Elég a kegyelem

A

 pusztában is van feladat, nem tétlenségből áll az ottlét (4Móz 7,1-89). Elkészítették a szent sátort, felállították és felszentelték. Vagyis átadták rendeltetésének, birtokba vették, áldozatot mutattak be, és találkoztak az Úrral. A sátor az Úrral való találkozás helye. Nem azért készült, hogy dísz legyen, és majd mutogassák az embereknek, hanem az Isten szavával való megismerkedésért, Isten tiszteletéért. Templomaink is Isten nevének tiszteletéért, a Vele való elmélyült közösségért jöttek létre. Sok közösség büszke a templomára, az idegenforgalom fellendítésének eszköze, az építészet, a művészet remeke, csak épp kong az ürességtől. Talán úgy vagyunk, mint egy kisgyermek, aki a templom előtt sétálva megkérdezte édesanyját: milyen épület ez? Az anya elmondta, hogy templom. A gyermek ismét kérdezett: itt lakik a jó Isten? Az anya pedig így felelt rá: nem, hanem itt rendel. Sokan azt gondolják, Isten lakóhelye az általunk készített épület, és nem akarják Őt zavarni. Pedig a templom és minden hely, ahol az Ige hirdettetik, rendelő. Így bátran jöhetünk, mert ott gyógyul az Istennel és egymással való kapcsolatunk, egész életünk. Jöjjünk az Úrhoz bátran, élő hittel, mert Nélküle nem jön rendbe sem egyéni életünk, sem a világ élete. Meg kellene már látnunk, hogy csak Isten vezetésével van esélyünk jobb életre. Az Áldás Tőle érkezik. Ha kitessékeljük életünkből, minden elromlik.

A felszentelést követően Izráel és a törzsek fejedelmei vitték az Úr elé önkéntes hálaáldozataikat. Örültek a sátornak, amely megerősítette számukra a szabadító Isten jelenlétét. Életüknek, vándorlásuknak értelmét Isten jelenléte adta. Az egész vállalkozás értelmét és jelentőségét veszítette volna az Úr nélkül. A célt is Isten szabta meg, illetve Ő vezette őket az új haza felé. Számunkra is az Úr jelenléte szab értelmet és célt. Ő vezet Isten országába, Nélküle csak bolyongás lenne az életünk, Vele azonban vándorlás az örök haza felé. Aki céltalannak érzi életét, az még nem élte át a Szabadítóval való találkozást, azonban Isten most felkínálja a lehetőséget. Ő mindenkor megtalálható, amíg tart a kegyelmi idő, addig kereshetjük, addig rábízhatjuk magunkat.

Az áldozatoknak többféle fajtája van. Jelen van a bűnért való áldozat, egy kecskebak. Mindegyik törzs viszi, mert mindenki vétkezett, és bűnbocsánatra, feloldozásra van szükség. Bűnbánat és bűnbocsánat nélkül nincs igazi lelki élet, mert a bűn megbetegít. Aki nem akarja látni bűneit, az lelkileg megbetegszik, leterhelődik. Azért van sok pszichés beteg, mert a bűnt elkenjük, nem akarunk róla hallani, és a mélybe rekesztve megbetegít. Az orvosságok nem tudják gyógyítani, csak az őszinte szembenézés, feltárás és a bűnbánat hoz tartós eredményt. Mert amikor átéljük, hogy megbocsáttattak bűneink, az Atya már nem ítél el, belső felszabaduláson megyünk keresztül. Ez pedig egészséget hoz a számunkra. Többen is megtapasztalták az evangéliumokban is a bűnbocsánat teljes embert gyógyító erejét. Ezért fizetni sem kell, és nem is mérgezzük magunkat.

Van hálaadó áldozat is. A megtapasztalt bűnbocsánat és gyógyulás hálássá teszi az embert. Igyekszik megköszönni Gyógyítójának az eredményt. Mi életünk és minden javunk Istennek való szentelésével fejezhetjük ki hálánkat. A Szentírás lapjain többen is az Úr Jézus követésével mutatták meg, hogy hálásak mindazért, amit Tőle kaptak. Mivel fejezem ki hálámat?

Pál apostol egy tizennégy évvel korábbi elragadtatásáról beszél (2Kor 12,1-10). Egy olyan eseményről, amelyről eddig nem beszélt, mert úgy élte meg, hogy mindent nem lehet elmondani. Az Úrral való bensőséges kapcsolatból nem minden tartozik másokra, illetve nem kell mindent elmondania, mert amit Pál megért, azt még nem érti meg mindenki.

Úgy mondja el Pál ezt a nagy kijelentést, hogy harmadik személyben beszél magáról. Tehát nem veri a mellét, hogy Ő milyen kijelentést kapott, nem néz le másokat, hanem úgy tekint magára, mint egy másik emberre. Mondhatnánk, kívülről nézi magát. Mert mindig a külső szemlélő lát elfogulatlanul. Ezért jó, ha mi is megtanuljuk ezt. Csendességünkben szemléljük életünket kívülről, és akkor másként látjuk majd magunkat. Észrevesszük bántó hibáinkat, alázatosabbakká válunk. Felismerjük, hogy nem mindig másokkal van a baj, hanem épp velem, mert bűnös ember vagyok.

Azonban az apostol tisztában van magával, tudja, ő is bűnös ember, ezért felismerte, hogy a tövis, ami a testében fájdalmat okoz és akadályozza, azért adatott, hogy megőrizze az elbizakodottságtól. Ha Pálnak szüksége volt rá, ha meglátta, hogy őt is fenyegeti az elbizakodottság, akkor az életünket nehezítő, gyakran nyomorító bajok láttán tegyük fel a kérdést: Mit akar ezzel Isten elvégezni az életemben? Mert nem véletlenül van a betegség, a szenvedés, Istennek célja van vele, felhasználja formálásunkban, munkájának megértésében.

Azt is figyeljük meg, hogy Pál háromszor könyörög, de aztán abbahagyja, nem erősködik tovább, nem akarja az Urat meggyőzni, vár a válaszra. A válasz meg is érkezik, de nem azt kapja, amit vár. Elfogadja az Úr üzenetét, nem tesz úgy, mintha nem hallaná, nem erősködik, hogy majd csak lesz olyan üzenet, ami megfelel az elvárásaimnak. Rábízza magát Isten akaratára, elfogadja, mert már sokszor tapasztalta, hogy a kegyelem elég. Mindenre elég. Arra is, hogy együtt éljen a tövissel, és vele együtt szolgáljon tovább. Nem a tövisre néz, hanem Krisztusra. Ne a tövisektől akarjunk csupán szabadulni, hanem akarjunk az Úr erejére támaszkodni. Az az erős, aki külsőleg gyönge, de lélekben, Krisztusban erőteljes. Jézus a leggyengébb állapotában, a kereszten is erős volt, mert képes volt imádkozni megfeszítőiért.

