Húsz év múlva is tanítvány

J

ób reménytelennek látja életét, úgy gondolja, innen nincs visszaút (Jób 18,1-21). Nem gyógyulhat meg, és már csak a halál maradt. Nem tudja, hogy Istennek más terve van, és Neki nincs lehetetlen. Az ige kijelenti, a sötét felhők fölött is fény ragyog, aki hittel tekint az Úrra, az meglátja ezt a fényt, és remény ragyog fel a számára. Azért látjuk úgy, hogy nincs visszaút, mert  saját megoldásokban gondolkodunk, megpróbálunk magunk megmenekülni, és amikor nem megy, feladjuk. Azért jutunk végére az emberi erőnek, hogy végre rádöbbenjünk, az esélyt nem mi jelentjük, ne a saját erőnkben bízzunk, vagy a tudásunkban, hanem teljes tehetetlenségünkkel forduljunk Jézushoz. Mondjuk meg őszintén, hogy nem tudunk magunkon segíteni, ezért Tőle kérünk segítséget. Az Úr megígérte, hogy aki segítségül hívja Őt a nyomorúság idején, azt Ő megszabadítja (Zsolt 50,15).

Bildád ismét megszólal, feszíti a düh, nekimegy Jóbnak, mert szellemi harcnak tekinti az eszmecserét, győzni akar. Szomorú ez, mert Neki nem legyőzni kell a másikat, hanem Isten szeretetét közvetíteni a számára. Közel kellene vinni Jóbhoz Isten lényét, azonban ez nem megy. Miért? Mert maga sem ismeri Istent. Az a problémája, mint sok mai gyülekezeti tagnak: vannak ismeretei Istenről, a Bibliáról, de Őt magát nem ismerik. Tudják, mit mond a Biblia a különböző élethelyzetekre, hogyan áll a bűnhöz, de nem ragyogott még fel előttük a kegyelem. Személyesen nem élték át, mit jelent elveszettnek lenni. Nem álltak úgy Isten előtt, mint a tékozló fiú, akinek már nincs semmije, csak eltékozolt élete. Ismerem-e a bűnbocsátó, az értem kereszten meghalt Úr Jézust? Tudom-e, hogy van bűnbocsánat, még a messzi idegenből is haza lehet menni?

Bildád csak az élet törvényszerűségeit ismeri: amit vet az ember, azt fogja aratni is. Ezt alkalmazza Jóbra, bár jelen esetben ez a tétel sem igaz. De nem is ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy csak itt tart, csak a büntetést, az ítéletet látja, és nem Ismeri a kegyelemes Istent. Nem tudja, hogy a legbűnösebb is ember, és Isten számára annyira fontos, hogy egyszülött Fiát adta érte. És ha ez a bűnös hisz Benne, mint Megváltóban, és elfogadja a kegyelmet, akkor nem fog elveszni, hanem örök élete lesz. Isten Jézust adta igazi és áldott orvosként. Van Főorvosunk, van megoldás. Bármilyen nyomorultul érezzük is magunkat, van megoldás, és ez Jézus. Ő legyőzte a kereszten a bűnt és a halált.

Ez bízatott ránk, bárhova megyünk, mondjuk, van megoldás: Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz! Az ige arról tesz bizonyságot, hogy én is felkereshetem az áldott Orvost. És Aki hozzá megy, azt Ő nem küldi el magától. A bűnre, az elrontott életre van megoldás. De ez a megoldás ma  is Jézus.

Agabosz próféciája beteljesedett (ApCsel 21,27-22,21). Pált elfogták a zsidók, majd a pogányok megkötözték, kettős bilincsbe verték. Megdöbbentő, úgy bánnak vele, mint egy veszélyes bűnözővel, pedig az ő tevékenysége által kevesebb lesz a bűnöző. Hiszen a Pál által hirdetett evangélium a legkeményebb embereket is újjáformálta. Erre a saját élete is példa. Korábban, zsidó rabbiként, gyilkos volt, most életeket ment. Ennek ellenére elfogják, vádolják. Ilyen a világ, a gyilkosok, bűnözők, tolvajok, a másokat kizsákmányolók és tönkretevők az ünnepelt, sikeres emberek. Ők kapnak megrendeléseket, majd emelnek nekik szobrokat. De Jézust és sok követőjét, akik nyomán a halál helyett élet fakadt, megölték. A világ ma is olyan, mint nagypénteken, választhat Jézus és Barabbás között, és bizony, ma is a legtöbben Barabbást választják. Ő a hős, a példakép. Pedig az igazi minta Jézus. Ő az egyetlen, akiről azt mondták, íme, az Ember!

Pál Milétoszban kijelentette, hogy kész nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is az Úrért. Most látjuk, mennyire nem szólamok ezek. Nem retorikai fordulat, egy kis könnyfakasztás, hanem valóban így is gondolta. Nem lázad, és  nem is az életét menti. Nem rosszal fizet a rosszért, hanem bizonyságot tesz Uráról. Pál ebben a helyzetben is Jézust látja maga előtt, és kész Róla vallást tenni.

Elmondja, korábban ő is ilyen fanatikus gyilkos indulattól fűtött ember volt. Ő is így gondolkodott, és azt vallotta, hogy a keresztyének ellen a megoldás a kivégzés. Maga is ezt mondta, amikor Istvánt kövezte meg a nép, végezzétek ki. Meg kell ölni. De ma már nem így gondolkodik, nincs már benne gyilkos indulat. Nem azért, mert megöregedett, lehiggadt, toleráns lett, hanem azért, mert rátalált a Pásztor. Találkozott vele a feltámadott Jézus, és új emberré tette.

Pál több mint húsz évvel a megtérése után is vállalja azt, aki volt, rámutat, hogy Jézus által lett új emberré. Az Úr ujjá teremtette. A hívő élet válaszvonala ez, van egy világosan kimutatható múltam, és egy valóságos jelenem, és ez a kettő különbözik egymástól. Már nem úgy élek, ahogyan hitre jutásom előtt.

Világossá válik, hogy a megtérés nem csupán egy érzelmi felindulás, mert Pál húsz év múlva ugyanúgy szereti Jézust, és vállalja Őt. Még most is az ige élteti, mindennap kapcsolatban van Jézussal, olvassa az igét, és keresi a másik testvérrel a közösséget. Pál már Isten gyermekei között, a gyülekezetben érzi jól magát. 

Pált Jézus megszólítja, ő pedig válaszol. Tehát párbeszéd történik, az apostol valóságosan hallja Jézust, rádöbben, hogy ismeri Őt, tudja, kicsoda, és ennek ellenére szereti és terve van vele. Milyen csodálatos, az Úr nem viszontüldözi az Őt üldöző Pált, nem még több szenvedést okoz neki, hanem tanítvánnyá teszi. Azért van jelen a gyülekezet, hogy a ma még ellenséges indulatú emberekből tanítványokat formáljon. Vagyis nem mi teszünk tanítvánnyá, hanem segítsük Jézus közelébe őket, mert Ő tud igazán tanítvánnyá tenni.

ELDŐLT A SZÍVEMBEN

1.  

Eldőlt a szívemben: követem Jézust,

Eldőlt a szívemben: követem Jézust,

Eldőlt a szívemben: követem Jézust,

Nincs visszaút, nincs visszaút!

2.  

Ha nincs is társam itt, követem mégis Őt.

Ha nincs is társam itt, követem Jézust.

Ha nincs is társam itt, követem mégis Őt.

Nincs visszaút, nincs visszaút!

3.  

Mögöttem a világ, előttem a kereszt.

Mögöttem a világ, előttem Jézus.

Mögöttem a világ, előttem a kereszt.

Nincs visszaút, nincs visszaút!

Isten áldásával.

Miről beszélünk?

A

z Úr előtt önti ki Jób a szívét, Neki mondja el mindazt, amit érez (Jób 17,2-10). Úgy látja, gúnyolódnak vele, vagyis nem veszik komolyan, nem élik át mindazt, amin keresztülmegy. Mit közvetítünk a másik ember felé? Érzi-e, hogy komolyan vesszük Őt, ha nem értjük is azt, amiben van, de tudjuk, hogy számára most ez nagyon fontos? Gyakran ott rontjuk el, hogy nem tartjuk fontosnak azt a problémát, amiben a másik van. Nekünk nem probléma, és nem értjük, neki miért az. Pedig mindig a másik jelenlegi helyzetéből kell elindulni, komolyan kell venni, hogy ő ezt így látja, ezt nem érti, neki most ez nagyon fontos. Akkor tudunk segíteni, ha megértjük a másik embert. Jób barátai nem igyekeztek erre, Jézus azonban igen. A tisztátalan lélektől gyötört fiú apjától megkérdezi, mióta beteg a fiú, mióta szenved. Fáj Neki a gonosz által meggyötört gyermek szenvedése. Nem közömbös és nem érzéketlen velünk szemben az Úr. Fáj, amint látja, mennyire gyötör minket a gonosz, azért jött, hogy a bilincseit leoldja, őt magát legyőzze, és szabaddá tegyen. Az Úr Jézus szabad élettel akar megajándékozni.

Jóbot követve mi is az Úr elé vihetjük lelki fájdalmainkat. Elmondhatjuk, ha nem értenek meg. Amikor az Úrnak mondjuk el mindazt, ami bennünk van, átalakul a szívünk. Nem fogunk egyfolytában panaszkodni, nem siratjuk magunkat, rádöbbenünk: nem igaz, hogy senki nem ért meg, hogy magunkra vagyunk hagyva. A harmincnyolc éve beteg a Bethesda partján teljesen feladta már, meg volt győződve arról, hogy ő senkinek sem fontos, vele nem törődnek, és akkor megállt mellette Jézus. Életünk legmélyebb pontján, legnagyobb keserűségünkben megáll mellettünk az Úr. Megszólít, és kiderül, Ő  ismer, érdeklődik felőlünk, és emberünk akar lenni. Ha mindenki magunkra hagy, Ő akkor mellénk lép, és így szól, azért jöttem, hogy megbékéltesselek az Atyával, hogy barátod legyek. Akinek Jézus a barátja, az nincs egyedül.

Miért érzékel rosszindulatot Jób barátai részéről? Mert a szívük nem az Úrral van tele. Nem úgy beszélnek Róla, mint akik személyesen ismerik. Ha nem ismerem személyesen az Urat, ha nincs Vele élő kapcsolatom, nem igazán tudom Őt mások életéhez közel vinni. Akinek természetes az Úr elé borulás, magától értetődő, hogy mindent megbeszél Vele, az akkor is ehhez tartja magát, amikor másokkal beszélget. Mindent megbeszélek Jézussal? Bármi történik vagy válik kérdéssé, az Úr elé viszem? Úgy teszek, mint Ezékiás király, aki az ellenségtől kapott fenyegető levelet kiterítette az Úr templomában? Addig nem tanácskozott embereivel sem, amíg meg nem beszélte a teendőket az Úrral. Azért mennek nehezen dolgaink, mert nem járulunk Urunk elé. Magunk kívánjuk elrendezni dolgainkat, és kérünk segítséget. Az Úr Jézus mindig felfelé figyelt, soha nem a saját elképzeléseit akarta megvalósítani, hanem az Atya tervét.

Pál megérkezett Jeruzsálembe, és ott egy régi tanítvánnyal, testvérrel találkoztak (ApCsel 21,17-26). Az Úr előtte ment Pálnak, és itt is testvérek várják. Olyan testvér, akivel hasonlóan gondolkodnak, aki megérti őt. Ennek a tanítványnak lesznek a vendégei. Így az Úr megoldja a szállás és az étkezés problémáját. Pál mindezeket Gazdájára bízta, és nem is csalódott. Már nemcsak az első, a Jézus által elhívott emberek a tanítványok, hanem mindazok, akik elfogadták Jézust Megváltójuknak, Uruknak. Azt is jó látni, hogy bárhová mennek, egymásra találnak a hívők. Keresik egymás társaságát. Már nem a világ fiai barátok, nem köztük érzik jól magukat, hanem a másik tanítvánnyal. Miért? Mert szeretik Jézust, Ő tölti be szívüket, gondolkodásukat, Róla beszélnek. Mindemellett fő témájuk a misszió.

Mi a mi témánk? Miről beszélgetünk egymás között? Egyáltalán vágyunk-e a másik tanítványhoz? Pál jó nagy utat tett meg, sokféle emberrel találkozott, sokféle kultúra érintette, és mégsem erről beszélnek. Nem hallunk semmit a napi politikáról, nem ismerjük meg az akkori gazdasági helyzetet. Az egyetlen téma az evangélium terjedése, a létrejövő gyülekezetek élete. Uram, mosd át a szívünket, lényünket, hiszen mi olyan jól el tudunk beszélgetni a világ dolgairól, az üzletről, munkánkról, szenvedélyeinkről, napra kész ismereteink vannak politikáról, sportról, ismerjük az árakat, de olyan keveset beszélünk Rólad.

Jakab és a vének is fogadják Pált, elterjedt a misszió híre. Már tudják, hogy sok gyülekezet alakult. Pál lábában rengeteg kilométer van, sok mindent átélt, és mégsem magáról beszél. Nem élményeit sorolja, hanem azt beszéli el, mit tett Isten. Pál úgy látja, végig az Úr cselekedett, itt nem Pálon van a hangsúly, ő engedelmes eszközként megtette,a mit kért az Úr, elvitte a pogányok közé az evangéliumot. De az emberek életének megváltozása, a gyülekezetek létrejötte az Úr munkája. Egyedül Ő képes az emberek életét újjá formálni. Ő szabadít meg a bálványok, szenvedélyek rabságából, Ő oldotta fel a gonosz lélek kötelékeit, gyógyította meg a sántát, és adott élő hitet, azoknak, akik kérték.

Mennyit beszélünk mi magunkról, tetteinkről, eredményeinkről, és mily kevés szó esik arról, amit Isten tett. Miért van ez így? Talán nem is tapasztaljuk az Úr munkáját? Hiszen számunkra legtöbb esetben a munka a szervezést, javítást, építést jelenti. Oly ritkán tudunk az emberek szívében végbement változásról bizonyságot tenni. Miért? Mert nem az evangélium hirdetése a fő munkánk, nem rendelünk ennek alá mindent, és ma inkább építünk a modern tudomány eszközeire, mint az ige munkájára. Az ige hirdetői sem mindig várják, hogy a hirdetett ige által történjen valami, bűnbánat fakadjon a szívekben, és megtapasztalják emberek újjászületését. Az ige azért szól, hogy régi természetünktől megszabadítson, és új, isteni természet részesévé tegyen. Csak Krisztus természete segít rajtunk, ha csak a régit renováljuk, nem jutunk igazi, tartós eredményre. Elvégezte-e már bennem az Úr ezt a munkát? Új teremtés vagyok-e, vagy csak a régit akarom javítgatni? Mire építek: az Úr kegyelmére, vagy a saját erőmre, képességemre?

Azt is látjuk, hogy a Pál által képviselt evangélium és új élet dinamikus és üde. A Jakab által képviselet keresztyénség a zsidóság közt akarja magát jól érezni, belesüppedt környezetébe, el akarja kerülni a konfliktusokat, Pál pedig belemegy a konfliktusokba. Mindig a zsidóknak hirdette először az igét, de ők legtöbbször kilökték maguk közül, és keserítették az életét és akadályozták a munkáját. Pedig Pál soha nem kényszerítette őket semmire, csak hirdette nekik a Krisztust, és aki felismerte Jézusban a Megváltót, annak az élete, a törvényhez való viszonya is fokozatosan átalakult. Aki Krisztusban van, az folyamatosan ismeri fel az Úr akaratát. Meglátja, hogy Krisztus áldozata mindenkorra elég, nem kell ismételni, és tökéletes is. Minden bűnre kiterjed. Ő a tökéletes áldozat. Az apostol felvállalja a tisztulási szertartást, így bizonyítja, hogy az általa hirdetett evangélium nem erőszakos, és aki tanítvány, az szabad. Igen, Krisztus tanítványa szabad, nem azért cselekszik, mert fél valamitől, vagy kötelező megtenni, hanem szabadsága van arra, hogy megtegye, és arra, hogy ne tegye meg. Bármit tesz, Krisztust dicsőíti. Dicsőítse mindig Őt az életünk.

Magasztallak én téged

1. Magasztallak én téged, Isten, egeknek királyát, Hogy tőlem meszsze űzted A sötét éjnek homályát. Nem küldél rám betegséget, Sem egyéb ínséget, Épségben megtartottál, E napra engem juttattál.

2. Szívből könyörgök néked, Kegyes teremtő Istenem: :/: E napot is engedd meg Békességgel véghezvinnem, Akaratodat tanulnom, Útaidban járnom; Oltalmad béfedezzen, Kedvem kedved szerint légyen.

3. Igaz utadra taníts, Hogy veled együtt járhassak, :/: És tőled el ne taszíts, Hogy kísértetbe ne jussak. Jóvoltodból tarts meg engem, Én édes Istenem, Hogy a bűn csalárdságát, Észre vegyem undokságát.

4. Az igaz hitnek tüzét Bennem Krisztusért élesszed, :/: Gyarlóságomnak vétkét Soha szememre ne vessed; Fogadásodat tekintsd meg, Szent Fiadért tarts meg, Ki értem eleget tett, Törvény átkától megmentett.

5. Reménységgel ruházz fel, Ördög tőrébe ne essem, :/: Szívem hozzád gerjeszd fel, Ne csak hasznomat keressem. Atyafi szent szeretetet, Adj jámbor életet; Szeress, mint sajátodat, Kövessem akaratodat.

6. Szent Igédet vallanom Adjad tisztán, homály nélkül :/: És szolgádnak mondatnom Minden képmutatás nélkül; Kinccsel semmit sem gondolok, Más jutalmat várok: A szentek seregében, Tarts meg gyülekezetében.

7. E napot is engedd meg, Uram, békével megfutnom, :/: Hivatalom hasznával Magam s cselédim táplálnom, Hogy szent nevedet dicsérjem, Oltalmadat nyerjem: Testemnek megmaradást, Lelkemnek adj boldog szállást.

8. Uram, egyedül vagy jó. Te vagy út, élet, igazság, :/: De én életem gyarló. Gondolatom csak hamisság. Táplálj Krisztus szent testével, Itass szent vérével, Hogy örökké nevednek, Énekeljek Felségednek.

9. Hála légyen Atyának, Fiúnak és Szentléleknek, :/: Kitől minden jók vagynak: Ne engedj azért ördögnek Engem, igaz megváltottad, Gyenge juhocskádat: Lelkem a boldogságba, Vigyed a paradicsomba.

Isten áldásával.

Új barátok

J

óbnak elege van barátaiból, semmit nem érő szavaikból (Jób 16,1-17,1). Ilyesfélét eleget hallottam, tehát ők sem tudnak többet mondani, mint mások. Nem képesek igazi vigasztalást nyújtani, valóságos reménységet kínálni. De vajon mi, Isten mai gyermekei, tudunk-e mást mondani, mint az emberek többsége? Van-e olyan pluszunk, olyan tartalmunk, amivel csak mi rendelkezünk, és ami erőt és reménységet kínál a másik ember számára is? Hányszor nem érnek semmit a szavaink. Miért? Mert nincs mögöttük az élet bizonyságtétele. Nem hitelesíti az életünk. Hogyan hitelesíti? Úgy, hogy a mindennapokban aszerint élünk, amit tanítunk. Bizonyságot tesz az is, ahogyan a váratlan, nehéz helyzeteket megéljük. Hitvallás lehet, ha rálépnek a lábunkra, becsapnak az üzletben, megelőznek az orvosi rendelőben. Mi a bizonyságtétel? Ahogyan viselkedünk. Ha mi türelmesek vagyunk, és tudunk Istenről is beszélni, nemcsak másokról vagy a betegségünkről. Bizonyságtétellé válik, ha a nehéz helyzetben is dicsérjük az Urat, mindezt megtehetjük énekben és imádságban. Ahogyan Pál is cselekedett a filippi börtönben. Más emberek előtt mert imádkozni és Istent dicsőíteni. Mások előtt énekelek-e, tudok-e hálát adni? Pál apostol még börtönben is hálát adott az Úrnak. Még a betegségért, a próbákért is adhatunk hálát, mert ezek is lehetnek az Úr eszközei. Általuk megállít, elgondolkodtat életünk folyása felől, és Önmagához fordítja szívünket. Az Úr gyakran javunkra fordítja keserűségünket, nyomorúságunkat.

Hiányzik a beleélés képessége a barátoknál. Jób elmondja, hogy fordított helyzetben ő is tudna így beszélni. Nem gondolnak arra, hogy ők is lehetnének ebben a helyzetben. Lehetne fordítva is. Bele tudunk-e gondolni, én is járhatok így, és eljön az idő, amikor nekem lesz szükségem mások vigasztalására, segítségére? Sokat segít, ha elképzeljük magunkat abban a helyzetben, amiben a másik éppen van, mert akkor tudni fogjuk, mi mit is várnánk, mit szeretnénk, ha velünk tennének.  Urunk Jézus is azt helyezi a szívünkre, hogy amit szeretnénk, hogy velünk cselekedjenek az emberek, mi is azt tegyük velük. Tesszük-e? Nagyon ritkán gondoljuk végig, mit is szeretnénk, és még kevesebbszer tesszük vagy adjuk meg azt, amit mi elvárnánk.

Elmarad a cselekvés, csak beszélnek, de nem igyekeznek a sebeket, a fájdalmakat enyhíteni. Nem elég szavakban kifejezni az együttérzést, van, amikor többet beszélnek tetteink. Sőt, gyakran az lesz bizonyságtétel, ha előbb odafigyelünk a szenvedőre, meghallgatjuk, adunk neki egy pohár vizet, megigazítjuk a párnáját, megfogjuk a kezét.

Jób Istenhez fordul, mert bár körülveszik a barátok, mégis egyedül érzi magát. Hiába vannak vele, mégis maga van. Milyen gyakran megtörténik. Házaspárok páros magányban élnek, mert nem tanultak meg megállni, beszélgetni. Nem tartottak csendes órát együtt, nem beszélték meg Isten akaratát, és nem imádkoztak közösen. Ne engedjük elmagányosodni kapcsolatunkat, tegyünk meg mindent a páros magány elkerüléséért. Figyeljünk oda a másikra, mindarra, ami benne történik, és beszélgessünk az Úr dolgairól, Jézusról. Magány ellen a legjobb orvosság Isten keresése, az imádkozás. Mert Ő valóság. Aki őszintén keresi, az megtalálja, ezt ígéri is. Azért lett emberré Jézusban, hogy megtalálhassuk. Aki megismerte Őt, az tudja, ha emberek nincsenek mellettünk, Ő akkor is jelen van. A legjobb barát és a legjobb társaság az Úr Jézus.

Pál Jeruzsálembe tart, és útközben, ahol a hajó kiköt, vagy ahol gyalogosan keresztülmennek, megállnak és megkeresik a testvéreket (ApCsel 21,1-16). Olyan helyeken is vannak tanítványok, amelyeken Pál előzőleg nem járt. Tehát az evangélium hatalmasan terjed, nincs senkihez hozzákötve. Akik már megismerték az Úr kegyelmét, akik előtt felragyogott a Krisztus, maguk is beszéltek róla. Nem hagyták a bizonyságtételt az apostolokra, hanem megosztották mindenkivel a jó hírt. Nem sajátították ki, hanem elmondták, hagy hallja más is, hadd éljék át Isten munkáját minél többen. Mi is vigyük magunkkal az örömhírt, és adjuk tovább. Az evangéliumot nem kell, nincs miért szégyellni, még ha ki is nevetnek érte. Nincs az igénél, Isten kegyelménél jobb megoldás. Jézusnál nincs jobb barát, mert Ő még az életét is kész volt értünk odaadni.

