy közel Mesterem, Az óra fut, a nap közel; Elébe állok csakhamar, Meg-

váltó Jézusom, jővel! Bár a világ gúnyol, nevet, :/:A honvágy tölti el lelkemet, Mert nem -

sokára hív az Úr: Jöjj haza, jövel, gyermekem! :/: Kitárt karjával vár az Úr: Jer, pihenj,

nyugodj a keblemen!

Isten áldásával.

Készség

C

soda: újra otthon Isten népe, bár minden romokban, a régi dicsőségből nem látszik semmi (Ezsd 3,1-7). Azonban mégis otthon vannak, a maguk földjén, az Istentől kapott földön. A helyükön vannak, és ez a lényeg, a helyünkön lenni, ott, ahová Isten állított. Ez a hely lehet, hogy nem olyan vonzó, vagy nem népszerű. Talán nem is csillog úgy, mint más helyek, de az Úr itt akar látni, itt ad feladatot. Itt tapasztalhatom meg jelenlétét. Ez a lényeg, átélik Isten közelségét.

Éppen ezért az első feladat az oltár építése. Áldozatot akarnak bemutatni, ha még maga a templom nincs is rendben. Felismerik, hogy oltárt így is lehet építeni, és ha megvan, akkor áldozatot tudnak bemutatni, vagyis működhet az istentisztelet. Mert az istentisztelet, Isten imádása, a Hozzá való fordulás nem függ a helyszíntől. A romok között is segítségül lehet hívni az Urat. Sőt, megvallják, az az első, hívjuk segítségül itt a romok között, és ez jelzi, nem a magunk erejére építünk. Egyedül nem megy, és nem is akarunk egyedül nekifogni az új kezdetnek.

A cél: úgy mutassanak be égőáldozatokat, ahogyan meg van írva. Rádöbbentek, hogy a fogság előtt már nem az íráshoz igazodtak. Eltértek Mózes törvényétől, és most visszatérnek hozzá. Nem az a lényeg, hogy legyen oltár és áldozat, hanem úgy legyen, ahogyan azt Isten mondta, ahogy azt kéri. Az istentisztelet középpontjában Isten van, Róla szól. Az oltáron való áldozat bemutatása bűnbánatra is utal. Csakis bűneinket felismerve és megbánva lehet áldozatot bemutatni, csak így van értelme, és csak így nyugszik áldás rajta. Az istentiszteleten való részvétel, az úrvacsorai közösség is ezt igényli, jöjjünk megtört, bűnbánó szívvel. A kenyér és a pohár jelzi: bűnös vagyok, azért kellett az Úrnak életét adnia a kereszten.

Mózes Isten embere, ezt évszázadokkal később is látják. Élete világít, Istenről beszél. Vajon az életünk beszél-e majd a halálunk után? És ha igen, miről, kiről és mit beszél? Az Úr kegyelme, elvégzett munkája jut-e rólunk az emberek eszébe? 

Reggeli és esti áldozatokat mutattak be, reggel az Úr elé álltak, Vele kezdték a napot, és este szintén Őt keresték, Vele zárták a napjukat. Hogy történik ez a mi életünkben? Ilyen ritmusunk van? A gonosz ma sok mindent elénk hoz, ami által elvon Istentől. A világ dolgai válnak vonzóvá, okoseszközeink révén a híroldalakat, az érdekes eseményeket böngésszük, leveleinket nézzük át. Az mozgat, kitől milyen üzenet érkezett. És ez este is hasonlóan megy végbe. Pedig Isten is küld üzenetet, mindennap szól hozzánk. Ehhez csak a Bibliát kell kézbe vennünk és elcsendesednünk. Ha ezt megtesszük, Vele lehetünk együtt, igéje tisztogatja szívünket, és általa erőt kapunk a szolgálatra.

Ezek az emberek is az Úrral való kapcsolatból nyertek erőt. Rettegtek bár, de mégis elkészítették az oltárt, keresték az Urat. Mert az Úr volt életük forrása. Rettegtek, mert nem mindenki örült, hogy visszatértek. A helyükre telepített emberek nem örvendeztek, a város falai is romokban hevertek még. Nem voltak biztonságban. De az oltár és az áldozat bemutatása jelezte, Isten velük van, és ha Ő jelen van, akkor van biztonság és oltalom. Mert az igazi biztonságot az Úr nyújtja népe számára.

