Örökösök

A

 népszámlálás folytatódik (4Móz 26,38-65), általa felkészülnek az előttük álló feladatokra, mert a honfoglalás eredményessége Izráel fegyelmezettségétől is függ. Rendre, fegyelemre, önuralomra Isten gyermekeinek is szüksége van. Sőt ezek ma szinte hiánycikkek, így a hívők jeleníthetik meg ma ezeket.

A számbavétel azonban odafigyelést is jelent. Aki számba van véve, arról tudnak, azzal könnyebb később is törődni. A nép tagjaiban bizalom keletkezik vezetőik iránt, tudják fontosak a számukra, megértik őket, törődnek velük és segítik a vándorlás és bevonulás során. Hiszen ezeknek az embereknek lelkigondozásra is szükségük volt. Megtámadta szívüket az újtól, az ismeretlentől való félelem. Másrészt ott volt előttük az Egyiptomból kivonultak halála, hiszen ez már egy új közösség. Ezáltal erősödik bennük az a tudat, hogy az újakat, tapasztalatlanokat is számon tartják, őket is szereti az Úr. Mózes feladata volt, hogy Isten hatalmát eléjük élve és vetítve erősítse, bátorítsa őket. Igen, lelkileg is fel kellet készíteni Izráelt a bevonulásra, honfoglalása, a rájuk váró harcokkal való bátor szembenézésre.

Izráel nem biztos, hogy örült a népszámlálással járó zaklatásnak, mert mi gyakran nem látjuk a jelenben folyó isteni dolgoknak az értelmét. Ha nem látjuk, zúgolódunk, azonban Isten tudta, hogy erre szükség van. Így bízzuk rá magunkat mi is Atyánkra, ha nem is tudjuk mindig, hogy mi miért történik, higgyük, hogy akik Isten szeretik, azoknak minden javukra szolgál. Tehát az a hangsúlyos, szeretem-e az Urat? Ő-e számomra az első, a mindennél fontosabb?

A népszámlálás a letelepedéskor segítségül lesz a föld felosztásában is. Isten minden törzsnek ad örökséget Kánaán földjén, kivéve Lévi fiait, mert az Úr az ő örökségük. A területet nekik kell majd sorsvetés által felosztani, ezzel is kifejezik, hogy nem ők osztanak, hanem az Úrtól kapják területeiket. Az Úr jelöli ki majd számukra lakóhelyüket. Istennek még erre is van gondja. Jó ezt látni, mert bizony sokszor mi vesszük magunkra ezeket a terheket, mi akarunk lakást, munkahelyet szerezni és nem Tőle kérjük és várjuk.

Pál elmondja, hogy a Krisztus eljöveteléig, a hit korszakáig a törvény őrizete alatt volt Isten népe (Gal 3,23-29). A törvénynek volt megőrző szerepe, hiszen bizonyos esetekben visszatartotta a népet a bűnök elkövetésétől. Megőrizte őket a különböző népek közé való beolvadástól is. De a törvény célja Krisztus. Az volt a feladata, mint a korabeli paidagógosznak, el kellett vezetnie a gyermeket a tanítóhoz, további oktatás és nevelés céljából. Így vezet el a törvény is Krisztushoz, Rámutat, és azt mondja: az én feladatom itt véget ér. A törvény nem tud tovább segíteni, nem képes elvégezni lényünk átformálását, ezért Krisztusra bíz. Mintha azt mondaná, én nem tudlak tovább vezetni, nem vagyok képes előbbre vinni, de itt van az Úr Krisztus, Őreá figyeljetek, Őt hallgassátok, átadlak neki benneteket. Maga Isten is ezt mondta a tanítványoknak az elváltozás alkalmával: „Ez az én szeretett Fiam, reá hallgassatok” (Mk 9,7)! Ne Mózesre és ne Illésre figyeljetek most már, hanem a Fiúra. Mi már a Fiú korszakában élünk. Mi már Őreá figyelhetünk, sőt az Atya azt kéri, mindenben hallgassunk Őreá. Mi már odamehetünk hit által az Úrhoz, megkérdezhetjük Őt, és amit mond arra építhetjük életünk. De komolyan vesszük-e mondanivalóját? Ráhallgatunk-e az Ige szavára?

A Krisztusba vetett hit által Isten gyermekei lehetünk. Micsoda kiváltság ez! Mi a pogány népek fiai is lehetünk Isten gyermekei, de nem a népünkhöz való tartozás, hanem a Krisztusba vetett élő hit, az újjászületés jogán. Az Isten gyermeke, aki a Szentlélek által újjászületik, és így belekerül Isten családjába.

A keresztség is ezt fejezi ki. Itt halálosan komoly dologról van szó, hiszen a bűnbánat által, a kereszt alatt megállva a régi élet számára meghalunk, és egy új Krisztusba oltott élet kezdődik el. Azonban ne a régit sirassuk, hanem örüljünk az örökség ígéretének, amelyet Krisztusban kapunk. Ez az örökség, örök, ez nem veszik el, ez nem marad itt, amikor elhagyjuk ezt a földi világot. Ez az örökség majd az új, a mennyei hazában vár ránk Krisztusért. Már most királyi gyermekként, Isten örököseiként élhetünk, ennek minden áldásával. Ezért legyünk hálásak, és reményteljesek miden időben.

Ébredj, bizonyságtévő lélek!

1.  

Ébredj, bizonyságtévő lélek!

A várfalakra őrök álljanak,

Kik bátran szólnak s harcra készek,

Ha éj borul le, vagy ha kél a nap.

Hívásuk zengjen messze szerteszét

Az Úrhoz gyűjtve népek seregét!

2.  

Ó, bárha lángod fellobogna

S ébredne föl sok nemzet fényinél,

Bár egyre több hűséges szolga

Aratna, míg le nem borul az éj!

Urunk, a roppant, ért vetésre nézz:

A munka sok, a munkás oly kevés!

3.  

Te készítsd útját szent Igédnek,

Hogy fénye minden népet érjen el,

Míg tárt kapudon mind belépnek,

S minden nyelv irgalmadról énekel.

Adj a jó hírnek sebes szárnyakat,

Míg nyomán béke és élet fakad!

4.  

Te fenséges műved bevégzed,

Mert a föld üdve és bírája vagy.

Győz a Te örök, tiszta fényed,

Bár ma még homály födi utadat.

Azért mi hittel kérünk szüntelen:

Hallgass meg minket! Ámen! Úgy legyen!

Isten áldásával.

