2021. július 5., hétfő

Próbákon át a célba

 

A

 bölcsesség előrelátó, és így gondol arra, nem minden fog úgy sikerülni, ahogyan megtervezi az ember (Préd 11,1-12,8). A gabonát, vagy bármilyen más áruját több hajóval indítsa útnak, mert bármikor veszélybe kerülhet a hajó. Ha többfelé van osztva a termés több az esély a célba érkezésre. Prédikátor rámutat, bármikor érheti csapás a földet. Ne feledjük, hogy az egész világ megromlott a bűn által, ezért bármikor történhetnek katasztrófák, balesetek, de az ember gonoszsága is megnyilvánulhat. Ne gondoljuk, hogy mindig minden nagyszerűen megy, csak előre haladunk, és egyre jobb lesz az élet. Mindig jönnek előre nem látott események. Másrészt Isten is megítélheti ezt a gonosz világot. Mert az Úr azt akarja, hogy a szívünk végre Hozzá forduljon. Azonban sok ember nem keresi Őt, így az élet nehézségeit is felhasználja, az életünk megváltozásához. Ne feledjük, nem tudjuk, mi következik. Jöhetnek nehezebb időszakok. Talán azt mondjuk, túl leszünk már a koronavíruson, és minden egyenesbe kerül. Azonban inkább az látszik valószínűnek, hogy újabb problémák keletkeznek. Az Isten nélkül élő ember meg fogja látni, hogy önmagában, a tudására építve nem tudja magát megmenteni. Nem a vakcina ment meg a haláltól, hanem a Krisztusba vetett élő hit, a kárhozattól. Jézuson kívül nincs Megmentő, senki és semmi nem tud megszabadítania a halál hatalmából, csak egyedül Jézus. Feltámadása győzte le a halált. Ez nem jelenti azt, hogy már nem vagyunk halandók. Meghalunk, ha előtte nem éljük át az elragadtatást. Mindenki meghal, ezt semmi sem képes megakadályozni. Azonban Jézus feltámadt, és örök életet szerzett. És aki hisz Benne, és átéli bűnei bocsánatát, és megmarad a hitben, szent életben, annak örök élete van. Az az ember, életre, el nem múló életre fog feltámadni.

A teológusok szerint az első verset lehet úgy is fordítani, hogy az a jótékonyságról szó, adjunk a rászorulóknak, hogy majd, amikor bajba kerülünk, mi is kapjunk mástól. Az Úr Jézus nem csupán néhány falatot adott, hanem önmagát adta mindenkiért. És amikor szertejárt a világban beleárasztotta Isten hatalmát. Sokan meggyógyultak és megszabadultak, és nem csupán néhány kenyeret adott, hanem több ezer embert megelégített. Így azután mi is oda adhatjuk egész életünket, aki kér annak adhatunk, mert az Úr gondoskodni fog rólunk. Ő a mai napig gondoskodik az övéiről. Isten országa más világ, más alapokon működik. Mégpedig az ajándékozás alapján. Itt nem megszereznünk, vagy kiérdemelnünk kell a dolgokat, hanem ajándékba kapjuk.

Fontos gondolat az is, ne a fellegekre figyeljünk, mert azok mindig lesznek. Az Úr követése közben is megjelennek a felhők, mert az a dolguk, hogy eltakarják a fényt. Azonban a hit túl lát rajtuk, és nem arra vár, hogy újra felhőtlen legyen az égbolt, hanem hirdeti az evangéliumot. Bizonyságot teszünk viharok idején is. Sőt gyakran azért kerülünk mi is viharba, hogy az utastársainknak Jézusról tegyünk bizonyságot. Rá kell mutatnunk, az Úr nagyobb mint a felhő, a szél, a gond, a betegség. Ő ott van akkor is, ha épp nem látjuk. Hit által azonban segítségül hívhatjuk.

Ne feledjük, hogy a fiatalság mulandó. Ez nem azt jelenti, hogy ne örüljünk neki, és ne éljünk fiatalok módjára. De azt igen, hogy már fiatalon keressük az Urat. A fiatalságunkat is Vele éljük meg. Adjuk át fiatalon az életünket, és szolgáljunk az Úrnak. Ne a magunk életét, karrierjét építsük, hanem Isten országát. Ne úgy gondolkodjunk, Isten ráér. Mert nem tudjuk, meddig tart az életünk. Lesz-e lehetőségünk Istenhez fordulni idős korban. Eljuthatunk olyan szellemi állapotra, hogy már nem értjük Isten szavát. Ezért most vegyük az igét komolyan. Az ige arra is rámutat, Isten minden embert meg fog ítélni. Azonban, aki a kereszt alatt leborul, megtudja, hogy Isten a bűneiért Jézust ítélte meg. Ha elfogadom a bűnbocsánatot, és már másképp, az Ő igéjéhez igazodva élek, többé nem vétkezem, ahogy az Úr mondja, akkor kegyelmet nyerek. Az Úr elszenvedte ítéletemet.

