Nagykorú hit

A

 végére is maradt még nem világos és nem teljesen rendezett helyzet (4Móz 36,1-13). Gileád fiai odamennek Mózeshez, hogy a fennálló problémára megoldást kérjenek tőle. Nem maguk akarják rendezni ezt az ügyet, hanem Mózeshez mennek és általa Istenhez. Mi is minden rendezetlen ügyet vigyünk az Úr elé. Szabad elmondani mindazt, amit nem értünk, nem látunk világosan. Isten országában nincs olyan téma, amiről nem lehet beszélni, amit ne lehetne újra átgondolni. Itt nem szabad, hogy a sértődés legyen a jellemző, hanem inkább a nyitottság, a megoldásra való készség. Természetesen ezeket a kérdéseket alázattal visszük az Úr elé, azzal a szándékkal, hogy ne úgy legyen, ahogyan mi akarjuk, hanem ahogyan az Úr akarja. Mindig az a fontos, hogy ne akarjuk saját akaratunkat Istenre erőltetni, hanem merjük a sajátunkat alárendelni Neki.

A problémát az okozza, hogy Celofhádnak csak lányai vannak, és az Úr megengedte, hogy apjuk után ők örököljenek, azonban fennállt a veszély, hogy ha más törzs fiaihoz mennek feleségül, elcsatolják Manassétól az ő részüket. Így azután ennek a törzsnek a területe csökkenni fog. A törzs területének védelmében fordulnak Mózeshez. Azt akarják, hogy ne lehessen egyik törzs örökségét sem megrövidíteni. Ügyelnek a területek sérthetetlenségére. Mindenki Istentől kapta a maga örökségét, és erre ügyelni kell. Egyik törzs nem veheti el a másikét. Milyen jó lenne, ha mi is oda tudnánk figyelni a másik tulajdonára. Nem csak saját érdekeinket tartanánk szem előtt, hanem a közösségét, a gyülekezetét.

Celofhád leányai elfogadták az Úr parancsolatát, és aszerint cselekedtek, ahogyan azt Mózes tolmácsolta számukra. Ez azért fontos, mert Isten a saját akaratát Mózesen, egy emberen keresztül küldte számukra. Ők pedig elfogadják, és nem mondják, hogy ez csak Mózes véleménye. Felismerik, hogy Mózes szavai mögött Isten áll. Az Úr szól, és Mózes az eszköz, aki továbbítja Isten szavát. Lássuk meg mi is az igehirdető mögött a feltámadott Úr Jézus Krisztust. Ismerjük fel, hogy nem a prédikátor saját véleményéről van szó, hanem az Úr szaváról. Ha mindig úgy fogadjuk a Biblia szavait, hogy azok Isten beszédei, akkor tenni is fogjuk, amit olvasunk. Gyakran csak az emberi szerzőket látjuk, úgy vagyunk, mint oly sokszor Izráel népe is volt. Csak azt látta, hogy az adott próféta egyszerű vagy akár tanulatlan ember, de nem ismerték fel szavaik mögött az élő Istent. Talán azért, mert nem akarták azt hallani, amit az Úr mond. Figyeljünk az Úr szavára minden élethelyzetben, hiszen az Ő szavai és tettei mindig összhangban vannak egymással. Jézus élete hitelesíti tanítását. Az Ő élete megbízható, vegyük komolyan és kövessük az Urat.

A zsidókhoz írott levél címzettei nem ott tartanak, ahol a szerző szeretné (Zsid 5,11-14). Úgy látja, megrekedtek a hitben, nincs növekedés. Ugyanott tartanak, mint néhány évvel korábban. Sőt, mintha még mindig ott tartanának, mint a megtérésükkor. A szentíró szerint már tanítóknak kellene lenniük, és nem kezdő hallgatóknak. Olvassák és hallgatják ugyan az Igét, de nem jutnak előre, nem látszik fejlődés az életükben. Miért? Talán azért, mert nem akarják meghallani, hogy a keresztyén hit nem azt jelenti, hogy minden alkalomkor meghallgatjuk, amit mondanak, vagyis odaülünk a kész mellé, hanem azt, hogy amit kapunk, azt tovább akarjuk adni.

Tehát a gyülekezet tagjainak azzal a vággyal kell hallgatni az Igét, hogy ők is tovább akarják adni mások számára. Az Úr azt akarja, hogy minden hívő ember eljusson oda, hogy másokat is megtanít Krisztus ismeretére. Természetesen erre azt mondjuk, hogy mi nem kaptuk meg a beszéd ajándékát, nem értünk annyira a Bibliához, mint a lelkészek. Azonban ez nem így van, hiszen a minket érdeklő, számunkra fontos dolgokról tudunk beszélni. Ha vásárolunk egy olcsó, de jó és hasznos terméket, azt másnak is tudjuk ajánlani. Sőt, a tapasztalatainkat is meg tudjuk osztani ismerőseinkkel. Igénk arra biztat, hogy az Úrral való kapcsolatunk tapasztalatait is mondjuk el. Merjünk beszélni arról, amit eddigi életünk folyamán átéltünk. Merjük elmondani, miben és hogyan tapasztaltuk meg az Úr kegyelmét és segítségét.

A szentíró rámutat, hogy már nagykorúaknak kellene lenni, akik kemény eledellel, tehát önállóan táplálkoznak. Azonban mi inkább csecsemők vagyunk, akiket mások táplálnak. Ez úgy jelenik meg nálunk, hogy ráhagyjuk a lelkészre vagy egy idősebb hívőre a kérdést, és nem mi keressük meg a választ. Pedig egy idő után el kell jutni oda, hogy magunk keressük és találjuk meg kérdéseinkre a biblikus feleletet. Sőt, meg tudjuk különböztetni az életben is mindazt, ami jó, és már nem tud a gonosz megtéveszteni.

A nagykorúságra jellemző, hogy nemcsak a jól ismert történetek, a könnyen érhető részek kötik le a figyelmét, hanem a nehezebb részeket is tanulmányozza, és a Szentlélek segítsége által igyekszik megérteni. Mert bizony, megkísért bennünket is, hogy kihagyjuk a nehezebb vagy számunkra kevésbé lényeges részeket, de ezáltal hiányos ismerethez jutunk. A nehéz részeken se rohanjuk gyorsan keresztül, ne letudni akarjuk az olvasását, hanem vegyük elő napközben többször is. Olvassuk lassan és figyelmesen, engedjük át lényünkön, és megtapasztaljuk, hogy egyre jobban feltárul a rész értelme, és meghalljuk az Úr üzenetét. Ma is keressük, mit mond az Úr. Vegyük kézbe többször is a mai részt, gondolkodjunk rajta és elmélkedjünk felette.