Lépjünk be a kapun

I

zráel népe Kánaán földjének kapujában áll (4Móz 26,1-37).  Nemsokára eljön a régen várt nagy pillanat, Isten gyermekei elfoglalhatják örökségüket. Azonban még csak a kapu előtt vannak, ami azt jelenti, kívül vannak még. Aki kívül van, még nincs benn, kinn is maradhat. Mózes is ott van a kapuban, de tudjuk, hogy nem fog majd bemenni, mert meghal még a bevonulást megelőzően. Azt üzeni számunkra mindez, hogy nem elég Isten országa kapujáig eljutni, nem elég alkalmakon részt venni, beletartozni a gyülekezet névjegyzékébe, hanem be kell menni a kapun az életre. Az életre vezető ajtó pedig maga az Úr Jézus.

Azt is látjuk, hogy Mózes végig kapcsolatban van Istennel. Mindig megszólítható, pedig már ő sem a gyermekéveit tapossa. Egész életünkben, korunktól függetlenül mindig megszólíthatók lehetünk, sőt arra van szükségünk, hogy Isten szava előtt mindig nyitottak legyünk, tudjuk mindig úgy hallgatni, hogy az nekem szól. Ha nekem szól, akkor legyen meg a készség az engedelmességre, mert az Úr azért szól, mert azt akarja, tegyük is meg, amit az Igéből megértettünk.

Isten újból elrendeli a népszámlálást. Mózes nem ellenkezik, hanem végrehajtja a parancsot. Nem mondja, hogy egyszer már ezt megtettük minek újra végigcsinálni. Szó nélkül teszi a dolgát. De jó lenne ezt a szó nélküli engedelmességet megtanulni, nem morogni, zúgolódni, hanem mindig tenni szent Atyánk akaratát.

A népszámlálással felkészíti Mózes a népet a bevonulásra, azok, akik majd a nép élére állnak, világosan fogják látni a rendelkezésükre álló fegyverforgató személyeket. Hiszen a vándorlás évtizedei alatt, az engedetlenség következtében teljesen kicserélődött Izráel népe. Másrészt azt is megláthatjuk ezekből az adatokból, hogy az Úr megáldotta népét. A pusztában nem elhullottak, hanem megszaporodtak. A népesség növekedése nem elsősorban a külső körülményektől, hanem az Úrral való kapcsolattól, a Neki való engedelmességtől függ. Amikor Izráel Istenére bízza magát, növekszik hitben és létszámban is. Ha mi is őszintén Atyánkra bízzuk magunkat, gyarapodni fogunk, hitben, létszámban és a misszió végzéséhez szükséges feltételekben is. Az első mindig a lelki, a belső növekedés, az Úrral való kapcsolat ápolása, Isten országa építése, a többit elvégzi az Úr.

Az apostol hangsúlyozza, hogy a kegyelem hit által adatik, Jézus érdeméért (Gal 3,19-22).  A törvénynek, a magunk tetteinek nincs szerepe benne, hiszen mi nem vagyunk képesek Isten akaratát cselekedni. Viszont a zsidók ragaszkodtak a törvényhez, nehezen tudták elfogadni, hogy Istenhez Krisztusban vezet az út. De akkor mi a szerepe a törvénynek? Mivel a bűn jelen van a világban, Isten a törvény által útjelző táblát helyezett ide, amely által láthatjuk a jó utat, felismerhetjük Atyánk akaratát. A törvény segít a tájékozódásban, világossá teszi számunkra Isten elképzelését. A világ felfogása mindig változik, ami tegnap bűn volt, az mára elfogadott magatartás, ami pedig jó és helyes, ami tiszta érték volt, mára túlhaladottá vált, vagy egyenesen értékét veszítette. Isten azonban nem változik, törvénye, Igéje ma is ugyanaz, nem igazítja véleményét világunk változásaihoz. Isten számára ma is bűn az, amit korábban annak nevezett. A törvény azonban nem képes megőrizni, hiszen az ember szíve romlott, így nem képes megtartani azt; a jelző táblát is figyelmen kívül lehet hagyni.

Mi akkor a megoldás? Isten elküldte Fiát ebbe a világba, aki hisz Benne, az megszabadul a bűn hatalma alól. Nincs saját érdemünk, csak egyedül a Krisztusba vetett hit által lehet életünk. Ő megszabadít és képessé tesz a keskeny úton való járásra. Ha Krisztus lénye van bennünk, akkor már Isten Igéje lesz számunkra a mérce, Hozzá igazodunk, és a Tőle kapott erő által képesek leszünk megcselekedni Urunk akaratát.

Aki értem megnyíltál

1.  

Aki értem megnyíltál,

Rejts el, ó, örök Kőszál!

Az a víz s a drága vér,

Melyet ontál bűnömér’,

Gyógyír légyen lelkemnek,

Bűntől s vádtól mentsen meg!

2.  

Törvényednek eleget

Bűnös ember nem tehet.

Buzgóságom égne bár,

S folyna könnyem, mint az ár;

Elégtételt az nem ad,

Csak Te válthatsz meg magad.

3.  

Jövök, semmit nem hozva,

Keresztedbe fogódzva,

Meztelen, hogy felruházz,

Árván, bízva, hogy megszánsz.

Nem hagy a bűn pihenést,

Mosd le, ó, mert megemészt!

4.  

Ha bevégzem életem,

És lezárul már szemem,

Ismeretlen bár az út,

Lelkem Hozzád, mennybe jut.

Aki értem megnyíltál,

Rejts el, ó, örök Kőszál!

Isten áldásával.

A világ veszélyes terep

O

tt hagytuk abba, amikor Bálám elment Moáb földjéről, feltettük a kérdést, hogyan ment el? Mi maradt meg az életében Isten szavából, abból a csodálatos látásból, amit megnyílt szemekkel látott? Vajon beépült az életébe, komolyan vette Istent, vagy esetleg csak addig tartott, és amikor eltávozott, Isten ottmaradt, nem vitte magával? Nagyon úgy néz ki, hogy Bálám mégiscsak megmaradt annak, aki volt. Az élete nem változott meg igazán. Honnan tudjuk ezt? A mai részből, amelyben együtt látjuk Izráel fiait Móáb lányaival, Móáb népével a pogány áldozati lakomán (4Móz 25,1-19). Hogyan kerülnek oda? Az Úr pont az ilyen közös akcióktól, a bálványoktól óvta őket. Megtiltotta népe számára az ilyen alkalmakon való részvételt, mert féltette őket. Az Úr tudta, hogy könnyen hűtlenekké válnak Őhozzá, másrészt tisztában volt azzal is, hogy a pogány népek hatással lesznek rájuk, bűnbe viszik őket.

