Jézus mindenkor él!

A

 hetedik és a nyolcadik fejezetben megjelenik a Megváltóról szóló ígéret (Ézs 7,1-8,23). Ebben rámutat a próféta, hogy Isten küld majd valakit, Aki megszabadítja népét és mindazokat, akik hisznek Benne, és segítségül hívják. Miből szabadít meg? A bűn szolgaságából egy új szabad életre. Sőt, nemcsak a bűn, hanem törvény hatalmából is, egy Istennel való új és élő kapcsolatra. Jó ezt így karácsony napján olvasni, és úgy olvassuk, hogy adjon vigasztalást, megszületett az Üdvözítő. Mi már nem várjuk, hanem tudjuk, hogy eljött, és Rábízhatjuk magunkat, igyekezhetünk minél jobban megismerni Őt.

Júda nehéz helyzetben van, mert Arám összefogott Izráellel ellene, és ez mindenkit megrémített. Hiszen Júda kicsiny ország, emberileg e szövetséggel szemben nincs esélye, azonban most kiderül, van e hitük. Miben látjuk az esélyt: magunkban, képességünkben, erőnkben, vagy az Úrban?

Jó elcsendesedve végiggondolni, nem vagyunk-e mi is így? Amíg minden rendben, amíg simán mennek dolgaink, emelkedett a hitünk, optimisták vagyunk, de mihelyst problémával kerülünk szembe, megrémülünk. Nagyon elszomorító ez, hiszen Isten népe soha nem juthatna el idáig, nekünk nem kellene így félni, és mégis félünk. Miért? Mert nem ismerjük igazán az Úr jelenlétét. Nem valóságos az Ő jelenléte számunkra. Van ismeretünk Felőle, de nem hisszük, hogy itt van velünk, és nem éljük át. Erre mondhatjuk, nincs ebben semmi különös, hiszen a tanítványok is féltek a viharban, pedig velük volt Jézus, de nem is dicsérte meg őket ezért az Úr. Kicsinyhitűeknek nevezte őket. Talán nekünk is a hitünkkel van a baj. Úgy gondoljuk, amit mi nem tudunk megoldani, arra az Úr sem képes.

Olyan jó, hogy a próféta mindjárt az elején megjegyzi, összefogtak és háborút indítottak Júda ellen, de nem tudták legyőzni. Azért jó ez, mert összefoghatnak ellenünk is, de győzni nem tudnak. A gonosz nem győzhet Isten népe fölött.

Azonban ehhez komolyan kell venni, amit az Úr mond Áháznak: „Légy óvatos, maradj nyugton! Ne félj!” Komolyan venni, hogy ne engedj a félelemnek, hanem maradj nyugton, vagyis ne te akard megoldani a helyzetet, hanem bízd rám. A félelem azt diktálná, vagy harcoljon, vagy adja meg magát, azonban ez nem az Úr akarata, akkor lesz megoldás, ha hagyja Istent munkálkodni. Még hozzáfűzi: ha nem hisztek, nem maradtok meg. Ebből a helyzetből csak akkor kerültök ki győztesen, ha hisztek a szavamnak és bíztok bennem, és nem tesztek semmit. Ha harcoltok, nem maradtok meg, ha nem harcoltok, megmaradtok. Ez a mi logikánkkal ellentétes, de az Úr Jézus is erről beszél. „Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt” (Lk 9,24) Ez a kegyelem, ez a karácsony üzenete is, ezért jött Jézus, hogy engedjük Általa megmenteni magunkat.

Jó még azt is látnunk, hogy akit vagy amit mi rettenetes, legyőzhetetlen ellenségnek vagy problémának látunk, az az Úr szemében üszkös fadarab.  Mennyire másként lát Ő minket és a minket körülvevő világot. Kérjünk mi is ilyen látást, lássunk mindent annak, ami; és ami rettegéssel tölt el, az csak egy elégett maradvány. Nem félelmetes, nem kell Tőle félni. Az Úr hatalmasabb nála.