Mélyen meghajlok ím színed előtt

1.

Mélyen meghajlok ím színed előtt.

Töltsd ki kegyelmedet, öntsd ki erőd!

Mester, előtted a porba esem,

Mindenbe' mindenem légy Te nekem!

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

2.

Mélyebben, mélyebben, kérlek azért,

Öld meg, ó, Jézusom, bennem az ént!

Nem vagyok méltó, hogy gondolj reám,

Ámde tudom, hogy meghallod imám.

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

3.

Mélyebbre szállva, följebb visz utam,

Míg csak Elédbe nem érek, Uram;

Hordva keresztem a lábad nyomán,

Mennyei dics jön a szégyen után.

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

Isten áldásával.

Örök üdvösség

A

 mai fejezet örömteli üzenet, az Úr Izráel fiai között lakik (4Móz 35,1-34). Valóban közöttük és velük van az Úr. Nemcsak a vándorláskor, hanem a letelepedés után is velük lesz. Nem hagyja őket magukra. Kell-e ennél több? Lehet-e ennél többet kívánni, mint hogy az Úr állandóan ott legyen népe között? Mert mindez azt jelenti, van kihez menni, van kit felkeresni problémáikkal. Isten jelenléte biztonságot kölcsönöz számukra. Megnyugtató érzés maguk mellett tudni az élő Istent. Az Úr jelenléte leoldja a félelmet. Amikor az Úr nem akart a néppel menni, Mózes könyörög Istennek, és végül az Úr megkérdezi Őt: „Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek” (2Móz 33,14)? Mózes válaszában leszögezi: nem is érdemes tovább menniük, ha Isten nem megy velük. Isten nélkül vereségre, kudarcra vannak ítélve. A sok mai kudarcot vallott élet hátterében is ez húzódik meg, nincs jelen Isten. És ha Ő nem kap szerepet mindennapjainkban, csődhalmazok leszünk.

Mi már abban a helyzetben vagyunk, hogy tudjuk, Isten Jézus Krisztusban emberré lett, így a szó szoros értelmében közöttünk járt-kelt. Bátran oda lehetett menni Hozzá, és aki hit által meglátta, hogy Jézus az Isten, az személyes gondjait is megosztotta Vele. A leprás kérte, tisztítsa meg, a vak látásának visszanyerése érdekében fordult Hozzá, a parázna várta a bűnbocsánatot. Mindezek a váradalmak nem voltak ábrándok, hanem beteljesedtek, átélték a segítséget kérők, hogy Jézusban Isten van jelen, akinek fontos az ő életük. Jézus soha nem fordul el attól, aki segítséget kér Tőle, és van hatalma megcselekedni mindazt, amit kérnek. A tanácsot kérőknek megmutatja az életre vezető utat, ami nem más, mint Ő maga. Aki mindent hátrahagyva követi Őt, életre jut. A Jelenések könyvében pedig maga a feltámadott Úr mondja, hogy az ajtó előtt áll és zörget, vagyis Ő nem életünk peremterületén akar tartózkodni, hanem be akar lépni lényünk közepébe. Részt kíván venni mindennapjainkban és a mindennapok gondjaiban. Ezért kérte, hogy a Benne hívők ne aggódjanak, hanem mindent bízzanak Rá, a kenyér- és a ruhakérdést, vagyis a megélhetést is. A mi feladatunk az Isten országának ügyével való foglalkozás, Isten pedig magára vállalja a mi ügyeinkkel való törődést. Bizony, nem igazán vesszük ezt komolyan, inkább ahhoz ragaszkodunk, hogy mindenki rendezze a maga dolgait. Isten foglalkozzon az országával, és mi is a saját megélhetésünk dolgaival. Ezért azután nem igazán bontakozik ki a hitünk, nem igazán látunk növekedést.

Mózes elmondja, hogy mielőtt bementek az ígéret földjére, Isten gondoskodott a lévitákról is. Ők az Úr szolgálatára lettek kiválasztva, földterületet nem kaptak. Tehát Lévi törzse, mint törzs nem kap egységes területet Kánaán földjén, hanem az egész népnek lesz kötelessége gondoskodni róluk. Lévitavárosokat kell létrehozniuk, és azokban élnek majd a léviták. Ezzel az Úr rámutat, hogy közösen kell a léviták terheit hordozniuk, a terheken meg kell osztozni, de nem egyenlően, hanem arányosan. Isten nem egyformán várja el a terhek hordozásában való részvételt, hanem minden törzstől erejéhez mérten. Isten figyelembe veszi a képességeket és lehetőségeket. Isten nem az egyenlőség híve, hanem a lehetőségeké. Kinek mire van képessége, aszerint járuljon hozzá.

Fontos még kiemelni a lévita városok között helyet foglaló menedékvárosokat. Ezeknek az a szerepük, hogy a nem szándékosan embert ölő személy elkerülje a vérbosszút, és ott letelepedve élhessen. Oda lehet menekülni a bosszú elől. Isten számukra is ad lehetőséget, van hová menekülni. Lótnak és feleségének a hegyre kellett menekülnie az életben maradáshoz, a mi hegyünk a Golgota. Aki oda menekül, életben marad. Még az egyik lator is felismerte ezt a kereszten haldokolva, és Jézushoz fordult. Bizony, nem tette hiába, mert még ott is átélte: van kegyelem. Aki Jézushoz fordul, bármilyen elhagyatottságban vagy emberi mélységben is éljen, nem lesz elutasítva. Még a lator számára is van kegyelem. Elromlott, széthullott életünkkel is meneküljünk Jézushoz. A kereszt az egyetlen jó menekülési hely, mert ott az Úr megértő szeretettel vár és kegyelmét kínálja számunkra. Az új élet forrása a kereszt töve.

Amikor Jézus örökkévaló főpapságáról beszél a szentíró, visszamutat az Ószövetségre, és feltárja a különbséget Jézus és Áron között (Zsid 5,1-10). Az Ószövetségben a főpap maga is a nép közül való, Isten hívja el. Mivel hasonlóan bűnös, mint a nép fiai, ezért önmagáért is áldozatot kell bemutatnia.

