Isten városa

 

I

sten felkészíti népét mind arra, ami várni fog rá az ígéret földjén (5Móz 13,1-19). Mert Ő odafigyel ránk. Tudja, hogy a friss hívőt mennyi minden veszélyezteti. És ő általában nincs erre felkészülve. Betölti szívét az öröm, mert nincs nagyszerűbb, és boldogítóbb annál, amikor megtapasztaljuk Isten jelenlétét az életünkben. Nincs ahhoz fogható, amikor egy ember találkozik Istennel és rádöbben a valóságra, és átéli, hogy ez az Isten őt a bűnös elveszett embert, nem akarja elvetni, hanem Jézusért kész neki megbocsátani. Kimondhatatlan az, amikor az Úr Jézus eltörli megvallott bűneimet, és új szívvel, élettel ajándékoz meg.  Őt követve feltárul előttünk Isten országa, és ez annyira eltölt, hogy nem is gondolunk veszélyekre. Ami igazán veszélyes ilyenkor, hogy az újszülött tanítvány azt gondolja mindenki az körülötte. Különösen megtévesztő, ha valaki prófétaként, igehirdetőként veszi körül. Azt gondolja, hogy aki Istennek szolgál, mindenki az Övé is. És így a sátán könnyen megtéveszthet, rossz irányba terelhet.

Erre készíti fel népét az Úr. Amikor elfoglalják a tejjel és mézzel folyó földet, ott más emberek is élnek, nekik meg van a maguk hite, kultusza és szokása, és ezek csábítóak lehetnek.  Különösen, ha elmossák a különbséget, és azt hirdetik, egy isten van, csak mindenki másképp tiszteli. Ezzel azt akarják elmondani, hogy a másik vallás is ugyanazt az Istent imádja, így nincs különbség, nem kell félni. Fogadjuk el egymást, vegyük át szokásaikat. Azonban Isten határozottan elutasítja ezt a gondolkodást. Őrajta kívül nincs más. Minden hamis, mert senki nem tud a bajban segíteni, csak egyedül a Biblia Istene. Ezt tapasztalták meg a zsidók. Egyiptomból semmilyen bálvány nem tudta őket kihozni, csak egyedül Ábrahám, Izsák, és Jákób Istene, az élő Isten. Ne feledjük, senki nem tud megszabadítani bűneinkből és nem tud új, megtisztult életet ajándékozni, csak egyedül az Úr Jézus Krisztus.

Azonban nem csak kívülről jöhet kísértés, hanem belülről a nép tagjai, vagy egyenesen a családunk köréből. Mert aki nem adta át az életét az Úrnak, akinek nincs Vele élő kapcsolatban, annak vallása van, de nem ismeri Istent személyesen. Adjunk hálát, ha ismerjük Megváltó Urunkat! Dicsérjük, amiért megismertette magát velünk, megkönyörült, eltörölte bűneinket és már Őt követhetjük. Akinek nincs személyes tapasztalata, az könnyebben átvesz más szokásokat, mert a szívünk gonosz. Amíg az Úr birtokba nem veszi, az is marad. Az ilyen szív és élet könnyen befolyásolható, hiszen a kívánságok fogják vezérelni. Ami tetszik, ami jónak, szépnek tűnik, ahol az emberi szeretet túlsúlyban van, oda vágyakozik. Másrészt könnyen elhiszik, hogy haladni kell a korral, azonban ennek a kornak minden tette arra irányul, hogy Isten helyére valami mást tegyen. És bizony sok ember a technikát, vagy a tudomány más produktumát, sőt magát az embert teszi. Isten helyett az emberben hisz, úgy gondolja minden problémával meg fog birkózni. Ahogy világunkat figyeljük, nagyon könnyen el is hisszük, hogy ez valóban így van. Azonban látjuk, ez megtévesztés. Ha az ember nem hajol meg Teremtő, és Megváltó Ura előtt, nagy bajba sodorja magát. Meg van részegedve sikereitől, és nem látja, ha Isten nem engedné az előrehalást, nem volna sehol. Hajoljunk meg, Urunk előtt, és adjunk hálát neki, amiért előbbre viszi életünket. Ne feledjük, hogy minden, ami jó, ami tökéletes ajándék Tőle származik. Az igazi ajándék Krisztus, és Általa a kegyelem, az Isten országa. Az is legyen szemünk előtt, hogy sok jó dolgot kínál a világunk, de mindenért fizetni kell. Hiába hasznos, az életet segítő, előbbre vivő egy fejlesztés, ha nem mindenki tudja azt beszerezni.  Ha az Igére figyelünk, azt látjuk, Isten átvállalta a költséget, és így mindenki, aki jön Hozzá, és kéri az élő vizet, ingyen megkapja. Isten országa ingyen biztosítja az életet. Jöjj ebbe az országba! Jöjj az Úrhoz vár reád!

