Hittel

N

ebukadneccar személyes vallomását olvashatjuk most, elmondja, hogy békében élt és boldog volt palotájában (Dán 4,1-14). Ez a vallomás azonban egy Isten nélküli ember szájából hangzik el, és ez látszik is. Egy, a hatalma csúcsán lévő király, aki kora legnagyobb birodalmának élén áll, megosztja velünk szíve tartalmát. Ebből meglátjuk, hogy békéje és boldogsága vagyonából és társadalmi helyzetéből fakad. Olyan megtévesztett ember, mint korunk sok embere, akik úgy vélik, a vagyon és a hatalom jelenti a boldogságot. Ma is sokan a stabil élettől, a fejlődő gazdaságtól és a háborúmentes világtól várják a békességet. A király békességét és biztonságát hadserege jelentette. Mire építjük mi a boldogságunkat és a békénket? Mi is a világ bizonytalan dolgaitól várjuk ezeket? Mi is megtévesztettek vagyunk, és még nem láttuk meg, hogy a külső jólét nem egyenlő a boldogsággal és békességgel?

A továbbiakban láthatjuk, mennyire ingatag ez a békesség és boldogság. Egy álom kimozdítja a királyt belőle. Amikor érzékeli az álom monumentalitását, és szembesül azzal, hogy ő maga képtelen azt megfejteni, elveszíti békességét. A hamis dolgokon nyugvó élet békessége hamar elmúlik, az általa nyújtott biztonság meginog, mert rájövünk, hogy bizonytalanságban vagyunk. A király is rádöbbent, elveszítheti hatalmát; mindaz, amit megszerzett, amit felépített, és amire rátette az életét, egy pillanat alatt összeomolhat és eltűnhet. A világra épített élet olyan, mint a homokra épített ház, amiről az Úr Jézus beszél. Jön a vihar, áradnak a vizek, és a ház összeomlik, amire oly büszkék voltunk, amit másoknak mutogattunk, életünk értelme semmivé lesz. Mire építettem az életem? Krisztusra vagy e világ hiúságaira? Az ige az alap, vagy a világ kincse, mert e világ minden kincse elmúlik, de Isten igéje és a ráépített élet örökre megmarad.

A király megrémült az álomképektől. Miért? Mert nem találta az értelmét, maga volt vele. A világ ura egyedül van, nincs kihez odafordulni, és fél, mert nem érti az álmot. Van valami, ami fölött nem rendelkezik hatalommal. Pedig már kapott álom által üzenetet, tudhatná, hogy az élő Isten szól hozzá. És ha Ő szól, akkor nem kell félni, szabad erre a szóra válaszolni, szabad Őt keresni. De a király nem Istent keresi, csak a megfejtést. Te mit keresel: az élet megfejtését, titkokat, vagy magát az élet Urát? 

Az is szembetűnő, hogy pogány istenei sem adnak békességet, s mivel nem találja a megfejtést, nyugtalan marad. Vallásossága nem jelent semmit. Igen, ezt jó látni, csak az élő hit segít rajtunk, csak a feltámadott Krisztusba vetett hit jelent megoldást. Keressük az Urat, keressük, mert most még megtalálható, és a keresztje megbékéltet minket.

A látomást Dániel ismerteti a királlyal, csak ő képes arra, hogy elmondja, mit látott a király. És ez nem Dániel képességeinek köszönhető, hanem az Istennel való élő kapcsolatának. Isten az, aki feltárja a próféta előtt a király álmát, majd annak jelentését. Isten adta az álmot, rajta keresztül szólítja meg ezt az embert, mert Isten előtt nincs akadály. Keres bennünket, és olyan területen szól hozzánk, amelyen keresztül eljut hozzánk üzenete. Az életünk nehéz pillanatait is gyakran megszólításunkra használja fel az Úr. Addig sürgünk, forgunk, el vagyunk foglalva, nem akarjuk hallani Isten szavát, de egy betegség, baleset, megváltozott élethelyzet fogékonnyá tehet. Talán ebben a helyzetben elcsendesedünk, végiggondoljuk életünket, és nyitunk Isten felé. Mert az Úr mindegyikünket hívogat országába, az örök élet mindenki számára készült, de meghalljuk-e a hívást?