Jézus azonban bűntelen, Isten élő Fia, és így örök áldozatot mutatott be. Ez az áldozat tökéletes, ezt nem kell megismételni, mert örökre elégséges. Jézus egyetlen áldozata örök üdvösséget szerzett. Így az örök élet biztos alapon nyugszik. Az örök élet nem bizonytalan, hiszen Jézus azért jött, hogy élete és halála által megszerezze azt a bűnös ember számára. Így azután, aki hisz Őbenne, annak örök élete van. Az örök élet Jézus áldozatáért, a Benne való hit által kegyelemből van. Az üdvösség örök, de nem úgy, hogy kiosztják a belépőt, és aki átveszi, majd beléphet oda, amikor eljön az idő, függetlenül attól, hogy addig hogyan tölti el élete idejét. Az üdvösség örök, azok számára, akik befogadták Őt és engedelmeskednek Neki. Vagyis az üdvösség azoké, akik Jézust követik életük folyamán, akik Neki élnek és azt teszik, amit Ő mond. Így azután, aki hittel fogadja az Úr áldozatát, és ettől kezdve Neki él, Őt képviseli ebben a világban, annak örök élete van. És ez nem függ érzelmi állapotunktól, hangulatunktól, hanem egyedül Jézus áldozatán alapszik, és az Ige kijelentése pecsételi meg számunkra.

Örök élet reggele

1. Örök élet reggele, Fény a véghetetlen fényből, Egy sugárt küldj ránk te le, Kik új napra ébredénk föl; Fényed lelkünk éjjelét Űzze szét.

2. Jóságodnak harmata Gyarló életünkre hulljon, :/: Szívünk, mely kiszárada, Vigaszodtól felviduljon, S híveid közt légy jelen Szüntelen.

3. Bűn ruháját vessük el A szövetség vére által, :/: Vétkeink fedezzük el Tőled nyert fehér ruhánkkal, Hogy hitünk legyőzze majd Mind a bajt.

4. S majd vezess az égbe föl, Irgalomnak napvilága, :/: Könnyek gyászos völgyiből Üdvösségnek szép honába, Hol az üdv és béke majd Egyre tart.

Isten áldásával.

Az Ige mélyre hat

I

zráel Kánaán földjének határán táborozik, az Úr pedig folyamatosan készíti fel őket a letelepedésre és az új életre (4Móz 34,1-29). Most már a földre, az új hazára koncentrálnak. Minden pillanat azzal telik, hogy az új életre felkészüljenek. Lassan eljön a pillanat, és átvehetik örökségüket. Már most vele foglalkoznak, benne gyönyörködnek. A mi örökségünk Isten országa, de tudunk-e mindig vele foglalkozni? Öröm-e számunkra erre az országra gondolni? Kitölti-e minden vágyunkat és ez-e a legfontosabb a számunkra?

A tegnapi részben olvastuk, hogy Isten odafigyel az örökség felosztására. Megelőzi a kapzsiságot, és az egyes törzsek létszám szerinti igényére teszi a hangsúlyt. Azt kell figyelembe venni az elosztáskor, melyik törzs milyen nagy, és a nagyobb kapja a nagyobb területet. Istennek mindenkire gondja van és megadja mindenki számára az örömteli élethez szükséges feltételeket. Ha mégsem ezt látjuk, akkor az nem az Úr hibája, hanem a miénk. Mi vagyunk magunknak valók, mi szeretnénk mindig a többet, a jobbat kapni, és nem figyelünk a másik szükségleteire. Az Úr azonban ráirányítja figyelmünket a másikra, hiszen Krisztusban felelősek vagyunk egymásért.

Nemcsak a törzsek, hanem az egész ország területét kijelölte Isten.

Az országnak határokkal kell rendelkezni. Mégpedig azért, hogy világosan látható legyen, hol is él Isten népe. Ugyanígy ma is szükségünk van határokra, amik mentén élhetjük életünket. Mert a határ véd is, nem lepheti el minden az országot, hanem csak az jöhet be, amit a határon átengednek. A hívő ember számára az Ige a határ, az Ige szerinti élet az, amely kijelöli életünk mozgásterét. A tíz Ige és a Hegyi Beszéd erőteljesen körülhatárolja azt a területet, amin belül élhetünk. Ez a határ azt is jelzi, hogy a tanítványok élete más. Isten szava irányítja, és ahhoz szabjuk az életünket. Nem mindegy, mit engedünk át határainkon, nem mindegy, kire hallgatunk.

A határ Isten népe számára is jelzés, megmutatja, hogy azon túl veszélyek leselkednek rájuk, mert ott más normák szerint élnek az emberek. A határon túl bálványok mozgatják a népeket. A bálványok által uralt területek veszélyesek, mert csábítóak. Isten gyermekeiben is felkeltik a vágyat, szeretnének élni velük, szeretnének hasonlítani más népekhez, át akarják venni szokásaikat. Jó, ha mindezeket látjuk és vigyázunk. Az képes a határon túli csábításnak ellenállni, aki megelégedik az Atya házában. Aki kiváltságnak tartja, hogy Hozzá tartozhat és Vele élhet. Aki nem örül, és nem megelégedett, azt csábítja a határon túli világ, az idegen, a távoli vidék. Így járt a tékozló fiú is. Nem annak örült, ami otthon volt, hanem csábította az idegen, ő is úgy akart élni, mint mások, úgy vélte, akkor lesz szabad, ha úgy él és azt teszi, amit az idegenben élők. Később keservesen jött rá, hogy a szabadság, a boldogság az Atya mellett található.

Fontos ügyelni a határokra, mert ha megszűnnek, összeolvad Isten népe és a világ. Azonban azért hívta el népét az Úr, hogy életük vonzzon másokat az Isten akarata szerint életformára. Ne ők igazodjanak másokhoz, hanem mások akarjanak olyanok lenni, mint Jézus tanítványai. Hiszen a világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését, de úgy jelenünk-e meg, hogy az általunk bemutatott élet megragadja őket, és azt mondják, olyanok akarunk lenni, mint Jézus?