Urunk tovább vezet az Isten országa mélységeibe (Mt 5,33-42). Rámutat életünk és szokásaink hiábavalóságaira.  Megszoktuk az esküt, az áldást, azonban ezek önmagukban nem teszik áldottá az életünket. Mindez csak akkor jó, ha az életünk is összhangban van vele. Vagyis ha valóban követem az Urat, ha nemcsak egy vallási hagyományról, hanem élő kapcsolatról van szó. Ha így van, akkor esküre sincs szükség, mert nem muszájból teszem a dolgokat, hanem az Úr iránti szeretetből. Az eskü önmagában nem tudja megtartani, a kapcsolatokat sem.  Láthatjuk, mennyi esküt, fogadalmat tesznek az emberek, de mi lesz belőlük? Házasságkötéskor eskü hangzik el, de nem lesz jobb a házasság. Kereszteléskor fogadalom, de mivé lesz mindez? Mert ha nem ismerem az Urat, ha nem az Övé az életem, mindez csak formalitás. Ha pedig ismerem Őt, és mint Pásztort követem, nincs szükség esküre, mert minden szívből fakad.

Fontos, amit az Úr mond, Jeruzsálemről. Az a nagy Király városa, vagyis Isten városa.  Ezt látni kell, és ki kell mondanunk, Jeruzsálem a zsidók városa, az élő Isten városa. Az a hely Isten népéé, és ez nem változott. 

Isten országa más, mint ez a világ, ezt alátámasztja ez az igeszakasz is. A világban nincsenek ilyen indulatok, nincs ilyen magatartás. Miért? Mert az ember képtelen minderre magától. Mivel a bűn ott van a szívünkben, magunktól csak a megfizetés a szemet szemért, fogat fogért elv telik tőlünk. És itt nem arról van szó, hogy valami mást parancsol, vár el Jézus, mert ha nem telik, akkor hiába parancsolja meg bárki. A halottnak hiába mondom keljen fel, öltözzön fel, képtelen megtenni, mert halott. Ahhoz, hogy mégis megtegye mindezeket, életre kell kelnie. Csak azok tudnak Krisztus szavai szerint viszonyulni ahhoz, aki bánt, aki a Szentlélek által feltámadt a halálból. Élővé kell ehhez válni, krisztusi természet részesévé kell lenni, mert másképp nem megy.

Elcsendesedve kérdezzük meg magunktól, oda tudjuk-e már fordítani a másik orcánkat, és el tudjuk-e engedni azt, ami a miénk? Ha igen akkor Krisztus indulata van bennünk jelen. Hiszen Ő odafordította a másik orcáját, Önmagát teljesen át adta a szenvedésnek, és a halálnak értünk. Mindezek az igék a tanítvány másságáról beszélnek. Mennyit említettük már a második mérföldet, de vajon el tudunk menni? A kötelezőn túl is készek vagyunk tenni a másikért, csakhogy megismerhesse az Urat? Tudunk adni a magunkéból, annak, akinek szüksége van Rá? Tudunk adni abból, amit az Úrtól kaptunk. Mi mindig pénzben gondolkodunk, de nem biztos, hogy az Úr pénzről beszél. Mert ő nem pénzt adott, hanem bűnbocsánatot, gyógyulást, vagyis munkaképességet. A pénz legtöbbször nem megoldás, csak felületi kezelés. Ráadásul látványos, és így még meg is szabadulhatunk a másiktól. Ma a második mérföld helyett megfizetnénk valakinek, hogy vigye a nevünkben a csomagot.   Urunk azonban azt kéri, mindig magunkat adjuk bele a szolgálatba, ne akarjunk mindent pénzzel elintézni.

 

 ADJ ÚJ ERŐT, URUNK

 

1.    

Adj új erőt, Urunk, ó, nyújtsd ki szent kezed,

Igéddel ébressz holtakat, szívünkbe’ gyújts tüzet!

Adj új erőt, adj új kegyelmi fényt,

Tiéd legyen a tisztelet, az áldás a miénk!

2.    

Adj új erőt, Urunk, az álmot űzzed el,

Mécsünknek pislogó tüzét Lelked gerjessze fel!

Adj új erőt, adj új kegyelmi fényt,

Tiéd legyen a tisztelet, az áldás a miénk!

3.    

Adj új erőt, Urunk, gyógyírt vár a beteg,

Éhségünk, szomjunk csillapítsd, töltsd ránk Szentlelkedet!

Adj új erőt, adj új kegyelmi fényt,

Tiéd legyen a tisztelet, az áldás a miénk!

4.    

Adj új erőt, Urunk, egész világ előtt,

Hogy megjelentsük szent Neved, s legyen Tiéd a föld!

Adj új erőt, adj új kegyelmi fényt,

Tiéd legyen a tisztelet, az áldás a miénk!

 

 

Isten áldásával.