Tiszta ruha

I

sten gyermekei ebben a világban mindig ki vannak téve a gonosz támadásának (Zak 3,1-10). A sátán mindent igyekszik megtenni, hogy a hívőket, a tanítványokat ellehetetlenítse, és így hatástalanná tegye. Korábban az újjáépítést végzőket félemlítette meg, most a főpapot támadja, őt akarja félreállítani, szolgálatra alkalmatlanná tenni.  A sátán nemcsak az emberek körében végez lejárató akciót, hanem az Úr előtt is vádol, vagyis be akarja bizonyítani, hogy nem érdemes az Úrnak az emberrel, ezen belül választott néppel törődnie. Jobb, ha elveti a színe elől a főpapot, Jeruzsálemet, a zsidóságot. De így támad minket is, hiszen mi sem vagyunk alkalmasak a szolgálatra, nemcsak Jósua ruhája szennyes, hanem a miénk is. Ennek azonban mindig tudatában kell lennünk, hogy mi csupán szennyes ruhában járunk, az életünk tele van bűnnel. Nem vagyunk alkalmasak a szolgálatra. A sátán igyekszik minden lehetőségét kihasználni, azonban az Úr nem hallgat rá. Az Egyszerű fordítás így adja vissza ezt a verset: „Az Örökkévaló angyala azonban elhallgattatta a Sátánt: „Nem ad igazat neked, Sátán, és elutasítja vádjaidat az Örökkévaló, aki Jeruzsálemet kiválasztotta” (2). Ebből megtudjuk, hogy az Úr nem hallgat a vádakra, vagyis nem a mástól kapott információ alapján mond véleményt, hoz ítéletet. Mi hányszor mások véleményére építünk, amikor másról, sokszor egy testvérről alkotunk véleményt. Isten elutasítja ezt, és önmagára tekint. Istennél a kiválasztás az alap, nem azért népe Izráel, mert különb, hanem azért, mert feladatra, az Úr nevének hordozására választotta ki őket. A kiválasztás csodálatos, Jézusban ma is elhív, arra, hogy Isten országáról bizonyságot tegyünk, hogy Őt szolgáljuk.

Az Úr látja a valóságot, tudja, kik vagyunk, még a főpapi ruha sem téveszti meg, és tisztában van vele, hogy szennyes a ruhánk. Jósua olyan, mint a tűzből kikapott fadarab. Ez jelzi, hogy Izráel csak Isten kegyelmének köszönheti megmaradását; az Úr úgy emelte ki a fogságból, ahogyan a tűzből kikapják a fadarabot. Már jól belekapott a láng, az elhamvadás fenyegette, de kívülről valaki lenyúlt érte és kiragadta. Így volt Izráel, eltűnt volna népek süllyesztőjében, de az Úr könyörült rajta, kiemelte népét, és hazavitte. Azonban így állunk mi az Úr előtt, így lát Ő engem is, szennyes a ruhám, és nem tudom lecserélni. Olyan vagyok, mint a tűzben levő fadarab, nincs esélyem a bűnnel szemben, de az Úr megkönyörült rajtam, lenyúlt a magasból értem. „Lenyúlt a magasból, és fölvett” (Zsolt 18,17).

Isten megoldása az, hogy átöltöztet, leveteti a piszkos ruhát, csakis Ő tudja elvenni bűneinket, Ő képes felszabadítani életünk minden terhe alól. Mi már tudjuk, hogy ez a kegyelem, mindez azért lehetséges, mert az Úr Jézus átvállalta adósságunkat a kereszten. Az Ő vére tisztít meg minden bűntől.

Itt is elhangzik, hogy a kegyelem teljes életváltozást jelent, azt, hogy most már Isten útján jár Jósua, az Igéjéhez méri életét, döntéseit. Az Igére alapozva hozza meg ítéleteit is. Bűneink megbocsátása új életre kötelez. A távlatok is felragyognak: a Sarjadék már előremutat az Úr eljövetelére, akiben majd eltörlődnek a bűnök. Ő azért jön, hogy halála által eltörölje a bűnt. Akik hittel és bűnvallással járulnak elé, megtapasztalják mindezt. A Sarjadék hozza el számunkra azt, amire vágyunk: „Abban az időben mindegyikőtök békességben és bőségben fog élni” (10 Egyszerű fordítás). Ez a békesség és bőség Krisztusban érkezik az életünkbe.

A szentíró elmondja számunkra, mivel  Izráel a bűn miatt képtelen volt a törvény szerint élni, ezért új szövetséget kötött Jézus által velünk (Zsid 8,6-13). Az új szövetség nem olyan lesz, mint a régi, hanem ez már a szív megváltozásán, újjáformálásán alapszik. Isten a megtérőnek a szívét változtatja meg, megtisztítja a bűntől, és így alkalmassá teszi arra, hogy Neki éljen.

Csodálatos ígéret hangzik el: „bűneikről többé nem emlékezem meg” (12). Ez egy nagyszerű ígéret, mert amit az Úr megbocsát, azt elfelejti. Bizony, mi hányszor előhúzzuk és érzékeltetjük a másikkal, mit követett el korábban, vagy hogyan viselkedett velünk szemben. A megbocsátás azt jelenti: nincs többé, el van felejtve, ezért nincs már miről beszélni.

Magára vette szennyes ruhámat

1.  

Magára vette szennyes ruhámat,

Így békíté meg Istent, Atyámat.

Így békíté meg, így békíté meg

Istent, Atyámat.

2.  

