Ne kukázz!

A

pusztában töltött időszak nem volt értelmetlen Izráel számára, mert közben megerősödtek, növekedtek, és most már számolni kell velük (4Móz 22,1-41). Immár nem lehet őket csak úgy félresöpörni, most már nem ők ijednek meg, hanem tőlük félnek. Moáb királya és népe is megrémül Izráel népétől, látja, hogy erősebb tőlük, fegyverrel nem mer kiállni ellenük, más módszerhez folyamodik. Az ellenség soha nem fogy ki a trükkökből, mindig van új ötlete. Most Bálám által akarja megátkozni őket. Az átkot akarja bevetni  ellenük, mert nem látja, hogy Isten népén nem fog az átok, akit Ő megáld, az áldott lesz, és ez ellen nem lehet tenni semmit. Kár, hogy nem látja: a harcon és az átkon kívül is lehetne más megoldást keresni. Ilyen mélyre jutott az ember, hogy nem lát más megoldást, mint a pusztítást, a másik legyőzését, megsemmisítését. Pedig mennyivel jobb Isten áldottjaival összefogni, velük munkálkodni és élni, mint ellenük dolgozni, az átokmondóval szövetkezni. Ne engedjük, hogy a Bálámhoz hasonló megoldások irányítsanak, hanem keressünk mást, és ha teljes szívből keresünk, az Úr mutat olyan megoldást, ami Őt tükrözi, ami nem pusztítani akar, hanem áldást közvetít.

Bálák követeket küld Bálámhoz, rá akarja venni, hogy átkozza meg Izráelt. Mi milyen módszerekhez folyamodunk? Nem szoktunk-e rosszra csábítani vagy rábeszélni másokat? A pénzt használja fel a meggyőzésre. Nem ismeretlen ez számunkra sem, hányszor használjuk fel a pénzt mások befolyásolására, véleményük megváltoztatására. Azt látjuk, hogy Bálám befolyásolható, a pénz nagyobb hatással van rá, mint Isten szava. Előbb hangsúlyozza, hogy az Úr feleletére vár, és aszerint fog cselekedni. Isten szava: nem. Bálám elmondja, hogy az Úr nem engedi meg, hogy elmenjen, de már nem teljesen azt mondja, amit az Úr mondott neki.  Azt elhallgatja, hogy az a nép áldott, Isten áldotta meg, így nem fog rajtuk az átok. És ha mégis elmenne, szembe kerülne Isten akaratával.

A követek visszatérnek Bálámhoz, még súlyosabb érv van velük: még több pénz. Bálám ingatag, és immár a honorárium győzedelmeskedett. Igaz, az Úr mondja, hogy menjen el, de csak azért, mert ő mindenképpen menni akar. Isten megengedi, hogy menjen, de nem ért vele egyet. Van ilyen is, hogy nem értjük meg Isten akaratát, makacsan ragaszkodunk a saját akaratunkhoz, és Isten azt üzeni: menj! Ennek azonban mindig megvan a következménye. Vizsgáljuk meg szívünket, mi van rá nagyobb hatással: az Úr szava vagy az anyagiak, egy jó állás, feljebb lépés a ranglétrán? Tudunk-e következetesen ragaszkodni az Úr szavához?

Bálám mégiscsak elmegy, mert vonzza a pénz, meg hát ugye egy királynak mégsem lehet nemet mondani, amit ad, el kell fogadni, és mit lehet tenni, el kell végezni a megbízatást. De sokan gondolkodnak így, egy nagyobb összeget, egy vezetőt visszautasítani nem lehet, meg az kellemetlenségekkel is jár. Így azután inkább Istennek mondanak nemet vagy válnak Vele szemben engedetlenné. Kinek engedek, az Úrnak vagy a világ csábításának? Mit teszek: áldok vagy átkozok? Krisztusban arra lettünk elhíva, hogy áldást örököljünk és adjunk tovább.

