Ne kukázz!

A

pusztában töltött időszak nem volt értelmetlen Izráel számára, mert közben megerősödtek, növekedtek, és most már számolni kell velük (4Móz 22,1-41). Immár nem lehet őket csak úgy félresöpörni, most már nem ők ijednek meg, hanem tőlük félnek. Moáb királya és népe is megrémül Izráel népétől, látja, hogy erősebb tőlük, fegyverrel nem mer kiállni ellenük, más módszerhez folyamodik. Az ellenség soha nem fogy ki a trükkökből, mindig van új ötlete. Most Bálám által akarja megátkozni őket. Az átkot akarja bevetni  ellenük, mert nem látja, hogy Isten népén nem fog az átok, akit Ő megáld, az áldott lesz, és ez ellen nem lehet tenni semmit. Kár, hogy nem látja: a harcon és az átkon kívül is lehetne más megoldást keresni. Ilyen mélyre jutott az ember, hogy nem lát más megoldást, mint a pusztítást, a másik legyőzését, megsemmisítését. Pedig mennyivel jobb Isten áldottjaival összefogni, velük munkálkodni és élni, mint ellenük dolgozni, az átokmondóval szövetkezni. Ne engedjük, hogy a Bálámhoz hasonló megoldások irányítsanak, hanem keressünk mást, és ha teljes szívből keresünk, az Úr mutat olyan megoldást, ami Őt tükrözi, ami nem pusztítani akar, hanem áldást közvetít.

Bálák követeket küld Bálámhoz, rá akarja venni, hogy átkozza meg Izráelt. Mi milyen módszerekhez folyamodunk? Nem szoktunk-e rosszra csábítani vagy rábeszélni másokat? A pénzt használja fel a meggyőzésre. Nem ismeretlen ez számunkra sem, hányszor használjuk fel a pénzt mások befolyásolására, véleményük megváltoztatására. Azt látjuk, hogy Bálám befolyásolható, a pénz nagyobb hatással van rá, mint Isten szava. Előbb hangsúlyozza, hogy az Úr feleletére vár, és aszerint fog cselekedni. Isten szava: nem. Bálám elmondja, hogy az Úr nem engedi meg, hogy elmenjen, de már nem teljesen azt mondja, amit az Úr mondott neki.  Azt elhallgatja, hogy az a nép áldott, Isten áldotta meg, így nem fog rajtuk az átok. És ha mégis elmenne, szembe kerülne Isten akaratával.

A követek visszatérnek Bálámhoz, még súlyosabb érv van velük: még több pénz. Bálám ingatag, és immár a honorárium győzedelmeskedett. Igaz, az Úr mondja, hogy menjen el, de csak azért, mert ő mindenképpen menni akar. Isten megengedi, hogy menjen, de nem ért vele egyet. Van ilyen is, hogy nem értjük meg Isten akaratát, makacsan ragaszkodunk a saját akaratunkhoz, és Isten azt üzeni: menj! Ennek azonban mindig megvan a következménye. Vizsgáljuk meg szívünket, mi van rá nagyobb hatással: az Úr szava vagy az anyagiak, egy jó állás, feljebb lépés a ranglétrán? Tudunk-e következetesen ragaszkodni az Úr szavához?

Bálám mégiscsak elmegy, mert vonzza a pénz, meg hát ugye egy királynak mégsem lehet nemet mondani, amit ad, el kell fogadni, és mit lehet tenni, el kell végezni a megbízatást. De sokan gondolkodnak így, egy nagyobb összeget, egy vezetőt visszautasítani nem lehet, meg az kellemetlenségekkel is jár. Így azután inkább Istennek mondanak nemet vagy válnak Vele szemben engedetlenné. Kinek engedek, az Úrnak vagy a világ csábításának? Mit teszek: áldok vagy átkozok? Krisztusban arra lettünk elhíva, hogy áldást örököljünk és adjunk tovább.

Bálám elment, Isten pedig utánamegy, tesz még egy próbát, hogy megállásra késztesse. Mert Urunk mindig utánunk jön, újra próbálkozik, mert nem akarja, hogy elessünk, hanem, hogy megálljunk. Azonban Bálám nem akar megállni, vakon megy tovább, és amikor a szamár észreveszi az Úr követét, és nem akar tovább menni, megveri. Hányszor vagyunk ilyen vakok és ilyen erőszakosak, akiknek semmi sem számít, csak saját akaratunk, a pénz és a hatalom? Azonban Bálámnak is meg kell állnia; egyszer Isten megállít, és akkor nem lehet tovább menni, mert ha nem változtatunk, az az életünkbe kerül. Hányszor szorongat az Úr különféle élethelyzetek által, amik jelzik, ne menj tovább ezen az úton, de nem vesszük komolyan. Aztán megszólal a szamarunk is, és mi csak megyünk tovább - de ne menjünk, gondolkozzunk el és vegyük komolyan Isten szavát! Mert az engedelmesség életet és üdvösséget jelent, az engedetlenség pedig halált nemz.

Pál apostol vallomását olvassuk arról, hogyan változott meg az élete és lettek mások az értékei (Fil 3,1-14). Korábban a hatalom, a pénz utáni vágy hajtotta, de találkozott vele az Úr. Őt is megállította a saját útján, mint Bálámot. Pálnak is kemény pillanat volt ez, de komolyan vette. Nem szállt szembe az Úrral, hanem felismerte, Ő a legnagyobb kincs. Meglátta, hogy döntés elé került, és ő Krisztust választotta. Mindent kárnak és szemétnek nevezett, és a szemét helye a szemeteskukában van, így hát oda dobta őket.

Sőt, nemcsak régen, hanem a levél írásakor is ugyanígy gondolja. Nem bánta meg korábbi döntését. A régi kincsek végleg elvesztették értéküket. Elvesztette-e már a régi élet és annak minden kincse a vonzerejét a szememben? Vagy régen kidobtam, de ma már újra kiveszem a kukából, mert úgy látom, azért ma is szépen csillognak. Pál nem kukázik, mert a szemét soha nem lesz érték. Ne kukázzunk mi sem, mert az érték, a kincs nem ott, hanem Krisztusban van, még ma is. Pál nem ingatag és nem változtatja meg véleményét. Miért nem változtat? Mert számára az egyetlen és igazi kincs Jézus. Ma is Ő a legfontosabb, ma is arra törekszik, hogy Krisztust megnyerje, vagyis minél jobban megismerje. Mert mit ér a világ minden pozíciója, legnagyobb tudománya, legtöbb kincse, ha Krisztust elveszítjük? „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall” (Mk 8,36)? Pál megadta rá a választ, de nekünk is meg kell adni a feleletet. Te mit mondasz?

Pál tisztában van azzal, hogy még nem ért célba, ezért az előtte levőknek nekifeszülve fut a cél felé. Ehhez azonban arra is szükség van, hogy a mögötte levő dolgokat elfelejtse. Nem lehet a múltban élni. Nem az a fontos, mi volt tegnap, így akár rossz dolgok, akár sikerek vannak mögöttünk, le kell tenni őket. Teherrel nem lehet futni, vagy legalább is nem úgy, hogy győztesek legyünk. A futó mindig a célra néz. Az motiválja, hogy nyerjen, bajnok akar lenni, és ez ad erőt ahhoz, hogy ne adja fel, hanem tovább küzdjön. Mi is az Úrtól való jutalomra, az Isten országában levő örömre tekintsünk, mert nincs nagyobb motiváció, mint az, hogy Úrhoz tartunk. Nincs nagyobb ajándék, mint a kegyelem. A futáshoz kitartásra van szükség, az Úrral való élő kapcsolat tesz kitartóvá, Ő ad erőt hozzá.