Kín, mely Őt érte, nekem volt szánva,

De Ő fölvitte a Golgotára,

De Ő fölvitte, de Ő fölvitte

A Golgotára.

3.  

Szerető szíve szakadt meg értem,

Hogy eltörölje mind, mind a vétkem.

Hogy eltörölje, hogy eltörölje

Mind, mind a vétkem.

4.  

Jézus, Te drága, mit adjak Néked?

Összetört szívem hozom Elébed,

Összetört szívem, összetört szívem

Hozom Elébed!

5.  

Dicsőség Néked, szent Vőlegényem,

Hogy eljössz értem, s fölviszel mennybe.

Hogy eljössz értem, hogy eljössz értem,

S fölviszel mennybe!

Isten áldásával.

A minta

Z

akariás könyvéből megtudjuk, hogy bizony nem mindenki hagyta el Babilont és ment vissza az ígéret földjére (Zak 2,10-17). Sok embert visszatartott Babilon, a nagyváros, a lehetőségek városa. Ott ki tudtak bontakozni, ott az élet modern volt, és jól meg lehetett élni. Úgy gondolták, minek mennének haza, amikor ott minden elpusztult, meg ők már itt születtek, ez a hazájuk. A sátán tudja, hogyan kell Isten népét maradásra bírni, a világ kincseit kínálja fel a számára, és annak ragyogása, csábítása nagy hatással van rá.

Most azonban egy sürgető felszólítás hangzik feléjük: fussanak ki Babilonból. Fussanak, sőt meneküljenek, mert az Úr megítéli a várost, a birodalmat; az a hely, amely biztonságosnak tűnt, a pusztulás helyévé fog válni. Menekülj, Sion; szól a figyelmeztetés. A világ veszélyes hely Isten gyermekei számára. Valamikor Lót számára is hangzott az Úr szava: fusson ki Sodomából, ő eleget tett a felszólításnak, azonban a felesége, ha el is indult, de visszanézett, mert szíve a városhoz, a jóléthez rögzült. Nem tudta elengedni, és nem volt képes az Úr kegyelmét megragadni. Szabad-e a szívem, vagy én is már hozzárögzültem a világ kincseihez és nehezemre esik lemondani mindarról, amit ma kínál a számomra? Akkor tudjuk meg, hogyan is állunk, amikor valamit nem tudunk megszerezni, amire vágyunk, amit elterveztünk, ha bosszankodunk, haragosak, nyugtalanok leszünk, az azt jelzi, már a világhoz kötődünk. Ha nyugodtak maradunk, és az Úrnak és egymásnak örülünk, akkor szabad a szívünk. Engedjük el most a világot, hiszen e világ dicsősége igen hamar elmarad. 

Csodálatos a tizenkettedik vers: „Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja!” Nekünk és minden Isten gyermekének így kell magára tekintenie: az Úr szeme fénye vagyok, ezért vigyáz rám. A látására mindenki vigyáz, fontos a szeme világa mindegyikőnknek, mindent megteszünk érte. Ma sok pénzt kifizetünk, hogy javítsuk a látásunkat, így tesz meg mindent övéiért az Úr. Oltalmazza, védi ma is gyermekeit, ezért nem kell félnünk, hanem hálás szívvel Rábízhatjuk magunkat. Hányszor megtapasztaltuk, hogy remegő szívvel vártunk egy eseményt, aztán az Úr csodálatosan cselekedett, „akik az ÚRban bíznak, azoknak ereje megújul; szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el” (Ézs 40,31).

Egy adventben is gyakran idézett Ige is elhangzik most, „Örülj és örvendezz, Sion leánya, mert íme, eljövök, és közöttetek lakozom – így szól az ÚR.” Ez a bátorítás, eljövök, és veled leszek, nem egyedül leszel már otthon. Mi tudjuk, hogy ez az Ige beteljesedett, hiszen Jézusban eljött az Úr, és emberi formában is közöttük lakott. Láthatták, hallhatták Őt. De szól ez az Ige nekünk is - eljön az életünkbe, sőt, vissza fog jönni. Ezért adventben legyen ez a kettős várakozás a szívünkben. Örvendeztessen meg az ígéret, az Úr jön. Ne engedjük, hogy örömünket bármi elűzze.

Fontos, hogy csendben legyünk az Úr előtt, ne vitázzunk vele, hanem várjunk Rá csendben, és engedjük, hogy megszólaljon, és átölelje lényünket jelenlétével. Az Úr a csöndben szól, legyünk ma csöndben előtte, azaz keressük a csöndet, legyen Rá időnk.

Az utóbbi versek lényege, hogy Jézus a mi főpapunk (Zsid 8,1-5). Ő az, Aki bemutatta értünk az áldozatot. Igen, mert mi fizetésképtelenek vagyunk, de Ő kiegyenlítette a számlát, adósságunkat rendezte. Mégpedig nem valami értéktelen dolgot ajánlott fel, hanem a legnagyobb értéket, a saját életét. Ennél többet senki nem adhat értünk. Ha ezt felismerjük, ebbe bele kell rendülnünk. A megrendülés azt jelenti, hogy annak ajánlom az életem, aki kész volt értem Önmagát odaadni. Aki értem lemondott az életéről, attól nem kell félnem, ahhoz bizalommal jöhetek, mert Nála jó kezekben van a lényem.

