Úr lesz a Jézus mindenütt

De a Sion hegyén szabadulás lesz, így kezdődik a mai napra kijelölt rész (Abd 17-21). Nagyon jól kezdődik, mondhatjuk azt is, jól folytatódik, mert ez már folytatás, folytatása, annak, amit korábban olvastunk. Ez a folytatás válasz egyben Isten gyermekei ellenségeinek. Tömören azt üzeni, hogy lehet bántani, nyomorgatni, sőt még meg is ölni az Úr népét, de nem lehet elpusztítani. Ez csodálatos üzenet, hiszen láthatjuk, hogy a gonosz mindent megtett és ezután is megtesz azért, hogy az Úr népét elpusztítsa, de nem az övé lesz a győzelem. A győzelem az Úré.

Isten népe elpusztíthatatlanságáról tesz bizonyságot az Ószövetség és történelem is. Már az Ószövetségben látjuk, hogy a zsidó népet, Isten választott népét állandóan el akarták törölni a föld színéről. Isten népének jelenléte mindig irritál, hiszen a világ vallásos akar ugyan lenni, de nem akar Isten akarata szerint élni, nem akar leborulni az Úr előtt, és nem akarja imádni Őt. Ahelyett, hogy életünket igazítanánk Isten akaratához, az Ő jelenlétét akarjuk kiiktatni az életünkből. Sokan gondolták, és gondolják ma is, ha Isten népét eltüntetik, akkor Istent is távol tarthatják maguktól, és azt tehetik, amit akarnak, leuralhatják az egész földet.

Azonban azt láthatjuk, hogy bár Isten megítélte népe hűtlenségét, de elpusztítani nem engedte őket. A majd kétezer éves szünet, amely alatt nem szerepelt Izráel a térképen, fényes bizonyítéka annak, hogy Isten népét nem lehet elpusztítani. A gonosz féktelen pusztítása ellenére, ismét van Izráel. Ma is el akarják pusztítani, de nem lehet.

De nemcsak Izráelt, Jézus tanítványait, az Egyházat is mindig, a mai napig elakarja tüntetni a gonosz a világból, de nem lehet. Kínozni, bántani, félreállítani lehet, de elpusztítani nem.

Adjon számunkra erőt és reménységet Abdiás 17. verse, amely azt üzeni: a Sion hegyén szabadulás lesz. Egyrészt hirdeti, hogy megszabadul a Sion, másrészt arról vall, hogy Isten megmenti az övéit. Szabadító Urunk van. Ha azt látjuk egyre rosszabb a helyzetünk és vesztésre állunk, ne adjuk fel, forduljunk bátran Urunkhoz, kapaszkodjunk az ígéretbe, és higgyük, hogy úgy is lesz. Bármi uralkodjon felettünk, ha Hozzá kiáltunk, eljön a szabadítás.

Birtokba veszik örökségüket, Izráel is az Egyház is birtokba veszi azt. Van örökségünk, van jövőnk. „Gyertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek azt az országot, amely számotokra készíttetett a világ teremtésétől fogva” (Mt 25,34). Van amikor veszni látszik Isten népének ügye, de ne adjuk fel, hanem kapaszkodjunk az Igébe, a tanítványokat örökség várja, Isten országa a miénk, csak haladjunk bátran a keskeny úton, mert az életre visz.

Az utolsó vers csodálatos, „az ÚRé lesz a királyság” (21). Az Úr fog uralkodni népe élete fölött, az Úré lesz a föld feletti uralom, Őt fogja dicsőíteni minden nyelv. De már addig, is Ő akar életünkben király lenni. Hódoljunk meg már most Előtte, mert az uralkodása boldog uralom, országában igazi szabadság van. Mert akiket a Fiú megszabadít azok valóban szabadok. Ez nem demokrácia, hogy mindenki azt csinál, amit akar, nem a kisebbség többségre érvényesített akarata, hanem a megszabadult szív szabadsága. A szabad szív tud nemet is mondani. És ez az igazi szabadság, amikor megtehetnék valamit, de látom a következményeit, és képes vagyok nemet mondani rá. Ha ez a szabadítás az enyém, mert nem a szenvedélyek uralkodnak felettem, hanem én tudom őket elutasítani. Ez a szabadság már most a miénk lehet, hit által.

Júdás megmutatja számunkra, mit kell tenni, az üldözés, a belső bomlasztás, a megerőtlenedett hitélet közepette, mert van kiút (Júd 20-25). Nem kell minden tanítványnak leépülni, hanem megmaradhatunk a hitben, sőt növekedhetünk. Ezt tanácsolja a szerző, épüljetek, az épülés pedig rajtunk múlik. Feltétele az Igében való maradás, az Igével való élés. Nekem kell tenni az épülés érdekében. Az Úr megadja az építés anyagait, de nekem kell azokat egymásra illeszteni.

Az építkezés másik eszköze az imádkozás. Általa is növekedhetem, különösen, ha nem rendelésnek használom, hanem engedem, hogy a Szentlélek vezessen ebben is. Az imádkozás lehetőség arra, hogy harcoljunk a gonosz ellen. Mégpedig úgy tehetjük meg ezt, hogy imádságban az Urat hívjuk segítségül, úgy amint Dávid is tette Góliáttal szemben. Az Úr nevét hívta segítségül, mert tudta, hogy Általa győztes lesz, de önmagában nincs esélye. A világ nagy erőkkel támad, azt gondolja elsöpörheti Isten népét, azonban nem tudja, hogy mi az Úr ereje által harcolhatunk.

Az imádkozás lehetőséget ad arra is, hogy kérjük Isten változtassa meg az ellenséget, formálja át a gonosz erőket. Az Úrnak van hatalma a ma még Isten nélkül élők szívét is megváltoztatni. Gondoljunk Pál apostolra, az első keresztyének féltek tőle, nem gondolták, hogy ez az ember megváltozhat, ám az Úr számára ez nem volt lehetetlen. Így ma sem lehetetlen, legyőzni az ellenkezők szívét.

