Az Úrnak nem tetszett

 

Ú

gy tűnik megy minden, mint a karikacsapás (2Sám 11,14-27). Nyugodtan lehet bűnt elkövetni, mert a legkiválóbbak is megbotlanak. És Dávid így gondolkodott, ő megteheti király, és Isten szereti. Annyira elszomorító, hogy teljesen helyesnek gondolja mindazt, amit tett. Nem látja bűnnek, hogy megkívánta, majd elvette felebarátja, egy nagyon hűséges katonája feleségét. Nincs benne bűnbánat, mert a bűn megvakít és sötétségben tart. Ha levesszük szemünket az Úrról, úgy gondoljuk, hogy mi már hitben elég erősek vagyunk, és meg tudunk állni a magunk lábán, sátán elaltat. Amikor már nem az Úr szava a mérce, akkor úgy gondoljuk, a bűn útján is jó irányba tartunk. Miért? Mert ha nem vesszük kézbe, vagy komolyan az igét, nincs mérce. Nincs, amihez tartsuk magunkat. Másrészt, az Úr kegyelme, Isten Lelkének jelenléte és munkája nélkül nem vagyunk képesek győzni a bűn felett.

Ahelyett, hogy bűnbánatot tartana a király, azon fáradozik, hogy mindent elsimítson. Azt akarja, hogy kifelé, a nép felé minden szabályosnak tűnjön. És ezért képes gyilkolni is. A bűn takargatása egyre mélyebbre taszít. A megoldás mindig az Úr előtt való feltárás. De Dávid erre, most nem képes. Nem is látja bűnnek. Talán Betsabét okolja, kellett neki akkor ott fürödni. Mert a magunkba nézés helyett, könnyebb mást okolni. Arra is gondolhat, ha Úriás hazamegy a feleségéhez, akkor minden egyszerűbb lenne.

Dávid most bajban van, sötétségbe került, segítségre van szüksége, de nincs, aki segítsen. Nem látjuk Nátán prófétát, talán nem is tud semmiről, vagy ha gyanakszik is, a királynak nem lehet szólni. Egy vezetőnek nehéz megmondani, hogy bűnt követett el. Hányszor nem merünk szólni, mert félünk. Nem merjük megmondani, hogy ez bűn. Nem világítunk rá, hogy baj van, rossz irányba halad az élet, ez így nem jó. Miért van ez így? Mert félünk az emberektől. Nem akarunk kellemetlenséget magunknak. Így azután hagyjuk a másikat is a sötétségben vergődni.

Ott lenne még Jóáb is, azonban ő sem szól. Vagy elfogadja, ez a király döntése, vagy maga is egyetért  vele. Ha így oldja meg a problémát, megteheti, ő a király. Mi közöm hozzá. Jóábnak nem számít, hogy egy emberrel több, vagy kevesebb hal meg. Olyan szomorú, hogy saját dolgaik érdekében beáldoznak egy embert. Nem probléma, meghal valaki, aki élhetne, tönkre megy egy család, nem érdekes. Csak nekem jó legyen, ezt gondolta Dávid. Ez nem az én ügyem, fontosabb a pozícióm, gondolta Jóáb. Mi a fontos, a saját kényelmem, kívánságom kielégítése, vagy az Úr akaratának teljesítése? Jóáb nem mer szembefordulni a királlyal, az nem érdeke. Inkább halljon meg egy becsületes és hűséges ember. De elfedjük a bűnt, és akkor minden rendben van. Vigyük az Úr elé szívünket, ne engedjük, hogy a gonosz verjen gyökeret benne.

Olyan jó, hogy a fejezet végén azt olvassuk, de az Úrnak nem tetszett ez a dolog. Dávidnak és Jóábnak tetszett. A hadseregparancsnok talán még azt is gondolta, milyen jól kivágta magát a csávából a király. Milyen jó megoldást talált. Nem fog senki gyanakodni, senki nem fogja megtudni. Azonban az Úr elől nem lehet semmit elrejteni, és Ő soha nem lesz cinkosa még az övéinek sem. Mikor az Ő nevében rombol és pusztít valaki, amikor csak a saját érdekeink a fontosak, és készek vagyunk másokat beáldozni, az nem tetszik az Úrnak. Találhatunk igéket önmagunk felmentésére, de vegyük tudomásul, a bűn soha nem tetszik Istennek. Isten a Fiát, Jézust áldozta fel a kereszten, hogy az ilyen rút bűneinkre is legyen bocsánat, legyen kegyelem.

A szeretetben való járásra buzdítja a gyülekezetet az apostol (1Kor 14,1-25).  A szeretet pedig arra igyekszik, hogy használjon másoknak. Nem a maga érdekét, javát keresi, hanem amit kapott azt igyekszik tovább adni. Legyen azonban előttünk, hogy itt nem társadalmi megnyilvánulásról van szó, amit Pál leír, az a gyülekezetben megy végbe. Isten szeretete a gyülekezetben munkálkodik, és majd a hívőkön keresztül jelenik meg a világban.

Visszautal az előzőekben tárgyalt témára, a lelki ajándékokra. Arra buzdítja őket, hogy kívánják a lelki ajándékokat, de azokat, amelyekkel a gyülekezet tagjainak és a még nem hívőknek is használhatnak. Buzgón kívánjátok a lelki ajándékokat, leginkább, hogy prófétáljatok, vagyis, hogy képesek legyetek a másik embert hit által építeni. Olyan ajándékot kérjetek, amivel segíthetitek a másikat. Kívánjátok, írja az apostol, vagyis ne úgy álljatok hozzá, hogy én nem vagyok igehirdető, lelkigondozó, ezért nem tudok másokkal foglalkozni. Ne álljatok be arra, hogy nem tudtok bizonyságot tenni. Hanem kívánjátok, nagyon vágyakozzatok utána, és kérjétek az Úrtól. Ha kéritek, megkapjátok. És itt ez a lényeg, kívánom-e a lelki ajándékokat? Akarok-e szolgálni, vagy jól elvagyok magamnak. Mi az  amit kívántok, ami után vágyakozom. Ma az élet erről szól, mindig akarunk valamit. Valami újat, mást, de akarok e bizonyságot tenni? Megszólal a sátán és azt súgja, te nem tudsz beszélni. Azonban ez nem igaz, nincs az az ember, aki megtanult beszélni, hogy ne tudna a neki kedves fontos dolgokról másokkal beszélni. És ha vannak dolgok, amikről tudunk, akár hosszú perceken át is csevegni, akkor az Úr igéjéről is tudunk. Csak kérni kell, vágyakozni kell utána.

A gyülekezetben az építés a lényeg. Mindent, a lelki ajándékokat is ennek kell alárendelni. Mindennek a célja, hogy ami ott történik, azt mindenki értse. Akkor épül a gyülekezet, ha érti Isten dolgait. Sőt még, aki kívülről érkezik, az is értse és tapasztalja, hogy jelen van az Úr. Az Isten jelenlétében megnyílik a szív, és aki hallja az igét arcra borulva imádja Istent. Ez az istentisztelet célja, arcra borulva imádjuk a jelenlévő Istent.

 

ÁLL A SZIKLA MINDÖRÖKKÉ

1.  