Jézus feltámadása után is, ma is főpap, de nem a mi világunkban, hanem az Atya mennyei világában szolgál.  Az igazi, a tökéletes világban az Atya trónjának jobbján ül. Ő az eredetiben foglal helyet, míg ami itt van, csak másolata az eredetinek. Az ószövetségi istentisztelet is a mennyeinek a mintájára alakult, a sátort is a mennyei minta szerint kellett Mózesnek készíteni, mert az az igazi. Isten Jézust küldte számunkra életmintául, azért, hogy Hozzá alakítsuk az életünket. A figyelmeztetés itt is elkél, hiszen fontos, hogy Őhozzá hasonlítsunk, Őt kövessük, mert Ő az eredeti. Ha eltérünk Jézustól, félrecsúszik az életünk. Azonban jó tudnunk, hogy amíg itt vagyunk, ki lehet igazítani az elcsúszásokat, a hibákat, de ez is csak Jézus által sikerülhet, hiszen nélküle semmit sem cselekedhetünk. Legyen ma is Ő a minta minden döntésünk, minden tettünk számára.

Álmélkodással csudáljuk

1. Álmélkodással csudáljuk Véghetetlen szerelmed, Ó, Isten, ha megvizsgáljuk Kijelentett kegyelmed; Ezt száj ki nem mondhatja, Nyelv nem magyarázhatja.

2. Mert az emberi nemzetet Annyira becsülötted, Hogy te egyetlenegyedet Érette elküldötted Emberi ábrázatban, Hogy élne gyalázatban.

3. Ó, Isten bölcsességének Megfoghatatlan titka! Mély tengerét szerelmének Ki értené, mily ritka; Ki ezt eszébe venné, Mélyen szívébe tenné.

4. Mi azért vígan dicsérünk, Ó, jó Atyánk, tégedet, Magasztalunk s arra kérünk, Hogy te szeretetedet Gerjesszed fel szívünkben, Jobban-jobban lelkünkben.

Isten áldásával.

Nézzünk felfelé!

A

z első fejezet végén Isten ígéretéről olvastunk, amely így szól: „városaim ismét bőségben fognak élni” (Egyszerű fordítás 1,17). Isten népe a tejjel és mézzel folyó földön telepedett le, és sok áldást tapasztaltak. Bőségben éltek, mert az Úr kegyelmét tapasztalták. Minden Tőle kaptak, amire szükségük volt. Mi is bőségben élhetünk, bár annyira szegényes életet mutatunk fel. Az Úr bővelkedővé akar tenni, hogy a körülöttünk élők is felismerjék az Ő országának áldásait.

A mai részben Zakariás amikor felnéz négy szarvat lát (Zak 2,1-9). Fontos, hogy a próféta felnéz, vagyis elfordítja magáról, környezetéről, a problémákról a tekintetét, és az Úrra néz. Kövessük mi is Zakariást és nézzünk felfelé, ez a mozdulat kifejezi, hogy Isten láthatatlan világára tekintünk. Hozzá fordulunk, mert Tőle várunk segítséget. A felfelé tekintéssel kifejezzük a  földi világon túl is van élet, létezik Isten világa, vagyis nem vagyunk egyedül, nem vagyunk magunkra hagyatva. Ma is tekintsünk az Úrra, ahogyan a zsoltáros is mondja: „Szememet a hegyekre emelem: honnan jön a segítségem? Segítségem az ÚRtól van, aki az eget és a földet teremtette” (121,1-2).

Négy szarvat lát a próféta, és amikor nem érti mit jelentenek ezek, megkérdezi az angyalt. Nem maga próbálja megfejteni a jelentést, hanem kérdez Isten küldöttétől. Mi sem értünk mindjárt mindent, sok olyan kifejezés, kép található a Bibliában, amit azonnal nem értünk, de forduljunk az Úrhoz, kérdezzük Őt. Ugyanúgy az életünk is tartalmaz nem érthető mozaikokat, ilyenkor is Urunkat kérdezzünk. Őt szabad kérdezni és Ő készségesen válaszol. A válaszok nem mindig olyanok, amiket szeretnénk hallani, de fogadjuk őket alázattal és higgyük, az Úr mindent jól cselekszik.

A szarv a Szentírásban az erő és a hatalom szimbóluma. Itt azokat a birodalmakat jelenti, amelyek diadalmaskodtak Izráel felett. Olyan hatalmak ezek, amelyekkel szemben Isten népe tehetetlen, és nem tudnak felettük diadalmaskodni. Azonban Istennél van megoldást, ezt mutatja meg a négy kovács. Amivel Izráel nem képes boldogulni, azt az Úr megoldja. A négy kovács letöri a négy szarvat. Isten győz népe ellenségei fölött és ez által megtapasztalják a szabadulást. Isten Jézus Krisztust küldte számunkra, Ő az a kovács, aki letöri a minket megkötöző erők láncait. Amire nekünk nincs erőnk, azt Ő megcselekszi. Adjunk hálát szabadításért. Ha pedig még rabok vagyunk, kérjük szabadítását. Forduljunk Hozzá bizalommal,, és szavára lehullnak a bilincsek, felszabadul életünk.

A szabadítást kibontakozás, növekedés fogja követni (Zsid 7,23-28).  Isten oltalma veszi körül népét és kiteljesedik életük. Isten országában, az Ő oltalma alatt lehetünk biztonságban és teljesedhet ki az életünk.