Júdás a szívünkre helyezi a kételkedőkért, a bűnösökért való felelősséget. Azt kéri próbáljunk nekik segíteni, hogy eljussanak a kegyelem királyi székéhez. Azonban, soha ne feledjük, hogy minket is csak az Úr képes megőrizni a világ minden támadásával szemben. Nélküle könnyen megbotlunk, de Általa győzelmesen haladhatunk előre.

Hangsúlyozza még a szentíró, az Úr várását. Várjuk Őt ma is, várjuk minden nap, meg ne fáradjunk ebben, akkor sem, ha felettünk is telik az idő, hanem bízzunk Benne, hiszen akkor fog jönni, amikor nem várják. Mi azonban legyünk készen.

Úr lesz a Jézus mindenütt

1. Úr lesz a Jézus mindenütt, Hol csak a napnak fénye süt, Úr lesz a meszsze tengerig, Hol a hold nem fogy s nem telik.

2. Őneki mondjunk hő imát, Díszítsük azzal homlokát, Jó illat légyen szent neve, Minden napon dicsérete.

3. Országok, népek és nyelvek, Ő dicsőségét zengjétek, Gyermekek hangja hirdesse: Áldott a Jézus szent neve!

4. Ő királysága bő áldás, Ott van a felszabadulás, Fáradtak ott megnyugszanak, Ínségesek megáldatnak.

5. Minden teremtés dicsérje, A Király Krisztust tisztelje; Angyali ének zengjen fenn, S mind e föld mondja rá: Ámen.

Isten áldásával.

Figyeljünk az Igére

E

gy kisprófétai iratot, Abdiás könyvét olvassuk ma az ószövetségből (Abd 1-16). A kispróféta kifejezés nem csökkenti jelentőségét, hanem arra utal, hogy rövid terjedelmű írás maradt utána. Abdiás könyve a biblia legrövidebb irata. A próféta neve azt jelenti: Az Úr szolgája. Tehát, aki írt az az Urat szolgálta, szava Isten üzenete kortársai és a mi számunkra is.  Abdiás az Úr szolgálatára tette fel az életét. Az volt a legfontosabb számára, hogy minél jobban megismerje Istent, és népe számára tolmácsolja akaratát. A próféták mindig az Úr kijelentését adták át a nép számára. Igyekeztek mindent megtenni, hogy Izráel visszatérjen, vagy megmaradjon az Úrnak való engedelmességben.

A próféta működésének pontos idejét nehéz meghatározni, valószínűleg a babiloni fogság időszakára esik. Arra a korra, amikor Isten népét kifosztják és fogságba hurcolják. Minden deportálás után egyre kevesebb ember maradt Izráel földjén, ezt a helyzetet igyekeztek kihasználni az edomiták, akik Ézsaú leszármazottai voltak. Edom népe összefogott Izráel ellen a környező népekkel, nem a testvérnépet támogatta, hanem a zavarosban kezdett halászni. Más nyomorúságából magának igyekezett hasznot szerezni. Azonban ez a magatartás nem a múlté, ma is találkozunk vele. Hányan örülnek a másik, gyakran még saját családtagjuk, vagy a másik hívő ember bajának, és segítség helyett, melléállás helyett, még ők is lejjebb taszítják. Az irgalmas samaritánus példázata jutott eszembe a mai Ige nyomán. Mai világunk is hasonló ahhoz a világhoz, mai is rablók tömkelege fossza ki az embereket, anyagi is lelki téren egyaránt. A pénzre és a jólétre koncentrálva fosszuk meg a másikat az időnktől, törődésünktől, vesszük el békességét, bomlik fel miattunk a család harmóniája. Mennyire hasonlóak vagyunk mi is a paphoz és a levitához nem azt nézzük gyakran miként segíthetnénk ki a nehéz helyzetből embertársainkat, hanem annak örülünk, hogy mi megúsztuk. Az Úr gyermekei azonban azért vannak itt, hogy mai samaritánusokként gyakorolják az irgalmat.

A próféta felhívja Edom figyelmét az Úr napjára, amely közel van. Ez azt jelenti, hogy Edom magatartása sincs rejtve az Úr előtt, és meg fog ítéltetni. A hamis biztonság sem ment meg, ha úgy gondoljuk jól kiépítettük az életünket nem érhet minket semmi baj, egyszer meg kell állnunk az Úr előtt. Ő számon kéri életünket, vétkeinket. Ezért jó még most megállni a kereszt előtt, ahol mindent letehetünk és megtisztulhat a szívünk. Ne feledjük, hogy Isten erkölcsi rendet épített a világba, és ahogyan mi cselekszünk másokkal, különösen Isten népével, az majd a mi életünkben is megjelenik.

Júdás levelében is megítéltetésről olvasunk, Isten megítéli az istenteleneket, azokat, akik nem fogadják el kegyelmét, sőt szembe mennek Vele (Júd 14-19). Eljön az idő, amikor mindenki szembesül Isten hatalmával, amikor már nem lehet nevetni Rajta, nem lehet tagadni, és nem lehet elbújni Előle. Megdöbbentő, hogy ezek az emberek zúgolódók, panaszkodók, haszonlesők, hízelgők. Ahogy elolvastam kértem az Urat könyörüljön rajtam, hiszen ez a fajta magatartás az én életemben is jelen van. Vizsgáljuk meg szívünket és kérjük az Urat, tisztítson meg és formáljon újjá bennünket. Hiszen hányszor mi is úgy zúgolódunk, panaszkodunk, irigykedünk, mint az istentelenek. Urunk irgalmazzon, hogy mást tudjunk mi felmutatni, mint a Nélküle élők.

Júdás kéri a gyülekezet tagjait, hogy ők ne ezekre figyeljenek, ne ők legyenek a minta, hanem az apostolok élete és beszéde. Tehát számunkra minden téren a Szentírás a minta, ahhoz mérhetjük életünket, beletekintve láthatjuk meg, azt ahol most tartunk.

