Követte Őt az úton

M

ózes áldással búcsúzik népétől. Halála előtt áldást mond rájuk, és benne továbbadja mindazt, amit Istentől kapott (5Móz 33,1-34,12). Az áldás Isten kijelentésének és ígéreteinek sűrítménye. Ezzel engedi el őket, és készíti fel a honfoglalásra. Istenre bízza őket, és ez a legtöbb, amit tehet. Ezt mi is megtehetjük, bízzuk Istenre azokat, akik fontosak, akiket szeretünk. Amikor mi már nem tehetünk a másik érdekében semmit, bízzuk Őt az Úrra. Mindezt abban a hitben tegyük, hogy Istennek minden lehetséges. Valóban minden lehetséges Neki. Nincs olyan, amit ne tudna megoldani, nincs olyan baj, ahol csődöt mondana, vagy amire ne létezne gyógyító megoldása.

Jó látni, hogy nincs Mózesben sértődöttség. Nem mondja, ha én nem mehetek be az ígéret földjére, akkor nem törődök velük. Nem, hanem halála pillanatáig javukon munkálkodik, és igyekszik minél többet Isten hatalmából és szeretetéből átadni nekik. Mózes azért nem válik sértődötté, mert tudja, hogy a halál nem megfosztja valamitől, hanem egy még jobbhoz segíti. A halál által átlép Isten örökkévaló világába, abba az országba, ahol nincs fájdalom, elválás, szenvedés, nincs értetlenség, hanem egy bűn nélküli csodálatos élet. Ott állandóan az Úrral lehet együtt. Túllátunk-e ennek a világnak a kínálatán, és vágyunk-e oda, ahol a mi Urunk van, ahová felvitetett a negyvenedik napon?

Isten szereti népét, csodálatos üzenet ez. És ha kinyitjuk Bibliánkat, ezzel a ténnyel találjuk magunkat szemben. Ez a valóság sugárzik az első laptól kezdve az utolsóig. Ő mai népét is szereti, sőt, szereti az egész világot, azért küldte el Fiát, és adta ide, majd a keresztre, mert nem akarja, hogy elvesszünk. Mindent megtett azért, hogy el ne vesszünk. Bár meglátnánk, mennyire értünk cselekszik az Úr. Azért teszi mindezt, mert a Fiú nélkül, az Ő áldozatának elfogadása nélkül elveszünk. Az ember képtelen magát megmenteni, sok mindenre képes, de az alapproblémát és a belőle kiinduló sok-sok bajt nem képes jól kezelni. Vannak részeredmények, de mivel az alapproblémára, a bűnre nincs megoldásunk, így minden megoldatlan marad. Vannak például olyan betegségek, amelyeket sikerült teljesen kiszorítani, de jöttek újabbak, és vannak olyanok is, amikről azt gondoltuk, megszűntek, és újra járvánnyal fenyegetik a világot. Mindez azért van, mert a bűnre és gonoszra nem tudunk ellenszert. Sátán a mai napig embergyilkos, és bevonta tevékenységébe az Istentől elszakadt emberiséget is. Sátán ellen az egyetlen és tartós megoldás az Úr Jézus Krisztus. Ő a kereszten legyőzte, és majd végső csapást fog rá mérni. A győzelem Jézusé, és mindazoké, akik hisznek Benne, és már ebben a világban tanítványaiként élnek.

Ezek után Isten megmutatja Mózesnek az Piszgá tetejéről az ígéret földjét. Be nem mehet, de megláthatja. És ez is kegyelem, mert Isten ítéletében is kegyelmes. Megengedi, hogy meglássa azt a földet. Mennyi mindent megenged meglátni az Úr. A legnagyobb csoda, hogy megláttatta Önmagát Krisztusban. Csoda és határtalan kegyelem, hogy még mindig megismerhetjük Isten országát. Még mindig tart a kegyelem ideje. Bárcsak felismernénk mindezt, és élnénk a lehetőséggel. Az élet célja: megismerni Isten kegyelmét, átélni a találkozást Krisztussal, és kegyelemből egy új életet kezdeni Isten országában. Az a legnagyobb dolog, hogy Isten gyermekei, országának polgárai lehetünk. Törekedjünk erre, mert mit használ, ha ennek a világnak minden kincsét megszerezzük, ha minden javát bírjuk, ha mi is élvezzük a világot, de elveszítjük az örök életet? Sátán célja pont az, ne térjenek meg az emberek, és ne üdvözüljenek. Elkápráztat ennek a világnak a ragyogása által. Annyi mindent kínál, hogy már észre sem vesszük Isten jelzéseit. Mi vonz: a világ vagy az Úr?

Úr Jézus Jeruzsálembe tart, egyre közelebb van a kereszthez (Mk 10,32-52). Eljön az áldozat bemutatásának ideje. Isten Báránya megáldoztatik, a világ bűnéért, az én bűneimért. Magára veszi őket, és felviszi a Golgotára, kifizeti életével az adósságunkat, az adóslevet pedig örökre odaszegezi. Ki van fizetve a kifizethetetlen adósságom, azt hirdeti a kereszt, erről szól az evangélium.

Azonban a tanítványok, különösen közülük kettő, nem erre figyel. Őket saját vágyaik kötik le, ők ebből a világból akarnak részesülni. Földi sikerekre vágynak, és nem a megfeszített Krisztus szenvedéseiből akarnak részesedni. Mire vágyok én? Mit jelent számomra Krisztus követése? Jólétet? Kényelmes, nyugodt életet, ahol mindenem megvan? Én is részt akarok a világ hatalmából?Jó, ha elismernek, ha középpontba kerülök?

Az Úr rámutat: a tanítványok élete egészen más, mint a világé. Itt nincs helye földi hatalomnak, uralkodásnak, itt a vezérelv a szolgálat. A feltámadott Jézus az Úr, Ő Isten országának Királya, a tanítványok pedig az Ő szolgái, akik egymás felé is szolgálnak Isten országa erejével, az evangéliummal.

Igazán akkor értjük meg az egészet, amikor látjuk a vak Bartimeust, és halljuk a kérését. Tőle is azt kérdezi az Úr, mit akarsz, hogy tegyek veled? Ezt kérdezte a két tanítványtól, és mennyire más a két felelet. Jakab és János földi értékekben, hatalomban, pénzben gondolkodnak, míg Bartimeus látni akar. Ő a lényeget, a legfontosabbat kéri. Új életre vágyik, és ebben a látás, Jézus látása mindennél többet jelent neki. Mit akarok Jézustól: valamit vagy Őt magát? Őreá vágyakozom, a Vele való élő kapcsolatra, vagy csak áldottabb életre? Olyan áldásra, ami anyagilag látszik meg, vagy pedig a Lélek teljességére vágyom? Arra vágyakozom, hogy Isten Lelke vezessen ma is?

Bartimeus mindennél jobban akart Jézussal találkozni. Tudta, hogy az utolsó lehetőség, és azt is meglátta, hogy Jézus a gyógyulást hozta el, újra láthat, és ez több minden alamizsnánál. Több annál a pénznél, amit kaphat. Ne cseréljük le Jézust, az Ő erejét, a Vele való személyes kapcsolatot semmilyen támogatásra. Mert a legnagyobb összeg is elfogy, de Jézus, a kegyelem megmarad. Jézus örök értékű kincset ajándékoz.

Ez a vak koldus új életre vágyott, nem akart tovább koldus lenni, akkor sem, ha nagy összegeket gyűjthetett is össze. Új, teljes, Istennek szánt életet akart. És annyira vágyott rá, hogy az akadályt is legyőzte. Vágyd mindennél jobban Jézust. Ne engedd magad távol tartani Tőle. Hidd, hogy Ő az egyedüli és igazi megoldás. Erre a vágyódásra az Úr válasza: „Bízzál, kelj föl, hív téged!” Igen, Ő ma is hív, meg akar ajándékozni önmagával, kegyelmével.

Olyan megragadó, hogy amikor újra lát ez a vak, nem a maga dolgára megy. Nem igyekszik bepótolni, ami eddig kimaradt az életéből. Pedig biztos sok érdekes rendezvény volt akkor is. Mehetett volna azokra, de ő Jézussal maradt, és követte Őt az úton. Aki lát, az követi Őt az úton, a kereszt és az örök élet felé vezető úton. Akit Jézus meggyógyít, az nem akar elmaradni Tőle.