 Az Urat nem lehet irányítani, nem igazodik senkihez, egyetlen iránytűje az Atya akarata (Jn 7,14-24). Őhozzá igazodik, és amikor felülről zöldet kap, akkor indul. Akkor megy, amikor világos számára az üzenet, amit tovább kell adnia. Mert nem szórakozni megy Jeruzsálembe, ez nem turistaút, hanem azért, hogy tanítson. Átadja azt, amit felülről kapott.

A zsidók, elsősorban az írástudók és farizeusok, csodálkoznak, mert Jézus nem az ő iskolájukból érkezett. Honnan ismerheti így az Írást, ha nem tőlük tanulta? Jézus az Atyától tanult, első kézből veszi az üzenetet, és nem emberek, iskolák tanítását veszi át. Lehet első kézből, az Atyától tanulni a Szentlélek által. Igazából a Lélek világosítja meg az olvasó előtt az igét. Nélküle zárva marad előttünk. Keressük az Úr közelségét, és olvassuk imádságos szívvel a Szentírást. Kérjük a Szentlélek Istent, tárja fel az ige értelmét, mutassa meg az Atya üzenetét.

Az üzenet, az ige megértése összefüggésben van azzal, hogy kész vagyok-e cselekedni az Atya akaratát. Ha igen, akkor megértem, akkor feltárul előttem minden összefüggés, megláthatom, mit is akar Isten általam. A Biblia nem irodalmi kincsként adatott, nem elég csak a tartalmát ismerni, vagy tisztázni a kortörténeti dolgokat. Úgy kell az ige elé állni, hogy kérdezek: Mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem? Ha ez a készség bennem van, akkor meg fogom tudni, mit akar Isten. Kész vagyok-e cselekedni az Úr akaratát? Teszem-e, amit mond? Ott van-e bennem: megteszem, amit Isten mond nekem, akkor is, ha nehéz, ha következményei vannak. Isten áldott emberei arról voltak nevezetesek, hogy tették, amit Isten mond. Engedelmeskedtek Neki, akkor is, ha nem azonnal körvonalazódtak az ígéretek.

A zsidók mindig Isten akaratára hivatkoztak, boncolgatták a törvényt, keresték, mit mikor és mikor nem  lehet tenni. Erről szóltak a szombat-törvények, a legalapvetőbb törvényt, a ne ölj parancsát azonban semmibe sem vették. Meg akarták ölni az Úr Jézust. Mennyit boncoljuk az igét, könyvtárakat töltenek meg a magyarázatok, azonban gyakran a legegyszerűbb, legvilágosabb igét sem cselekedjük. Ölünk, lopunk, házasságot törünk, pénzszeretettel van tele a szívünk, gyűjtjük a földön a kincset, haragszunk, kapzsi és parázna a tekintetünk. Gyakran nincs megbocsátás, tele vagyunk szeretetlenséggel, de az irodalom gyarapodik. Így voltak a zsidók is. Azonban a Úr Jézus a szívbéli engedelmességet várja. Ő nem a magyarázatainkra, elmés ötleteinkre kíváncsi, hanem az ige megcselekvésére teszi a hangsúlyt.

A béke messze tőled

1.  

A béke messze tőled, szíved örömtelen.

A lépted is oly fáradt, szemed de fénytelen.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

2.  

Csak Jézus ad nyugalmat, midőn a harc kemény.

Megfáradott szíveknek Ő éltető remény.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

3.  

Sok vérező sebéből üdv árad, isteni,

Ki Őt be nem fogadta, a jót nem ismeri.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

4.  

Te küszködöl magad csak, ha bűn szívedre tör,

S bukásod és kudarcod úgy szégyenít, gyötör.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

5.  

Mi az igaz? Tűnődöl, s a kétkedés epeszt,

Jézus az út, igazság s az élet, Őt keresd!

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

Isten áldásával.

Ne küldd el Jézust!

