Csak őszintén érdemes

J

ózsué kérdésére az Úr válaszol, megmondja; miért szenvedtek vereséget (Józs 7,10-26). Vétkezett Izráel, hangzik az Úr szava, és azzal, amit elmond, ahogyan feltárja Józsué előtt a vétket, rámutat arra, hogy Ő valóban jelen van közöttük, és látják életük minden rezdülését. Megkísérti az embert, hogy Istenre a maga képességeit, lehetőségeit vetíti ki, és úgy gondolja, ha valamiről más nem tud, akkor azt Isten sem tudja. Ő azonban valóban itt van köztünk, nincs semmi rejtett dolog előtte. Így van tisztában a mi dolgainkkal is, amit a belső szobánkban cselekszünk, az sincs titkon előtte. Ezért küld oda imádkozni Jézus, mert az Atya látja azt, ami a belső szobánkban végbemegy, és ha őszintén Hozzá fordulunk, ha Neki tárjuk fel kísértéseinket is, megelőzhető a bukás, a vétek.

Az Úr elmondja, hogy népe, amikor bűn van az életében, bukásra van ítélve az ellenséggel szemben. Tehát csak akkor győzhetünk a bűneink fölött, ha nincsenek rejtett dolgaink, ha mindent őszintén feltártunk Urunk előtt. Amennyiben tudatosan megtűrjük a vétket, vereséget fogunk tapasztalni. Ezért vagyunk ma olyan erőtlenek és hatástalanok, mert vannak nem rendezett bűnök a szívünkben.

Bizony, amit Ákán elkövetett, súlyos bűn volt, de valószínűleg ott van bennünk a kérdés, miért kellett az egész családjának meghalni? Isten úgy állapítja meg a vétket, hogy loptak és hazudtak is. Tehát meglopták Istent, és be akarták csapni, amikor nem álltak a közösség elé őszintén megvallva, hogy mit tettek. Hiszen Ákán és családja is szembesült a vereséggel. Tudták, hogy Józsué keresi az okot, aztán még Jerikó elfoglalása előtt hallották, hogy minden az Úré. Ismerték Józsué felhívását, amelyben mindenkit óvott attól, hogy elvegyenek az Úrnak szentelt dolgokból. Ennek ellenére mégsem mentek vezetőjük elé, nem tárták fel az igazságot, hanem abban bíztak, hogy nem derül ki. Gyakran mi is Ákánhoz vagyunk hasonlóak, ahelyett, hogy őszintén feltárnánk életünk nyomorúságait, abban bízunk, hogy sikerül elrejteni azt.

Amikor az Úr nyilvánvalóvá teszi, hogy ki a vétkes, Józsué felszólítja, tegyen bűnvallást. Ez a megoldás, enélkül nincs előrelépés, nincs győzelem. Őszintén megvallani az Úr előtt minden vétkemet. Vagyis kimondom, hogy én vagyok a felelős, és nem mások. Ákán vallomását nekünk is meg kell tenni: „Bizony vétkeztem az Úr ellen, Izráel Istene ellen.” Mintha a tékozló fiút hallanánk évszázadokkal később. Milyen hálára indító, ha bennünk megfogalmazódik ez a vallomás, mi már ígéret alatt tehetjük, amely így szól: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (Jn 1,9).

Az Úr továbbra is tükröt tart elénk, amelyben megmutatja életünket, úgy, ahogy a farizeusokkal is láttatta önmagukat (Mt 23,1-7). A lényeg, amit Jézus kiemel, hogy a tanítással nincs baj, de az élettel, a gyakorlattal igen. Rámutat, hogy az elmélet, a biblikus tanítás fontos, de nem elegendő. A biblikus tanítást biblikus életnek kell alátámasztani, mert csak így válik hitelessé.

Elszomorító, hogy Isten népének tanítóiról azt kell mondania Jézusnak, hogy cselekedeteiket ne kövessék. Pedig nekik kellene mindenben példáknak lenniük. Ők nem magánemberek, akiknek a zsinagógáig tart a megbízatásuk.  Amikor lejönnek a pulpitusról, akkor is az Urat képviselik, így felelősek azért, ahogyan élnek, amit mutatnak mások számára.

Vajon mit mond a mai tanítókról, a lelkészekről, hitoktatókról, a tanítványokról az Úr? Nem illik ránk is néha, hogy amit mondanak, azt megtegyétek, de cselekedeteiket ne kövessétek? Ez azért elgondolkodtató, mert bizony az emberek úgy gondolkodnak, ha a lelkész, a presbiter, a templomos ember megteheti, akkor ő is. Bizony, gyakran követik a cselekedeteinket, és ezzel rossz irányba visszük az embereket.  Ezen a területen is bűnbánatra van szükségünk.

Azt is végiggondolhatjuk még, hogy mi, mai tanítványok mit is szeretünk? Csendben és észrevétlenül szolgálni az Urat, vagy mi is inkább látszódni akarunk? Mi vágyunk a társadalom elismerésére, vagy alázattal minden dicsőséget Urunknak adunk? Tudva, ha valami jó történik, ha van szabadulás, megtérés, megújulás, ha gyümölcsöt terem a hit, az nem a mi érdemünk, az Úr ajándéka. Ezért csakis az Övé lehet a hála.

Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én

1. Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én, És lelkem béke várja Ott a kereszt tövén. A szívem mindenestül Az Úr elé viszem, Megtisztul minden szennytül A Jézus vériben, A Jézus vériben.

2. Megtörve és üresen Adom magam neki, :/: Hogy újjá ő teremtsen, Az űrt ő töltse ki. Minden gondom, keservem Az Úrnak átadom, Ő hordja minden terhem, Eltörli bánatom, Eltörli bánatom.

3. Örök kőszálra állva A lelkem megpihen; :/: Nyugszom Atyám házába’ Jézus kegyelmiben. Az ő nevét imádom Most mindenek felett; Jézus az én királyom, Imámra felelet, Imámra felelet.

4.                   Szeretnék lenni, mint ő, Alázatos, szelíd, :/: Követni híven, mint ő, Atyám parancsait. Szeretnék lakni nála, Hol mennyei sereg Dicső harmóniába’ Örök imát rebeg, Örök imát rebeg.

Isten áldásával.

Légy hű!

K

omoly figyelmeztetésben részesül Izráel népe a Jerikó elfoglalása után (Józs 7,1-9). A város elfoglalásakor, a hetedik napon Józsué hálából átokmondás mellett mindent teljesen az Úrnak szentelt a Jerikóban lévő dolgokból. Csak Ráháb és háza népe képezett kivételt. Isten komolyan veszi ígéreteinket, és amikor kimondjuk, azon már nem lehet változtatni. Komolyan veszi, amikor Neki szenteljük az életünket, pénzünket, időnket, erőnket. Mi azonban hányszor nem vesszük komolyan se Istent, se magunkat.