Jézus főpapként esedezik értünk, mert tudja, hogy szükségünk van erre. Ismeri az ember nyomorúságát, hiszen maga is testben élt, ezért megértő és segítőkész. Ő tud üdvözíteni, tehát örök életre ment meg. Aki általa, rajta keresztül fordul Istenhez, megmentetté válik. Jézus ment meg a kárhozattól, és ajándékoz nekünk örök életet. Csodálatos bizonyságtétel ez, Jézus mindenkor él. Feltámadt és él, élő Urunk van. Amikor Jézushoz fordulunk, nem egy rég élt személy nevét emlegetjük, hanem egy most élő személy nevét. A ma is élő valóságot hívjuk segítségül. Mivel Ő él, tud segíteni.

Az Úr Isten az én reménységem

1. Az Úr Isten az én reménységem, Erősségem Mindenféle ínségben; Csak tőle várom Igaz boldogságom: S meg is találom.

2. Benne élek, haláltól nem félek: Jót reménylek, Hogy tőle el nem térek; El nem enyészem A sírban egészen: Mennyben lesz részem.

3. Semmi engem tőle el nem választ, Jól tudván azt, Hogy sok jóval eláraszt; Erősít engem Erőtlenségemben És szükségemben.

4. Azért egész életem fogytáig Csodálom itt Szent kezének munkáit, S intem lelkemet: Áldjad Istenedet, Üdvözítődet.

5. Oltalmazzad, Uram, egyházadat, Szent nyájadat, mely vallja szent Fiadat, Ki bűneinkért Ártatlan bárányként Szenvedett sok kínt.

6. Hogy e földön szent gyülekezeted Dicséretet Zengvén, áldja nevedet, Míg szemtől szemben Magasztalunk mennyben Mind egyetemben.

Isten áldásával.

Jobb szövetség

H

árom hónap múlva ismét megszólítja az Úr Zakariást (Zak 1,7-17), és üzenetet, újabb szolgálatot kap. Zakariás most éjjel kapja az Úr üzenetét, vagyis napszaktól függetlenül megszólítható. Soha nincs úgy elfoglalva dolgaival, önmagával, hogy ne hallaná Isten megszólítását. Mindig megszólítható vagyok? Vagy kijelölöm, mikor jöhet az Úr? Hiszen gyakran így vagyunk, megmondjuk, ekkor tartunk csendességet, tehát ezt az időt Istennek szenteljük, és ekkor jöjjön az Úr. Vajon nem fordítva kellene ennek is működni? Nekünk kellene az Úr hívásakor mindent félretenni, és mondani, amit a gyermek Sámuel: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád” (1Sám 3,10).

Egy völgyben lovagló személyt lát a próféta, aki mögött különböző színű lovasok voltak. Ezt látva a próféta megkérdezi: „Mik ezek, Uram?” Ekkor egy angyalt lát, aki kész arra, hogy mindent megmutasson a számára. Tehát az üzenet képsorozatban érkezik, és Isten angyala fogja a szimbólumokat, a képsorokat érthetővé tenni a számára. Van, amikor az Ige sem érthető számunkra azonnal, de ha az Úrhoz fordulunk, Szentlelke által fel fogja annak üzenetét tárni előttünk. Azért van az Ige, hogy általa megértsük Urunkat, azonban ehhez tusakodásra, imádságra is szükség van. Soha ne adjuk fel ha azonnal nem értünk valamit, hanem kérjük Urunkat bontsa ki számunkra az üzenetet.

A mirtuszfák között áll egy férfi, aki feltárja a lovasok jelentőségét, megtudjuk, Isten követei, akik körbejárták a földet. Tehát Istennek tudomása van mindarról, ami itt történik. Szemmel tartja világunkat, és odafigyel az Ő népére is. A küldetést végrehajtva békességről és nyugalomról számolnak be, ami azt jelenti, hogy a perzsa birodalom háborúi véget értek, a területükön béke van. Azonban Isten népe életében még nincs békesség, a város és a templom romos, ezért az Urat kérdik, mikor könyörül meg rajtuk. Igen, a világban lehet békesség, de az Úr népe életében nem lehet addig békesség és nyugalom, amíg elnyomásban élnek, amíg az egyház romokban hever. Az Úr gyermekei számára a saját házaik, vállalkozásuk fejlődése még nem adhat megelégedést, hanem küzdeni kell Isten országa épüléséért.

Az Úr kedves és vigasztaló szavakkal válaszol, mert eljött az idő, amikor változtatni fog a helyzeten és jóra fordítja népe életét. Az Úr megkönyörül népén, fel fog épülni a város a templom. Bővelkedni fognak még városaim a jóban, mondja az Úr. Igen, a Rá figyelő, Neki engedelmeskedő nép megtapasztalja a bőséget. Mert bőség az Úr jelenlétében található. Maga az Úr Jézus is azt mondta: „én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek” (Jn 10,10). Urunk bővelkedő életre hív el, ami elsősorban nem az anyagi bővelkedést jelenti, hanem a kegyelemben, a békességben, a krisztusi életben való bőséget hozza el a számunkra.

Tovább folytatódik a bizonyítása annak a ténynek, hogy az Úr Jézus az igazi főpap, átvette lévi fiaitól ezt a tisztséget. Az ároni papság által nincs tökéletesség, hiszen a papok és a főpap is bűnös ember, míg Jézus, bűn nélkül való, Isten Fia. Új pap, új törvényt hozott, az élet törvényét, hiszen Ő maga az Élet. Nem testi parancsolat, tehát nem emberi örökség alapján lett főpappá, hanem a romolhatatlan élet által. Azt jelzi ez, hogy az élet elpusztíthatatlan. Jézust meg lehetett ölni, de nem lehet elpusztítani, mert az Élet nem pusztul el. Az élet romolhatatlan, ezt ajándékozza az Úr mindazoknak, akik hisznek Benne. Az ószövetségi törvény egy jobb reménységhez, Krisztushoz vezet, általa közeledhetünk Istenhez. Jézus nélkül nem juthatunk Isten közelébe, tehát nem igaz, hogy minden út Istenhez vezet. Egy út van, ez Jézus. Maga Jézus is erről tesz bizonyságot: „Én vagyok az út” (Jn 14,6).