Ezt erősíti meg az Immánuel-jövendölés, amely a karácsony fő üzenete is, Velünk az Isten. Ebben kell megerősíteni magunkat, Isten velünk, vagyis közel van hozzánk, emberré lett, és így elérhetővé vált számunkra. Ezen rendültek meg a pásztorok, a bölcsek, mert az nem magától értetődő, hogy Isten emberré legyen és vállalja a földi életet. Ebben a létben is a legmélyebbre szállt, belefeküdt a jászolba, majd három évtized múlva a keresztre. És mindezt értem és érted tette. Borulj le most Előtte, és dicsérd, mint a bölcsek. De Előtte borulj le, ne mások előtt, ne emberi alkotások, eszmék vagy személyek előtt, hanem egyedül Őelőtte. A bölcsek sem Máriát vagy Józsefet imádták, hanem Jézust. És aki meglátja Jézusban az Istent, az nem fog mást imádni.

Azonban ha Júda nem tér meg bűneiből, hanem továbbra is az üszkös fadarabra figyel, benne bízik, nagyobb nép, az Asszír birodalom fogja elözönleni az országot. Mindez azonban azért történik, hogy rádöbbenjenek, a bálványok hiábavalók, Istenre van szükségük. Igen, Istenre van szükségünk, az élő Istenre.  Amikor Asszíria elözönli őket, és úgy látják, nincs esély, akkor megtapasztalják az Úr hatalmát. Így szól az ígéret: „velünk lesz az Isten!” Bár meglátnánk már hamarább is, hogy velünk van, itt van Isten köztünk, bízhatunk Benne. Ma még elnyomást látnak, de nem marad meg a sötétség, mert eljön a világ Világossága. Ez a Világosság, nem más, mint a Betlehemben megszületett Jézus. Ha befogadjuk a szívünkbe, felkél számunkra a nap.

Jézussal új világ és új kapcsolati rendszer érkezett meg (Zsid 7,1-8,13). Most már nincs szükség emberi főpapokra, mert a törvény ezen rendelkezését Jézus eltörölte. Örökkévaló áldozatot mutatott be a kereszten. Majd halála után feltámadt, legyőzte a halált, és mindenkor él. Mivel Ő mindenkor él, üdvözíteni tudja mindazokat, akik Őáltala járulnak Istenhez. Igen, az Ő egyszeri áldozata tökéletes és elégséges, így bátran mehetünk Hozzá.

Jézus azokat a parancsolatokat, amelyek erőtlenek és haszontalanok, eltörölte. Így eltörölte az áldozatot is. Miért? Mert Jézus áldozata tökéletes, és ezáltal elveszi tőlünk a megelégedettséget és a követelőzést, hiszen sokan úgy gondolják, ha ők áldozatot mutatnak be, vagy hoznak, jár nekik az örök élet.  Bizony, gyakran visszasüppedünk az Ószövetség teljesítmény-centrikus világába. Nem kegyelemből akarjuk az életet, és nem kapcsolatra vágyunk, az Úr személyes jelenlétére, hanem a teljesítményünk elismerésére vágyunk. Azonban ezt eltörölte az Isten, és egy jobb reménységet adott számunkra, a kegyelem opcióját, hit által. Amelyben nem az érdem számít, nem az ajándékok a fontosak, hanem maga az Úr, az Ő jelenléte.

Krisztus egy új szövetséget hozott, Isten ismeretének a szövetségét, amikor nem betű formájában, hanem a szívbe írva él a törvény, él Isten akarata. Mindenki ismerni fog engem, szól az ige. De vajon ismerjük az Urat? Valóban közel van életünkhöz? Őt ismerjük, vagy csak a Róla szó hitvallásokat? Mert nem elég azt tudni, amit mások mondanak, Ő azt akarja, hogy személyes tapasztalatra tegyünk szert. Mivel Ő élő személy, kapcsolatba kerülhetünk Vele. Ő nem teológia, hanem valóság, nem azt akarja, hogy tudós könyveket írjunk Róla, vagy azokat böngésszük, hanem éljük át kegyelmét és jelenlétét. Éljük át, amint a belső szobánkban megfizet nekünk, vagyis megtapasztaljuk, itt van Isten. Velem van az Úr.