Az Úr a pásztorom

1. Az Úr a pásztorom, jó pásztor Ő.

Nyájával arra jár, amerre várva vár

A forrás hűs vize, a zöld mező.

2. Ha Ő a pásztorom, semmi sem árt.

Törődik énvelem, vigyáz rám szüntelen,

Követem lábnyomát mindenen át.

Isten áldásával.

Aki kér, az kap

M

ózes búcsúüzenetét olvassuk, ezt hagyja a népre, ebből merítenek majd erőt (5Móz 32,26-52). De az egész könyv üzenet, mégpedig Istentől, az élet igéje. Ettől függ az életük. Az Úr igéjének megtartása jelent életet nekik. Ha komolyan veszik és figyelnek rá, áldottak lesznek. Ha eltérnek az Úr szavától, ítélet alá kerülnek. Az ítélet Isten eszköze, általa gyógyítani és formálni akarja övéit. Azt olvastuk, úgy őrzi őket, mint a szeme fényét. A szem számára is ítélet, fájdalmas cselekvés egy műtéti beavatkozás. De azért történik, hogy megjavuljon a látás. Amikor ítéletes dolgok történnek életünkben, lássuk meg Isten segítő, jobbító szándékát. Ő a legreménytelenebb helyzetben is menteni akar. Ő soha nem elveszíteni, hanem megmenteni akarja az embert.

Az ítéletes események, katasztrófák, tragédiák, érthetetlennek tűnő események, az időjárás megváltozása mind üzenet. Ezek által Isten üzenetet küld, nekünk, akik mindezt átéljük. Az Izráelt ért ítéletes események azért következtek be, mert elfordultak Istentől, és bálványokat imádtak. Rossz útra tértek, és ennek megvan a következménye. A bűnnek, az Istentől való elszakadásnak is megvan a következménye. A sok nyomorúság, szenvedés, a halál mind a bűn eredménye. Azonban Isten ezeken keresztül meg akar szólítani. Felhasználja arra, hogy végiggondoljuk életünket, és forduljunk Hozzá. Lássuk meg, hogy Nélküle elveszünk, de még van lehetőség az újrakezdésre. Merjük kimondani: elhagytuk az Urat, a magunk útjára tértünk, és ez nem jó. Tartsunk bűnbánatot, és kezdjünk el engedelmeskedni Urunknak.

Azonban az ember hajlamos mindent félreérteni és -magyarázni. Nem Istent látja, és nem az Ő üzenetét hallja meg még az ítéletes eseményekből sem, hanem magát élteti. Ha egy nép legyőzi Isten népét, akkor ők azt gondolják, a maguk ereje, katonai fölénye eredményezte a győzelmet, és nem Istennek adják a dicsőséget. Természeti katasztrófák, tragédiák esetében is ritkán látunk bűnbánatot, és nem is keressük, mit akar Isten mondani ezen esemény által.  Talán még látunk egy kis együttérzést, de nincs imádkozás, nem az Úrhoz fordulunk segítségért, van biztosító, aki fizet, és majd megoldjuk, megyünk tovább. Megmagyarázzuk mi is, ez nem Istentől van, csak a természet erői szabadultak el, emberi mulasztás, felelőtlen életmód. Ez mind igaz, de mögöttük ott van a féltőn szerető Úr. De mi nem akarjuk meghallani Őt. Pedig Isten a legjobbat akarja nekünk, azért küldte el az Úr Jézust is, hogy Általa összegyűjtse azokat, akik meghallják hívását. Magához hív, országába hív, hogy örökké Vele legyünk.

Az Úr Jézus tovább megy, viszi az evangéliumot (Mk 10,17-31). Viszi az új élet lehetőségét. Nemcsak Ő szólít meg, hanem felkínálja, hogy mi szólítsuk meg Őt. Elindult Jézus, és ezzel döntéshelyzetbe hoz. Most dönts, most jöjj, mert továbbmegyek, és nem biztos, hogy lesz újabb lehetőség. A most nagyon hangsúlyos a Bibliában. Most, amikor az Úr szava szól, halljuk meg, ne utasítsuk el. Ne mondjuk, ráér, majd később, mert fontosabb dolgaim is vannak. Az Életnél nincs fontosabb, és Jézus az Élet.

Nem mindegy azonban, hogyan jövünk. Ez a férfi csak tanácsért jön. Valami kell Jézustól, talán egy belépő, egy biztos garancia a mennybe, de nem maga Jézus. Jézusra nincs szüksége, úgy gondolja. Gyakran ez a probléma, csak valamit akarunk az Úrtól, de nem Őt Magát óhajtjuk. Azonban a mennybe Ő a kapu. Nélküle nincs szabad utunk. 

Ez az ember magában bízik, úgy gondolja, meg tud felelni Istennek. Azonban ez nem így van. Akkor éljük át Isten kegyelmét, amikor úgy jövünk, hogy nem tudunk megfelelni. Fontos, hogy felismerjem: az Úr Jézus szabadítására, segítségére van szükségem. Ez az ifjú ezt nem látta, minden rendben van nála. Azonban az Úr a mélybe lát. Túlnéz a felszínen, és tudja, mi van a szívben. Látja függőségünket. Ez az ember a vagyonához, a pozíciójához, az eddigi életformájához, a megszerzett biztonsághoz kötődik. Mindez fontosabb számára, mint Jézus. Kiderül ez, amikor az Úr megmondja, hogy mit tegyen, és képtelen elengedni, amit  szorongat. Mi az, amit nem tudok és nem akarok még Jézusért sem elengedni? Mi az, ami magához láncol? A munkám, családom, anyagi állapotom, a kényelem? Miért ragaszkodik ezekhez? Mert vakká lett, nem ismeri fel, kivel áll szemben. Neki Jézus egész végig csak egy tanító, akitől erkölcsi útmutatást lehet kérni. Nem látja Jézusban az Istent, az igazi értéket és kincset. Még nem ismerte fel, hogy Jézus minden földi kincsnél többet ér. Felismertem-e én már ezt? Lehet, hogy rávágom, igen, én már Őt választottam, Ő az Életem, a legnagyobb kincsem. Azonban ez akkor derül ki, amikor az Úr azt mondja, add el, amid van. Válj meg mindenedtől, és üres kézzel kövess engem, bízd rám teljesen magad. És ekkor kiderül, el tudok-e Érte mindent engedni. A házamat, megszokott lakóhelyemet, munkámat, eddigi kényelmem, előnyeim, kialakított anyagi biztonságom. Ekkor lesz valósággá, mi az, ami még köt, mi az, ami még nagyon is sokat jelent, és visszatekintgetek rá. Lót felesége sem tudott elválni Sodomától, elindul ugyan, de visszafordult, mert nem tudta elengedni Istenért. Nem tudta magát rábízni az Úrra. Én meg tudom-e ezt tenni?

Jézus a követésére hív, arra, hogy menjünk Utána, mindent elengedve. Ne magunktól, hanem Tőle függjünk. Merjük a megélhetésünket, minden szükségletünket Őreá bízni. Hányszor nem így van, mert szeretjük az emberi biztosítékokat. Ez az ember elszomorodott, mert fogvatartotta a vagyona. Mi  tart fogva? Mi tart vissza Jézustól? Mi az, ami nem enged, hogy Vele legyél, ami nem enged istentiszteletre, Bibliaközelbe? Azonban Jézus jelenléte azt üzeni, van szabadítás. Ha akarom követni és kérem Őt, az Úr felszabadít.

Az Úr vállalja tanítványait, nem azt jelenti, hogy Ő kifoszt, és azt akarja, hogy övéi nyomorogjanak. Nem, hanem Ő akar gondoskodni róluk. Meg akar szabadítani az aggodalmaskodástól, és új gondolkodásra, életformára vezet el. A lényeg: nem én szerzem meg a dolgokat, nem én gondoskodom magamról, hanem engedem, hogy az Úr adja meg mindazt, amire szükségem van. Aki Érte mindent elhagy, az kap, tehát nem én szerzem meg, nem arra fordítom az életem, hogy mindent begyűjtsek, hanem szolgálok Neki. Vállalom Őt, szenvedések közepette is, mert tudom, hogy ami kell, azt meg fogja adni. Isten országának működési elve: Aki kér, az mind kap (Mt 7,8).