Igénk segít tudatosítani az élet mulandóságát. Rámutat, öregszünk. Ami ma még jól működik, az holnapra már elromolhat. elmúlik a báj, a szépség, oda lesz az erő, és mindaz, amire ennyire büszkék vagyunk, amivel hivalkodunk. Sőt még az értelem is megkopik. Nincs mire büszkének lenni. De hálás szívvel bízhatjuk magunkat, a soha nem változó, a mindig ugyanaz Jézus Krisztusra. Általa az új teremtés felé haladunk, ahol már nem lesz öregedés és elmúlás. Azonban amíg itt vagyunk, Vele élhetjük meg azt.

Isten tartja a szavát. Ő nem táplál bennünk hiú reményeket, hanem ha valamit ígér, azt meg is teszi (ApCsel 27,27-28,15). Ezért fontos, hogy ismerjük Őt, és hit által bízzuk Rá magunkat a legnehezebb időszakokban is. Azonban csak az képes az igében vázolt helyzetben is bízni Istenben, aki tudja kicsoda Ő. Aki ismeri, akinek korábban is volt már megtapasztalása. Mert ilyenkor nem elég az elmélet, a megtapasztalás erősíti a bizalmat. Aki korábban is átélte Isten segítségét, az a jelenben is tudja, Isten tud segíteni. Így azután közelednek a hajósok egy szárazföldhöz. Az irányíthatatlan jármű mégis partközelbe ér. Miért? Mert az Úr irányítja és tereli. Fontos Neki a hajón utazók élete.

Mit ér a szaktudás, a nagy tapasztalat, mindenki kapkod, aki teheti, menekül. Az életvédő ösztön működik, és nem érdekes már a másik, csak én. Mindenki magát akarja menteni. Egy üdítő kivétel van, ez pedig Pál. Ő nem a maga életét tartja fontosnak, hanem segít a társainak. Hogyan képes rá? Úgy, hogy élő kapcsolata van a Mindenhatóval. A leghatalmasabb személybe veti bizalmát, és a Tőle kapott ígéretre hagyatkozik. Tudja, lesz sziget, menekülés. Ezért nem fél, és nem kapkod. A nem hívő társakat sem hagyja cserben, tudja, hogy a mostani magatartása kaput nyit majd a feléjük való szolgálatra.

A legnehezebb szituációban sem feledkezik meg az Úr ígéretéről. Hiába akarják megölni a foglyokat, az Úr megvédelmezi őket. Pálon keresztül megmenti a többi életet is, mert az Úr menti az életet. Mindig lehetőséget biztosít a megmenekülésre. Azért jött el az Úr Jézus is, hogy megmenekülhessünk. Mert az igazi menekülés, az örök életre való megmenekülés. Megmentett vagyok már? 

Málta szigetére vetődnek és Pál ott is szolgál. Sőt a segítő munkából bizonyságtétel válik. Mert a lényeg mindenütt az Úr hatalmának megélése, megmutatása. A kígyó megmarja Pált, és bizony az sokakat megmart, ezért meg kell tudniuk, hogy van ellenanyag, Jézus hatalma. Csodálatos, hogy a bűn és minden egyéb kígyómarás ellen Isten adott segítséget. Jézus neve minden problémára, bűnre, betegségre megoldás. Ma is Ő a megoldás. Ma is lerázhatjuk a gonosz minden támadását, Jézus nevében. Sátán nem akadályozhatja meg a tanítványok célba érkezését. Isten országa ma is erőben nyilvánul meg. Ne féljünk, ne fussunk el, hanem álljunk szembe a bűn minden pusztító hatalmával. Jézusban Isten helyreállító hatalma érkezett meg a földre. Olyan új lehetőséget kaptunk, amit senki és semmi más nem adhat meg.

Érdemes megjegyezni, és figyelni arra, hogy a magas lázzal és vérhassal betegen fekvő embert nem Lukács az orvos gyógyította meg, hanem Pál imádsága nyomán szűnt meg a betegség. Az imának nagy ereje van. Éljünk a lehetőséggel, és tegyük világossá Urunk hatalmát.

Pál megérkezett. Nem bízott hiába, és ő tudta is, hogy célba fog érkezni. Hatalmas kaland volt ez. Nem kényelmes, luxus hajón érkezett. Sokféle megpróbáltatással nézett szembe, de hit által diadalmaskodott. Semmi nem tudta sem elpusztítani, sem meghátrálásra késztetni. Az Úr útja ma is kalandos, vannak próbák, de mindezek között ott van az Úr.

 

JÖJJ, AZ ÚR VÁR REÁD!

 

1.    

Jöjj, az Úr vár reád, jöjj, amíg ifjú vagy!

Életed tavaszát, derűjét Neki add!

Ó, ne hagyd fejedet bűnben őszülni vénhedtté,

Ne csupán teledet vigyed végül az Úr elé!

2.    

Ó, a szárnyas idő, mint az álom, repül,

Ámde zsákmányt szed ő, fogyunk szüntelenül.

Tétován mire vársz? Hallod-é már a hívó szót?

El ne késs, jaj, vigyázz, mire eszmélsz, a van csak volt.

3.    

Jézus hív, Vele járj, erre váltott meg Ő,

Lelki sziklára állj, élő víz onnan jő.

Ő nekünk utat tört, te is lépj arra hittel rá!

Már itt lent s odafönt téged Ő tehet boldoggá!

Isten áldásával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése