Isten nagy

A

 zsoltárost is sokféle probléma veszi körül, de ő nem ezekre figyel (Zsolt 95,1-11). Nem engedi, hogy a gondok és az aggodalmaskodás elborítsák, tudatosan küzd ellenük. Hogyan teszi? Úgy, hogy örvendezik az Úrnak. Ez azt jelzi, hogy nem a bajokra néz, hanem Istenre. Tudatosan örül annak, hogy élő kapcsolatban lehet Istennel. Az Úr elé állásra, a Benne való örvendezésre biztatja magát. Mert bizony, erre ösztönözni kell magunkat. Mert ránk az a jellemző, hogy a napot is mindjárt a feladatok, a gondok, a bajok elősorolásával kezdjük. Mindjárt betáblázzuk időnket, merre megyünk és mit fogunk csinálni. A zsoltáros pedig az Úrral kezdi a napját, az az első, hogy keresi Istent és örül Neki. Örüljünk mi is az Úrnak. Örüljünk, hogy megismerhettük Őt, hogy egyáltalán lehetővé tette azt, hogy kereshetjük és naponta Elé állhatunk. Nem természetes az sem, hogy kezünkben van Isten Igéje, hanem kegyelem. Ezért is adjunk hálát és magasztaljuk Őt. Óriási lehetőség, hogy minden nap hallhatjuk az Úr szavát, így azután nem a bennünk lévő kivetülő sötétség és keserűség fog irányítani, hanem az Úr Igéje.

A zsoltáros nagynak látja Istent, minden ember és minden isten fölöttinek. Ezért magabiztos, mert tudja, hogy Isten nagy és hatalmas, Számára nincs lehetetlen. Milyennek látod Istent? Számodra is nagy? Valóban úgy látod, hogy Ő a királyok Királya? Ha igen, akkor nem remeg a szíved, ha be kell menni egy hivatalba és el kell intézni valamit, akkor nem félsz emberektől, a jövőtől, mert tudod, hogy az Úr tartja kezében az életet. Az Ő kezében biztonságban lehetünk, még üldözések közepette is, mert bár a testet megölhetik, a lelket nem.

A szerző látja, amint az emberek kimennek az utcákra és várják a híres embereket, a sztárokat, integetnek nekik, autogramot kérnek tőlük, sikongatnak, ha megérinthetik, ő pedig így megy az Úr elé. Úgy várja Őt, mint a legnagyobb Királyt, akivel élmény találkozni. Mert földi életünk legnagyobb élménye az Istennel való találkozás. Így érthetjük meg a Jézushoz zarándokló, majd Őt útjain kísérő sokaságot. Élmény volt Vele lenni, mert sugárzott Belőle valami, Isten jelenléte.

Mi már valóban megláthatjuk a pásztort, mert Jézus úgy jött el, mint jó pásztor, Aki megkeresi elveszett juhait. Ha megtalál, vezet, mégpedig szavával. Azért mondja, hogy az Ő juhai hallják az Ő hangját és követik. Előttünk jár, szól és azt akarja, hogy kövessük. Azért megy előttünk, hogy mi önként ismerjük fel, hogy számunkra az legjobb, ha követjük, ha megyünk Utána. Ezt a döntést nekünk kell meghozni. Ő halad előre, nem vár, megy tovább, így rajtam múlik, megyek-e azonnal vagy lemaradok. Megyek-e, ha hív? Mi az, ami visszatart, amitől nehezen tudsz elszakadni?

Igénk arra biztat, ne tétovázzunk, ha az Úr szól, ha halljuk a szavát, induljunk azonnal, úgy, ahogyan Máté is tette, amikor az Úr elhívta. Ott állt a vámszedőasztal mellett, belefásult már a munkájába és az életébe is, megkeseredett, mert tudta, hogy mégsem ez az ő helye. De már nem látott esélyt a változásra, nem gondolta, hogy még Istennek terve van vele. És egyszer csak megáll az asztala előtt Jézus, és csak ennyit mond: „Kövess engem” (Mt 9,9)! Ebben a felszólításban azonban annyi erő és új lehetőség volt, hogy nem gondolkodott, azonnal felállt, és ment Jézus után. Pénzváltóból evangélista lett. Te se tétovázz, indulj az Úr nyomában, és átalakul az életed, örömhírmondó békekövet leszel.