A részletes jelentés előtt már most megtudjuk, rá kell döbbennünk, hogy a legnagyobb pozícióból is le lehet csúszni, mert a hatalom sem saját szerzemény, Isten akaratából lehet a királyé. Isten uralkodik, ezt meg kell látnunk, annak adja a pozíciót, akinek akarja. Olyan jó, ha mindent az Úr kezéből fogadunk, ha nem mi akarjuk megszerezni, hanem mindent rábízunk Urunkra, aki tudja, mire van szükségünk. Mert nincs mindenre szükségünk, ami után vágyunk, amit ez a világ ránk akar erőltetni. A tizedik parancsolat arról szól, ne kívánd, ami a te felebarátodé. A mai világ a reklámok által pont azt akarja elérni, hogy kívánjuk meg azt, ami a másiknak van. Mindezt azért teszi, hogy vásároljunk, fogyasszunk. Így azután amiért fáradsággal megdolgoztunk, azonnal menjen el. Így az életünk nem áll másból, mint állandó rohanásból és félelemből. Félelem a munka elvesztésétől, mert bizony, a számlák akkor is jönnek, ha fizetés nem érkezik a számlánkra. Mennyivel jobb Pál apostol hozzáállása: „mert én megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van. Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, bővölködésbe és nélkülözésbe egyaránt” (Fil 4,11-12).

Urunk folytatja útját a kereszt felé, és amerre csak jár, az élet illata árad belőle (Mt 21,1-22). Általa nyerik vissza látásukat a vakok,  és indulnak el követni Őt. Mennek Jeruzsálembe, és majd a kereszt alatt döbbennek rá, mibe is kerül Jézusnak a látásuk. Itt jutnak el a felismerésre: Jézus szemei csukódnak le azért, hogy az övékéi megnyílhassanak.

Csak ők látnak, előttük tárul fel a kegyelem, a kereszt titka. Láthatjuk ezt a bevonulási történetből, a körülötte levők félreértik Jézust. Még mindig földi királyságot várnak, még mindig a hatalom és a bosszú tartja fogva az embereket. Nem akarják meglátni, hogy Ő az életünkbe akar bevonulni. Az életünk Ura kíván lenni. Mi döntünk, hogy beengedjük-e Őt, és Rábízzuk-e életünk irányítását. Mert egy országot a király irányít. Ezt kéri tőlünk, engedd, hogy én irányítsalak, hogy minden úgy történjen, ahogyan én akarom. Hányszor rugódozunk ez ellen, pedig számunkra az a legjobb, amit az Atya akar.

A bevonulás után a templomba megy Jézus, ide vezet az első útja, királyi palota helyett az Atya házába. A templom az Atyával való találkozás helye. Itt van jelen, itt várja népét. De már nem ez a rendeltetése, Isten kiszorult, és kiszorult az Őt kereső emberek csoportja is. Jézus azonban visszaadja eredeti rendeltetésének azt a templomrészt, a pogányok udvarát. Urunk, tisztítsd meg szívünket, mert annyi mindent befogadtunk, amik azután Téged szorítottak ki. Pedig találkozni akarsz velünk. Köszönjük, hogy most kitakarítod életünk mindattól, aminek nem ott a helye, és így szabaddá válunk a számodra. Urunk, ma is Veled akarunk találkozni. Szükségünk van a csendre, az imádságra.  Könyörülj, hogy mindig úgy menjünk istentiszteletre, hogy a házadba lépünk, és Veled akarunk találkozni. Ott mindig Istennek kell a középpontban lenni, és a bűnös ember pedig leborulva, imádva jelenhet meg Előtte. Ne legyen az istentisztelet semmi másnak a helye, csak a Veled való találkozásnak, az imádság általi összeköttetésnek.

Jézus, amit mond, azt éli is, kimegy a városból, és belép Isten jelenlétébe, az imádságos csöndbe. Mi is napunk végeztével, a napi fáradalmakból, gondokból lépjünk be Isten jelenlétébe, lépjünk a csöndbe. Az imádság fontosságát és erejét a fügefa elszáradásával is jelzi az Úr. A hitből fakadó imádságra Isten válaszol, megadja, amit kérünk. Éljünk ezzel a lehetőséggel.

CSODÁLVA, IMÁDVA TEKINTEK

1.  

Csodálva, imádva tekintek

Kegyelmének tengeribe,

És hallgatom édes örömmel,

Mit Róla tanít az Ige.

Szent vére bűnt befedez,

Tisztára mossa ruhám;

Bizalmamat ebbe vetem,

Reményem a Jézus csupán.

2.  