Amikor testi erőnkre építünk, mindig bajt okozunk, az erőre épített problémakezelés soha nem hoz megoldást. Amikor erőre, fegyverekre akarjuk alapozni a békét, akkor nem lesz béke, nem lesz igazi változás. Akkor történik változás, amikor gyengének látjuk magunkat, és ezért az Úrhoz fordulunk segítségért. Hívjuk ma is Őt segítségül, bízzuk Rá magunkat, és higgyük, egyedül a kegyelem elég, mindenre elég.

Ó, maradj kegyelmeddel Mivelünk

1. Ó, maradj kegyelmeddel Mivelünk, Jézusunk, Hogy a bűnös világnak Tőribe ne jussunk.

2. Ó, maradj szent igéddel Mivelünk, Megváltónk, E földi vándorlásban Te légy útmutatónk.

3. Ó, maradj, világosság, Mivelünk fényeddel, Te vezess a sötétben, Hogy ne tévedjünk el.

4. Ó, maradj áldásoddal Mivelünk, Úr Isten, Szent kegyelmed áraszd ránk Minden szükséginkben.

5. Ó, maradj oltalmaddal Mivelünk, Hű pajzsunk, Hogy e világ diadalt Ne vehessen rajtunk.

6. Ó, maradj hűségeddel Mivelünk, szent Isten, Adj erőt, hogy megálljunk Mindvégig a hitben.

Isten áldásával.

Elmélyülés

E

ddig a nép közösségi életét és istentiszteletét formálta az Úr. Most mindezek mellett lehetőséget biztosít az egyéni elcsendesedésre, a Vele való mélyebb közösségre (4Móz 6,1-27). Az Úr látja, hogy vannak, akik teljesen Neki kívánják szentelni az életük egy részét, mert többre vágynak, szeretnének csendet, ahol Istenre hangolódhatnak. Majd ebből a csendből az életük minőségének változásával indulnak szolgálni, indulnak élni az életüket.

 A názírfogadalom által az Úr lehetőséget kínál azok számára, akik többre vágynak, akik mélyebbre akarnak jutni Isten megismerésében, akiknek fontos az egyéni kegyesség. A názírfogadalom szerint való élet szabályait is meghatározta az Úr. Nem úgy végzik, ki mint akarja, hanem Isten rendje szerint.

Az egyéni kegyesség lehetősége bontakozik ki, az elmélyülés, de mindez nem öncélú, nem a félrevonuláson van a hangsúly, hanem az Úrnak való odaszenteltségen. Valaki egy időre, egy konkrét céllal Istennek szenteli magát. Ez az odaszentelés elcsendesedést, a zajtól való félrevonulást is jelent, ebben a félrevonultságban keresi Isten akaratát, majd elvégzi a tőle kapott feladatot. Ilyen názír volt Sámson és Keresztelő János, akik már születésük előtt odaszenteltettek az Úrnak. Őket már születésük előtt kiválasztotta és elhívta az Úr a Vele való mélyebb közösségre és a speciális szolgálatra.

A názársígnak külső jegyei is voltak, meg lehetett őket különböztetni a külsejük alapján. Ez a megkülönböztetés is hirdette, hogy ők most Istennek vannak szentelve, kivonták magukat az élet megszokott rendjétől, feladatuk van. Ezek a külső jegyek: az alkoholos ételektől, italoktól tartózkodtak, a hajukat nem borotválták, és távol tartották magukat a halottól. Számunkra nem a külső dolgoktól való tartózkodás, hanem az Istennek szentelt élet mássága és minősége a fontos, ez lehet a bizonyságtétel. 

Jó, ha mi is vágyunk az Úrral való áldott közösségre, jó, ha ott van bennünk, hogy szeretnénk minél jobban megismerni az Úr akaratát és átvinni, amit megértettünk belőle, a mindennapokba. Hiszen az Ige is a mindennapok problémáival foglalkozik. Isten népének a pusztai vándorlás, majd a letelepedés során kell megélnie az Úr akaratát. A napi problémákban kell meglátni az Isten tanácsait, és aszerint alakítani a számunkra fontos dolgokat.

Az Úrral való mély közösségből, a belső elcsendesedésből áldás származik. Áron és fiai kapják azt az áldást, amit tovább kell adniuk. Áldásmondók lesznek. Urunk a mi életünket is áldáshordozóvá akarja tenni, az a célja, hogy rajtunk keresztül az Ő egész életet átható áldása jelenjen meg. Mert szükségünk van áldásra, az Úrtól jövő, segítő, erőt adó üzenetre.

Először is Isten oltalmára bízzák a népet, mert Ő tud megoltalmazni. Nem a saját erőnk nyújt biztonságot, hanem egyedül az Úr.

Azt is kérik, hogy az Úr legyen kegyelmes, könyörüljön meg rajtuk. Igen, a kegyelem fontos, belőle fakad az élet, az új élet, és a mindennapok erőforrása is a kegyelem.

A kegyelemből árad a békesség, amire nagy szükségünk van, de magunk képtelenek vagyunk megszerezni. Az Úrral való új élet gyümölcse a teljes körű békesség, ami mindent áthat, ami nem belőlünk, hanem az Úrból áramlik.

Azért kaptuk ezt az áldást, hogy adjuk tovább, ne csak liturgiai elemként használjuk, hanem hassa át lényünket, és áradjon tovább mások élete felé.

Pál apostol is a megélt igére fekteti a hangsúlyt (2Kor 11,16-33). Nem a külső dolgok a fontosak számára, nem azt beszéli el, mit tett ő, hanem arról tesz bizonyságot, mit szenvedett az Úr ügyéért. Szeme mindig Urán van, Aki már korábban érte megjárta a szenvedés útját, így ő is teljesen odaszenteli magát a szolgálatnak, Isten országának.

Pál dicsekedésének alapja nem a saját ereje vagy képessége, hanem az Úr ereje, Aki képessé teszi az élet próbáiban való megállásra. Elmondja, hogy számára Krisztus követése egyenlő önmaga megtagadásával. Mert amikor jönnek a szenvedések, a megpróbáltatások, nem a megfutamodáson gondolkodik, hanem a további hűséges szolgálaton.

Az Úr Jézus is azt mondta, hogy aki követni akarja Őt, vegye fel a keresztjét, és úgy kövesse Őt. Tehát a Krisztuskövetés nem a jólétünket és kényelmünket erősíti, hanem az Érte való lemondást, az Érte való szenvedést. Tudjuk-e vállalni Urunkat szenvedéseken, próbákon keresztül is?

Adja Urunk, hogy mindenkor és mindenben az Ő nyomaiban járjunk.