"Imádkozzatok és buzgón kérjetek!"

1. "Imádkozzatok és buzgón kérjetek!" Bűnös voltunkért, Uram, ó, ne vess meg! Tiszta

szívet és Szentlelket adj nékünk, Hallgass meg Fiad nevébe', ha kérünk.

2. „Keressetek buzgón és megtaláltok!” - Téged keresünk, Uram: hogy bűn s átok Erőt

ne vegyen mirajtunk, légy nékünk Égi utunk, igazságunk, életünk!

3. „Zörgessetek buzgón Isten ajtaján!” - Elfáradtunk, Uram, e világ zaján; Ó, nyisd meg

az égi béke szép honát, Add, hogy zenghessünk örök halleluját!

Isten áldásával.

Gyermeki bizalom

A

z Urat dicsőítő éneket mond Mózes (5Móz 32,1-25). Halála előtt Istenről énekel. Miért? Mert Ő tölti be a szívét, egész lényét. Nem tud másról, csak Róla, az Ő tetteiről szólni. Egész lénye Vele van tele. Mivel vagyok én tele? Miről vagy kiről beszélek és énekelek? Annyi mindenről beszélhetett volna Mózes, és oly sok mindent tehetett volna az utolsó napokban, ő azonban semmiről sem akar tudni, csak Istenről. Arról az Istenről énekel, akihez menni fog. Ő tudja, hová tart. Tudom-e, hová tart az életem? Ismerem Istent, és öröm van a szívemben, hogy akit itt szolgáltam, akihez tartoztam, ahhoz megyek? Aki ebben a világban az Úrral volt, az a halála után is Vele lesz. A kegyelem nem csupán a földi életünkre szól, hanem örök életre. Mindez azt jelenti, vándorok vagyunk a földön, és Istenhez tartunk.

Az Úr nevét hirdetem, mondja, és azt kéri, hogy magasztalják Istent. Az Úrról tesz bizonyságot, Őt állítja eléjük, mielőtt elmegy. Mindezt bizonyságtételként mondja, hisz amit eléjük tár, maga is átélte. Mózes ismerte Istent, élő kapcsolatban volt Vele. Megtapasztalta jelenlétét és hatalmát. Sőt, azért lehetett az, aki volt, mert az Úr választotta ki és hívta el. Ő nagyon nem akart már Egyiptomba menni, elvolt a maga családjával, nyugodt életével. Nyolcvan évesen ki akar felkerekedni és otthagyni a biztonságot? Ki szeret költözködni? Mi már ekkor a nyugdíjas éveinket töltjük, unokáknak örülünk, és elvagyunk magunknak. Mózes azonban igent mondott az Úrnak, és nem csalódott. Csodálatos, nagyszerű dolgokat élt át. Feltárult előtte Isten lényének mélysége. Megismerte hatalmát, világossá lett számára, hogy Isten mindenek fölött Úr. Aki Hozzá tartozik, annak nem kell félni a földi istenségektől, mert bizony az ember mindig szeretett istent játszani, de Izráel Istene Úr mindenek felett.

Minden, amit mond, bizonyságtétel. Hűséges Isten, nem csalárd. Bizony, megtapasztalta Mózes és a nép is Isten hűségét. A nép nagyon hamar hűtlen lett, de  Isten nem vetette el őket. Gondolhatunk az aranyborjú történetére, Mózes közbenjárt értük, és az Úr velük maradt. Ó, Uram, hadd lássam meg hűségedet, amellyel körülvettél. Hányszor eldobhattál volna, és nem tetted. Áldott legyen szent neved. Hűsége az Úr Jézus Krisztusban ragyog fel igazán, megérthetjük, mennyire szeret. Kész volt a Fiút elküldeni és értünk keresztre adni, mert szeret és meg akar menteni.

Mint szeme fényét, úgy őrizte övéit, és ez biztató mai gyermekei számára is.  Úgy vigyáz ránk, mint a szeme fényére. És bizony, arra mi is vigyázzunk, és mindent megteszünk, hogy lássunk. Gondoljunk erre, amikor Istenre gondolunk, és akkor minden félelem eltűnik a szívünkből. Isten úgy őriz, mint szeme fényét, vigyáz ránk, nem nekünk kell megőrizni magunkat, gondja van az életünkre. Ha ezt látjuk, akkor minden igyekezetünkkel szolgáljuk Őt, és felszabadulva tesszük, mert Isten őriz. Azonban gyakran megfeledkezünk erről, magunkat akarjuk megmenteni, oltalmazni. Az Úr Jézus is elmondta, hogy aki meg akarja menteni az életét, elveszíti azt, aki pedig Őérte elveszíti, megtalálja azt.

Hányszor láthatta a fiókáit röptető sast Mózes, és ebből megértette, Isten ezt teszi velünk. Ő hordoz és vigyáz ránk. Ott van szárnypróbálgatásainknál. Mózes nyitott szemmel jár, és ezért nem csügged, a természetben látottak erősítik, és Istenre mutatnak. Azt mondják, az Úr is így törődik veletek.

Mindezek ellenére a nép elhagyta és megvetette Szabadítóját, és idegen istenekhez fordult. Sátán nagyon jól tudja, hogyan lehet elfordítani szívünket Istentől, és ennek érdekében mindent meg is tesz. Itt is látjuk, amikor jól ment a soruk, lélekben is elhájasodtak, eltompultak. Istenre érzéketlenek lettek. Ma is a jólét nagy veszély, nemcsak testben, hanem lélekben is elkényelmesedünk. Ha megvan mindenünk, jól élünk, nem szükséges már imádkozni. Amikor elfogyott az élelem, a víz, akkor kiáltoztak, amikor minden megvan, akkor már nem kell az Úr. Ezeket az időket éljük ma is, azt gondolják sokan, Istenre már nincs szükségünk, mindent megoldunk mi.

A jólét következménye, hogy megfeledkezünk Istenről. Mindent megad a világ, és közben nem vesszük észre, hogy lazul a kapcsolat az Úrral. De lazul egymással is. Minél több mindenünk van, annál kijjebb kerül az Úr az életünkben, és egyszer csak az ajtó előtt áll. A világ dolgai fontosabbak lesznek, mint a Megváltó, az, akinek az életünket és üdvösségünket köszönhetjük. Ne engedjük, hogy a munka, a szórakozás és életünk kényelmesebbé tétele kiszorítsa az Urat. Ne engedjük megosztódni a szívünket, hanem szeressük Őt teljes szívünkből.

Az Úr Jézus szokása a tanítás (Mk 10,1-16). Nemcsak gyógyít, hanem tanít, vagyis Isten országa dolgairól, a Neki való életről beszél és beszélget. Szokásunk-e Isten dolgaival foglalkozni? Tanulunk-e Tőle, mert ez több, mint elolvasni a napi részt. Azt jelenti, meg akarom ismerni az Urat, Isten országát és a benne való életet. Tanulni úgy is lehet, hogy beszélgetünk ezekről a dolgokról. Elgondolkodunk, és keressük az élet dolgaira a választ. Hol keressük? Istennél, az Ő igéjében. Addig kutatunk, amíg rá nem lelünk a Tőle való feleletre.

Jönnek farizeusok is Jézushoz, de ők nem tanulni akarnak, hanem a saját gyakorlatukat jóváhagyatni. Ők inkább kiskapukat keresnek, meg akarják magyarázni, miért is helyes, amit tesznek. Nagyon hasonlóak vagyunk hozzájuk.

A probléma nagyon aktuális, szabad-e elbocsátani a férjnek a feleséget. Ez jelzi, hogy náluk ez gyakorlat. Elbocsátották feleségeiket, amikor épp kedvük volt hozzá, és ezt meg is tudták magyarázni, hagyományokkal alátámasztották.

Az Úr visszakérdez, és ők kapnak az alkalmon, és azonnal a válólevéllel példálóznak. Mózest, és az igét is felhozzák a saját maguk igazolására. Annyira nem akarnak ők Istenhez igazodni.