Áll a szikla mindörökké,

Melyet Isten épített

Fáradt szívem menhelyévé

Zúgó hullámok felett.

Ó, én szirtem! Sziklaváram!

Otthonom, mely véd, fedez!

Menhelyem a pusztaságban!

A Megváltó Jézus ez!

2.  

Lábaimnál zúg a tenger,

Zúg a szélvész rémesen.

Én Krisztusra építem fel

Szép reményem és hitem!

Ó, én szirtem! Sziklaváram!

Otthonom, mely véd, fedez!

Menhelyem a pusztaságban!

A Megváltó Jézus ez!

3.  

Hasztalan dühöng az orkán,

Hasztalan nincs semmi fény:

Éjben és viharban némán

A hajnalra várok én!

Ó, én szirtem! Sziklaváram!

Otthonom, mely véd, fedez!

Menhelyem a pusztaságban!

A Megváltó Jézus ez!

4.  

Bősz habok játéka egyre,

Megleled-e menhelyed?

Zaklatott szív, jöjj e szirtre,

Mely megmentett engemet!

Ó, én szirtem! Sziklaváram!

Otthonom, mely véd, fedez!

Menhelyem a pusztaságban!

A Megváltó Jézus ez!

Isten áldásával.

A legkiválóbb Út

 

E

ddig a hit  magasságaiban járt Dávid, a kísértésekből, harcokból győztesen került ki (2Sám 11,1-13). Milyen nehéz is lehetett amikor rátalált Saulra a barlangban kiszolgáltatott helyzetben, mégis az Úr kegyelmére támaszkodva győzött Önmaga felett, és nem állt bosszút a királyon. Most azonban nem jár ilyen magaslatokban,  vereséget szenved. Miért? Hogy, hogy a hit hőse, az Isten szíve szerint való király eljuthat idáig? Több minden is lehet az ok. Királyként könnyen eljut oda, azt teszek, amit akarok, és ez azért ma sok mindenkit fenyeget.  Senki ne szóljon az életembe, azt kezdek vele, amit akarok. Azt teszek, amit jónak látok. Dávid sem kérdezi most az Urat. Teljesen önmagára, az érzékszerveire hagyatkozik.

Talán ott kezdődik, amikor nem megy katonáival együtt a harcba, nem foglalja le magát, nem ott van, ahol lennie kellene. A sok üresen hagyott idő, amikor nem találunk magunknak igazi elfoglaltságot a bűn felé sodorhat. Az üres időt nézelődésre használja, persze gondolkodásra, a problémák megoldásáról való elmélkedéssel is tölthette az időt. De olyan helyen tette, ahol átlátott mások udvarára. Tudnia kellett, hogy sok mindent láthat a palota tetejéről. Nem számolt azzal, hogy kísértésbe esik. Gyakran az okozza  a problémát, hogy nem nézzük meg hová megyünk, hol járkálunk. Csak leülünk a tévé a számítógép elé, és egyszer csak olyan helyen találjuk magunkat, ahol nem kellene. És ilyenkor, ha azonnal nem állunk fel, már nem lesz erőnk legyőzni a kísértést, a bűnt. Dávid meglátta az asszonyt, ekkor még lejöhetett volna, de minél tovább nézelődőt annál kevesebb esélye maradt a bűn elkerülésére. Most nem jut eszébe az ige, ne kívánd! Ha ez az ige azonnal eszébe jut, még győzhet önmaga felett, de ez nem történt meg. Sátán mindent megtesz, hogy ne időben gondoljunk az igére. Talán előbb kérdezzük az Urat, megtegyem, vagy ne tegyem, de vannak élethelyzetek, amikor nem ezt kell kérdezni. Ilyen esetekben a kérdés, mit mond az Írás? Hiszen Isten már megmondta és le is íratta hogyan látja az ilyen helyzetet, mi az akarata. De Dávid nem az igére figyel. A kívánság megfogant és bűnt szült.

Nem lemegy a tetőről, mert a gonosz súg, megteheted. Neked is jár egy kis pihenés. Annyit harcoltál már, most élvezd az életet. És olyan gyorsan igazat adunk sátánnak, ennyi jár nekem. Aztán begyorsulnak az események, Isten nem engedi, hogy úgy tegyen mintha mi sem történt volna. Tettének következménye van. És itt kezd egyre mélyebbre csúszni a király. Nem vállalja, hanem el akarja tussolni. Hazahívatja Úriást, és akkor senki sem fog gyanakodni. Az embereket be lehet csapni, de Istent nem. Isten őszinte megbánást vár. Azt, hogy kimondjam, vétkeztem. Ő kész megbocsátani, de ahhoz bűnbánat és bocsánatkérés szükségeltetik.

Úriás gerinces ember. Nem akar magának külön előnyöket, így nem jön be Dávid számítása. A bűnt nem tudja másra hárítva megúszni. A bűnre csak az őszinte beismerés és a kereszt a megoldás. Jézus azért jött, hogy  Őreá vessük minden bűnünket, mert Ő elszenvedte érte a büntetést. Dávid maga akarja megoldani ezt a helyzetet, és gyilkosság lesz. A magunk megoldásai helyett alkalmazzuk Isten megoldását. Valljuk meg a bűnt, kérjünk bocsánatot, mert ha nem, egyre mélyebbre kerülünk. Ezáltal pedig elszakadunk az Úrtól is. Isten ad lehetőséget bűneink rendezésére, éljünk vele.

Jó látni Úriást, el tudja utasítani a kivételezést, ez az egyszerű ember győz önmaga felett. Nem a kényelmet, saját testének vágyait választja, hanem ezekről lemond, és együtt nyomorog bajtársaival. Ne engedjünk a kényelem csábításának, utasítsuk el, amikor előnyöket kínál a világ. Merjük vállalni, Egyiptom kincsei helyett, az Isten népével való együtt nyomorgást, a szenvedést.

A legkiválóbb utat fekteti le elénk az apostol (1Kor 13,1-13). Mi lehet ez az út? Ha figyelünk az Újszövetség összefüggéseire, akkor azt látjuk, egy út van, és ez maga az Úr Jézus Krisztus. Ő mondta: Én vagyok az út. Nincs más út.  És amikor Pál a legkiválóbb útról beszél, erre gondol. Ő mindig Krisztusra gondol, Őt látja maga előtt. Soha nem emberi megoldásokban gondolkodik. Tudja, hogy az Úr Jézus nélkül semmik sem vagyunk. Tehát amikor ezt a fejezetet olvassuk, úgy tegyük, hogy nem rólam, rólunk szól, hanem az Úr Jézus Krisztusról. Van, aki azt mondja, hogy ez a himnusz Krisztus lelki képét ábrázolja. Himnuszba festi le Jézust.

Tovább erősíti azt a gondolatot az is, hogy a szeretetről van szó. Mi pedig szintén az igéből tudjuk, hogy az agapé szeretet, Isten. Így tehát nem arról van szó, próbáljuk kicsit összeszedni magunkat, és előhozni egy kis szeretetet, és akkor minden rendben lesz. Pál arra mutat rá, csak akkor van bennünk szeretet, ha az Úr él bennünk. Ha a Szeretet bennem van, akkor tudok igazán szeretni.  És ez a szeretet nem csupán érzelmi megnyilvánulás, hanem életforma. Ez meg fog látszódni a mindennapokban.