 Itt állok jászolod felett

1. Itt állok jászolod felett, ó, Jézusom, szerelmem, Eljöttem, elhoztam neked, amit kezedből nyertem; Vedd elmém, lelkem és szívem, Hadd adjam néked mindenem, Hogy kedves légyek néked!

2. Nem éltem még e föld színén: te értem megszülettél; :/: Még rólad mit sem tudtam én: tulajdonoddá tettél; Még meg sem formált szent kezed, Már elválasztál engemet, Hogy társam légy e földön.

3. Halálban, éjben vártam én: fölkelt a nap rám véled. :/: Terólad ömlik rám a fény: a béke, boldog élet, A lélek ékességei; Belőlük hitnek mennyei Szép tisztasága árad.

4. Csak nézlek boldog szívvel, és nem győzlek nézni téged, :/: Szóm és erőm mind oly kevés, hogy elmondhassa néked: Bár felfoghatna tégedet Az emberszív és ismeret, Hogy megfejthesse titkod!

5. Megváltóm, egy kérésemet nem vetheted meg nékem: :/: Hogy szívem mélyén tégedet hordozhatlak, remélem, És bölcsőd, szállásod leszek; Jövel hát, tölts el engemet Magaddal: nagy örömmel!

Isten áldásával.

Dicsőség Istennek!

É

zsaiás próféta bizonyságot tesz elhívatásáról, feltárja előttünk azt  a szent pillanatot, amikor megértette, Isten prófétává teszi, szolgálatra küldi (Ézs 6,1-13). Az elhívás Isten megjelenésének a megtapasztalásával indul, előbb átéli az Úrral való találkozás misztériumát. Mert minden innen indul, ezért vagyok, hogy átéljem nagy találkozást. Ahogyan Ézsaiás sem maga jutott el Istenhez, hanem Ő jelentette ki magát. Mindig az Úr indul el felénk, Ő jelenti ki magát, vagyis mutatkozik be, és mondja el számunkra, hogy kicsoda és mi a terve az életünkkel.

Karácsony van, elérkezett Jézus születésének ünnepe, és ez a nap hódolatra indít, mert mi már tudjuk, hogy Isten még közelebb jött hozzánk, emberré lett, hogy mi jobban megközelíthessük és megismerhessük Őt. Karácsony Isten emberré lételéről, az Ő földre érkezéséről szól. És ahogyan a templomban Ézsaiásért jelent meg az Úr, úgy tudnunk kell, hogy karácsony értünk lett. Érted és értem jött a földre az Úr. Azért lett emberré, hogy engem magához öleljen, és Ő megölel, ha szennyes, sáros ruhában, koszos szívvel és élettel jövök is. Azért lett emberré, hogy gyermeke lehessek, és ezen túl Vele éljek. Isten szeret, szereti a bűnöst, és azért jött, hogy megkeresse és megmentse. Legyen ez a mai nap a megmentésünk napja. Hogyan megy végbe? Engedd közel a szívedhez, az életedhez az Úr Jézust, engedd, hogy megszülessen benned, a többit pedig bízd Rá.

Egy trónon ülve látta a próféta a Szentet, magasztos volt és felséges, milyen nehezen is lehet emberi szavakkal visszaadni Isten Lényét, mennyire leírhatatlan. És amint látjuk, Ézsaiás félt, megrémült, hát ezért lett emberré Isten, hogy ne rémüljünk meg Tőle, hanem bizalommal forduljunk Hozzá. Igen, az ember Isten Lényének kisugárzását nem képes elviselni, ám Ő ezt a dicsőséget és sugárzást lecsökkentette, számunkra elviselhetővé tette Jézusban. És amikor Jézus találkozik az emberrel, a Benne jelenlévő isteni dicsőség és erő már nem árt, hanem inkább gyógyít és helyreállít. Dicsérjük mi is Urunkat, hogy életünk mélységeiben, szívünket szorongató problémáinkkal, félelmeinkkel, könnyeinkkel is mehetünk Hozzá. A betlehemi pusztában is elhangzik, ne féljetek, majd később a naini özvegynek mondja: Ne sírj!  Igen, Ő foglalkozik megvetett állapotunkkal és könnyeinkkel is. Azt akarja, hogy Benne találjuk meg az életet, az üdvösséget. Az ember legnagyobb ajándéka Jézus Krisztus, Isten adta Őt nekünk, ránk bízta Fiát, hogy Benne megismerjük Őt, és így átformálódjon a gondolkodásunk, az életvitelünk.