Arra is felhívja figyelmünket a szentíró, hogy mindezek az utolsó időkben megerősödnek. Ne lepődjünk meg, egyre többen fogják Istent kiiktatni az életükből és teszik félre az Igét. Mi azonban maradjunk meg ma is, az Ige talaján. Bármilyen helyzetbe kerüljünk is, figyeljünk az Igére, amely sötét helyen is biztosan megvilágítja lábunk előtt a talajt. Másrészt figyeljünk az Úr Jézus Krisztusra, és engedjük, hogy fogja a kezünk és vezessen.

Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem

1. Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem, Mert nélküled az én erőm oly kevés, De hol te jársz előttem, nincs rettegés.

2. Szent irgalmaddal szívemet födjed bé, :/: Tedd örömben és bánatban csöndessé, Hogy hadd pihenjen lábadnál gyermeked, Ki szemlehunyva téged híven követ.

3.      Ha gyarlóságom meg nem is érzené: :/: A vak homályból te mutatsz ég felé; Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem.

Isten áldásával.

Gyümölcsfa vagy díszfa?

A

 zsoltáros korábban kifejtette Isten hűségét, most mégis arról beszél, hogy Isten elvetette, megutálta népét (Zsoltár 89,39-53). Hát akkor most, hogy is van ez? Isten hűséges, vagy nem? Igen, hűséges, de amikor népe tartósan elfordul Tőle, megengedi a megaláztatást, a vereséget, a fogságot. Ahogy tegnap volt róla szó, vesszőt alkalmaz, de örökre nem mond le róla. Ez azt jelenti, hogy nyitva hagyja a kaput, a megtérés lehetőségét. Amikor nyomorúsággal szembesülünk, nem azt jelenti, hogy teljesen lemondott rólunk az Úr, vagy magunkra hagyott, hanem azt, hogy így akar rádöbbenteni hűtlenségünkre, vétkeinkre, és várja, hogy ismét hazamenjünk. Ő úgy vár, amint az atya várta haza tékozló fiát. Ezt lássuk meg, Urunk ma is vár. Halljuk meg hívó szavát, ne késlekedjünk, hanem menjünk.

Hova ez a sietség, mondjuk? Rá érünk még komolyan venni Isten hívását. Ráérünk még hazamenni, hiszen annyi dolgunk van még. Oly sok mindent kell elrendezni, majd ha már lemennek a terhek, ha nyugdíjas leszek. De ki tudja, leszek-e nyugdíjas? Ki tudja, mennyi időm van még?

A zsoltáros nem az ítélet ellen rugódozik, hanem szeretné minél hamarabb megtapasztalni az Úr irgalmát, a nép helyreállítását. Miért sürgeti az Urat? Mert rádöbbent, rövid az élet. Igen, az élet rövid, és nem mindegy, hogyan töltjük el.  Nem mindegy hogyan élünk. A zsoltáros szeretné az Úrral megbékélve, egy új életet kezdve eltölteni. Szeretné, ha az egész nép, tehát a kortársai is rádöbbennének az idő rövidségére, és az Úrhoz fordulnának. Az idő rövid, nem lehet kísérletezni, az életet komolyan kell venni. De komolyan venni csak Isten rendjébe beleilleszkedve lehetséges.

A szentíró kimondja, az ember halandó. Nagy szó ez, hiszen a mai ember nem akarja ezt tudomásul venni. Úgy véli, legyőzheti a halált. De ez nem így van. Igaz, nem Isten teremtett halandónak minket, hanem az engedetlenségünk büntetése nyomán váltunk halandóvá. Amit mi elrontottunk, azt az Úr jóra fordította. Elküldte Jézust és általa legyőzte a halált, és  majd a feltámadás és az új teremtés által visszahelyezi övéit  az örökkévalóság dimenziójába. Egyedül az Úrnak van megoldása a halálra, de ez tökéletes megoldás, hit által lehet a miénk. Hit által, mert ma még az elmúlás van a szemeink előtt, de az Ige, Isten szava biztosít, a feltámadás és az örök élet felől. Tegnap már olvastuk, ahogyan az Úr kijelenti, Ő megbízható, mert nem hazudik. Ő nem vezet félre, nem csap be. Áldott legyen szent neve. Várjuk ezért örömmel Urunkat, várjuk az elragadtatást, a feltámadást, ígéreteinek beteljesedését. Várjuk mindezeket hittel, békességgel, reménységgel. Az Úr Jézusban találhatnak ezáltal a gyászolók is vigasztalást. Ő az, Aki letörli a könnyeket, megbékíti a szíveket, új távlatokat ad az itt maradottak számára.

Úgy látjuk, az első gyülekezetekben is volt probléma, ott sem mindenki őszinte hitből, Krisztus tanítványaként volt jelen (Júdás 8-13). Ezekről ír Júdás, óv tőlük, és megmutatja tévelygésük okait. Itt is megjelenik az emberiség nagy problémája a gőg. Gőgössé válik, felfuvalkodik és még Istennel is szembefordul, többnek képzeli magát Teremtőjénél. Eltűnt az alázat, másrészt ezáltal a gonosz erők előtt  védtelenné váltunk. A tanítvány soha nem a maga erejére épít, hanem az Úr nevében bízik. Minden hatalmunk és lehetőségünk Urunk nevében adatott. Nélküle nincs lehetőségünk győzni a bűn, a gonosz felett. Még Mihály főangyal sem mond ítéletet a gonosz fölött, hanem rábízza ezt az Úrra. A mi fegyverünk az Ige, a megbocsátás, a bűnös iránti szeretet. Az ítélet egyedül az Úré.