Bemutatja milyen is az, amikor Isten nélkül, a szeretet nélkül él az ember.  Képes nagy dolgokra így is, de ennek ellenére érzékelhető lesz, hogy valaki hiányzik. Ha az Úr nincs jelen az életemben az meglátszik. Magas pályát futhatok be az életben, de ez olyan önző életút lesz. Mindig én leszek a középpontba, én leszek a fontos, a másik csak annyira érdekes, amennyire hasznom van belőle.  De Isten jelenléte nélkül ez nem hasznos.

Arról is beszél az apostol mit jelent, amikor valaki életébe belép az Úr. Mennyire megváltozik, más lesz. Már nem önző, odafigyel a másikra. A másikért tud lemondani, áldozatot hozni. Miért? Mert mindezt a Benne élő Krisztus cselekszi a Szentlélek által.

A szeretet marad meg minden lelki érték közül egyedül. Minden elmúlik, csak a szeretet marad meg, és ezért ez a legnagyobb. A szeretetet semmi sem pótolhatja az életünkben. Miért a szeretet a legnagyobb? Miért pótolhatatlan? Mert Isten a szeretet. Minden elmúlik, de Isten megmarad örökre. Aki Krisztusban van, az is megmarad örökre. Krisztus nélkül minden elmúlik. Ezért fogadjuk Őt be az életünkbe. Ne mi akarjunk kicsit jobbak lenni, hanem engedjük, hogy betöltsön Isten, az agapé szeretet. Ha ez megtörténik, átalakul az életünk.

 

 

Álmélkodással csudáljuk Véghetetlen szerelmed

 

1. Álmélkodással csudáljuk Véghetetlen szerelmed, Ó Isten ha megvizsgáljuk Kijelentett

kegyelmed; Ezt száj ki nem mondhatja, Nyelv nem magyarázhatja.

2. Mert az emberi nemzetet Annyira becsülötted, Hogy te egyetlen egyedet Érette elkül-

dötted Emberi ábrázatban, Hogy élne gyalázatban.

3. Ó Isten bölcsességednek Megfoghatatlan titka! Hozzánk való szerelmének Mély ten -

gere!- mily ritka Ki ezt eszébe venné, Mélyen szívébe tenné.

4. Mi azért vígan dicsérünk Ó, jó Atyánk, tégedet, Magasztalunk s arra kérünk, Hogy te

szeretetedet Gerjesszed fel szívünkben, Jobban-jobban lelkünkben.

 

 

Isten áldásával.

A legnagyobb ajándék

 

D

ávid uralkodása pozitív irányban halad előre, megszilárdítja az ország határait, építi és fejleszti azt (2Sám 10,1-19). Közben odafigyel Jónátán fiára Mefibósetre is. Istenre figyelve végzi feladatait. Meglátszik, hogy vele van az Úr. Még a szomszédos országok is felismerik a különbséget Dávid és Saul uralkodása között. Isten jelenléte meglátszik az ország állapotán is. Az Úr Jézus jelenléte meglátszik az övéinek az életében. Ahol az Úr Jézus jelen van, az láthatóvá lesz, ott másképp mennek a dolgok, mint addig.  Az evangéliumokat olvasva is ezt látjuk, ahol az Úr megjelent, ott történt valami, betegek gyógyultak, megkötözöttek szabadultak, bűnösök új életet nyertek. Sokan követték Jézust, és voltak, akik elutasították.

Ezt látjuk Dávidnál is, a nép előrehalad, egyre inkább megismerik Isten hatalmát, és dicsőítik Őt, de megjelenik az ellenség is. Sátán nem fogadja el Istent és az Ő munkáját. Sátán nem örül, amikor emberek megismerik Istent, átélik a kegyelmét, és elkezdik szolgálni az Urat. Sátán mindent megtesz, hogy az Úrtól kapott új életben elessünk, a békesség elmúljon. Az ammóniak fordulnak szembe Dáviddal és országával. Sátán ellenségeskedést szít. És bizony ez így van mindig, erre számítani kell. Az tanítványait előbb – utóbb megtámadja a gonosz. Tulajdonképpen, amikor Isten népe hű az Úrhoz, és éli a tanítványi életet mindig az üldözés a reakció. A világ nem viseli el hosszútávon Isten gyermekeit. Maga az Úr Jézus is arra hívta fel övéi figyelmét, hogy számítsanak üldözésre, támadásra. Mondhatnánk, az mutatja, hogy jó úton járunk, amikor támadások vannak. Ha a világ jól megfér Krisztus tanítványaival, nagy a veszély, hogy beleszürkültünk a világba, és már nincs különbség.

Az ammóniak bizalmatlanok Dáviddal szemben, talán magukból indulnak ki. Azt gondolják Dávid szándéka nem őszinte, mint ahogy hasonló helyzetben ők sem lennének azok, és felhasználnák ezt az alkalmat a kémkedésre. Dávid azonban őszintén cselekszik, ő Istent képviseli. Bemutatja, hogy Isten országában másképp megy az élet. Lehet másképp élni és egymáshoz viszonyulni, mint eddig tették. Isten országban, nem vallás, hanem élő hit, az Istennel való élő kapcsolat működik. Dávid hálás, Hánún ezt nem ismerte. Dávid azért hálás, mert annyi mindent kapott. Megismerte az ajándékozó Istent. Ismerem én az ajándékozó Istent? Látom mennyi mindent kaptam? Hálás a szívem, mert Önmagát adta nekem Jézusban? Isten legnagyobb ajándéka, Önmaga.

Pál apostol testhez hasonlítja a gyülekezetet (1Kor 12,12-31). Ez a test sokféle taggal rendelkezik. És mindez Isten Lelkének a munkája. A sok és különböző tagot Ő formálja egy testté. A tagok különfélék a testben, de mind oda tartoznak és fontosak.  Isten Lelke által válunk a test tagjaivá, és ez a Lélek köt össze minket, mert egy Lélekkel itattattunk meg. Azt jelzi ez, hogy akik megismerték az Úr Jézus Krisztust és átengedték az életük fölötti uralmat Neki, azt betölti a Szentlélek. Úgy tölt be, mint ahogy az élő víz elárasztja a környéket. Urunk Jézus is arról beszélt, hogy aki Őbenne hisz, annak belsejéből élő víz folyamai áradnak. A Lélek folyamai áradnak, mert Őnélküle senki nem képes Jézust követni. A Szentlélek jelenléte meglátszik. Vagy jelen van vagy nincs jelen. Ha nincs, akkor baj van az életünkkel, a tanítványságunkkal. A folyó jelenlétét is észre lehet venni, ahol elvonul, mindenütt megeleveníti a  tájat. Így van a Lélek is, különféle ajándékai által jelzi, hogy jelen van. És ahol jelen van, ott az emberek is észreveszik, lesznek, akik átélik Általa Isten kegyelmét.