Ím, nagy Isten, most előtted szívem kitárom

1. Ím, nagy Isten, most előtted szívem kitárom, Menedékem nincs sehol e földi határon; Ha te nem jössz bánatomra biztató szóval, Italom könny, a kenyerem keserű sóhaj.

2. Ha a világ nem tudná is számos bűnömet, Teelőled elrejtenem semmit sem lehet; Látja Lelked minden bűnöm, melynek átka sújt: Vedd le rólam, ó, Úr Isten, vedd le ezt a súlyt!

3. Jézusomra föltekintek a kereszt alatt, Nincs szívemnek nyugodalma vétkeim miatt; Ó, ne büntesd, Uram, azt, kit megtört a bánat: Szálljon reám irgalmadból béke, bocsánat!

4. Szent Fiadért, ki engemet vérén megváltott, Hallgass meg, ha bűnbánattal hozzád kiáltok! Vigaszoddal térj kegyesen beteg szívemhez, Hozzád térő gyermekednek, Atyám, kegyelmezz!

Isten áldásával.

Fogj hozzá bátran!

A

 csodálatos szabadulás és gyógyulás után Izráel népe ismét elindul és tovább vándorol egyik helyről a másikra (4Móz 21,10-35). A kígyómarásból való gyógyulás után sincs megállás, nem ez az ő helyük, ezért még nem lehet letelepedni, tovább kell menni. Sok csodát átélhetünk ebben a világban, de még sincs itt maradandó városunk, tovább kell menni. Gyakran egy-egy lelki élmény mellett le szeretnénk táborozni, nincs kedvünk és erőnk tovább menni, de mégis menni kell. Új tapasztalatok várnak ránk és új lehetőség a lélekmentésre, a bizonyságtételre. Hiszen amit átéltünk, az mások számára erőforrássá válhat. A pusztában átélt isteni csodák, az Úr vezetésének és segítségének tapasztalatai a későbbi nemzedékek erőforrásai lesznek. Ezek a történetek ihletik majd a zsoltárok egy részét, idézik őket a próféták és az apostolok, és így mi is erőt meríthetünk belőlük. Ahogy olvassuk, felragyog előttünk az Úr szeretete és hűsége, amellyel állandóan körülveszi övéit. Meglátjuk, Istenre mindig lehet számítani, sőt, egyedül Őbenne érdemes bízni.

Az érckígyóra való feltekintést követően lelkileg is rendbe jöttek, megtanulták: fölösleges aggodalmaskodniuk, nyugodtan rábízhatják magukat Szabadítójukra. Mert Ő a megfelelő időben megadja számukra mindazt, amire szükségük van. Gond nélkül vándorolnak, mert minden gondjukat Őreá vetették. Gond nélkül indulsz-e a mai napnak? Rávetetted-e minden gondodat Jézusra? Vagy még mindig aggódsz, élelem, ruházat, munka miatt háborogsz és veszekszel másokkal? Ha még így van, halld meg az Úr szavát, mert ezt pont neked mondja: „adok nekik vizet.” Az Úr kúthoz vezette őket, ahol vizet találtak, mert amit az Úr mond, az mindig valóság. Lehet, hogy nem látjuk mindig azonnal az Úr ígéretének beteljesedését, de sok bizonyság van mögöttünk, amire építhetünk, és ezek erőt adnak a hitben való továbblépéshez. Higgyük most is, hogy ha Ő vizet ígér, akkor lesz víz, lesz minden, amiért aggodalom van a szívünkben, amitől félünk.

Ez az ígéret legteljesebben az Úr Jézusban teljesedik be, Aki így hív magához: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz bennem, amint az Írás mondta, élő víz folyamai áradnak annak belsejéből” (Jn 7,37-38). Halljuk meg a hívást és menjünk Hozzá, vegyük komolyan, hogy személy szerint most minket hív, Téged, aki olvasod e sorokat. Ha hív, indulj bátran, félelem nélkül, és fogadd el az élő vizet. Vedd át a vizet, és igyál, csillapítsd lelki szomjúságodat, mert csak az Úrnál, az élő víz által csillapszik szomjúságunk.

A gyógyulás megtapasztalása és a vízből való merítés után győzelmesen haladnak előre. Nem rémülnek meg az ellenfelektől, és nem keserednek meg az elutasítástól sem. Rádöbbennek, hogy ellenfelek mindig lesznek, és lesz elutasítás, meg nem értés is. Ám mindezek fölött győzhetünk az Úr neve által. Nem kell semmit tragikusan felfogni, hanem figyelni kell az Úrra, Aki jelen van, vezet és győzelemmel ajándékoz meg.

Amikor nagyobb néppel találják magukat szembe, az Úr bátorítást küld a számukra. Mert Ő jól tudja, mikor üti fel a fejét szívünkben a félelem, mikor van szükségünk megerősítésre. Csak figyeljünk állandóan felfelé, legyünk Vele összeköttetésben, és akkor mindig időben elér a szívünkhöz a szó, amiben töltés van.

Amikor Óggal találják szembe magukat, így szól hozzájuk az Úr: „Ne félj tőle, mert kezedbe adtam őt.” Mitől félsz most? Mi az, ami szorongatja szívedet, és nem hagyja, hogy békességben légy? Halld meg az Úr szavát: ne félj tőle! Hát nézz az Úrra, és ne félj, mert ha Őt látod, ha szava szívedig ér, elmúlik a félelem, ha hatalmasnak látszik is a probléma. Indulj ma azzal a hittel, hogy nem kell félni, mert az Úr a kezembe adta. Igen, Ő a kezedbe adta mindazt, ami félelmetesen tornyosul föléd, és úgy gondolod, nem tudod legyőzni, nem fog sikerülni. Ha Ő azt mondta, kezedbe adtam, akkor már a tiéd a győzelem, el van készítve, csak indulj bátran. Légy hálás, köszönd meg az Úrnak, hogy neked adta, amitől rettegtél, és menj tovább. Izráel Ógtól, Básán királyától félt, te írd be a helyére azt, amitől félsz, majd indulj tovább, és lásd meg, Izráel is legyőzte Ógot, te is győzni fogsz.

Pál apostol felvázolta előttünk az Úr Jézus szolgai életformáját, azt mondta, figyeljük meg Őt, és legyen a mi célunk is a szolgai lelkület és életforma (Fil 2,12-30). Mert Ő nem uralkodik, hanem szolgál. Egész életében a Hozzá hittel fordulók felé fordult, megérintette a leprást és a különféle beteget, és gyógyulást adott nekik. A bűnösöket pedig az Atyához segítette, és ott átélték az Úr kegyelmét. Most azt kéri, hogy mindent tegyünk meg, hogy ezen a szolgáló úton megmaradjunk, mert annyi minden el akar tőle csábítani, hiszen mi nem akarunk szolgák lenni. Mindenki szabad akar lenni, és inkább azt várja, mások szolgáljanak neki. Sőt azt igényeljük, hogy kiszolgáljanak. Azonban Jézus tanítványainak útja a szolgálat, és ehhez ad az Úr lehetőséget, felgerjeszti szívünkben az akarást, vagyis megláttatja, hogy mi az, amit nekünk kell elvégezni. És megadja hozzá az erőt és a lehetőséget is.