Akikben nincs jelen a Krisztus, olyanok, mint a gyümölcstelen fák. A gyümölcsfát azért ültetik, hogy gyümölcsöt teremjen, ha nem terem, kivágják. Az övéit gyümölcstermő faként állítja az Úr ebbe a világba. Mindent megtesz, hogy jó gyümölcsöt teremjenek. Nem is türelmetlen velünk szemben, hanem ad időt. Még ráadás esztendőt is ad, mert szeretné, ha lenne gyümölcs az életünkben. Ez az évünk a ráadás éve, vizsgáljuk meg, hogy van-e gyümölcs az életünkben, mert díszfákra nincs szüksége az Úrnak, csak gyümölcstermő fákra.

Hisszük, meghallgat az Úr

1.  

Hisszük, meghallgat az Úr,

Tudjuk, meghallgat az Úr,

Úgy van, meghallgat az Úr,

Áldjuk szent nevét!

2.  

Hisszük, értünk halt az Úr,

Tudjuk, értünk halt az Úr,

Úgy van, értünk halt az Úr,

Áldjuk szent nevét!

3.  

Hisszük, értünk él az Úr,

Tudjuk, értünk él az Úr,

Úgy van, értünk él az Úr,

Áldjuk szent nevét!

4.  

Hisszük, bennünk él az Úr,

Tudjuk, bennünk él az Úr,

Úgy van, bennünk él az Úr,

Áldjuk szent nevét!

5.  

Hisszük, értünk jön az Úr,

Tudjuk, értünk jön az Úr,

Úgy van, értünk jön az Úr,

Áldjuk szent nevét!

Isten áldásával.

Adatik

A

 királyért való hálaadó imádságot olvassuk tovább (Zsolt 89,29-38). Meglátjuk ebből, hogy Isten népe hálás a királyért, a vezetőért, mivel ő Isten akarata szerint vezeti őket, és tanítja az Isten szerinti életre.  Hálásak, mert a király jár előttük és vezeti őket, vezetés nélkül eltévednek, rossz irányba tartanak. Nekünk is szükségünk van vezetőre, hisz mi sem tudjuk magunktól a helyes irányt. Isten Jézus Krisztust adta Királyunkká, Előtte hódolhatunk meg. Ő Isten országa uralkodója, Aki törődik népével, ezért a mi egyedüli dolgunk akaratának teljesítése.

Isten szövetséget kötött Dáviddal, és ezt megtartja utódai iránt is. Bizony, ezt láthatjuk az Ószövetségben, Izráel gyakran hűtlen lett az Úrhoz, Ő azonban továbbra is hűségével vette őket körül. Ez vigasztaló a mi számunkra is, hiszen nem mondhatjuk el mi sem, hogy mindig hűek lennénk Urunkhoz, Ő ennek ellenére nem mond le rólunk, hanem mindent megtesz értünk, hogy ne akarjunk elszakadni Tőle, hanem végre ismerjük fel, hogy Isten országában van a mi helyünk. Ha onnan kilépünk a csábító hangokra hallgatva, tönkremegyünk. Isten szövetsége örök szövetség, kitart az idők végezetéig, a kegyelmi idő lejártáig.

Az Úr elmondja azt is népe számára, hogy ez a szövetség kötelezettséggel is jár. Isten gyermekeinek az Úr tanítása és rendelkezései szerint kell ebben a világban járni. Ha letérünk erről az útról, Ő nem hagy el, de mindent megtesz, hogy visszatérjünk Hozzá. Az Úr szereti övéit, ezért érdekükben vesszőt is használ. Tulajdonképpen ez az igazi szeretet, és nem az, ahogyan mi szeretünk. Az ördög megcsalja a mai embert, amikor ráveszi, hogy gyermekeit engedje a saját akaratukon járni. Ne fenyítse, hanem hagyja, hogy menjen a saját feje szerint.  Isten nem így cselekszik, hanem ha kell, megfenyít, mert szeretete azt jelenti, hogy a még rosszabbtól szeretne megőrizni. Mert nem a fenyítés a legrosszabb, a legfájdalmasabb, hanem a bűn marása, és a következménye az örök kárhozat. A fenyítés fájdalma elmúlik, de rossz döntésünk, makacsságunk következményei nem mindig szüntethetők meg.  A gyermeknek rosszul esik, ha nem engedjük meg, amire meggondolatlanul vágyakozik, talán durcáskodni is fog egy darabig, de ezt feldolgozza és lehet meg is érti, döntésünkkel őt védtük.   Ha azonban nem tiltjuk vagy fenyítjük, olyan helyzetbe kerülhet, ami előre meghatározza egész életét. Kényszerpályára kerülhet, és akkor  már nem lehet meg nem történtté tenni a dolgokat. A kegyelem begyógyítja a bűn által okozott sebeket, de nem minden következményt számol fel.

Az Úr kifejti a zsoltárosnak, hogy a mi véleményünkkel ellentétben a fenyítés nem azt jelenti, hogy Isten levette rólunk a kezét. „Ha megszegik rendelkezéseimet, és nem tartják meg parancsolataimat, akkor vesszővel látogatom meg bűnüket és csapásokkal álnokságukat. De kegyelmemet nem vonom meg tőle, és hűséges voltomban nem hazudom” (31-34). A büntetés azt jelenti, segíteni akar, hogy magunkba szálljunk és felismerjük, rossz úton járunk, ha bűnbánatra jutunk, visszatérhetünk, lehet korrigálni. De az is fontos, hogy nem az Úr a hibás, ha vesszőt kell használnia. Ma divatos a szülőt, a pedagógust hibáztatni, de mi van annak a felelősségével, aki nem akarta a szót meghallani?  A felelős én vagyok, mert az Úr különféle módokon szól, meghallhatom, komolyan vehetem, de aki nem akar hallani, annak éreznie kell. Ezért mondja: „Ne legyetek olyan oktalanok, mint a ló vagy az öszvér, amelynek kantárral és zablával kell fékezni szilajságát, másképpen nem közelít hozzád” (Zsolt 32,8).