A mai Igében Ákán volt az, aki úgy gondolkodott nem kell mindent olyan szigorúan venni, Isten jó és szeret, igazán nem haragszik, ha megtartok egy-két szép tárgyat magamnak. Kár lenne mindent elégetni, vagy az Úr sátrába vinni. Isten megértő, így nem lesz semmi baj. Ákán nem értette meg, hogy amit Istennek szentelünk az az Övé, azzal már Ő rendelkezik, vagyis az már ki van vonva a mindennapi használatból, és csak az Úr dicsőségére használható. Hányszor mi is megfeledkezünk erről, egyik pillanatban az Úrnak adjuk a tizedünket, vagy időnket, a másikban már a saját céljainkra fordítjuk.

Amit Ákán tett az hűtlenség az Úrral szemben, aminek következménye van. A hibának való fordítás,  azt sugallja, hogy nem történt komoly dolog és ki lehet javítani. Itt többről van szó, mint egy hibáról, hiszen fellángol az Úr haragja Izráel fiai ellen. Ez azt jelenti, hogy nem lehet az ügyet eltussolni, vagy bagatellizálni, hanem következményei lesznek. Következmények a közösség felé és az elkövető részére is. Mert Isten komolyan veszi az odaszentelést, a teljes neki szánást, úgy veszi, hogy hűtlenség történt. Amikor Izráel a tíz parancsolatot megszegi, amikor idegen isteneket imád, mindig hűtlenséget követ el. Isten hű, és hűséget vár el.

Az első következményt ma olvassuk, Izráel elveszíti egy gyengébb nép elleni csatáját. Ezzel tulajdonképpen rávezeti Isten őket arra, hogy valami nincs rendben. Bűn állt Isten és a nép közé és azt el kell távolítani. Amíg ez nem történik meg nem áll helyre Istennel a kapcsolat, nem mennek rendjén a dolgok.

Józsué azonnal felismerte, hogy baj van és az Úr elé borul. Nem küld erősítést, mert tudja, hogy Isten engedte meg ezt a vereséget és meg akarja tudni az okát. A bajok forrása mindig nálunk van. Jó ha ezt felismerjük, és ha valami nem megy a rendjén, akkor mi is boruljunk alázattal az Úr elé, és kérjük mutassa meg, mi a baj, hol követtünk el bűnt?

Józsué még nem tudja, hogy vétkeztek, ezért úgy gondolja Isten kiszolgáltatta őket. Isten embere fél, hogy elpusztulnak, nem az ígéretekre néz, hanem a vereségre és ez elveszi kedvét. Már azt is kimondja, jobb lett volna át sem kelni a Jordánon. Józsué el van keseredve, de jó hogy keserűségét Isten előtt mondja ki, mert majd megkapja a választ, ami fájdalmas lesz, mert az Úr rámutat a vereség okára. De megmutatja a gyógymódot is.

Az Úr ma is így bánik velünk, megmutatja a bajok forrását, rámutat a bűnre, de megmutatja a megoldást is. Isten soha nem szépíti meg a dolgokat, ha csak hibának venné, később mások is felbátorodnának a bűnre, mert úgy gondolnák, Isten engedékeny, elnéző, nem csinál mindenből ügyet. Azonban Isten komolyan veszi népét és így a bűnt bűnnek mondja és megbünteti, eltávolítja a beteg részt, bármilyen fájdalmas legyen is a beavatkozás, mert csak így lesz teljes megtisztulás, gyógyulás.

Fordul a kocka és most már Jézus is kérdez (Mt 22,41-46). A jelenlévő tudós társasághoz van kérdése, azokhoz, akiknek foglalkozásuk is az Ige tanulmányozása. Megkérdezi: Hogyan vélekedtek a Krisztusról, kinek a fia? Ti a szakemberek, a tudósok mit mondotok a Krisztusról? Miért is kérdezi? Azért, mert az egyszerű, az Írásokban nem olyan szinten jártas emberek közül többen felismerték már, hogy Ő a Krisztus. Aki alázattal figyelte Jézus munkásságát, aki vitte hozzá nyomorult életét megtapasztalta, hogy Ő Istennek Fia. A kapernaumi százados pogány létére megszégyenítette az Írás szakavatott ismerőit, amikor felismerte, hogy Jézus mindenek főparancsnoka.

A farizeusok és írástudók azonban mindig spekuláltak. Ismeretüket nem Isten dicsőítésére, az Ő neve szolgálatára használták. Most minket is kérdez az Úr, hogy sok-sok évi bibliaolvasás, kommentárok tanulmányozása, rengeteg igehirdetés meghallgatása után, számtalan könyv elolvasását követően hol tartunk hitünkben? Mi mit ismertünk meg a Krisztusból. Tulajdonképpen Jézus kérdésére az életünk adja meg a választ. Az, ahogyan az élet különféle helyzeteiben megnyilvánulunk. Dávidnak Góliáttal való fellépése arról a hitéről volt vallomás, hogy számára Isten mindeneknél hatalmasabb.  Azonban Saul és katonái magatartása azt kommunikálta, hogy Góliát erősebb Istenünknél is.

A farizeusok Jézussal szembeni vaksága hibás bibliaismeretükből származik. Lám még a bibliatudósok is érthetik rosszul az Igét. Ők csak azt látták, hogy Dávid fia a Krisztus. Ami azt jelentette, hogy a Messiás Dávid leszármazottja lesz. De nem látták meg, hogy maga Dávid is Urának nevezi Őt, tehát önmagánál hatalmasabbnak. Vagyis Dávid nemcsak az emberi, hanem az isteni vonalat is felismerte az eljövendő Krisztusban. Ezt azonban nem látják a jelenlevők, vagy nem akarják látni, hiszen azonnal korrigálni kellene eddigi véleményüket és bűnbánattal leborulni Jézus előtt. Azonban ők nem akarnak Jézus előtt meghódolni. De mi akarunk-e?

Az a szomorú, hogy nem kérik meg Jézust, hogy magyarázza el számukra, hogy is van ez. Nincs bennük vágy Isten akaratának teljes megismerésére, nekik elég az, ahová eddig jutottak. Csak az a megdöbbentő, hogy így magukra maradnak. Mert a Krisztus, szemtől-szemben állt velük, ők pedig nem akarták megismerni, így bűneikben maradnak. Merjük megkérdezni az Úrtól amit, nem értünk, akkor is, ha válasza eddigi véleményünk, önigazságunk feladására ösztönöz. Mert akkor mentjük meg az életünket, ha elveszítjük azt, vagyis teljesen Rábízzuk. Mert életünk az Ő kezében van biztonságban. Meg kell tanulnunk bízni Benne, és akkor felszabadult és békés lesz az életünk.