Az Úrral való találkozáskor nemcsak az Ő magasztos és hatalmas voltát látjuk meg, hanem saját kicsiségünket, bűnösségünket is. Ézsaiás úgy élte meg ezt a pillanatot, hogy elveszett, mert Isten jelenlétében elveszett a bűnös ember.  Meglátja, ő sem különb népe tagjainál, ő is vétkezett. Isten közelsége mindig megmutatja, kik vagyunk, ha lényébe tekintünk, már nincs mellébeszélés, kicsivé válunk. Jó, ha meglátjuk bűnös és kegyelemre szoruló állapotunkat. Azt is látjuk, hogy bűneinket, személyes problémáinkat nem vagyunk képesek megoldani, bajban vagyunk, és ezt átérezte Ézsaiás, de megtapasztalta a maga tehetetlensége közepette Isten segítségét. Egy szeráf megérinti az ajkát, és átéli a bűnbocsánatot, Isten elvette a bűnét. Ez a megoldás, Isten elveszi a bűnt Jézus által. Akinek ma a születésére emlékezünk, a bölcsőből a keresztre ment, és ott veszi el bűneinket, vérével törli el minden bűnünket.

Isten azért szólítja meg Ézsaiást, mert terve van vele. Szolgálatra rendeli. Ezért szólít meg és keres bennünket is. Ő nem azért jön, hogy mindent itt a földi életünkben ragyogóvá tegyen. Hanem azért szólít meg, hogy Neki éljünk. Igen, ne magunknak éljünk immár, hanem Neki. És mennyire magamnak élek, mennyire én vagyok a fontos. Hányszor megbántódunk, ha nem figyelnek ránk, nem velünk foglalkoznak, pedig már Neki kellene a középpontban lenni. Legyen mától Ő a középpont, a lényeg, a minden számunkra.

A megtisztított szívű Ézsaiás igent mond az Úr hívására, már nem fél, vállalja a küldetést, örömmel szolgál Neki. Isten pedig küldi: menj és mondd meg. Karácsony óta még erőteljesebben van ránk bízva, mondd meg, ez a feladatunk, hogy elmondjuk, mit tett Isten értünk. Mondjuk el, mi történt Betlehem egyik istállójában, az ég a földdel összeért, hogy az én szívem is összeérhessen az Istennel.

Minden Jézusról szól, az élet, a világtörténelem, minden (Zsid 7,1-10).  Újszövetségi igénk is ezt hangsúlyozza, rámutat, Jézus a legnagyobb, az örökkévaló főpap. Nagyobb Áronnál, mert Ő Melkisédek szerinti főpap. Ez azt jelenti, mivel Ábrahám tizedet adott Melkisédeknek, majd a pap megáldotta őt, vagyis ezzel kifejezi, hogy ő a nagyobb. Ábrahám elismerte, hogy Melkisédek nagyobb nála, Isten papja. Jézus ezt a papságot képviseli, így hatalmasabb mindenkinél, és áldozata örök érvényű.

Jézus mindenkinél nagyobb, jöjjünk mi is alázattal Hozzá, engedjük, hogy főpapként megáldjon, megtisztítson. Azért jött, hogy helyettünk bemutassa az áldozatot. Nem állatot, hanem a saját életét mutatta be az Atyának, így tett minket tisztává. Vére tisztít meg minket minden bűntől.

Dicsőség mennyben az Istennek!

1. Dicsőség mennyben az Istennek! Dicsőség mennyben az Isten -nek! Az angyali seregek Vígan így énekelnek: Dicsőség, dicsőség Istennek!

2. Békesség földön az embernek! :/: Békesség földön az embernek, Kit az igaz szeretet :/: A Jézushoz elvezet, Békesség, Békesség Embernek!

3. Dicsérjük a szent angyalokkal, :/: Imádjuk a hív pásztorokkal Az isteni Gyermeket, :/: Ki minket így szeretett, Dicsérjük, Imádjuk És áldjuk!

4. Ó, Jézus! ne vess meg bennünket, :/: Hallgasd meg buzgó kérésünket! Jászolodnál fogadjuk, :/: Hogy a vétket elhagyjuk, Ó, Jézus, Ne vess meg: Hallgass meg!

5. Dicsőség az örök Atyának :/: És értünk született Fiának, Mindkettő Szent Lelkének, :/: Áldások kútfejének: Dicsőség, Dicsőség Istennek!

Isten áldásával.

Szabad az út

J

ajmondások sorát olvassuk és halljuk igénkben, mert van az Úrnak jajmondása is felénk (Ézs 5,8-30). Az elnehezedett, a bűnökbe belefeledkezett népe felé szólnak ezek az igék. Már nem az Úr a fontos, hanem csak önmaguk. A saját jólétére figyel mindenki, olyan életmódot folytatott Izrál, ami ránk is jellemző.

Nézzük meg, mi volt rájuk a jellemző. Nem Istent keresték, egyetlen gondolatuk és vágyuk a szerzés. Már nem az Úrra vágynak, nem Vele akarnak közösségben lenni, hanem az hajtja őket, minél több anyagihoz jussanak. Már nem arra figyelnek, mire van szükségük, hanem minél több legyen nekik. Szenvedélyükké vált a szerzés. A mai embernek is a szerzés, a vásárlás a szenvedélye. Minket is hajt a jólét utáni vágy, Isten helyére került sokak szívében a szerzés. Mi van az én szívemben? Milyen szenvedély hajt? Az a jó, ha az Úr szenvedélyes szeretete visz előre. Ha Utána vágyom, és ha Vele vagyok, akkor az elég a számomra. Ez fontos, mert az élet legnagyobb lehetősége és kincse az Istennel és az egymással való kapcsolat. Ez a mai szerzésmánia valószínűleg pótcselekvés. A kiüresedett kapcsolatokat akarjuk pótolni. A személyes beszélgetés, a szeretet helyére a tárgyak, az elektronikai cikkek, a virtuális világ kerül. Isten azonban kapcsolatra teremtett minket. A másik személyt nem pótolhatja semmi, ezért adta ide a Fiát Isten, ezért lett emberré. Így azután megépülhet a bűnesetkor elveszített Vele való személyes kapcsolat.

A szerzésre épülő, de lelkileg üres élet pótszerekhez nyúl, mert valamivel pótolni kell azt, ami hiányzik. Az a szomorú, amikor Isten gyermeki nyúlnak pótszerekhez, mint azt Izráel is tette. Mivel nem ismerik Istent, mert eltávolodtak Tőle, belemerültek az anyagiak hajszolásába, bevonzotta őket az alkohol. Ahhoz, hogy a tempót bírják, inni kell. Milyen sokan ezt gondolják járható útnak, nem veszik észre, hogy ez nem jó út. Egyedül a keskeny út vezet életre.

Az anyagiakra, a pénzre állított életnek a szokásai is megváltoznak. Olyanná lesznek, mint a bolond gazdag, szerezni és szórakozni, ez motiválta azt az embert is. Belevetette magát a fejlesztésekbe, csak a gazdaságának élet, aztán pedig ki akarta élvezni az életet. Bizonyára a környezete megdicsérte, Isten azonban azt mondta, bolond. Mint ahogy itt is, egymást elismerték, kitüntették, és jó vállalkozó szelleműnek tartották őket, azonban Isten megítéli ezt az életmódot. Az Úr tetteit észre sem veszik, meg vannak elégedve magukkal, ők elegek mindenre, pénzzel mindent el tudnak intézni, és nem látják, a legfőbb jó marad ki az életükből. És azt sem veszik észre, hogy Isten megítéli őket.

