Isten temploma

 

D

ávid menekülése rossz döntés volt. Nehéz helyzetbe hozta magát, mert fel kell vonulnia Izráel ellen a filiszteusokkal együtt (1Sám 29,1-11). Ákis Gát királya megbízott Dávidban, azt gondolta, teljesen átállt hozzájuk, ezért magával viszi a harcba. Izráel felkent királya, a Góliátot legyőző harcos, most Isten népe ellen vonul csatába.  Mindez annak a következménye, hogy féltette az életét, és már nem bízott az Úrban.  Meglazult a kapcsolata Istennel, úgy vélte kimerültek Isten lehetőségei és saját kezébe kell vennie a sorsát.  Amikor saját kezünkbe vesszük az ügyeket, és már nem hisszük, hogy segítségünk nélkül is megment az Úr, elrontjuk a dolgokat, bajba kerülünk. Így volt Dávid. Vajon hogyan lehet ebből jól kijönni. Nagyon szorul a kapca, de meg kell látnia Dávidnak, hogy Istennél semmi sem lehetetlen. Nincs olyan szorult helyzet, amiből ne tudna kihozni.  Nekünk is ezt a szívünkbe kell zárni. Mégpedig úgy, hogy a veszélyben is higgyem, az Úr mellettem van.  Ő nem hagy magamra, megcselekszi azt, amit én nem tudok.  De ehhez Rá kell bíznom teljesen magam. Korábbi tapasztalatokra építve hihetem, hogy Ő most is megment. Meg van Istennek a terve, ami alapján cselekedni fog, ezért nem kell nekem pótmegoldásokat keresni. Isten megoldása mindig jobb, mint az enyém.

Isten azonban a filiszteus vezérekben bizalmatlanságot támaszt, így Dávidot elküldik, nem kell harcba menni népe ellen. Csodálatos az Úr, megmenti gyermekét attól, hogy saját népe ellen harcoljon. Megóvja őt, hisz nemsokára fordulat áll be az életében.  Dávid még nem tudja, mennyire közel van a szabadulás és az új élet pillanata.  Beteljesedik az ígéret, véget ér a bujdosás.  Dávid nemrég még úgy gondolta el fog veszni Saul keze által, Isten azonban cselekszik, Saul fog ebben a csatában elveszni, és Dávid előtt szabaddá válik az út. Amikor teljesen reménytelennek látjuk az életünket, az Úr beavatkozik, és olyan szinten, amit el sem képzelünk.  Talán úgy gondoljuk, sokáig húzódik még az a dolog, és kiderül, közel a szabadulás.

Ne mi akarjuk megmenteni az életünket, hanem engedjük, hogy az Úr cselekedjen. Akkor mit tegyünk mi?  Várjuk Őt, várjuk, amíg megnyitja a továbblépés kapuját? Hogyan várjuk? Hittel, és bizonyságtevő élettel.  Úgy éljük meg a nehéz pillanatot, hogy mindenki lássa, mi az Úrban bízunk, és Tőle várjuk a segítséget.

Isten országában nem az emberek személyén van a hangsúly (1Kor 3,6-23). Fontosak, mert ők hirdetik az evangéliumot. Ember mondja el mit tett érte az Úr Jézus a kereszten.  Ember által szól Isten igéje, de Pál látja, hogy ezek az emberek szolgák csupán. Az Úr Jézus Krisztus szolgái mindazok, akik átadták az életüket. Az a feladatuk, hogy megcselekedjék, amit a Gazdájuk mond nekik. A szolgák az Urukért élnek.  Nagy veszély, hogy túlértékeljük az Úr szolgáit, legyenek igehirdetők, evangélisták, tanítók, pásztorok. Hozzájuk kötődik a hitünk, pedig az ige rámutat, szolgák csupán.  Miért? Nem az igehirdető formálja az embereket? Jó tudnunk, nem mi változtatjuk meg a másik embert. Nem mi adunk új életet. Egyetlen ember sem képes erre.  Mi az Úrtól kapott vetőmagot hintjük a földbe, és azt gondozzuk. A lényegi munka az Úré. Ő adja a növekedést.

Isten az, aki munkálkodik az ige által. Az ige olyan, mint a vetőmag, élet van benne.  MI elvetjük, öntözzük, de az életet az Úr adja. Jó látni, hogy ma is ad még új életet azoknak, akik Hozzá jönnek. A növekedést is Isten adja. Ez is fontos, nemcsak az életet, hanem annak a növekedését is Ő adja. Ehhez szükséges az állandó kapcsolat. Öntözni, gondozni kell a magot. Hogyan?  Az ige olvasása által. Az ige által növekedik a hitünk.

Pál alapozta meg a gyülekezetet.  Az alap Krisztus. Csak ott van gyülekezet, ahol Krisztusra épül a közösség.  Ott, ahol az Ő nevében jönnek össze, ahol Őrá épülnek az életek. A növekedés is kegyelem.  Jelzi, Isten nemcsak elvetteti a magot, nemcsak ültet, hanem gondja van rá. Végigkíséri a mag és majd az új növény életét.  Aki elkezdte bennünk a jó dolgot, az véghez is viszi. Nem Istenen múlik!  Azonban az is lényeges, hogy engedjük, hogy formáljon, végezze a munkáját.  Engedjük, hogy bizonyságtevő életté formáljon. A mustármag példázatából megtudjuk, nem azért vetik el a magot, hogy majd egy nagy díszfa legyen belőle, hanem olyan fa, ami a madaraknak fészket biztosít. A gyülekezetet azért ülteti bele az Úr a világba, hogy az Isten nélkül élő, de szomjazó lélek és kereső ember meglássa, van hová menni. A gyülekezet feladata a kereső lelkek befogadása.  A gyülekezet Isten rendelője. A bűn által tönkrement életek itt állhatnak helyre.  De vajon így van-e?  Árad-e a gyülekezetekből a hívő emberekből ez az üzenet. Gyertek, mert itt megkapjátok azt, amit a világ nem tudott megadni. Itt van gyógyulás, szabadulás, új, minőségi élet. Itt helyreáll Istennel a kapcsolat.

Az alapra építeni kell? De mit építünk?  Építünk rá? Építünk a Krisztusra? Mert az alapra való építés nem elsősorban létszámgyarapodást, vagy épületek karbantartását jelenti.  Hanem életek Krisztushoz vezetését. Az alapra akkor építünk, ha másokhoz eljuttatjuk az evangéliumot, és hívővé lesznek.  Az alapra épített érték, ami megmarad, a megtért, megszabadult életek.

A hívő ember Isten temploma.  Igen, végül is Isten is épít templomot, olyan helyet, ahol Ő jelen van. De ez a templom már nem kőből, hanem emberi életekből épül. A templom a lényünkben jön létre.  Isten a Szentlélek által a Neki átadott szívbe költözik. Az Ő jelenléte tesz templommá minket.   Ez azt üzeni, hogy az életünkben meglátszik Isten jelenléte.  Nem láthatjuk Őt személyesen, de övéi által mégis láthatóvá válik. Ha Isten temploma az életem, akkor az meglátszik.  Fektessünk hangsúlyt erre, és úgy éljünk, mindenki vegye észre, Isten jelen van bennem. Ezért fontos, hogy a templomra vigyázzunk, ne szennyezzük be oda nem való dolgokkal. Aki még nem tudja, hogy teste a Szentlélek temploma, az mindent megtesz, de akinél már változás történt és új emberré lett, nem a világ szokásait követi.  Épületeinkre vigyázunk, sok helyről kitiltották már a dohányzókat, ki van téve tilos a dohányzás, az alkoholfogyasztás.  Ha valaki a tiltás ellenére rágyújt, felháborodunk. Miért nem háborodunk fel akkor, amikor Isten templomát, a testünket tesszük füstölővé, italméréssé, parázna intézménnyé?  Adjunk hálát az Úrnak, amiért ilyen megtiszteltetésben lehet részünk, templommá lehetünk. A Lélek által bennünk lakik. Engedjünk Isten Lelkének, tanácsához igazítsuk tetteinket!