Bálám elment, Isten pedig utánamegy, tesz még egy próbát, hogy megállásra késztesse. Mert Urunk mindig utánunk jön, újra próbálkozik, mert nem akarja, hogy elessünk, hanem, hogy megálljunk. Azonban Bálám nem akar megállni, vakon megy tovább, és amikor a szamár észreveszi az Úr követét, és nem akar tovább menni, megveri. Hányszor vagyunk ilyen vakok és ilyen erőszakosak, akiknek semmi sem számít, csak saját akaratunk, a pénz és a hatalom? Azonban Bálámnak is meg kell állnia; egyszer Isten megállít, és akkor nem lehet tovább menni, mert ha nem változtatunk, az az életünkbe kerül. Hányszor szorongat az Úr különféle élethelyzetek által, amik jelzik, ne menj tovább ezen az úton, de nem vesszük komolyan. Aztán megszólal a szamarunk is, és mi csak megyünk tovább - de ne menjünk, gondolkozzunk el és vegyük komolyan Isten szavát! Mert az engedelmesség életet és üdvösséget jelent, az engedetlenség pedig halált nemz.

Pál apostol vallomását olvassuk arról, hogyan változott meg az élete és lettek mások az értékei (Fil 3,1-14). Korábban a hatalom, a pénz utáni vágy hajtotta, de találkozott vele az Úr. Őt is megállította a saját útján, mint Bálámot. Pálnak is kemény pillanat volt ez, de komolyan vette. Nem szállt szembe az Úrral, hanem felismerte, Ő a legnagyobb kincs. Meglátta, hogy döntés elé került, és ő Krisztust választotta. Mindent kárnak és szemétnek nevezett, és a szemét helye a szemeteskukában van, így hát oda dobta őket.

Sőt, nemcsak régen, hanem a levél írásakor is ugyanígy gondolja. Nem bánta meg korábbi döntését. A régi kincsek végleg elvesztették értéküket. Elvesztette-e már a régi élet és annak minden kincse a vonzerejét a szememben? Vagy régen kidobtam, de ma már újra kiveszem a kukából, mert úgy látom, azért ma is szépen csillognak. Pál nem kukázik, mert a szemét soha nem lesz érték. Ne kukázzunk mi sem, mert az érték, a kincs nem ott, hanem Krisztusban van, még ma is. Pál nem ingatag és nem változtatja meg véleményét. Miért nem változtat? Mert számára az egyetlen és igazi kincs Jézus. Ma is Ő a legfontosabb, ma is arra törekszik, hogy Krisztust megnyerje, vagyis minél jobban megismerje. Mert mit ér a világ minden pozíciója, legnagyobb tudománya, legtöbb kincse, ha Krisztust elveszítjük? „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall” (Mk 8,36)? Pál megadta rá a választ, de nekünk is meg kell adni a feleletet. Te mit mondasz?

Pál tisztában van azzal, hogy még nem ért célba, ezért az előtte levőknek nekifeszülve fut a cél felé. Ehhez azonban arra is szükség van, hogy a mögötte levő dolgokat elfelejtse. Nem lehet a múltban élni. Nem az a fontos, mi volt tegnap, így akár rossz dolgok, akár sikerek vannak mögöttünk, le kell tenni őket. Teherrel nem lehet futni, vagy legalább is nem úgy, hogy győztesek legyünk. A futó mindig a célra néz. Az motiválja, hogy nyerjen, bajnok akar lenni, és ez ad erőt ahhoz, hogy ne adja fel, hanem tovább küzdjön. Mi is az Úrtól való jutalomra, az Isten országában levő örömre tekintsünk, mert nincs nagyobb motiváció, mint az, hogy Úrhoz tartunk. Nincs nagyobb ajándék, mint a kegyelem. A futáshoz kitartásra van szükség, az Úrral való élő kapcsolat tesz kitartóvá, Ő ad erőt hozzá.

Ím, nagy Isten, most előtted szívem kitárom

1. Ím, nagy Isten, most előtted szívem kitárom, Menedékem nincs sehol e földi határon; Ha te nem jössz bánatomra biztató szóval, Italom könny, a kenyerem keserű sóhaj.

2. Ha a világ nem tudná is számos bűnömet, Teelőled elrejtenem semmit sem lehet; Látja Lelked minden bűnöm, melynek átka sújt: Vedd le rólam, ó, Úr Isten, vedd le ezt a súlyt!

3. Jézusomra föltekintek a kereszt alatt, Nincs szívemnek nyugodalma vétkeim miatt; Ó, ne büntesd, Uram, azt, kit megtört a bánat: Szálljon reám irgalmadból béke, bocsánat!

4. Szent Fiadért, ki engemet vérén megváltott, Hallgass meg, ha bűnbánattal hozzád kiáltok! Vigaszoddal térj kegyesen beteg szívemhez, Hozzád térő gyermekednek, Atyám, kegyelmezz!

Isten áldásával.