Arra figyelmeztet, hogy győzzük le az akadályokat, a bennünk felmerülő kétségeket. Mert a gonosz belénk oltja: nem érdemes hozzáfogni, úgysem fog sikerülni. Ezért írja Pál, hogy zúgolódás, vagyis morgás és kételkedés nélkül tegyünk mindent. A kételkedés, a habozás azt jelenti, hogy nem merek nekikezdeni, mert félek a kudarctól. Az ördög lényem mélyén azt susogja, hogy úgy sem fog sikerülni, jobb, ha bele sem kezdek. Azonban, ha az Úr indít, bátran fogjak hozzá, ne saját képességeimre nézzek, hanem az Ő csodálatos lehetőségeire és erejére. Minden lehetséges a hívőnek (Mk 9,23).

Lehetséges az is, ha az élet igéjére figyelünk, hogy csillagként ragyogjunk ebben a világban. Hogyan lehetséges? Úgy, ha Rá nézünk, mert Ő a nap, és a csillagok a nap fényét verik vissza. Így lehetünk mi is csillagok, ragyoghat az életünk az emberek előtt, és ráirányíthatja figyelmüket Isten kegyelmére.

A szolgáló életforma példája volt Timóteus, mivel Ő mindig Jézus Krisztus hasznát és érdekét kereste. Bizony, gyakran azért térünk le a helyes útról, mert a magunk érdeke és haszna az Úr elé kerül. Már csak a mi személyes boldogulásunk, minél jobb megélhetésünk és saját dolgunk lebeg a szemünk előtt, és nem figyelünk Urunk akaratára. Pedig az Úr Jézusnak kellene mindenben az első helyen állnia. Tartsunk bűnbánatot, ha nem így van, és szenteljük magunkat teljesen Neki. Legyen a legértékesebb a Vele töltött idő a számunkra, és legyünk készek mindenkor a Krisztus ügyéért áldozni magunkat. Oda tudom-e áldozni időmet, kedvenc szórakozásomat, vágyaimat Krisztusnak és Krisztusért?

Jézus, vigasságom! Esdekelve várom

1. Jézus, vigasságom! Esdekelve várom Áldó szavadat! A te jelenléted Megvidámít, éltet, Bátor szívet ad. Légy velem, Ó, mindenem! Nálad nélkül nem is élek: Te vagy örök élet!

2. Jézus, menedékem! Hű oltalmam nékem Te vagy egyedül! :/: Lelkem a viharból, Bűnből, minden bajból Hozzád menekül. Bár a föld Mind romba dőlt, S ha a pokol hada hány tőrt: Jézus maga áll őrt!

3. Jézus, üdvösségem! Te vagy földön-égen Örök örömem! :/: Kik szeretjük Istent, Zengjünk neki itt lent S otthon: odafenn! Lelkem esd, Hogy Te vezesd! S hazahívó szavad várom, Jézus, Vigasságom!

Isten áldásával.

Gyógyító szérum

E

dóm elutasította Izráel kérését, és nem engedte át őket a saját területén, így meg kellett tanulniuk az elutasítást (4Móz 21,1-9). Fel kell dolgozniuk, hogy nem megy minden simán, nem segíti őket mindenki, hanem van ellenséges indulat, hátráltató magatartás is. Mi is számtalanszor szembetaláljuk magunkat elutasítással, nem mindig támogatják elképzeléseinket, és nem mindenki ad nekünk igazat. Hogyan reagálunk erre? Megsértődünk, és csak azért is keresztül visszük akaratunkat, hadd lássák, velünk nem lehet packázni, vagy ilyenkor is az Úrra nézünk? Az Urat is elutasították Gadarában. Amikor megszabadította az ördöngőst, nem engedték, hogy bemenjen hozzájuk a városba, hanem elküldték. Isten elküldte Jézusban hozzájuk szeretetét és kegyelmét, és ők elutasították. Nem kellett az életet helyreállító kegyelem, ám Jézus nem sértődött meg, elfogadta döntésüket, és továbbment. Benne nincs bosszúvágy, nincs dac, nincs „azért is megmutatom”-lelkület. Ő állandó kapcsolatban van a mennyei Atyával, mindig akaratára figyel, így tovább tud menni. Tudja, máshol is szükség van Rá.

Nemcsak elutasították őket, hanem meg is támadták a kánaániak. Most találkoznak először ellenséges magatartással, azzal, hogy meg akarják akadályozni az ígéret földjére való bevonulást. Arád királya meg akarja akadályozni, hogy birtokba vegyék azt, ami az övék. Ám az Úrhoz fordultak és győztek.

Az ellenség ma is támad, mert van ellenség, és a célja, hogy minket is megakadályozzon  az ígéret birtokbavételében. Ez azt jelenti, hogy mindent megtesz, hogy Isten országa erőforrásait ne tudjuk felhasználni életünkben. A Szentlélek által erőt kaptunk, de meglátszik-e ez a rendkívüli erő a mindennapjainkban? Tudjuk-e használni, amit kaptunk, vagy az ördög elhiteti velünk, hogy az soha nem lesz a miénk? Az Úr azt ígérte, hogy akik hisznek és megkeresztelkednek, azokat jelek követik - látszódnak-e ezek a jelek? Hisszük-e, hogy egy mustármagnyi hit által Isten hatalmas dolgokat cselekszik az életünkben, és mindazok életében, akikért imádkozunk? Pedig az az ígéretünk van, hogy ha azt mondjuk a hegynek, ugorjon a tengerbe, megtörténik. Hegynek látszó problémáink eltűnnek-e, megoldódnak-e hitünk által? Jézus neve által győzhetünk és birtokba vehetjük Isten országának minden erőforrását. Mert az Úr gazdagon megáldja övéit.

A nép kerülőutat tesz, de nem jól viselik, megkeserednek. Pedig vannak kerülőutak, van, amikor nem sikerül azonnal, amit eltervezünk. Elmegy valaki egy lelki alkalomra, vagy lelkigondozótól kér segítséget, és azt gondolja, azonnal megoldódik a probléma, de nem így történik, ezért csalódik. Van, amikor az Úr hosszabb úton vezet, nem mindenkit gyógyított meg azonnal, például a tíz leprásnak betegen kellett Jeruzsálembe indulnia, és csak útközben tisztultak meg. Hogy viseljük a kerülőutakat? Békességgel, az Úr akaratának elfogadásával és azzal a hittel, hogy szükségünk van rá? Jó, amikor meglátjuk, hogy a kerülőút is javunkat szolgálja. Ne engedjük, hogy a keserűség hálózza be szívünket, hanem fogadjuk hálás szívvel a váratlan eseményeket, és bízzunk abban, hogy az Úr javunkra fordítja. A kerülőút sok áldást rejtegethet, ha alázattal fogadjuk.

Azonban Izráel népe megkeseredett és Isten ellen beszélt. Hitványnak nevezték a mannát, azt az eledelt, amit az Úr adott nekik minden nap. Beleuntak a mannába. Jó, ha mindent hálás szívvel veszünk az Úr kezéből és megköszönjük azt, amit adott. Bizony, mi is hányszor hitványnak nevezzük az ételt, amit épp az asztalra tettek, nem vagyunk megelégedve lakásunkkal, ruházatunkkal, munkahelyünkkel. Hányan élnek a megélhetési küszöb alatt. Milyen sokan éheznek és halnak meg alultápláltság miatt. Hány fiatalnak nincs lehetősége tanulni, képezni magát, és milyen sokan munkanélküliek. Adjunk hálát Urunknak, ha nekünk mindezek megvannak.