A mai naptól egy rövidke levelet kezdünk olvasni, szerzője Júdás, aki Jakab testvérének mondja magát (Júd 1-7). Ebből arra a következtetésre jutunk, hogy az Úr testvére ő is. Tehát a feltámadást követően az ő szemei is megnyíltak, és felismerte, hogy a testvéreként ismert Jézus a Megváltó. Nagy dolog ez, hiszen a családban gyakran nehezebb megélni hitünket, mint kint az életben. Jézus testvérei is először elutasították ezt a gondolatot, sőt kigúnyolták Jézust, azonban feltámadása és tettei meggyőzték őket. Nem az a baj, hogy vannak kételyeink, hanem az amikor azokhoz a tények, a bizonyítékok ellenére ragaszkodunk, amikor nem akarunk változni és változtatni. Júdás megváltoztatta véleményét, és így az Úr tanítványa lett, hirdeti, hogy a názáreti Jézus a Krisztus.

Ő is köszöntéssel folytatja, mint Pál a bemutatkozás után. Mennyire ismeri az embert, tudja mi az, ami hiányzik az életéből, és annak Krisztus általi betöltését kéri. Mi hiányzik, amikor ma szinte mindenünk megvan? Megvan, de csak anyagiakban, azonban ami a lényünknek szükséges abból jelentős hiányunk van. Tapasztaljuk, mennyire hiányzik ma az életünkből az irgalom, a békesség és a szeretet. Látjuk, mennyire irgalmatlanná és kegyetlenné váltunk. Miért? Azért, mert Istent kihagytuk az életünkből, sőt hamis istent választottunk, a pénzt és a hatalmat, és ezek irgalmatlanná tesznek. Csak az a lényeg, hogy minél többel rendelkezzünk, nem lényeges, hogyan érjük el, sokan még a saját életüket is kockára teszik, csak nagyobb legyen a jólét vagy a luxus. Ennek következtében nincs békesség és nincs szeretet. Júdás rámutat, hogy mindezek adatnak, tehát ezeket nem tudjuk megszerezni. Ezt csak kérni lehet, és az Úr kegyelemből adja, annak, aki kéri és elfogadja.

A levél írója felhívja olvasói figyelmét a tusakodásra, a hitben való életért küzdeni kell, mert van ellensége, ami el akarja nyomni. Az ellenség támadja személyes hitünket és a gyülekezet életét is, azonban ellen lehet állni neki. Ehhez azonban tiszta igei látásra van szükség, mert csak így láthatjuk meg, az álca mögött a valóságot. Itt is láthatjuk tehát, hogy nem mindenki bibliai értelemben vett hívő, aki annak látszik. De az Úr gyermekei megkapják a helyes látást, és ezáltal az idegen tanítást és életvitelt el tudják utasítani.

Figyeljünk ma is Urunkra, fogadjuk el Tőle az irgalmasságot, békességet és szeretet, mert amit Ő kínál, az valódi érték.

Tüzed, Uram Jézus

1.  

Tüzed, Uram Jézus, szítsd a szívemben,

Lángja lobogjon elevenebben!

Ami vagyok és mind, ami az enyém,

Tartsd a kezedben, igazi helyén!

Életem kútja, örök örömem,

Fény a sötétben csak Te vagy nekem.

Hallod imám, és bármi fenyeget,

Nem hagy el engem, tart a Te kezed.

2.  

Szorongat a Sátán, de Te velem vagy,

Hű Szabadítóm, aki el nem hagy.

Ennek a világnak fekete egén

Lényed a csillag, sugarad a fény.

Életem kútja, örök örömem,

Fény a sötétben csak Te vagy nekem.

Hallod imám, és bármi fenyeget,

Nem hagy el engem, tart a Te kezed.

3.  

Jön az örök nap már, közeledik Ő,

Mennyei honba hazavinni jő.

Röpke pillanat, míg tart a keserű,

Jézus elém jön, örök a derű.

Életem kútja, örök örömem,

Fény a sötétben csak Te vagy nekem.

Hallod imám, és bármi fenyeget,

Nem hagy el engem, tart a Te kezed.

Isten áldásával.

Mi marad utánam?

A

 zsoltáros miután megvallotta, hogy az Úré az egész föld, most vallást tesz arról a hitéről is, hogy Izráel királyát is Isten választotta ki (Zsolt 89,20-28). Ezáltal népe és saját élete is új tartalmat és értelmet nyer. Az Úr választott népe ők. Istenhez tartoznak, Aki ad számukra királyt és általa vezeti őket és gondoskodik róluk. Jó úgy megállni és visszatekinteni, hogy felismerjük elhívatásunkat. Igen, egyszer végig kell gondolni, azért vagyok-e ott, ahol épp élek, és azért teszem-e azt, amit végzek, mert az Úr választott ki, hívott el, én pedig engedelmeskedem a hívó szónak?

A zsoltáríró elmondja, Isten kereste a megfelelő királyt, és Dávidban találta meg. Mi tette őt alkalmassá? Mitől volt másabb, mint a többi ember? A hite tette alkalmassá, a feltétel nélküli bizalma Istenben. Ez a hit már juhpásztor korában megnyilvánult. Tehát Dávid a mindennapi munkája során megélte hitét, a veszélyes helyzetekben megmutatta, mennyire bízik az Úrban. Amikor vadállatok támadták meg a nyájat, nem futott el, hanem az Úr nevében bízva szembefordult velük, és legyőzte őket. Ez a hitben való magatartás jelezte, lehet rá számítani, ha Isten népét fenyegeti veszély, akkor sem a maga bőrét menti, hanem az Úr nevére támaszkodva szembeszáll az ellenséggel. A mi hitünk is a mindennapi életben próbálódik meg. Nem különleges, hanem hétköznapi események által. Az Úr minket is lepróbál, vajon kiálljuk-e a próbát?