 

 

Az egyháznak a Jézus a fundámentoma

 

1. Az egyháznak a Jézus a fundámentoma, A szent Igére épült fel lelki temploma. Le-

szállt a mennyből hívni és eljegyezni őt, Megváltva drága vérén a váltságban hivőt.

 

2. Kihívott minden népből egy lelki népet itt, Kit egy Úr, egy keresztség és egy hit egye-

sít. Csak egy nevet magasztal, csak egy cél vonja őt, És egy terített asztal ád néki új

erőt.

 

3. A világ fejedelme feltámad ellene, Vagy hamis tudománytól gyaláztatik neve, S míg

egykor felderül majd az Úrnak hajnala, Csak virrasztói kérdik: „Meddig az éjszaka”?

 

4. Sok bajban, küzdelemben meghajszolt, megvetett, De szent megújulásért És békéért

eped, Míg látomása egykor dicsőn teljesül S a győzelmes egyház Urával egyesül.

 

5. A három-egy Istennel már itt a földön egy S az üdvözült sereggel egy nép és egy se-

reg. Ó, mily áldott reménység: ha itt időnk lejár, Te boldog szenteiddel Fenn Nálad béke

vár!

 

 

Isten áldásával.

 

 

Csecsemő vagy felnőtt?

 

D

ávid egyre nehezebb helyzetbe kerül a filiszteusoknál, a maga választotta menekülési vonal bajba sodorja (1Sám 28,1-25). Aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt. Ha most nem is veszti el az életét Dávid, mert az Úr majd könyörül rajta, nehéz pillanatokat él át. Háborúba kell vonulnia Izráel ellen. Az Isten által elhívott és felkent király saját népe ellen kell, hogy fegyvert fogjon. A világ soha nem megoldás, aki szövetkezik vele, vagy tőle vár oltalmat kínos helyzetbe kerülhet.  Isten népével is szembeállít a világ, ezért jó, nemet mondani, és nem hozzá menekülni.  Soha ne feledjük, az Úr megmenti övéit, és ha nem, akkor pedig hazavisz.  Jobb vállalni az Úrért a szenvedést, az üldözést, mint ilyen helyzetbe keveredni. Tulajdonképpen akkor jönnek az ilyen gubancok, amikor  a szenvedést el akarjuk kerülni, vagy hamarabb akarunk kikerülni belőle. Jobb várni az Úr szabadítására.

A filiszteusok hatalmas sereget vontak egybe, Saul teljesen megrettent. Látta, hogy itt nincs esélye. Elkezd kapkodni. Elsőre nem is kapkodás, úgy gondoljuk, mert megkérdezi az Urat. Erre bólintunk, helyes, ezt kell, mielőtt bármit teszünk, kérdezzük meg az Urat.  Megdöbbentő, Isten nem válaszolt. Kétségbeejtő a helyzet, jön az ellenség, dönteni, és tenni kell valamit, és nem válaszol Isten? Akkor minek kérdezzem, ha úgysem ad választ? Ezt mondhatnánk, azonban ez csak olyan kapkodás, megrémült, és Istenhez fordul, de korábban nem tette.

De miért nem válaszolt Isten? Nagy a baj, hát nem segít? Sámueltől megtudjuk a választ, azért nem felel Isten, mert amikor szólt, akkor Saul nem hallgatott Rá, és nem tette, amit mondott az Úr. Isten nem a levegőbe beszél. Gyakran azt gondoljuk, Isten mond, amit akar, és mi is tesszük, amihez kedvünk van, úgysem történik semmi, Isten elnézi. Hányszor csak elolvassuk az igét, de nem tesszük, mert nem vesszük komolyan, hogy Isten szól, ezt Ő parancsolja.  Vegyük mindig komolyan az igét, mert ha nem tesszük, ne csodálkozzunk, ha egy idő után nem szól.  Mert minek szóljon, ha úgysem hallgatunk Rá. Azt is láthatjuk, milyenek is vagyunk, mi engedetlenkedünk, Isten nem szól, és nekünk áll feljebb, miért nem szól? Nem így szoktuk? Zúgolódunk, letámadjuk az Urat, nem segített, hagyta, hogy egy tragédia megtörténjen, vagy nem adott választ, pedig annyira kértem.  De azon nem háborodunk fel, hogy Isten mondott valamit, és nem tettük meg.  Magunk ellen nem lázadunk, pedig ha az Úr nem szól, meg kell keresni, mikor kaptunk üzenetet utoljára, és vajon megtettük-e? Ha nem akkor tartsunk bűnbánatot, és ha lehet, korrigáljunk, tegyük, amit mond. Saul sok időt kapott, hogy rendezze a dolgokat, de nem tette.

Hogyan korrigálhatott volna Saul? Miként javíthatta volna a hibát? Én úgy látom, egy igazi hőstettel.  Át kellett volna adnia a hatalmat Dávidnak. Már rég tudta, hogy Isten őt választotta. Ez hőstett lett volna.  De legalább annyit kellett volna tennie, hogy visszahívja a sereghez.  Nem harcol Dávid ellen, hanem összefog a filiszteusok ellen. Azonban olyan nehezen fogadjuk el, hogy Isten másképp akarja, nehezen engedünk, és nehezen adjuk fel saját énünket, akaratunkat. Saul maga akarja megmutatni.

Ebből rossz út lesz.  Azért is meg akarja mutatni, majd ő kicsikarja a választ Istentől.  Nincs bűnbánat a szívében, nem alázattal közeledik, hanem Istenhez is erővel.  Ha nem felel, majd megtalálja a módját, hogy kitudja akaratát. Ez rossz elképzelés, rossz minta.   Istent nem lehet kényszeríteni.

 Tiltott útra tér, halottidőzőhöz fordul.  Ez mindig rossz irány.  Ne a jósokat keressük, hanem az Urat.  Akkor is, ha úgy gondoljuk, nincs válasz. Legyünk türelmesek, és közben vizsgáljuk meg a szívünket. Keressük meg, miért nem halljuk a választ?  Ha így teszünk, akkor az Úr meg fogja mutatni, mi a probléma. Várjunk az Úrra, és ne keressünk külön forrásokat, tiltott utakat.