 Már keresztem vállra vettem

1. Már keresztem vállra vettem S érted mindent elhagyok. Mindenem vagy, árva lettem, Honjavesztett szív vagyok. Vágyat, célt a múltnak adtam, Nincs már bennem vak remény, Mégis gazdag úr maradtam: Isten és a menny enyém.

2. Ember bánthat és zavarhat: Szíved áldott menedék; :/: Sorsom próbál és sanyargat: Édes csenddel vár az ég. Nincsen búm, mely könnyet adjon, Míg szerelmed van velem, Nincs öröm, mely elragadjon, Hogyha nem benned lelem.

3. Lelkem, teljes üdv a részed, Hagyd a bút s a gondot el; :/: Légy vidám, ha meg-megérzed: Tenni kell még s tűrni kell. Gondold el: ki Lelke éltet, Milyen Atya mosolya; Megváltód meghalt teérted: Mit bánkódnál, menny-fia?

4. Kegyelemből dicsőségbe Szállj, hited majd szárnyat ad, :/: S az örök menny fénykörébe Bévezet majd szent Urad. Véget ér itt küldetésed, Elszáll vándoréleted, Üdvösséggé lesz reményed, Égi látássá hited.

Isten áldásával.

Mi van az álarc alatt?

M

ély csendre és kitartó kutatásra van szükségünk az Ige üzenetének megtalálásához. Örömteli olvasni: "azután így szólt az Úr" (4Móz 5,1-31). Az a felüdítő, hogy Isten szól, még a nehezen érthető részek, a különféle rituális parancsok által is. Azonban oda kell figyelni, hogy meghalljuk, amit mond, felismerjük a nekünk szóló üzenetet, azt, amin keresztül az Úr formálni akar minket. Van, amikor az Úr parancsol, vagyis nagyon határozottan mond dolgokat, mert tudja, hogy egyébként nem tennénk. A mai parancs is azért hangzik el, hogy foglalkozzanak azokkal, akiket tisztátalannak ítéltek.

Vannak olyan területei az életnek, amikkel nem szeretünk foglalkozni, az Úr azonban azt akarja, hogy azokat is rendezzük el. A táboron kívül való elhelyezéssel lehetőséget kaptak a későbbi visszatérésre. Törődjünk azokkal is, akiknek nehéz az élete. Urunk Jézus már maga kereste fel a Betesda fürdőt, vitte a reményt, vitte a gyógyulás lehetőségét. A Megváltó a kitaszított, félretett emberek számára is megjelent, nekik is reményt hozott az új életre. A harmincnyolc éve beteg is átélhette: számára is van visszatérés az életbe, ő is beléphet Isten országába. A kegyelem mindenki számára elérhető az Úr Jézus által.

A bűn hűtlenné tesz az Úrral szemben, azonban lehet rendezni bűnbánat és jóvátétel által. A bűn rendezése a bűnbánat - meglátom, hogy sérelmet vagy kárt okoztam, és megvallom az Úr előtt. A Szentírás nagyszerű üzenete, hogy az elkövetett bűnt meg lehet bánni, lehet rendezni, mert van megbocsátás. A rendezés első része a bűnvallás, ez fontos és nagy dolog, a Szentlélek munkája, hiszen olyan nehezen látjuk a bűnt bűnnek. Péter is megvallotta az Úr Jézusnak, hogy ő bűnös ember. Ezt nem lehet kihagyni, a teljes megtérés bűnvallással kezdődik. De van folytatás is, mégpedig a kártérítés, a jóvátétel. Mert van, amikor még jóvá lehet tenni vétkeinket, lehet rendezni múltunkat, ahogyan Zákeus is tette. Így válik a megtérés elméletből gyakorlattá, mert gyakorlati hitre és keresztyénségre van szükség. Jézus útja, a keskeny út a keresztyén gyakorlati élet útja.

A házassági és minden probléma megoldása akkor kezdődik, ha életünket az Úr elé állítjuk. Ne akkor menjünk csupán, amikor már baj van, amikor a másik felé bizalmatlanok vagyunk. Merjünk rendszeresen együtt az Úr elé állni. Vigyük oda életünket, azt is, amiben még nem értünk egyet, mert az Úr világosságában másképp látjuk magunkat, és másképp a másikat is. Az Ige fényében a megoldhatatlannak tűnő problémákra is találunk megoldást, mert az Úr számára nincs lehetetlen. Mielőtt cselekednénk, döntést hoznánk, vigyük ügyünket az Úr elé. Gyakran születne más döntés, ha előbb Isten elé állnánk, ha Őt kérdeznénk. Legyen ma is a szemünk előtt ez az Ige: „Kérdezd meg előbb az ÚR szavát”  (1Kir 22,5).

Pál apostol Krisztus számára jegyezte el a korinthusiakat, vagyis a gyülekezet nem az apostolé, nem az igehirdetőké, hanem a Krisztusé (2Kor 11,1-15). Az Úr Jézus a vőlegény és a hívő a menyasszony - ilyen csodálatos kapcsolat alakul ki hit által az Úr és a tanítványok között. Tehát ez nem formális, hanem élő lelki kapcsolat. Itt a személyességen van a hangsúly, személyesem szeretem az Urat mindazért, amit értem tett. Hiszen életét adta oda a kereszten, hogy így megmentsen.

Pál látja, hogy a kapcsolatot ápolni kell. Jézus részéről minden rendben van, de nekem meg kell őrizni magamat tisztán az Ő számára. Pál azon munkálkodik, hogy a korinthusiakat ne csalja meg a sátán. Mert a gonosz nem adja fel, amikor hitre jutunk, nem mond le rólunk, hanem mindent megtesz, hogy visszacsábítson magához. Ne engedjünk neki.

A korinthusiak között felbukkantak tévtanítók, akik nem azt az evangéliumot hirdették, amit Pál, a gyülekezet mégis elfogadta. Miért? Mert a hamis tanítók mindig az érzelmekre és a könnyítésre helyezik a hangsúlyt. Fontos a látványosság, ami által elterelődik a figyelem az életről. Pedig Pál apostol a tanítását a saját életével hitelesítette. Nem tant, hanem életformát adott tovább, elébük élte a Krisztust. Hiszen leírta egy másik levélben, hogy Krisztus él benne. Így azután benne és általa a Krisztussal találkoztak ebben a gyülekezetben is.

Pál úgy élte meg a Krisztust, hogy nem terhelt az életével, megélhetési gondjaival senkit. Nem a gyülekezetből, hanem a gyülekezetért élt. Ő valóban szolgált, és csak azoktól fogadott el támogatást, akik azt önként és őszinte szívvel adták. Nem várt el fizetést, és nem mondta, hogy nem megy többet, ha nem állják a költségeit. Ő nem teher volt, hanem ő hordozta mások terheit. Gyakran ez a problémánk, hogy nem mi akarjuk mások terheit hordozni, hanem elvárjuk, hogy mások hordozzák a miénket. 