Jöjj el az élet vizéhez

1.  

Jöjj el az élet vizéhez,

Nélküle szomjas a szív!

Átok alól szabadulsz itt,

Hű Urad Ő, aki hív.

Jöjj hát, siess! Jöjj, vár reád

Béke a földön, az üdv odaát!

Itt van az élet, a forrás!

Nincs sehol és soha más!

2.  

Jöjj újulásra, e vízben

Új a hit és szeretet.

Eltűnik itt, ami régi,

S kezded az új életet.

Jöjj hát, siess! Jöjj, vár reád

Béke a földön, az üdv odaát!

Itt van az élet, a forrás!

Nincs sehol és soha más!

3.  

Jöjj hát az élet vizéhez,

Jézus kínálja neked,

S árad az élet belőled,

Kútfeje lesz a szíved!

Jöjj hát, siess! Jöjj, vár reád

Béke a földön, az üdv odaát!

Itt van az élet, a forrás!

Nincs sehol és soha más!

Isten áldásával.

Szeress teljes szívből!

J

ózsué és népe elfoglalta Jerikót, az ott található értékeket elkülönítették az Úr számára. Ezzel kifejezték, hogy ezt a győzelmet az Úrtól kapták, és nekik nem jár semmi a zsákmányból. Ők már megkapták a részüket, földet, ahol letelepedhetnek (Józs 6,22-27).  Józsué megóvja a népet a telhetetlenségtől, a rablási vágytól. Elégedjenek meg azzal, amit Uruktól kapnak. Aki ismeri az Urat és Övé az élete ma is meg tud elégedni. Viszont azt látjuk, hogy világunk pont a rablási vágyra épül. Az enyém legyen minden, nem számít, ha ennek következtében milliók nyomorognak, vagy halnak éhen. Ezt a fajta gondolkodást képviseli a sátán, és ezt akarja beültetni a szívünkbe, el akarja hitetni, hogy az egyén, vagyis te mindenkinél fontosabb vagy, mással ne törődj. Ezt vetette be Jézus ellen is. „Ezután felvitte az ördög, megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát,  és ezt mondta neki: Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. Ha tehát leborulsz előttem, tied lesz mindez. Jézus így válaszolt neki:Meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj”(Lk 4,5-8). Jézus azonban elutasította az ördög ajánlatát. Ő a mindenség Ura, de Ő ezzel nem él vissza, és nem akar mindent magának megszerezni. Ő inkább még arról is lemondott, ami után mindenki vágyik, amire szeretne eljutni. Nem volt fejét hol lehajtania, nem alapított családot.  Ő Istennek élt.

Fontos megemlíteni, hogy Józsué megemlékezik Ráhábról és családjáról.  A két kémet bízza meg a család megmenekítésével, akik el is mennek és kimenekítik az egész családot. Ebben a mozzanatban hangsúlyt kap a becsület, és a hála. Nemcsak elfogadták Ráháb segítségét, hanem gondoskodnak róla, amikor neki van szüksége segítségre. Így fejezik ki hálájukat. Ez nagyon lényeges, mert bizony megtörténik, hogy miután a másik ember segít rajtunk mi megfeledkezünk róla. Sőt nagyon gyakran Istennek felejtünk el hálát adni, azért, amit értünk tett. Még az Úr Jézus is megtapasztalta a hálátlanságot, miután tíz leprást megtisztított, de csak egy ment vissza hálát adni.

Milyen nehezen is nyílik meg az ember szeme és szíve, a farizeusok azon okoskodnak, hogy ők még nehezebb feladat elé állítsák Jézust. Egy törvénytudó elmegy és kérdést tesz fel Jézusnak (Mt 22,34-40). Eddig mindig azt hangsúlyoztuk, hogy jó ha kérdéseinkkel Jézushoz megyünk, azonban most azt is meg kell látni, nem mindegy milyen indíttatásból kérdezek, és van e hajlandóság bennem az Úr válaszát komolyan venni. Egy kicsit vizsgáztatás érzését is kelti ez a kérdés, és ez bizony szomorú. Mi akarjuk Jézust vizsgáztatni. Hiszen Ő igazán Ember volt, még Pilátus is ezt látta meg Benne: „Íme, az ember” (Jn 19,5)!

Jézus válaszában a szeretet kettős parancsát idézi, hangsúlyozva, hogy az a legfontosabb, ha Istent teljes lényünkből, teljes odaadással szeretjük. Ezzel rámutat, hogy az ember életének ez a helyes sorrendje. Ő legyen az életünkben az első helyen, ezt követően jöhet a felebarát, végül én.

Bizony mi inkább saját magunkat igyekszünk a középpontba helyezni. Azonban egyszer le kell szállnunk életünk trónjáról, amint Naámán is tette, amikor Isten megtisztította a leprából (2Kir 5,1-19).

Amikor Isten szeretete válik uralkodóvá a szívünkben, képesek leszünk embertársunkat is jól szeretni.

A hangsúly a teljesen van. Nem egy részét kéri a szívünknek, erőnknek, elménknek, hanem azt akarja, hogy az egészet szenteljük Neki. A világ pont megosztani akar, és erre hajlamos a szívünk is. Egy kicsit Istent is szeretjük, de szeretjük a világot és annak javait is.

Isten szívén megpihenve

1. Isten szívén megpihenve Forrjon szívünk egybe hát,

Hitünk karja úgy ölelje Édes Megváltónkat át!

Ő fejünk, mi néki tagja, Ő a fény, mi színei,

Mi cselédek, ő a gazda, Ő miénk, övéi mi.

2. Szeretetben összeforrva, Egy közös test tagjai,

Tudjuk egymásért harcolva, Ha kell, vérünk ontani.

Úgy szerette földi nyáját S halt meg értünk jó Urunk;

Fájna néki, látva minket, Hogy szeretni nem tudunk.

3. Nevelj minket egyességre, Mint Atyáddal egy te vagy,

Míg eggyé lesz benned végre Minden szív az ég alatt;

Míg Szentlelked tiszta fénye Lesz csak fényünk és napunk,

S a világ meglátja végre, Hogy tanítványid vagyunk.

Isten áldásával.