Az apostolhoz kérdéseket intéztek a Korinthusiak, és Pál most válaszol (1Kor 3,1-5). Elmondja, amikor ott volt, nem beszélhetett velük úgy, mint lelkiekkel, mert a hitben még csecsemők voltak. A csecsemő pedig még nem bírja el a kemény eledelt.  Mindez mutatja, hogy a hitben megvan a növekedés tempója, nem lehet sietni. A lépéseket be kell tartani. Hiába ugrunk azonnal a keményebb dolgok felé, ha még az alapok sem biztosak. Aki rendszeresen táplálkozik, el fog jutni a felnőtt korra. Az ige táplál, és elvégzi a növekedés munkáját.  Ehhez türelemre is szükség van. Előbb ismerjük meg az evangélium alapjait, erősítsük kapcsolatunkat az Úrral, és közben megtapasztaljuk, hogy egyre előrébb tartunk. A hitben való növekedés fontos feltétele az engedelmesség.  Amit megértek azt beépítem az életembe. Már ahhoz igazodok az élet kérdéseiben. Korinthusban az volt a gond, hogy nem ültették át a gyakorlatba, amit az apostoltól tanultak. Meghallgatták ugyan, de amikor problémák keletkeztek, régi beidegződéseik szerint reagáltak rájuk. Ezt testinek nevezi az apostol. Aki még a régi, tehát megtérése előtti szokások, hagyományok, vagy a környezet véleménye alapján cselekszik, az még kiskorú, testi ember.

Ebben a gyülekezetben irigyek voltak, versengtek, és az Úr Jézus annak idején pont ilyen helyzetben mondja a tanítványoknak, köztetek ne úgy legyen, mint a világban.  Meg kell vizsgálni a szívünket, mi van bennünk? És ha azt látjuk, még a világ indulatával vagyunk telve, akkor kérjük Urunkat, hogy tisztítson meg, és töltsön fel teljesen önmagával. Tegnap olvastuk, a Szentlélek a hívő ember tanítója, így kérjük Őt, tanítson és mutassa meg az igén keresztül a helyes lépést.

Nem az a gond, hogy akkor még kisdedek voltak a hitben, hanem az, hogy a levél írásakor, évek múltán is azok.  Már lelkieknek kellene lenniük.  Mi hol tartunk? Azért fontos kérdés ez, mert sokan nem egy két éve járunk hitben, hanem évtizedek óta. Mit mond ránk az Úr? Nekünk is azt mondja, még most sem bírjátok el a kemény eledelt?  Amikor megsértődünk, és nem megyünk többet ige közelbe, vajon nem kiskorúságunkat bizonyítjuk. Vagy amikor visszavágunk, magunkat védjük, és úgy élünk, ahogy a világ, akkor felnőttnek mondhatjuk magunkat? Azért szól az ige, hogy változtassunk. Kiáltsunk, hogy Urunk könyörüljön rajtunk.

 

 

 

Lelki próbáimban, Jézus légy velem

 

 

1. Lelki próbáimban, Jézus légy velem, El ne tántorodjék tőled életem. Félelem ha bánt,

vagy nyereség kísért, Tőled elszakadnom ne hagyj semmiért.

 

2. Ha e világ bája engem hívogat, Nagy csalárdul kínál hitványságokat: Szemem elé ál-

lítsd szenvedésidet, Vérrel koronázott, szent keresztedet.

 

3. Tisztogass bár bajjal olykor engemet: Kegyelmeddel szenteld szenvedésemet; Bár e

test erőtlen: te oltárodon Keserű pohárral, hittel áldozom.

 

4. Ha halálra válik testem egykoron: Ragyogjon fel lelked e hitvány poron; Ama végső

harcon rád bízom magam: Örök hajlékodba fogadj be, Uram!

 

 

 

Isten áldásával.

A Tanító

 

M

eglátjuk igénkből, hogy ha nincs igazi bűnbánat, és nem bízom magam szívből az Úrra, akkor nincs életváltozás (1Sám 27,1-12). Igazi megtérés nélkül minden marad változatlan. A királyi könnyek sem jelentenek semmit.  Hiába sírt Saul, de mivel bánata nem szívből jött, és nem az Úr előtt sírt, nem változott meg.  Az érzelmi hullámzás nem  azonos a szívbéli bánattal, és az életváltozással. Hiába fogadkozott Saul, és hívta haza Dávidot, a szíve nem változott.  Továbbra is üldözi az Úr elhívottját.  Ne engedjük magunkat megtéveszteni érzelmeink által.  Nem az érzelmek kitörése jelzi, a megtérést, nem is egy imádság elmondása, vagy az, hogy előremegyünk, amikor a megtérőket az igehirdető hívja. Ezek csupán látványelemek.  A megtérést mindig az életvitelünk, a magatartásunk és gondolkodásunk megváltozása mutatja.  Amikor Jézusnak átadom az életemet Ő lesz az Úr életem felett. Leszálltam a trónról, és kimondom, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan Te, Uram. És innentől kezdve azt teszem, amit mond, engedelmeskedem az én Uramnak, úgy ahogyan a rabszolga engedelmeskedik Ura szavának. Saulnál nincs változás, marad minden a régiben, továbbra is gyűlöli Dávidot, és nem azt teszi, amit az Úr mond neki.

Dávid nem bízik Saulban, látja, hogy mindaz, amit elmondott, nem őszinte.  És most úgy tűnik belefáradt a bujdosásba.  Valószínűleg azt várta, a királyt meggyőzi a két eset a szándékairól. Végre felismeri, hogy Dávid nem akarja bántani, nem tör az életére, de nem így történt. És elcsüggedt. Levette szemét az Úrról, és úgy látja, hogy mégis meg fogja Saul őt ölni. Mégis el kell vesznem Saul keze miatt, csüggedés a javából. Hogyan? A Góliátverő elcsügged? Igen! Miért? Mert nem Istenre emeli tekintetét, és megfeledkezik elhívásáról, és felkenetéséről. Nem arra gondol, ha kétszer megmentett az Úr, meg fog harmadjára, és negyedjére is menteni.  Az ígéret áll, és nem halok meg addig, amíg el nem végzem az Úrtól rám bízott szolgálatot.

Mivel Dávidot ismét a félelem irányítja, és nem az Úr szava, maga akarja megmenteni az életét.  Megtervezi, hogyan szabadulhat meg.  Talán úgy gondolkodtak, mint oly sokan. Segíts magadon és az Isten is megsegít.  Azonban pont Dávid életében látjuk mennyire nem igaz ez a mondás. Az ördög súgja, hogy segíts magadon. A Biblia azt üzeni, Isten azt kéri: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, és én megszabadítalak” (Zsolt 50,15)! Mennyire más ez, mint a mondásunk, és ez az igei, ez a valóság. Isten nem azt mondja, segíts magadon, mert ha magunkon segíteni tudnánk, Neki nem kellene beavatkozni. Akkor az Úr Jézus nem hal meg a kereszten.  Ő azt mondja, hívj engem, és én, megsegítelek. Mindig ez a biblikus útmutatás. Bajban vagyok, félek, hívjam Őt, mégpedig elsőre. Ne csak azután, amikor magam próbálkoztam, vagy elkészítettem a tervet. Forduljak az Úrhoz azonnal.

Dávid most nem így tett. Emberileg jónak tűnik. Mit lehet tenni, külföldre megyek, az a megoldás. Azonban Isten gyermeke, egy zsidó ember, egy jövendő király, ne az ellenségnél keressen oltalmat. Ez rossz bizonyságtétel. Azt üzeni, Isten nem képes ott segíteni rajtam, ahol vagyok.  Amikor a világtól kérjük és várjuk a segítséget az rossz bizonyságtétel. Isten gyermeke, és az egyház, mindig az Urat várja. Az legyen a jellemző ránk, hogy az utolsó pillanatig Rá várunk.