Arra is rámutat a szentíró, hogy Jézus egy jobb szövetség kezese lett, igen, mert ez a szövetség az Ő áldozatára épül. Hibátlan és tökéletes áldozat ez, nem kell kiegészíteni, ezért mi már Hozzá jöhetünk bűnbánattal, és Érte az Ő áldozatáért megkaphatjuk bűneink bocsánatát. Legyünk érte hálásak Urunknak. Köszönjük meg életünk odaszánásával.

Új szövetséged elfogadom

1.	Új szövetséged elfogadom, Magam egészen odaadom, Nem tartok semmit, legyen Tiéd, Félelmeimtől irgalmad véd!
2.	Áttört kezedbe kezem teszem, Ne engedd, kérlek, ha elveszem. Láncolj magadhoz örökre már! Nincsen itt részem, nincs, ami vár.
3.	Hű lenni nékem, tudom, nehéz, De szívem, lássad, hű lenni kész. Járva az utat, ha botlanék, Emelj magadhoz keresztedért. Isten áldásával.

A legjavát

Ú

j könyvet olvasunk, de a kor továbbra is a fogság utáni, a templom újjáépítésének az ideje (Zak 1,1-6). Az az időszak, amikor az ellenség megfélemlítése miatt egy időre megáll a munka. Az Úr prófétát küld és általa szólítja meg népét. Minden úgy kezdődik, hogy először Zakariáshoz lesz az Úr szava, őt szólítja meg Isten, mert csak úgy tudjuk mások felé hirdetni Isten üzenetét, ha engem szólít meg először az Ige. Isten úgy munkálkodik, hogy előbb mindig engem keres, hozzám akar szólni, és majd ha hallom, ha engedelmeskedem, küld másokhoz. Az Igének mindig előbb engem kell átjárnia, akkor tudok hitelesen szólni mások felé.

Bizony a próféta nem buzdítással, vigasztalással kezdi, hanem hátratekintéssel. Mert akkor látjuk jól életünket, jelenünket, ha van történelmi látásunk, ha felismerjük a jelen és a múlt közötti összefüggést. Mert az élet összefüggések sorozata, a múltnak hatása van a jelenre, ez így volt, és így is marad. Ahogyan ma élünk, az kihat gyermekeink életére. Amit vetünk, azt fogjuk a jövőben aratni. Ezt a törvényszerűséget nem lehet megkerülni. Zakariás rámutat, minden azért alakult így az életükben, mert az Úr haragja volt rajtuk. Ez megdöbbentő, mi úgy gondoljuk Isten nem haragszik, legalábbis a népére nem, mert szereti. Mi mindig a szeretetről akarunk beszélni, ám az Ige őszinte, és elmondja, hogy az Úr megharagudott. Meg, mert nem vették komolyan, amit mondott a számukra.

Most ezért megtérésre szólítja fel őket. Ez az első, odafordulni az Úrhoz. Mindennap erre van szükségünk, elfordulni önmagunktól, korunk véleményétől, útjától és odafordulni az Úrhoz. Ez azt jelenti, hogy mindennap Istennel kezdek, szavát keresem, útmutatására várok. Amit mond, azt igyekszem megvalósítani. Isten gyermekei kortól függetlenül azért vannak a világban, hogy megjelenítsék Isten akaratát, beleéljék világukba Isten országát. Amit Pál mondott, azt minden nap ki kell mondanunk: Mit akarsz Uram, hogy cselekedjem?

Hányszor veszünk példát az elődeinkről, de nem lehet mindenben példa az életük. Ezért mondja határozottan Zakariás, ne legyetek olyanok, mint elődeitek. Miért? Mert nem vették komolyan a hirdetett Igét, nem hallgattak Istenre és nem figyeltek Rá. Ezt ne ismételjük meg, hanem figyeljünk az Úrra, hiszen azért szól, hogy szava legyen ír, és gyógyító erő. Azért küldi az Igét, mert segíteni akar, megvilágítja a lábunk előtt az utat.

Döbbenetes, hogy a halandó ember szembeszáll az Örökkévalóval, hol vannak az elődök, akikre büszkék vagyunk, akik nagy hangon fordultak Isten ellen? Hol vannak? Nincsenek, elmúltak, de Isten Igéje ma is itt van, az Ige nem változik, ugyanaz ma is. Mi is ugyanazt a Szentírást olvassuk, amit atyáink, amit az előttünk járók félretettek. Lássuk meg, hogy ez a könyv az élet könyve.

Úgy bánt velünk, mondja a szentíró, ezért kell komolyan venni a megtérésre hívó szót, mert mit is érdemelek? Ha úgy bánna velem, amint érdemlem, én lennék a kereszten, mert ott a helyem. Azonban ma még le lehet tennie bűneinket, ma még van kegyelem, ma még újat lehet kezdeni Vele.