Élők Istene

A

z átkelés után birtokba kell venni az Úrtól kapott földet. Az első állomás Jerikó városa (Józs 6,1-21). Ebbe a városba már eljutott Izráel híre, és mindaz, amit Istenük értük cselekedett. Azonban ezek a nagyszerű hírek nem arra serkentették a jerikóiakat, hogy beengedjék Isten népét és megismerjék az Urat., hanem bezárkóztak előle. Ők megmaradtak saját hamis isteneik mellett, pedig a Teremtő, akitől ők is kapták az életüket, bejelentkezett náluk. Mi hogyan reagálunk Isten jelzésére, kitárjuk életünk ajtaját, vagy még jobban bezárkózunk? Merjük feladni önállóságunkat, vélt szabadságunkat, mert ahol Isten megjelenik, ott mindig áldás árad szét. Az Úr áldásának hordozója Izráel, ma pedig az újszövetségi nép. Bár mindenütt, ahol megjelenünk,  azt tapasztalnák, hogy mi hordozzuk Isten áldását, rajtunk keresztül hömpölyög az élet vize, ami termékennyé teszi az életeket.

A honfoglaló nép szempontjából Jerikó egy kikerülhetetlen akadályt képez. Ezt le kell küzdeniük, azonban emberileg kevés rá az esélyük, hiszen Jerikó népe bezárkózik, Izráel pedig nem rendelkezik korszerű haditechnikával. Azonban nem csüggednek el, és nem is fordulnak vissza, mert velük van a Mindenható. Ha az Úr oltalma alatt vonulnak, Rá is bízhatják magukat. Jerikó elfoglalásának haditervét az Úr dolgozza ki. Milyen csodálatos is az Úr, mindent megtesz övéiért, elkészíti a haditervet, nekik csak pontosan azt kell tenni, amit az Úr mond. Hitre volt szükségük, hogy hat napon át úgy tegyenek, ahogy Isten mondta. De, ők bíztak az Úrban, megkerülték a várost mindennap, nem mondták, ennek semmi értelme nincs, hitték, hogy a hetedik napon meglátják a csodát, és valóban ledőlnek Jerikó falai.

Számunkra is fontos ennek a történetnek üzenete, amely az Úrtól kapott feladatokban való kitartásról, és engedelmeskedésről szól. Isten szavára bátran indulhatunk feladataink végzésére, a Neki való szolgálatra. Bátran lehetünk Jézus hírvivői, mert Ő előttünk jár. Lássuk meg, hogy a nagy ereje van a kitartó imádságnak, soha ne adjuk fel a másokért való közbenjárást, ha mindjárt nem látunk eredményt. Izráel népe hat napon át járta körbe Jerikót, de az első nap fáradságos menetelése után nem láttak semmi változást, azonban másnap mégis újra körbejárták Jerikót, mert nem a látható eredményre, hanem Istenre tekintettek. Bizony könnyen bele lehet fáradni a szolgálatba, az imádkozásba, ha nem látunk változást, ha nincs eredmény, azonban mégse adjuk fel, ha ígéretünk van, kapaszkodjunk abba. Higgyük, ha az Úr szavának engedelmeskedünk, lesz eredmény is, de addig legyünk kitartóak, és erősödjünk meg az Úrban. Menjünk ma is bátran előre Urunkkal, ne ijedjünk meg a falaktól, a bekerített városoktól, a különféle akadályoktól, mert az Úr szavára ma is leomlanak Jerikóink falai.

A falak leomlását az Úr vitte végbe, de szükség volt a nép hét napon át tartó engedelmes menetelésére, a kürtölésre, majd a kiáltásra. Csak akkor omlottak le a falak, amikor a hetedik napon, a hetedik kör után egyszerre kiáltottak. A kiáltás hitben történt, hitték, hogy nekik adta az Úr a várost. Tehát Isten ajándéka az eredmény.

Józsué tudja, hogy a város bevétele Isten kegyelméből történt, ezért mindent az Úrnak szentelnek. Tehát Izráel nem zsákmányszerzés, vagy pusztítás céljából foglalta el a várost, hanem, azért, hogy birtokba vegyék az Ábrahámnak neki ígért földet. Maga a város, és mindaz, ami benne található az Úré. Józsué hangsúlyozza, hogy amit az Úrnak szentelnek, az véglegeden az Övé, abból ők semmit nem mondhatnak maguknak, így az ott található javakból semmit sem vihetnek magukkal. Lényeges, hogy amit egyszer az Úrnak, az Ő munkáinak szentelünk, azt semmilyen címen ne vegyük vissza, ne fordítsuk a magunk javára. Az Úrnak szentelt dolgok, nem a mi vésztartalékaink. Csak az van az Úrnak szentelve, amiről én végérvényesen lemondok, és az Úrnak adom.

Bizony mintha egy mai istentisztelet résztvevőit látnánk Jézus körül, csodálkoznak azon, amit mond, talán még dicsérik is, milyen szépen beszélt, de azután elmennek és otthagyják (Mt 22,23-33). Hányan csodálják ma is az Úr szavait, gyönyörködnek az igehirdetésekben, de amikor vége az alkalomnak, elmennek. Elmennek, úgy, hogy nem történik bennük semmi, nem adják életüket az Úrnak, nem borulnak le Előtte. Hiszen azt kérte Jézus, hogy ami az Istené, azt adják Neki. Így az életüket kellett volna feltétel nélkül Jézusra bízniuk, az Igének életté, cselekedetté kellett volna válni, de nem így történt. Vajon hogy is van ez a mi életünkben? Bennünk marad-e, amit hallunk, gyakorlattá válik-e? Vagy mi is tovább megyünk, mint ezek az emberek?

Nagy nyomás alatt tartják Jézust, most a szadduceusok jönnek Hozzá. Tehát az akkori társadalmi élet minden fontos vallási és politikai csoportja megjelenik előtte, mind megfogni akarják, és Jézus nem roppan össze, nem válik feszültté, hanem foglalkozik ezekkel is. Egy kitalált történettel jönnek ezek az emberek, nem személyes problémáikat hozzák, hanem lehetetlen helyzetbe akarják sodorni az Urat.

