Erő Krisztusban

A

háb templomot és oltárt épített, van már temploma az északi országrésznek is, gondolja a király és a nép (1Kir 17,1-24). De kinek a tiszteletére lett építve? Mi folyik benne, mi az istentisztelet tartalma? Mert nem elég az épület, az a fontos, mi van benne. Mi  folyik az épületben: Isten imádata, vagy bálványimádás? Aháb a bálványkultuszt vezette be. Ma is az a lényeg, milyen tartalom található a templomainkban. A külső szépség mellett van-e élet? 

Az is fontos, mit szól hozzá az Úr. Mert az emberek elfogadták, örültek neki, a király büszke volt magára, hiszen most már ő is templomépítő. Azonban megjelenik Illés próféta, és ő nem örvendezik, és nem dicsér, hanem Isten akaratát hirdeti ki. Él az Úr! Döbbenetes bizonyságtétel, él az Úr, Ő nem tehetetlen bálvány, mint a Baal. Él és cselekszik. Aháb azt gondolta, Izráel Istene már nem él, de igen, Ő ma is hatalmas, csodákat cselekvő Úr. Aki meg akarja Őt ismerni, megismerheti igéje által. A keresőnek kijelenti magát, bizonyságot tesz hatalmáról.

Isten üzenete ítéletes, nem lesz sem eső, sem harmat az  elkövetkezendő években. És mivel Ő él, ez így fog történni. Meg fogják látni, hogy Baal sem tehet ellene semmit. Hiába termékenységisten, de nem élő valóság. A bálvány nem segít. Változás csak megtérés után megy végbe. Az Úr olyan élethelyzetet alakít ki, amiben meg kell látnunk bálványaink tehetetlenségét, és fel kell ismerni, hogy egyedül csak Ő segíthet rajtunk. Csak egyedül Ő, és senki más. Azért jött el a földre az Úr Jézus Krisztusban, hogy ez még világosabb legyen, és még inkább felragyogjon előttünk kegyelme és szeretete.

Olyan csodálatosan ragyog fel az élő Isten hatalma. Mindenütt szárazság, de ahol az engedelmes szolga megjelenik, ott van víz, és van élelem. Isten előtt nincsenek korlátok, még a madarakat is felhasználja eszközként. De mondhatjuk azt is, hogy a természet erői és az állatvilág engedelmeskednek Teremtőjüknek. Az egész teremtett világban csak az embernek van ellenvetése Istennel szemben, csak ő engedetlenkedik. És ez az engedetlenség annyi fájdalmat, könnyet, nyomorúságot hoz, mégis kitartunk mellette. 

 Illés rábízza magát az Úrra, szava szerint cselekszik. Hiszi, hogy minden úgy történik, ahogy Isten kijelentette. Nem fél, nem félti az életét, mert az engedelmes életnek nincs oka félni. Megtapasztalja, hogy az életünk mindig az Úr kezében van a legjobb helyen. Lehet szárazság, éhínség, de ha ott vagyok, ahol az Úr akar látni, ahová küld, akkor mindez nem fog fenyegetni.

Illést vezeti az Úr, nem engedi hosszútávon egy helyen leparkolni. Nem arról van szó, hogy ő védett helyről figyeli a nyomorúságban élőket, hanem az élete bizonyságtétel az élő és ható Istenről. A próféta pedig figyel és engedelmeskedik, oda megy, ahová Gazdája küldi.

Most Sarepta a következő állomás, mert ott is fel kell ragyognia Isten hatalmának. Ott is szükség van az Úr szabadítására, a hit általi életre és reménységre. Ez az özvegyasszony megtapasztalja, hogy van kiút a reménytelenségből, és nem a halál a megoldás. Amikor úgy tűnt, nincs tovább, átéli, hogy van tovább. De ezt a továbbot Isten kínálja fel neki. A világ azt mondaná, jókor volt jó helyen az asszony, azonban az ige elmondja, hogy Isten vezeti őt, és Illést is. Istentől való ez a találkozás, és élet fakad belőle. Felragyog Isten hatalma, és nem apad ki a korsó, nem fogy ki a liszt. Isten mindig életet, megmaradást, új kezdést hoz. Ahová belép, ott kinő a fű, ott aki már csak a halált látta, új életet kezd. 