A

z Úr uralkodik, üzeni Ezsdrás könyve (Ezsd 2,1-70). Ez csodálatos hír, és ebben nekünk is meg kell erősödnünk. Az Úré minden hatalom mennyen és földön, a sötétebb időszakokban is kezében tartja a gyeplőt. De azért azt is látni kell, amikor népét érintik ítéletes események, abban büntetés és megszólítás van. Mert nem véletlenül mozognak a szálak, nem csupán arról van szó, hogy egy nagy birodalom megjelenik a történelem színpadán, és meghódítja Izráel népét. Nem, Isten ad engedélyt nép fogságba vitelére, mert ez büntetés bűneik miatt. Egyben Isten tanítja is őket, iskola ez a számukra. Meg kell térni abból a hamis gondolkodásból, hogy Isten népe vagyunk, és bármit is teszünk, minket baj nem érhet. Isten népe mindig világosságul van jelen a világban, de ha megszűnik világosság lenni, az Úr kimozdítja helyéről. Egyben ezek az események megtisztítást is jelentenek. Az Úr munkálkodik a szívben, és bűnbánatra juttat.

És azt látjuk, hogy vannak, akik megbánják bűneiket, felismerik Isten akaratát, és amikor az Úr elhozza a hazatérés idejét, mozdulnak. Ez az esemény sem csupán a hatalmak mozgásán múlik. Isten megígérte már a próféták által, hogy hetven év múlva hazavezeti őket. Igen, az idő telik, komolyan vesszük-e az ígéreteket? Isten bármikor forgathat az idő kerekén, elhozza a változás, a megtérés lehetőségét. Mert Isten megadta a hazamenetel alkalmát, de ezt nekik kellett meglátni, és élni vele. Így elküldte az Úr Jézust hozzánk Isten, Ő hívogat, de nekem kell meglátni, hogy itt az idő meghallani a szót, és Rábízni magam. 

Látjuk, hogy sokan éltek a lehetőséggel, és úgy döntöttek, hazamennek. Akkor is, ha minden romokban hever, mert első az Úrral való kapcsolat. És ha Isten indít, azt mondja, menj, mert veled vagyok, akkor menni kell. Istennel lehet újat kezdeni. Mennek papok és különféle családok tagjai. Jó látni, hogy évtizedek múlva is tudják, kik vannak fogságban. Számon tartják egymást, odafigyelnek magukra. Vigyáznak arra is, hogy Isten gyermekei egyben legyenek. Nem engednek idegeneket maguk közé. Isten népének ma is ügyelni kell a felhígulásra. Nem a világnak kell bejönni az egyházba, hanem az egyháznak kell az evangéliumot kivinni a világba. Mert az Úr ma is meg akarja szólítani az embereket. Azt akarja, hogy minél többen meghallják az örömhírt, és azt elfogadva kegyelemből egy új életformát kezdjenek.

Mindenki a maga városába ment, vállalták az újrakezdést. Ez nem volt könnyű, mert soha nem könnyű, különösen, ha ezt Isten szavára építve kell végrehajtani. Mert nemcsak arról volt szó, hogy építsék újra a lerombolódott templomot és a településeket, műveljék meg az elvadult földet, hanem most már hallgassanak az igére, cselekedjék Isten akaratát, engedelmeskedjenek Neki. Mert ez az igazi újrakezdés, amikor az Úrral kezdek újat, és belülről, a szívemben leszek új teremtés. Ezt a munkát az Úr végzi, és azzal jár, hogy most már másképp is élek, mint eddig. A teljes szívből való megtérés, az Úrnak szeretetből való szolgálat az igazi új kezdés.

Mivel már tegnap is írtam a mai részről, próbáljuk meg ismét keresni, mit is mond nekünk ezen a szakaszon keresztül az Úr (Jn 7,1-13). Jézust támadjak, meg akarják ölni, de ez nem azt jelenti, hogy visszavonul a szolgálattól. Csak helyszínt változtat. Viszi a sötét helyre Isten országát, megy Galileába, mert ott sokan meglátják, hogy Istentől érkezett segítség a számukra. Itt az emberek maguk is látják, hogy baj van. Tapasztalják a bűn romboló erejét, és nem magyarázzák meg, hanem keresik a megoldást. Az Úr eljövetelében meglátják, hogy Isten küldte Őt. Jézus a megoldás a bűnre, a betegségre és a halálra. Jönnek és kérik a segítségét.

Az Úr járja Galileát, és amerre megy, viszi Isten országának jó hírét. Elmondja, hogy jöhetnek Hozzá, akik roskadoznak a terhek alatt, akiket nyomorékká tett a bűn és a betegség. Nem kell semmit tenni, csak hittel jönni. Mert az Úr hatalma a hit csatornáján keresztül működik. Ő felkeresi őket, Isten közeledik feléjük, de nekik kell válaszolni. Mi a válasz? Könyörülj rajtam, Dávid Fia. Ezt a választ nekem is ki kell mondani az Úr eljött, hogy megmentsen, de nekem kell megmentésre szorulónak látni magam. A kiáltást - Uram, segíts - nem lehet megspórolni.