Jézus válaszol ezeknek is, Ő nem tér ki semmilyen lehetetlen, vagy kényes kérdés elől, ezért nyugodtan jöhetünk Hozzá bármivel és bármikor. Áldást akkor nyerünk, ha őszinte szívvel jövünk. A válaszból megláthatjuk, hogy akkor kapunk jó feleletet kérdéseinkre, ha az Írásból keressük a választ, ha igyekszünk megismerni Isten hatalmát és lehetőségeit. Isten lehetőségei soha nem érnek véget. Ezek problémája abból fakadt, hogy nem volt tekintély számukra a Szentírás. De, az-e számomra? Isten világa egészen más, mint a földi élet, így a feltámadás utáni élet is más lesz. Isten országának rendje fog megvalósulni benne. Ott már nem a földi, az emberi vágyak és ösztönök lesznek a meghatározók, hanem a bennünk lévő isteni természet. Ott már nem lesz jelen a bűn, nem lesz halma felettünk, mert Isten lesz mindenekben. Amíg itt vagyunk ebben a világban az a lényeg, hogy minél jobban megismerjük az Urat, és akaratához igazítsuk az életünket.

Jó látni, hogy minden kérdésre az Igéből nyeri Urunk a választ, ezzel azt jelezi, hogy a feleletek itt vannak előttünk, csak meg kell lelni őket. Alázatos imádságos szívvel kell figyelnünk az Igére és meghalljuk Urunk válaszát. Nincs szükség semmilyen trükkre, különleges kijelentésre, amit tudnunk kell az benne van a Szentírásban. Jézus is onnan hozza elő a válaszát, ráadásul mindenki számára ismerős Igét idézett. Kérjük Urunkat, hogy nyissa meg fülünket és szemünket, hogy amikor az Igét olvassuk, lássunk és halljunk.

Jézus a válaszban hangsúlyozza, hogy Isten nem múlt, hanem jelen időben beszélt, az akkor már nem a földi világban tartózkodó ősatyákról. Vagyis ezek az ősök Éltek Isten világában, mert Ő nem a holtak, hanem az élők Istene. Ő nem múlt, hanem jelen és jövő. Krisztusban van egyedül jövőnk.

BÍZOM BENNED URAM JÉZUS

Bízom benned, Uram Jézus

Benned bízom egyedül

Kit Te hű kegyelmed hordoz

Az bizton üdvözül.

Bízom benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága hű Megváltó, Én bízom benned,

Uram Jézus, Igéd bíztat reá.

Mint a pásztor gyenge bárányt, folyvást úgy vezet kezed,

S annak, aki rád tekint csak,

el esni nem lehet.

Bízom benned, Uram Jézus...

Gondot is viselsz Te rólam, hordod minden terhemet: hogyne bízna szívem abban,

ki engem úgy szeret!

Bízom benned, Uram Jézus.....

Bízom benned, Uram Jézus

Add, hogy mindig így legyen:

Bízzam benned, bármi érjen

És bízzam szüntelen.

Bízom benned, Uram Jézus …

Isten áldásával.

Menyegzői ruhában

M

iután a nép átkelt a Jordánon, a ládát hordozó papok is följöttek a Jordán közepéből (Józs 4,10-5,15). A szövetségláda előttük ment a folyóba, de csak miután mindenki átkelt, tehát utoljára jött ki. Így vezeti népét az Úr, a vízbe, a veszélybe, Ő megy először. Jelenléte utat készít Izráel számára, hisz a Teremtő előtt meghátrál a természet is. A folyó is alárendeli magát Isten akaratának. Bár mi is így rendelnénk mindig alá magunkat Urunknak. Mivel a szövetségláda kel át utoljára, így maga az Úr védelmezi népét. Isten sorrendje ez, a veszélybe Ő lép be először, majd utoljára hagyja el a fedélzetet, amikor mindenki biztonságban átér. Az Úr Jézus is így cselekedett, mentette tanítványait, amikor az elfogására érkeztek.

Miután a láda is partot ért, a víz visszatért medrébe, ezzel a múlt teljesen le volt zárva. Az egyiptomi fogság, a pusztai vándorlás mind a múltéi, most már egy új kezdődik a számukra. A Jordán azt is jelentette, hogy innentől kezdve nincs vissza út, csak előre lehet haladni, elfoglalni és birtokba venni az ígéret földjét. Számunkra a megtérés jelenti a múlt lezárását, onnantól kezdve csak előre lehet haladni. Még a hátratekintgetés sem ajánlott, mert úgy járhat, mint Lót felesége. Ő amikor hátranézett, mert hátravonzotta a szíve, a múltja, mindaz amit ott kellett hagynia, sóbálvánnyá vált.  Maga az Úr Jézus is felhívja figyelmünket, hogy amikor Vele találkozunk, és követni indulunk, a múlttal teljesen le kell számolni, mert aki csak fél szívvel követi azt a múlt, a világ kívánsága állandón visszacsábítja. Aki pedig az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára (Lk 9,62).

Isten népével végzett munkájának a célja, hogy megismerje, és félje a föld minden népe az Urat. Isten minden munkájának a misszió a célja. Bármit is végez mai népe életében, azáltal más népeket, az Őt még nem ismerőket kívánja megszólítani.

A Jordánt átlépve az első feladatuk a körülmetélkedést elvégezni a pusztában születetteken. Ez az Úrral való szövetség jele, amit magukon hordoznak. Ezt követően Isten követe jelenik meg számára, Aki elé alázattal, és szolgálatkészen borul. Figyel arra, amit Isten mondani akar, sőt megkérdezi, mit akar mondani az én Uram. Tehát Józsué elismeri, hogy életének van Ura, ő sem tehet, amit akar, hanem számadással tartozik. Másrészt mielőtt tovább indulna, megkérdezi, mit akar mondani számára az Úr. Így kellene nekünk is minden nap odaborulni az Úr elé és kérdezni, mit akar mondani, mi a véleménye, mi az akarata.

Jézus befejezi a példázatot (Mt 22,8-22), amelyből kiderül, hogy a menyegző a meghívottak távol maradása ellenére sem marad vendégek nélkül. Sőt a Király, azok felé fordul, akik soha nem gondolták volna, hogy a Király Fiának vendégei lesznek. Az Úr azonban a méltatlanokat hívja, akik alázattal mennek, mert nem tartják magukat méltónak rá. 

Azonban azt is látnunk kell, hogy nem pusztán nyomorúságukért mehetnek be a menyegzőre, hívják a nyomorultakat is, a gonoszokat is, kapnak esélyt ők is, de csak a menyegzői ruhában léphetnek be a menyegzőre. A ruhát a Király biztosítja, nekik csak fel kell venniük, ezzel kifejezik, hogy kegyelemre szorulnak. Jöhetnek úgy, ahogy vannak, de menyegzői ruhába, a kegyelem ruhájába kell öltözni. Anélkül ítélet alá kerülnek. Felvettem-e már a menyegzői ruhát, vagy még mindig érdemeim öltözetében kívánok tetszelegni? Mindazok, akik felvették a menyegzői ruhát, nem hivalkodhattak, nem tarthatták magukat különbnek a másik embernél, mert mind a Király által adott öltözetben voltak. A kegyelem gyermekei nem tehetnek egymást közt különbséget, mert mind ugyanabban a drága kegyelemben részesültek.