Az Úr Jézus a teremtési rendre mutat rá. A válás nem volt bekalkulálva, de mivel megkeményedett a szív, és nem gyógyítani, javítani akarjuk a kapcsolatot, Mózes megengedte a válást. De ebből nem lehet sportot űzni. Az Úr visszamegy Isten akaratához. Ő nem könnyít, hanem lekaparja az Isten akaratára és törvényére rárakodott réteget, és eredeti formájában tárja elénk. Így volt a teremtéskor, ezt akarja Isten.

Isten a ragaszkodást írta bele a kapcsolatba és a szívünkbe. Ez az orvosság. Ragaszkodom az Úrtól kapott ajándékomhoz, társamhoz, akkor is, ha vannak problémák. A ragaszkodás segít megoldani a problémákat. A ragaszkodás azt jelzi, gyógyítható a kapcsolat. Azonban az a kérdés, kire hallgatunk? Az Úr Jézusra, vagy emberi véleményekre, szokásokra? Mintha ma sokan kihagynák ezt a szakaszt, vagy megtanulták, hogy nem úgy kell érteni, ahogy le van írva. Úgy gondolom, Isten ma is így érti. Ragaszkodjunk egymáshoz, ahogyan a házassági esküben is elmondjuk.

Nem tudom, hogyan lehet másként érteni, amit az Úr mond: amit Isten egybeszerkesztett, azt ember el ne válassza? Ébredés, teljes megújulás akkor fog végbemenni, amikor készek leszünk komolyan venni Isten szavát. Amikor a hívők ezt a területet is az ige fegyelme alá rendelik.

Kisgyermek lelkületre van szükségünk. Olyan lelkületre, amelyik teljesen rábízza magát Istenre. A gyermek bízik a szülőben, és rábízza magát. Nem veszi kézbe a saját életét, hanem engedi, hogy szülei gondoskodjanak róla. Uram, adj nekem ilyen gyermeki lelkületet, hogy ilyen bizalommal menjek mindig Hozzád.

A NAGY MÉLYSÉGBŐL SZÜNTELEN

1.           

A nagy mélységből szüntelen

Hozzád kiáltok, Istenem.

Haláltól mentsd meg lelkemet,

Fogadj be engemet!

Amint vagyok, jövök,

Amint vagyok, jövök.

Énértem is omlott a vér,

Fogadj be Jézusér’!

2.           

A bűn sarában élve lenn

A jóra lelkem képtelen.

Fogadd be gyenge gyermeked,

Fogadj be engemet!

Amint vagyok, jövök,

Amint vagyok, jövök.

Énértem is omlott a vér,

Fogadj be Jézusér’!

3.           

A bátorságom gyávaság,

A bölcsességem kábaság,

Más nem segíthet, ha Te nem.

Fogadj be, Istenem!

Amint vagyok, jövök,

Amint vagyok, jövök.

Énértem is omlott a vér,

Fogadj be Jézusér’!

4.           

Az életem üres, szegény,

Nincs benne fény, de van remény,

Hogy Akinek kegyelme nagy,

Vesznem engem se hagy.

Amint vagyok, jövök,

Amint vagyok, jövök.

Énértem is omlott a vér,

Fogadj be Jézusér’!

Isten áldásával.

Só

M

ózes megtudja, hogy közel van halálának ideje (5Móz 31,14-30). Nem tudjuk, hogyan reagált rá, jónak tartotta-e, hogy nem sok ideje van itt. Azonban nincs benne pánik, és a hátralévő időt az Úrral és a szolgálattal tölti. Úgy készül, hogy találkozik még Istennel, átadja Józsuénak a rábízottakat. Jó állandóan az Úrra figyelni, mert bizony, mi nem tudjuk, mikor jön el halálunk órája. Nem mindegy, hogyan talál ez a pillanat. Nagyon fontos, hogy felkészüljünk, és akkor nem ér váratlanul. A felkészülés legfontosabb része, hogy az Úrral legyen elrendezve az életem. Úgy érjen a halál, hogy tudom, megbocsáttattak a bűneim, és Neki éltem földi életemet. Aki a kereszt alatt elnyerte a bűnbocsánatot és új emberré lett, úgy lépheti át az örökkévalóságot, hogy tudja, az Úr Jézushoz fog menni. Hazamegy a mennyei hajlékba.

Az Úr megjelent Mózesnek és Józusénak a kijelentés sátrában, mindkettőjüket a maga jelenlétébe vonta Isten, és így készítette fel. Mózest a hazamenetelre, Józsuét pedig a honfoglalásra és a letelepedésre. Mielőtt átlépik a határokat, megbizonyosodnak az Úr valóságáról, jelenlétéről. Isten beszél velük. Odaállnak az Úr elé, és várják az eligazítást. Így állhatunk mi is Urunk elé. Már nem egy adott helyen jelenik meg az Úr, hanem ahol elcsendesedünk az ige felett. Mert igéje által beszél velünk.

Mózes megtudja, hogy a nép idegen istenekkel fog paráználkodni. Nem valami biztató információ a jövőre nézve. De ezzel talán Józsué is megtudja: ne emberekben bízzon. Az ember szíve bűnös, és állandóan a bálványokhoz vonzódik. A világ mindig csábítja a hívőket. A pénz, és mindaz, amit általa meg lehet szerezni, hatással van ránk is. Csak akkor tudunk hűek maradni, ha mindig az Úrra nézünk. Ha nem akarunk másokhoz hasonlítani, a világgal lépést tartani. Aki megismeri Istent, az tudja, hogy nem szükséges aggodalmaskodni, a megélhetésünk sem csak magunktól, erőnktől, lehetőségeinktől függ. Isten vállalja övéi megélhetését. Keressétek először Isten országát és igazságát, a többi majd megadatik. Ezt ígéri az Úr. Mi ennél sokkal többet akarunk, sőt, sokkal többünk van. Nem akarunk hitből élni, e világ rendszerébe ágyazódtunk mi is bele. Azonban, aki hiszi, hogy az Úrnak gondja van rá, az nem fog csalódni.

Józsuét megerősíti az Úr, te viszed be Izráel fiait a földre, de még nincs semmi kialakítva. A települések idegen kézen vannak. Nincsenek lakóparkok. Mégis mire alapoz Józsué? Az Úr ígéretére: Én veled leszek! Ez elég, ha Ő velünk van, annál több nem kell. Lehet, hogy nem látunk előre dolgokat, de úgy haladunk előre, hogy Ő velünk van, akkor megnyugodhatunk. Isten a maga idejében elrendezi dolgainkat.

Az Úr Jézus rámutat: Isten országa egészen más, mint a világ (Mk 9,42-49). És ennek a tanítványok mindennapjaiban is meg kell nyilvánulnia. Az életünk különbözik a világ fiainak az életétől. Ha nem különbözik, ha ugyanolyan vagy még rosszabb, az megbotránkoztatja a frissen hitre jutottakat, a most újjászületetteket, a kisgyermekeket. Aki megbotránkoztatja őket az életével, és ezért visszatántorodnak, elfordulnak a hittől, arra ítélet vár. Át kell gondolni életünket, nem botránkoztatja-e meg a keresőket. Nem mondják-e azt, ha az egyház tagjai is úgy élnek, mint a nem hívők, akkor minek keresni Istent? Ha az egyház tagjai, a lelkészek, a gyülekezetek elöljárói ugyanúgy pihennek, szórakoznak, ha nekünk is az alkohol a fontos, ha a házasságunk nem tiszta, ha mi is a világ módszereit alkalmazzuk, akkor megbotránkoztatunk.

Isten országa mindennél többet ér. Többet ér mindazoknál, amiket ebben a világban akarunk magunkénak tudni, mint amit annyira szorongatunk, hogy képtelenek vagyunk elengedni. Az Úr azt kéri, radikálisan számoljunk le a bűnnel és mindazzal, ami az Úrtól el akar választani. Jobb, ha itt engedünk el dolgokat, mintsem kimaradjunk az életből. A gazdag ifjú képtelen volt elengedni vagyonát, ahhoz ragaszkodott, és lemondott az Úrról, a kegyelemről.