A Szentlélek Isten különféle tagokként helyez a testbe. Különféle ajándékokkal ruház fel. Ő nem sablon szerint dolgozik, és nem egyforma tagokat akar. A testben sokféle funkcióra szükség van. A különféle tagok egyformán értékesek. A test sem veti ki maga közül azt, amelyik nem olyan látványos, mert tudja a megfelelő működéshez szükség van rá. Az apró csavar is fontos egy szerkezetben, mert az fogja össze a nagyobb alkatrészeket. Az ékezet fontosságát is ismerjük, ha lemarad, ahol ott kellene lennie mindjárt más értelmet kapunk. Az apostol hangsúlyozza, ismerjék el a másik tagot is. Azért, mert nem olyan mint én vagyok, fontos szerepe van a testben. 

 A gyülekezet Krisztus teste, rész szerint pedig annak tagjai. Mindenki fontos, akit az Úr a testbe szerkesztett. Ő helyezett bele, és mi nem mondhatjuk, nincs rád szükség. Ha a tanítványokon múlt volna, bizonyára másképp állítják össze a tizenkettes kört. Mert a mi szívünkben könnyen felmerül, mit keres itt a másik. Azonban az Úr nem a mi elképzeléseink szerint munkálkodik. Nem a bölcseket, értelmeseket keresi, hanem a hitben a kicsinyeket, akik készek elfogadni az Úr akaratát. Akik nem vitáznak, csak teszik, amit az Uruk mond.

 

 

 

 

Szerettem volna nagyra törni

 

Szerettem volna nagyra törni, / megfejteni a titkokat, / s a gondolatnak fecske szárnyán / bejárni kéklő ormokat.

De lassan, lassan már belátom, / merőben más az én utam, / a hétköznapok dzsungelébe / parancsolt vissza, jó Uram.

 

Ormok helyett a földön járni, / apró csatákat vívni meg,

a sorsom ez, nem zúgolódom, / ti se szánjatok, emberek.

 

Szerettem volna nagyra törni, / megfejteni a titkokat, / s a gondolatnak fecske szárnyán / bejárni kéklő ormokat.

De lassan, lassan már belátom, / merőben más az én utam, / a hétköznapok dzsungelébe / parancsolt vissza, jó Uram.

 

Apró csavarnak is kell lenni, / hogy jól menjen a gépezet.

Parányi jel, mégis szükséges: / némely betűn az ékezet.

 

Szerettem volna nagyra törni, / megfejteni a titkokat, / s a gondolatnak fecske szárnyán / bejárni kéklő ormokat.

De lassan, lassan már belátom, / merőben más az én utam, / a hétköznapok dzsungelébe / parancsolt vissza, jó Uram.

 

 

Isten áldásával.

A Király asztalánál

I

zráel országa, benne Dávid uralma megszilárdult (2Sám 8,1-9,13). Ez Isten jelenlétének köszönhető. Az Úr oltalmazta Dávidot a harcokban is. Mert harcok voltak, és vannak. Az ellenség nem nyugszik, nehezen törődik bele, hogy nem uralkodhat Isten népe felett. Dávid előtt a szomszédos népek éreztették előnyüket, fölényüket, katonai hatalmukat.  Saul is állandóan a függetlenségért harcolt. De nem igazán tudta azt megszerezni és tartósan megőrizni. Dávidot Isten megáldotta, és a környező népeknek is meg kellett tapasztalniuk, hogy nem egy emberrel, egy néppel, hanem az élő Istennel állnak szemben. Dávid győzelmeket aratott, és ezáltal az ellenség rádöbbent, megváltoztak az idők, Izráel engedelmeskedik az Istennek és így Isten jelen van, és oltalmazza őket. Az Úr által oltalmazott nép pedig legyőzhetetlen. Ezekben a csatákban Izráel is rádöbben, hogy ők valóban Isten választott népe, és az Úrral ezt fel is tudják mutatni. Most már nem menekülnek, nem bujkálnak barlangokba, hanem bátran szembefordulnak az ellenséges csapatokkal. Isten engedelmes, hűséges népét nem lehet elnyomás alatt tartani. Ez azt is üzeni, nem kell félelemben élni, mert az Úr hatalmasabb a környező népek bálványainál.

A szomszédos népek feletti győzelem azt is magával hozta, hogy a nép meglátta, a bálványok nem érnek semmit. Mivel az ország függetlenné vált, nincsenek már elnyomóik, a pogány kultusz sem fenyegette annyira a lakosságot. Eddig az elnyomó nép istenei és a pogány életvezetés nagy kísértést jelentettek, azonban ezek most már kívül szorultak a határokon, vagyis messzebb kerültek a néptől. Akkor még nem volt olyan kiépített média, mint ma. Sátán megtalálta a módját hogyan hozza be a lakásokba a világ, az Isten nélkül élő emberek gondolkodását, és életvitelét. Minél közelebb van az életterünkhöz a hitetlenség, a az Isten nélküli világ, annál veszélyesebb. Dávid felismerte ezt, és távol tartotta őket a néptől.

Jó látni, Dávid nem feledkezik el Jónátán leszármazottairól. Utána érdeklődik, van-e valaki életben Saul háza népe közül. Megtudja, hogy Mefibóset, Jónátán fia él. Ő azonban fogyatékkal él, mindkét lábára sánta. Királyi családból származik, mégis hátrányos helyzetű. Dávid azonban nem erre tekint, hanem Jónátán fiát látja benne.  Nem a fogyatékosságra néz, hanem Jónátánra való tekintettel, irgalmas szemmel néz rá. Jó meglátni a másikban Isten teremtését, vagy a Krisztusban testvért, ha erre figyelünk másképp fogunk viszonyulni hozzá.

Dávidban az Úr Jézus, a Megváltó magatartása, irgalmassága jelenik meg. Az Úr Jézus is keresi azokat, akik sérüléseket hordoznak magukban, akik bármilyen fogyatékkal élnek. Az Úr Jézus azért jött, hogy megkeresse és megmentse az elveszetteket, mindazokat, akik a bűn miatt hátrányos helyzetbe kerültek. Bevon Isten országába, ahol megtapasztalhatjuk kegyelemből a gyógyulást, a talpra állást. Az Úr azért jött, mert nem akarja, hogy az élet perifériáján tengessük magunkat. Azt akarja, hogy eljutva a kereszt tövébe megszabaduljunk bűneinktől és új emberré legyünk. A világ kisemmiz és félretesz, de amikor az Úr Jézus ránk talál csodálatos élményben lesz részünk, a király asztalához kerülünk. A király hív, a nagy vacsora példázatában is erről olvasunk. Magához hív, asztalához hív, de ahogy Mefibósetnek is, nekünk kell elmenni hozzá. Hagyjuk hátra bátran a saját asztalunkat, és menjünk, amikor hív a Király.

Ahogyan Dávid Jónátánra és Saulra nézve vállalja Mefibósetet, úgy az Atya is Jézusért fogadja az  asztalához a hittel érkezőt. Ő kifizette a vacsora árát az életével. Menjünk, amíg lehet. Mefibóset átélte, hogy mindez kegyelem. Nem érdemli ő ezt, és leborult Dávid előtt, majd így szólt: Íme a te szolgád. Így jöjjünk mi. Átélve  azt, hogy micsoda is vagyok én, egy eb, egy bűnös, akinek nem jár a Király ellátása. De ha hív, mert szeret, mert értéket lát bennem, akkor jöjjek leborulva, mint Mefibóset. Mondjam, íme a Te szolgád, Uram! Adjunk hálát, hogy kegyelemből, Jézusért a király asztalánál lehetünk.