Jó olvasni, hogy nem csupán kiválaszt az Úr, hanem tovább kíséri övéi útját. "Kezem állandóan vele lesz". Milyen csodálatos ígéret, vajon elhisszük, hogy nekünk is szól? Mai tanítványok is megkapják ezt az ígéretet, csak komolyan kell venni. Komolyan venni, hogy nem a magam kezére, képességére akarok támaszkodni, hanem az Úrra. Ha az Ő keze velünk van, akkor nagy dolgok történnek, mert az Úr ma is ugyanaz.

Csodálatos ígéretek vannak itt, amelyek az Egyház életében is nyilvánvalók, hiszen hányan akarták elpusztítani az újszövetségi népet, és nem sikerült. Ne feledjük az első keresztyének üldözését, sem az elmúlt kétezer év mártírjait. Ne feledjük a börtönöket, a Bibliapusztításokat, az evangéliumi könyvek kiadásának tiltását, hanem lássuk meg általuk, hogy Isten legyőzhetetlen, az evangélium elpusztíthatatlan. Lássuk meg, ahogyan minden nyomorúság között erőteljesen haladt előre Isten üzenete, a jó hír. Mindezek töltsenek fel reménységgel, és adjanak erőt, amikor ismét nehéz napok jönnek. Soha ne feledjük, Isten népe a világ világossága, a föld sója. Ezért vállaljuk, világítsunk és ízesítsünk.

Ez a nagyszerű levél véget ér, merítsünk még ma is sok erőt belőle, tanuljunk általa, mert a tanítvány az Úr tanulója (Fil 4,15-23). Az iskolázás nem életkorfüggő. A tanítvány szíve utolsó dobbanásáig tanuló marad. A hívő életet soha nem lehet tökéletesen elsajátítani, mindennap van új tanulnivaló. Pál is megvallotta még a tegnapi részben, hogy megtanulta, hogy megelégedett legyen abban, amiben van. Pál sem volt mindig megelégedett, de így az élete vége felére meg tanult annak lenni. Hol tanulta meg? Isten iskolájában, amely nem kényelmes tantermekből, padokból állt, hanem élő terepen folyt. Pál iskolapadja a hajótörés, megkövezés, vándorlás, üldözés, börtön volt.

Mit tanult meg Pál? Többek között elfogadni. Elfogadta a filippiek gondoskodását, a számára küldött emberi és természetbeni segítséget. Nem mondta, hogy olyan jól megtanultam már éhezni, hogy nem is kell nekem több élelem vagy tiszta ruházat. Amikor nem volt ezek közül egyik sem, akkor sem lázadozott, hanem Krisztusra figyelve hirdette tovább az Igét. Amikor azonban lehetőség nyílik egy kicsit bővebben, jobban élni, elfogadja ezt is.

Megragadó, ahogyan az apostol leírja: bővölködöm, pedig bizonyára nem volt úgy ellátva a börtönben, ahogyan mi vagyunk. Mégis mi hányszor panaszkodunk, úgy véljük, semmink nincs. Pál azzal a kevéssel is bővölködőn él, ezért szíve tele van hálával. Mindent megkaptam. Mikor mondjuk ki mi azt, mindenem megvan, nem vágyom anyagi téren többre? A megelégedett élet tud igazán szolgálni, mert őt már nem a még több megszerzése vonzza, hanem a minél több lélek mentése.

Pál valóban boldog lehetett, mert a halála után is maradt utána valami, még a császár udvarában is. Pált meg lehetett ölni, de otthagyott néhány testvért, akikben Jézus Krisztus élt, így maga az Úr maradt ott. Mit hagyunk magunk után, amikor eljövünk egy munkahelyről, a kórházból, egy településről? Marad-e legalább egy hívő, aki általunk ismerte meg az Úr kegyelmét?

Áldjad, én lelkem, a dicsőség

1. Áldjad, én lelkem, a dicsőség erős királyát! Őnéki menynyei karokkal együtt zengj hálát! Zúgó harang, Ének és orgonahang, Mind az ő szent nevét áldják!
2. Áldjad Őt, mert az Úr mindent oly szépen intézett! :/: Sasszárnyon hordozott, vezérelt, bajodban védett. Nagy irgalmát Naponként tölti ki rád: Áldását mindenben érzed.
3. Áldjad Őt, mert csodaképpen megalkotott téged, :/: Elkísér utadon, tőle van testi épséged. Sok baj között Erőd volt és örömöd: Szárnyával takarva védett.
4. Áldjad Őt, mert az Úr megáldja minden munkádat, :/: Hűsége, mint az ég harmatja, bőven rád árad. Lásd: mit tehet Jóságos Lelke veled, És hited tőle mit várhat.
5. Áldjad az Úr nevét, Őt áldja minden énbennem! :/: Őt áldjad, lelkem, és Róla tégy hitvallást, nyelvem! El ne feledd: Napfényed Ő teneked! Őt áldjad örökké! Ámen.

Isten áldásával.

Aggódásmentes élet

I

smét egy csodálatos zsoltárt olvasunk, amelyben a szerző kitárul Isten előtt, és szívből dicséri (Zsolt 89,1-19). Meg is vallja, hogy az Úr kegyelmességéről énekel örökké. Annyira megragadó, hogy zenei és énektehetségét Isten magasztalására használja fel. Ő is pénzkereseti eszközzé tehetné, kereshetné vele az emberek dicséretét, de Ő inkább az Úr dicséretét választja. Mi is mindnyájan kapunk tehetséget (tálentumot) az Úrtól. Mire használjuk? Mit kezdünk vele? Dicsérjük-e mi is Urunkat általa? Mert minden tálentumot azért kaptunk, hogy Isten dicsőségére forgassuk, és felhasználjuk lelkek mentésére.

Mennyire szívből, személyes tapasztalatból ír, amikor elmondja, hogy az Úr hűséges, kegyelmes, és nincs Hozzá fogható. Igen az Úrhoz nincs fogható, így aki Hozzá tartozik hit által, békességben lehet. Annak nem kell mindentől megijedni, mert Istene hatalmas és erős, akadályokat legyőző.