Amíg az Úr Isten országáról tanít, a vezetők arról diskurálnak, miként veszíthetnék el Őt. Szomorú, hogy a minket tanító, életünket megtisztító Urat eldobjuk magunktól, pedig nélküle nem boldogulunk.

Olyan kérdést intéznek Jézushoz, amelyre akárhogy válaszol, bajba kerül. Ha azt mondja, fizessenek adót, a nép fordul ellene, mert Messiásnak tartja, Aki majd felszabadítja őket Róma uralma alól.  Ha pedig azt válaszolja, ne fizessenek adót, akkor lázadásért ítéli el a Birodalom gépezete. Jézust azonban nem lehet megfogni, csak alázattal fogni, azt, amit mond.  Kér egy pénzt és kiderül, hogy a tisztátalannak és ellenségnek tartott Róma pénze azért jó. Amikor azt mondják, hogy a pénzen a császár képe és felirata van, Jézus úgy válaszol, ami a császáré azt adják vissza a császárnak, ami pedig az Istené, azt az Istennek. A pénzen mivel a császár képe van, adják a császárnak, életüket pedig az Istennek adják, mert azon Isten pecsétje van. Így adjuk mi egész életünket az Úrnak. Ezt kéri tőlünk.

FENN A MENNYBEN

Fenn a mennyben az Úr minden győztesnek ád,

aki Jézussal jár s benne hitt,

aranyból koronát, fehér égi ruhát, hárfa húrjait pengetheti!

Igen ott minden kész, igen ott minden kész,

minden győztesnek jár örök rész.

Boldog véghetetlen öröm vár odafenn,

Jézusért én is el nyerhetem!

Vígan lépkedünk színarany utcákon át,

halljuk angyalok dicséretét.

Szemünk láthatja Jézus szent ábrázatát,

aki vért ontott bűneinkért!

Igen ott minden kész.

Élet forrása kínálja élő vízét, tiszta hűs vízét bőségesen.

Fényt az Úr maga áraszt és hint szerteszét!

Halál nem lesz ott, éjszaka sem!

Igen ott minden kész....

Minden gyötrelmet, bánatot elfeledünk,

ha Ő bennünket keblére von.

Jézus szívére hajthatjuk fáradt fejünk. Nála béke vár és nyugalom!

Igen ott minden kész....

Isten áldásával.

Minden kész, jöjjetek!

A

z átkelést  követően ismét megállnak, és pihenőt tartanak (Józs 4,1-7). Szükség van a csoda megtapasztalása után megállásra, mert így tudják végiggondolni mindazt, ami történt. Amikor megállnak hálát is adnak az Úrnak, mert tudják, hogy mindez kegyelem. Végérvényesen mögöttük maradt a puszta, a vándorlás, múlttá vált az engedetlenség, és mindezek fényében felismerik, hogy az Úr jósága, hogy még élnek, hogy még nincsen végük.

Ma nagyszombat van, Jézus a sírban, nem történik semmi, mert a zsidók számára nyugalomnap volt. Isten úgy alakította az eseményeket, hogy a Fiú megölése után nyugalomnap következzen, csend amiben most nyugodtan végiggondolkodhatják ami történt. Isten lelkigondozást végez, a csendre szükség van, mert magunkba lehet tekinteni, megláthatjuk életünket, végiggondolhatjuk mindazt, ami eddig történt velünk. Egy egész napunk van az elcsendesedésre, arra, hogy ne a tennivalók legyenek a középpontban, hanem Jézus. Szombaton telepedjünk le Urunk lábai elé és engedjük, hogy beszéljen velünk. A Vele való csendességben hangolódjunk a feltámadás napjára. Lássuk meg, hogy a feltámadást megelőzi Jézus halála, de ez a halál minket terhel. Azt hirdeti nem fogadtuk be Isten szeretetét. Azonban lehetőséget kapunk a bűnbocsánat lehetőségének felismerésére is. Ha meglátjuk és megvalljuk bűneinket lehetőséget kapunk az újrakezdésre. Nagyszombat azért adatik, hogy ezen a napon minél többet Urunkkal és egymással legyünk. 

Izráel népe azt a feladatot kapta, hogy az átkelés után vegyenek ki tizenkét követ a Jordánból, arról a helyről, ahol az Úr szövetségládáját tartották a papok. A köveket elhelyezik majd az átkelés közelében, és emlékeztetőül szolgál. Ezek a kövek majd a következő generáció tagjait indítják kérdezésre, hisz ha meglátják őket, megkérdezik, miért vannak ezek itt, mi a jelentőségük. Akkor lehetőség nyílik elmondani, hogy mit cselekedett értük az Úr, és hogyan vitte őket keresztül a Jordán medrében. Az emlékkövek azért vannak, hogy bizonyságtétellé legyenek Isten életünkben elvégzett munkájáról. Fontos, hogy nem maguknak állítanak emléket, nem Józsué szobrát helyezik, el, hogy majd legendává váljon, hanem ezek a kövek Istenről beszélnek.

A mi életünkben is sok mindent elvégez az Úr, de vannak-e ezeknek az eseményeknek emlékeztetői, amik alapján majd Őrá tudunk mutatni, vagy hálára serken a szívünk? Vannak közös emlékköveink, de megállunk-e előttük és elmondjuk-e gyermekeinknek, hogy mit is jelentenek. Ilyen nagyszerű emlékkő a Szentírás, hiszen benne foglaltatik mindaz, amit Isten értünk cselekedett. A Biblia bizonyságtételt tartalmaz Isten életet ajándékozó munkájáról, és mindarról, amit értünk tett.  Vannak szimbólumaink, itt a kereszt, amit mi teljesen kiiktattunk, pedig hatalmasan beszél Isten szeretetéről. Elmondja, hogy az Atya kész volt értem halálra adni a Fiát, csakhogy engem megmentsen.  Legalább ma álljunk meg és nézzünk hálás szívvel a keresztre, mert ott fizette ki tartozásunkat Urunk. Neki köszönhetjük, hogy már nem rajtunk kéri számon adósságunkat, mert Jézus magára vállalta, Ő elrendezte. Ne csak ünnep legyen ez számunkra, hanem rendítsen meg a kereszt látványa és indítson mély hálára, hisz nekem kellett volna rajta meghalnom, mégis élhetek.