Az Úr Jézus Krisztus pedig maga az Élet, ahol megjelenik, ott életté változik mindaz, amit a gonosz, a bálvány, az engedetlenség tönkretett. Higgy az Úr szavának, bízd Rá magad, úgy, ahogy ez az asszony tette, utolsó falatkáját is az Úr szolgájának adta, Önmaga elé helyezte Istent. Ezt kell megtanulni, mindig helyezzük Istent magunk elé. Él az Úr, a te Istened, mondta az asszony, és ennek a megtapasztalására kell eljutnia. Nem elég az olaj és liszt megszaporításáig eljutni, meg kell tapasztalni, hogy Isten a halál fölött is Úr. El kell jutni a te Istenedtől az én Istenemig. Eljutottál már ide?

Pál apostol nagyszerű bizonyságot tesz, gyakorlatilag hasonló helyzetet él át, mint Illés (Fil 4,10-23). Bárhol legyen is, nem függ emberektől, mert Isten  jelen van, és gondoskodik róla. Most éppen embereken, a gyülekezeten keresztül. De nem függ ettől sem, csak egyedül az Úrtól. Elmondja, hogy megtanulta, hogy megelégedett legyen abban, amiben van. Megelégedett az élethelyzetekben, mert az Úrból él. Nem a környezettől függ az öröme, békessége, hanem az Úrral való élő kapcsolattól. Ezt mi is megtapasztalhatjuk, szabadok lehetünk a körülmények szorításától, mert Isten a körülmények Ura. Pál megtanulta a megelégedettséget. Az élete folyamatos tanulás, mert semmi nem megy magától. A régi ember semmivel sem elégedett, de az új ember kincse Jézus, és Tőle vár mindent.

Mindenhez hozzászoktam - az a baj, hogy mi már semmihez sem vagyunk hozzászokva. Esetleg a jóléthez, és ha ez megváltozik, elveszítjük békességünket. A békesség azonban az Úrból fakad. Az élet nehéz helyzeteiben is van ereje, mert az Úr megerősíti. Nem a helyzete változik meg, nem fog azonnal meggyógyulni, nem maradnak el a fájdalmak, és nem lesz mindjárt szabad sem, de kap erőt ezek megélésére, elhordozására. Az Úr ereje által úgy éli meg ezeket az élethelyzeteket, hogy azok bizonyságtétellé válnak, ott, a fogságban is. Hányszor idézzük ezt az igét, mindenre van erőm, mégis alig látszik ennek valósága. Olyan erőtlen, gyenge a hitünk, nincs igazán látszatja bizonyságtételünknek.

Pál nagyon hálás, nem panaszkodik, nem mondja, csak ennyit küldtetek, hanem még feleslege is van. Vagyis még a börtönben, abból a kevésből is jut másnak, akinek még kevesebbje van. Isten szükségeket betöltő Isten, és ezt az Ő gazdagsága szerint teszi. Úgy tölti be szükségünket, hogy az is bizonyságtétel legyen, hogy valóban Tőle kaptuk. A kegyelem elég, ezt kéri Pál, legyen velünk a kegyelem, mert ez kifogyhatatlan forrás.

Nagy hálát adjunk az Atya Istennek

1. Nagy hálát adjunk az Atya Istennek, Mennynek és földnek szent teremtőjének, Oltal-

mazónknak, kegyes éltetőnknek, Gondviselőnknek.

2. Hála tenéked, mennybéli nagy Isten, Hogy szent igédet adtad mi elménkben, És

hogy ez által véssz ismeretedben, Te kegyelmedben.

3. A romlás után nem hagyál bűnünkben, Sőt te Fiadat ígéréd igédben, Hogy elbocsá-

tod őtet mi közénkben, emberi testben.

4. Felséges Isten, tenéked könyörgünk, Hogy mutassad meg szent Fiadat nékünk,

Hogy őtet látván, benne remélhessünk, Idvezülhessünk.

5. Adjad, hogy lássuk a világosságot, Te szent igédet, az egy igazságot, A Krisztus Jé-

zust: örök vigasságot, És boldogságot.

6. És ne ismerjünk többet a Krisztusnál, Ne szerethessünk egyebet Jézusnál; Marad-

hassunk meg a te szent Fiaddal, Krisztus Urunkkal.

7. Adj igaz hitet a te szent Fiadban, És jó életet minden útainkban; És Szentlelkeddel

vigy be hajlékodba, A boldogságba.

8. Dicsőség néked mennyben, Örök Isten, Ki dicsértetel a te szent igédben, Krisztus Jé-

zusban, mi Idvezítőnkben, És Szentlélekben.

Isten áldásával.