A testvérei mintha szabadulni akarnának Tőle, terhessé vált a számukra, és elküldik. Nem hisznek Benne, olvassuk, és ez megrendítő, mert ők szó szerint beleszülettek Jézus családjába, és mégsem hisznek automatikusan. Nekik is meg kell látni bűneiket, és rá kell majd döbbenni: Jézus a Megváltó. Nekik is le kell majd elveszett emberként borulni a kereszt alatt. Ezt senki ne kerülheti ki. Azt is üzeni a történet, hogy ma sem  elég fizikailag beleszületni a gyülekezetbe, hanem Isten Lelke által újjá is kell születnünk. Hiába vagyunk egy közösségben Vele, ha nincs szív szerint közünk Hozzá. Még egyháztagként is lehetek távol az Úrtól. A testvérek egy fedél alatt voltak sokáig Jézussal, de a szívük távol volt Tőle. Közel kerültem-e már szív szerint az Úrhoz? Beengedtem-e már Őt az ajtón? Ha beengedtem, még mindig bent is van? Nem szorult ki más egyéb dolgok miatt? Hívjuk Őt ismét, ne küldjük, hanem hívjuk.

Ó, JÖJJ SZÍVEMBE ÁLDOTT JÉZUS

Ó, jöjj szívembe, áldott Jézus!

Így száll imám most feléd.

A lelkem oly csüggedt és fáradt,

Jöjj szívembe jöjj ma még!

Refr:

 Szívembe jöjj! Szívembe jöjj!

 Jöjj szívembe most, Úr Jézus!

 Ó, jöjj még ma, és lakj abba,

 Jöjj szívembe most Úr Jézus!

Ó, jöjj szívembe, áldott Jézus!

Segíts, a bűn terhe nyom,

Hogy bátran álljak majd elődbe

Amaz utolsó napon!

Refr:

Isten áldásával.

Hazatérés

S

ok nyomorúságra kell visszatekintenie a szerzőnek, de mindez arra indítja, hogy kiáltson az Úrhoz (JSir 5,1-22). Ebben a helyzetben sincs más megoldás, mint Istent kérni, hogy tekintsen rájuk, és mentse meg őket. A mélységekben sincs más lehetőség, sőt, talán pont ezért adatnak, hogy döbbenjünk rá végre: egyedül az Úr segíthet rajtunk. Minden azért történt, mert vétkeztünk az Úr ellen, elfordultunk Tőle, kihagytuk a mindennapokból, és már nem Neki éltünk. A háborús pusztulás és a fogság elvégezhetik a helyes értékelést, és bűnbánatra segíthetnek.

Jól látják a múltat, mi is tanulhatunk helyes önértékelést. Bátran  kimondják, atyáink vétkeztek. Nem mártírt látnak magukban, nem tartják szerencsétlennek nemzetüket, hanem felismerik, mindez az atyák bűneinek a következménye. Nagyon ritka, de nagy dolog az ilyen visszatekintés. Nem csinálnak hősöket a múlt szereplőiből, hanem ki merik mondani, népünk bűnei miatt történt ez. Nekünk is meg kell látni múltbeli bűneinket, és bocsánatot kell kérnünk értük az Úrtól.

A Siralmak könyve nem sírással, hanem reménységgel zárul. Meglátja az Urat a trónon, mert lehet a nép fogságban, de Isten továbbra is trónján ül. Őt senki és semmi nem taszítja le onnan, Ő mindig ott van, kézben tartja az eseményeket, bármikor Hozzá fordulhatunk. De te, Uram - legyen szemünk előtt ez a fordulat ma is. Jöhetnek elkeserítő, reménytelennek látszó események, és úgy gondolom, innen nincs kiút, és akkor jusson eszembe Jeremiás: „De te, Uram!” Én nem tudom, hogyan tovább, véget értek a lehetőségeim, de te, Uram, trónodon ülsz, uralkodsz, tudsz segíteni rajtam. És amíg Téged látlak a trónon, nincs veszve semmi.