Már beszélt arról a szentíró, hogy Isten szól, azt is kifejtette, hogy utolsó és legnagyobb szava a Fiú, Jézus Krisztus (Zsid 4,12-16). Most azt mondja el számunkra, hogy milyen Isten szava. Úgy látja, hogy élő és ható, vagyis amit mond az Úr, abban élet van, erő van, így általa munkálkodik. Ha Isten szól, akkor mindig történik valami. Nemcsak a teremtéskor jött létre a világ, hanem szava nyomán újjá is születhet a bűnös ember.

Isten beszédét a kétélű éles kardhoz hasonlítja, ami tulajdonképpen nem is kard, hanem az áldozat húsának osztályozásához használt kés. Ezzel az eszközzel választották szét a bemutatásra kerülő részeket az áldozatra nem kerülő daraboktól. Az Úr beszéde még ennél a késnél is élesebb, biztonságosan és pontosan választja le szívünkről a bűnt.

Sőt, a szentíró szerint az Ige mélyre hatol, lényünk legmélyére, és titkos gondolatainkat, vágyainkat is a felszínre hozza, megítéli. Isten szava mélyre hatol, nem a felszínt akarja érinteni, nem csupán kellemes pillanatot akar szerezni, hanem új életre akar segíteni. Az Úr előtt semmi nincs és nem is lehet rejtve. Nem lehet Őt megtéveszteni, mert látja gondolatainkat és vágyainkat is. Tudja, mire gondolunk igehirdetés vagy bibliaolvasás közben. Látja, hogy Utána vágyakozunk-e, Vele akarunk-e lenni, mert Ő számunkra a legfontosabb. Legyünk őszinték, merjük megmondani, ha valami belopakodott a szívünkbe és elvonja a figyelmünket. Az Igének van ereje megtisztítani belsőnket mindentől, ami elvon, és helyreállítani a kapcsolatot.

Előle nincs senki elrejtve, senki nem bújhat el, és nem mondhatja, csak megússzam, mert egyszer mindenkinek számot kell adni. Nem emberek előtt, hanem Isten előtt, Akinek a szeme előtt mindenki mezítelen. Földi pozícióink, összeköttetéseink nem segítenek, egyedül a kegyelem segíthet. Jézus vére az, ami elfedezi minden vétkünket.

Azért sürget az Írás, hogy járuljunk bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat nyerjünk. Igen, van egy hely, ahol van irgalom, ahová odavihetjük bűnös szívünket, és ez a hely a kegyelem trónusa. Ma még megközelíthető, járuljunk hozzá bűnbánattal, alázattal.

Jó olvasni, hogy az Úr mindig idejében segít. Ő soha nem érkezik későn, hanem mindig a megfelelő időben. Gondoljunk a filippi börtönőr történetére, amikor egy lépés választotta el a haláltól, megszólalt Pál apostol: ne tégy kárt magadban. És ezen a szón keresztül lehajolt hozzá a Megváltó és halál helyett életet kínált a számára. Így jön hozzánk is mindig időben az Úr.

Igéje szól, Igéje hív

1. 

Igéje szól, Igéje hív,

Szívünkben kétséget csöndesít.

Kegyelme kész, áldása vár,

Tárd ki a szíved, ó, tárd ki már!

2. 

Igéje szól, Igéje hív,

Urunkat követni megtanít.

Kegyelme kész, áldása vár,

Tárd ki a szíved, ó, tárd ki már!

3. 

Igéje szól, Igéje hív,

Nagy és szent munkára lelkesít.

Kegyelme kész, áldása vár,

Tárd ki a szíved, ó, tárd ki már!

4. 

Igéje szól, Igéje hív,

Mondjon hát hálát a száj s a szív.

Kegyelme kész, áldása vár,

Tárd ki a szíved, ó, tárd ki már!

Isten áldásával.

Még ma, még Jézus hív

M

ivel tegnap került sor a mai ószövetségi Ige magyarázására, most a tegnapi részre figyelünk (4Móz 32,1-42). Az élet nem könnyű, nem nyugalmas sétálgatás vagy szórakozás, ezt tapasztalta meg Mózes is. Mindig jönnek újabb problémák, amiket meg kell oldani. Most Rúben és Gád törzse jutott arra az elhatározásra, hogy a Jordánon innen telepednek le. Úgy ítélték meg, hogy ez a terület kedvez az állattartásnak, így ők ezt kérik örökségül. Mózes azonban, amikor meghallotta a tervet, lázadásnak vette. Úgy gondolta, ha eszerint cselekszenek, a nép többi része nem meri majd birtokba venni örökségét. Rúben és Gád letelepedése által meggyengül Izráel, egysége megtörik. Másrészt Mózes úgy ítélte meg, hogy ez által ki akarják vonni magukat a harcból, és csak a maguk kényelmével, jövőjével törődnek.

Mielőtt továbbmennénk, vegyük észre, amit e két törzs fiai mondanak, amire hivatkoznak a Jordánon inneni letelepülés érdekében. Azt mondják, sok jószáguk van, ez a föld pedig állattartásra való. Tehát most lepleződik le igazán a szívük. Azért zúgolódtak korábban, mert nem volt hús, és most kiderül, hogy Isten gazdagon megáldotta őket. Jószágállományuk megszaporodott, mert az Úr gondjukat viselte. Még a pusztában is növekedett a gazdaságuk, mégis zúgolódtak. Mi volt akkor az oka a lázadásnak? Az, hogy függetlenek akartak lenni Istentől, nem akartak az Ő vezetése alatt vonulni, és nem akarták, hogy Ő legyen a királyuk. Mert mindig ez az eredeti ok: nem akarunk Istennek szolgálni, nem akarjuk, hogy Ő üljön életünk trónszékén.

Mózes véleményét meghallva biztosították vezetőjüket arról, hogy miután letelepítették családjukat és biztonságba helyezték jószágaikat, ők is átmennek a Jordánon harcolni. Nem hagyják cserben a többieket. Mózes a szívükre helyezte, hogy ha nem tartják meg ígéretüket, Isten ellen vétkeznek, és az Úr büntetése lesz rajtuk. Isten gyermekei felelősek egymásért. Mind egy testnek vagyunk a tagjai, ezért nem lehetünk önzőek, nem gondolhatunk csak magunkra, hanem oda kell figyelnünk a másikra is. Ha többet nem tehetünk, hordozzuk imádságban azokat, akiknek nehéz a helyzetük. De segítsük azokat is, és imádkozzunk értük, akik a bűnnel harcolnak. Mert nemcsak külső ellenséggel kell Isten népének szembenéznie, hanem belsővel is. Hiszen a gonosz legtöbbször saját szívünkön belül támad. Belülről susogja a lényünkbe ötleteit, de utasítsuk el, mert lehet neki ellent mondani.