A drága főpapról ír tovább a szentíró, ez a főpap az Úr Jézus Krisztus (Zsid 10,1-10). Ő a legnagyobb, Aki valaha a földön élt. Melkisédekhez hasonlítja, akiben Ábrahám is felismerte a Mindenhatót, Aki előtt ő maga is, az áldások hordozója meghajolt. Ő Sálem, azaz az a békesség királya, igen, Jézusban érkezik meg felénk az igazi békesség. Az Ő áldása közvetíti azt felénk. Most elénk jön, boruljunk le lábai elé, és engedjük, hogy megáldjon. Ha ez megtörténik, el nem múló békesség részesévé válunk. Az Ő békessége megnyugtatja, lecsendesíti szívünket.

Ábrahám a zsákmány legjavából adott tizedet Melkisédeknek. Felismerte, hogy amit szerzett annak a tizede hálából, az Urat illeti. Mert mindent Tőle kapott. A tized fontos, fontos, ha abból a felismerésből fakad, hogy mindenem az Úré, és hálával adok neki, abból, amit Tőle kaptam. A tized nem a selejtezést szolgálja, Ábrahám a legjavát adta. Így adjam én is a legjavát, az életemnek, időmnek, anyagi javaimnak. A legjava azt jelenti, hogy most, most még ifjú koromban, még erőm teljében, jövök az Úrhoz és indulok szolgálni Őt.

Az áldott Orvos erre jár

1.  

Az áldott Orvos erre jár,

A drága Főpap, Jézus.

Igéje szól, szívünkbe száll,

Egyetlen üdvünk Jézus.

Halld, mint zeng az égi kar

Áldott visszhangjaival!

Szívemben is zeng e dal:

Jézus, Jézus, Jézus!

2.  

Ki minden vétket megbocsát,

S bűnünk eltörli: Jézus.

Megnyitja a menny ajtaját,

S vezérel minket Jézus.

Halld, mint zeng az égi kar

Áldott visszhangjaival!

Szívemben is zeng e dal:

Jézus, Jézus, Jézus!

3.  

Ti gyermekek, kicsik, nagyok,

Tiétek is lett Jézus,

Csak útjain haladjatok,

És véletek lesz Jézus.

Halld, mint zeng az égi kar

Áldott visszhangjaival!

Szívemben is zeng e dal:

Jézus, Jézus, Jézus!

4.  

S ha egykor égbe térhetünk,

Miénk örökre Jézus,

Trónjánál zendül énekünk

E drága névről: Jézus!

Halld, mint zeng az égi kar

Áldott visszhangjaival!

Szívemben is zeng e dal:

Jézus, Jézus, Jézus!

Isten áldásával.

Az Úr a reménység

E

zsdrás bűnbánati imája megrázta a népet, felismerték, hogy nem Isten akarata szerint cselekedtek (Ezsd 10,1-44). Nem volt könnyű a helyzet, mert nagyon fontos kérdést, a házasságot, a családot érintette ez. Az emberek azonban most vállalják a törvényt, ha sokba kerül is. Tudják, hogy minden rossz az életükben az engedetlenségből, a hűtlenségből fakadt. Tisztában vannak azzal is, hogy radikális döntés kell hozni, amely nagyon fájdalmas lesz. Azonban ismerjük az Igét: „ő megsebez, de meg is gyógyít, megver, de be is kötöz ” (Hós 6,1). A bűnnel szemben soha nem lehet elérzékenyülni, ám ha merjük vállalni, az Úr bekötözi sebeinket, begyógyítja azt, amit a bűn okozott.

Azt látjuk, hogy Sekanjá elismeri, hogy hűtlenné váltak az Úrral szemben, amikor idegen feleséget vettek maguknak. Rádöbben, hogy az Úr törvényéhez kell igazodniuk, de lát reménységet. A reményt az Ige nyújtja. Az a csodálatos, hogy vétkeink ellenére is van reménység, és ezt már mi tudjuk igazán. Isten elküldte kegyelmét a világba, azáltal a bűnösnek van bocsánat, van újrakezdés.

Nem hirtelen döntésről van itt szó, hanem az Úr előtt való megfontoltságról. Isten előtti csendben gondolja végig a dolgokat Ezsdrás, és imádságban kéri el az Úrtól a választ. Nem is egy ember döntéséről van szó, hanem az egész közösség Isten előtti bűnbánatáról és felelősségteljes döntéséről.

Nagyon lényeges, hogy ne a mai látásunkon keresztül, ne az újszövetségen keresztül nézzük ezt az Igét, hanem a maga korában. Bizony akkor és ott nagyon fontos látás és döntés volt ez. Fontos a számunkra is, hogy mindig vegyük komolyan Isten szavát, mégpedig előre, és akkor nem visszafelé kell cselekedni. Komolyan kell vennünk ma is, hogy hívő hitetlennel ne legyen felemás igában, semmilyen téren. Hiszen ez nemcsak a házasságra vonatkozik, hanem az élet minden területére. Azért állít ide az Úr, hogy népe élete tisztán ragyogjon a világban és legyen útjelző más emberek számára. Sok probléma megelőzhető, ha figyelünk a Szentírásra és komolyan vesszük azt életünkre nézve. Nem visszafelé kellene keresni, hogyan jöhetünk ki minél kevesebb sérüléssel egy-egy helyzetből, hanem már felkészülve induljunk az élet előttünk álló dolgaiba. Felkészülni az Ige által lehet, hiszen az Úr azért adta a kezünkbe, hogy hozzá igazítsuk az életünket. Ha pedig valamiben hűtlenné váltunk, meg lehet térni belőle, újra lehet kezdeni az Úrral. Azonban arra figyelni kell, hogy a bűnnek ára van, Pál így mondja a bűn zsoldja a halál. Ez azt jelenti, hogy valami meghal, vagyis nem mindent lehet jóvátenni, helyrehozni. Ezért készítsük fel a fiatalokat a biblikus életre.