A tűz a Szentlélek szimbóluma, azé a Léleké, Aki kitöltetett pünkösdkor, és létrehozta az egyházat. A hívő ember ennek a Léleknek a temploma, ez a tűz jár át, és visz előre a szolgálatban, a tanítványságban. Ha ez a tűz elhamvad, semmit érővé válik az egyház. Ezt a tüzet sóhoz hasonítja az Úr, jó a só, és az egyház a föld sója. Élvezhetővé teszi az ételt, és tartósít. Ez a só, ez az íz maga az Úr Jézus Krisztus. Ő teszi tartóssá az életünket, nélküle romlandóvá válunk. Nélküle ízetlenek maradunk. De vajon ma van-e íze a sónak? A só a maga ízét átadja az ételnek, ízessé teszi azt. Az életünk is ízessé tesz? Mit adunk át a környezetünknek? Hatunk-e még mások felé? Vagy már nincs átformáló erő bennünk?

Ha rádöbbenünk, hogy elveszítettük ízünket, még kiálthatunk, hogy az Úr könyörüljön rajtunk. Elevenítsen meg igéjével az Úr, hogy ebben az ízetlen és nagyon is romló világban képesek legyünk pozitív változást kieszközölni. Mert az Úr ma is élő és ható. Ha a szívünket teljesen átjárja Isten Szentlelke, erőt kapunk. A Lélek ma is munkálkodik, keresi az elveszetteket. Adja az Úr, hogy az életünk hiteles legyen, és ne eltaszítsa a keresőket, hanem inkább odasegítse az Úrhoz.

 VELEM VÁNDOROL UTAMON JÉZUS

1.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Gond és félelem el nem ér.

Elvisz, elsegít engem a célhoz,

Ő a győzelmes, hű vezér,

Ő a győzelmes, hű vezér.

2.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Ott az oltalom hű szívén.

Ha a szép napot fellegek rejtik,

Ő az éltető, tiszta fény,

Ő az éltető, tiszta fény.

3.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Bár az út néha oly sötét,

Soha nincs okom félni a bajtól,

Amíg irgalmas karja véd,

Amíg irgalmas karja véd.

4.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Ez a vigaszom, baj ha jő.

Bármi súlyosak rajtam a terhek,

Segít hordani, ott van Ő,

Segít hordani, ott van Ő.

5.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Túl a sír sötét éjjelén.

Fenn a mennyei, angyali karban

Nevét végtelen áldom én.

Nevét végtelen áldom én.

Isten áldásával.

Mi van a szívünkben?

I

sten Mózesen keresztül beszélt népével. Kiválasztott eszköze által vezette és tanácsolta őket (5Móz 31,1-13). Most is szól hozzájuk, felkészíti őket a bevonulás utáni életre. Elmondja, mihez tartsák magukat. Hozzánk is szól az Úr, ma is van szava az övéihez, de nem közvetítőn keresztül teszi ezt, hanem igéje által. Amikor olvassuk, hallgatjuk, Vele beszélünk. De mivel nem látjuk Őt, nem szemtől szemben beszélünk Vele, jól át kell gondolni az üzenteket. Sátán könnyen megtéveszt, ezért, amit megértünk, azt a teljes ige összefüggésében kell leellenőriznünk. Meg kell mindig tudni, hogy valóban az Úr akarja-e azt, vagy csak én? Könnyen belevetíthetjük saját vágyainkat a Bibliába. Azonban rendszeres elcsendesedés által felismerhetjük Istenünk akaratát.

Nagyszerű üzeneteket olvasunk, Mózes bátorítja az övéit, legyenek erősek és bátrak, ne féljenek és rettegjenek, mert maga az Úr megy előttük. Bizony, egy ilyen üzenetet kapva bátran indul az ember. Ha ezt hallom, tudom, velem van az Úr. Fontos, hogy ne a problémákra, az ellenségre, csak egyedül az Úrra nézzek, és az ígéretbe kapaszkodjak. Tegnap az apa azt kérte az Úr Jézustól, segíts a hitetlenségemen, és ez pont arra utal, hogy az apa a rohamozó gyermekére nézett, és úgy gondolta, ha még Jézus előtt is így tombol a gonosz, akkor nincs segítség. Ezért kéri, segíts, hogy ne a gyermekem szenvedését, a gonosz munkáját lássam, csak egyedül Téged. Ez a fontos, mindig csak Őt lássuk a problémahegyek fölé magasodni. Ha Ránézünk, nem hátrálunk meg, nem keseredünk meg, hanem továbbra is bízunk Benne, számítunk Rá.

Ez az ígéret azonban nem azt jelenti, hogy ha ma bármit eltervezek, akkor menjek bátran, mert velem van az Úr, és biztos sikerrel járok. Nem azt jelenti, ha ezt ma elolvasom, akkor vegyek fel hitelt, vagy vásároljak lottót, mert nyerni fogok. De azt sem jelenti, ha probléma van a házasságomban, és ma kedvesen rám mosolyog valaki, vagy megértő lesz velem, akkor váljak el. Tehát vigyáznunk kell, hogy az ilyen igékkel ne a magunk útjait támasszuk alá és tegyük elfogadhatóvá.

Ezek a bátorító szavak a honfoglalás előtt álló Izráelnek és Józsuénak szólnak. Őket bátorítja, segíti az Úr. De ők nem maguk határozták el, hogy elfoglalják Kánaán földjét, hanem Isten vezeti őket oda. Tehát ezek az ígéretek az Úr szolgáinak, a Neki engedelmeskedőknek szólnak. Amikor az Ő útján járok, teszem, amit mond, akkor bátran állhatok ezekre a szavakra. Tehát meg kell vizsgálnunk, hogy amerre megyünk, és amit teszünk, az az Úr akarata-e? Ő küld, az Ő megbízásából cselekszem? Azért vagyok ott, mert azon a helyen is Őt dicsőítem, Róla teszek bizonyságot? 

Ha tanítványként indulunk, és nehéz helyekre kell mennünk, azzal a tudattal indulhatunk, hogy velünk van az Úr, és nem hagy el minket. Ha orvoshoz, kórházba, nehéz vagy ismeretlen terepre vezet, fontos döntést kell meghoznunk, Ő nem marad el, jön velünk. Pál a börtönökben is megtapasztalta, hogy Vele van az Úr. Ott is tudott Rá támaszkodni.

Mózes a szívükre helyezi, hogy rendszeresen olvassák fel a nép előtt a törvényt, és akik még nem tudják, tanulják meg azt. Mert az ige lesz az útmutatójuk. Az Úr parancsa segíti őket az eligazodásban, az életgyakorlat kialakításában. Ha nincs parancsolat, akkor a népekhez fognak igazodni. Isten azonban ad vezérfonalat az élethez, és azért adja, hogy használjuk, hogy ne a világhoz szabjuk magunkat.

Az Úr továbbvezeti a tanítványokat, foglalkozik velük, tanítja őket (Mk 9,30-41). Látja, hogy állandó formálásra, csiszolásra van szükségük. Ezt úgy tudja igazán eredményesen végezni, ha csak velük van. Mélyíti ige- és isteni üdvtervismeretüket. Nagy szükség van erre, egyre jobban elmélyülni az igében, és megismerni Urunkat. Az Úr kijelenti neki az Atya akaratát, azt, hogy meg fog halni, és a harmadik napon feltámad. Azonban nem értik ezt. Azért ismétli, és foglalkozik velük külön is, mert nehezen értik meg, hogy a Messiás meghal, és azt meg egyáltalán nem tudják befogadni, hogy fel fog támadni. Nem is egyszerű, mi az, hogy meghal és aztán feltámad? Mi már húsvét után élünk, és annyian megtapasztaltuk már, hogy Ő valóban él. Átéltük életformáló munkáját, kegyelemben részesültünk, és folyamatosan formálja ki bennünk az új embert. Ennek ellenére hányan nem tartják valóságnak, hogy az Atya kihozta a Fiút a halottak közül. Ésszel ezt nem is lehet felfogni, csak hit által. De hitünk által valósággá válik az Úr jelenléte és hatalma. Hit által megbizonyosodunk arról, hogy Ő él!