A zsidókhoz írott levél továbbra is a pusztai vándorlás népére tekint vissza, és életüket példaként állítja olvasói elé (Zsid 4,1-11). Rámutat, hogy a nyugodalomba való bemenetel ezután következik be, ezért vigyázzunk, nehogy lemaradjon valaki erről. Tehát nem elég az elindulás, hanem célba is kell érni. Végig kell járni a keskeny utat, ami életre vezet. Az ördög mindent megtesz azért, hogy ne érjünk célba, hanem visszaforduljunk Egyiptomba, vagyis a világba.

A szentíró rámutat, hogy a pusztában vándorlók közül sem jutott be mindenki az ígéret földjére, mert zúgolódtak Isten ellen. Miért történt mindez? Azért, mert bár nekik is hirdették a jó hírt, miszerint a vándorlást a nyugalom helye követi, nem mindenki fogadta hittel. A hirdetett Igét nem hittel fogadták, nem bíztak Istenben.

Igénk rámutat, nem elég olvasni és hallgatni az Igét, hanem hittel is kell fogadni. Mert csak a hittel fogadott Igének lesz eredménye életünkben. Hogyan fogadom az Úr szavát? Hiszem-e, hogy amit mond, azt Ő meg is cselekszi? Bízom-e Benne betegágyon, munkára várva? Mi már tudjuk, hogy az Úr Jézusra lehet támaszkodni, Aki Benne bízik, annak hite kősziklán alapszik. Mert Benne Isten korlátlan hatalma érkezett el világunkba, Ő Isten országa áldását, az ország gazdagságát tárta fel előttünk.

A szombati nyugalomba való bemenetel Jézus Krisztusban teljesedik be. Általa léphetünk be az igazi nyugodalomba. Az Ő kegyelme megnyitja a megtérők előtt Isten országát, és aki hisz Őbenne, annak örök élete van. Krisztusban Isten még egy napot, még egy lehetőséget ad a számunkra. Mindig a mai nap a kegyelem napja. Mindig az a nap a nagy lehetőség napja, amikor halljuk az Ő szavát. Vegyük ezért komolyan az Igét. Ne halogassuk a döntést, hanem még ma, amikor a szavát halljuk, induljunk el követni az Urat. Ne halogassuk az engedelmességet, a Neki való szolgálatot. Ne mondjuk, hogy Uram, követlek, ahová csak mégy, de előbb engedd meg... Ne tegyünk semmit az Úr szava és akarata elé, mert a mai nap a miénk. Nem tudjuk, lesz-e azután, lesz-e holnap. Mindig az Ő szava, az Ő akarata a legfontosabb, ne helyezzünk elé semmit. 

Mindez azt is üzeni, hogy mindig az Ő szava, a Vele való csendesség legyen az első. Ne féljünk, ha először az Ige olvasásának és az imádságnak fogunk neki, nem maradunk ki semmiből, nem veszítünk semmit. Tulajdonképpen az nyer, aki időt szán Istenre, aki megbeszéli Vele dolgait. Az igazi veszteség, ha kimaradunk az örök életből, ha úgy járunk, mint a bolond szüzek, hogy amíg dolgaink után sietünk, bezárják előttünk a kaput. Ma még szól az Ige, még ma hív Jézus, még ma nyitva van a kapu, lépjünk hát be rajta az életre.

Siessetek, hamar lejár!  

Kegyelme már régóta vár.

Ma még lehet, ma még szabad,

borulj le a kereszt alatt!

Elszáll a perc, az életed.

Ma még, ha jössz, elérheted.

Ne késs tovább, ne várj tovább,

ma kérd ATYÁD bocsánatát!

Isten áldásával.

A kegyelem sokba került

A

 Jordán mellett táborozó nép visszatekint a megtett útra, mindezt azért teszi, hogy megláthassa, hogyan vezette őket Isten (4Móz 33,1-56). Mózes feljegyzi az utókor számára, így azután a későbbi generációk csodálhatják az Urat, és erőt meríthetnek, hitüket megújíthatják a régiek története által.

A vándorlás szabadulással kezdődött, mert az új élet mindig szabadítással indul. Az Úr leoldja a bűn különböző formában ránk rakott bilincseit. Mert ezeket mi magunk képtelenek vagyunk leoldani. Forduljunk Hozzá tehetetlenségünk idején! Ne szégyelljük, hogy nem tudunk szabadok lenni, előre lépni. Ő azért jött, hogy megszabadítson. És akiket a Fiú megszabadít, azok valóban szabadok. A páska utáni napon indultak, azért, hogy beléjük rögzüljön, és soha ne feledjék, mibe kerül a szabadítás. Egy báránynak kellett meghalnia családonként, azért, hogy őket elkerülje az ítélet. Egy báránynak kellett meghalnia, hogy ők élhessenek. Nézzünk szüntelen a Golgotára, és lássuk meg, hogy Isten Bárányának az életébe került a mi szabadításunk. Soha ne feledjük, hogy az ingyen kegyelem Istennek sokba, a Fia életébe került.

Az Egyiptomban végbemenő tíz csapás az ottani istenek feletti ítélet volt. Mind az egyiptomiaknak, mind a zsidóknak meg kellett látni, hogy ki az élő, a valóságos Isten. Erre az eseményre mindig vissza kellet volna emlékezniük, mert ez megmutatja az Úr hatalmát. Megláthatjuk, hogy Isten nem adja dicsőségét senkinek, és amiket mi isteneknek nevezünk ki, azok saját termékeink, bálványok. Rajtunk egyedül az élő Isten tud segíteni. A Belé vetett élő hit gyógyítja meg a lényünket és tölti fel szívünket békességgel, megelégedettséggel.