A Szentlélek Pál előtt jár, és tudatja a testvérekkel, mi fog az apostolra várni. Ő azonban mindezt felkészítésnek veszi, és nem hátrál meg, hanem megy tovább. Jó látni, mennyire enged Jézusnak, nem magát menti, hanem kész oda menni, ahol a Gazda látni akarja. Kész vagyok-e mindig oda menni, ahol az Úr akar látni?

A tírusziak a tengerparton együtt imádkoznak Pállal. Nyílt terepen térdre borulnak, nem szégyellik, hogy imádságban lesznek együtt. Mi hányszor a kezünket sem merjük összetenni, vagy nem csukjuk be a szemünket, mert mit is fognak szólni. Az imádkozás egy nagyszerű lehetőség, bárhol és bármikor élhetünk vele. Általa a menny légkörébe kerülhetünk. Isten országának atmoszférája vesz körül. Az imádság kapcsolatot hoz létre köztem és Isten országa között. Ez a vonal mindenütt működik.

Nem megy onnan úgy tovább Pál, hogy ne keresné meg az Úr tanítványait.  Mennyire vágyakozik testvérekkel lenni. A hívő élet nem korlátozódik a templomi istentiszteletre. A barátok is a hívők közül kerülnek ki. Ez a természetes, és így kellene ennek lenni. Aki már Jézusé, az a testvérek közösségére vágyik, olyanokkal szeretne együtt lenni, akik szeretik Jézust. A baráti kör összetétele is arról beszél, kihez tartozok: Jézushoz vagy a világhoz? Olyan társra vágyakozik, aki szintén tanítvány és az Urat szolgálja. Eljutott Pál Cézáreába, itt is talál testvéreket, Fülöp evangélistát és a lányait.

Cézáreába érkezik egy Agabosz nevű próféta, megjövendöli mindazt, ami Pálra vár. A testvérek féltik Pált, nem akarják, hogy Jeruzsálembe menjen, de ő mindebből az Úr jelzését látja. Elfogják, pogányok kezébe adják, tehát így viszi az Úr őt előre. Még a pogányok is eszközök az Úr kezében. Pál azt is tudja, hogy az Úr Jézus is ezen az úton haladt, őt is átadták a pogányoknak, és Pál sem akarja ezt kikerülni. Tele van a szíve az Úr iránti szeretettel, és kész Érte meghalni is. Ez azonban nem olyan hirtelen beszéd, mint Péteré volt, hanem komoly vallomás. Mindenki tudja, hogy Pál komolyan beszél, hiszen már eddig is sokszor közel járt a halálhoz. Miért kész meghalni az Úr Jézus nevéért? Azért, mert neki az élet Krisztus, és a meghalás nyereség. Igen, nyereség, mert tudja, hogy a halál által Hozzá fog költözni. Azzal a Jézussal lesz együtt örökre, akit szeret, akit szolgált, akiért élt. Pálnak nem úgy nyereség a meghalás, mint a temetkezési vállalatnak, nem pénzt jelent ez a számára. A halál a Jézussal való örök életet jelenti. Ott lehet, ahol az Úr van, aki elment, hogy Pálnak is helyet készítsen. Tehát Pál Isten országába vágyakozik, én is oda vágyom, mert Vele lenni jobb mindennél.

JÉZUS, TE ÉGI SZÉP

1.  

Jézus, Te égi szép tündöklő fényű név,

Legszentebb énnekem e föld ölén.

Benned van irgalom, erőd magasztalom,

Terólad zeng dalom, ragyogj felém!

2.  

Az élet száz veszély, én lelkem, mégse félj,

Míg Ő hord karjain, hű Mestered!

Elhagynak emberek, mit árt, ha Ő veled,

Töröld le könnyedet: Jézus szeret!

3.  

Akaratod nekem mutasd meg szüntelen,

Ne rejtsd el, mesterem, tetszésedet!

Vezérelj így magad, mutasd meg utadat,

Idegen tájakon jár gyermeked.

4.  

Tisztíts meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen

Fényedből fénysugár az életem,

Míg a homályon át a lelkem otthonát,

Világosságodat elérhetem.

Isten áldásával.

Viselj gondot magadra!

E

lifáz csak mondja, és mondja, mintha valamit felolvasna (Jób 15,17-35). Nem az Úrtól kapott üzenetet mondja tovább, hanem amit megtanult, és most alkalmazza. Kötött szövegnek tűnik ez, hiányzik belőle a megértés és a szeretet. Most derül ki, hogy nem szeretetből jöttek, érdekbarátság lehetett ez. Hiányzik belőle az élő kapcsolat. Nem a személy a fontos Elifáz számára, egy ügyet akar megoldani. Nem kérdezte meg, milyen fájdalmai vannak, mennyire bírja, és mivel enyhíthetné azokat. Csak mondja a magáét, már nem is fontos az, akihez beszél.