Pál rámutat, hogy a sátán a világosság angyalának adja ki magát. Ezért kell vigyáznunk, mert nem úgy jön, hogy látszódjék gonoszsága, rossz szándéka. A sátán mindig álarcot használ. Báránynak álcázza magát, pedig farkas. Azonban ne feledjük, az álca csak a külsőt takarja, a belső, a szív változatlan marad. A farkas szíve a bárány álarca alatt is farkasszív marad. Természete is megmarad ragadózónak. Mert csak Krisztusban lehetünk új teremtések, és csak az új teremtés változtatja meg a természetünket. Így azután a természetről, a gyümölcsről meg lehet ismerni a sátánt és eszközeit. De fel lehet ismerni az újjá teremtett szívű embereket is.

Siess, keresztyén, lelki jót hallani

1. Siess, keresztyén, lelki jót hallani, Régi törvényből harcolni tanulni, Az igaz hit mellett mint kell bajt vívni, Krisztusban bízni.

2. Mert nem hiába ezt az ó törvénybe, Próféták írták Biblia könyvébe; Szép tanulság ez most az új törvénybe', Mi eleinkbe'.

3. Jól tudja földön ezt minden keresztyén: Nem csak fegyverrel oltalmaz az Isten. Ezt minden népnek tudására adom: Istenünk vagyon!

4. Fejedelemség vagyon csak Istenben, Minden hatalom vagyon ő kezében; Kiket ő akar, föld kerekségében: Emeli égben.

5. Ne ess kétségbe ő nagy jóvoltában, Az igaz hitben erős légy magadban, Mint Dávid, úgy jársz párviadalodban, Hitvallásodban.

6. Dávidot Isten hagyá királyságban, Ő ellenségit veté gyalázatban. Dicsérjük Istent nagy hálaadásban, Énekmondásban.

Isten áldásával.

Krisztus a mérce

M

inden munkafázis elvégzése után ismétlődik: úgy tettek, ahogyan az Úr megparancsolta Mózesnek (4Móz 4,1-49). Az Úr szava volt számukra a mérvadó, nem tértek el tőle semmiben, hanem ragaszkodtak hozzá. Megértették, hogy számukra is az a jó, ha mindenben Isten akaratához igazodnak. Nincs bennük ellenállás, lázadás, hanem alázatos engedelmeskedés. Nem Mózes szavait cselekszik, hanem az Úrét. Ezért nem fáradnak bele, ezért nem lázadnak. Tudják, Isten megmentette őket Egyiptomból, Ő szabadította fel a népet a rabszolgasorból. A szabadulást soha nem lehet elfelejteni.

A hívő élet alapja a szabadítás, a bűnből való megtérés. Aki ezt kihagyja, és csak megszokásból, vallásosságból vesz részt a gyülekezet életében, az belefárad. Ha csak azért vagyok keresztyén és azért tartozom az adott gyülekezetbe, mert beleszülettem, az önmagában kevés. Azonban nem a menekülés, a közösségváltás a megoldás - mert nincsenek tökéletes közösségek - hanem a belső megújulás. A személyes és élő kapcsolat újít meg, ha megtapasztalom a kegyelmet, amikor rádöbbenek, hogy nincs életem, eddig csak eljátszottam a hívőt, de most őszintén keresem az Urat. Csodálatos, amikor meglátom, hogy nekem Őreá van szükségem, Jézusra, Aki nekem született. Azért lett emberré, hogy megmentsen és élő kapcsolatra vezessen az Atyával. A szabadítás mindig erőt ad, ez egy alap, amire építhetek, egy olyan esemény, amihez visszatérhetek csüggedésem során is. Aki az Úr szavára figyel, a monoton munkába sem fárad bele, mert nem a maga karrierje a fontos, hanem az Úr ügye. Az a fontos, hogy az Úr neve megjeleníttessék világunkban, általam is.

A léviták három nemzetségének a tisztéről, feladataikról olvasunk. Kehát, Gérsón és Merári fiai kapják meg a szent sátor körüli személyre szabott feladatot. Mindenkinek van munkája az Úr ügyében, vannak, akiknek személyre szabottan jelöli ki az Úr, amit tenniük kell. A sátor szétszerelésekor sok feladat van, ügyelni kell, hogy minden alkatrész biztonságban legyen a szállítás során. Komolyan és odafigyeléssel kell végezni a szent feladatot. Sok tartozékot kék ruhába csomagolnak.

A kék az ég színe, jelzi: beborítja a menny a sátor minden tartozékát, jelen van Isten, így biztonságban van minden. Ez által a kék szín belső megnyugvást vált ki azokból, akik látják, akik körülveszik a hajlékot. Nincs mitől félni, mert az Úr velünk van. Így azután a kék a reménység színe is, ha Isten velünk van, ki lehet ellenünk, célhoz érünk. Amikor félünk vagy elcsüggedünk, álljunk meg egy pillanatra, tekintsünk fel az égre, és engedjük, hogy a kék ég békességet sugározzon felénk. A kék megnyugtat, és az Úr jelenlétéből fakadó biztonságérzéssel tölt el. Ha Ő jelen van, nem kell félnem, bízhatom Benne, bízhatok a győzelemben, az eredményességben.

A szentséges dolgokkal óvatosan kell bánniuk Kehát fiainak, mert Isten közelsége veszélyes a bűnös ember számára. Isten jelenlétében magasfeszültség van, ezért vigyázni kell magunkra és egymásra. Nem mindegy, hogyan közeledünk az Úr felé. Isten Jézusban a magasfeszültséget transzformálta, így biztonságosan megközelíthető. De csak Jézus által biztonságos, ezért nem lehet Őt megkerülve Istenhez menni. Senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam, mondta az Úr Jézus. De Általa bármikor és bármilyen állapotban mehetünk. Ő senkit sem küld el magától. Ez nagyszerű, mehetünk az élet mélységeiből, nem számít, ha hajléktalan, ápolatlan is vagyok, az Úr vár. A tékozló fiúnak sem kellett először megmosakodnia, hanem előbb az Atya nyakába borult, megölelte, és majd csak utána öltözött át. Ezért jöjjünk bátran az Úrhoz.

Pál apostol nem önmaga mércéje, hanem az Úrhoz szabja életét és munkásságát (2Kor 10,12-18). Az Úr Jézus teszi mérlegre életünket és szolgálatunkat. Nagy kísértés, hogy másokhoz mérjük az életünket. Ebbe a hibába esett bele a farizeus is a templomban, a mellette levő vámszedőhöz mérte magát, és így gőgössé vált. Soha ne máshoz szabjuk magunkat, még csak ne is magunk legyünk a mérce, mert akkor megelégedettekké válunk. Másrészt csak a saját életünket, munkánkat tartjuk megfelelőnek. Gőgösségünkben azt gondoljuk, csak mi szolgálunk, vagy csak mi végezzük jól a ránk bízott feladatot.