Miért nem értik a tanítványok, amit az Úr mond? Mert más az elképzelésük. Szó sincs az ő látásukban meghalásról, ők uralkodásról, hatalomról, jólétről ábrándoznak. Mennyire nem értik Jézust, nem ismerték fel, hogy az Úr Jézus és tanítványai útja nem a kényelmes jólét, a szórakozás, hanem az alázatos szolgálat.  A tanítvány célja nem a táradalom fogalmai szerinti felemelkedés, az egyre magasabb pozíció, hanem az utolsó hely. Itt nincs villogás, nem az a cél, hogy mindenki az én kiválóságomat lássa, hanem hátramaradok az utolsó helyen. Az utolsók senkit nem érdekelnek, mindig a győztesek kerülnek rivaldafénybe. A tanítvány helye az utolsó, azért, hogy az Úr látszódjon. Ne vonjuk el ragyogásunkkal Jézusról a figyelmet.

Jól ismerjük mi ezeket az igéket, azonban ennek ellenére mégis mindig mi akarunk lenni valakik. Elismerésre vágyunk, azt szeretnénk, ha a magunk területén mi lennénk az elsők. És vágyunk arra, hogy ezt észrevegyék, és el is ismerjék. Mi akarjuk a legjelentősebb pozíciót és feladatot, erre az Úr egy kisgyermeket állít eléjük, hogy őt fogadják be. Ezzel azt üzeni az Úr, hogy ez a mi feladatunk, a mások által nem irigyelt vagy vállalt munkák. Amire mások nem figyelnek, azt végezzük. Nem karrierépítő programot vázol fel az Úr, hanem azt kéri, hogy minden látványosság, külön kiemelés nélkül végezzük a ránk bízottakat.

Ez a jelenet leleplezi a szívünket is. Amíg az Úr Jézus szenvedésről, halálról beszél, és járta is ezt az utat, mi egészen másról gondolkodunk. Magunkkal vagyunk elfoglalva, karrierünket építgetjük. Jó Urunk előtt elcsendesedni, és feltenni a kérdést: mi is van az én szívemben? Mennyire hatol mélyre az, amit Ő mond? Hányszor vagyunk mi is így, szól az ige, de a mi gondolataink egészen máshol járnak.

Szívemet hozzád emelem

1. Szívemet hozzád emelem, És benned bízom, Uram; :/: És meg nem szégyeníttetem,

Nem nevet senki rajtam, Mert szégyent nem vallanak, Akik hozzád esedeznek, Azok

pironkodjanak, Akik hitetlenül élnek.

2. Útaid, Uram, mutasd meg, Hogy el ne tévelyedjem; :/: Te ösvényidre taníts meg, Mi -

ken intézd menésem. És vezérelj engemet A te szent igaz Igédben; Oltalmazd élete-

met, Mert benned bízom, Úr Isten.

3. Emlékezzél jóvoltodból Nagy kegyelmességedre, :/: Emlékezzél irgalmadról, Mely

megmarad örökre. Ifjúságomnak vétkét, Kérlek, hogy meg ne említsed. Sőt nagy ke-

gyességedet, Én Istenem, megtekintsed.

4. Jó és igaz az Úr Isten Mind örökkön-örökké, :/: A bűnösöket térítvén Ő igaz ösvényi-

re; És a nyomorultakat Életükben igazgatja, Nagy kegyesen azokat Az ő útában meg-

tartja.

5. Az Istennek minden úta Kegyesség és nagy hűség :/: Azoknak, kik mondására Gon-

dot tartnak mindvégig. Énnékem kegyelmezz meg, Uram, a te szent nevedért. És bűnö-

met bocsásd meg, Ne ostorozz nagy voltáért!

6. Aki az Úr Istent féli És tiszteli szívében, :/: Azt ő nagy híven vezérli Igaz ösvényeiben.

Nagy békességben annak Minden jó bőven adatik, És ő maradékinak Gazdag örökség

hagyatik.

7. Az igaz istenfélőknek Megjelenti titkait, :/: És az őbenne hívőknek Megmutatja kötésit.

Istenhez szemeimet Felemelem szüntelenül, Ő megőriz engemet, Lábam kivonssza a

tőrbül.

8. Térj azért hozzám, Istenem, Tekints reám kegyesen, :/: És kegyelmezz meg énné-

kem, Mert élek szegénységben. Nyavalyája szívemnek Napról napra mind öregbül;

Uram, add végét ennek, Végy ki engem ez ínségbül!

Isten áldásával.

Légy segítségül, Uram!

J

ó látni, az Úr nem erőlteti ránk magát, ad választási lehetőséget (5Móz 30,1-20). Felvázolja, mire számíthatunk, ha az Ő útján járunk és engedelmeskedünk Neki. A korábban már felsorolt áldások jelzik Isten országának gazdagságát és azt a minőségi életet, amit az Úr jelenléte biztosít. Az áldás maga az Úr, ha jelen van. Nem az anyagi javak megléte vagy meg nem léte jelenti az áldást vagy a más népek közti különbséget, hanem az Úr, az élő Isten jelenléte. A dolgaink nem Istenen múlnak, nem Ő az oka, ha nyomorúság, nehéz időszak látogat meg. Mindez azért következik be, mert nem hallgatunk Rá. Hűtlenekké válunk, mint ahogy Izráel népét gyakran jellemezte a hűtlenség. Miét? Mert a köztük élő idegenek és a körülöttük élő népek életformája csábította a zsidókat. Többször is elcsábultak, mert a lazább élet, a jólét,  a szórakozás vonzotta őket. Igénk azonban rámutat: Isten hűséges. Ha mindenki hűtlen lenne is, Ő soha nem válik hűtlenné, soha nem hagy el. „Ha hitetlenkedünk, ő hű marad, ő magát meg nem tagadhatja” (2Tim 2,13).

Ennek a hűségnek köszönheti Izráel a létét, az Úr hűségének eredménye, hogy ma is van Izráel. De mi is ennek a hűségnek köszönhetjük, hogy még élünk, és még mindig van lehetőség megismerni Őt. A hűtlenséget megbünteti az Úr, tehát nem azt jelenti az Úrhoz tartozni, kegyelemből élni, hogy azt tehetek, amit akarok, hanem azt, hogy még a hűtlenség ellenére is megtérhetek. Odafordulhatok az Úrhoz, ad lehetőséget az újrakezdéshez. Ez a kegyelem, ebből élük nap mint nap. Ha ez nem lenne, már nem élnénk, már elvesztünk volna.

Azonban nem lehet játszani a kegyelemmel, teljes szívből való megtérést kér az Úr. A teljes életem fölött akar uralkodni. Ami azt jelenti, hogy mindenben hallgatok Rá. Jó végiggondolni: valóban hallgatok Rá mindenben? 

Az Úr választási lehetőséget ad, az életet kínálja, ami nem más, mint Ő maga. Ott van élet, ahol Ő van. Nélküle nincs élet, nincs igazi élet. Ez az élet Jézus Krisztusban jött közel és vált elérhetővé. Amikor az Úr Jézussal találkozunk, Isten szól: válaszd az Életet. Ez rajtunk áll. Kit is választok: Őt vagy a világot? Ő a te életed, mondja az Úr. Ha Őt megtalálom, és Őt választom, az életet találom meg, a teljes életet. Egész más az Úrral élni, mint Nélküle. Tehát nem egy vallást találok, hanem az igazi, kiteljesedő életet, amelynek van értelme és célja. Ez az élet nem ér véget a halállal sem. Mert az Élet elpusztíthatatlan. Húsvétkor válik valósággá, meg lehet ölni, de nem lehet elpusztítani. Válaszd ezt az életet. Válaszd Őt!

Válaszd Őt, hallgass Rá, és ragaszkodj Hozzá. Fontos a ragaszkodás, akkor is hallgatok Rá, és hűségesen teszem, amit mond, amikor nem látok mindent világosan, amikor az eszem mást mond. Mert hitben járunk, és nem látásban. A hit Isten lehetőségeire épít.