Amikor eltávolodik az ember Istentől, megváltozik az értékrendje, azt mondhatnánk, felborul, sőt, a feje tetejére áll. Ilyen feje tejére állított világban élünk mi is, korunk embere is a jót mondja rossznak, és a rosszat jónak. De vajon mi merjük-e vállalni az Úrtól való értékrendet? Merjük-e vállalni az ige szerinti életvezetést, és ragaszkodunk-e ahhoz, amit Isten mond?

A gonosz beírta a szívünkbe: nincs szükségünk Istenre, mert mi tudunk mindent. Igen, okosnak tartjuk magunkat, pedig milyen kevés ez a tudás, hiszen a legfontosabbat, Teremtőnket nem ismerjük. Alázatra van szükségünk, és ki kell mondani, eltávolodtunk Istentől, nem ismerjük Őt, pedig szükségünk van Rá. Karácsony azt üzeni, Isten megismerhető. Azért lett emberré, hogy így megismerjük Lényét, meglássuk igazán, ki is Ő. Figyeljük Jézust, keressük Őt az ünnepekben is. Ne engedjük, hogy bármi is elvonja Róla a figyelmünket. Mert Jézus nélkül soha nem lesz boldog az életünk. A boldog élet forrása Krisztus.

Isten állja a szavát (Zsid 6,13-20). Ígéretei szilárdak és biztosak, amit mond, az a maga idejében megtörténik. Ő nem csap be. A sátán az, aki becsapja, megtéveszti az embert, mert el akarja Istentől szakítani, és a kárhozatba kívánja lökni. A sátán csak erre a földi életre koncentrálja figyelmünket, elrejti előlünk Isten világát, úgy állítja be, hogy az nem is létezik. Figyelj csak ennek a világnak lehetőségeire, örömeire, és élvezd az életet. Azonban, akik Istent keresik, és csak Rá figyelnek, megtapasztalják, hogy az Úr ígéretei tiszták, Ő mindig megtartja, amit mond. Ezt példázza Ábrahám élete is. Isten megadta, amit ígért, egy új világot, a nyugalom országát. Számunkra az örök életet ígéri Krisztus által, legyünk türelmesek, mert aki hisz, az célba ér.

Az ígéret beteljesedéséhez türelemre van szükség. Nem válik azonnal valóra az ígéret. Miért? Mert Isten azt akarja. Hogy ne az áldásai legyenek a legfontosabbak, hanem Ő. És amíg az ígéret beteljesülése felé haladunk, megtapasztaljuk az Úr jelenlétét. Az ígéretek felé próbákon, problémákon, nehéz küzdelmeken keresztül vezet az út. Ha az Urat követjük, az nem jelenti azt, hogy nem lesz szenvedés, nem öregszünk, nem lesz betegség, de jelen lesz Isten. Jelen lesz, jobban összeforrunk Urunkkal, és tudjuk, oda tartunk, ahol Ő is van, az Atyához.

Isten nem hazudik, ezt sokan megtapasztalták már, és aki odamenekül a kegyelem királyi székéhez, nem csalódik. Reménységet fog találni. A kereszt tövében a legnyomorultabb ember számára is van reménység. E reménység alapja Jézus halála. Őérette az Atya eltörli bűneinket, és megbocsát.

Az Úrtól való reménység olyan biztos, mint a horgony, amely erősen tartja a hajót, nem engedi, hogy a hullámok a sziklához csapják. Így tart minket az a reménység, hogy a kárpit, ami Istent elválasztja tőlünk, kettészakadt, így azután szabad az út az Atyához. Ez a reménységünk, szabad az út, mert Jézus bement mögé és bemutatta az áldozatot. Így most már, mint gyermekek járulhatunk mennyei Atyánk elé. Jöjj bátran, az út szabad, és ne feledd ezt soha. Ma még van kegyelem, aki odajárul, az előtt feltárul Isten Lénye, mennyei világa. Annak lesz reménysége, mert tudja, a halálon át is Istenhez vezet az út.

A mélyből kiáltok, Jézus

A mélyből kiáltok, Jézus,

A bűnöm verme, de mély!

Rám omlott az átok, Jézus,

Oly szörnyű, sötét az éj!

Ha nem jössz segélyre, Jézus,

Kialszik minden remény

És itt a vak éjbe’ Jézus,

A mélybe’ veszek el én!