Pál, mivel az Úrra figyel, jól tudja, hogy nemcsak ő viszi az evangéliumot az emberekhez, tisztában van azzal, hogy más eszközei is vannak Istennek. Sőt, mások munkáját nem tulajdonítja magának, mert Krisztus szolgája becsületes is. Nem ékeskedik más tollaival, nem felejti el, hogy már előtte is munkálkodtak. Rómába is másokon keresztül érkezett meg az örömhír, és ő ezt elfogadja. Értékeli és megbecsüli mások szolgálatát, hiszi, hogy rajtuk keresztül is munkálkodik az Úr, mert Ő nincs hozzánk kötve. Az Úr Jézus eredményessége nem rajtam múlik, Ő nélkülem is el tudja végezni a munkáját. Megtiszteltetés, hogy ennek ellenére számít rám.

Kipróbáltságunkat nem a magunkkal való megelégedettség erősíti meg, hanem az, amikor az Úr van megelégedve velünk. Az lesz majd a boldog pillanat, amikor Urunk munkában találva így szól: „Jól van, jó és hű szolgám, hű voltál a kevesen, sokra bízlak ezután, menj be a te uradnak örömébe!” (Mt 25,21). Ez a munka azonban nem a mi kedvenc elfoglaltságunkat jelenti, hanem azt, amit Ő bízott ránk. Az Isten országában való munkálkodásról van itt szó, annak a feladatnak az elvégzéséről, amit az evangélium szolgálatában rám bízott, amit csak én végezhetek el. Adja az Úr, hogy mi is ezt a csodálatos értékelést kapjuk majd. Addig is az Ő ereje által munkálkodjunk örvendezve, megfáradás nélkül.

Úrnak szolgái mindnyájan

1. Úrnak szolgái mindnyájan, Áldjátok az Urat vígan, Kik az ő házában éjjel Vigyázván, vagytok hűséggel.

2. Felemelvén kezeteket, Dicsérjétek Istenteket, Szívből néki hálát adván, Őt áldjátok minduntalan!

3. Megáldjon téged az Isten A Sionról kegyelmesen, Ki teremtette az eget, A földet és mindeneket!

Isten áldásával.

Krisztus szelídsége

T

ovábbra is a Sínai-hegy lábánál táborozik Izráel népe (4Móz 3,1-51). A hegyen kap Mózes eligazítást az Úrtól, és ő mindent ennek megfelelően tesz. Isten szava szerint alakítják ki a nép életét, most szerveződnek igazán néppé, és itt tanulnak meg az Isten szerinti rendhez igazodni. Isten népe nem lehet szervezetlen, nem lehet a menekülők csoportja, hanem tükröződnie kell életükön Isten jelenlétének. Isten népe is az Úrra figyel, ma is látszódnia kell, hogy az Úr körül zajlik az életünk. A tegnap olvasott letelepedési rendnél láttuk, hogy a törzsek sátrai a bizonyság sátrát vették körül. Isten került életük középpontjába, Hozzá szabták ritmusukat. Számunkra az Úr Jézus a középpont, figyeljünk állandóan Rá.

A pusztában kialakult a papi tisztség és az istentisztelet rendje. Áron fiai lettek az Úr papjai, de látjuk, hogy őt sem kerüli el a tragédia, a fájdalom. Két fia meghalt, mert idegen tűzzel áldoztak. Még a főpap családjában is történik fájdalmas esemény, a hívőket sem kíméli az élet, az ő gyermekeik sem biztos, hogy mindjárt az Úr útján járnak. Azonban az Úrtól kaphatunk minden élethelyzetben erőt, általa léphetünk tovább, Ő gyógyítja a sebeket. Áron a személyes tragédia ellenére is megmarad az Úr iránti hűségben. A nehéz és tragikus események is erősíthetik hitünket.

Az Úr az elsőszülöttek helyett Lévi törzsét választotta ki arra, hogy egész életükben az Övéi legyenek, Neki szolgáljanak. Ők végzik a bizonyság sátra körüli szolgálatokat. Nincs csodálatosabb feladat az Úrnak való szolgálatnál. Amikor megtapasztaljuk az Úr kegyelmét, a szívünket betölti az Iránta való hála és öröm. Szeretnénk egész életünket az Úr szolgálatára rendelni. Nagy kegyelem, amikor az Úr elhív valakit arra, hogy teljes idejében szolgálja Őt. De nemcsak az egyházi szolgálatokat végzők, hanem minden tanítvány az Úrnak szentelt életet élhet. Aki belépett Isten országába, az a Király szolgálatában áll. Tulajdonképpen ez életünk nagy feladata, hogy szolgáljuk Urunkat, Aki előbb szolgált nekünk. Ebben az országban mindenkinek jut feladat, mindenki kap lehetőséget és talentumot. Rajtunk áll, hogyan éljük ezt meg. Valóban az Úr szolgálata a legfontosabb a számunkra, vagy csak valahol életünk peremén jut neki hely? Urunk azt mondta, hogy előbb az Ő országát és igazságát keressük, vagyis ez legyen az első helyen, ez legyen a legfontosabb.

A léviták minden nemzetségének megvan a maga feladata, az Úr gondoskodott arról, hogy senki ne érezze magát feleslegesnek. Az Úr előtt nincs felesleges élet, Ő mindnyájunknak elkészítette a maga helyét. Kérjük el Urunktól azt a látást, amivel felismerhetjük, hol a helyünk, mi az a feladat, ami ránk bízatott. Pál apostol is hangsúlyozza ezt, amikor testnek láttatja az egyházat, amelyben sok tag van, de mindegyiknek megvan a maga nélkülözhetetlen feladata. Jó, ha elfogadjuk, amik vagyunk, és nem akarunk más tag lenni. Isten gyermekének is meg kell tanulnia az Úrban elfogadni önmagát. Csak az tud felszabadultan élni és szolgálni, aki az Úr kezéből fogadja el alkatát, külsejét, belső tulajdonságait. Ha nem fogadjuk el magunkat, és nem az Úrra nézünk, mindig magunkkal foglalkozunk, elégedetlenekké válunk. Aki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak és újjá lett minden. Vagyis másképp látjuk már magunkat, az Úr lesz a legfontosabb a számunkra, és azokkal az értékekkel szolgáljuk, amiket Tőle kaptunk. Pál apostol is elfogadta töviseit, azokkal együtt szolgált, és megtapasztalta, hogy a kegyelem számára nincs akadály.