Jó ezt a történetet komolyan venni, mert a megkeseredés kígyója mindannyiunkat fenyeget. Mérge halálos. Isten ítélete is benne van a kígyómarásban, megítéli az elégedetlen és háládatlan népet. Azonban az ítéletben megjelenik a kegyelem is. Áldott legyen az Úr, mert a bűnbánat után megadja a megmenekülés és gyógyulás útját. Az ítélet, a kígyók megjelenése bűnbánatra serkentette Izráelt. Végre felismerték bűneiket, és az Úrhoz fordultak. A gyógyulás útja egy póznán függő rézkígyó. A gyógyulás módja pedig a hit. Hit által megy végbe a szabadulás, a gyógyulás. A póznára kell feltekinteni, és aki ezt megteszi, vagyis hiszi, hogy ha ránéz, nem hal meg, az életben marad. A hittel felnézőnek nem árt a kígyóméreg.

A bűnnek is halálos mérge van, emberi módszerekkel nem lehet kigyógyulni belőle, de Isten felállíttatta a keresztet, és aki hittel tekint fel rá, az meggyógyul, megszabadul, új életre jut. Tekints fel Jézusra, a keresztre, bármilyen nyomorúsággal küszködsz is. Lehetsz drog- vagy alkoholfüggő, uralhat a számítógép vagy a játékszenvedély, tekints fel a keresztre, és meggyógyulsz. Az Úr Jézus kereszthalála a bűn elleni egyedüli szérum, nincs más. Élj a lehetőséggel és gyógyulj, szabadulj Jézus által. Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz, javasolta Pál apostol a filippi börtönőrnek. Ennél jobb tanács ma sem létezik.

Pál apostol is az Úr Jézusra irányítja gondolatainkat és figyelmünket (Fil 2,1-11). Tisztában van azzal, hogy Nélküle minden jobbra való törekvésünk meddőnek bizonyul. Azt kéri, hogy egymást tartsák különbnek maguknál, és legyenek tekintettel a másikra is. Pál nagyon jól látja, hogy az óember természete megbújik még bennük, és önzővé teszi őket. Hiszen mi is elsősorban magunkat tarjuk  különbnek, és ezt érzékeltetjük is, és legtöbbször csak saját érdekeinkre vagyunk tekintettel.

Az apostol nagyon jól tudja, hogy saját erőből ezen nem tudunk változtatni, ezért folytatja, és azt írja: az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is volt. Ezzel rámutat, hogy Krisztus indulatára van szüksége, csak Ő képes arra, hogy a másikat különbnek tartsa önmagánál. Ezért csak akkor lesz változás, ha Ő él bennünk. Kérjük meg alázattal, jöjjön be a szívünkbe, és formálja át az atyáinktól örökölt indulatunkat. Mert a Szentírás üzeni: az örökölt, az oly sok gondot okozó indulataink Krisztusban megváltozhatnak.

Milyen az Ő indulata? Alászálló. Az Ő természete, hogy föntről, az Atya mennyei világából, a jobból érkezik a rossazabba. Mi mindig a rosszból a jóba igyekszünk, mindig lentről akarunk magasra törni. Ez azonban azt eredményezi, hogy eltiprunk másokat. Lesöpörjük azt, aki fent van, hogy mim kerülhessünk a helyére. Jézus azonban önként hagyta el az Atya világát, hogy felemelhessen minket.

Ebben a világban szolgai formát vett fel, ezzel megmutatta számunkra a krisztusi élet természetét. Szolgai természet. Ő maga is egész földi élete alatt szolgált és szolgai életformát folytatott. Nem a kényelem, a megélhetés hajszolása fűtötte, hanem az emberek iránti szeretet. Szolgaként járta a világot, ahogyan Pál is tette. Aki szolgál, az odafigyel a másikra, hiszen a szolga másokért él. Talán pont ez a keresztyén egyház egyik nagy kísértése, hogy nem megvetett szolgaként akar jelen lenni a világban, hanem megbecsült úrként. Ezért nem átható a bizonyságtétele, ezért vagyunk erőtlenek, mert nem akarunk szolgák lenni.

A szolga jellemző vonása az engedelmesség, ez a dolga, azért tartják, hogy tegye, amit a gazda mond neki. Krisztus szolgái is azt teszik, amit a Gazda mond nekik, akkor is, ha ez az életükbe kerül. Hiszen a Mester is belehalt a szolgálatba. Jézus korában sok rabszolgát megöltek, az Úr Jézus is életét adta azért, hogy ezzel a szolgálatával megmentsen másokat. Ma is a szolgáló életforma vezet egyedül előbbre, és kínál megoldást. Amíg másokból akarunk élni, mindig ellenállás, háborúság vesz körül minket. A krisztusi ember nem másokból, hanem másokért élő ember.

            Áll a Krisztus szent keresztje

Áll a Krisztus szent keresztje Elmúlás és rom felett, Krisztusban beteljesedve Látom üdvösségemet.
2. Bánt a sok gond, űz a bánat, Tört remény vagy félelem: Ő nem hágy el, biztatást ad: Békesség van énvelem.
3. Boldogságnak napja süt rám; Jóság, fény jár utamon: A keresztfa ragyogásán Fényesebb lesz szép napom.
4. Áldássá lesz ott az átok, Megbékéltet a kereszt; El nem múló boldogságod, Békességed ott keresd!
5. Áll a Krisztus szent keresztje Elmúlás és rom felett, Krisztusban beteljesedve Látom üdvösségemet.

Isten áldásával.

Krisztusban

I

zráel népe megérkezett a Cin-pusztához, ott hal meg Mirjám, és eltemetik (4Móz 20,1-29). A lázadás következményével kell szembenéznie, mert az Isten elleni lázadás, az akaratával való szembefordulás mindig pusztulást és halált eredményez. Szomorú látni, hogy Isten választott népének szívébe is befurakodott az elégedetlenség és a zúgolódás. Mi van a szívünkben? Megelégedettség, öröm, vagy zúgolódás és elégedetlenség? Jó szembenézni a bennünk zajló folyamatokkal, a lényünk mélyén meghúzódó indulatokkal. Mert ha nem látjuk, mi van bennünk, és nem számolunk le az Úr elleni lázadással, ha nem feszítjük Krisztussal keresztre az óembert, mindig problémáink lesznek. Tele leszünk csalódással, amint Izráel is tele volt.

Nem tanultak Isten ítéletéből, sem Mirjám halálából, ismét perlekedni kezdtek Mózessel és Áronnal. Még mindig nincs bizalom szívükben az Úr felé. Lázadnak Isten ellen, mindenért Őt okolják, rossz helyre hozta őket az Úr - mondják. Pedig nem ez a végállomás, hanem az ígéret földje. A megnyúlt utazási időt pedig bűneiknek, engedetlenségüknek köszönhetik. Mi is hányszor úgy gondoljuk egy nehezebb helyzet megoldása után, hogy nem lesz több gond és probléma. Pedig a vándorlás azt jelenti, mindig jönnek újabb gondok. A megélhetés, a munka, az anyagiak mindig problémát jelentenek, mindig meg kell oldani ezeket a kérdéseket a hívőknek is, de nem mindegy, hogyan nézünk velük szembe. Lehet hittel, az Úrra tekintve, bízva abban, hogy Ő ígéreteit betartja és népéről minden helyzetben gondoskodik. Ne engedjük, hogy a megélhetés gondjai megfojtsák az Igét.