A 4Mózes 31,16 szerint Bálám adta Móáb királyának ezt az ötletet. Rájött, ha megátkozni és ezáltal hadsereggel legyőzni nem is lehet Izráel népét, de az ösztönökre, a vágyakra építve mégis le lehet őket győzni. Meghívták a mellettük táborozó Izráelieket közös bálványünnepre, közös bulira, mert az ember bulizni mindig szeret, és ezek alkalmával, amikor néhány pohárral felhajtanak, már nem ragaszkodnak saját törvényeikhez, erkölcseikhez, szabadosakká válnak. Amikor leülnek fiúk és lányok egymás mellé a nagy fesztiválon, amikor együtt táncolnak, már nem nézik, ki melyik nép tagja, miben hisz, itt már az érzelmi hatásoké lesz a főszerep. Amit nem tudott Bálám megtenni, elvégezték a lányok és a szórakozás, megrontották Izráelt, összekeveredtek a bálványimádókkal és bizony semmivel sem lett kisebb következménye, mint egy háborúnak.

Tehát láthatjuk, az ördög valóban ordító oroszlánként jár szerte és keresi, kit nyeljen el. Az ellenség mindig megtalálja a módját, hogyan lehet Isten gyermekeit megtéveszteni, bűnre csábítani. Az ördög nem adja fel, ráadásul ismer is minket, tudja a gyenge pontjainkat, ezért nagyon kell vigyáznunk, Krisztushoz ragaszkodnunk, nehogy elessünk.

Az ellenség módszere ma is hasonló, mint akkor volt, igyekszik a világgal, a nem hívőkkel való közös felületet kihasználni. Mindent megtesz, hogy a nem az Igére építő családtagjaink, rokonaink, munkatársaink szokásai által tereljenek el minket Isten akaratától. Saját szokásaikat könnyen beépítik életünkbe. Isten gyermekeinek azonban nem az a feladata, hogy ők hasonlítsanak a világhoz. Izráel népe azért bukott el gyakran, mert őket a többi nép szokásai motiválták. Az volt a vágyuk, hogy úgy legyen náluk is sok minden, ahogyan a többi népnél szokás. Olyanok akartak lenni, mint minden más nép. Azonban Isten őket arra választotta ki, hogy mások legyenek. Az lett volna a küldetésük, hogy életük által a többi népben keltsék fel azt a vágyat, hogy olyanok akarjanak lenni, mint ők.

Jó elgondolkodni, vajon a mi életünkben, hogy is van ez? Tudunk-e mások lenni? A környezetünk igyekszik a mi szokásainkhoz igazodni, vagy inkább mi igazodunk, hogy el ne veszítsük barátságukat, támogatásukat? Nekünk nem a világot és annak szokásait, életszínvonalát kell követnünk, hanem az Úr Jézus Krisztust. Arra hívott el, hogy az Ő nyomdokait kövessük. A világgal való együtt ünneplés, együtt szórakozás, a köztük való társkeresés veszélyes terep. Az Úr gondoskodik övéiről, nem kell félni, hogy kimaradunk vagy lemaradunk arról, ami jó, ami szükséges, „mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle” (Mt 6,8). Merjük ezt hittel komolyan venni. Ha tudja, mire van szükségünk, idejében meg is fogja adni, nem nekünk kell azt megszerezni.

Pál tovább fűzi gondolatait (Gal 3,15-18). Testvéreimnek nevezi a Galatákat, mindenkit, azokat is, akik nem akarják megérteni őt, akik vissza akarnak a törvény útjára térni. Pál megmutatja, hogy akik nem értenek velünk egyet, még nem ellenségeink, lehet rájuk testvéri szemmel nézni. Úgy tekinteni rájuk, ha nem is értünk egyet, ha rossz irányban haladnak is, de az Úrnál van számukra is még lehetőség a visszafordulásra.  Pál nem csukja be előttük sem a kaput.

Viszont engedményeket sem tesz azért, hogy elfogadtassa magát. Kitart az Ige tiszta és világos üzenete mellett. Ez a mi utunk is, mindig kitartani az Ige mellett, akkor is, ha ezáltal barátokat veszítünk. Nekünk elsősorban az Úrhoz kell ragaszkodnunk, a Hozzá való hűség a legfontosabb.

Pál Isten ígéretéhez ragaszkodik, ami Ábrahámnak adatott, amely a hitre épül. A törvény nem semmisítette meg a hit által kapott ígéretet. Krisztus nem a törvény, hanem a hit által lehet a miénk. Az újszövetség számtalan helyen megerősíti, hogy kegyelemből hit által van üdvösségünk.   A hit helyére nem lehet betenni semmit, sem törvényt, sem érdemeket, sem gyülekezeti munkát, sem szolgálatot. Az üdvösség nem azon alapszik, hogy én mit teszek, hanem azon, amit Jézus Krisztus tett értem.

Bízom Benned, Uram Jézus

1.  

Bízom Benned, Uram Jézus,

Benned bízom egyedül,

Kit kegyelmed árja hordoz,

Az bizton üdvözül.

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

2.  

Mint a pásztor gyenge bárányt,

Úgy vezet folyvást kezed,

S annak, aki Rád tekint csak,

Elesni nem lehet.

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

3.  

Gondot is viselsz Te rólam,

Hordod minden terhemet,

Hogyne bízna szívem Abban,

Ki engem úgy szeret!

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

4.  

Bízom Benned, Uram Jézus,

Add, hogy mindig így legyen,

Bízzam Benned, bármi érjen,

És bízzam szüntelen!

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

Isten áldásával.

Hitből való élet

A

mikor Bálák rádöbbent, hogy átok helyett áldást mondott Bálám Izráelre, haragra gerjedt. Pedig inkább elcsendesedve kellett volna végiggondolni a történteket, akkor felismerte volna a király, hogy mindez nem a véletlen műve, nem Bálám húzta keresztül számításait, hanem az élő Isten választotta ki Izráelt és vonta védő szárnyai alá. Ha ez az elcsendesedés megtörténik, akkor azt is felismerte volna, hogy Izráel Istene az Ő Teremtője is, és az Úr őt is keresi. Milyen könnyen mi is sértődéssel és haraggal reagálunk, amikor a dolgok nem a terveink szerint alakulnak. Megharagszunk, ahelyett, hogy Isten jelenlétében megbeszélnénk egymással a problémákat, a sérelmeket. Igével a kézben hamarosan már nem saját igazunkat keresnénk, nem magunkat akarnánk igazolni, hanem engednénk Isten akarata megvalósulásának.

Moáb királya mérgében elzavarja Bálámot, aki azonban nem menekül el, tovább marad, mert még van mondanivalója, van üzenete, amit át kell adnia. Bálám bátran vállalja Isten üzenetét, nem félti az életét, ki meri mondani azt, ami rábízatott, mert tudja, Isten szava mindenkor életet jelent a számunkra.