Amikor   magunk választotta segítség szerint élünk mindig bajba kerülünk. Alakoskodni, hazudni kell. Mert ez a  világ módszere.  Dávid gyilkol és hazudik. Rossz irányba halad, nem a filiszteusok veszik át Dávid szokásait, hanem ő igazodik hozzájuk. Úgy él és cselekszik, mint a filiszteusok.  Ezért jobb mindig Istentől várni a szabadítást. Saját ötleteink nem mindig visznek jó irányba.

Pál elmondja, ő Isten csodálatos, titkos bölcsességét szólja (1Kor 2,6-16). Azt, amit a Szentlélek kijelentett neki Krisztusról, és az Ő munkájáról. Fontos, hogy ő azért ismeri Isten titkos bölcsességét, mert a Lélek jelentette ki. És akik nem voltak Istennel élő kapcsolatban, akik nem ismerték meg az Ő kegyelmét, azok előtt rejtve maradt.  Iste olyat készített az Őt szeretőknek, amit az ember szíve meg sem gondolt.  Tehát nem az ember teszi jóvá a világot, Istennek van terve egy jobbra, és ez a jobb az új teremtés. Benne van ebben, hogy az igét, és Isten akaratát csakis a Szentlélek által érthetjük meg.

Aki Krisztusban van, az Isten Lelkét kapja, és általa megismerhetjük Isten dolgait és ajándékait. Pál kitér arra is, aki nem lelki ember nem fogadja el Isten dolgait, mert nem érti.  A Szentlélek nélkül nem értjük mit is akar az Úr velünk, és nem látjuk a világgal való tervét sem. Ezért nem elég az igét csupán emberi képességekkel tanulmányozni, mert csak Isten Lelke képes feltárni annak mélységeit. A Szentlélek nélkül csak a felszínt kapirgáljuk.  Ha nem Ő vezet és tárja fel a titkokat, rossz következtetéseket kapunk.  Lélek munkája nélkül megtéveszthetők vagyunk.  Mert Isten Lelke ad világosságot, ezért amikor olvassuk, tanulmányozzuk, figyeljünk a Szentlélekre.  Az ige szerint a hívő ember tanítója a Szentlélek.  Ő tanít meg minket arra, amit tudnunk és hirdetnünk kell. Eszünkbe juttatja az igét, Isten üzenetét. Ezért fontos, hogy mindig a Lélekre figyeljünk. Minden emberi tanácsot, véleményt rendeljünk alá a Szentlélek útmutatásának. A Szentlélek tankönyve a Szentírás.

 

 

 

Jövel, ó áldott Szentlélek

 

 

Jövel, ó áldott Szentlélek! Gerjeszd fel híveidet,

:/: És szent munkájukban vélek Közöld

kegyelmeidet, Hogy szívük egyenesen

Az Úrra függesztessen.

 

 

Isten áldásával.

 

 

Hitünk Isten erején nyugodjék

 

D

ávid ismét kiszolgáltatott helyzetben talált Saulra, minden azt súgta, itt a kedvező alkalom (1Sám 26,13-25). Ő azonban nem élt ezzel vissza. Nem igyekezett saját kezével segíteni magán, hanem inkább bizonyságot tett. Ez a magatartása bizonyságtétel, hatalmas beszéd az Istenhez való tartozásáról. Mert az életünk a tetteink mindig arról beszélnek, kiéi vagyunk, kit is szolgálunk. Arról beszéltünk, hogy ezek az élethelyzetek próbák Dávid számára, tanulási folyamat, amikor az Úr formálja őt.  De egyben bizonyságtétel is.  A jelenlevők láthatják, Dávid nemcsak beszél, hanem, amit mond, amit hisz azt cselekszi is.

Mennyire más ő, mint Saul a korábbi történetben is megkegyelmezett neki Dávid. Nyilvánvaló volt, hogy nem tör az életére.  Saul sírva ismeri el, hogy Dávid igazabb nála, mert ő rosszat tett a vejével, de Dávid jót cselekedett vele, megkímélte az életét. Az Úr áldását kéri Dávidra, és ennek ellenére ismét üldözőbe veszi.  Saul csak a szájával Isten gyermeke, a szívével és az életével nem. Csak mondja, amit mond, de nem aszerint cselekszik.  Vizsgáljuk meg az életünket, nálunk egyensúlyban van-e a szó a tetteinkkel?  Mondjuk, megvalljuk, hogy Jézus tanítványai vagyunk, és meg is látszik ez? Van különbség az életünk és a környezetünk között. Világítunk, amint Dávid is tette? Dávid élete nagyon különbözött Saulétól, átsugárzott rajt a hit, és ez tettekben is megnyilvánult.

Dávid megkímélte Saul életét és ez a királyt megrendítette.  Kimondja, vétkeztem! Olyan szépnek tűnik, végre meglátja a valóságot Saul, felismeri, hogy ő vétkezett, és kész visszafogadni Dávidot.  Azonban Dávid nem bízza rá magát, és nem megy vissza vele.  Tudja, hogy nem valóság, amit a király mond. Miért?  Mert nem változott meg igazán.  Nem tért vissza az úrhoz, és mait mond, az a pillanatnyi érzelmeinek a megnyilvánulása.  Talán akkor így is gondolja, de a szívét nem Isten uralja, és úgy változik az elhatározása, mint a fáraóé. Ő is többször azt mondta, elengedi Izráelt, de mégsem tette.  Miért? Mert a szíve nem volt Istené, nem hódolt meg az Úr előtt. Ha összehasonlítjuk Sault és a fáraót, akkor azt látjuk hasonló módon cselekednek.  Saul szíve sem másabb, mint a fáraóé. Mindez jelzi, nem elég formálisan beleszületni Isten népe közé, belülről is újjá kell születni.  Ezt követően pedig állandó és élő kapcsolatban járni az Úrral.

Jó elcsendesedve, az ige által magunkba tekinteni.  Hányan vannak úgy, mint Saul, egy nagyszerű pillanatban fellelkesülnek, még bűnvallást is tesznek az Úr előtt. Kimondják, befogadják Őt, de azt követően továbbra is úgy élnek és cselekednek, mint korábban.  Továbbra is a régi természetük vezérli őket.  Nem elég a formalitás, a szájhívőség, az Úr Jézus Krisztus őszinte megtérést kér. Azt akarja, hogy valóban életünk Ura legyen.

Pál apostol bizonyságot tesz Isten erejéről, és meglepő, ez az erő a megfeszített Krisztusról szóló igehirdetésben nyilvánul meg (1Kor 2,1-5).  Isten az igehirdetés bolondsága által közeledik hozzánk.  Hirdetteti az igét, és aki hallja, az megtapasztalja, hogy a Biblia szavai által maga az élő Isten szól hozzá. Kézbe vesszük a Bibliát minden előzetes ismeret nélkül, és elkezdjük olvasni, és átéljük, hogy maga az élő Úr szól, megragadja szívünket, és egyre inkább vonz magához. Meglátjuk, hogy a megfeszített Jézusról szóló üzenet új emberré formál. Olyan erő van a kereszt igéjében, hogy olyan szíveket is átformál, amiről nem is gondolnánk. Isten ereje nem erőszak által működik, nem használ fegyveres demonstrációt, de még csak törvényi kényszerítést sem.  Az Ő eszköze az igehirdetés, és Isten hatalmának a megélése.  Az Úr Jézus Krisztus is az igehirdetés  által érte el az embereket.  Mert Isten igéje olyan, mint a vetőmag, belehull a szívünkbe, és ha megfelelő a talaj, és a körülmények,  az élet meg fog mutatkozni. Nyissuk meg a szívünket az ige előtt!