Mózes és Áron a mostani problémát, a vízkérdést is az Úr elé vitték. Milyen nagyszerű, hogy mindent oda tudnak vinni Isten elé, mindent megbeszélnek Vele, és mindenben az Ő segítségét kérik. Az Úr válaszol, a sziklából kell vizet fakasztani. Vagyis úgy kell a nép elé állni, hogy meglássák, Isten a pusztában, a sziklás terepen is tud vizet adni. Az Úr őket is belevonja ebbe a feladatba, de úgy kell hozzáfogni, hogy egyértelmű legyen: Isten cselekedett.

Mózes itt tévedett, a nép állandó elégedetlensége és zúgolódása megviselte idegeit, és így haraggal állt eléjük, úgy szólt a néphez és úgy ütött a sziklára, hogy a nép számára ebből az jött le, hogy Mózes adja a vizet. Amikor Jézus megsokasította a kenyeret és a halat, a tanítványok kezébe adta, és ők osztották szét a sokaságnak. Azonban mindenki előtt világos volt, hogy nem a tanítványok, hanem Jézus szaporította meg az élelmet. Az ellátást, a gondoskodást egyedül Jézusnak köszönhetik. Mózes és Áron az Úr dicsőségéről önmagára vonta a nép figyelmét, ezért nem mehetnek be ők sem az ígéret földjére. Az Úr megmutatja dicsőségét, szentségét, és ezt ember nem kisebbítheti meg.

Mózes Edómhoz küld követeket, engedélyt kér az országukon való áthaladásra, ám az edomiták nem adják azt meg. Testvérnépek, mégis ellenségeskednek, régi viszály fölött nem tudnak napirendre térni. Miért? Mert csakis az Úrban oldhatók meg a problémák, Tőle nyerhetünk bűnbocsánatot, és akkor mi is képesek leszünk megbocsátani. Isten életünkben való jelenléte nélkül képtelenek vagyunk egymást megérteni és segíteni. Isten szívünkben való munkája nélkül semmit sem változunk.  Évezredek telhetnek el, fejlődhet a tudomány, de ha belül, a lényünk mélyén nem változunk meg, nem lesz változás.

Eljött Áron halálának is az ideje, ő sem mehet be az országba, szolgálatát, főpapi tisztét fia, Eleázár veszi át. Ebből megláthatjuk, hogy itt időnk lejár, nincs kivétel, de az élet megy tovább, a szolgálat folytatódik. Lesz, aki átveszi és viszi tovább. Ne féljünk, nem áll meg az élet utánunk sem. Isten ad olyan személyeket, akik hűséggel viszik tovább az Ő ügyét, építik Isten országát.

Az Újszövetségből továbbra is páli levelet olvasunk, de már a filippibeliekhez írottat (Fil 1,1-30). Filippi Európában található, itt ért először európai földre az evangélium. Pál apostol szívében érkezett meg, és néhány embernél befogadásra talált. Az Úr megnyitotta Lídia és még néhány személy szívét, és ők befogadták az Urat. Innentől kezdve elindult a gyülekezet élete. A közösség növekedni kezdett, tagja lett a börtönőr és a jövendőmondás nyomorúságából megszabadult kislány. Az Úr hatalmasan munkálkodott közöttük, megmutatta erejét és életeket formáló hatalmát.

Pál fogságból írja ezt a levelét is, de nem szomorúság sugárzik belőle, hanem az öröm. Ebben az iratban fordul elő a legtöbbször az öröm kifejezés. Mert Pál nem a börtönre, a szenvedésre tekint, hanem az Úrra. Valóban igaz, hogy akik Őreá tekintenek, felvidulnak. Tekintsünk mi is Rá, ne arra figyeljünk, ami körülvesz, hanem az Úrra, mert az öröm Belőle fakad.

Pál hálás ezért a közösségért Istennek, van-e hála a mi szívünkben közösségeinkért? Tudunk-e örülni a testvéreknek? A filippiek aggódtak az apostolért és a misszióért. Úgy gondolták, Pál fogságával kárt szenved az evangélium ügye. Pál rámutat, hogy nem történt kár, mert ő a börtönben is Jézus Krisztus tanítványa. Az evangélium ott is terjed. Élete és szolgálata ott is hatással van. Bár mi is így állnánk hozzá Isten országhoz, hogy bárhol legyünk is, tanítványok vagyunk. Ahol megfordulunk, hatást fejtünk ki, mert azért küld az Úr különféle helyzetekbe, hogy az ott élők általunk találkozzanak a kegyelemmel.

Csodálatos bizonyságtételt mond Pál, számára Krisztus az élet, vagyis Ő a minden. Jézus tölti be lényét, csak Neki él, Őreá figyel, és így akarata a leglényegesebb. Mi az élet nekem? Mi jelenti az életet? Krisztus vagy valami más? Mennyi embernek a munka, a szórakozás, a különféle szenvedélyek jelentik az életet. De ezekre rámegy az életünk. Krisztusban viszont életet nyerünk, mégpedig örök életet, így már a halál is nyereséggé válik, hiszen Vele lehetünk. Aki Krisztusban van, az halála után is Azzal él, Akinek a földön szentelte életét.

Krisztusom, kívüled

Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom, Ily beteg voltomban nincs kitől gyógyulnom. Nincs ily fekélyemből ki által tisztulnom, Veszélyes vermemből és felszabadulnom.
2. Gyújtsd meg szövétnekét áldott szent igédnek És bennem virraszd fel napját kegyelmednek; Igaz utat mutass nékem, szegényednek, Járhassak kedvére te szent Felségednek.
3. Várlak, Uram, azért reménykedő szívvel, Miként a vigyázó virradást vár éjjel; Hozd fel szép napodat nékem is jó reggel, Hogy szolgálhassalak serényebb elmével.
4. Dicsértessél. Atya Isten, magasságban, Mi Urunk Krisztussal mind egy méltóságban, És a Szentlélekkel mind egy hatalomban: Háromság egy Isten, áldj meg dolgainkban.

Isten áldásával.

Van erő!

C

sodálatos látni, hogy Mózes mennyire érzékeny az Úr szavára, bármikor szólítja őt, készen áll és veszi az adást, illetve azonnal tovább is adja Izráel fiai felé (4Móz 19,1-22). Ebben meg kell látnunk, hogy előbb az Úr megszólítja Mózest és üzenetet ad neki, majd ezt kell elmondania a nép számára. Ez fontos, mert adni csak az tud, akinek van mit adnia. Ha valaki megállít az utcán, és tüzet kér tőlem, azt mondom, nem tudok adni, mert nem cigarettázok. Ha nincs nálam gyufa, nem adhatok tüzet. Azért fontos ezzel szembesülni, mert gyakran mondjuk: szeressük egymást. Adjunk szeretetet és megértést. De az igazi szeretet nem belőlünk fakad, és ha nem kapjuk meg az Úrtól az agapét, nincs mit adnunk. Ha nem él bennünk a Krisztus, adni sem tudjuk Őt. Ami nincs, az nem adható. Ezért előbb nekem kell befogadni Jézust az életembe, és ha ez megtörtént, tudok adni. Tudom adni Krisztust, az Ő lényét és szeretetét.