Hányszor tapasztaljuk, amint életünk hajóját viharok dobálják, hullámok veszélyeztetik. Legyen ott a bizonyosság szívünkben, Isten képes lecsöndesíteni a hullámokat. Egyedül Ő tud csöndességet és békességet adni háborgó szívünkbe. Az Ő szavára csillapodnak le a körülöttünk háborgó habok is. Az élet viharain is csak az Úr jelenléte által mehetünk baj nélkül keresztül. Sőt jó meglátni, hogy életünk legtöbb vihara pontosan abból származik, hogy nem az Úr irányítja hajónkat. Ha figyelnénk Rá, elkerülhetnénk a veszélyeket, a zátonyokat. Emlékezzünk, amikor Pált Rómába szállították, mondta, hogy ne hajózzanak tovább, mert veszélyes és baj származik belőle. Azonban a szakértők nem hallgattak Pálra, így zátonyra vitték a hajót. Csak az Úr kegyelme által maradtak életben. De a hajó és a rakomány elveszett.

Jó már reggel a zsoltáros bizonyságtételét olvasni, arról, hogy Istené a föld, mert Ő teremtett mindent. Ez bizonyságtétel, mert azt mondja el, amit hit által megtapasztalt. Mivel átélte az Úr kegyelmét, meg van győződve, hogy Ő alkotta ezt a világot és benne az ő életét is. Nem véletlen sem a világ, sem az ember, így az én életem sem. Életem is az Ő kezéből indult és Hozzá tér vissza. Amíg itt vagyok, oltalma alatt élhetek, és szolgálhatom Őt. Hiszen az élet országában, a Neki való szolgálatban teljesedik ki, ott találja igazán helyén magát.

Az öröm továbbra is túlcsordul Pál szívén és elárasztja olvasóit (Fil 4,4-14). Ez az öröm átível évezredeket és a mi szívünket is betölti, átmossa. Olvasva Pál sorait arra jutottam, hogy ott az öröm, ahol ott van Jézus. Ha Ő ott van, akkor Őkörülötte forog az élet. Ha pedig mindig Ő van a középpontban, ha Ő tölti be szívünket, akkor ott nem lehet jelen a keserűség, a sértődöttség.  Mert Jézus nem keseredik meg, és nem sértődik meg.  Ha viszont csüggedünk, kesergünk és sértődünk, az azt jelzi, hogy bizony még saját magunk van a középpontban. Akkor még mindig az a lényeges, mi történik velem, hogyan viszonyulnak hozzám.

Pál azért tudott mindenkor örülni, mert nem magára figyelt. Nem az volt a lényeg számára, ki hogyan viszonyul Hozzá, hanem egyedül az evangélium továbbadására koncentrált. Számára az volt a fontos, ha bilincsek közt, sebek közt, római katonák közt van is, de Jézus ragyogjon át rajta. Tudta, hogy azért van jelen a világban, azért él még, hogy az Urat megismerjék általa. A fogság azt jelentette számára, hogy így a börtönbe is eljutott az Ige, ott is hallanak Isten kegyelméről, ezért nem bosszankodik, hanem örül. Örüljünk mi annak, hogy ahová elkerülünk, az nem véletlen. Nem, hanem általunk akar ott is megjelenni. Lámpásként akar ott elhelyezni, hogy ott is ragyogjon a világ Világossága.

Pál örvendező szívéből tiszta friss forrás árad, amely a mi szívünket is felüdíti.  Az Úr közel, tehát ez egy nagy örömforrás. Az Úr itt van közel, számíthatok Rá, beszélhetek Vele. Ha ez bizonyossággá válik, akkor elkerül az aggódás, mert tudom, hogy Rábízhatom magam. Az apostol elmondja, ha közel van az Úr az életünkhöz, akkor az aggódás helyett lehet imádkozni. Feltárhatjuk mennyei Gazdánk előtt kéréseinket. Nem nekem kell görcsösen megfelelnem mások számára, hanem Istenre bízhatom magamat, a megélhetésemet, egész életemet. Nem kötelező aggódni, hanem lehetek úgy, mint a gyermek, aki szükségeit szülei elé tárja, és meg van győződve, hogy ők majd megadják mindazt, amit kért. Merjünk ilyen gyermeki bizalommal Urunkhoz jönni. Az imádkozó, az Úrban bízó élet gyümölcse a békesség. Ez a gyümölcse a Krisztusban való bizalomnak, a Rá való hagyatkozásnak.

Ismét öröméről beszél Pál (10), pedig a helyzete nem változott, továbbra is börtönben van, de meglátja azt, aminek lehet örülni. Látom-e az apró örömöket? Vagy csak mindig a kellemetlenséget, a bántást veszem észre?

Az apostol megvallja, hogy még mindig tanul, nem iskolapadban, hanem az Úr, az élet iskolájában. Apostolsága alatt megtanult szűkölködni és bővelkedni is. Azaz nem zúgolódik, ha kevesebb van vagy nincs, hanem az Úr kezéből fogadva, megelégedve él. Viszont tud a bőséggel is élni, nem mondja, hogy neki nem kell több, hanem ha lehetőség nyílik rá, él vele. Pál az Úrban tud rugalmasan élni. Megtudjuk a titkát is. Mi gyakran mondjuk, amikor rosszabbodik körülöttünk a helyzet, én ezt nem bírom elviselni. Pál el bírja, de lássuk meg, nem magától képes rá, hanem Krisztusban van ereje. Megtapasztalja, hogy az Úr képessé teszi arra, amire saját erejéből nem volna képes. A mai napon is megtapasztalhatjuk, hogy az Úr ereje által olyan dolgokra is képesek lehetünk, amit nem néztünk ki magunkból.

NE AGGODALMASKODJÁL

Ne aggodalmaskodjál, nézz Istenedre fel!