Mit mond Bálám? Először is rámutat, hogy ő nem magától szól, hanem az Istentől származó kijelentés nyomán. Az Úr megnyitotta lelki szemeit, és ezáltal látja az Úr munkáját, Tőle kapott ismeretekkel rendelkezik. Amit kapott, azt adja tovább. Korunk embere annyi mindent ismer, kifürkészi műholdjai által a távoli bolygókat, ismeri a természet titkait, felfedezte az atomhasadást, de nem rendelkezik Istentől való ismerettel. Mi magunk is előre tudjuk, milyen idő várható ma és holnap, ismerjük a különböző politikai viszonyokat, de Isten akaratáról keveseknek van tudomása. Pedig az Úr ideadta számunkra Igéjét, amelybe belerejtette az ismeret és a bölcsesség minden kincsét (Kol 2,3), mindazt a tudást, amire az üdvösséghez, és az áldott élethez szükség van. Az Ige által megismerhetjük Atyánknak életünkre vonatkozó terveit. Reménységet meríthetünk az életünk végével kapcsolatosan, megtudhatjuk a történelem célját, és felragyoghat előttünk a Jézus Krisztus által nekünk ajándékozott örök élet. 

Bálám látja Izráel életének távoli jövőjét, látja a Csillag feljövetelét a világ egére. Ez a csillag az Úr Jézus Krisztus. Bálám csodálatos kijelentést kapott, Isten örök tervébe nyert bepillantást, ez a kijelentés lett Izráel évezredes reménységének az alapja. Mi már tudjuk, hogy a Hajnalcsillag felragyogott, és a mi szívünket, lényünket akarja beragyogni. Ma is figyelhetünk erre a Csillagra, mert Ő ma is ragyog életünk ege felett, ha felnézünk, nem tévedünk el, mert mutatja számunkra az utat.

Amikor Bálák meghallja a népét is érintő próféciát, nem borul le Isten előtt bűnbánattal, nem esedezik kegyelemért, hanem megsértve távozik. Mi hogyan megyünk tovább, amikor azt látjuk mással más a terve, mint velünk? El tudjuk-e fogadni az Úr akaratát alázattal, és odaborulunk-e bűnbánattal, felismerve, hogy a kegyelem nekünk is adatott, az Úrnak velünk is van terve?

Elment Bálám is, de vajon mit kezdett hosszútávon mindazzal, amit Istentől kapott? Beépítette az életébe? Megváltozott, és most már teljesen Istennek szenteli magát? Ez kérdés? Ez a kérdés hangzik mi felénk is, mit kezdünk Isten szavával, az istentisztelet végeztével? Megmarad bennünk és életté válik, vagy azonnal szertefoszlik és semmivé lesz?

Pál apostol Ábrahám példája által hangsúlyozza a hitből való életet (Gal 3,6-14). Ábrahám egyszerűen hitt Istennek. Mit jelent ez? Komolyan vette, amit Isten mondott, rábízta a szavára magát, és az Igére alapozta egész életét. Hitte, amit Isten mondott, és ezért képes volt mindent, ami addig fontos volt a számára feladni, és vállalni az ismeretlent. Hinni ma is azt jelenti, komolyan veszem Isten szavát, ráépítem az életem, és cselekszem, amit felismertem. Hinni ma is azt jelenti, hogy feladom eddigi életformámat, mert tudom, amit Isten kínál az a jó, amit mond, az bejön. A mindennapok során hányszor kockáztatunk, elhisszük, amit ráírnak egy termékre, drága pénzen megvesszük, és hányszor csalódunk, mert nem azt nyújtja, amit a papíron feltüntettek. Aki azonban Istenre bízza magát, soha nem csalódik, mert az Úr nem csap be, Ő valóban azt adja, amit ígért, amit kínált.

Mit kínált? Élő vizet, és aki hozzá megy, valóban megtapasztalja, hogy élő víz folyamai áradnak belsejéből. A Benne hívőknek örök életet ígért, és ezt valóban meg is kaphatjuk, kegyelemből, hit által. Szükségünk van arra, hogy higgyünk a szavának, higgyük, hogy amit mondott, az úgy van. Az üdvösséget nem érzelmeinkre, hanem Isten szavára építjük. „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta” (Jn 3,36). Ez igaz, aki hisz a Fiúban, mint Megváltóban, aki egyszer megáll a kereszt alatt, átéli Isten kegyelmét, és Jézusért örök életet kap. Azonban az Ige második fele is igaz, ezért komolyan kell venni. Nem elég csak úgy általánosan hinni, vagy a jó Istenben hinni, hanem Jézus Krisztusban kell hinnünk, hiszen Ő az út az Atyához. Aki nem engedelmeskedik a Fiúnak, és itt már többről van szó, mint hinni, hogy létezik, azon Isten haragja marad. Tehát nem arról van szó, hogy valamiben hinni kell, hanem arról, hogy az ember Isten haragja alatt van, olyan nyomorult az élete, fertőzött a szíve, hogy Isten közelébe nem kerülhet. Senki és semmi nem segít rajtunk, csak Jézus Krisztus.  Az igaz ember hitből fog élni, Urunk könyörüljün rajtunk, hogy megtanuljunk napról-napra hitből élni. Adja, hogy mindennapjaink hitben teljenek, azaz Őreá tekintve, akaratát cselekedve élhessünk.

Amit szívünk esdve kér

1.  

Amit szívünk esdve kér,

Földi kincsnél többet ér.

Mind mulandó és üres,

Amit a világ keres.

Lásd, Uram, mi Lelkedet

Kérjük, Aki hűn vezet,

Föl ne tartsa semmi gát,

Hadd jelentse meg magát,

És szívünk töltse be

Mindörökre szent heve!

2.  

Ne a test legyen urunk,

Kit követni indulunk,

Lelked szóljon csak velünk,

Mert mi Őrá figyelünk.

Lásd, Uram, mi Lelkedet

Kérjük, Aki hűn vezet,

Föl ne tartsa semmi gát,

Hadd jelentse meg magát,

És szívünk töltse be

Mindörökre szent heve!

3.  

Tartsd kezedbe’, hű Urunk,

Amit mondunk, gondolunk;

S míg szemünk csak Rád tekint,

Hűn igazgasd tetteink!

Lásd, Uram, mi Lelkedet

Kérjük, Aki hűn vezet,

Föl ne tartsa semmi gát,

Hadd jelentse meg magát,

És szívünk töltse be

Mindörökre szent heve!

4.  