Ó, mennyi időt veszítettem,

Sóhajtva a terhek alatt,

De hogy magam Őneki adtam,

Lelkemről a súly leszakadt.

Szent vére bűnt befedez,

Tisztára mossa ruhám;

Bizalmamat ebbe vetem,

Reményem a Jézus csupán.

3.  

Gyöngéd keze szívemet érte:

„Meggyógyítalak, fiam, én”.

S megfogva ruhája szegélyét,

Erő s öröm szállt énbelém.

Szent vére bűnt befedez,

Tisztára mossa ruhám;

Bizalmamat ebbe vetem,

Reményem a Jézus csupán.

4.  

Most vélem a béke Királya,

Vezéreli lépteimet,

S oly édes az ajkán e szózat:

„Békém adom én teneked!”

Szent vére bűnt befedez,

Tisztára mossa ruhám;

Bizalmamat ebbe vetem,

Reményem a Jézus csupán.

Isten áldásával.

Közöttetek ne így legyen

A

 három ifjút semmilyen fenyegetés, még a tüzes kemence látványa sem tántorította le az Úrba vetett hitétől. Kitartottak, mert ismerték Istenüket (Dán 3,26-33). Tudták, hogy Ő nem hagyja övéit cserben, és hatalmával is tisztában voltak. Számukra valóság volt Isten. Így nem csüggedtek, tudták, még a kemence mélyéről, a tűz hatalmából is ki tudja menteni őket. A kemencét nem kerülték el, de átélték, hogy az Úr a kemencében is velük van. Ott volt köztük, vállalta a tüzet is értük. Számunkra is üzenet ez, ne a problémától való megszabadulást keressük, hanem várjuk az Úr jelenlétét. A gondok, bajok, szenvedések közepette is a legfontosabb Isten jelenléte, ha Ő velünk van, ki lehet ellenünk?

A királyt megrendíti mindaz, amit lát, az ifjak sértetlenül jönnek ki a tűzből. Felismeri, hogy ők valóban a magasságos Isten szolgái. Isten munkája mindig megrendítő, amikor egy-egy személy életén átragyog az Úr kegyelme, az mindig térdre kényszerít. Az Úr csodálatos módon képes átformálni, kihozni a bűn tüzes kemencéjéből, és hányszor tapasztaljuk, hogy nincs maradandó sérülés. A kegyelem a bűn által okozott sérüléseket is begyógyítja. Azonban a király is látja, hogy nem általános, nem mindennapi eset ez. Azokat menti meg az Úr, akik Benne bíztak. Az tapasztalja meg az Úr szabadítását, aki teljes szívvel bízik Benne. És itt a bizalom nem csupán szavakból áll, mert könnyű mondani, amikor minden rendben, hogy mennyire bízunk, azonban ennek a vallomásnak az üldözés, szenvedés és nyomorúság idején lesz igazán súlya. Ezek az emberek nem csak beszéltek, hanem kockára tették Istenért az életüket. Semmi, még az életük sem volt drága, csakhogy bizonyságot tegyenek, hogy a pogányok is meglássák Isten felségét. Urunk is kockára tette az életét értünk, vállalta megmentésünkért a kereszt szenvedéseit és a halált is.

Ezek az ifjak nem voltak rendbontók, lázadók, végezték a mindennapi faladataikat, de volt egy határ, amin túl nem mehettek. Amíg a mindennapi munkavégzésről volt szó, engedelmeskedtek a királynak, de amikor a hitük megtagadásáról, akkor nemet mondtak. Ezt kell látnunk világosan ma is. Van, amikor nemet kell mondani, nem azért, mert engedetlenek vagyunk, hanem azért, mert amit kérnek, az már sérti Isten személyét. Legyen számunkra is mindennél, még az életünknél is fontosabb az Úrnak való hűség. Az is világossá válik, hogy a kétfelé sántikálás, a két úrnak való szolgálat a gonosz műve. Ezek nem mondták: ha leborulunk is a szobor előtt, még hívők maradunk, továbbra is imádhatjuk atyáink Istenét is. Vagy Isten, vagy a bálványok, de kettőt egyszerre szolgálni nem lehet, mert az meghasadt élethez vezet.