A gyülekezeti élet rendjét, a lelki ajándékok szerepét mutatja be az apostol (1Kor 11,17-12,11). Lényeges, hogy a gyülekezetben mindig legyen jelen az Úr. Érte gyülekezzenek egybe és mindig tartsák szem előtt, hogy az Úrban a válaszfalak lebomlottak. Azonban az is világos, hogy a gonosz igyekszik a világ szokásait, a régi kultusz gyakorlatait becsempészni a gyülekezetbe, Itt is erről volt szó. A világ, az ő régi szokásaik beszivárogtak. Amikor a világ, a pogány kultuszok és életgyakorlatok bekerülnek az egyházba, abból mindig rossz származik. Eltérünk a krisztusi lelkülettől. Amíg ez nem történt meg nem volt különbség a gyülekezet közösségében szabad és szolga, gazdag és szegény között. De egy idő után átvették a világ gyakorlatát, és elkülönültek egymástól. De a gyülekezet élete már nem különbözött mindattól, amit a társadalmi szervezetekben is tapasztaltak.

Isten népe azonban más, mint a világ. A világ világossága, mondja az Úr Jézus, és ennek meg kell látszani. Miben látszik meg? A krisztusi lelkületben. A gyülekezetben nincs különbség, mindenki testvér. Itt már nem én vagyok a középpontban, hanem a Krisztus. A másikban testvért látok, akit ha kell, segítek. Meglátom, ha a másiknak nincs, és segítem azzal, ami nekem pedig van. A gyülekezet nem a megszégyenítés, hanem a Krisztusban való segítés, az evangélium általi felemelés helye. Krisztusban eltűnnek a különbözőségek. De vajon így van-e köztünk? Eltűnik az Úr előtt a különbség, vagy az egyházban még inkább kidomborodik?

Pál olyan kapcsolatban volt az Úrral, hogy el tudta mondani, az Úrtól kaptam. Én el tudom mondani? Tudok ma olyat tovább adni, amire azt mondhatom, ezt az Úrtól kaptam? És amit kapok, azt azért kapom, hogy adjam tovább!

Mindez érvényes a lelki ajándékokra is. Azért kapjuk, hogy használjunk velük. Nem ugyanazt az ajándékot kapjuk, de ugyanazzal a céllal. A cél, használjunk vele. Vagyis éljük meg ott, ahová az Úr állított. Ne azon siránkozzam, hogy miért nem tudok én úgy igét hirdetni, mint más, hanem használjam azt, amim van. Imádkozzam másokért is, mondjam el a környezetemben, mit tett velem az Úr, és mit kaptam Tőle. Az ajándék azért van, hogy használjuk. Ne hagyjuk a személyes lelki ajándékainkat becsomagolva a fenyőfa alatt. Vegyük el, bontsuk ki, és használjuk. Mert ez dicsőíti az Urat.

 

 

JÖVEL, SZENTLÉLEK ÚRISTEN

 

1.  

Jövel, Szentlélek Úristen,

Töltsd be szíveinket bőven

Mennyei ajándékoddal,

Szívbéli szent buzgósággal,

Melynek isteni ereje

Sok népet egy hitre vive.

Légy velünk is, Te népeddel,

Hogy teljünk meg dicséreteddel!

Halleluja, halleluja!

 

2.  

Te, szentségnek új Világa,

Vezess Igédnek útjára,

Taníts az Istent vallanunk,

Szívből Atyánknak mondanunk!

Add az igaz hitet nekünk,

Egy legyen a mi mesterünk!

Benne higgyünk, éljünk, haljunk,

Jézus legyen csak bizodalmunk!

Halleluja, halleluja!

 

3.  

Ó, mi édes vigasztalónk,

Légy kegyes megoltalmazónk,

Hogy megmaradjunk a hitben,

Véled való egyességben!

Erősítsd reménységünket,

Szálld meg elménket, szívünket,

Hogy végre hitünknek végét,

Elnyerjük lelkünk üdvösségét!

Halleluja, halleluja!

 

Isten áldásával.

Krisztus a Fej!

 

N

átán elmondta Isten üzenetét, Dávid ebből megtudja, nem építhet templomot (2Sám 7,18-29). Ez nem az ő feladata. Tehát egy nemet kap, és ezt a próféta önti szavakba. És Dávid nem gerjed haragra Nátán ellen, nem bünteti meg, amiért ellenáll neki. Alázattal elfogadja, amit hall. Mi felháborodottan utasítanánk el, mit képzel a próféta, hogy ilyen anyagszerű tervnek ellent mond. Biztosan rosszul értette Isten szavát, mert a templomépítés Neki is csak tetszhet.  Dávid nem úgy reagál, mint mi, semmi lázongás nincs benne. Nem viszi szándékát mindenáron keresztül, mert ő nem magának akar nevet szerezni, mint tette elődje, Saul. Dávid valóban Istent akarja dicsőíteni.

Jó látni Dávid reakcióját erre az elutasításra.  Bement az Úr elé, és leborult előtte. Azonnal Istent keresi, de nem háborogva, hanem alázattal a szívében. Leborul Isten előtt, ezzel jelzi, neki az Úr a királya. Ura elé járul,, és csak így teheti, leborulva, a földig hajolva. Ma sem jöhetünk másképp az Úrhoz, csak így. Alázattal és leborulva, így kifejezve, hogy mi csak emberek vagyunk, és Ő a Mindenható Isten. Ő alkotott, és az Ő kegyelméből ismerhetem meg, és léphetek Vele kapcsolatba. Dicsérjem Őr a kegyelemért, amellyel Jézusban közelít felém. Adjunk hálát Neki, amiért a menny dicsőségét elhagyva keres, mert meg akar találni. Nem hagyja, hogy ennek a világnak a dzsungelében elvesszünk.

Dávid úgy kezdi, mi vagyok én, Uram, Isten? Helyén kezeli magát, és tudja honnan indult.  Látja magát pásztorfiúként, eszébe jut, amikor a juhok mellett átélte Isten jelenlétét. Akkor nem gondolta, hogy idáig jut. Sőt ő ezt nem is tervezte. Dávid nem akart király lenni, az Úr választotta ki és hívta el. És Ő engedte, hogy az Úr vigye előre.  Engedjük, hogy az Úr vigyen az Ő akaratának a beteljesítése felé. Teljes szívből magasztalja az Urat, nagy vagy Te, és nincs senki Hozzád hasonló. És ezt valóban így is gondolja, mivel maga is megtapasztalja. Őszintén csodálja az Urat. Dicsérjük őszintén és szívből Urunkat. Ne liturgiai elem legyen csupán a magasztalás, hanem a megtapasztalás következménye. Magam is átéltem Isten nagyságát, és szívből mondom nincs Hozzá hasonló. Nincs rajta kívül Isten.