Az apostol visszaemlékezik, amikor Korinthusba ment, teljesen az igehirdetésre épített.  Ez pedig a megfeszített Jézusról szólt.  Vagyis Pál soha nem azt mondta, amit az emberek hallani akartak, hanem mindig az igazságot hirdette. Az emberek valami legyőzhetetlen szuperhőst vártak, de Ő a mi bűneink miatt meghaló, majd feltámadó Istenről beszélt. Elmondta, hogy annyira szereti az elveszett embert, hogy kész volt érte meghalni. Sokaknak nem fért bele a gondolkodásukba, hogy a Krisztus meghalhat. Meghalt, mert magára vette az ítéletemet.  Nem véletlen baleset volt, nem is csupán az ember döntése okozta a halálát Nem, Ő azért jött, hogy meghaljon helyettünk. Nincs más lehetőség az életre, csak a Benne való élő hit. Isten Jézusért könyörül meg rajtunk.

Pálnak meg lett volna a képzettsége ahhoz, hogy különféle retorikai fogásokkal hasson az emberekre, de ő nem erre épített. Ő nem egy új emberi közösséget hozott létre, Isten országát hirdette.  Az apostol elhatározta nem akar másról tudni, csak Krisztusról. Mert Őreá van mindenkinek szüksége. Ő a megoldás.  Róla is, mint megfeszítettről szól. Miért? Nem akarja népszerű szólamokba csomagolni, hanem a meghalt és feltámadott Jézust állítja eléjük. Pál nem törekedett népszerűségre, nem is a statisztikát akarta felturbózni, hanem életeket akart menteni. Nekünk is el kell határozni, minden körülmény közepette megmaradunk az életmentő szérumról való bizonyságtétel mellett. És ez nem más, mint az Úr Jézus értünk ontott vére. Nincs más, nincs jobb ma sem. Azért kell ehhez ragaszkodnunk, mert ránk is hat a világ. Olyan könnyen elhisszük, hogy ma már nem elég az evangélium, kell mellé más, vagy legalább is szép és vonzó papírba kell csomagolni. Pál nem így gondolkodott. A saját és más ember életében tapasztalta micsoda erő van a keresztről szóló beszédben. 

Ma is fontos, hogy a hitünk Isten erején, vagyis az evangéliumon nyugodjék. Isten igéje az a biztos alap, amin megáll életünk épülete. Fontos, hogy cselekedjük is az igét, akkor lesz tartós, növekedő a hitünk. Hitünket ne mások véleményére, hagyományokra, hanem az evangéliumra építsük.

 

 

Bár bűn és kín gyötör

 

1. Bár bűn és kín gyötör, És nehéz bár szívem, A Sátán életemre tör: Kétségbe nem

esem.

 

2. Bár vétkem súlya nagy, Mégis hozzád jövök. A bűnnek gyűlölője vagy, De kegyelmed

örök.

 

3. Az én erőm kicsiny, S a bűn erős nagyon: Te tudsz s akarsz segíteni, Hát segíts ba-

jomon!

 

4. Az ég oly messze van, Még messzebb tőled én, De szent igédben írva van, Hogy ir-

galmad enyém.

 

5. Nem félek senkitől, Hisz te vigyázsz reám, Már bánat és gond sem gyötör: Meghall -

gatod imám.

 

6. Jézusban bízva én szívemet átadom, Mert így, tudom: akármi ér, Atyám szeret na -

gyon.

 

 

Isten áldásával.

A kereszt ereje

 

E

gymás után járja az osztályokat Dávid az Úr iskolájában, és eddig sikeres vizsgákat is tett (1Sám 25,1-26,12).  Az egyik nagy győzelme, amikor önmagát és az emberei tanácsát legyőzve, megkímélte Saul életét.  Minderre azért volt képes, mert nem a bosszú, a hagyomány, hanem egyedül az Úr jelenléte és akarata vezette. Dávid Istenre hallgatott, és így győzött.  Az Úrra való állandó figyelés őrzi meg lábunkat a botlástól nehéz pillanatokban is. Mert nehéz jól dönteni, amikor az élet első rálátásra azt mutatja, állj bosszút, távolítsd el az útból, és ha még ezt igével is alátámasztják. Ezért fontos, mindig az Úr legyen a tanácsadónk.

A sikeres vizsga után sincs pihenés jön az újabb osztály, az újabb próba. Most a hálátlanságot és az elutasítást kell megtanulnia.  És azt látjuk, ez nagyon nehéz lecke.  Dávid majdnem  elbukik.  Az elutasítás pusztító indulatot hoz a felszínre.  A próbák, a nehéz helyzetek mutatják meg, hogy milyen lélek lakik bennünk. Így voltak a tanítványok is, amikor nem fogadták be Jézust Samáriában tüzet akartak kérni, hogy elpusztítsák azt a falut. Azonban a pusztítás indulata, nem jézusi, a gonosztól van. Dávidnak is szembesülnie kell azzal, ami benne lakozik.  Isten munkájára van szükségé, hogy ettől szabaduljunk.

Miért is ez a pusztító indulat? Dávid védelmezte embereivel Nábál pásztorait, munkásait, és most ezért ellátást kért. Nábál azonban nem látta meg Dávidban a felkent királyt, vagy nem akarta meglátni.  Mert az Úr nekünk is jelez, hoz olyan pillanatokat, amikor megláthatjuk Jézust, átélhetjük, hogy megszólít. Azonban nem mindig és mindenki akarja Őt meghallani, inkább emberekre, anyagi lehetőségekre, mint az Úrra támaszkodnak. Így volt Nábál is.  Dávid embereit elutasított, és ez Dávidban haragot és pusztító gyűlöletet váltott ki. És ez az indulat teljesen elborította, elindult, hogy leszámoljon Nábállal.

Ekkor azonban az Úr elébe jön, Nábál feleségén, Abigailon keresztül.  Ez a nő meglátta benne a jövendő királyt, Isten felkentjét.  Azonnal dönt, tudja, hogy hálával, alázattal, és bűnbánattal kell jönnie.  Isten nem engedi, hogy Dávid a maga keze által szerezzen elégtételt. Az Úr megoltalmazza őt. Ezt is meg kellett tanulnia, az elutasítót, az ellenséget is bízza az Úrra.  Az Úr ügyéért harcolhat, de a maga igazságáért nem, ez az Úr dolga.  Ezt nekünk is meg kell tanulnunk az Úr kegyelme és Szentlelke ereje által. Jézus sem az Őt ért sérelmekért haragudott, hanem Isten ügyéért volt harag Benne. 

Abigail Dávidhoz való közeledése példa a számunkra is. Mi is szálljunk le a trónunkról, és boruljunk az Úr elé.  Úgy boruljunk le, ahogyan ezt Abigail tette, bűnbánattal és alázattal.  Merjük kimondani, én vagyok a bűnös. Ő nem hárította férjére a felelősséget, hanem magára vállalta.  Miért jött így? Mert látta Dávid bujdosó külseje mögött a királyt.  Ez nagyon lényeges, lássuk meg Jézus földi, emberi alakja mögött az Istent. Aki ezt felismeri, az jön Hozzá, az leborul és kéri bűnei bocsánatát.