Az Úr táborhelyről táborhelyre vezette őket. Gyakran megálltak, mert Isten tekintettel van a nép összetételére. Senkit nem akar túlhajszolni. Gyöngéd, megértő és türelmes szeretettel vezette őket. Mégis gyakran lázadtak és nem bíztak Benne. Pedig tudniuk kellett volna, hogy a tizenkét forrás és a hetven pálmafa után is gondoskodik róluk az Úr. Arra kellett volna gondolni, hogy azért vezette őket víz nélküli helyre, hogy próbára tegye a hitüket. Ha pedig az Úr vezette őket oda, akkor lesz víz is. Mert ahol az Úr jelen van, ott minden van. Csakhogy erről a csekkről csak hit által  hívható le a megfelelő összeg. Ha nincs élő hitem, nem tudom használni a számomra elkülönített áldásokat. Bármilyen helyzetben legyünk is, használjuk hitünket!

A szentíró rámutat, hogy a Szentlélek is arra szólít fel, hogy az Úr szavát vegyük komolyan. Bárcsak valóban komolyan vennénk ma is (Zsid 3,7-19)! Mennyivel másabb lenne az életünk, ha Jézus szava irányítana, és annak megfelelően intéznénk dolgainkat. Ha komolyan vennénk, hogy nem kell aggódnunk, mert az Atya megadja a mindennapi kenyerünket, akkor nem kellene arról beszélni, hogy már feléltük a föld ez évi erőforrás-mennyiségét. Akkor nem harcokról, civil áldozatokról, éhhalálról szólnának a hírek. Mikor ébredünk rá, hogy nincs más járható út, mint a keskeny, és nincs más élhető élet, csak a krisztusi életforma? Gondolkodásunk és életvitelünk gyökeres megváltoztatására van szükség, ez azonban csakis Isten kegyelme és a Szentlélek munkája által lehetséges.

Sajnos, ránk is jellemző a szív megkeményítése, mint annak idején a zsidókra is ez volt a jellemző. Vagyis, Isten mondhat, amit akar, mi vakon és süketen megyünk a magunk feje után, mert jobban tudjuk. Hányszor beleesünk ebbe a csapdába, megyünk a fejünk után, és szólhat az Ige, kaphatunk tapasztalt hívő emberektől tanácsot, csak megyünk tovább. Mennyi könny és mennyi tragédia származott már ebből a keményszívűségből. Van, amikor még büszkék is vagyunk keményszívűségünkre, vastagnyakúságunkra. Pedig inkább alázatos szívre lenne szükség.

A mai napi feladatunk a szívünkre való vigyázás. Vigyázhatunk, hogy ne keményedjen meg a szívünk? Hogyan? Úgy, hogy felelevenítjük az Úr munkáit, csodáit, és hittel biztatjuk magunkat, hogy az Úr ma is képes mindezeket, sőt, még nagyobbakat is megcselekedni. A szívet akkor fenyegeti megkeményedés, amikor a reménytelenségben megerősítjük, amikor azt mondogatjuk, nem sikerül, és Isten sem segít rajtam. Szívünket a bizalom erősíti meg. Ehhez az szükséges, hogy Igével bátorítsuk magunkat. Építsünk az Úr szavára, és vegyük komolyan, hogy amit mond, azt meg is cselekszi.

Fontos, hogy egymást is erősítsük. Figyeljünk oda egymásra, és segítsük a másikat a nehéz perióduson továbblendülni. Egy bizonyságtétel, közös imádság is sokat segíthet. Jó, amikor halljuk, hogyan segítette meg a másik testvért az Úr. Nagy erőforrás az ilyen bizonyságtétel, és óriási lökést adhat hitünk számára. Hiszen bennünk is megerősödhet: ha Őt meggyógyította, felsegítette, tovább vezette az Úr, akkor az én helyzetem se reménytelen. Kapaszkodjunk bele elsősorban az Ige bizonyságtételébe, lássuk meg, hogyan emelte fel az Úr a leprást, a vámszedőt, a parázna nőt. Ha ők új életet kaptak, akkor számomra is van esély. Csupán az a kérdés, vágyom-e az új életre? Akarok-e bűneimtől megszabadulni?

 Ím, nagy Isten, most előtted szívem kitárom

1. Ím, nagy Isten, most előtted szívem kitárom, Menedékem nincs sehol e földi határon; Ha te nem jössz bánatomra biztató szóval, Italom könny, a kenyerem keserű sóhaj.

2. Ha a világ nem tudná is számos bűnömet, Teelőled elrejtenem semmit sem lehet; Látja Lelked minden bűnöm, melynek átka sújt: Vedd le rólam, ó, Úr Isten, vedd le ezt a súlyt!

3. Jézusomra föltekintek a kereszt alatt, Nincs szívemnek nyugodalma vétkeim miatt; Ó, ne büntesd, Uram, azt, kit megtört a bánat: Szálljon reám irgalmadból béke, bocsánat!

4. Szent Fiadért, ki engemet vérén megváltott, Hallgass meg, ha bűnbánattal hozzád kiáltok! Vigaszoddal térj kegyesen beteg szívemhez, Hozzád térő gyermekednek, Atyám, kegyelmezz!

Isten áldásával.

Ki a gazda?

M

ózes már tudja, hogy nem mehet be az ígéret földjére (4Móz 31,1-54). Azonban ettől nem keseredett meg, nem fordult magába durcásan, hanem még most is, így is kész tenni, amit az Úr mond neki. Valamit nem kap meg, a mire nagyon vágyott, amiért élt és küzdött, mégsem fordul el Istentől, hanem tovább figyel Rá. Számára nem addig tart a hit, amíg mindent megkap, hanem akkor is hisz, ha valamiben nemet mond Isten a számára. Mi hányszor megkeseredünk és elzárkózunk az Úrtól. Abbahagyjuk a bibliaolvasást, ha csalódtunk, ha nem úgy történt valami, ahogyan elterveztük. Vegyünk példát Mózestől, és lássuk meg, soha ne azon rágódjunk: miért? Menjünk tovább hittel, meglátva, mint Mózes, hogy ha nem is mehet be Kánaán földjére, attól még értékes az élete, és van feladata is. Isten számára fontos, továbbra is bízik benne. Másrészt azt is megláthatjuk, hogy a napi feladatok alázatos és engedelmes elvégzése segít túllendülni a holtponton. Ne azt mondjuk, nincs értelme ezt csinálni, hanem merítsünk erőt az Úrból, és fogjunk hozzá. Életünk formálásában nagy szerepe van az engedelmességnek, amikor nincs hozzá kedvem, de mégis megteszem, mert meg kell tenni, mivel rám bízták, vagy ez a kötelességem.