Lelkedet reánk kitöltsd,

Érjen így a jó gyümölcs;

Lássa mindaz, aki él,

Életünk, hogy mit beszél.

Lásd, Uram, mi Lelkedet

Kérjük, Aki hűn vezet,

Föl ne tartsa semmi gát,

Hadd jelentse meg magát,

És szívünk töltse be

Mindörökre szent heve!

5.  

Ó, mi áldás, kegyelem

Benned élni szüntelen,

Eszközöd gyanánt, Uram,

Függni Tőled untalan!

Lásd, Uram, mi Lelkedet

Kérjük, Aki hűn vezet,

Föl ne tartsa semmi gát,

Hadd jelentse meg magát,

És szívünk töltse be

Mindörökre szent heve!

Isten áldásával.

Megnyílt szemekkel

B

álák újra és újra, különböző helyekről próbálja megátkoztatni Izráel népét (4Móz 24,1-13). Nem adja fel, mindennel megpróbálkozik, de nem sikerül terve. Azonban Móáb királya nem látja, hogy igyekezete hiábavaló. Nem akarja felismerni, hogy terve kudarcra van ítélve, mert nem egy néppel van csupán dolga, hanem az élő, szent Istennel. Izráel Isten népe és így ellene senki nem lesz sikeres.

Bálám már felismerte, hogy nem tetszik Istennek, amit tenni akar, és elállt szándékától. Tulajdonképpen a bibliaolvasásnak is az a célja, hogy általa felismerjük az Úr akaratát, meglássuk mi az, ami tetszik neki, és azt tegyük. Mert nem elég ismerni az Úr szándékát, hanem cselekedni is kell. Mi már nagyon jól ismerjük az Igét, értjük a különböző helyeket, tisztában vagyunk az eredeti jelentéssel, de nem mindig tesszük azt, amire az Ige alapján eljutottunk. Az elmélet kiválóan megy, de a gyakorlatban vannak hiányosságaink.

Fontos látnunk, hogy Bálám nem magától mondja az áldást, hanem Isten Szentlelke által. A Lélek az, Aki birtokba veszi Bálámot és szól rajta keresztül. Pünkösdkor látjuk, milyen csodálatosan átformálja az ember szívét, gondolatait, egész lényét  a Szentlélek. Csak Ő tehet képessé áldásmondásra, csakis a Lélek tudja szavainkat méregteleníteni, és áldással feltölteni.

Bálám először vall, vall Isten életében elvégzett munkájáról, arról, hogy az Úr megnyitotta a szemét, és ezáltal annak látja Istent és az Ő népét is, Aki. Csakis az Úr által megnyílt szemekkel látunk tisztán és jól. Természetünktől fogva a látásunk korlátozott, nem látjuk Istent az életünkben Istennek. Bálám most már látja a Mindenhatót, van Tőle való látása. Az Úr könyörüljön rajtunk, hogy mi is lássunk megnyílt szemekkel, ennek azonban az a feltétele, hogy megtanuljunk leborulni. Mert csak a leboruló, a testi szemeit becsukó embernek nyílnak meg a belső, a lelki szemei.

A megnyílt szemekkel másképp lát, mint eddig. Most már szépnek látja Izráel sátrait, mert látja rajtuk Isten kezének munkáit. Megnyílt szemekkel mi is másképp látunk, így már nem a bűneit, vétkeit, hiányosságit fedezzük fel a másiknak, hanem értékeit. Jézus meglátta Ábrahám fiát Zákeusban, a megvetett vámszedőben. De felismerte Ábrahám leányát a tizennyolc éve meggörbedt asszonyban, de felismerte a leprásban, bűnösben is az embert. Ha az Úr megnyitja szemünket mi is másképp látunk, amíg ez nem történik meg, addig csak mi is azt látjuk, ami a szemünk előtt van, azonban az igazi érték azon túl, a lélek mélyén rejtőzik.

A megnyílt szemek új látással ajándékoznak meg minket, önmagunk felől is. Más lesz az életcélunk, mint eddig. Bálámnak eddig belefért az életébe  mások megátkozása, megrontása, mások tönkretétele. Mióta megnyílt a szeme ezek már nem férnek bele az életébe, most már ezek helyére áldás kerül, és általa feltisztul a szíve.

A megnyílt szemek által másképp látjuk Isten népét is. Addig nem fontos a számunkra, de amikor megnyílik a szemünk, meglátjuk, hogy Isten áldása nyugszik rajta. Hitünket Isten népe közösségében élhetjük meg tartalmasan.

Amit még fontos meglátni, hogy az áldás között mégis elhangzik átokmondás is, de ez már nem Izráel ellen, hanem ellenségei, az őket átkozók ellen szól. Ezt jó komolyan venni, aki Isten  népét, a zsidókat átkozza, maga kerül átok alá. Mennyi nyomorúság van ma a népek közt, de nézzük meg azt is, hogy ezek a népek milyen indulattal és töltéssel beszélnek a zsidókról.  Isten gyermekeinek áldásmondókká kell válniuk.

Pál szemléletesen hirdette az evangéliumot, szinte eléjük vetítette Jézus megfeszítését, és ennek ellenére, mégis el akarnak tőle fordulni (Gal 3,1-5). Valakik hatással voltak rájuk. Szomorú, hogy a tanítványok is milyen könnyen befolyásolhatók. Ha valaki azt mondja, amit hallani szeretnénk, rá hallgatunk. Miért? Mert könnyebb a cselekedetekre, saját érdemeinkre építeni, mint a kegyelemre. A kegyelem mindent kivesz a kezünkből, csak Jézus érdeme, áldozata marad. Csak a keresztre építhetjük tanítványságunkat. A Galaták jól kezdtek, jól indultak, hiszen Isten Lelkének a munkája indította el őket. Nagy dolgok történtek bennük, és most rosszul akarják folytatni, most már nem Isten munkájára építenek, hanem saját tetteikre. Pál rámutat, hogy Isten Jézus Krisztus által most is munkálkodik bennük, és közöttük.

Számunkra is fontos, hogy jó legyen a folytatás, azaz a mindennapokban is az Úr munkájára építsünk. Hiszen Ő ma is, a mi időnkben is munkálkodik. Aki Benne bízik és remél, nagy dolgokat tapasztalhat meg.

Légy csendes szívvel és békével

1. Légy csendes szívvel és békével Életednek Istenében! Ő bír örömnek bőségével, Véle boldogulsz mindenben, Ő kútfőd és ő fényes napod, Őtőle jön minden vígságod: Légy csendes szívvel!

2. Ő bír vígsággal, kegyelemmel, Oly szívvel, mely feddhetetlen, :/: Ahol ő van, nem sért semmivel, Hordozzon bár mélységekben; Sok nyavalyádat elfordítja, A halált is kezében tartja: Légy csendes szívvel!