Tegnapi igénkben még sötét képet láttunk, oly gyéren pislákolt a reménység lámpása, de Isten ült a trónon (Ezsd 1,1-11). Mára már megváltozott a helyzet, Isten valóban uralkodik a világ felett. Rettenthetetlen uralkodók szívében munkálkodik, indítja őket cselekvésre. Letelt az idő, és Círusnak haza kell engednie Isten népét. Rendszerek jönnek, rendszerek mennek, de Isten népe megmarad örökké. Érvényes ez az egyházra is, még a pokol kapui sem vehetnek rajta diadalt. Látszik ez rajtunk? Így élünk, győztesen, bizonyságot téve a trónján ülő Úrról?

Círus felismerte, hogy hatalmát Istentől kapta, és ehhez konkrét feladat is járult. Nem annyi a feladata, hogy hódítsa meg az országokat. Azt bízta rá az Úr, hogy építtesse fel a jeruzsálemi templomot. Mindenkinek van az Úrtól rendelt feladata, de meglátjuk-e ezt? Van, amit rád bízott Isten. Látod? És ha látom, megteszem? Nem bíz rám többet, mint amit el is tudok végezni.

Engedély megadva, megy-e vajon mindenki? Él-e még bennük Isten szeretete, első helyen szerepel-e még a templom felépítésének a vágya? És elindulnak a családfők, tudják, hogy Isten hívja haza őket. Mennek templomot újjáépíteni. Nem a saját boldogulás áll az első helyen, hanem a templom, az Úr háza. Isten országnak ügye minden dolgot meg kell, hogy előzzön. Semminél sem lehet fontosabb. Első nekik a templom, mert ott találkozhatnak az Úrral, és mutathatnak be bűnbánó és hálaáldozatot. Első az Úrral való kapcsolat megújítása. Munkálkodjunk a Lélek templomának a megépítésén, mert az Úrtól érkezik az áldás. A templom építése mutatja, hogy nem a saját erejük segíti meg őket, hanem Isten. Ahhoz, hogy a romokat helyre tudják állítani, belső romjaiknak kell megépülni. A belső építkezés az első mindig. Nekem kell rendbe jönni, kegyelemből talpra állni, és aztán jöhet a többi feladat. Az Úr tud megépíteni.

Az ötezer ember megvendégelése és az azt követő tanítás vízválasztónak bizonyult (Jn 6,60-7,13). Kiderült, kik követik szívből az Urat. Kinek Úr Ő valójában, és ki az, aki vállalja a követés feltételeit. Mert bizony vannak feltételek. Mégpedig: aki követni akarja, az teljesen Tőle függjön. Ne emberi biztosítékokra hagyatkozzék, hanem egyedül Rá támaszkodjon. Ezen túl pedig napi élő kapcsolat kialakítására hív az Úr. Az megy tovább innen, akinek valóban Megváltóra, Királyra van szüksége. Aki csupán a gödörből való kisegítést vár, akinek csak egy szerelőre van szüksége, az le fog maradni, mert Jézus ennél többet akar adni. Egy egészen új életet kínál, ahol már az ige irányítja mindennapjainkat.

Az mehet Hozzá, akinek megadja az Atya. Tehát nem önerőből jutunk üdvösségre. Mindez kegyelem. De kinek adja meg? Csak a kedvenceknek? Nem! Azoknak, akik keresik Őt, akik zörgetnek Nála. Mert ezek jelzik: rájöttem, hogy bűnös, elveszett ember vagyok, és csak Jézus segíthet rajtam. Azért keresek, mert Ő már elindította bennem ezt a vágyat, vagyis előbb keresett engem.

Az megy Jézushoz, aki meghallja a zörgetését, és kinyitja az ajtót! Ez tudatos mozdulat, tudom, ki áll az ajtó előtt, és beengedem, mert Vele akarok élni. Ez az én részem, kinyitni az ajtót.

Az Úr a tanítványokat is döntés elé állítja, ha akarnak, mehetnek. De ők nem akarnak elmenni, hanem maradni szeretnének, mert számukra Jézus az élet. Felismerték Benne Istent magát, ezért nincs hova menni. Persze, a világ sok mindent kínál, tárt karokkal várná őket, de ők a világra mondanak nemet, és vállalják Jézust. Lehet, hogy pillanatnyilag ez a döntés hátrányosnak tűnik. Azonban hosszútávon meglátják, hogy a legjobb döntést hozták. Mert amit Jézus ad, azt a világ nem adhatja meg. Ő örök életet, a bűn és a halál feletti győzelmet kínálja.