Mózes nem könnyű feladatot kap még így a végén, a midjániták ellen kell harcba indítani Izráel népét. Ők akarták Bálámmal megátkoztatni az Úr népét. Most az a feladatuk, hogy Isten ítéletét végrehajtsák rajtuk. Isten népének ellensége ellen kell harcolni, azok ellen, akik nem akarták, hogy célba érjenek, akik miatt majdnem beolvadtak a pogány népek közé. A gonosz ma is azt akarja, hogy ne érjünk célba, mindig ez a terve, de merjünk szembefordulni vele. Merjünk nemet mondani, ellenállni, amikor kísért. Ezt úgy tehetjük meg, ha látjuk a célt, ha tudjuk, hová tartunk.

Izráel majdnem csapdába esett, mert pont azon a területen akart könyörületes lenni, ahol elbukott. Azonban Mózes átlátta a helyzetet és felismerte, hogy itt nem lehet könyörületességet alkalmazni, mert ismét el fognak bukni. Határozottan kell mindig leszámolni azzal a területtel, vagy azzal, ami kísértést jelentett, ami kibillentett az Úrral való kapcsolatból. Meg kell tanulni, hogy a számunkra ellenséges dolgokkal játszani nem lehet. Mi már nem mások ellen, hanem önmagunk ellen harcolunk. Az Úr azt mondta, hogy keményen lépjünk fel magunk ellen, mondjunk nemet, vagy forduljunk el, amikor észrevesszük, hogy valami csábít.

 Továbbra is az Úr Jézusra mutat rá a szentíró (Zsid 3,1-6). Mindent megtesz, hogy el ne veszítsük szem elől. Bármerre járjunk, bármivel foglalkozzunk, mindig Ő legyen az irány. Munkában, vitás kérdésekben, személyes dolgainkban ne saját magunkra, ösztöneinkre, szokásinkra figyeljünk, hanem mindig nézzünk fel Jézusra. Az Ő lénye, élete és Igéje legyen a mérce, amihez szabjuk magunkat, és ami alapján meghozzuk döntéseinket. Az egyedüli hiteles és megbízható mérték Isten Igéje. Minden változik, de az Ige örök.

Most is arra biztat az Ige, hogy figyeljünk Jézusra. Figyeljünk rá, mert megbízható. Ne másokra tekintsünk, hiszen Jézus már megbizonyította, hogy bízhatunk Benne. Hányszor éltük már át segítségét, tapasztaltuk meg irgalmát és kegyelmét. Figyeljünk Rá, mert Ő apostol, vagyis küldött. Az Atya küldötte. Isten országának nagykövete Ő, és azt képviseli, mutatja be nekünk. Isten Országát Ő ismeri a legjobban, ezért csak Rá figyeljünk. Az élethez is Ő ért a legjobban, mivel Őáltala lett minden. Másrészt emberi formában lévén Ő is szembesült mindazokkal a problémákkal, amikkel mi is szembekerülünk. Még a meghalást is megtapasztalta. Tudja, mit jelent meghalni, ezért fel tud rá készíteni, és a gyász idején is tudja, hogyan lehet békességre jutni. Amennyiben megbékülünk az Atyával, az Ő akaratával, békesség lesz a szívünkben.

Mózes Izráel számára a legnagyobb vezető volt, most a szerző rámutat, hogy Jézus nála is nagyobb. Nagyobb, mert Ő a gazda. Mózes csupán szolga, ám Jézus a ház gazdája.

Jézus életünk gazdája, mert Ő az, Aki felépíti életünket. Az épület akkor lesz szilárd és ellenálló, ha bízunk az Építőben. Bízzunk az Úrban, hogy ért ahhoz, amit csinál. Ért az életünkhöz. Így azután, ne magunkra építsünk, ne saját képességeinkben bízzunk, hanem Őbenne. Ő jól alakította saját életét, de csodálatosan formálja és vezeti az egyházat is. Az évszázadok viharai közepette is megtartotta. Mennyi ellenség sorakozott fel ellene, mégsem tudták megsemmisíteni. Mert Ő ezt ígérte: „Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem majd fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta” (Mt 16,18). Ez az ígéret ma is áll, ebbe lehet kapaszkodni, és ez személyes életünkre nézve is igaz. Nem győzhet le a gonosz, ha a Kősziklára építek. Ha Jézus életem Gazdája, nem kell félnem, hanem bízhatok a Gazdában. Azt kell végiggondolnom, van-e már gazdám? Kié az életem? Ha már az Úré, kövessem Őt engedelmes és örvendező szívvel. Bízzam Rá ma is minden dolgaim. Ha még nem Ő a gazda, akkor pedig halljam meg a zörgetést, és nyissam ki Előtte az ajtót. Jézus előtt bátran kinyithatjuk szívünk ajtaját. Nem Tőle kell félteni magunkat. És ha megnyitjuk az ajtót, bejön, és a főhelyre ül, átveszi az irányítást - és ez a legjobb, ami történhet velünk. Jézus kezébe kerül életünk kormánykereke.

Jézus, te égi szép

1. Jézus, te égi szép, tündöklő fényű név,

Legszentebb itt alant a föld színén!

Benned van irgalom,

Terólad zeng dalom,

Erőd magasztalom,

Ragyogj felém!

2. Az élet száz veszély, én lelkem, mégse félj!

Míg Ő tart karjain, hű Mestered!

Elhagynak emberek,

Mit árt, ha Ő veled?

Töröld le könnyedet,

Jézus szeret!

3. Akaratod nekem mutasd meg szüntelen,

Ne rejtsd el, Mesterem, tetszésedet!

Alázattal tele,

Hadd merüljek bele,

Hisz idegenben jár

Itt gyermeked!

4. Tisztíts meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen

Fényedből fénysugár az életem,

Míg a homályon át,

A lelkem otthonát,

Világosságodat

Elérhetem!

Isten áldásával.