 Pál apostol ismét a korinthusi gyülekezetben fellépő problémáról beszél (2Kor 10,1-11). Igaz ugyan, hogy a könnyhullatással írott levél rendezte a dolgokat, de úgy látszik, van még mit írni ezzel kapcsolatban. Először is belelátunk az apostol lényébe, Krisztus szelídségével igyekszik fellépni, tehát komolyan veszi, amit az Úr mondott övéinek: tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd és alázatos szívű vagyok. Pál tanulgatja, nem engedi, hogy régi életének indulata irányítsa, hanem Krisztus szelídségére, az Ő lényére bízza magát.

Számunkra is fontos, hogy a konfliktusos helyzetekben ne saját indulatainkat igyekezzünk érvényre juttatni, hanem engedjük Jézust hatni. Pál azért kényszerül leírni ezeket, mert voltak, akik azt mondták, levelében szigorú, de amikor itt volt személyesen, gyengének bizonyult. Azonban nem erről van szó, hanem arról, hogy krisztusian igyekszik megoldást találni a feszültségekre. Nem a világhoz alkalmazkodik, nem test szerinti fegyvereket, módszereket használ. Mi is igyekezzünk krisztusi eszközöket felhasználni minden probléma megoldásában. Ne saját okoskodásunkra támaszkodjunk, hanem ejtsük foglyul Krisztusnak gondolatainkat. Vagyis ne azonnal reagáljunk, hanem vigyük az Úr elé a problémát. Kérdezzük Őt, és merjünk várni válaszára.

Azonban Pál rámutat, hogy ha nem változik meg a helyzet, akkor keményebben fog beszélni. Mert tud kemény is lenni, de tegyenek meg mindent, hogy ne kelljen keményen fellépni, hanem valóban Krisztus szelídségével jelenhessen meg.

Pál alázatot kér, ami azt hozza magával, hogy elismerjük a másik tanítványságát is. Az alázat megóv a gőgtől. Hányszor azt gondoljuk, csak mi vagyunk igazán hívők, és így felülről kezeljük a másikat. Korinthusban is voltak ilyen személyek, azonban Pál nem ezekre, hanem az Úrra figyel. Provokálni sem hagyja magát, mert tudja, hogy a Krisztustól kapott hatalom nem rombolásra, hanem építésre adatott. Isten gyermekei építésre kapják hatalmukat. Krisztus minket is a gyülekezet építésére rendel, ehhez adja meg a szükséges erőt és képességet. De ha arra van szükség, akkor jelenlétében is tud olyan kemény lenni, mint levelében. Azonban ő mindenkor Krisztusra néz, és olyan módszert használ, ami a gyülekezet javát szolgálja, Krisztust dicsőíti.

Ím, nagy Isten, most előtted szívem kitárom

1. Ím, nagy Isten, most előtted szívem kitárom, Menedékem nincs sehol e földi határon; Ha te nem jössz bánatomra biztató szóval, Italom könny, a kenyerem keserű sóhaj.

2. Ha a világ nem tudná is számos bűnömet, Teelőled elrejtenem semmit sem lehet; Látja Lelked minden bűnöm, melynek átka sújt: Vedd le rólam, ó, Úr Isten, vedd le ezt a súlyt!

3. Jézusomra föltekintek a kereszt alatt, Nincs szívemnek nyugodalma vétkeim miatt; Ó, ne büntesd, Uram, azt, kit megtört a bánat: Szálljon reám irgalmadból béke, bocsánat!

4. Szent Fiadért, ki engemet vérén megváltott, Hallgass meg, ha bűnbánattal hozzád kiáltok! Vigaszoddal térj kegyesen beteg szívemhez, Hozzád térő gyermekednek, Atyám, kegyelmezz!

Isten áldásával.

Szívből

I

sten nem vallásoskodásra hívta el Izráelt, hanem gyakorlati életre (4Móz 2,1-34). A mindennapoknak kellett megmutatnia, hogy kihez tartoznak. A pusztában sem lehetett összevissza futkosni, szanaszét sátort verni. Isten a rend Istene, és rendet kér övéitől is. A fegyelmezetlen közösség veszélynek van kitéve, a rendezett, fegyelmezett törzsek látványa tiszteletet parancsol. Izráel tábora a jelenlétével is bizonyságot tesz Uráról.

A törzsek a bizonyság sátra körül helyezkednek el, a sátor van a középpontban, és ez is jelzés. Azt üzeni, Istenre figyelnek, Hozzá hangolják mozgásukat, életritmusukat. A mi életünk középpontja is legyen az Úr. Hangoljuk Hozzá életünket, mozogjunk Vele egy ritmusban. Ezt tették a tanítványok is, amikor az Úr Jézust követték. Mindig oda mentek, ahová Ő ment, vagy ahová küldte őket. Nem maguk szabták meg idejüket, nem ők döntöttek feladataikról, hanem az Úr vezette ezekben is a népet. Ez fontos lelki egészségünk szempontjából is, hiszen gyakran olyan kiszámíthatatlanok vagyunk, kapkodunk, rohanunk, nincs vezetésünk. Így azután nincs békességünk sem. Magunk találjuk ki, mit tegyünk, érzelmeink és vágyaink határozzák meg cselekvéseinket. Az Úrral való kapcsolatunkból is kimarad a csöndben való várakozás, mi döntünk arról, hogyan szolgáljuk az Urat. Izráel népe megtanulta, hogy a pusztában is figyeljen Istenre, nemcsak a táborozás, hanem a csapatmozgások is az Úrra voltak hangolva. Ha Isten mozdult, mozdultak ők is, ha az Úr megállt, megálltak ők is.

A szentíró a szent sátort bizonyság sátrának nevezi, ezzel hangsúlyozza, hogy a sátor Isten jelenlétéről tesz bizonyságot. Az a szerepe, hogy meglétével az Úrra mutasson, Őreá hívja fel a figyelmet. A sátor bizonyságot tesz arról, hogy Izráel számára Isten az első, akarata, törvénye határozza meg az életüket. A bizonyság sátrának nem az emberről kell vallania, nem a nép ügyességére, áldozatkészségére kell felhívnia mások figyelmét, hanem Istenre mutat. Az a szerepe, hogy hirdesse: ez a nép mindent Istentől kapott, mindent Neki köszönhet.

Ezt hirdesse a mi életünk is. Ezt hirdessék az épületeink is. Milyen gyakran az emberi erőforrások jutnak szerephez egy-egy építkezés során. A templomok és a többi egyházi objektum építésénél, javításánál legtöbbször az ember kerül a középpontba. Egy mondatban hálát adunk Istennek, azután hosszú perceken keresztül méltatjuk azokat, akik anyagilag és emberileg támogatták a beruházást. A templomainknak és minden épületünknek bizonyságtétellé kell válnia, azt kell hirdetni, hogy azon a településen jelen van az élő Isten, hogy hitből élünk, és fontos számunkra Isten akarata.