Amikor az evangéliumokat kézbe veszem magam is ezt tapasztalom, nincs Istenhez fogható. Ámulva csodálom, hogy emberré lett. Csodálatos zene az angyalok kijelentése, Üdvözítő született ma nektek. Isten emberré lett értem. Ha figyelem Jézust, megragad mennyire egyszerűen élt az Isten Fia, nem kereste a hatalom barátságát, nem igyekezett vagyonhoz és elismeréshez jutni. Csak felfelé tekintett és az elveszett ember mentése volt a legfontosabb Neki. Szóba áll a kitaszított megvetett emberekkel, nem fél a leprástól, megérinti, majd szavával meggyógyítja. Fantasztikus erő árad szavaiból, amerre jár gyógyul az élet és dicséri az Atyát. Jézus láttatja velünk az életet, elénk tárja és azt mondja, ilyen az Atyám által elképzelt élet.  Szabad az emberi, földi kötöttségektől, nem más szabja meg élete ritmusát, hanem mindvégig összhangban van mennyei atyjával. Nincs hálára késztetőbb annál, amikor szembesülök azzal a ténnyel, mindent értem tett. Engem akar megmenteni, mert Isten országában számomra is van hely. Isten senkit ki nem rekeszt bár hallanánk ezt, és örömmel indulnánk felé. Ha pedig eljutok a Golgotához, ámulok, és mellem verve borulok le, hát így szeret, ezt tette értem, és csak dicsőíteni tudom. Uram bocsáss meg nekem, és köszönöm, amit tettél, hogy életem lehet, és a Tied lehetek. Engedd, hogy szolgálhassalak. Nincs nagyszerűbb dolog, mint Jézushoz tartozni, és Neki szolgálni.

Dávid dicséri Istent mindazért, amit tett. Tudja, hogy Izráel népe Istennek köszönheti létét. Hálás, mert nincs Izráelhez fogható más nép, akiért annyit tett Isten. Melyik az a nép amelyikért elment Isten? Csak Izráel, aki átélte, hogy elment Isten érte Egyiptomba és kiváltotta a rabszolgaságból. Nélküle ott vesztek volna el. De Isten nem feledkezik el szövetségéről, ígéretéről. Mi már tudjuk, hogy még nagyobbat tett Isten, eljött az egész emberiségért, emberré lett, hogy megmentsen. És most már nem csupán egy népet, hanem minden ember számára lehetővé tette a sátán rabszolgaságából való szabadulást. Hit által lehet mindez az enyém. Nem azért leszek szabad, és nyerek üdvösséget, mert egy nép közé vagy egy felekezetbe születek. Isten Lelke általi újjászületés révén leszek Isten gyermeke. De ez mindenki előtt nyitva áll, Krisztusban minden bűnét megbánó, és új életre vágyó ember kegyelmet nyer.  Isten Jézusban rendezte adósságunkat. Ki Hozzá hasonló? Senki!

Az élet megrostál minket, és nyilvánvalóvá teszi, ki az aki keresi és szereti Istent. Ki az akit semmi nem tart vissza a Vele való találkozástól, mert szomjas a szíve az ige és Isten jelenléte után.  Dávid kimondja, a Te beszéded igazság. Így tartsuk magunkat az igéhez. Isten szava megbízható és igaz. Az egyetlen maradandó igazság. Mert minden elmúlik, de az Ő beszéde megmarad örökké.

Az apostol nemcsak a problémát látja meg a gyülekezetben, hanem azt is ami jó (1Kor 11,2-16). És ezért meg is dicséri őket.  Jó, ha meglátjuk a jót is. A hibát olyan könnyen észrevesszük és szóvá is tesszük, de a jót is megdicsérjük? Pál ebben példát ad nekünk.

Elismeri, hogy emlékeznek arra, amit mondott, amit elrendelt a gyülekezeti élettel kapcsolatban.   Mindez azt jelzi, nemcsak meghallgatták, amit Pál mondott, hanem komolyan is vették és aszerint igyekeztek élni. Isten azért szól, hogy meghalljuk és megtartsuk, amit mond. Nem elég csak együtt lenni, meghallgatni az igehirdetést, hanem azt be is kell fogadnunk az életünkbe. A korinthusiak megjegyezték, amit hallottak és azt megtartották. Tehát ők úgy mentek az összejövetelre, hogy meg akarták hallani, amit Isten nekik mond. Bennünk is ott van ez? Azért jövök, hogy meghalljam, amit az én Uram mond Nekem? Érte megyek az istentiszteletre?   Amikor eltávozom, bennem van még, amit hallottam? El tudom mondani néhány mondatban, amit kaptam? Ebben gyakorolhatjuk magunkat, amikor haza megyünk, mondjuk el, vagy írjuk le amit hallottunk, kaptunk, ami megérintett. Aztán pedig tegyük is meg, amit az Úr kér tőlünk.

Isten országában, Krisztus nyájában rend van. Teremtési rend. A nő feje a férfi, a férfi feje pedig Krisztus. Mindez azt jelzi, hogy egy hívő házaspár együtt rendeli magát alá az Úr Jézus Krisztusnak. Nem egyik a másik fölött uralkodik, hanem az Úr az Ő Uruk. Együtt keresik Őt, és igyekeznek megtenni, amit mond. A keresztyén házasságban az Úr Jézus a középpont. Nem én erőltetem a magam akaratát a másikra, hanem mindketten letesszük a magunk akaratát az Úr elé. Most már együtt mondjuk, legyen meg a Te akaratod. És ha erre törekszünk, ha mindketten azt akarjuk, hogy Isten akarata jusson érvénybe, harmonikus lesz a kapcsolat.  Ehhez azonban szükséges az alázatos leborulás az Úr előtt.

 

 

Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség

 

1. Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség, Szentháromságban ki vagy egy Istenség.

Csak téged illet minden tisztesség, Mert téged ural az egész föld s ég.

2. Imád a nagy ég ő teljességével, Mondván: szent, szent, szent az Úr felségével! Tel-

jes a föld s ég dicsőségével, Seregek Ura erősségével!

3. Imád a földnek kiterjedt nagysága, Mind e világnak nagy hatalmassága; A sok népek-

nek minden országa, Roppant táborok sűrű sokasága.

4. Imád téged a napnak fényessége, Az éjszakának titkos setétsége; Imád a holdnak ő

teljessége: A csillagoknak szép ékessége.

5. Imád a tenger s a vizek folyása, A sok hegyeknek magas fennállása; Minden szelek-

nek széjjeloszlása S a madaraknak ékes szólása.

6. Imádlak én is téged, Teremtőmet, Gondviselőmet és Idvezítőmet, Megszentelőmet s

erősítőmet: Én Istenemet, egy Segítőmet.

7. Imádlak téged, Urát kezdetemnek, Urát végemnek s egész életemnek, Fő szerző

okát a természetnek, Halálnak Urát és kegyelemnek.

8. Imádlak téged, egyedül Uramat, Nem vetem másban én bizodalmamat; Mikor imád-

lak, halld meg én szómat, Írd be könyvedbe hódolásomat.

 

 

Isten áldásával.

