Hatékony hit

A

zt láthattuk az eddigiek során, hogy sok nyomorúságon keresztül kell bejutnia Izráelnek Isten országába (4Móz 26,1-65). Még nem vonultak be az ígéret földjére, de ott vannak már a határán, csak egy lépés választja el őket a céltól. A vándorlás során megjelenő nyomorúságok többségét azonban maguknak köszönhették. Hiszen szinte állandó útitársuk volt a zúgolódás, a lázadás. Nagyon nehezen tanulták meg rábízni magukat Isten akaratára. A mindennapi élet problémái között nem bíztak Szabadítójukban, nem hitték, hogy van hatalma gondoskodni róluk, és ha Őt követik, jó kezekben vannak.

Problémamegoldásuk is erősen kifogásolható, hiszen nem szembenéztek velük, és nem arra jutottak, hogy az Úr segítségével megoldják, hanem a menekülést akarták választani. Állandóan vissza akartak térni Egyiptomba. A gonosz megszépítette előttük nyomorúságos múltjukat.

Azonban nemcsak Izráel népe, hanem mi is nyomorúságokon keresztül jutunk el Isten országába. Nem lehet kikerülni az élet nehéz helyzeteit, bár mi is a legtöbb gondot önmagunknak köszönhetjük. Mi is saját magunknak nehezítjük meg az életet és a keskeny úton való vándorlást. Nézzünk bele az Ige tükrébe és őszintén vizsgáljuk meg szívünket. Ha ezt tesszük, meglátjuk, hogy bizony mi is tele vagyunk aggodalmaskodással, hiába mondta az Úr, hogy ne aggódjunk, mert az nem old meg semmit, és javasolta, hogy helyette teljesen bízzunk Atyánkban, mégsem megy. Nem a bizalom, hanem a félelem a jellemző ránk. Ahogyan Izráel, úgy mi is gyakran az élet nehézségei és próbái közepette Atyánk ellen zúgolódunk. De sokszor reklamálunk, ha valamiben úgy véljük, hiányt szenvedünk. Pedig legtöbbször csak arról van szó, hogy másokhoz mérjük magunkat, és úgy látjuk, nem tudjuk velük a lépést tartani, és ekkor az Úrnak teszünk szemrehányást. Pedig nem a földi jólét a cél, hanem Isten országa, az üdvösség. Ránk is jellemző a szembenézés, a felelősségvállalás, az Úrra való bizalomteljes várakozás helyett a menekülés. Pedig a menekülés semmilyen formában nem megoldás. Az igazi megoldás a nehéz helyzetben is az Úr megoldására való várakozás. Jézus is az Atya megoldását részesítette előnyben a megkísértéskor. Kivárta, amíg az Isten ad számára kenyeret.

Most az ígéret földjével szemben a sorok újbóli rendezésére kerül sor. Mert rendezni kell a sorokat. A lázadásnak sok áldozata lett. Isten szava szerint a korábban számba vettek közül Káleb és Józsué kivételével mindenki meghalt, így azután újraszámolták a népet. Isten szava mindenkor megáll, az ítéletek ugyanúgy bekövetkeznek, mint az ígéretek. Ezért mindenkor vegyük komolyan Isten szavát. Ne gondoljuk, hogy az idő múlásával feledésbe megy, amit mondott. Isten mindig állja a szavát. Azonban az ítélet elkerülhető, mégpedig bűnbánat és megtérés által. Így szól az ígéret: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól” (1Jn 1,9).

Pál apostol Filemonhoz írt leveléből olvasunk most (Fil 1-7). A címzett Kolossé városában él, Jézus Krisztus tanítványa, Pál munkatársa. Egész családja szereti az Urat és Neki szolgál. A házába fogadta a városban élő gyülekezetet. Nála tartották meg az istentiszteleteket. Ezek a korai közösségek családi jellegűek voltak. Nem kellett azonnal saját épületet szerezniük, mert mindenütt megnyíltak nemcsak a szívek, hanem az otthonok is Krisztus és egymás előtt. A gyülekezet valóban testvéri és baráti közösség is volt.