Ha nem figyelünk az Úrra, és nem ápoljuk Vele és egymással a kapcsolatot, hamar kiüresedik. Minden kiüresedik, mert utántöltés nélkül elfogy a tartalom. Ha tudatosan nem figyelünk egymásra, akkor már csak élünk egymás mellett, de nincs igazi szeretetkapcsolat. Mindenki rohan, hajt, és eszközökké válunk. Csak az számít, amit megtermel, ami hasznot hoz. Elkopik a hűség is, ha nem az Úrból merítjük. Saját tartalékaink kimerülnek, és jönnek a pótszerek, mert valahogy bírni kell. Azonban Isten nem akarja, hogy így éljünk, utánunk jön, megkeres. Bárcsak meghallanánk hangját, és hallgatnánk is Rá. Mert gyakran az a probléma, hogy ha meghallgatjuk is az igét, már nem vesszük komolyan, nem úgy élünk, ahogy azt Ő kéri. Pedig Ő ismeri az életet, Ő tudja, hogyan is kell jó, minőségi életet élni, és hogyan juthatunk az örök életre.

Mégis azt látjuk, hogy a hívők jó része is a kortársakhoz igazodik. Ahogyan a világ alakítja dolgait, úgy tesznek ők is. A világ hozzáállása lett a minta pénzügyekben, férfi és nő kapcsolatában, a munkához való viszonyulásunkban. Az Úr azért hív ki a világból, hogy felmutassuk, lehet másképpen élni. De mindezt csak Vele. Azok képesek Isten országa szerint élni, akik Krisztusban vannak. Nagyon el vagyunk langyosodva, fel kellene ébredni, őszintén megtérni és világítani. Ki az első a számomra? Kire vagy mire töltöm el az időm java részét? Mennyi jut egy nap az Úrra? Tudom-e Őt keresni, Ő-e az első egy nap kezdetén, vagy valami mindig beelőzi? Pedig akkor lesz áldott a  napunk, ha már reggel elkérjük az útmutatást, ha megbeszéljük, mi is az Ő akarata erre a napra. Mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem? De nem elég megkérdezni, hanem a kapott válaszhoz is kell igazodni.

Olyan riasztgatós vigasztalás ez. Nagy bűnösnek akarja látni Jóbot, mintha nem ismerné eddigi életét. A bűnösök sorsát festi le előtte, úgy gondolja, ettől majd Jób megijed, és megteszi, amit Elifáz kér tőle. Talán mosolygunk meg szörnyülködünk ezen, pedig hányszor lehet ezt tapasztalni. Örömhír helyett törömhírt viszünk, addig gyötörjük a másikat, amíg mindent meg nem vall és látványosan meg nem tér, mindezt azért, hogy szabaduljon tőlünk. Hiányzik Isten Lényének leírása, nem teszi vonzóvá az Urat. Végig kell gondolni, mit hirdetünk mi? Örömhírt? Valóban azt? Milyen könnyen el lehet csúszni, csak dörgünk, fenyegetőzünk, és elfelejtkezünk a kegyelemről. Talán nem is tudjuk Isten országát úgy leírni, hogy az vonzó legyen. Az emberek előtt úgy jelenik meg a hívő élet, mint amelynek a lényege: nem szabad. Pedig Pál szavára is azért lett sok pogány krisztuskövető, mert meglátták Jézus páratlan nagyságát és az Országa semmihez sem hasonlítható gazdagságát, a krisztusi élet minőségi tartalmát. Megtapasztalták a belső változást és az Úr Jézussal való élő kapcsolatból fakadó elmúlhatatlan boldogságot. Állítsuk Krisztust úgy az emberek elé, hogy örömmel válasszák és induljanak el követni Őt. Aki találkozik a bűnösök iránti szeretetével, az magától teszi le a kezébe bűnös szívét. Azt nem kell gyötörni, mert a jobbat fogja választani.

Milétoszban Pál elbúcsúzik az efézusi vénektől (ApCsel 20,17-38). Készek ide elmenni, hogy találkozzanak az apostollal. Mondhatnánk, presbiteri gyűlést hív össze, és mennek, senkinek nincs más elfoglaltsága, mert szeretik Jézust. Megtették a két település közötti távolságot, utaztak, fáradságot vállaltak Jézusért, az igéért. Van-e bennem ilyen vágy? Kész vagyok-e az igéért fáradságot vállalni, áldozatot hozni?