Tovább készítgeti a korinthusiakat az adakozásra az apostol (2Kor 9,1-15). Látja buzgóságukat, és dicsekszik velük macedóniában. Az ő készségük a macedónokra is jó hatással volt. Életünk, az Úrnak való szívből fakadó szolgálatunk másokra is hatással van. Jó, ha azt látják, hogy szeretjük az Urat, és amit teszünk, azt Iránta való szeretetből visszük végbe.

Továbbra is fontos Pálnak, hogy ne a rábeszélés, mások elvárása vagy a többi gyülekezettel való versenyzés motiválja őket, hanem az önkéntesség. Nagyon fontos, hogy ne kelletlenül adjanak, ne úgy végezzék ezt a szolgálatot, hogy muszáj, mert ha nem adunk, mit fognak szólni. Azért adjanak, mert szeretik Istent, és Neki adnak. Az apostol azzal motiválja őket, hogy rámutat: „a jókedvű adakozót szereti az Isten”. Tehát az Úr azt szereti, ha valaki önként, hálából ad, mert látja, mit tett érte Isten, és így örömmel ad. Bármit adunk az Úr számára, azt azért tegyük, mert tudjuk, hogy Ő már előbb adott. Egyszülött Fiát adta oda a kereszten, hogy nekünk örök életünk legyen. Aki ezt felismeri, hogyne adná oda egész életét és mindenét hálából az Úrnak.

Mennyire más lenne a hangulat a gyülekezetekben, ha nem azt élnék meg az emberek, hogy dobni kell a perselybe, adni kell Isten dicsőségére, be kell fizetni az egyházadót, hanem mindig az Úr szava és tette indítana adakozásra. Milyen csodálatos az, amikor nem csak beszéd az, hogy akit a Lélek indít, hanem valóság. Mert nagy és csodálatos dolgok mennek akkor végbe, amikor valóban a Lélek indít valaminek a megtételére. Simeont a Lélek indította arra, hogy menjen fel a templomba, és ennek nyomán egy találkozást élt meg a várva várt Megváltóval.

Soha ne feledjük, hogy ha adunk az Úrnak, azzal nem lesz kevesebbünk, nem attól fogunk szegénysorba kerülni vagy eladósodni. Mennyi pénzt kidobunk fölösleges dolgokra. Istennek van hatalma arra, hogy úgy megáldjon minket, hogy az adakozás nem fog hiányt jelenteni. Isten bőségesen ránk árasztja kegyelmét, Ő nem szűkmarkú. Aki mer adni abból, amit kapott, az megtapasztalja az Úr áldását. Nem lesz kevesebbje, mert Isten matematikája csodálatos: aki ad, annak nem fogynak, hanem szaporodnak javai.

Isten adott eddig is mindent a számunkra, Ő adta a magot a termelőnek, és Ő gondoskodik arról, hogy az a mag bőségesen teremjen, legyen kenyerünk, és legyen, amit másokkal is megoszthatunk. Mindig a megosztott kenyér szaporodik. Jézus megtörte és a tanítványoknak adta a kenyeret és a halat, és a megosztott élelem megszaporodott.

Adjunk mi is hálát Istennek kimondhatatlan ajándékáért, Krisztusért. Hiszen a legnagyobb ajándék számunkra Jézus. Általa leszünk megajándékozottak, és Általa válunk mi is ajándékozóvá. Adni az tud, aki maga is kapott az Úrtól.

HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat

1. HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat, Ha bánt szíved keserve, Ő néked nyugtot ad. Ki az eget hordozza, Oszlat felhőt, szelet, Napját rád is felhozza, Atyád ő, áld, szeret.

2. AZ ÚRRA bízzad dolgod: Könnyebbül a teher; :/: Ezer baj közt is boldog, Aki nem csügged el. Minek a gond, a bánat? Mit gyötröd lelkedet? Az Istent kérjed, várjad, S megnyered ügyedet.

3. A TE irgalmasságod Van rajtam, Istenem, :/: Te jól tudod, jól látod, Hogy mi használ nekem. Sorsomat úgy intézed, Amint te akarod; Bölcs a te végzésed, Ha áld, ha sújt karod.

4. UTAD van számtalan sok, Uram, és eszközöd; :/: Reánk is szent áldásod Bőséggel öntözöd. Művednek akadálya, Szünetje nincs soha; Úgy téssz, amint kívánja Gyermekeid java.

5. BíZZáL, bánatos lélek! Mit bánt a bú, a gond? :/: Él még, ki annyi vészek Torkából már kivont. Bajaidból kiment ő, Szűnnek keserveid; Rád még a jó Teremtő Víg napot is derít.

6. ŐBENNE vesd halálig Jó reménységedet: :/: Ő biztos révbe szállít A bajból tégedet. Bár késik a segítség És nem találsz vigaszt: Eloszlik gond és kétség Előbb, mint véled azt.

7. Ő MEGCSELEKSZI végre Velünk azt, ami jó; :/: Ösvényünk erőssége Te vagy, Mindenható! Bár nehéz földi pályánk, Könny lepi és tövis, De örök pálma vár ránk: Utunk a mennybe visz.

Isten áldásával.

Átlátható élet

M

ózes negyedik könyvének olvasásához fogunk a mai napon, amelyben Izráel hadra fogható férfiainak a számáról és a léviták sátor körüli szolgálatra való kiválasztásáról értesülünk (4Móz 1,1-54). Ez a könyv is az Úrral kezdődik, és ezért jól kezdődik. Mert amíg minden Istennel kezdődik, jól mennek a dolgok. A bajok akkor kezdődnek, ha nem Vele kezdünk, ha már nem Őreá figyelünk.

Mindaz, amiről a szentíró beszámol, az Úr szavával indul, tőle indulnak az események. Mózest szólítja meg Isten a pusztában. Ebből látjuk, hogy Mózes olyan vezető volt, aki figyelt az Úrra. Csak akkor cselekedett, ha arra az Úr felszólította. Nem maga tervezte meg a nép életét, hanem Isten tervéhez és akaratához igazított mindent.  Átélte, hogy a pusztában sincsenek maguk, az Úr velük van. Az Úr azóta is övéivel van, mai népét sem hagyja magára. Ma is szól hozzánk, de figyelünk-e Rá? Vajon mi is várunk Urunkra, amint Mózes tette? Döntéseinket legtöbbször gyorsan, mások nyomásának engedve hozzuk meg. Ritkán várunk az Úr szavára, pedig Isten gyermekei számára alapszabály, hogy előbb szól az Úr, és majd csak aztán cselekszünk. Mindennek az Úrtól kellene indulni, csak azután induljunk mi is, ha Isten indít minket, ha Ő akarja, hogy megtegyük, aminek a véghezvitelére készülünk.