Az apostol köszönti Filemont családjával és a gyülekezettel együtt. Milyen jó, hogy az egész család beletartozik a gyülekezetbe, mind felismerték, hogy életük a keskeny úton teljesedik ki. Nem megszegényedésnek vagy gátnak látták a hitet, hanem lendítő erőnek. Rádöbbentek, hogy az Úr Jézusba vetett hit által jó irányba rendeződik az életük. A Krisztusba vetett hit egész életükre, gazdaságukra is hatással van, és átalakítja azt. A Krisztusba vetett hit az egész életünket át akarja alakítani. Munkánkra, pénzügyeinkre, a másik emberhez való viszonyulásunkra is kihat. Pozitívan alakítja kapcsolatainkat, egymáshoz való viszonyunkat, sőt, formálja a munkáltató és munkavállaló kapcsolatát, a társadalmi viszonyokat is. Filemon házában rabszolgák is élnek, és a gazda megtérése rájuk is hatást gyakorol, új mederbe irányítja őket. Új lehetőségek tárulnak fel a rabszolgák előtt is egy keresztyén rabszolgatartó házában.

Filemonéknak hangsúlyozza az apostol, hogy a változás akkor lesz teljes és maradandó, ha továbbra is az Atya és az Úr Jézus lesz életük vezére. Továbbra is kegyelemre van szükségük. Így van ez most is, nekünk is Isten kegyelmére van szükségünk. Minőségi változásokat akkor tapasztalunk, ha minden nap letelepedünk a kegyelem forrásához. A kegyelem magában foglalja a megbocsátást és az elengedést. Ahogyan az Úr megbocsát és elengedi bűneinket, úgy tegyünk mi is. A keresztyén közösségek motorja a kegyelem, de valóban látszik-e ez? A kegyelem megjelenik-e életünk mindennapjaiban? Gyakoroljuk-e embertársaink irányában? A kegyelem nem erőszakos, a szívben végzi munkáját, belülről győz meg és önkéntes döntésen alapul.

Az apostol hálás Filemonért, mert hite és szeretete mások által is érzékelhető. Így azután Pálhoz is eljut a híre. Azért hordozza az Úr előtt, hogy hatékonnyá váljon a hitélete ennek a munkatársnak. Már eddig is sok jót hallott róla, de azt szeretné, ha egész életterületén hatást fejtene ki Filemon élete. Hiszen az Úr azért ragadta meg őt, hogy rajta keresztül hasson a rabszolgák között is. Isten számára az emberi társadalom kivetettje is érték. De nem törvényi rendelettel változtat rajtuk, hanem gyermekei élete által. A megtért Filemon már másképp viszonyul rabszolgáihoz, és ez a más hat rájuk. Megkérdezik, mitől lett emberséges hozzájuk? Mitől változott meg? És akkor el tudja mondani: Jézus Krisztus által lett más emberré.

Urunk ma is általunk fejt ki hatást más emberek életére. Azt akarja, hogy a bennünk lévő változás hasson környezetünkre. Megváltozott életünk döntés felé segíti a körülöttünk élőket. Adja Urunk, hogy valóban hatékony legyen a hitünk, minden nap.

Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat

1. Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat, E földi útvesztőben te mutass jó utat; Szent nyomdokodba lépve, a menny felé megyünk, Ó, halhatatlan Ige, vezérünk, Mesterünk.

2. Mert boldog az az ember, ki dicsér tégedet, És kóstolgatja mindennap szent beszédedet; Hát legeltessed igéddel bolygó nyájadat, És terelgessed Lelkeddel juhocskáidat.

3. Szentlelkedet töltsd ránk ki mint hajnal harmatát, És adj fejünkre tőled nyert ékes koronát, Hogy áldozatra felgyúlt, megszentelt életünk Oltárodon elégjen, Királyunk, Mesterünk!

Isten áldásával.