Most azt a feladatot kapják, hogy vigyenek egy vörös tehenet Mózeshez, aki odaadja Eleázár papnak, és a táboron kívül vágják le. A levágott tehén véréből meghintik a szent sátort, az elégetett tehén hamvából pedig a tisztulás vizét készítik el. Ez is jelzi, hogy tisztulásra van szükség, de mi már nem a tisztulás vizében mosakszunk meg, hanem bűnbánat által tisztít meg az Úr vére. Már nem nekünk kell készíteni valamit, ami által tisztulást nyerünk, mert Isten elkészítette a megtisztulás útját. Hit által megy végbe, Jézus Krisztus áldozata által. Jó, hogy odamehetünk Hozzá, és az Ő szent vére megtisztít minden bűntől. De az Ige is végzi a megtisztítást, hiszen nemcsak egyszeri megtisztulásra van szükségünk, hanem rendszeresre, és ezt a bibliaolvasás által végezhetjük el. Isten Igéje átmossa a szívünket, egész lényünket, amikor kézbe vesszük és olvassuk. Az Ige úgy mossa át a szívünket, mint ahogy a zuhany leviszi rólunk a szennyeződést. Mennyi minden ránk rakódik, akár csak egy nap alatt is, mennyi keserűség halmozódik fel, mennyi sértődés lopakodik be a szívünkbe, és gyakran felüti fejét a harag is. Ilyenkor az Igét kézbe véve Urunk elé állhatunk, és a folyamatos bibliaolvasás megtisztítja szívünket. Eltűnnek a rossz gondolatok, és felváltja őket Isten üzenete, vigasztalása, kegyelme.

 Fel kell tenni a kérdést: vágyol-e elhagyni bűneidet? Akarsz-e megtisztulni? Ha igen, akkor az Úr vériben van nagy erő, tisztátalan szívet tisztára mos. Ha vétkeink skarlátpirosak is, Jézus vére által olyan fehér lehet a szívünk, mint a hó.

Pál levele végén arra szólítja fel a címzetteket, hogy végül legyenek erősek az Úrban (Ef 6,10-24). Ez a lényeg: az Úrban megerősödni. De mit is jelent ez? Azt, hogy az Úr erejére támaszkodom, és nem a magaméra. Ezzel kifejezem azt, hogy én gyönge vagyok, nincs erőm, de hiszem, hogy az Úr megsegít. Ahogyan Dávid is tette, tudta, hogy Góliáttal szemben a saját ereje szóba sem jöhet, ezért az Úr nevében indult a filiszteus ellen. Az apostol is Isten teljes fegyverzetének a felöltését kéri. Igen, Isten fegyverzete, nem pedig a saját fegyverzetünk ad győzelmet. Saul király Dávidot a saját páncélzatába öltöztette, de Dávid felismerte, hogy ő azokkal nem tud harcolni. Így azután Isten fegyverzetét vette fel, vagyis az Úr neve hatalmában bízva indult a harcba.

Azért kell Isten fegyverzetét felölteni, mert nem akárki az ellenség. Az ördöggel kell megvívni, és ellene csak az Úr fegyverzete nyújt biztonságot. Csak ezekkel a fegyverekkel van esélyünk a győzelemre. Az ördög mindent felhasznál, hogy megtévesszen minket, ám az Ige ismerete és az üdvbizonyosság erőt és védelmet nyújt. Egy-egy sportmérkőzésen szokták mondani, hogy fejben dőlnek el a dolgok. Itt is fejben dől el, hogy győzünk vagy elbukunk. A sisak a fej védelmét jelenti, és azt üzeni, hogy akinek üdvbizonyossága van, vagyis tudja, hogy Krisztus érdeméért megbocsáttattak bűnei és örök élete van, az védve van a támadások idején. Miért? Mert tudja, hogy nem a maga érdemein, kiválóságán múlik az örök élet, hanem Jézus áldozatán, és az üdvösség Isten ajándéka. Sokat jelent az is, ha tudjuk: Jézus legyőzte a sátánt a kereszten. Tehát az ellenség le van győzve. Így azután nem kell megijednünk tőle, csak bízni az Úrban, és hittel menni előre. Az oroszlán láncra van verve, és csak addig ér el, ameddig a lánc engedi.

A mi kardunk Isten igéje, általa győzhetünk a gonosz felett. Az Úr Jézus megkísértése a példa számunkra. Ő is az Igét használta az ördög ellen, minden esetben arra hivatkozott, hogy meg van írva. Ha ismerjük a Szentírást, tudunk rá hivatkozni. Nagyon fontos, hogy higgyük is azt, amit idézünk. Legyen ott a szívünkben, hogy amit ígért az Úr, azt meg is cselekszi. A hittel mondott Igében erő van, és azzal a sátán nem tud mit kezdeni.

Az Ige mellett az imádság még harcunk fontos fegyvere. Az ima által állandó összeköttetésben lehetünk a Főparancsnokkal. Így azután a parancsnok szava irányítja lépteinket. Jó, ha az Ige szolgáiért is imádkozunk, ha kérjük, hogy az Úr adjon nekik bátorságot, hogy megalkuvás nélkül hirdethessék az evangéliumot.

A végére marad a kegyelem mindazok számára, akik el nem múló szeretettel szeretik az Urat. Szeretem-e Jézust? Hogyan szeretem? Mulandó vagy múlhatatlan szeretettel?

Vágyol-e elhagyni bűneidet?

1. Vágyol-e elhagyni bűneidet?

Az Úr vériben van nagy erő.

Vágyol-e győzni a sátán felett?

E vérbe csodás az erő.

Van erő, van csodás erő van Jézusunk vériben.

Van erő, van csodás erő van Jézus drága, szent vériben!

2.Oh, ha a büszkeség rabja vagy tán,

Az Úr vériben van nagy erő.

Jöjj csak, hisz gyógyírt lelsz a Golgotán,

E vérben csodás az erő.

Van erő ...

3. Érzed-e, hogy szíved oly salakos?

Az Úr vériben van nagy erő.

Tisztátalan szívet tisztára mos.

E vérben csodás az erő.

Van erő...

4. Szolgálni vágyol a Jézust talán?

Az Úr vériben van nagy erő.

Csak neki zengeni nap nap után!

E vérben csodás az erő.

Van erő, van csodás erő van Jézus drága, szent vériben!

Isten áldásával.

Az Úrban

A

z Úr Áront választotta ki a főpapi tisztségre, a kivirágzott vessző által mindenki előtt bizonyságot tett erről a döntéséről (4Móz 18,1-32). Csodálatos, mikor az Úr a maga szolgálatára kiválaszt, amikor elhív arra, hogy Neki éljünk. Ez új tartalmat és célt ad az életnek, mert igazán Isten országában kerülünk a helyünkre és találjuk meg magunkat. Áron és fiai átélték, hogy az Úrnak terve van velük. A Szentírás üzeni: az Úrnak terve van velünk. Mindenkivel terve van, ha nem is az ószövetségi értelemben vett főpapi szolgálatra hív el, de Krisztusban új életet kínál, és megadja, hogy ebben szent papság lehetünk. Jézus Krisztus papjai lehetünk, mindenki a maga helyén, és ebben a szolgálatban önmagunkat adhatjuk az Úrnak.