3. Mint légyen néked s másnak dolga, Az nála nincsen elrejtve, :/: Arra néz szemének világa, Ki búval van megterhelve. Ő számlálja fohászkodásid, Összefogja könnyhullatásid: Légy csendes szívvel!

4. Ha egy sem volna e világon, Kire magad rábízhatnád, :/: Akkor is állna oldaladon, És hűségét tapasztalnád. Ő tudja titkos bánatidat, Elvenni mikor kell azokat: Légy csendes szívvel!

5. Ő hallja lelked óhajtásit, Mit nem mernél megmondani, :/: Néki szíved titkos panaszit Éppen bízvást megvallani. Nincs messze ő, sőt itt áll köztünk, Meghallja s adja, amit kérünk: Légy csendes szívvel!

6. Ki a mezei madaraknak Megadja eledelüket, :/: Ki juhoknak s egyéb barmoknak Szépen tartja életüket, Ő téged, egyet eltartani, Éhség ellen meg tud menteni: Légy csendes szívvel!

7. A segítség ha kissé késik, De ugyan csak eljő végre, :/: A várakozás, rosszulesik, De majd válik üdvösségre; Ami lassan jő, bizonyosabb, Ami késik, kívánatosabb: Légy csendes szívvel!

8. Ne vedd szívedre, az ellenség Amit rád költ hazugsággal. :/: Hadd jöjjön csúfság, keserűség: Ítél az Úr igazsággal. Ha Isten a te jó barátod, Nem lehet emberektől károd: Légy csendes szívvel!

9. Hogy is lehetne másként dolgunk? Szenvedni kell az embernek, :/: Amíg e földnek útján járunk, Csak nyavalyák környékeznek. A kereszt botja bárha terhel, Azt is letesszük életünkkel: Légy csendes szívvel!

10.               Van Isten népének szombatja, Akkor az Úr megszabadít, :/: Ínség kötelét elszaggatja, Teljes szabadságra állít, S az idvezültek seregében Vég nélkül élünk békességben: Légy csendes szívvel!

Isten áldásával.

Krisztussal együtt

B

álám hét oltárt készíttet a királlyal és hét bikát és hét kost áldozott fel rajtuk, majd felment a hegyre, hogy ott találkozzon Istennel (4Móz 23,1-30) . Bálám mindent megtett, hogy Istent befolyásolja, hiszen neki eddig pogány istenekkel, bálványokkal volt dolga, azokat ő tartotta hatalmában, de most meg kell tanulnia, hogy az élő Istent nem ő irányítja. Felmegy a hegyre, mert a hegy az Istennel való találkozás helye, nekünk is fel kell menni a hegyre, meg kell találni azt a helyet, ahol zavartalanul várhatjuk az Urat. Bálám tudta, hogy nem tömeg előtt, nem zajban, hanem csendességben lehet találkozni az Úrral. De azt is tudta, hogy ez a találkozás nem rajta múlik, hiszen bizonytalanságban van. „Talán lesz találkozásom az Úrral”, ezzel Bálám kifejezi, hogy az Istennel való találkozás nem tőlünk, hanem Istentől indul. Ő az, Aki, ha akarja, elindul felénk. A Károli fordítás így adja vissza ezt a helyet: „talán előmbe jő az Úr nékem”.  Bálám hiába tesz meg mindent úgy, amint megszokta a maga eddigi gyakorlata szerint, Istent nem lehet kényszeríteni, az Ő kegyelmén múlik, hogy elindul-e felénk, kijelenti-e magát. A legnagyobb mágus, a legbefolyásosabb személy sem tud Istenhez eljutni, Ő jön elénk. Karácsony felé haladva átmelegszik a szívünk, mert mi már tudjuk, hogy Isten elébünk jött, egészen idáig, a mi földi világunkig szállt alá, hogy találkozzon velünk. Most már csak nekünk kell megindulni felé, hogy létrejöjjön a nagy találkozás.

Az Istennel való találkozás eredménye, hogy Bálám nem teheti, és nem mondhatja azt, amit akar. Hiába próbál megrendelője kedvében járni, nem teheti, mert Isten fölött nincs hatalma. Isten lénye birtokba veszi ezt az embert, és ő rájön, hogy nem mehet az Úrral szembe. Felismeri, hogy Izráelt Isten nem átkozza meg, és így ő tehetetlen, hiszen a leghatalmasabb Úr akaratával szemben ő tehetetlen. Milyen jó lenne, ha mi is rádöbbennénk, hogy Isten akaratával szembe menni nem érdemes, ha komolyan vennénk, hogy amit az Úr megáld, az áldott, amire azt mondja átkozott, az nem jó.

Bálám meglátta, hogy Izráel Isten elhívott népe, aki nem keveredik össze a többi néppel, mert egyedül Hozzá tartozik, Vele és Általa él. Izráel egyedül fog lakni, vagyis Isten elkülönített népe lesz, aki ebben a világban az Úr nevét, a Tőle kapott életformát lesz hivatva képviselni. Mi is erre kaptunk elhívást, ez a mi faladatunk is, Vele éljünk és sugározzuk bele környezetünkbe Isten országának erejét és áldását.

Bálám felismerése a mai tanítványok és igehirdetők számára is fontos üzenet: „Nekem vigyáznom kell, hogy csak azt mondjam, amit az Úr ad a számba”. Isten követei ma sem mondhatnak mást, csak, amit az Úr ad a szájukba. Nem az a lényeg, mit akarunk hallani, nem az igényeket kell kiszolgálni, hanem az a lényeg, mit akar mondani nekünk, itt és most az Úr. Ezt az üzenetet kell felismerni és maradéktalanul tovább adni.

Bálák, Moáb királya nem adja fel, képtelen elfogadni, hogy most nem úgy lesz, ahogyan ő eltervezte. Képtelen elfogadni, hogy Isten hatalmasabb, mint ő. Többször is próbálkozik, ám meg kell tudnia, hogy Istent nem tudja befolyásolni, népe ellen fordítani. Bálám minden igyekezete ellenére csak Isten szavát mondhatja. Az Úr szava pedig nem átok, hanem áldás. Az Úrral való találkozás során fontos dolgokat ismert fel Bálám. Rádöbbent, hogy Isten más, Ő nem ember, így az Ő jelleme sem olyan, mint a miénk. Isten szilárd jellemű, Ő nem hazudik, és nem változtatja meg véleményét, különféle érdekek, vagy ráhatás által, amint azt gyakran mi tesszük. Istenre sem a pénz, sem a hatalom, sem a varázslás, sem egyéb emberi praktika nincs hatással, Ő mindenek felett való. Ezért az a leghelyesebb, ha nem Istent próbáljuk akaratunkhoz hajlítani, mert ez felesleges erőlködés, hanem magunkat hajlítjuk az Ő akaratához, mert ekkor áldást nyerünk.