A király lényét nem járja át ez a bizonyságtétel, még mindig parancsol. Azonban Isten tiszteletét nem lehet emberi parancsszóval megkövetelni. Isten nem ezt akarja, Ő arra vár, hogy mindenki keresse és személyesen ismerje meg Őt. Személyes szeretetünkre, a velünk való élő kapcsolat kialakítására törekszik, és nem rendeleteknek való engedelmességet vár. A szívünket kéri, arra vár, hogy megszeressük és magunktól kövessük, dicsőítsük Őt. Sokszor tévedt erre a hamis útra az egyház, azt gondolta, hogy a kötelező keresztség, a formális hitvallás elég Istennek. Ő nem kényszeredett imákat, hanem szívből jövő hálaéneket vár. Szerető szívek impulzusait igényli. Ne erőltessük másokra hitünket, hanem úgy éljük meg, hogy az vonzó legyen a számukra.

Mennyire nem ismerik még Jézust és Isten országát a tanítványok (Mt 20,20-34). De vajon mi ismerjük-e? Nem látják, hogy Isten országa egészen más, itt más törekvések vannak, mint a világban. Itt nem minta az, ami a világban elfogadott. Bár mi is meglátnánk, hogy Isten országa, és benne az egyház élete, nem mehet világi mintára. Nálunk már nem lehet az a rend, az a szokás, amit a világ vezetőitől, amit a nem hívő emberektől látunk. Ami természetes a világban, nem lehet természetes az egyházban. Vizsgáljuk meg szívünket és életünket. Ha így teszünk, meglátjuk, mennyire csak elmélet számunkra az ige, mert belülről ugyanazok az impulzusok hajtanak, mint a világ fiait. Minket is bizony az érvényesülés, a jobb megélhetés, a kényelmes élet, a jólét motivál. Mindezt tagadjuk, mert ráterítettük az egyház köntösét. Mindezeket az egyházon belül éljük meg, és gyakran beborítjuk a szolgálat palástjával, de tudjuk, hogy nem a szolgai lelkület, hanem az érvényesülés hajt. Akarunk valakik lenni. Ha már a világ trónjára nem ülhetünk, ülünk egyházira, hadd lássa mindenki,  mi sem vagyunk kevesebbek, mint a világ fiai.

Amíg Jézus a szenvedéséről és haláláról beszél, Zebedeus fiait az érvényesülés, a mindenkinél előkelőbb hely megszerzése foglalkoztatja. Urunk a keresztre ment, megalázta magát, szenvedett értünk, de mi hat át minket? Mi foglalkoztat? Hogyan szerezhetek hatalmat? Miként léphetek szakmám legmagasabb polcára?

Jó ma is szem előtt tartani Urunk szavait: De közöttetek ne így legyen. Ha valamit úgy kívánok megoldani, elérni, ahogy azt a világban teszik, halljam meg: ne így legyen közöttetek. De meghalljuk-e ezeket a szavakat?

Isten országban a felfelé vezető lépcsők lefelé visznek, a szolgai életforma felé. Az a nagy, aki magát megtagadva szolgál az Úrnak és a másiknak. Aki első akar lenni - mennyire szeretünk elsők lenni, de halljuk-e a feltételeit: legyen a rabszolgátok? A szolgálatban, a rabszolgai munka végzésében legyünk elsők. Olyan szolgálatban, amit senki nem végez szívesen, amit senki nem akar. A keresztet sem akarta senki, ám Urunk önként magára vette értünk.

Mindenben Ő jár előttünk, Ő valóban szolgál, és ez élete odaadásában csúcsosodik ki. Urunk soha nem a maga személyét emelte ki, nem törekedett emberi pozíciókba, nem tört a csúcsra, hanem mindvégig alázatosan szolgált. Vajon mit szól a mai egyházhoz, az életünkhöz, amikor minden rólunk szól, mindig magunkat láttatjuk, és nem Őt?

Szelíd szemed, Úr Jézus

1. Szelíd szemed, Úr Jézus, Jól látja minden vétkemet, Személyemet ne vesse meg Szelíd szemed, Úr Jézus.

2. Szelíd szemed, Úr Jézus, Tekintsen rám, ha roskadok, Adjon békét, bocsánatot Szelíd szemed, Úr Jézus.

3. Szelíd szemed, Úr Jézus, Tudom, hogy vádat is emel; Vétkeztem én, ítéljen el Szelíd szemed, Úr Jézus.

4. Szelíd szemed, Úr Jézus, Elítél bár, lásd, én megint Csak várom, hogy majd rám tekint Szelíd szemed, Úr Jézus.

Isten áldásával.