A szentíró beszélt  az Urat megtagadókról, akik valamiért nem vállalták a mindennapokban Krisztust (Zsid 6,9-20). Valami fontosabb volt számukra, valami meghátrálásra késztette őket. A szerző azonban a címzettekre úgy tekint, mint akik szilárdan állnak, és végigjárják a célig az utat. Felőletek jobbat gondolunk, tehát nem arra vár, hogy elessenek, hanem hiszi, hogy végig kitartanak. Mi hányszor azt lessük, mikor fog a másik megbotlani, mikor derül ki, hogy nekünk volt igazunk, és  nem volt igazi  a megtérés. Jó lenne, ha mi is megtanulnánk jót gondolni a testvérek felől. Mit gondolok én a másikról? Csak a jót?

A szerző Ábrahám türelmes várakozására irányítja figyelmünket. Rámutat, hogy Isten hűséges, amit ígér azt, megcselekszi, de ki kell várni. Ne legyünk türelmetlenek. Az advent is azt jelezi, az Úr érkezik, de türelemmel, alázattal és reménységgel várjuk.

Csodálatos hogy életünk nehéz időszakában is van hova menni. A tanítvány élete sem könnyű, de odamenekülhetünk Urunkhoz. Ő a mi reménységünk. Azt jelenti ez, bármit mondjon a világ, mi nem félünk, mert Jézus biztos pont. Olyan számunkra, mint a hajó számára a horgony, ha Hozzá kötjük az életünket, nem sodródunk el. Az Ő keze erősen tart, így biztosan haladhatunk a cél felé. Igen, mi Krisztust várjuk, az a mi reménységünk, hogy Ő visszajön. Tehát nem világvégét, pusztulást, tombolást, hanem Krisztust, az életet várjuk.

Várj, ember szíve, készen! Mert jő a Hős, az Úr

1. Várj, ember szíve, készen! Mert jő a Hős, az Úr, Ki üdvösséged lészen. Szent győztes harcosúl, Fényt, éltet hozva jő, Megtört az ősi átok: Kit vágyakozva vártok, Betér hozzátok Ő.

2. Jól készítsétek útát! A Vendég már közel! :/: Mi néki gyűlölt, útált, Azt mind vessétek el! A völgyből domb legyen, Hegycsúcs a mélybe szálljon, Hogy útja készen álljon, Ha Krisztus megjelen.

3. Az Úr elé ha tárod A szív alázatát, :/: Őt nemhiába várod: Betér hozzád, megáld. A testi gőg: halál! De bűnödet ha bánod, Szent Lelke bőven árad, S a szív üdvöt talál.

4. Ó, Jézusom, szegényed Kér, vár, epedve hív: :/: Te készítsd el: tenéked Lesz otthonod e szív. Jer hű szívembe hát! Habár szegény e szállás, De mindörökre hálás, Úgy áldja Krisztusát.

Isten áldásával.

Törekedjünk a tökéletességre

A hazatérést követően a lelki építkezés nehéz faladata következik, az Igéhez kell igazítani a hazatértek életét. Ez bizony nagyon kemény feladat, hiszen először el kell az életükből azokat a szokásokat távolítani, amelyek a fogságban rakódtak rájuk. Megtudjuk, hogy az idegen népek hatással voltak a zsidóságra. Nem tudtak a Babilonban élő népektől teljesen elhatárolódni, hanem egy idő után már ők is úgy cselekedtek, ahogyan azok az emberek. Amikor azután hazatértek, a szent földön is úgy igyekeztek alakítani életüket, ahogyan azt idegenben tették. Elsősorban a házasság terén látszódott ez meg. Itthon sem a törvény szerint alakították kapcsolataikat, hanem összeházasodtak a pogány népekkel. Ezsdrásnak tudomására jut ez, és elszomorítja. Felismeri, hogy itthon nem lehet úgy élni, mint idegenben, vissza kell térni Isten akaratához. Amikor a tékozló fiú hazatért, levették róla a régi ruhát, és új ruhába öltöztették, ezzel jelezték, hogy otthon már nem élhet úgy, amint eddig tette. A régi ruha a régi élet, az új ruha pedig az új, az Isten akarata szerinti élet kifejezője.

Ezsdrást megrendítette, földre sújtotta ez a hír. Ő nem tért napirendre felette, hanem bűnbánatot tartott az Úr előtt. Mit kezdünk mi a vétkekkel? Ezsdrás az Úr elé vitte. Imádságban tárta fel szívét Isten előtt. Ebben megoldást kapunk a magunk számára és mindazok számára, akik fontosak nekünk. A megoldás az imádság. Családunk, gyülekezetünk problémáit is feltárhatjuk Urunk előtt. Ezsdrás számára szégyen, amit hall, szégyenkezik az Úr előtt. Nem fogadja el, nem törődik bele a mai helyzetbe, hanem szégyelli. Tudunk-e szégyenkezni Urunk előtt, azért, ahogyan a mai ember él?

Ezsdrás bűnbánatot tart, amelyben megvallja az Úr előtt bűneiket. Meglátja, hogy a bűnök miatt kerültek idegen királyok uralma alá. Tehát mindaz, ami érte őket, amin keresztülmentek, az nem véletlen, hanem a bűneik következménye. Mert ma is érvényes, amit vet az ember, azt aratja is.