Ebből a kijelentésből Bálám megtudja, hogy Isten választott népe Izráel, akit Ő hozott ki Egyiptomból, vagyis nem véletlenül szabadult a rabszolgaságból, és nem egyedül vándorol, hanem a Mindenható oltalma alatt. Ez olyan oltalom, amely tökéletes védelmet nyújt az ellenség minden trükkje ellen. Aki az Úr oltalmába rejtőzik, annak nem árt az ördög semmilyen mesterkedése, annak nem kell félni, az átkoktól,  a varázslástól, mert az Úrtól kapott pajzsról lepattannak ezek a fenyegetettségek. Az Úr oltalma olyan, mint a modern rakéta pajzsok, amelyek még a légtér előtt megsemmisítik az ellenséges rakétát. Így semmisíti meg az Úr jelenléte, a népét fenyegető átkot, a varázslók, és különféle jósok minden ellenünk irányított tevékenységét. Így az Úr gyermekei ma is, félelem nélkül mehetnek előre.

Bálám látja, hogy Izráellel vele van Istene, az Úr. Isten jelenléte meglátszik, de vajon meglátszik-e rajtunk? Felismerik-e, hogy velünk van az Úr?

Pál apostol kimondja, hogy Isten előtt egyformán állunk, akár zsidók, akár pogányok legyünk, bűnösök vagyunk (Gal 2,15-21). Emberi természetünk a bűn programját hordozza, és ez határozza meg gondolkodásunkat, életvitelünket. A bűn egy olyan negatív program ami bennünk van, és amin mi nem tudunk változtatni, hatása alól képtelenek vagyunk kikerülni. Nem segít a képzettség és a nevelés sem. Ebből világosan látszik, hogy nem a cselekedeteink tesznek bűnössé, hanem a bűn programja futtatja a bűnös, az Isten ellenes tetteket.  Ha így áll a dolog, akkor reménytelenek vagyunk? Ki vagyunk szolgáltatva ennek a rossz programnak? Akkor a bűn hatalma alatt kell élnünk? Pál felismeri, van megoldás, de ez nem tőlünk való, ezt Isten készítette el a számunkra, és egyedül hit által lehet a miénk. A megoldás Jézus Krisztus, Benne való élő hit által szabadulhatunk meg a bűn hatalma alól, és Ő egy új programot, az isteni természet programját installálja fel, annak, aki kéri és hittel elfogadja.

Pál ezt maga is átélte és erről vall a Galaták számára, de mindezt úgy teszi, hogy elmondja, számukra is ez az egyetlen igazi megoldás, ez a járható út. Az új program feltelepítését megelőzi a régi eltávolítása, mert Jézus nem a régi mellé adja az újat, hanem a régi helyére. Itt szoktunk mi tévedni, megakarjuk a régi életünket, régi természetünket is tartani, és csak mellé akarunk egy kis vallásosságot. De az Úr így nem hajlandó cselekedni, Ő azt akarja, hogy a bűnös természetünket adjuk halálba, és ez a kereszten történik meg. Tehát mielőtt az Ő életének részesei lennénk, a mi életünknek meg kell halni a kereszten. Gyakran sóhajtozunk, hogy nem olyan az életünk mint, Pálé, nem, mert mi nem akarunk meghalni, és anélkül nem megy. Előbb Krisztussal együtt meg kell halnom a kereszten, hogy Ő élhessen bennem. A halált nem lehet megspórolni, mert akkor kimarad az új élet is.

Azonban ha megfeszíttetünk, egy csodálatos új életben lesz részünk. Már nem önmagunkkal kell viaskodni, hanem Ő fog élni bennünk, így már Vele, a Benne való hitben élhetünk tovább. Ha Ő él bennünk, megszűnik a görcsös erőlködés, mert nem én, hanem Ő fog cselekedni. Nem én erőlködök, hogy ne kelljen a régi szokásaimat gyakorolni, hanem átélem, hogy Jézus nem él velük. Ő nem fog inni, dohányozni, durva szavakat használni. Amíg magam vagyok, ezek mindig legyőznek, azonban amennyire hagyom Őt növekedni az életemben, olyan arányban lesz részem Uram győzelmében.

Adja az Úr, hogy mi is őszintén elmondhassuk: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem” (2,20).

Itt van Isten köztünk, Jertek őt imádni

1. Itt van Isten köztünk, Jertek őt imádni, Hódolattal elé állni, Itt van a középen, minden csendre térve Őelőtte hulljon térdre. Az, aki Hirdeti S hall -ja itt az Ígét: Adja néki szívét!

2. Itt van Isten köztünk: Ő, kit éjjel-nappal Angyalsereg áld s magasztal. :/: Szent, szent, szent az Isten! Néki énekelnek A mennyei fényes lelkek. Halld, Urunk, Szózatunk, Ha mi, semmiségek Áldozunk Tenéked!

3. Csodálatos Felség, Hadd dicsérlek Téged: Hadd szolgáljon lelkem Néked! :/: Angyaloknak módján Színed előtt állván, bárcsak mindig orcád látnám! Add nékem Mindenben Te kedvedben járnom, Istenem, Királyom!

4. Általjársz Te mindent; Rám ragyogni engedd Életadó, áldott Lelked! :/: Mint a kis virág is Magától kibomlik, Rá ha csöndes fényed omlik: Hagyj, Uram, Vidáman Fényességed látnom S országod munkálnom!

5. Egyszerűvé formálj Belső, lelkiképpen, békességben, csöndességben. :/: Tisztogasd meg szívem: Tisztaságod lássam Lélekben és igazságban. Szívemmel Mindig fel- Szállhassak sasszárnyon: Csak Te légy világom!

6.                   Jöjj és lakozz bennem: Hadd legyen már itt lenn Templomoddá szívem-lelkem! :/: Mindig közellévő: jelentsd Magad nékem, Ne lakhasson más e szívben; Már itt lenn Mindenben Csakis Téged lásson, Leborulva áldjon!

Isten áldásával.

Egyenes út

B

álám az Úr akarata ellenére elindult, vitte előre a hatalmas honorárium reménye. Ment, mert ő szolgáltatást nyújtott, amiért megfizették, amit elvártak azt tette. Úgy gondolta ilyen jó lehetőséget bolond lenne kihagyni (4Móz 22,22,-41). Neki egyébként sincs köze ehhez a néphez, ő csak elvégzi, ami a munkája, nem veszi komolyan Istent. Nem veszi komolyan, hogy amit Isten mond, azt nem lehet figyelmen kívül hagyni. A Mindenhatót a porszem ember nem hagyhatja figyelmen kívül, akkor sem ha hatalmasnak képzeli is magát.

