Van tovább!

I

sten hatalmas bizonyságot tett, azonban ennek hatására sem változott meg döntően az élet Izráelben (1Kir 19,1-21). Nagy csodát éltek át az emberek, de mindez csak egy fellelkesült szájvallomásra futotta. Nem áll a nép Illés mellé, nem távolítják el a bálványokat, és nem védik meg az Úr prófétáját. Aháb király sem rendül meg igazán, mert nem arról beszél, amit Isten cselekedett, hanem arról, amit Illés tett. Milyen rosszul is közelítette meg: csak Illés, egy ember tettét látta, és nem Isten munkáját. Látjuk-e Isten munkáját? El tudom-e mondani, amit az Úr tett? Vagy jobban mondva, arról beszélek-e, amit Isten vitt végbe, vagy csak emberi tetteket mondunk el? 

Aháb király nem Isten munkájáról beszélt, és Jezabelnek sem az igazság, a valóság volt a fontos. Hiszen neki is látnia kellett, hogy esik az eső. Aháb csuromvizes, végre van élet. Mindez rá kellett volna, hogy döbbentse: három éve szárazság uralkodik, és a Baal-papok nem tudtak ezen változtatni, azonban Illésnek elég volt egy egyszerű imádság. Ez a király és a felesége nem akar élő Istent, mert a maguk útját járják, ők vannak a középpontban, és nem Isten.

Illés nem erre számított, mint ahogy mi is sokszor mást kapunk, mint amire várunk. Ez a történet mutatja, hogy ne legyenek hamis váradalmaink. Ne gondoljuk, hogy a mi munkánkra, szavunkra egy csapásra minden megváltozik. Figyeljünk folyamatosan Istenre. Eddig Illés nem félt, most azonban megijed, menti magát. Miért? Mert magára nézett, és már nem Isten oltalmára bízta magát. Elfelejtette, hogy oltalmazta őt az Úr. Maga akarja magát menteni. Ennek az eredménye a kimerülés,  a kiégés, hogy halni kíván. 

Ő akarja megmondani Istennek, mit tegyen. Tulajdonképpen visszaadja megbízatását, sőt, az egész életét. Istennek azonban még van vele terve, ezért kenyér és víz által megerősíti. Eddig a maga erejére támaszkodott, most az Úrtól kapott erőt tapasztalhatja meg. Isten nem úgy jön a segítségünkre, hogy teljesíti kívánságunkat, vagy azonnal megváltoztatja a helyzetet. Erőt ad a további küzdelmekre, és megnyitja a szemünket más hívők meglátására. Megláttatja az Úr: nem vagy egyedül, és elég a kegyelem. Ne add fel! Van tovább!

A Hóreb-hegyhez jutott, ez a hely a találkozás helye. Mintegy jelzi: Istennel való találkozásra van szükségünk. Már hamarabb is Őt kellett volna keresni. Ez a hely ma a kereszt, ott találkozik velünk az Úr. Ebben a találkozásban a Róla való ismeretünk is korrigálódhat. Isten kijelnti magát, megtudjuk,  hogy Ő nem azonos a tűzzel, a földrengéssel, a viharral, ezek bennünk dúlnak, ezeket mi vetítjük ki magunkból Istenre és egymásra. És ez nem is az Isten eszköze.

Isten a halk és szelíd hangban van, és ez az Ő eszköze, a halk és szelíd szó, a beszéd, az ige. Általa formálja az életünket. Rá kell erre hangolódnunk. Le kell halkítani szívünket, lényünket, hogy meghalljuk Őt. Mert Ő nincs a zajban, nem fogjuk ott meghallani. Keressük a csöndet, és figyeljünk a halk és szelíd hangra.

Isten kérdez: Mit csinálsz itt? Ebben benne van, hogy nem itt kellene lennie, ide nem az Úr küldte. Mit csinálsz itt, kérdezi az Úr. Ott vagyok, ahol lennem kell? Azt csinálom, amit tennem kell? Magamat sajnáltatom, vagy szolgálok, bizonyságot teszek, mentem a lelkeket?  

Van még feladat, az utódját kell még felkennie. Nem könnyű feladat átadni a szolgálatot, de ez is jelzés, lelkigondozás az Úr részéről. Utánad is lesz próféta, nem te vagy az utolsó. Isten ügyét és népét még nem kell temetni.

Isten ma is munkálkodik. Mindent értünk tesz (Róm 2,1-16). Mindennel minket akar megszólítani. Álljunk meg és csodálkozzunk rá a teremtés csodáira. A természet szépségei vigyenek az Úrhoz. Adjunk hálát értük. Ne csak élvezzük a természetet, hanem köszönjük meg Atyánknak, és imádjuk Őt mindenért.

Az a rengeteg és sokféle alkalom, amiben ma részünk van, mind azért adatik, hogy megszólítson és az Úrhoz vigyen. Annyi igehirdetést hallunk, oly sok evangéliumi könyvet olvasunk, van eredménye ezeknek? Az Úré már a szívünk? Mert minden azért adatik, hogy megtérjünk és Neki éljünk. Isten jósága megtérésre ösztönöz, írja Pál. Megtörtént? Átadtam már Neki az életem fölött az irányítást? Már mindenben Ő határoz meg, és igéje által vezet? 

Isten nem személyválogató, ezt azt jelenti, mindenki csakis az ajtón keresztül mehet be az életre. Ez az ajtó pedig nem más, mint az Úr Jézus Krisztus. Ezért is szoros, mert nem emberi cselekedetek vezetnek az életre, hanem egyedül a kegyelem, hit által. 

Az is lényeges, hogy nem a törvény hallgatói, hanem a cselekvői igazíttatnak meg. Ez tovább vezet az elméleti hittől a gyakorlatihoz. Nem elég hallgatni az igét, mondani, hogy Uram, Uram. Az igét cselekedni kell. Akkor használ a hirdetett ige, ha azt megéljük, ha aszerint cselekszünk. Az Úr Jézus is élte Isten akaratát, áradt belőle Isten országának ereje, sokan megtapasztalták ezt, hiszen az életük rendbejött általa. Meggyógyultak, szabadultak, és Isten gyermekévé lettek. Minőségileg másabb életet kezdtek élni. 

VÁGYOL-E ELHAGYNI BŰNEIDET?

1.  

Vágyol-e elhagyni bűneidet?

Az Úr vérében van nagy erő.

Vágyol-e győzni a Sátán felett?

E vérben csodás az erő!

Van erő, van, csodás erő van

Jézusunk vérében,

Van erő, van, csodás erő van

Jézus drága, szent vérében!

2.  

Ó, ha a büszkeség rabja vagy tán,

Jézus vérében van nagy erő!

Jöjj csak, hisz gyógyírt lelsz a Golgotán,

E vérben csodás az erő!

Van erő, van, csodás erő van

Jézusunk vérében,

Van erő, van, csodás erő van

Jézus drága, szent vérében!

3.  

Érzed-e, hogy szíved oly salakos?

Jézus vérében van nagy erő!

Tisztátalan szívet tisztára mos,

E vérben csodás az erő!

Van erő, van, csodás erő van

Jézusunk vérében,

Van erő, van, csodás erő van

Jézus drága, szent vérében!

4.  

Szolgálni vágyol-e Jézust talán?

Jézus vérében van nagy erő!

Csak neki zengeni nap nap után?

E vérben csodás az erő!

Van erő, van, csodás erő van

Jézusunk vérében,

Van erő, van, csodás erő van

Jézus drága, szent vérében!

Isten áldásával.