Te hogyan döntesz? Mész vagy maradsz? Mert akik menni akartak, azokat nem tartotta vissza Jézus. Ha el akarnak menni, mehetnek, de szabad maradni, szabad az Életet választani. Szabad az igéhez ragaszkodni. Jézus szava életre vezérlő lámpás.

A testvérei sem hittek benne, olvassuk; olyan megdöbbentő ez. Közelről ismerték, ott voltak mellette éveken keresztül, és mégsem hittek Benne. Mellette voltak, de nem ismerték meg. Mellette voltak, de nem éltek Benne. Csak kívülről szemlélték, és a közelség akadállyá vált. Lehet, hogy régóta Jézus közelében vagy, de ismered is? Eljutottál már Hozzá, tudod, kicsoda Ő?

Jézust nem lehet irányítani, az Ő órája nem igazodik a miénkhez. Se előre nem állítja azt, se vissza. Kiegyensúlyozottan jár, így mindent a maga idejében tesz. És Ő felismeri ezt az időt. Nem játszik mártírt, nem sietteti a halát, mert Ő nem forradalmár. Még feladata van, megismertetni Isten kegyelmét az emberekkel, bevezetni a tanítványokat Isten országa titkaiba, hiszen majd ők viszik tovább az örömhírt.

Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem

1. Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem, A Golgotán: Halld könyörgésemet, És

vedd el vétkemet; Mostantól hadd legyek Tied csupán.

2. Szívemet töltse be Kegyelmed ereje Buzgósággal! Meghaltál érettem; Add: szívem s

életem Teérted éghessen Forró lánggal!

3. Ha elfog utamon Félelem s fájdalom: Fogd kezemet! Derítsd fel éjemet, Szárítsd fel

könnyemet: Tévelygésben ne hagyd Én lelkemet!

4. Éltem ha fogyva fogy, És a halál ahogy Jön már felém: Megváltóm, ments te meg

Kétségtől engemet, Nálad hogy üdvömet Meglássam én.

Isten áldásával.

Rendszeres táplálkozás

J

eremiás érzékletesen szemlélteti mindazt, amit látott, amin keresztülment maga is Jeruzsálem ostromakor (JSir 4,1-22). El sem tudták képzelni, hogy valaha velük, Isten népével, ilyen megtörténhet. És megtörtént, mert hűtlenné váltak. Isten megítélte hívő életüket, mert nem úgy éltek, ahogyan Ő várta. Izráelnek kellett az élő Istent megismertetnie a népekkel, hatni rájuk, de nem így történt, őreájuk hatott a pogányság. Ők vették át a bálványimádó népek szokásait. És Isten elküldte Babilónia királyát, mindezzel népe megtisztítása volt a célja. Úgy cselekedett velük az Úr, mint régen a petróleumlámpával, megtörtént, hogy az üvegje kormos lett, és hiába égett, nem világított, nem adott fényt. Isten meg akarja tisztítani népét, el akarja távolítani a kormot, ami leárnyékolja a fényt. Minket is tisztogat az Úr a bűn okozta bekormozódástól.

Mindaz, ami Jeruzsálemben történt, iszonyat, még elképzelni sem tudjuk mindazt a borzalmat, amit átéltek. Magasan voltak, mélyre kerültek, nagyon mélyre, mert nem hallgattak az Úr szavára. Hiába szólt az üzenet, hirdette az igét a próféta, ők úgy gondolták, nem igaz, amit mond. Összetörték az igát, amit Jeremiás szemléltetőeszközként magára vett, náluk minden rendben van, Isten megoltalmazza őket. És erre úgy történt, ahogyan megmondta a próféta. És az ostrom nem néhány napig tartott, hanem több mint egy évig. Bekerítették a várost az idegen seregek, és megvárták, hogy elfogyjon az élelmiszerkészlet. Brutális kegyetlenség, kiéheztették a bent lévőket. Igénk tükör, és megmutatja, mi van az emberben, milyen kegyetlen is tud lenni.

Mindezt azért olvassuk, hogy meglássuk, mennyire kegyelemre szorulunk. Az Úr Jézus megismerése és befogadása nélkül mindenre képes természet lakik bennünk. A vadállat mindenkiben ott húzódik, és ezt csak az Úr Jézus képes megszelídíteni. Ő ad a Hozzá térőnek új szívet és vele új természetet. Ezt az új természetet kell erősítenünk a kegyelem által, ebben kell növekednünk naponta.