A tanítványok megtanulják, hogy nem lehet hosszútávon a hegyen tartózkodni (Mk 9,14-29). Mindazt, amit átéltek, bele kell vinni a társadalomba. A hegyen megtapasztaltak erőforrássá válnak a mindennapokban. A mélységben sokat jelent, ha tudom, kicsoda az Úr. Ők átélték, hogy valóban Isten Fia. Az Atya bizonyságot tett Róla, és amikor nehéz helyzetbe kerülnek, tudják, hogy Jézus segíthet. Számára nincs lehetetlen.

A hegyen nem járt tanítványok kudarcot vallottak. A váratlan helyzetben megingott a hitük. Nem hitték igazán, hogy Jézus távolléte nem akadályozza hatalmának jelenlétét. Most döbbennek rá: Jézus nélkül hatástalanok, tehetetlenek. Mintha a mai tanítványokat ábrázolnák, gyakran ilyen tehetetlenek vagyunk.

Kiderül, egy apa kereste fel Jézust, a fiát hozta Hozzá. Ezt jó látni, egy apa nem boldogul egy problémával, és Jézushoz fordul. A fiát odaviszi. Fontos üzenet, vigyük gyermekeinket az Úrhoz, a mindennapi dolgaikat. Segítsük őket az Úr megismerésében. De üzeni azt is a történet, hogy ahol mi nem tudunk segíteni, azt is vigyük az Úr elé. A mi kudarcunk nem jelenti az Úr Jézus kudarcát is. Oda szabad mennünk az Úr Jézushoz gyermekeink problémáival. Szabad kérnünk az Ő beavatkozását, szabadítását. Ez a fiú nem tud beszélni, gonosz lélek gyötri. Az apa hiszi, hogy Jézus képes meggyógyítani őt.

Ez az ember annyira hitt, hogy nem okozott problémát Jézus távolléte. Neki természetes volt, hogy a tanítványok is meg tudják tenni, amit kér. A tanítványok képesek arra, amire a Mesterük, így gondolta. Ma is ezt várják az emberek a tanítványoktól. És hányszor csalódást okozunk nekik. A tehetetlen egyház csalódást jelent. És az Úr Jézus is csalódott. Nem ezt várta tőlük. Nem tehetetlenséget, hanem hatékonyságot várt. A tehetetlenséget nem dicséri meg az Úr. Gyógyítás helyett vitatkoznak. Mintha a mai egyházat látnánk. Vitatkozni, magyarázkodni, sőt, megmagyarázni tudunk. Megmagyarázzuk, miért vagyunk hatástalanok.

A tanítványok kudarca feltételes módba helyezi az apa kérését: „Ha valamit tehetsz, légy segítségül.” Bekúszik a gondolat: amilyenek a tanítványok, olyan a Mester is. Hányszor gondolják ma is azt az emberek, ha az egyház tehetetlen, akkor Isten is az. Az egyházról mintázzák sokan az Istenképüket, azonosítják vele Istent. Azonban megtudjuk, hogy Isten nem olyan, mint az egyház. Ő mindent megtehet. Azonban fontos a hit. Nem Jézus tehetetlen, de hatalmát, erejét a  hitünkön keresztül  juttatja el hozzánk. Az apának azt mondja, rossz a kérdés, Jézusnak minden lehetséges, mindent megtehet, de szükség van a hitünkre. Ezért mondja: Minden lehetséges a hívőnek! Vagyis ha hiszek, nincs korlát, és nincs akadály. Ha hiszem, hogy Ő mindent megtehet, akkor a lehetetlennek tűnő dolgokban is megtapasztalom az Ő hatalmát. Mert itt a minden lehetséges a hívőnek nem azt jelenti, hogy az apa gyógyítja meg a fiát, hanem azt, hogy ha hiszi, hogy Jézus meg tudja tenni, akkor ezt meg fogja tapasztani.

Hiszek, Uram! - mondja az apa. Ez fontos, igen, Ő hiszi, hogy Jézusnak van hatalma, de ebben a szituációban, a fia állapotát látva, hite erősítésére van szüksége. De a hiszek, azt jelzi, nem adom fel, akkor sem, ha előbb kudarcot éltem át. Hiszek, de segíts, nehogy a hitetlenség felülkerekedjen. Mert a gonosz is jelen van, belesúgja a szívbe: ha először nem ment, akkor most sem fog sikerülni. Ha a tanítványok tehetetlennek bizonyultak, akkor Jézus is. A segítségkérés azt jelenti: Uram, ne engedd, hogy a negatív hangokra figyeljek vagy teret adjak nekik.

Mindenki átéli: az Úr szava parancs a gonosz lélek felett. Ki kell mennie, sőt, az Úr megtiltja, hogy visszatérjen. Tehát ez nem időszakos, hanem tartós szabadítás. Amikor az Úr megszabadít, akkor valóban szabadok leszünk. Tilos a korábbi szenvedélynek visszatérnie.

Mi volt a tanítványok problémája? Még jó, hogy megkérdezik, hogy nem térnek napirendre felette. Nem mondják, hogy mi nem vagyunk Jézus. Kíváncsiak a problémára, és az Úr válaszol. A kapcsolat megszakadása volt a probléma. Nem imádkoztak, nem kérték, hogy gyógyítsa meg a fiút, annak ellenére, hogy nincs jelen. Tehát tanítvány létükre nem bíztak Jézusban. Nem hitték, hogy ha nincs is jelen, képes a gyógyításra, a szabadításra. Ha hiszem, hogy valóban Ő az élő Isten, akkor nem akadok el. Akkor mindig ott lesz a bizonyosság, ha összhangban vagyok Vele, akkor megteheti, sőt, még általam is elvégezheti munkáját.

Az Úr szabadító ereje az imádságon keresztül aktivizálódik. Imádság nélkül nem megy. Ez jelzi, a tanítvány a maga ereje által nem boldogul. Mindig szükségünk van az Úr segítségére. Az imádság az élő kapcsolatot biztosítja.

"Imádkozzatok és buzgón kérjetek!"

1. "Imádkozzatok és buzgón kérjetek!" Bűnös voltunkért, Uram, ó, ne vess meg! Tiszta

szívet és Szentlelket adj nékünk, Hallgass meg Fiad nevébe', ha kérünk.

2. „Keressetek buzgón és megtaláltok!” - Téged keresünk, Uram: hogy bűn s átok Erőt

ne vegyen mirajtunk, légy nékünk Égi utunk, igazságunk, életünk!

3. „Zörgessetek buzgón Isten ajtaján!” - Elfáradtunk, Uram, e világ zaján; Ó, nyisd meg

az égi béke szép honát, Add, hogy zenghessünk örök halleluját!

Isten áldásával.

Keresztem vállra véve

M

ózes ötödik könyvét olvasva egyre inkább világossá válik előttünk: itt nem egy vallási  szabályokra épülő kultusz alakul ki (5Móz 28,27-29,28). Nem, már ezek az igék jelzik, hogy itt élő kapcsolatról, életről van szó. Élő kapcsolatról a Megszabadító Istennel, és az Ő akarata szerinti életvezetésről. Az Úr nem csupán a kultusz ápolását kéri, hanem azt, hogy úgy éljenek, hogy látszódjon a különbség életük és a többi nép élete között. A pogány népek élete sokkal lazább volt, hitük inkább a vallásgyakorlásban mutatkozott meg. Isten népének azonban az egész élete világossággá válik. Az emberi kapcsolatokat, tehát a házasságot, a gyermekvállalást és a gyermeknevelést már nem emberi természetük vagy a másoknál látottak alapján alakítják ki, hanem Isten útmutatása szerint. Már az eddigiekben is láttuk: Isten odafigyel az erkölcsi életvezetésre, a szociális érzékenységre és a felelősségre is. Fontos a pénzhez való viszony, már nem ez áll a középpontban, hanem az Úr egyedül. Életük nem a körülményektől függ, hanem az élő Isten gondoskodásától. Így van ez ma is, Isten azt akarja, hogy gyermekei élete ne a világ, a nem hívők gondolkodását és gyakorlatát kövesse, hanem az Úr Jézus élete legyen a minta. Mi már figyelhetünk Urunkra, az igéjét pedig útmutatóként használhatjuk. Minden kérdést Elé vihetünk, és  a Szentlélek által megmutatja a választ, és erőt ad annak elfogadásához és megcselekvéséhez.