Sok szimbólumunk van, amelyek emlékeztethetnek minket Isten hatalmára, bűn fölötti győzelmére és irántunk való szeretetére. A másik ilyen emlékkő lehet a sír, amivel mindig találkozunk, hiszen végig kíséri földi életünket. Rendszeresen meg állunk egy-egy sír mellett, de már ne az elválást, a reménytelenséget jelentse számunkra, hanem juttassa eszünkbe húsvét diadalát. A temető a reménység helye, onnan árad szét Isten üzenete a világba, ne féljetek, mert Krisztus feltámadt. De emlékezünk-e?

Azután saját életünk állomásai is emlékkövekké válhatnak. Amikor átéltük az Úr kegyelmét, és új életet nyertünk, emlékkővé vált-e mások számára. Több tanítvány elhívási története is emlékkővé vált, mert miután leírták megtérésüket, mások számára reményforrássá váltak, és arról beszéltek, hogy az ő életük is mássá lehet. Az Úr azért munkálkodik életünkben, tapasztalunk sok csodát, éljük át gondoskodását, hogy ez mások számára Urunkra mutató jellé váljon. Hirdesse életünk eseménye a mai világ számára, van Isten, Aki él és uralkodik mindörökké.

Bizony megrendítő Isten szeretete és türelme, a mai példázat is ezt mutatja (Mt 22,1-7). Elkészíti a király a menyegzőt, majd meghívja az embereket és azok nem akarnak elmenni. Urunk napról-napra hív bennünket, és hányszor elutasítjuk. Nem akarunk elmenni, mert nem akarunk Vele találkozni. Megdöbbentő, hogy már nem fontos a számunkra Isten. Annyi minden van, ami elfoglal, ami leköti erőnket, figyelmünket, hogy Isten már nem érdekes. Mennyi minden fölösleges és számunkra lényegtelen dologra odafigyelünk. Istenre azonban nem vagyunk kíváncsiak, nem akarunk Vele lenni. Pedig nem dolgoztatni akar, nem is bíróságra citál, nem a pénzünkre utazik, hanem adni akar. Meg akar ajándékozni és mi mégsem megyünk. A világ mindig csak elvenni akar tőlünk. Elveszi erőnket, békességünket, tisztaságunkat, időnket és pénzünket és mégis mindig megyünk, amikor csábít. A világ a maga színes és sokféle ragyogásával mindennap betör az életünkbe, reklámok formájában magának kéri figyelmünket, időnket, erőnket és mi mindent odaadunk, amit kér, még azt is, amit nem kér. A minket megajándékozó Istent pedig elutasítjuk.

Ennek ellenére a király nem mond le róluk, ismét küldi szolgáit, hangsúlyozva az üzenetben: „Íme, elkészítettem az ebédet, ökreim és hízott állataim levágva, és minden készen van: Jöjjetek a menyegzőre!”  „Minden kész”, hangzik az üzenet, Isten mindent elkészített, nekünk csak el kell menni, és örülni a Királynak és a Fiának. Kétezer éve hangzik minden kész, jöjjetek, két évezrede egyfolytában hív az Úr, mi hogyan válaszolunk?

Borzasztó, amint olvassuk, hogy a meghívottak mit sem törődtek ezzel a drága üzenettel, ment ki-ki a maga dolgára. A föld, a kereskedés fontosabb volt. Igen, a munka, a pénz mindennél fontosabb volt a számukra, még a Királynál is, Akitől kaptak mindent. Korunk emberének a képe ez, hiszen az istentiszteleti alkalmak látogatottsága azt jelzi, hogy a mai ember sem törődik a Király hívásával. Csak a jóléttel, a vagyonnal, szórakozással. Figyeljük csak meg, mit mond Pál: „Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna” (1Kor 4,7)? Igen, mindent Tőle kaptunk, az életünket, a földet, a munkát és mindent, amivel rendelkezünk, hát adjuk mi is oda magunkat az Úrnak.

 Mind jó, amit Isten tészen

1. Mind jó, amit Isten tészen, Szent az ő akaratja, Ő énvélem is úgy tégyen, Mint kedve néki tartja. Ő az Isten, Ki ínségben Az övéit megtart -ja, Hát légyen, mint akarja.

2. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engemet meg nem csal, :/: De igaz ösvényen viszen, Én megelégszem azzal, Hogy kedvében, Kegyelmében Ő forgatja dolgomat, Csak rá hagyom magamat.

3. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engem meg nem utál, :/: Mint jó orvosom, úgy tészen, És mérget ő nem kínál. Orvosságot, Boldogságot Énnékem készít, tudom, Azért csak benne bízom.

4. Mind jó, amit Isten tészen, Ő az én idvességem, :/: Ő velem rosszul nem tészen, Rábízom egész éltem. Örömömben, Keresztemben Mind nyilván megmutatja, Hogy javamat akarja.

5. Mind jó, amit Isten tészen: Ha oly pohárt innék is, :/: Amelynek íze szívemnek Nagy-keserűn esnék is, De eltűröm, Mert víg öröm Felváltja ezt végtére, Sok búm enyhítésére.

6.                   Mind jó, amit Isten tészen, Mind örökké ezt vallom, :/: Ha rajtam bú, bánat lészen S kell bosszúságot látnom. Mindazáltal Megvigasztal, Mint édes Atyám, engem, Mert csak ő segítségem.

Isten áldásával.

Átkelés

A

z átkelés pillanatait látjuk, Izráel népe a Jordán egyik feléről átmegy a másik oldalra, az ígéret földjére (Józs 3,1-17). Fontos esemény ez, hiszen negyven esztendeje erre várnak, most ott állnak a Jordán partján, már csak a folyó választja el őket a beteljesedéstől. Nem elég a partig eljutni, át is kell kelni rajta. Mi is vándorok vagyunk, e világból az eljövendő világba, az örökkévalóságba tartunk.  Egyszer mindannyian elérkezünk a határhoz, az élet és halál mezsgyéjéhez.  Ezen át kell majd kelni, azonban nem mindegy, miképpen tesszük ezt meg.

Nézzük meg miképpen kelt át Izráel népe? Először is, amit meg kell látnunk, hogy Isten nem hagyta magára népét ebben a helyzetben sem. A szövetségláda által előttük megy. Ez nagyon fontos, az Úr megy előttük, ők pedig mögötte vonulhatnak. Akkor mehetünk át biztonsággal a túlsó partra, ha az Úr megy előttünk, mi pedig követjük Őt. Jézusban megbízhatunk, jó irányba vezet, mert Ő ismeri az utat. Igénk üzeni, hogy szükségünk is van Urunk vezetésére, mert mi nem ismerjük, hiszen sosem jártunk rajta. Ez fontos, mert az élet útját sem ismerjük, ezért mindenkor kérnünk kell: élet útját megmutasd, én meg nem találom azt.