Ő felruház és táplál, rád gondot ő visel.

Dicső király, ég és a föld ura,

Szívünk tiéd, légy annak is ura!

Isten áldásával.

Kitáguló élet

A

 mai szakasz olvasása közben megtudjuk, hogy a zsoltáros fiatal kora óta beteg. Állapota egyre súlyosbodik, kiderül, hogy gyógyíthatatlan. A betegség előrehaladtával egyre jobban beszűkül az élete, elmaradnak ismerősei és barátai. Bizony nem könnyű éveken keresztül ágyban fekvőnek lenni, ki sem mozdulni, mindenben másra hagyatkozni. Azonban a zsoltáros meglátja, hogy ebben a helyzetben is van még számára remény, látja a felfelé nyíló ablakot, és él is a lehetőséggel. Imádságos kapcsolatban van Istennel, amikor nem tud aludni, akkor sem környezetét terheli, akkor is tud, magával mit kezdi, istenhez fordul. Mert az Urat soha nem zavarjuk, Őt mindenkor fel lehet keresni. Ez a kapcsolat betegünk számára erőforrás.

Ez az ember nem panaszkodik, nem perel Istennel, csupán azt szeretné, ha az Úr még könyörülne rajta. Ha betegen, ágyban fekve is, de Őt szeretné szolgálni, Róla akar bizonyságot tenni. Ez a hozzáállás számunkra is minta, mert lehet keseregni, lázadni, de lehet az Úrhoz fordulni is. Mi melyik opciót választjuk? Az első, tehát a nyafogás esetén egyre jobban teherré válunk környezetünknek, ha azonban megéljük hitünket, teherhordókká, másokat lelkileg erősítővé válhatunk.

Engem azért ragadott meg ez a zsoltár, mert a szerző, nem egy élet leélése után lesz beteg. Ez az állapot nem az öregedés terméke, hanem már fiatalkorától másokra van utalva és egyre kiszolgáltatottabb. Ennek ellenére nem hagyja el magát, nem is panaszkodik, hanem az Úr felé fordul. Vele osztja meg egyedüllétét, Benne talál vigasztalást, és a bizonyságtétel lehetősége lendíti előre.

A filippi gyülekezetet arra ösztönzi az apostol, hogy álljanak meg az Úrban (Fil 4,1-3). Hitelesen biztatja őket, hiszen ő a börtönben is megmaradt tanítványnak. De nem is csupán valahogy átvészeli ezt az időszakot, és nem arra koncentrál, hogy ki ne derüljön a hite, hanem ott is életeket ment. A börtönben is megmarad apostol, lelkigondozónak. Nem a maga bajaival, ügyeivel van elfoglalva, hanem lelkigondozói levelet ír. A megállás azt jelenti, hogy bárhogy alakul az életem, vagy a körülményeim megmaradok mennyei polgárnak, szolgáló tanítványnak.

A gyülekezetben lévő különféle gondok ellenére vágyódik utánuk. Nem arra vágyik, hogy majd a szabadulás után szabadságra menjen és kipihenje szenvedéseit. Nem beutalót kér valamelyik gyógyfürdőbe, hanem a testvérek közé vágyódik, mert ott töltődik fel, ott kap ismét erőre. A tanítvány mindig vágyakozik a gyülekezetbe, a testvéri közösségbe, az Ige hallgatására. Ha nem vágyódom az Igére, a közösségre valami nincs rendben az életemben. Aki újjászületett az vágyik a táplálékra, vágyakozik a friss levegőre, amit az imádság jelent a számunkra.

A problémákról is értesül az apostol, nem kendőzi el, hanem beszél róluk, és mindent megtesz, hogy megszűnjenek a feszültségek. Két nő között alakult ki egyet nem értés, nem tudjuk mi lehetett a probléma, mert Pál nem teregeti ki más szennyesét, ő tapintatos. Számára az a fontos, hogy megoldódjon a helyzet, ezért meg kéri egy szolgatársát, hogy segítsen nekik. Tehát nem a viszony elmérgesítésében, hanem a megoldásban segít ez a szolgatárs. Mert Jézus tanítványai mindig a megoldásban, a békítésben az újrakezdésben segédkeznek. Vajon mi is tudunk segíteni másoknak?

Mennyire bizonyos Pál abban, hogy a nevük be van írva az élet könyvében. Sokan felvetik, hogy nem lehet azt tudni, nem lehetünk bizonyosak az üdvösségben. Lám Pál bizonyos, nem csupán a saját, hanem a munkatársai üdvösségében. Határozottan állítja, hogy a neveik benne van az élet könyvében. Igen, aki hisz Jézus Krisztusban, mint személyes Megváltójában és megtapasztalta bűnei bocsánatát, az beíratik az élet könyvébe. Úgy élhetek, abban a bizonyosságban, hogy Jézusért be van jegyezve a nevem az élet könyvébe, és onnan senki nem törölhet ki. Mindez kegyelem, és tele lehet hálával érte a szívem.

Atyám, két kezedben

1.  

Atyám, két kezedben, csak ott lakhatom.

Biztonságot csak Tőled kapok.

Újjá így teremtesz, sebem ápolod.

Boldogság, hogy itt van otthonom!

Tarts meg két kezedben, őrizz meg, Uram,

Oltalmadban rejtsd el sorsomat!

2.  

Atyám, két kezedben teljes az öröm,

Ajándékodban gyönyörködöm.

Tékozlóként éltem, tárva most karod,

Hűtlenségem nem hánytorgatod.

Tarts meg két kezedben, őrizz meg, Uram,

Oltalmadban rejtsd el sorsomat!

3.  

Atyám, két kezedben bátran sírhatok,

Fájdalmaim hordozod, tudom.

Ott fönn a kereszten áldó két kezed

Bűneimmel én szegeztem fel.

Tarts meg két kezedben, őrizz meg, Uram,

Oltalmadban rejtsd el sorsomat!

Isten áldásával.