Mózes emlékezteti őket Isten hatalmára, gondviselő szeretetére. Mindezt a pusztai vándorlás során átéltekre utalva teszi meg. Rámutat: Istennek még a kemény körülmények közepette is volt gondja a ruházatukra, nem szakadt le róluk a ruha, sem a lábukról a saru. Tehát még ott is volt mibe öltözködni. Tehát amikor az életük kimozdult a mindennapi megszokott kerékvágásból, és lehetetlen között zajlott, Isten biztosította a legszükségesebbeket. Amikor saját tartalékaik kifogytak, az Úr adott kenyeret, húst és vizet nekik. Az ellenséges népek fölött is diadalt arattak. Tehát mindez jelzi: merjünk bízni az Úrban, ne akarjuk saját kézbe venni az irányítást. Ne engedjünk a csábításnak, hanem higgyük, hogy az Úr gondoskodik rólunk.

Mennyire odafigyel az Úr népére, tudja, milyen gondolatok bukkanhatnak fel a szívekben, és bizony, ezek ma is előjönnek. Nagy késértés, hogy azt gondoljuk, mivel Istenhez tartozunk, jó sorunk lesz, akkor is, ha megátalkodott szívvel élünk. Hányan gondolják, elég hinni Istenben, és úgy élhetünk, ahogy mi jónak látjuk, mert az Ő népe vagyunk, és Isten úgyis megbocsát majd. Azonban már itt rámutat az Úr: fellángol haragja az ilyen gondolkodás és életforma ellen. Ezt nekünk is meg kell szívlelni. Nem élhetünk Isten nevével a szánkon pogány formában. Az Úr Jézus az Ő követésére hív minket. Új emberré formál, és világító lámpássá tesz.

Mivel több szakaszt olvastunk el a napokban, csak néhány dolgot szeretnék kiemelni ezek közül (Mk 8,22-9,13). Az Úr Jézus mindenkihez egyénileg közelít. Nincsenek sablonok, mindenkinek más a problémája, ezért másfajta gyógymódot is alkalmaz. Megláttatja velünk isteni hatalmát, és azt akarja, ismerjük fel, kicsoda Ő. Nem mesterfogásokra tanítja a tizenkettőt. Nem arról van szó, hogy lessék el a fortélyokat, és majd utánozzák. Nem, hanem a tanítványok mindig csak az Ő nevében szolgálhatnak. A hatékonyságot az Úr ereje adja. Egy hívő ember nem önmagában hat, hanem a benne élő Úr Jézus Krisztus munkálkodik általunk.

A vakot két fázisban gyógyítja meg az Úr. Az első fázis, a szemre való köpés, az emberi hagyományok, gyógymódok, terápiák részlegességét mutatja meg. Ha kihagyjuk az Urat, bizonyos fokú eredményt mi is elérhetünk. Az emberi tudomány sok mindenre képes, de a teljes gyógyulást maga az Úr adja. Ne elégedjünk meg félmegoldással, hanem menjünk Urunkhoz, és kérjük Tőle a teljes gyógyulást. Ő ad tiszta látást. Ez azt is mutatja, hogy nem elég az emberi látás, tehát az ige kutatása, az adott rész minél részletesebb kibontása, az igazi és tiszta látást és megértést az Úr adja. Ez a látás az élő kapcsolatból származik. Ha naponta az Úrban maradunk, imádságban leborulunk, akkor a Biblia szövege életté, az Úrtól való beszéddé válik. Akkor az Úr az igén keresztül vezet, lámpássá lesz a szó.

A tanítványok szembesülnek azzal, hogy nem elég csak a mások vallomásáig eljutni. Saját meggyőződésre van szükség. Nem elég tudni, mit mondanak őseink az Úr Jézusról, hitünk akkor válik élővé, ha magunk győződünk meg arról, kicsoda Ő. Ezért minket is kérdez: Kinek mondotok engem? Gondolkodjunk el ezen. Őszintén fogalmazzam meg: én kinek látom Őt? A választ az ige és a saját megtapasztalás által fogalmazzuk meg. Az Úr nem arra kíváncsi most, mit mondott Péter kétezer évvel ezelőtt, tehát nem azt kéri, hogy mondjuk fel a leckét. Ő arra kíváncsi, kinek látom Őt az ige és az életemben elvégzett munkája által. Átéltem már bűneim bocsánatát? Megtapasztaltam már az Úr szabadítását, kegyelmét, és új emberré lettem? Ha mindez végbement, akkor határozottan tudom mondai. Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Igen, Ő a Krisztus, az én személyes Megváltóm, életem Ura.

Ha Ő az életem Ura és irányítója, akkor már nem emberek szerint gondolkodom. Már nem a test szava irányít, és nem a  szenvedés elkerülése, a minél kényelmesebb és jobb élet motivál. Elfogadom az Úr akaratát, akkor is, ha ez nehezebb, mint amit  a világ kínál. Az Úr útján vannak nehezebb szakaszok is, de ha mögötte maradunk, ha nem lépünk ki mögüle, ezeken a szakaszokon is keresztülsegít. Visszatekintve azt látjuk majd, hogy nem is volt az annyira veszélyes. Krisztussal még a halál árnyékánek völgye sem olyan félelmetes, mert Ő legyőzte a halált.

Ezt követően Jézus határozottan rámutat követésének nehézségeire. Tanítványnak lenni azt jelenti, vállalom Jézussal a sorsközösséget, az Ő életformáját. Megrendítő, hogy nehezíti a feltételeket, szinte elveszi az emberek kedvét a követéstől. Miért? Mert azt akarja, hogy szívből kövessük Őt. Érte vállaljuk a tanítványságot, ne az legyen a szempont, hogy jól élek-e, vagy sem.

Az Úr azt várja, hogy mindennap tagadjam meg, és bízzam Rá magam. Vagyis szánjam magam halálra mindennap. Merjem kimondani, ma sem én élek, és nem is akarok én élni, hanem hagyom Krisztust élni bennem. Ez azt jelenti, ma sem én erőlködöm, hanem engedem, hogy Ő mentsen meg, adjon szabadítást és intézze dolgaim. Mindez azért fontos, mert a Jézus nélküli lét azt jelenti: mindent én magam akarok megoldani. Ennek pedig rendszerint kudarc és vereség a vége. A győztes élet az önmegtagadó, a magamra nemet mondó élet.

A megdicsőülés hegyén történtek és az Atya szózata megerősítik mindazt, amit eddig hallottunk: Őt hallgassuk. A keresztyén élet lényege: hallgassuk Jézust! Legyünk mindig Vele, hallgassuk meg, amit mond, és engedelmeskedjünk szavának. A hívő élet egyszerű, csak mi bonyolítjuk túl. Miről szól? Keresem az Urat, egyedül maradok Vele, és amit mond, amit megértettem, azt cselekszem. Cselekvő és engedelmes életet vár az Úr tőlünk.

Már keresztem vállra vettem

1. Már keresztem vállra vettem S érted mindent elhagyok.:/: Mindenem vagy, árva let-

tem, Honjavesztett szív vagyok. Vágyat, célt a múltnak adtam, Nincs már bennem vak

remény, Mégis gazdag úr maradtam: Isten és a menny enyém.

2. Ember bánthat és zavarhat: Szíved áldott menedék; :/: Sorsom próbál és sanyargat:

Édes csenddel vár az ég. Nincsen búm, mely könnyet adjon, Míg szerelmed van velem,

Nincs öröm, mely elragadjon, Hogyha nem benned lelem.

3. Lelkem, teljes üdv a részed, Hagyd a bút s a gondot el; :/: Légy vidám, ha meg-meg-

érzed: Tenni kell még s tűrni kell. Gondold el: ki Lelke éltet, Milyen Atya mosolya; Meg-

váltód meghalt teérted: Mit bánkódnál, menny-fia?

4. Kegyelemből dicsőségbe Szállj, hited majd szárnyat ad, :/: S az örök menny fénykö -

rébe Bévezet majd szent Urad. Véget ér itt küldetésed, Elszáll vándoréleted, Üdvösség -

gé lesz reményed, Égi látássá hited.

Isten áldásával.