Áron és fia Lévi törzsét kapja a szolgálat végzéséhez segítségül. Nem kell egyedül végeznie feladatait, kap segítséget, kap társat. Az Úr ajándékba adja számukra a lévitákat. Milyen szép gondolat: a másik, akit az Úr mellém állít, ajándék. Nem nyűg, nem problémaforrás, hanem ajándék. Tekintsünk így egymásra: ajándék számomra a házastársam, a gyermekem, a család, a gyülekezet és a településem is.  Ha így gondolunk rájuk, hála lesz a szívünkben, és megköszönjük Isten jóságát. Isten gondol rájuk, nem akarja, hogy túlterheltek legyenek vagy összeroppanjanak a sok feladatban. Isten szolgálatába nem kell belerokkanni, az Úr nem kér többet, mint amire erőnk van.

Isten elhívott szolgáinak a megélhetéséről is gondoskodik. Nem engedi, hogy hiányt lássanak. Aki Neki szolgál, azt megbecsüli az Atya, mondja az Úr Jézus. Ezért jó Neki szolgálni, mert Ő nem feledkezik meg rólunk, ezért félni sem kell. Isten gyermekének, az Úr szolgájának nem kell félnie a megélhetéstől, mert gondja van az Úrnak övéire. A mi feladatunk, hogy keressük először Isten országát és igazságát, és a többi megadatik számunkra (Mt 6,33).

Lévi fiai is adnak felajánlást az Úrnak mindabból, amit kapnak Tőle. Tőlük is a javát várja el az Úr. Tehát az adakozás nem a selejtezés egy formája. Nem azt jelenti, hogy amire nekem már nincs szükségem, vagy amit én már nem használnék, azt az Úrnak adom, mert neki az is jó lesz. Isten sem a selejtet adja, hanem a legjobbat, a legtöbbet, saját Fiát adta oda értünk a kereszten. Mi se elégedjünk meg kevesebbel. Adjuk életünk javát, frissességét Urunknak. Nem csak a maradékot, ne ledolgozott életünk maradék erejét, idejét szenteljük Neki. Ne csak akkor keressük, amikor már megöregszünk, bár az Úr az idős embert is fel tudja használni neve dicsőségére, Ő azonban azt akarja, hogy fiatalságunkat adjuk Neki. Erőnk teljében jöjjünk Hozzá, mert így egész életünk más lesz. Az Urat szolgálva, igéjére figyelve jó irányba haladhatunk és célba jutunk.

A házasság után a család és az egész háztartás életére kitér Pál apostol, mert az evangélium az élet minden területét áthatja (Ef 6,1-9). Ebből is látjuk, hogy Krisztus követése valóban életforma, átalakítja a házasságról alkotott elképzeléseinket, alakítja a férfi-nő kapcsolatot, és tovább hömpölyög a gyermeknevelés és a munka irányába. Úgy formálja át ezeket a területeket, hogy már nem kinek-kinek a saját elképzelése szerint alakulnak ezek a kapcsolatok, hanem mindent Isten akarata irányít. A családot is Isten akaratához kell igazítani.

Természetesen nem erőszakkal történik ez az átalakítás, hiszen Jézus soha nem erőszakkal dolgozott. Ő mindig hívogatott, hirdette és bemutatta Isten országát, mindent megtett azért, hogy ez az ország vonzza kortársait, és ha meglátják, hogy jó benne élni, önként lépjenek be oda. A családban is fontos az Ige hirdetése és megélése, gyakran a megélt Igének van a legnagyobb hatása, amikor nem elvárjuk a másiktól a hitet, az erkölcsös életet, hanem bemutatjuk a számukra. Ez azt jelenti, hogy a gyermekek látják, hogy szüleik hitben élnek, és ez az út természetes, magától értetődő lesz számukra, mert felismerik, ez a legjobb, ez az egyedüli út, mert ez életre vezet. Isten országában a házasságnak és a családnak fontos szerepe van. Isten ajándéka a család, amiben kiteljesedhetnek a benne élők. Persze sok probléma is van, mert könnyen visszaélhetünk erőnkkel, hatalmunkkal, és despotákká válhatunk. Azonban ezt ki lehet védeni, ha mindenki az Úrban van, vagyis Krisztusé az élete, és elsősorban Neki engedelmeskedik.

A gyermekek is az Úrban engedelmeskednek, vagyis Krisztusban tesznek mérlegre minden döntést. Azt jelenti ez, hogy minden parancsot Isten Igéjén mérnek le, és ami megegyezik vele, azt cselekszik, abban engedelmesek, de ami az Úr akaratával ellenkezik, abban nem kell engedelmeskedni. Az engedelmesség fontos, ha az Úrnak alárendelve tesszük; nélküle káosszá változik az élet.

A szolgákra is kitér Pál, azokra, akik Krisztusban újjászülettek, és most már keresztyének. Nem lázadásra biztatja őket, hanem arra, hogy hűséges és engedelmes élettel tegyenek bizonyságot hitükről. Ne a gazdáikra tekintsenek, hanem Krisztusra. Minden feladatot úgy végezzenek, még az alantas vagy igazságtalan munkát is, mint akik Jézus Krisztusnak végzik azt. Most már ne embereknek akarjanak tetszeni, megfelelni, hanem egyedül az Úrnak. Nem az a lényeg, mások mit mondanak, hanem az, hogy az Úr meg van-e elégedve azzal, ahogyan munkámat végzem? Bármilyen feladatom is van, ne a munkáltatóra, a tanárra, a másik emberre figyeljek, hanem Jézusra. Úgy végezzek mindent, hogy Neki végzem, a mindennapi feladatom az Úrnak végzett szolgálat. Így értékessé válik az addig értéktelennek tartott munka is.

A munkáltatóra is hatással van Isten Igéje, az új élet. Most már nem úgy tekint a szolgára, az alkalmazottra, mint eddig. Már nem eszköz, akinek révén könnyen és gyorsan meg lehet gazdagodni, hanem Krisztusban testvér, aki fontos a számára. A hívő, krisztuskövető ember számára a munkás is ember, és ha beteg vagy idős, nem megszabadulni akarok tőle, hanem megbecsülöm és segítem, hogy együtt dicsérjük az Urat. Az evangélium feltárja előttünk, hogy ha szabadok vagyunk, ha sokak élete függ is tőlünk, ne feledjük, mi is szolgák vagyunk, az Úr szolgái. Ez azt jelenti, hogy a vezető személynek is meg kell állnia Isten előtt.  Felelősek vagyunk munkánkért, a ránk bízottakért, és el kell velük számolnunk. Jó, ha már most az Úr elé állunk, és világossága fényébe helyezzük munkánkat, emberi kapcsolatainkat.

 JÖJJ, AZ ÚR VÁR REÁD

1. Jöjj, az Úr vár reád, jöjj, amíg ifjú vagy!

Életed tavaszát, derűjét neki add!

Ó, ne hagyd fejedet bűnben őszülni vénhedtté,

Ne csupán teledet vigyed végül az Úr elé.

2. Ó, a szárnyas idő, mint az álom, repül,

Ámde zsákmányt szed ő, fogyunk szüntelenül.

Tétován mire vársz? Hallod-é már a hívó szót?

El ne késs, jaj, vigyázz: mire eszmélsz, a van csak volt.

3. Jézus hív, vele járj, erre váltott meg ő.

Lelki sziklára állj, élő víz onnan jő.

Ő nekünk utat tört, te is lépj arra hittel rá!