Nem minden épít

 

A

mikor Dávid elmondja Nátán prófétának a tervét, ő egyetért vele, és úgy látja Isten is ezen a véleményen van (2Sám 7,8-17). Nátán emberileg gondolkodott, tetszett neki a templomépítés, mert úgy látta ezzel a király hatalma is növekszik. Minden ország fővárosában van egy nagy templom, legyen Jeruzsálemben is. Így azután nem kérdezi Istent, nem járul az Úr elé, mert meg van győződve, hogy Isten így akarja, és velük lesz az építkezés során. Nagy hiba volt ez, mert Isten másképp gondolkodik, nem monumentális épületek, a világ csodái által akarja nevét naggyá tenni, hanem engedelmes életek által.

Így azután Isten szinte azonnal megszólítja a prófétát és megbízza, hogy menjen el a királyhoz és mondja el azt az üzenetet, amit az Úr küld neki. És ebből megtudja Dávid, Isten nem akarja, hogy templomot építsen. Már ez furcsa a mi fülünknek, Isten nem akar templomot, hiszen az egyház élete is a templomokról és különféle épületekről szól. Mennyi hatalmas, kívül, belül díszes épület áll, amivel az Úr nevét akarjuk dicsőíteni. Hatalmas, és arannyal, különféle művészeti elemekkel díszített épületek az alázatosság Urának, Aki szegénnyé lett értünk. Mennyire félreértjük Őt, vagy mennyire nem akarjuk érteni. Mert a nagy épületek mindig az ember nagyságát hirdetik. Isten hatalmát a rendbe jött életek, a hívővé vált emberek hirdetik, azok akik az Ő országát építik, és életeket mentenek. Az Úr azt akarja, hogy az életvitelünk ragyogjon, és különbözzön a nem hívők életétől.

Jó látni a próféta engedelmességét. Nem lehetett egyszerű a korábbi lelkes támogatás után, megmondani Isten akaratát. A királyok a vezetők általában nem szeretik, ha ellent mondanak nekik. Később láthatjuk más izráeli királyoknál, mennyire nem szerették, ha a próféták nem azt mondták, amit hallani szerettek volna. Nátán az Urat szolgálja, és bátran viszi az üzenetet, és át is adja. Vállaljuk mindig Isten akaratát, a hívő ember nem a kívánságokat, vágyakat szolgálja ki, hanem az Istentől érkező üzenetet adja tovább. Nem is megyünk semmire, ha azt mondják, amit hallani akarunk. Nem mi mondjuk meg, Istennek, mit tegyen, hanem Ő mondja nekünk az akaratát. Az egyház feladata, hogy vigye és adja tovább, amit az Úr rá bízott.  Mondja akkor is ha az nem azonos az aktuál politikával, ha nem egyezik azzal, amit hallani szeretnének. Nátán vitte az üzenetet, vállalta a kockázatot. Mert mindig van abban kockázat, ha ragaszkodunk Isten szavához. Nem lehet tudni előre, a címzett hogyan fogadja majd. Nátán nem erre figyelt, hanem tette, amit az Úr mondott neki.

Pál apostol lefekteti az alapelvet, mindent Isten dicsőségére tegyetek (1Kor 10,14-11,1).  A cél azzal amit teszünk, mindig Isten dicsőítése. És ez meg is határozza a tetteinket, hisz csak azt tesszük, ami dicsőíti az Urat. Azt jelenti ez, mindig felteszem a kérdést, amit tenni szándékozok dicsőséget hoz-e az Úr nevére? Dicsérni fogják-e az emberek a tettemet látva az Urat. Ez a hozzáállás szem előtt tartja mások üdvösségét. Tehát úgy élek, hogy az ne eltávolítson, hanem inkább közelebb segítsen másokat az Úrhoz. Ha látják az emberek a különbséget a hívők és a nem hívők élete között könnyebben megszólíthatókká válnak. Azonban ha mi is ugyanazokat a dolgokat tesszük, mint a világ fiai, ha mi is a külsőségekre adunk, és nekünk is csak a szórakozás, a jólét a lényeges, nem lesz bizonyságtétel.

Megtudjuk azt a nagyszerű hírt, hogy az Úré a föld és annak teljessége.  Így nem kell félnünk a természeti elemektől, és szabadon az Úrra nézve élhetünk a világ javaival.  A hit útján mindig hangsúlyos, hogy nem a magam javát keresem. A tanítványok az Úrnak szolgálnak és odafigyelnek egymásra. A bennünk élő Krisztus kitörli az önzést a szívekből. Már nem magunknak élünk, hanem Őneki. A Krisztus követő keresztyénség, nem a maga javát keresi, hanem a másikét is. Mivel minden az Úré, nem akar kisajátítani semmit, hanem ad belőle a másiknak is.

Ezt is látnunk kell, az Úré a föld teljessége, vagyis nem egy emberé, vagy egy csoporté, vagy egy országé a természet a föld kincse. Ezek a javak közös értékek, és Istenéi mivel Ő a föld gazdája. Amit kapunk azt azért kapjuk, hogy megosszuk azzal, akinek nincs.

Minden szabad mondja az apostol, és ez jó, Krisztusban szabadságot kapunk. Azonban oda kell figyelni arra is, hogy szabad ugyan minden, de nem minden épít. És ami nem épít, azt tegyük félre. A szabadság azt jelenti, szabadságom van félretenni azt, ami nem építi az Úrral való kapcsolatomat, családi életemet, szolgálatomat. Az a szabadság, hogy fel tudom mérni, mi épít és mi nem. Ez a szabadság már nagykorú hittel jár. Ha ezzel a szabadsággal minden hívő rendelkezne sokkal előrébb tartanánk. Több időnk jutna az igére, a gyülekezetre és egymásra, mert a nem hasznos, és nem építő dolgokat félretennénk. Szabad végiggondolnunk van-e az életünkben olyan szokás, ami nem épít. Élek olyan dolgokkal, amik inkább rombolnak, mintsem építenek?

 

 

Mily jó, ha bűntől már szabad

 

1. Mily jó, ha bűntől már szabad, Az Úr szolgája vagy; A bűn szolgája gyáva rab, A

Krisztusé szabad.

2. A bűn sötétben tévelyeg És bajba dönt vakon; De Krisztus kézen fog s vezet Világos

utakon.

3. A bűnben kín van s gyűlölet, Mi mást, más minket öl; Öröm köt egybe s szeretet Az

Úr szívén belöl.

4. Már szolgád lettem, Jézusom, Ki értem áldozál; Más uram nincsen, jól tudom, Mert

bűnből kihozál.

5. Légy áldott, Krisztusom, te nagy! Hadd adjam át szívem: Vedd szívesen, hogy hol te

vagy, E szív is ott legyen.

 

Isten áldásával.