Bálám megtapasztalja, hogy Isten akaratát nem lehet lerázni, és az engedetlenség az Úr előtt nem erény, Ő haragszik ezért. Isten haragra lobbant, ez mutatja, hogy Bálám rosszul cselekedett, hogy Isten nem akarta, hogy elmenjen. Isten haragszik, de nem mond le Bálámról, hanem utána megy. Így jön utánunk, mert szeret, és nem akarja, hogy önfejűségünknek rossz vége legyen.

Amikor az Úr feltartóztatja Bálámot népe védelmében is teszi. Bálám elindulhat a gonosz kérés teljesítésére, de Izráel fölött nincs hatalma, mivel az Úr védelmezi őket.

Az angyal háromszor is Bálám elé áll, azonban ő nem látja Isten követét. Nem látja, mert el van vakulva. Istennek külön meg kell nyitnia a szemét, hogy lássa, mi történik. Ez a kép a mi képünk, milyen könnyen vakká válunk Isten akaratával, és a körülöttünk végbemenő dolgokkal szemben.  Minket is megvakít a pénz vonzása, a fogyasztói szemlélet, már csak az árukat látjuk, azt, ami még nincs, amit még nem próbáltunk, és nem vesszük észre Istent az úton. Nem halljuk hangját, nem látjuk, hogy Ő mit akar, de nem látjuk egymást sem. Bálám a szamarára lesz mérges, nem veszi észre, hogy nem a szamár a csacsi, hanem ő. Így visznek minket is vakon előre vágyaink, és a körülöttünk levőket sem látjuk, és nem értjük. Aztán dühösek leszünk mindenkire, mert az egész világ ellenünk fordult. Holott csak arról van szó, hogy egy Istentől nem támogatott úton indultunk el, de az Úr meg akar állítani. Próbáljuk a váratlan eseményeket így szemlélni, lehet, az Úr állít meg általuk, mert nem akarja, hogy tovább menjünk.

Egy szamár érzékenyebb Isten jelenlétére, mint az ember. A szamár nem akar ellenkezni Istennel, ám mi gyakran megtesszük. Mi is a körülményeket tesszük felelőssé, pedig azok csak érdekünkben, az Úr akaratából alakultak így. Azért történtek úgy az események, hogy végre megnyíljon a szemünk és lássunk. Meg kell látni az életünk, és a történelem eseményei mögött is Isten akaratát.

Bálák Móáb királya megörült miután Bálám megérkezett. Büszkeség dagasztotta a mellét, hiszen az akkori világ legelismertebb igézőjét, a legnagyobb nevet a szakmában, a világhírességet meg tudja fizetni. Büszke, mert ellenhálhatatlan nagyságú összeget képes az asztalra tenni, és úgy gondolja pénzével mindenkit meg tud venni, mindent el tud intézni. Nagy hatalom a pénz gondolja, de nem tudja, hogy a legnagyobb hatalom Izrael Istene. Az Úr ott is sikerrel jár, ahol a pénz, az emberi befolyás mit sem ér. Ne engedjük, hogy ez a pénzre alapozott látható világ megtévesszen, hanem lássuk meg, ma is lehet másképp intézni dolgainkat, mert az imádság a pénznél, az összeköttetéseknél is nagyobb erő. Az ima által a Mindenható Istennel kerülünk összeköttetésbe. A pénznek csak fölöttünk van hatalma, akinek azonban az élete el van rejtve Krisztusban, afölött megtörik az ereje.

Megláthatjuk mai Igénkben mennyire nyílt, egyenes és bátor Pál apostol (Gal 2,11-14). Nem foglalkozik emberi tekintélyekkel, és nem úgy gondolkodik, hogy amit egy apostol tesz, az csak jó lehet, hanem Krisztusra nézve felismeri a hibát, és azt meg meri mondani. Mi sokszor úgy gondolkodunk, nem mondhatjuk meg a másiknak a hibáit, mert abból csak baj lesz. Pál nem így élt, Krisztusra tekintve őszintén feltárta a hibákat, nem megszégyenítésből, hanem a hívők védelme érdekében. Péter hibás magatartása, a Galatákat is rossz irányba vitte volna.

Mi volt a probléma? Péter nem merte vállalni a jeruzsálemi zsidókeresztyén vezetők előtt, a pogányokkal való közösséget.  Nem merte vállalni őket, pedig amíg azok nem érkeztek meg, addig Péter is velük együtt evett, kifejezte, hogy Krisztusban nincs különbség. Viszont később már ezt nem vállalta. Pál helyre teszi Pétert, mert tudja, ez így nem helyes, mert képmutatóvá válnak Jézus tanítványai. Isten országában csak egy mérce van, ez pedig a Krisztus. Aki Őt követi minden élethelyzetben Hozzá igazodik. Vagyis a tanítvány mindig ugyanaz, ugyanúgy viselkedik, ha hívők közt van, vagy ha nem hívők közt tartózkodik is. Amikor a világban járva annak szokásaihoz igazodunk, de a közösségben ezt eltitkoljuk, sőt másokat megszólunk miattuk képmutatókká válunk. A tanítvány mindenütt tanítvány, legyen zsidó keresztyének vagy pogány keresztyének, vagy pogányok között. A tanítványság egyenes út, amelyen mindig az evangélium igazságának kell érvényesülni, mert mindenütt azért vagyunk, hogy általunk oda is eljusson a jó hír. Tehát nem azért vagyunk egy egy helyen, hogy alakoskodjunk, hanem Krisztust képviseljük.

Ha utam borítja felhőnek árnya

1.  

Ha utam borítja felhőnek árnya,

S Uramnak céljait nem érthetem,

Mit én nem láthatok, Ő azt mind látja,

S Krisztusnak kegyelme elég nekem!

2.  

Ha gyakran körülvesz kísértés tőre,

S ijeszt, hogy üdvöm is elveszthetem,

Nem alszik lelkemnek hűséges őre,

S Krisztusnak kegyelme elég nekem!

3.  

Ha vár a feladat, sürget a munka,

S testem is, lelkem is erőtelen,

Az Úr a segítőm, amint megmondta,

Krisztusnak kegyelme elég nekem!

4.  

Ha eljön maholnap utolsó órám,

S a földi vándorlást bevégezem,

Az Úrnak orcája ragyog majd énrám,

S kegyelme örökre elég nekem!

Isten áldásával.