Dávid is meglátja Isten munkáját. Túllát az asszonyon és felismeri, Isten jött elé.  Ő akadályozta meg, hogy gyilkossá váljon. Megtanulja, hogy Isten ígéreteit nem neki kell megszerezni, hanem majd Isten nyitja meg az ajtót. Amikor megnyílik, neki csak be kell menni rajta. Az ajtónyitást azonban ki kell várni. Isten gyermeke nem tör ajtókat, mert azt Isten Lelke nyitja meg előtte.

Egyre nehezebb szituációkban kell Dávidnak bizonyítania, hogy Ő valóban Isten gyermeke, Általa felkent király. Ismét találkozik Saullal, és megint olyan helyzetben, ami emberileg egyértelművé teszi, Isten adta az alkalmat.  Ezzel a lehetőséggel élni kell.  Mindenki azt mondja, ne várjon tovább, a napnál is világosabb, azaz Isten akarata, hogy Sault ölje meg, és így legyen a király.  Legyünk őszinték, és ismerjük el, ez nagyon nehéz pillanat, és bizony nem biztos, hogy Dávidhoz hasonlóan cselekednénk. Dávid továbbra is az Úr fölkentjét látja Saulban, akire büntetlenül senki sem emelhet kezet.  Dávid még most is Istenre vár, tudja, hogy az Úr elhozza az időt, amikor üressé válik a trón, de ő saját kezével nem tesz érte semmit.

Mi mondanánk, bolond vagy Dávid, elszalasztod életed lehetőségét, ragadd  meg gyorsan a szerencsédet. De ő határozottan Istenre figyel, és ragaszkodik ahhoz, hogy majd az Úr adja neki a trónt.  Milyen könnyű elbukni, ha kétszer is ugyanúgy alakul valami, és igét is kapunk hozzá, a lelki testvérek is megerősítenek, egyértelmű, hogy Isten akarata. És legtöbbször meghozzuk a döntést. Igénk azonban rámutat, soha nem a megismétlődő körülményre, mások egybehangzó véleményére adjunk, hanem az igében magunk keressük meg, mit is mond Isten erre az élethelyzetre. Ha erősen ragaszkodunk Isten akaratához, Ő megmutatja a helyes döntést.

Róma után Korinthusba megy Pál levele (1Kor 1,1-31).  Az ottani testvéreket segíti előbbre.  De nem Korinthus városa, hanem az ott élő Krisztusban elhívott és megszenelt emberek a címzettek. Azoknak szól a levél, akik segítségül hívják az Úr Jézus Krisztus nevét.  Tehát a gyülekezet tagjai olyan emberek, akik a saját életükre nézve segítségül hívták az Úr Jézust. Ezek nem a névjegyzékben szerepelnek, hanem a saját életük válságát meglátva, segítséget keresnek. Szükségük van a Szabadítóra.  Milyen jó, ha mi is így tartozunk a gyülekezetbe. Megtapasztaltuk saját nyomorúságunkat, és az Úr Jézushoz fordultunk segítségért. Aki pedig segítségül hívja Őt, az átéli az Ő hatalmát.

Pál Krisztust állítja a középpontba, a hitünknek Őhozzá kell kapcsolódnia.  A hívő ember nem emberekhez, hanem az Úrhoz kapcsolódik. Nagyon fontos, hogy ne magunkhoz, hanem mindig az Úrhoz vezessük az embereket. Pál az evangéliumot hirdeti, a keresztről szóló beszédet prédikálja.  Mert a keresztről szóló beszéd, Isten ereje. Ezen keresztül munkálkodik Isten, Nem az emberi bölcselkedés beszédét, hanem a kereszt üzenetét használja fel életek megváltoztatására.  Nem az a lényeg, hogy tetszetős, szépen kidolgozott legyen a beszédünk, hanem erőteljes. Isten hatékony üzenteket ad, ha a kereszt áll a középpontban. Ha kivesszük a keresztet, lehet, hogy szép lesz a beszédünk, de erőtlen marad. Isten azért küldi az igehirdetőket, hogy az ige ereje által változást vigyen végbe az életünkben.

Minden az Úr Jézusról szól, Ő munkálkodik, és nem az eszköz a lényeg. Olyan embereket választott ki, akikről látszik, hogy nem maguktól alkalmasak a szolgálatra. Az életük Jézusról tesz bizonyságot. Ma is az életünk Jézusról beszél. Elmondja, hogy mit is tett Ő az életünkben. Rámutatunk, Nélküle nem tartanánk itt.  Az Ő kegyelme emelt ki a bűnből és tett alkalmassá Isten országa számára.  Az, hogy a világ bolondjait választotta ki Isten, ma is reménységet ad azoknak, akiket megvetnek, lenéznek. Az Úr meghallja a kiáltást, és még a szemétdomb alól is kiemel és megtisztít. Az elveszett báránynak is utána megy és haza viszi. Így van remény számunkra is. Az Úr nem hagy elveszni.

 

 

Már keresztem vállra vettem

 

1. Már keresztem vállra vettem S érted mindent elhagyok.:/: Mindenem vagy, árva let-

tem, Honjavesztett szív vagyok. Vágyat, célt a múltnak adtam, Nincs már bennem vak

remény, Mégis gazdag úr maradtam: Isten és a menny enyém.

 

2. Ember bánthat és zavarhat: Szíved áldott menedék; :/: Sorsom próbál és sanyargat:

Édes csenddel vár az ég. Nincsen búm, mely könnyet adjon, Míg szerelmed van velem,

Nincs öröm, mely elragadjon, Hogyha nem benned lelem.

 

3. Lelkem, teljes üdv a részed, Hagyd a bút s a gondot el; :/: Légy vidám, ha meg-meg-

érzed: Tenni kell még s tűrni kell. Gondold el: ki Lelke éltet, Milyen Atya mosolya; Meg-

váltód meghalt teérted: Mit bánkódnál, menny-fia?

 

4. Kegyelemből dicsőségbe Szállj, hited majd szárnyat ad, :/: S az örök menny fénykö -

rébe Bévezet majd szent Urad. Véget ér itt küldetésed, Elszáll vándoréleted, Üdvösség -

gé lesz reményed, Égi látássá hited.

 

 

Isten áldásával.

Krisztusi magasság

 

D

ávid menekülésben van, közben nehéz helyzetbe került, Saul bekerítette őt (1Sám 24,1-44). Talán úgy gondolta semmi nem lesz Isten ígéretéből, Saul fog győzedelmeskedni, de ekkor az Úr megmutatta, Ő nem hagyja az övéit magára.  Dávid bizonyságot nyert Isten hatalmáról, megmentő kegyelméről. Isten az eseményeknek is Ura. A legkilátástalanabb helyzetben is tud megoldást adni, meg tud menteni. Amikor senki nem gondolja, hogy másképp is történhetnek a dolgok, mint ahogy azt emberileg el lehet képzelni, Isten cselekszik.  Hírt kap Saul, a filiszteusok betörtek az országba. Most muszáj mennie, és meg kell védenie az országot. Dávid megmenekült, el is nevezik a helyet: „megmenekülés sziklájának.” Az elnevezés Istenre mutat, Ő mentette meg Dávidot és csapatát. Ma is Őreá mutat, nemcsak a hely, hanem elsősorban az ige.  Ő ment meg ma is. Ő emelhet ki kilátástalannak tűnő helyzetből. Üzeni az ige, ne keseredjünk el, és ne adjuk fel! Bízzunk teljes szívből az Úrban, Ő meg tud menteni. Az ellenséget el tudja irányítani az életünktől.  A csapda az Úrban való hit által kinyílik. 