Te mindent vállaltál, Jézus,

Kínt, szégyent ott fenn a fán,

És értem meghaltál, Jézus,

A véres, bús Golgotán.

Nagy üdvöt szereztél, Jézus,

S én hittel elfogadom,

A szívem cserébe, Jézus,

Tenéked odaadom.

Ó, Téged szeretni, Jézus,

A szívem boldog joga,

És Téged követni, Jézus,

Az élet célja maga.

Tevéled haladni, Jézus,

A mennyek felé menés,

És Nálad maradni, Jézus,

Az béke megpihenés.

A Lelked vígasztal, Jézus,

És Ő ad mindig erőt.

A lelkem magasztal, Jézus,

S megvall a világ előtt.

Örömmel megyek be, Jézus,

Tehozzád a mennybe fel,

S ott fenn az egekbe’ Jézus,

Te rólam vallást teszel.                                                                                       

     Isten áldásával.

Erős torony

A

dventben várakozásról beszélünk, azt mondjuk, várjuk az Urat, és igyekszünk is várakozó lelkülettel készülni az ünnepre (Ézs 5,1-7). Várjuk a visszatérő Úr Jézust is, ott van az Övéi szívében Jézus visszajövetelének a reménysége, és várják, hogy el fog jönni. Szeretnénk, ha az ünnep is az Ő várásáról szólna, ha Ő lenne a legfontosabb a számunkra. Mai igénk azonban az Úr várakozásáról beszél. Elmondja a próféta, hogy nemcsak mi, hanem Isten is vár. Mit vár? Várja a szőlő termését, várja, hogy jó szőlőt teremjem. Az ige gyakran beszél úgy Isten népéről, mint szőlőről, akiért a Gazda mindent megtett. Itt is elmondja, biztosította a terméshez szükséges feltételeket, fölásta és megtisztította, vagyis foglalkozott vele. Ám ez a foglalkozás nem hozta meg a várva várt eredményt, nincs gyümölcs.

Így a mi életünkkel is mindent megtett az Úr, velünk is törődik, de van-e gyümölcs? Ezzel a kérdéssel szembe kell nézni: Van-e gyümölcs az életemben? Termő szőlő vagyok-e? Jó szőlőt termek-e? Tornyot emelt a közepére, amely védelmül is szolgál. „Erős torony az Úr neve, oda fut az igaz, és védelmet talál” (Péld 18,10). Ez a torony ma is áll, az Úr nevénél találunk védelmet, ebben a névben csodás erő van.  Az Úr ad védelmet a gonosz minden támadásával szemben, hiszen a magunk ereje mit sem ér, de Jézus neve erősség.

Isten felteszi a próféta által a kérdést: „mit kellett volna még a szőlőmmel tennem?” Tehát nem háríthatják Istenre a felelősséget, mert Ő megtett mindent. Mindig magunkba kell tekinteni, a baj velem, és nem Istennel van. Mivel hiába várta Isten a gyümölcsöt, meglesz a következménye. A szőlőtő azért van, hogy gyümölcsöt teremjen, az értékét a gyümölcs adja. Nem az árnyékáért vagy szépségéért tartják, hanem a gyümölcséért. Mi is gyakran sok hasznos dolgot felsorolunk magunkról, vagy a környezet is sorolja a gyülekezet jelentette áldást, de van-e gyümölcs? Hiszen az Úr nem elsősorban dísznövénynek, hűs helynek állította a világba a gyülekezetet, hanem azért, hogy elmenvén tanítvánnyá tegyen másokat. A gyümölcs az új élet, ezért kell fáradoznunk. Azért van itt a gyülekezet, hogy továbbadja az örömhírt, a Krisztusról szóló drága üzenetet.

A gyümölcs nélküli szőlő megítéltetik, az ellenség eltiporja és Isten hagyja. Miért? Mert a nyomorúság, a szenvedés által döbbennek rá, hogy nem töltik be rendeltetésüket, azonban még a fogság ideje alatt is lehet kiáltani. Isten pont azt akarja, hogy végre kezdjük el Őt őszintén és igazán keresni. Egyedül Őt keressük, ne arra figyeljünk, mit ad, hogyan áld meg, hanem keressük Őt magát. 