Szinte hihetetlen, amit olvasunk: „akik csemegéket szoktak enni, éhen pusztultak, akiket bíborban neveltek, a szemétdombon turkáltak”. Ezt senki nem gondolta. Amikor ezek az emberek a jövőjüket elképzelték, nem fért bele az éhenpusztulás és a kukázás. Biztonságban érezték magukat. A jólét dunyhája vette őket körül, amit úgy tartottak, hogy nem fog megváltozni soha. Azonban tudjuk, hogy ez hiábavaló ábránd, a jólét is elmúlhat, sőt, van, hogy az Úr megengedi, hogy elmúljon, mert visszaélünk vele. Korunk embere sem igazán gondol arra, hogy megváltozhat az élet körülötte, aki ma fent van, az holnap már lehet lent.

Azonban az Úr a mai időben is keres és szólongat minket. Azt akarja, hogy ne csak a jólétet lássuk, hanem keressük Őt is. Keressük, addig, amíg megtalálható. A fogságba került nép számára is üzen az Úr: véget ér büntetésed. Letelik a fogság is, az Úr megmenti őket. Van szabadulás, de nagyon végig kell gondolni: csak a szabadulás kell, vagy a Szabadító is? Kész vagyok-e innentől Neki élni?

Vitatkoztak Jézus körül, ésszel akarták megérteni, teologizáltak, ahelyett hogy egész lényükkel hangolódtak volna Rá (Jn 6,52-59). Ne engedjünk szívünk okoskodásának, ne meneküljünk teológiai kérdések mögé az önmagunkkal való szembenézés helyett. Jézus jelenléte ezt a szembenézést igényelte. Eljött hozzájuk, és belenézve Lényébe megláthatták volna önmagukat. De ezt ők nem akarták, nem akarták látni, kik is ők valójában, nem akarták azt a képet látni, amit Isten lát. Különösen nem akartak az Úrhoz igazodni, nem akartak megtérni és újat kezdeni Vele. Inkább értetlenkedtek, és nem vették komolyan, hogy Jézus meg fog halni értük. Mennyire vesszük mi komolyan, hogy Jézusnak meg kellett halnia értünk? A kereszt nélkül nincs kegyelem, nincs örök élet. 

Az Úr Jézus állandó és élő kapcsolatról beszél, a teste úgy válik étellé, ha naponta megkeressük Őt, táplálkozunk az igével. Hiszen az étel is csak akkor táplál, ha rendszeresen elfogyasztjuk. Az igén keresztül táplálja hitünket az Úr. Ez által a kapcsolat által maradhatunk Benne. Mert Ő nemcsak elhív, és magunkra hagy, hanem Önmagába olt. Úgy, ahogy a tőkébe beleoltják a szőlővesszőt. Ha kikerül a tőkéből, ha levágják, el fog száradni. A vesszőnek nincs önmagában élete, és a hívőnek sem. Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. Erre az életre hív az Úr. Azt akarja, hogy folyamatosan Benne maradjunk, az Ő Lénye tápláljon.

Az élet kenyere örök életre táplál. Ez a kenyér semmihez sem hasonlítható, még a mannához sem. Mert akik azt fogyasztották, meghaltak, semmi sem tud örök életre megtartani, csak az Úr Jézus. Semmi nem képes kiiktatni a halált, csak Ő. Feltámadásával legyőzte ezt az ellenséget is. Győztes Urunk van. Arra hív, hogy maradjunk Vele élő és állandó kapcsolatban. Táplálkozzunk igéjével, és akkor mi is győzhetünk Általa. Hiszen arra hív el, hogy győzzünk a bűn felett.

AZ ÜDV, MIT KRISZTUS JÉZUS AD

1.  

Az üdv, mit Krisztus Jézus ad, örök, teljes, szabad.

E szent örökséget, szívem, fogadd el teljesen!

2.  

Bízzál az Úr szavába’ hűn, mert kételkedni bűn!

Az Isten többet adni kész, mint hinné emberész.

3.  

Az Ige tisztán hirdeti, s az Úr hű, higgy Neki,

Hogy teljes váltságot hozott Megváltó Krisztusod.

4.  

Váltsághalála, élete, Lelkének szent tüze

Művét mind benned végezi, míg végbe nem viszi.

5.  

Úr Jézus, szívem itt hozom, Tenéked áldozom.

Benned teljes szívből hiszek, rólad vallást teszek!

Isten áldásával.