Azt is fontos meglátnunk, hogy amikor Ezsdrás meghallja a vezetők panaszát, nem mindjárt fordul a néphez, nem szidja őket össze, hanem mielőtt bármit is tenne, Isten elé járul. Indulatait, mert láttuk, heves indulatok töltötték el, az Úr előtt dolgozta fel. Ügyelt arra, hogy ne zúdítsa másokra haragját. Ez az ember nem indulatból cselekedett. Ezt nekünk is meg kell tanulunk, akkor is, ha néha kevés időnk van, és azonnal kell döntenünk és cselekednünk. „Ha haragudtok is ne vétkezzetek; beszéljetek a szívetekkel az ágyatokban, és csillapodjatok” (Zsolt 4,4). Nagyszerű lehetőség ez, nem kötelező azonnal reagálni; ezt mondja az Úr Jézus is, amikor azt kéri, hogy legyünk szelídek és alázatos szívűek.

Ezsdrás felismeri, hogy a szabadítást és az otthoni helyreállítást is az Úrnak köszönhetik. Nem a maguk erejéből jöttek el a fogságból, hanem Isten nyitotta meg a kaput, vezette haza őket, majd tette lehetővé az újjáépítést. Életükben minden Isten ajándéka, de nem igazán látják ezt - vajon mi felismerjük-e? Megköszönjük-e Urunknak szabadítását, az új életet és az általunk elrontott élet helyreállítását? Mert a mi kezeink között elromlik az élet, ám az Úr képes helyreállítani azt.

Hányszor panaszoljuk, hogy rosszul bánik velünk az Úr; Ezsdrás meglátja, hogy Isten hagyott egy maradékot, tehát nem érdemeik szerint bánt velük. Ez a kegyelem. Hiszen mi a halált érdemeljük; a bal oldali lator felismerte, hogy ők jogosan vannak ítélet alatt, ők ezt érdemlik, de Jézus büntetése nem jogos.

Azért halt meg és vállalta magára bűneinket, hogy ma is legyen maradék, hogy megkapjuk azt, ami nem jár, az új, az örök életet.

A zsidókhoz írt levél szerzője megszabja a hívők útirányát (Zsid 6,1-8). Azt mondja, törekedjünk a tökéletességre. Igen, ez a cél. Ne rekedjünk meg csak a napi Ige olvasásánál, hanem törekedjünk többre. Kezdjük el olvasni valamelyik evangéliumot és mellette a Zsoltárok könyvét. Mehetünk fejezetről fejezetre, ahogy az időnk engedi. A zsoltárokból pedig legalább naponként egyet, bár a napi háromszori zsoltár lenne az ideális. Hiszen általában naponta háromszor táplálkozunk. Amennyit megadunk a testnek, azt biztosítsuk lelkünk számára is. Néha úgy tűnik, hogy nincs növekedés a Bibliaismeretünkben és az Úr ismeretében, újra és újra ugyanazokkal a kérdésekkel foglalkozunk. Mert nagy dolog az, hogy bármikor újra lehet kezdeni a tanítványságunkat, de ha állandóan csak újrakezdünk, nem jutunk előre. Vannak örök kezdők a nyelvtanulásban, de úgy látszik, a hit terén is. Egyszer kell elindulni és utána az Úrra támaszkodva továbbhaladni.

Az író azt mondja, hogy akik elestek, lehetetlen, hogy ismét megújuljanak a megtérésre. Hogy is van ez? Hiszen mindig azt mondjuk, ha elestünk, ne keseredjünk el, mert fel lehet állni. Arról van itt szó, hogy valakik, akik megismerték Jézusban a Megváltót, most tudatosan megtagadják Őt. Aki felismerte Jézusban a Krisztust, és megtapasztalta a kegyelmet és Isten országa áldott erőit, de egy idő után megtagadja, azaz, azt mondja: Jézus nem a Krisztus, az nem tud újra megújulni.

A szentíró ezt írja: lehetetlen dolog, hogy ismét megtérjenek. De nem Isten felől, hanem saját maguk felől nézve. Úgy megkeményednek, annyira bezáródik a szívük, hogy nem találnak oda már Krisztushoz. Júdás a tagadása után nem talált oda Krisztushoz, már nem látta meg, hogy még mindig mehet Hozzá, így eldobta az életét. Ezért ragaszkodjunk Urunkhoz, akkor is, ha pillanatnyilag sokba is kerül. Mózes elhagyta Egyiptom gazdagságát a választott népért cserébe. Mi is válasszuk Jézust, a világ összes kincse ellenében.

Ki Istenének átad mindent

1. Ki Istenének átad mindent, Bizalmát csak beléveti, Azt csudaképpen őrzi itt lent, Ínség, baj közt is élteti. Ki mindent szent kezébe tett, Az nem fövényre épített.

2. A súlyos gondok mit használnak, A sóhaj, sok jajszó mit ér, :/: Ha sebeink még jobban fájnak S mindennap kínunk visszatér? Így terhünk egyre súlyosabb, Ha lelkünk búnak helyet ad.

3. Csak légy egy kissé áldott csendben: Magadban békességre lelsz, :/: Az Úr rendelte kegyelemben Örök, bölcs célnak megfelelsz. Ki elválasztá életünk, Jól tudja, hogy mi kell nekünk.

4. Zengj hát az Úrnak s járd az utat, Mit éppen néked Ő adott; :/: A mennyből gazdag áldást juttat S majd Jézus ád szép, új napot. Ki Benne bízik és remél, Az mindörökké Véle él.

Isten áldásával.