Saul azonban nem mond le Dávidról, fontosabb neki, mint a filiszteusok.  Annyira ragaszkodik a trónhoz, hogy inkább gyilkol, mintsem lemondjon róla. Dávid a veje, mégsem engedi el bosszúvágyát? Miért? Mert nem akarja elfogadni Isten akaratát.  Másrészt úgy véli, ha Dávidot megöli keresztül húzza Isten tervét.  Saul Isten ellen harcol, azonban ember nem szállhat Istennel harcba. A király elvakult, nem látja, hogy mindennek saját engedetlensége az oka.  Nem Isten szakított vele, hanem ő fordult el Istentől.  Hányszor nem látjuk jól az életünket, Istent okoljuk, pedig mi vagyunk a felelősek. Saul még mindig meggondolhatja, bűnbánatot tarthat, de nem teszi.

Végül ebből a találkozásból egy gyönyörű, újszövetségi magasságú történet kerekedik ki. Mert, amit Dávid tesz, az már előremutat Krisztusra és az újszövetségre. Mielőtt ezt megnéznénk azt is komolyan kell vennünk, mennyire tanítja őt az Úr.  Egy nagyon fontos leckét old meg, legyőzi saját magát, bosszúvágyát.  A legnagyobb győzelem a magunk feletti győzelem.  Bűnös természetünk nagy erővel zúdul ránk. Ha még aztán a környezettől is támogatást kap, nagyon nehéz szembefordulni vele.  Amikor Dávid Saulra talál, az emberei is azt mondják, éljen az alkalommal, ölje meg a királyt.  Mindenki támogatja ebben, és amikor mindenki azt súgja, igazad van, és ezt még Isten akaratával is megtetézik, nagyon nehéz tisztán látni. Dávid kiállja a próbát, mert Isten akaratára tekint. Saulban Isten felkentjét látja. Addig az Úr felkentje, amíg a trónon ül, amíg Isten el nem távolítja onnan. Dávid is felkent, de ő tudja, hogy ez nem jogosítja fel arra, hogy önmaga érdekében gyilkoljon. Az elhívatás, az Úr áldása nem jogosít fel, hogy önmagunk érdekében lépjünk fel.  Isten erejét, hatalmát az Úr Jézus nem mások ellen használta, és nem vette igénybe a maga megmentésére.

Dávid nem állt bosszút ellenségén, nem fizetett a rosszért rosszal, hanem jót tett vele. Maga Saul is elismeri ezt. Egyszerűen meg kell látnia mennyire más Dávid, mint ő.  Dávid bizonyságtétellé vált.  Mert nem az igék vég nélküli sorolása a bizonyságtétel, hanem ez a magatartás.  Amikor megtehetném, hogy visszaadom a kölcsönt, de nem teszem meg, mert az Úrra nézek.  Nem állok bosszút, mert Jézustól mást látok, és én Őt követem. Igazam van, mások is támogatnak, még igét is találok a bosszúra, de nem teszem, mert nekem Jézus a minta. Jézusnak az élet volt a fontos, és Ő azt tanította, tegyünk jót ellenségünkkel. Tulajdonképpen az ilyen szituáció mutatja meg, mennyire vagyunk tanítványok. Az Úr Jézus azt mondta, ebben kell, hogy különbözzön az életünk másokétól, hogy jót teszünk azokkal, akik velünk rosszat tettek. Dávid jól megoldotta a feladatot.

Pál apostol levele végén is rámutat, a keresztyén élet, növekedés (Rm 16,17-27). Nem állhatnak meg, hanem folyamatosan előbbre kell jutniuk. El kell a hívő embernek jutnia az Úrban a különféle tanítások, igei üzenetek megítélésére. Nemcsak azt kell látni, hogy szép egy alkalom, vagy esetleg nagyon nem tetszik, hanem a tartalmában kell meglátnunk, egyezik-e Isten akaratával. Hogyan? Mi azt gondoltuk, minden igehirdetés, minden bibliai tanítás jó. Pál azonban elmondja, nem, van hamis tanítás, és vannak hamis tanítók. Természetesen ezt csak akkor látjuk meg, ha ismerjük az Urat és az igét. A hamis tanítás fő jellegzetessége, hogy azt mondja, amit hallani akarnak az emberek. Miért?  Mert ebből előnye származik. Hasonlók az udvari prófétákhoz. Mindig jót prófétáltak, mert a király asztaláról éltek.

Tehát bölcsnek lenni a jóban azt is jelenti, felismerem mi a rossz tanítás, és azt elutasítom. Nem fogadok el mindent, amit hallok, hanem összevetem az igével.  Soha ne csak azt nézzük kitől halljuk, olvassuk az üzenetet, hanem mindig vessük össze az igével, és az Úr Jézus életével, tanításával.

Csodálatos üzenetet, bátorítást mond az apostol. Az Úr Jézus összetöri a sátánt a lábuk alatt. Sátán munkálkodik, állandóan akcióban van, de ne rá figyeljünk, hanem az Úrra. Jézus legyőzte a kereszten, és legyőzi most is, amikor az övéit le akarja téríteni az igazság útjáról. Mindig csak Jézusra nézzünk. Ne engedjük a világ által befolyásolni magunkat. Sátán gyakran úgy áll elénk, amint tette azt Góliát Izráel seregével.  Hatalmasnak, legyőzhetetlennek tűnt. Dávid azonban az Úrra nézett, és tudta, hogy Góliát a vesztes. Még Góliát is elhitte, hogy győzni fog, pedig már elvégeztetett a bukása.  Ezért mi mindig az igébe kapaszkodjunk, mert az ige ment meg.

 

Erős vár a mi Istenünk

 

1. Erős vár a mi Istenünk, Jó fegyverünk és pajzsunk, :/: Ha ő velünk, ki ellenünk? Az Úr

a mi oltalmunk. Az ős ellenség Most is üldöz még, Nagy a serege, Csalárdság fegyvere;

Nincs ilyen több a földön.

 

2. Erőnk magában mit sem ér, Mi csakhamar elesnénk; :/: De küzd értünk a hős vezér,

Kit Isten rendelt mellénk. Kérdezed: ki az? Jézus Krisztus az, Isten szent Fia, Az ég és

föld Ura, Ő a mi diadalmunk.

 

3. E világ minden ördöge Ha elnyelni akarna, :/: Minket meg nem rémítene, Mirajtunk

nincs hatalma. E világ ura Gyúljon bosszúra: Nincs ereje már, Reá ítélet vár: Az Ige por-

ba dönti.

 

4. Az Ige kőszálként megáll, Megszégyenül, ki bántja; :/: Velünk az Úr táborba száll,

Szent Lelkét ránk bocsátja. Kincset, életet, Hitvest, gyermeket Mind elvehetik, Mit ér ez

őnekik? Miénk a menny örökre.