Hiteles tanácsadó

E

bben a  fejezetben különféle fogadalmak és felajánlások megtartásának a szabályozása megy végbe (4Móz 30,1-17). Voltak nazíri és áldozati fogadalmak, amelyek betartása fontos volt. Lényeges, hogy amit önszántából tett az Úr előtt az ember, azt tartsa meg. Ezek a fogadalmak fegyelmezett életre neveltek, ma is fontos a fegyelem, az, hogy amit ígérünk, azt komolyan vegyük. Meg kell tanulnunk komolyan venni az Úr előtti elhatározásainkat, ne csak ígérjük, hogy többet olvassuk az Igét és szolgálunk az Úrnak, hanem tegyük is. Mi gyakran az életünk nehéz szakaszainál fogadjuk meg, hogy most már komolyan vesszük Istent. Elkezdünk gyülekezetbe járni, hallgatunk az Úr szavára. De amikor megoldódnak a problémák, rendszerint elfeledkezünk ígéretünkről, és minden marad a régiben. Benne van az is Igénkben, hogy amibe belefogunk, azt ne adjuk fel, hanem az Úrban bízva, az Ő erejére, segítségére támaszkodva menjünk tovább. A férfit erősíti és minden téren edzetté teszi, illetve a következő próbákra felkészíti az elhatározások megtartása. Arra nevel az Úr, hogy ne adjuk fel könnyedén azt, amibe belekezdtünk, hanem vigyük tovább, menjünk el a befejezésig.

Viszont a meggondolatlan fogadalmak ellen ad az Úr védelmet, az otthon élő gyermeknek a fogadalmát a szülőnek kell jóváhagynia. Miért? Előfordulhat, hogy olyat ígér a gyermek, aminek a teljesítésére nincsenek meg a feltételei. De ha jóváhagyták, akkor fönnáll a fogadalom. Így azután Isten népe között a gyermek is fegyelmezetté válik, így készül fel az életre. Megtanulja a komolyan venni a kimondott szót. Bizony, ma nem mindig tulajdonítunk jelentőséget szavainknak, nem mindig gondoljuk át, amit mondunk, és ezzel sok gondot okozunk. Azt még meg kell látnunk, hogy Istennek ma is van üzenete a családi életre vonatkozóan. Az újszövetségi házi táblák, amelyek Pál leveleiben találhatók, elmondják, hogyan is alakítsuk a párkapcsolatunkat, miként igazgassuk gyermekeink életét. Isten Igéje ma is világító szövétnek, ha nem figyelünk rá, sötétben járunk, sok nyomorúságot okozunk magunknak és egymásnak.

A zsidókhoz írt levél pedig továbbra is Jézusra mutat, Őt emeli mindenek fölé, és elmondja, hogy Ő számunkra az igazi megoldás (Zsid 2,5-18). Jézushoz nincs fogható a földkerekségen. Egyedül Ő hatalmasabb mindenkinél, nagyobb az angyaloknál, minden mennyei lénynél.

Azonban azt is felismeri, hogy az ember is fontos Isten számára, hiszen az életet is Tőle kapta. És ez megrendítő, hogy Isten akarta, hogy legyen föld és rajta élet, hiszen senki nem késztette a teremtés véghezvitelére. Szeretetből tette, mert tovább akarta adni Lénye tartalmát, kellett valaki, akit szerethet, aki felé áramolhat agapéja. A szentíró is belerendül és elcsodálkozik, különösen azon, hogy a bűneset után is van gondja az emberre, törődik vele. Az Ellene való lázadás után sem fordult el tőle, hanem továbbra is mindent megtesz érte. Ha nem így lenne, bizony, nagy bajban lennénk, hiszen Isten kegyelme nélkül örökre elvesznénk.

Az is megrendít engem, hogy az Úr Jézus értem vállalta a halált. Kész volt értünk megízlelni a meghalást Ő, Aki az örökkévalóságban élt. Eljött a mi világunkba, hogy megsemmisítse halála és feltámadása által az ördögöt. Jézus nem azt embert küldi halálba, mint az ördög, hanem meghal érte, hogy így mentse meg az örök haláltól. És ezzel a tettével szabadulást szerzett a halálfélelemtől szenvedők számára. Aki Krisztusban van, nem kell félnie a haláltól. Mert aki hisz Benne, annak örök élete van.

Azt olvassuk, hogy Jézusnak is szüksége volt a szenvedésekre, mivel földi testben élt. Mennyivel inkább nekünk is szükségünk van rá. Mi azonban menekülünk előle, azonban a szenvedés eszköz, ami által Isten formálja az életünket. A szenvedés neveli a kitartásunkat, akaratunkat. Ne meneküljünk előle, hanem építsük be életünkbe.

Az is megmelengeti szívemet, hogy az Úr testvérnek tekinti övéit, barátai lehetünk. És amikor meghalt, barátaiért adta az életét. Hányan adnák életüket értünk a barátaink közül? Ki szeret annyira, hogy kész lenne meghalni értünk? Ha arra jutunk, hogy nincs senki, aki kész lenne értünk a halált vállalni, lássuk meg, hogy mégis van. Ez a Valaki a názáreti Jézus. Ilyen Barátban érdemes és lehet is bízni. Kiben bízol? Jézusban? Vagy önmagadban, esetleg barátaidban, ismerőseidben? Bízz az Úrban, nem fogsz csalódni!

Nem fogsz csalódni, ezt írja a szentíró is, mert Jézus tud és akar is segíteni a bajba jutottakon. Hiszen maga is megtapasztalta, milyen küzdelmeken kell keresztülmennie az embernek. Átélte a gonosz támadását is a pusztában, ráadásul a halált is megtapasztalta. Így azután az Ő élete és szolgálata hiteles. Nem úgy adja a tanácsot, hogy közben fogalma sincs az adott problémáról, hanem úgy, mint aki maga is keresztülment próbákon, és győzött. Jézus élete és szava hiteles. Ezért vegyük komolyan, építsünk rá, és kövessük Őt.

 Lelki próbáimban, Jézus, légy velem

1. Lelki próbáimban, Jézus, légy velem, El ne tántorodjék tőled életem. Fé-lelem ha bánt, vagy nyereség kísért, Tőled elszakadnom ne hagyj sem-miért.

2. Ha e világ bája engem hívogat, Nagy csalárdul kínál hitványságokat: Szemem elé állítsd szenvedésidet, Vérrel koronázott, szent keresztedet.

3. Tisztogass bár bajjal olykor engemet: Kegyelmeddel szenteld szenvedésemet; Bár e test erőtlen: te oltárodon Keserű pohárral, hittel áldozom.

4. Ha halálra válik testem egykoron: Ragyogjon fel lelked e hitvány poron; Ama végső harcon rád bízom magam: Örök hajlékodba fogadj be, Uram!

Isten áldásával.