Mózes azt a feladatot kapja, hogy számolja meg Izráel nemzetségei szerint a harcra fogható férfiakat. Azért volt erre szükség, mert Izráelnek birtokba kellett vennie az ígéret földjét. Istentől kapják ajándékba, de nem hullik az ölükbe, meg kell harcolni érte, ki kell űzni a pogány népeket. A pogányságtól, a bálványimádástól, az idegen oltároktól meg kell szabadulni. Isten népének mindig meg kell tisztulnia a bálványoktól, nem lehetünk felemás igában. A felemás iga mindig Isten népét rontja meg. Nem a hívő lesz hatással a nem hívőre, hanem legtöbbször ő alkalmazkodik a világ fiaihoz. Urunk pedig azt akarja, hogy az életünk ne a világ szokásait kövesse, hanem az Igéhez igazodjon, és így látszódjék meg, hogy mások vagyunk. A különbségnek a hitben és az életgyakorlatban kell megnyilvánulnia.

A harcra fel kell készülni, tudni kell, kikre lehet számítani. Izráel nem élhet úgy, mintha már minden a legnagyobb rendben volna, hanem számítania kell harcra. Ugyanígy nekünk is számítani kell arra, hogy Krisztus jó vitézeiként harcba kell bocsátkoznunk a gonosz ellen. Az Úr felkészíti övéit, azért kapjuk az Igét, ami a Lélek kardja, hogy használjuk. Az Igével győzhetünk a gonosz minden támadása fölött. 

A lévitákról is olvasunk még, őket nem sorolják a harcra foghatók közé, mert az Úr a szent sátor szolgálatára rendelte őket. Az ő életük a hajlék körül zajlik, ők érte és minden felszerelésért a felelősek. Az Úr rájuk bízza a sátort, azt a helyet, ahol Isten megjelenik népe számára, ahol kommunikálhatnak Vele. Micsoda megtiszteltetés ez, az Úr ránk bízza országát, népére bízza a Vele való kapcsolat ápolásának a helyét. A léviták feladata, hogy a szent sátor Isten rendelőjeként mindig készen álljon a Vele való találkozásra. Mert Isten népének orvosa, lelkigondozója. Ő tudja karbantartani a mi lényünket, jól ismeri szívünket, minden problémánkat, ezért bátran felkereshetjük.

Ránk, mai népére Igéjét bízta az Úr. Az Ige kétélű kardként választja le életünkről a rosszat, a megbetegítő gondolatokat, a bűn minden motívumát. Urunk ma is várja, hogy egyedüli főorvosunkként felkeressük. Problémáinkkal magunk küszködünk, sőt, gyakran úgy teszünk, mintha nem lenne problémánk. A hívők sokszor színi iskolát játszanak, a világ, de gyakran egymás felé is azt mutatják, minden rendben van. Pedig ez legtöbbször nem igaz, nekik is vannak családi, munkahelyi, egészségi gondjaik. Urunk azért hívogat magához, mert tisztában van ezekkel a problémákkal, és azt akarja, hogy őszintén vállaljuk őket, mint ahogy Ő is mindig vállalja tanítványait. A Szentírás megdöbbentő módon az Úr legnagyobb szolgáinak bukásairól is őszintén beszél. Az Újszövetség bemutatja, mennyi vesződsége volt Jézusnak a tanítványokkal. Legyünk hát mi átláthatók és őszinték, mert csak így lehet eredményes az evangélium hirdetése. Mi nem színészetre kaptunk elhívást, hanem tanítványságra, nem eljátszani kell a hívő szerepét, hanem Isten szent Lelke által megélni.

Pál apostol hálás munkatársaiért az Úrnak (2Kor 8,16-24). Itt most Tituszért ad hálát, azért, mert ifjú munkatársa figyel az Úrra, és képes önálló döntést hozni. Pál elmondja neki, mit volna jó tenni, de nem erőlteti rá elképzeléseit, hanem engedi, hogy maga döntsön. Pálnak fontos, hogy mindenki önként, az Úr előtti felelősséggel hozzon döntéseket. Nem kényszerít, és nem is sürget, engedi, hogy megérjen benne a felismerés Isten akaratáról. Tanuljunk meg mi is önként dönteni, és engedjük környezetünknek is, hogy maga döntsön. Adjunk ehhez időt, hiszen Isten akaratának megismeréséhez időre van szükség.

Megfigyelhetjük az apostolt, mennyire odafigyel, hogy a pénzügyek az Úr és az emberek előtt is rendben menjenek végbe. Átláthatók a pénzügyek, több munkatársra bízza az adományt, hogy minden rágalmat elkerülhessenek. Isten népének mindig oda kell figyelnie az Úr pénzügyeire is.

Az is lényeges, hogy Pál munkatársait a gyülekezetek követeinek tekintsék a korinthusiak. A hívő ember, amikor az Úr ügyében jár el, mindig Krisztus követeként jelenik meg. Azaz nem saját magát, hanem Megváltóját képviseli, ezért nem mindegy, milyen az életünk.

Az áldott orvos közeleg

1. Az áldott orvos közeleg, A drága főpap: Jézus; Szava szívünk enyhíti meg, Egyetlen üdvünk: Jézus. Halld, mint zeng az égi kar Édes visszhangjaival! Szívemben is zeng e dal: Jézus, Jézus, Jézus!

2. Ki minden vétket megbocsát S bűnünk eltörli: Jézus. :/: Megnyitja a menny kapuját S vezérel minket Jézus. Halld, mint zeng az égi kar Édes visszhangjaival! Szívemben is zeng e dal: Jézus, Jézus, Jézus!

3. Kiszenvedt Bárány, tisztelet S dicséret néked, Jézus! :/: Te vagy a legfőbb szeretet, Csak érted égek, Jézus. Halld, mint zeng az égi kar Édes visszhangjaival! Szívemben is zeng e dal: Jézus, Jézus, Jézus!

4. Elmúlik minden fájdalom E drága névtől: Jézus! Édes örömmel hallgatom A te nevedet, Jézus! Halld, mint zeng az égi kar Édes visszhangjaival! Szívemben is zeng e dal: Jézus, Jézus, Jézus!

5. Testvéreim, ó, jöjjetek, Áldjuk e nevet: Jézus! Dicsérve énekeljetek: Megváltó, drága Jézus! Halld, mint zeng az égi kar Édes visszhangjaival! Szívemben is zeng e dal: Jézus, Jézus, Jézus!

6. Ti gyermekek, kicsik, nagyok, A tietek is Jézus. Csak az ő útján járjatok, És veletek lesz Jézus. Halld, mint zeng az égi kar Édes visszhangjaival! Szívemben is zeng e dal: Jézus, Jézus, Jézus!

7. S ha egykor égbe térhetünk, Előttünk lesz majd Jézus. Trónjánál zendül énekünk E drága névtől: Jézus! Halld, mint zeng az égi kar Édes visszhangjaival! Szívemben is zeng e dal: Jézus, Jézus, Jézus!

Isten áldásával.