Mennyire a Lélekre van hangolódva az apostol, tudja, hogy már nem lesz újabb missziói út. Másfelé viszi őt az Úr. Ma is lehetséges így a Lélek vezetésére bízni magunkat. Figyeljük útmutatását. Megismerjük Pál szívét, és azt látjuk, hogy Krisztus él benne. Ő, a Tőle kapott szolgálat  a legfontosabb számára. A bizonyságtétel vágya viszi előre, hajtja, hogy megismertesse a kegyelem evangéliumát. Ehhez a kegyelemhez mindenki jöhet. Isten azt akarja, hogy a bűnösök rádöbbenjenek, halálra vannak ítélve, de be lehet nyújtani a kegyelmi kérvényt. Aki ezt megteszi, számíthat a büntetés elengedésére, tehát kegyelmet kap. Miért? Mert jó ügyvédje van? Tulajdonképpen igen, a Szentlélek a Pártfogó, aki odaáll Isten elé, és azt mondja, már ki van fizetve, rendezve van. Ki rendezte? Jézus! Igen, Jézus rendezte a kereszten. Halála eltörli bűneinket. És Pál örömmel tett erről bizonyságot. Aki pedig kegyelemben részesül, az egy új életet kezdhet Vele. Mert a kegyelmet arra kapjuk, hogy Szabadítónkat követve, Isten akarata szerint éljünk. A kegyelmet nyert elítélttől is elvárják, hogy ne folytassa tovább korábbi bűnös életét. Változzon meg. Jézus azért szül újjá, hogy most már ne a bűnt cselekedjük, hanem új életben járjunk.

Pál apostol élte is mindazt, amit hirdetett. Úgy megragad, ahogy elmondja: „nagyobb boldogság adni, mint kapni”. De ez nem liturgiai elem, nem a szószékről hirdeti ki mások felé, hogy adakozzanak, hanem maga is adott. De nem néhány fillért, hanem saját keresetéből támogatta a rászorulókat. Felismerte, hogy nem azért keres kétkezi munkájával, hogy azt mind magára költse, felélje, hanem azért, hogy segíthessen másokon. Kérjük az Urat, tegye ezt számunkra is valósággá, ismerjük fel, hogy nem a fogyasztás az élet, nem kell felélni mindent, amink van. Mi már azt is előre feléljük, amit még meg sem kerestünk. A hitelek felvétele, a részletre való vásárlás által már jó előre elköltjük több évtized keresetét. Azt költjük el, amiért még nem dolgoztunk meg, ami még tulajdonképpen nincs. Az Úr könyörüljön rajtunk, és adja meg, hogy készek legyünk változtatni. Ha ma mindent felélünk, ha elköltjük a jövőt, mi marad az utánunk jövőknek?

A véneknek, és mindazoknak, akik ott vannak Pál körül, elmondja: viseljenek gondot magukra és a nyájra. A hívők, különösen a vének feladata a nyáj, a gyülekezet gondozása. Azonban erre csak akkor lesznek képesek, ha magukra is gondot viselnek. A gondviselés nem elsősorban a testünk karbantartását jelenti, hanem a lelkünkét. Csak az tud másokat gondozni, aki odafigyel lelki egészségére, hite növekedésére. Ehhez elengedhetetlen a naponkénti bibliaolvasás és tanulmányozás. El kell merülni az igében imádságos lelkülettel. Mert aki nem ismeri Isten szavát, és az Úr Jézust sem, az bajosan tudja másokkal megismertetni. Aki nem tudja, mi Isten akarata, nem lesz képes a másikat az Úr akarata felé irányítani.

Eltévedtem, mint juh, Eltévedtem, mint juh

1. Eltévedtem, mint juh, El-tévedtem, mint juh, A bűnösök útjára, Ó, segíts, Jézusom, Őriző pásztorom, Hogy ne jussak romlásra. Te ontál drága vért Elveszett juhokért, Viselj gondot a nyájra.

2. Én is juhod vagyok, Én is juhod vagyok, Nyájadnak legkisebbje, :/: Kit te megtéríthetsz, Bűnből kivezethetsz A szép kies helyekre. Kérlek azért hitből, Töredelmes szívből, Fogadj, végy kegyelmedbe.

3. Ím, előtted állok, ím, előtted állok, Ajtód előtt zörgetek, :/: Bár titkos bűnökkel És nyilván lévőkkel Vétkeztem teellened: Kérlek mindazáltal, Nagy irgalmassággal Fogadd vissza gyermeked.

4. Bár a hit szívemben, Bár a hit szívemben Oly kicsiny, mint mustármag, :/: Mégis bármi gyenge, Szentlelked nevelje, Nevelje fel nagy fának, Hogy terjedjen ága És legyen virága Kedves néked, Urának.

5. Míg porsátoromban, Míg porsátoromban Tartasz, mint egy tömlöcben, :/: Nevelj igaz hitben, Munkás szeretetben, Hogy élhessek itt bölcsen És kimúlásomig, Utolsó órámig Tisztemet hűn betöltsem.

6. Szállj le, Uram, hozzám, Szállj le, Uram, hozzám, Jöjj, ó, Jézus, sietve, :/: Vágyakozó szívvel, Kiterjesztett kézzel Várlak immár epedve, Hogy veled mennyekbe, Örömmel menjek be Ábrahám kebelébe.

Isten áldásával.