 

 

Isten áldásával.

Krisztusért

 

S

aul király látása teljesen meghomályosodott, szíve megkeményedett, Dávidot látja fő ellenségnek (1Sám 23,1-28).   Ennyire félti hatalmát, már semmi sem fontos, csak a trón megtartása.  De aki meg akarja menteni az életét, elveszíti. Saulnak rámegy az élete erre. Tudnia kell, hogy mindent Istentől kapott, és ha az Úr elvette tőle emberi erővel, erőszakkal nem tarthatja azt meg. Isten ajándékai nem szerezhetők meg erőszakkal. Saul hálát adhatott volna azért, hogy az elvetés ellenére még mindig király lehet. Kapott időt arra, hogy bűnbánattal az Úr elé boruljon. Adjunk hálát Urunknak hosszútűréséért és lássuk meg, az idő bűnbánatra adatott.  Ha megvalljuk bűneinket, az Úr tovább vezet.

Isten oltalmazza Dávidot. Akinek a szíve tele volt félelemmel, most megtapasztalhatja, az Úr vele van.  Izráel Istene oltalmazza és segíti őt.  Saul gyilkos karmaiból kimentette Eleázárt, aki most már papi szolgálatot fog Dávid körül betölteni. Dávid pedig tanul, megtanulja, nem kell kapkodnia, hanem szabad kérdezni az Úrtól. Most már nem rohan a saját elképzelése szerint, hanem megkérdezi Istent.  Ez nekünk is útmutatás, kérdezzük Őt, mielőtt cselekszünk. Isten harcba küldi a filiszteusok ellen, így készíti fel az uralkodásra.  Végzi, ami a király feladata, megvédeni a népét.

Saul ezt már nem látja.  Keilát nem igyekszik felszabadítani, de amikor megtudja, hogy ott tartózkodik Dávid, akkor ellene vonul.  Sátán munkája ez, az ellenség helyett a maga népe ellen indul harcba. Dávidot támadja a filiszteusok helyett. Sátán mindig beveti ezt, az elveszettek keresése mentése helyett szembeállítja egymással a hívőket. Egyik csoport küzd a másik ellen. Nem fogadják el, hogy az Úr nemcsak őket választotta ki. Figyeljünk arra, amit Isten ránk bízott, a lelkek mentéséért küzdjünk, ahogyan Pál is kérte a rómaiaktól. Tusakodjanak, harcoljanak imádságban azokért, akik még nem jutottak hitre, akik még nem ismerik a Krisztust.

Jó látni azonban Jónátánt, felüdítő. Vállalja a Dáviddal való barátságát, apja ellenségeskedése ellenére is. Világosan látja, hogy Dávid lesz majd a király.  És ezt el is fogadja az Úr kezéből. Kimegy hozzá az erdőbe és erősíti, milyen erőteljesen mondja: Ne félj, mert nem fog Saul keze utolérni.  Meg van bizonyosodva, Isten megőrzi Dávidot. Milyen jó, ha mi is látjuk az Úr akaratát, ismerjük igéjét és azzal bátorítunk másokat. Isten azt is kijelentette, hogy ő lesz a második ember Dávid után, azonban ehhez ott kellett volna maradni Dávid mellett, de ezt nem vállalta.  Van, amikor meg kell hozni nagy döntést, de az felboríthatja megszokott életünket.  Az első tanítványok mindent maguk mögött hagytak Jézusért. És ezt a szó szoros értelmében megtették.  Gyakran azért maradunk le a tovább lépésről, mert ezt nem tudjuk meghozni. Valami visszatart, mint a gazdag ifjút.                        

A levél végén köszöntéseket vet papírra az apostol. Nem túl nagy létszámú gyülekezet ez, de mindenki szíve buzog az Úrért (Rm 16,1-16). Érte vannak jelen az alkalmakon, és Neki élnek a gyülekezeti alkalmak után. Olyan emberek, akik szenvedést, életveszélyt is vállaltak megváltójukért és a hívő testvérekért. Priszka és Akvila ismerős az Apostolok Cselekedetei című bizonyságtételből. Találkoznak Pállal és együtt szolgálnak vele. Annyira szeretik az Úr Jézust és Pált, hogy készek az életüket kockára tenni az apostolért.  Csak az volt a lényeg, terjedjen Pál által az evangélium. Nem a maguk életét féltették, mentették, hanem Pálét. Vigyük így az igét mi is. Tegyünk Róla bizonyságot, segítsük Isten országa terjedését.

Pál le meri írni, nem vele kezdődött Isten országa, nem ő az első megtért ember. Vannak olyan rokonai, akik hamarabb lettek a Krisztuséi, mint ő. És ez nagy dolog, de érdemes arra figyelni, amit mond. A Krisztuséi lettek. Nem egy vallás, egy felekezet tagjai, hanem Krisztuséi. Ez azt jelenti, benne van az ő személyes döntésük. Megismerték a názáreti Jézust, világossá vált, hogy Ő a Krisztus, és ekkor Neki adták az életüket.  Annyira az Övéi lettek, hogy börtönt is vállaltak érte.  Ezt meg kell látnunk, el kell jutni oda, hogy a Krisztusé legyen az életem. Hogyan lesz az? Ha átadom Neki. Ő nem veszi el tőlem erővel, nekem kell azt mondani, Uram a tiéd vagyok, rendelkezz velem, azt akarom tenni, amit mondasz.

Ez a névsor azt mutatja meg, hogy nem a létszám az elsődleges az Isten országában, hanem a minőség.  A gyülekezetet nem  a létszám teszi erőssé, hanem az olyan emberek közössége, akik Krisztusnak adták az életüket, akik szeretik Őt, és kapcsolatban vannak Vele.  Ők hallgatják az Úr beszédét és meg is tartják. Az ige hallgatásával kezdődik az élet, és annak megtartása által növekedik.

 

 

Imhol vagyok

 

1. Imhol vagyok, édes Uram, Istenem, :/: Kész vagyok mindenben néked engednem,

Szent nevedért szörnyű halált szenvednem, Csak az igaz hitben ne hagyj tőled eles-

nem!

 

2. Oda megyek, ahova parancsolod, :/: Akár tűzre, akár vízre akarod, Vagy fegyverre,

tömlöcre te kívánod: Legyen, Uram Isten, valamint te akarod!

 

3. A halálra imhol viszem fejemet, :/: Nem szánom én kibocsátni lelkemet, A Krisztusért

kiontatni véremet: Ezzel megmutatnom az én igaz hitemet.

 

4. Én elhagyom már e földi házamat, :/: Nem szánom az én édes magzatimat, Se nem

szánom jámbor házas társamat, Én atyámfiait, sok jámbor barátomat.

 

5. Semmi nékem itt e földön lakásom, :/: Ha senkitől nem volna is bántásom: Mennyor -

szágra vagyon nagy kívánságom, Mert ott vagyon nékem maradandó városom.

 

6. Egy keveset most ha én itt tűrendek, :/: A Krisztusért ha valamit szenvedek: Nagy bő-

séges jutalmat tőle vészek, Örök dicsőségben véle mert együtt lészek.

 

7. Erősb leszek mind e széles világnál, :/: Gyorsabb leszek vadaknál, madaraknál, Fé -

nyesb leszek én a fényes szép napnál, Drágalátosb lészek minden szép sáraranynál.

 

 

Isten áldásával.