Józsué alázattal elismeri, hogy ő sem ismeri az utat, neki is szüksége van vezetésre. Nagy problémánk, hogy nem akarjuk elismerni, hogy nem ismerjük az életet, hiszen nem jártunk még rajta. Ha felismernénk, odajárulnánk Urunkhoz és segítségét kérnénk. Sokkal másabb lenne az életünk. Sajnos a legtöbb ember Isten nélkül járja a világot és ennek meg is van a következménye.

Azonban nemcsak ezt a világot nem ismerjük, de azt sem ismerjük, ami a halál után következik, mégis, ennek az útnak is egyedül vágunk neki. Mi úgy állunk meg a parton, hogy még előtte soha nem jártunk a túloldalon, mégis egyedül teszik meg sokan az utat. Pedig a nagyhét pontosan azt üzeni, ember, nem kell egyedül nekivágni a túlpartnak, mert van valaki, aki már sikeresen megjárta ezt az utat. Van Valaki, Aki átment a halálon, és visszajött. Ez a valaki, Jézus Krisztus, Ő akar minket az életbe bevezetni. Vele mehetünk. Aki már itt Vele járja az élet útját, a határfolyón is Vele kelhet át.

Mielőtt átkelnének a folyón, Isten szól Józsuéhez és rajta keresztül a néphez; az átkelés jel, amely megerősíti a népet abban, hogy valóban az élő Isten, az egész föld Ura kel át előttük és viszi be őket a szent földre. Az átkelés a honfoglalásra készíti fel őket, a harcokhoz ad erőt. Megerősödnek abban, hogy valóban velük van az Úr, aki a természeti törvényeknek is Ura. Földi vándorlásunk azt a célt szolgálja, hogy megismerjük az élő Istent. Az a cél, hogy mire a határhoz érünk, tudjuk kicsoda Ő, és vezetése alá kerüljön az életünk. Fontos, hogy minél hamarabb megismerjük Őt, mert nem tudjuk meddig tart vándorlásunk ideje, mikor érünk a Jordánhoz.

Isten megígérte a népnek, hogy amikor a papok lába a vizet érinti, megáll a víz, és egy út keletkezik a mederben. Azonban a víz csak akkor válik ketté, amikor a vízbe belépnek a szövetség ládáját hordozók. Tehát hitre van szükség, az ígéretben bízva be kell lépni a mederbe, előre nem válik szét a víz. Számunkra az Úr Jézus Krisztus keresztje által készíti el az utat, amely a mi világunkból az Ő világába vezet. Hiszen minket az Atyától a bűn szakadéka választ el, azonban ezt mi nem vagyunk képesek áthidalni, ezért Isten irántunk való szeretetéből elkészítette az összekötő hidat. Ez a híd nagypénteken készült, és kereszt formájú. Ezen a mi Urunk Jézus Krisztus a mi bűneinkért halt meg, kifizette váltságdíjunkat, és így a kereszt híddá változott. Csak ezen keresztül mehetünk az Atyához. Áldjuk Őt, hogy hidat készített számunkra, és köszönjük meg Urunknak, hogy kész volt önmagát odaadni a halálra, csakhogy mi is életre juthassunk. Aki hittel erre a hídra lép. Életre jut.

Láttuk, hogy a Gazda utoljára a Fiát küldte el világunkba, gondolván, Őt megbecsüli az ember (Mt 21,40-46). Ám nagypéntek bemutatja az ember szívének igazi állapotát, és a Fiút a kereszten látjuk. Az ember gonoszsága fára szögezte Isten szeretetét. Ez a mi tragédiánk, Isten elküldte a segítséget, és mi elvetettük magunktól. A szerető kezet átszögeztük, és azt mondtuk, nekünk nem kell. Azóta is egyre nagyobb mélységekbe jutunk, nem vagyunk képesek problémáinkat megoldani. Az ember gyilkos maradt, sőt, Isten Fiának gyilkosává lett. Innen csak az őszinte bűnbánat és megtérés útján lehet felállni,és újrakezdeni. Ezt a lehetőséget kínálja még számunkra az Úr.

Jézus rámutat, a szőlő Ura meg fog érkezni, és számonkéri tettünket. Nagyon fontos meglátnunk azt a határozottságot, amivel Jézus jelzi, megjön a szőlő Ura, tehát senkinek ne legyenek kétségei afelől, hogy az Úr el fog jönni. Tehát nem az ember kezében van minden hatalom, nem az ő kezében van a világ sorsa, hanem az Úréban. Ő megjön a maga idejében, most még elrendezhetjük életünket, bűneinket Vele, hogy amikor megérkezik, ne rettegéssel, hanem örömmel várhassuk. Hogyan rendezhetjük életünket Istennel? Lukács evangélista elmondja a számunkra: „Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek” (ApCsel 3,19). Ez az opció előttünk is még nyitva áll. Rajtunk múlik, miként válaszolunk Istennek. Úgy, hogy komolyan vesszük a szavát, és segítségül hívjuk Őt, vagy úgy teszünk, mint a farizeusok, főpapok, hogy haraggal válaszolunk, és elvetjük Jézust. Pedig a világnak szembesülnie kell majd azzal, hogy, Akit megvetett és eldobott, Akire azt mondta,  nincs szüksége Rá, egyszer dicsőségesen megjelenik. Akkor majd „meglátja minden szem, azok is, akik átszegezték, és siratja őt a föld minden nemzetsége. Úgy van. Ámen” (Jel 1,7).

Jöjj, királyom, Jézusom!

1. Jöjj, királyom, Jézusom! Szívem, íme, megnyitom. A gonosztól óvj te meg, Meg ne rontson engemet.

2. Véreddel, mely el-kifolyt, Mosd le rólam, ami folt; Élet útját megmutasd, Én meg nem találom azt.

3. Gyógyítsd meg sok nyavalyám, Enyhíts szívem bánatán; Kétség, gond ha gyötrenek, Biztasd nádszál hitemet.

4. Van hatalmad rá, tudom, Míveld, édes Jézusom: Hit, remény és szeretet Töltse be a szívemet.

5. A keresztet te adod, Adj hozzá alázatot: Hordjam olyan csendesen, Mint egykor te, Mesterem.

6.                   Majd ha véget ér a harc S megpihentetni akarsz: megragadom jobbodat, S mennyországod béfogad.

Isten áldásával.