Isten hűséges

 

J

ó olvasni Dávid életét, különösen megragadó, az amit most látunk. Isten megáldotta őt, békességet adott neki ellenségeitől, vagyis a környező országok királyai elfogadták Izráelt, és beletörődtek, hogy nem tudják őket leigázni (2Sám 7,1-7). Meglátták, Izráel Istene nagyobb az ő isteneiknél, bálványaiknál. Dávid pedig építette az országot és közben magáról, és Isten dolgairól gondolkodott. Összevetette a saját életét, kényelmét Isten ládájának a helyzetével és arra gondolt, nem jó ez így.  Méltóbb körülmény kell a szövetségládának. Nem lehet rosszabb minőségű az a hely, ahol Isten van jelen, mint az ő palotája. Bizony ez nagyon elgondolkodtató, mi hogyan állunk Isten dolgaihoz? Miről gondolkodunk szabad időnkben? Dávid nem újabb fejlesztéseken, palotája bővítésén, berendezése gazdagításán gondolkodott, hanem az életéről, és Istenről. Rádöbbent, saját körülményei jobbak, mint az Úr ládájáé. Foglalkoztat-e minket Isten ügye? Felmerül-e bennünk, milyen jól is élünk, mennyi mindenünk megvan, de mi a helyzet az Úr ügyével? Van-e pénz bibliakiadásra, az evangélium terjesztésére?  Szabad időnkben az Úrral, igéjével foglalkozunk?  Mai igeszakaszunk mozdítson ki bennünket kényelmünkből, és gondolkodtasson el, mások élete felől.  Míg mi a magunk életét akarjuk még kényelmesebbé tenni, amíg újabb és modernebb eszközök vásárlásán gondolkodunk eszünkbe jutnak-e az éhezők? Próbáljuk-e felkarolni azokat, akik rossz körülmények közt élnek. Dávid nem magára gondolt, hanem Istenre, az Ő dolgaira.

Elmondja mindezt Nátán prófétának, akinek tetszik az ötlet. Mert jó ötlet, templomot építeni Istennek. Vagy legalábbis mi így gondoljuk.  Sokan léptek már Dávid nyomába, és csak úgy nőnek ki a földből az új templomok. Mi is úgy vagyunk, mint a próféta, nagyon jó ötlet, templomot Istennek, ezt csak támogatni lehet, és Istennek sem lehet kifogása ellene. Isten azonban nem ember, annyira más, mint mi, és annyira másra teszi a hangsúlyt. Isten ma is így gondolja: „Mert ami az emberek előtt magasztos, Isten előtt utálatos” (Lk16,15). Az Úr számára nem az épület az elsőrendű, hiszen amikor Jézusban emberré istálló jászolbölcsőjében született. Azt követően egy szegény ács egyszerű hajlékában nőtt fel.

Nátán rávágja, ragyogó terv, tedd meg, mert veled van az Úr! És kiderül, téved, ebben a dologban nincs vele az Úr. Isten ezt most nem akarja.  Mi volt a probléma, annyira egyértelmű volt számukra, hogy ezt a jó tervet Isten támogatja, hogy meg sem kérdezték Őt. Vigyük Isten elé a magától értetődő dolgainkat is. Mert nem biztos, hogy Isten azt akarja, amit mi, vagy nem úgy akarja, ahogyan mi megterveztük.

Isten még azon az éjjelen válaszol, nagyon fontos, hogy helyre tegye a dolgot.  A nagy látványos épület mindig az embernek fontos és nem Istennek. Isten Jézus által már a szívünkben akar lakozni. Mindennél fontosabb számára, hogy jelen lehessen az életünkbe. Istent nem lehet templomokba zárni. Ő a testünket akarja a Szentlélek templomává tenni. Most ez a feladat, minél több ember élete váljon a Szentlélek templomává. És ehhez nincs szükség milliós beruházásokra.  Az Úr Jézus Krisztus az embert formálta Isten templomává.

Isten hűséges olvassuk a mai újszövetségi szakaszban (1Kor 10,1-13). Nem Vele van a probléma, Ő nem hagyja az övéit magára. A bajban sem fordul el tőlünk, hanem megkönyörül.  Amikor kísértésbe kerülünk, Ő már akkor elkészíti a szabadulás útját. Csak fel kell emelni a fejünket és meglátni. Gyakran az a baj amikor próbával nézünk szembe, hogy elfeledjük, ezt az igét. Már a próbával szembesülve keressem a kijáratot, mert az Úr elkészítette. Van kimenekülés. Ha az igére gondolok, nem csüggedek el, nem húz akkor le a mocsár.

Izráel pusztai vándorlását állítja elénk az apostol, mégpedig azért, hogy vigyázzunk. Miért? Mert el lehet esni! Igen, erre nem szoktunk gondolni, úgy látjuk, minden rendben van, mert beletartozunk egy felekezetbe, de Pál rámutat, ha nem vigyázunk, elbukunk. Miért? Mert a gonosz azt akarja, hogy elessünk. Hogyan teszi ezt? Olyan dolgokat hoz elénk, amitől már megszabadultunk. Vissza akar vinni Egyiptomba, a világ dolgait kívántatja meg velünk, és azok visszavonzanak. Isten helyére bálványokat akar ültetni, amik hűtlenné tesznek, úgy, ahogyan Izráel az aranyborjút kezdte imádni.  

Nem volt elég nekik az jelenléte, pedig a Kőszikla, a Krisztus ment velük. De nekünk elég Ő? Biztonságot nyújt a jelenléte? Izráel zúgolódott Isten ellen, mert úgy látták éhen pusztulnak a pusztában. Nem látták megélhetésüket biztosítottnak Isten követése közben. Úgy látták Egyiptom a megoldás, ott mindent megkapnak, amire vágynak. Persze az árát már elfelejtették. Mi az ár? Rabszolgaság. Ma is a világ ezen az áron biztosítja a jó megélhetést. Rabszolgává tesz.  Azonban Krisztus által van szabadulás. Aki sátánra hallgat, elpusztul, mint a nép a pusztában. Aki nem hisz, azt elviszi a kígyóméreg. Aki nem hisz kígyóméreg, ennek a világnak viperái által pusztul el. Azonban Isten adott megoldást. Elkészítette az ellenanyagot. És ez a póznára tűzött rézkígyó. Isten ellenszere a megfeszített Jézus. És aki hittel Őreá tekint, kigyógyul ebből a nyavalyából, megszabadul a bűntől, és a kárhozattál. Ma sincs már, nézzünk fel Jézusra hittel. Nem kell semmit tenni, csak a fejünket a keresztre fordítani. És aki ezt hittel megteszi, meggyógyul és él. Mert Jézus az élet! Isten elkészítette előre a megénekelés útját. Csak keressük, és vegyük észre, áll még a Krisztus szent keresztje. Ragadjuk meg, hogy éljünk!

 

 

Áll a Krisztus szent keresztje

 

1. Áll a Krisztus szent keresztje Elmúlás és rom felett, Krisztusban beteljesedve Látom

üdvösségemet.

2. Bánt a sok gond, űz a bánat, Tört remény vagy félelem: Ő nem hágy el, biztatást ad:

Békesség van énvelem.

3. Boldogságnak napja süt rám; Jóság, fény jár utamon: A keresztfa ragyogásán Fénye-

sebb lesz szép napom.

4. Áldássá lesz ott az átok, Megbékéltet a kereszt; El nem múló boldogságod, Békessé-

ged ott keresd!

5. Áll a Krisztus szent keresztje Elmúlás és rom felett, Krisztusban beteljesedve Látom

üdvösségemet.

 

 

Isten áldásával.