Már itt lent s odafönt téged ő tehet boldoggá!

Isten áldásával.

Amint Krisztus

A

z Úr türelme és szeretete csodálatos, és ez minden reményünk (4Móz 17,16-28). Ennyi zúgolódás és lázadás után sem teszi félre ezt a népet, hanem foglalkozik velük. Formálja őket, és kész világosan kijelenteni számukra döntését. Megmutatja, hogy Áront választotta ki a főpapi szolgálatra. Amikor Mózes ellen zúgolódnak, tulajdonképpen Isten ellen lázadnak, nem fogadják el döntését, azt, hogy Ő a vezetőjük, és Mózes a tolmács. Igen, Mózes tolmácsolja számukra Isten szavát. De ők másképp akarják, mert jobban tudják. Milyen szomorú, sőt, tragikus, amikor mi jobban akarjuk tudni, mint Isten, hogy mi a jó. Tartsunk bűnbánatot Urunk előtt és kérjük, bocsássa meg, hogy annyiszor nem bíztunk Benne, hogy mi akartuk meghatározni, hogyan vezessen vagy mit tegyen életünkben.

Az Úr szól Mózeshez, ismét elmondja neki akaratát, ő pedig továbbadja a nép számára. Mózes bármikor megszólítható, nyitott szívvel várja az üzenetet, mert ő maga is vágyik Isten szavára. Isten gyermekei is ilyen nyitott szívvel és ilyen megszólíthatóan élnek ebben a világban. Ahogyan Mózes átvette az Úr szavát, majd továbbadta, úgy kell nekünk is átvenni a napi üzeneteket, és továbbadni. Mert Isten nekünk szól, a mi életünket kívánja feltölteni mennyei erővel, minket lát el tanáccsal, de miután az Ige átjárta lényünket, nekünk is továbbítani kell. Az életünket megerősítő és reményt adó Igét tovább kell adni, azok számára, akik keresnek, akiknek sok nyomorúság halmozódott fel az életükben és nem látnak megoldást. Tehát nem azért kapjuk Isten szavát, hogy a hűtőbe kerüljön, hanem azért, hogy hozzáférhetővé tegyük mások számára.

A tizenkét törzsnek egy–egy vesszőt kell Mózeshez vinni, ő felírja rájuk a törzsek neveit, és a sátorban a szövetség ládája elé kell őket helyezni. Akit az Úr kiválasztott a főpapi szolgálatra, annak a vesszője kivirágzik. Másnapra Áron vesszeje hajtott ki, ezzel egyértelművé vált, hogy ő a főpap. Ő az, aki közbenjár a népért az Úr előtt és bemutatja az áldozatokat. Így csillapítja le Isten a zúgolódókat. Isten mindig lecsendesít, úgy kezeli a problémát, hogy előbb a szívünkkel beszél, és azt akarja, hogy szavai nyomán csendesség és békesség legyen bennünk, és így fogadjuk el akaratát. Az igazi békesség mindig Isten akaratának felismeréséből és elfogadásából fakad.

Előfordul velünk is, hogy tele vagyunk feszültséggel, zúgolódunk, bosszankodunk, az Úr azonban azt akarja, hogy mielőtt nekiindulunk a napnak, lecsendesedjünk. A bosszúság, idegesség, harag maradjon hátra, tegyük az Ő kezébe, sőt, egész lényünket tegyük a kezébe, mert akkor csillapodunk le, ott nyugszunk meg. A gadarai megszállott, akit nem tudtak megkötözni, akinek állandóan mennie kellett, Jézus szavára lecsillapodik. Jézus szava nyomán felszabadul kényszeres cselekedete alól, és most már nyugodtan ül Jézus lábainál. Jöjjünk Hozzá, és kérjük, beszéljen hozzánk, kérjük, csillapítson le, hogy ne rohanjunk és ne csapjuk össze az igeolvasást. A szövegben lassan haladva engedjük, hogy szóljon Hozzánk, engedjük, hogy Lénye átjárjon, és akkor lecsillapodunk. Mert csak Istennél csendesül le a lelkünk. Csak amikor az Úr lecsendesítette szívünket, lépjünk ki az emberek közé. Ha így teszünk, béke és öröm fog áradni ebbe a nyugtalan világba. Akkor mások is elindulnak az Úr felé.

Az új élet nemcsak kifelé, a társadalom felé hat, hanem befelé, a családi közösség felé is (Ef 5,21-33). Tulajdonképpen ott nyilvánul meg elsőként, hiszen a mindennapok gondjai és feladatai közt a családban élhetjük meg vonzó vagy taszító módon hitünket. Mert kifelé, azok felé, akiket nem ismerünk, könnyebb megélni a hitet, mint azok felé, akikkel minden nap együtt vagyunk. A családban nem lehet felvenni a keresztyén maszkot, mert hamar kiderül, hogy mindez csak álca. Otthon önmagunkat adjuk, és akkor derül ki, hogy kik is vagyunk. Pál elmondhatta, hogy többé nem ő él, hanem a Krisztus él benne, így azután mindenütt ugyanaz volt, mert Jézus mindig és mindenütt ugyanaz.

A keresztyén házasságban nem a törvény uralkodik, nem arról van szó, hogy fogunkat csikorgatva be kell tartani szabályokat, amikből szívünk mélyén szeretnénk kitörni. A házasság azon alapszik, hogy mindkét fél szereti Jézust. És Ő a tekintély, mindketten alárendelik magukat az Ő akaratának. A házassági kapcsolat akkor működik harmonikusan, ha mindketten az Úr akaratát keresik és azt akarják megvalósítani, mert életük feje a Krisztus. Ha így van, akkor nem egymást akarják legyőzni, hanem az Úr ügyében munkálkodnak mindketten.

A hívő emberek házasságában Isten szeretete van jelen, ez formálja a szíveket. Aki szereti Jézust, tudja, hogy házastársát is Tőle kapta, így őt is szereti, mert benne Krisztust is szereti. Itt nem arról van szó, hogy a férj szeresse feleségét, de a feleségnek nem kell szeretnie a férjét. Itt Isten agapé szeretetéről van szó, ami azt jelenti, hogy szeresse akkor is, amikor nem szeretetre méltó. Ne szabadulni akarjon a másiktól, hanem szeresse, mert a szeretet, az agapé átformálja a másikat. A szeretetben lehet növekedni, nem úgy van, hogy az évek múlásával gyengül, hanem inkább egyre hevesebben lobog. A tűz annál jobban ég, minél többet raknak rá. A házastársak közötti szeretetet is táplálni kell. 

A szeretetben Krisztus a példa: amint Ő szerette az egyházat. Ennél alább nem lehet tenni a lécet. Ő pedig úgy szerette, hogy életét adta érte. Vagyis látható módon nyilvánította ki, hogy szeret. Látható és hallható módon kell kinyilvánítani szeretetünket egymás felé. Fontos, hogy a házasságban egy testté válunk, vagyis a másiknak ugyanazt adjam meg, amit a magam számára is elvárok vagy biztosítok. Itt is érvényes az Úr szava: Amit szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is azt tegyétek (Mt 7,12).

Engem szeret Jézusom

Engem szeret Jézusom

Bibliámból jól tudom

Mind Övé a kisgyermek

Erőt ád a gyengéknek

Úgy van, Ő szeret

Ő szeret nagyon

Úgy van, Ő szeret

Igéjéből tudom

Isten áldásával.