Isten Krisztusban új szövetséget kötött, amely már nem a törvényen, hanem Jézus áldozatán alapszik (Zsid 8,6-13). Ez az áldozat örök, így a szövetség is örök, tartós és megbízható. Jézusért megkegyelmez az Úr, bűneinkről többé nem emlékezik meg. Ez az örömhír, jöhetek bűnnel terhelt szívvel és élettel, azonban mindezt letehetem a kereszt tövében, és az Úr vére eltörli azt. Amit megbántam, amire bocsánatot kértem, azt eltörli az Atya, és többé nem emlékezik meg róla. Ez a drága jó hír, nem emlékezik meg többé múltunkról, életünk sötét oldaláról, mert már nincs, mert el van törölve. Isten nem a bűnre, a rosszra emlékezik, hanem Fia áldozatára és mindarra a jóra, ami ennek nyomán a mi életünkben is létrejött. 

Az új szövetség már nem a mi erőlködésünkre épít, hanem az Úr bennünk való munkájára. Újjá formálja szívünket és belénk írja törvényeit. A Krisztusban újjászületett ember számára Isten törvénye nem elrettentés lesz, hanem segítség. Igen, Isten minden törvénye, az egész kijelentés segítség az élet útján. És mindezt úgy nyújtja felénk, hogy már magunk is látjuk, szükségünk van rá. Szükségünk van az Úr segítségére, mert nélküle eltévedünk. Ha nem figyelünk Rá, megtéveszt a világ, és úgy járunk, mint a tékozló fiú, aki azt gondolta, a messzi idegen többet nyújthat számára, mint az otthon. Keserű szívvel döbbent rá, hogy megtévesztés áldozata lett, azonban az Atya még innen is ki tudta emelni és szívére ölelte.

Amikor ezt a magához ölelést átéljük, rádöbbenünk, hogy eddig nem is ismertük Istent. Most kezdjük Őt igazán megismerni. De már nem mások elmondására hagyatkozunk, hanem személyes tapasztalat és élő kapcsolat által jutunk egyre mélyebbre Atyánk megismerésében. Amikor naponta beszélgetünk Vele, feltárul előttünk lényének igazi tartalma, az agapé szeretet. Bűnbánattal döbbenünk rá, hogy eddig mennyire félreismertük. Lehet, hogy nem mentünk messze, ott voltunk eddig is a közelében, mint az idősebbik fiú, csak épp nem engedtük, hogy magához öleljen az Atya. Nem láttuk fiúnak magunkat, nem vettük észre az otthon semmihez sem hasonlítható gazdagságát. Hát most, a mai csendességben ismerjük fel, hogy a legjobb otthon, nincs máshol igazán helyünk, és nem teljesedhetünk ki igazán, csak otthon. Ne várj tovább, ne kés tovább, ma kérd Atyád bocsánatát! Ma indulj haza!

Atyám, két kezedben

1. Atyám, két kezedben, csak ott lakhatom.

Biztonságot csak tőled kapok.

Újjá így teremtesz, sebem ápolod.

Boldogság, hogy itt van otthonom!

Tarts meg két kezedben, őrizz meg, Uram!

Oltalmadban rejtsd el sorsomat!

2. Atyám, két kezedben teljes az öröm,

Ajándékodban gyönyörködöm.

Tékozlóként éltem, tárva most karod,

Hűtlenségem nem hánytorgatod.

Refr.

3. Atyám, két kezedben bátran sírhatok,

Fájdalmaim hordozod, tudom.

Ott fönn a kereszten, áldó két kezed,

Bűneimmel én szegeztem fel.

Refr.

Isten áldásával.