A keresztyén élet növekvő élet, az alapokról tovább kell lépni, az alapra építeni kell (Zsid 6,1-12). Erről olvasunk most. Lépj tovább, ne ragadj le a hívő élet alapjainál, hanem menj tovább. Az Úr nagykorúságra akar eljuttatni. A gyermekből is felnőtt ember válik. Ha gyermek marad, az betegséget jelent.  Határozott felszólítást kapunk, ha eddig nem tértünk rá a nagykorúaknak szóló tanításra, akkor térjünk rá. Az iskolában is az első osztályból a másodikba kell lépni, nem maradhatunk mindig elsősök, nem lehet állandóan ugyanazzal a tananyaggal foglalkozni. Azonban a hívők gyakran megrekednek a megtérésüknél, mindig az alapokkal foglalkoznak, és nincs mélyebb ismeret, nincs előrelépés. Hol tartok én? Van-e előrelépés a hitemben? Átléptem-e már az első osztályból a másodikba? Ha egy feladat nem sikerül, tovább kell menni, nem kell állandóan újrakezdeni, sem leállni, tovább kell menni. Amit ma nem értek, azt holnap megnyithatja előttem a Szentlélek.

Tovább kell menni, nem lehet leállni, de nem lehet leragadni egy-két ember mellett sem. Ha valaki tudatosan elfordul a Megváltótól, nem biztos, hogy ismét vissza tud térni Hozzá. Van, amikor el kell engedni embereket, és rá kell őket bízni az Úrra. Aki hitre jutott, az az Úrtól mennyei ajándékot kapott, az belekóstolt Isten országa ízeibe, és ha ennek ellenére elment, csak a kegyelem tudja ismét megragadni.

Megízleltem-e az eljövendő világ erőit? Talán azért nem tudunk előrébb lépni, mert csak egy emberi közösséget látunk, de nem tapasztaljuk Isten országának erejét. Mert az eleséstől is az óv meg, ha ismerem az Urat és az Ő országának erejét. Itt nem emberi erőkről, lehetőségekről van szó, hanem Isten országának az újjáformáló erejéről. A mi erőnk magában mit sem ér, de erőt kapunk a Szentlélek által. Őreá lehet számítani és lehet építeni.

A szentíró reménységet táplál a gyülekezet tagjai iránt. Nem elesésükben gondolkodik, hanem jobbat gondol felőlük. Azt gondolja, hogy üdvözülnek, hogy az üdvösségben növekedni fognak. Isten nem feledkezik meg róluk, nem felejti el azt, hogy szeretik Őt. Ez a közösség szerette Istent, minden tettük az Iránta való szeretetből fakadt. Szeretem-e én az Urat? Karácsonykor a szeretet hangsúlyossá válik, sokat beszélünk róla, de vajon az Isten iránti szeretet is előkerül? Gondoljuk végig, jut-e Istennek a szeretetünkből? Igénk arra mutat rá, hogy minden jó cselekedetet Isten szeretete motivál. Vannak jó példák, és azt kéri, mindenki kövesse ezeket. Kiket? Akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket. Szükség van a türelemre az Úr útján, mert a hit nem jelenti, hogy kényelmes és sikeres élet jár vele. Talán azért estek el némelyek, mert Krisztus követése küzdelmet, szenvedést és üldözést hozott. Ők pedig úgy gondolták, ha Krisztust követik, akkor ebben a világban minden jól alakul, az áldások mindig jelen lesznek. Urunk a szenvedés útján vezeti Övéit.

Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem

1. Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem, Mert nélküled az én erőm oly kevés, De hol te jársz előttem, nincs rettegés.

2. Szent irgalmaddal szívemet födjed bé, :/: Tedd örömben és bánatban csöndessé, Hogy hadd pihenjen lábadnál gyermeked, Ki szemlehunyva téged híven követ.

3. Ha gyarlóságom meg nem is érzené: :/: A vak homályból te mutatsz ég felé; Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem.

Isten áldásával.