Ha nem tenné is

A

z álom üzenete nem alázatossá, hanem egyre gőgösebbé tette a királyt (Dán 3,1-25). Már istennek képzeli magát, nem veszi észre, hogy minden hatalma ellenére ő továbbra is halandó ember. Teremtmény ő, aki az életet és a hatalmat is kapta. Az élő Isten megengedte birodalma számára ezt a növekedést, de az álom figyelmeztette, hogy el fog bukni. Az a hatalom, amely nem Istennek adja a dicsőséget és visszaél hatalmával, megítéltetik. Eljön az idő, és minden földi birodalom ideje lejár. Egyetlen királyság nem ér a végére, és ez Isten országa. Ez egyre növekszik, mert nem erőszakon, hanem az evangélium hirdetésén alapszik.

Nebukadneccar magát imádtatja, diktatúrát vezet be, mindenkinek megparancsolja, hogy boruljanak le az aranyszobor előtt. Mindenki fölött, sőt, élet és halál fölött is úrnak tartja magát. A hatalom teljesen átformálja az embert. Ez a király egyre betegebbé vált, csak magát látja, mindennek róla kell szólni, a neve mindenhol szerepel, nélküle semmi sem történhet. És ha ő nem lenne, megállna az élet. Bizony, ma is sokakat megkísért a hatalom, és észre sem veszik, mennyire eldeformálja személyiségüket. Sokan tüntetik fel úgy, hogy ha ők nem lennének, semmi sem oldódna meg, nem menne előre az élet. Jó végiggondolni, hol is tartunk, nem jutottunk-e mi is az önimádat mélységeibe. Jó meglátni: nem körülöttem forog az élet, nem én vagyok a középpont, hanem Isten.

Mindez a helyzet, a diktatúra, az erőszak Isten gyermekei számára próba. Most derül ki, mennyire készek vállalni Urukat, és az is meglátszik, megmaradtak-e a társadalmi emelkedés, a magas pozíció közben is hitben és hűségben. Mert a nagyszerű elindulást nem mindig követi kitartó követés. Amikor egyre jobbá lesz az élet körülöttünk, megkísért, hogy az igéből, az Úrral való kapcsolatból kevesebb is elég. Ritkábban látogatjuk az istentiszteletet, kevesebbet imádkozunk, félretesszük az igét, mert úgymond, most már magától is megy a szekér. Azt látjuk, ezek az emberek nem így gondolkodtak, amikor jól ment az élet, akkor is megmaradtak az Úrhoz való hűségben. Nem hódoltak be a király előtt. Sőt, még az életük kockáztatásával is vállalták hitüket, Istenüket.

Én merem-e vállalni még az életem árán is az Úr nevét? Hányan ma is ott hódolnak, ahol több lehetőség nyílik az emelkedésre, több a pénz, nagyobb a hatalom. Ma nem igazán látni hűséget. A házasságok is ezért bomlanak fel, mert nincs hűség. Isten megpróbálja az életünket, hűségünket, többet ér e Ő mindennél a számunkra? Kinek hódolsz: az Úrnak vagy a bálványoknak? Ez a három fiatal férfi nem ijedt meg a fenyegetéstől, mert ismerte Istent. Ismerték és szerették az Urat, ezért vállalták Őt a veszély idején.

Aki nem hódol be, annak meg kell halnia a király szerint. Milyen kegyetlenné is válik - ha nem borulnak le előttem, ha nem engem támogatnak, akkor ellenségek.  Ma sem szűnt meg ez a gondolkodás, mert ahol nem Jézus uralkodik az élet fölött, ott diktátorrá, kiskirállyá válik az ember. Jézus nélkül kegyetlenné válunk.

A három fiatal ellenáll a fenyegetésnek, és nem hódol be, nem hajlik a derekuk, hanem megmaradnak az Úr iránti hűségben. Ezt a hitüket meg is vallják. Milyen megrendítő bizonyságtétel, a világbirodalom kegyetlen, félelmetes uralkodója előtt, aki úgy tüneti fel, hogy minden tőle függ, bátran Istenre mutatnak. Milyen megfélemlítés, lelki terror, amit a király alkalmaz: van-e olyan Isten, aki az ő kezéből ki tudná szabadítani őket. Azt üzeni, hagyjatok fel minden reménnyel, nálam nincs nagyobb hatalom. Ám ők kitartanak, és a királynak szembesülnie kell a nagyobb hatalommal.

Megvallják, van Istenünk, aki ki tud szabadítani az izzó tüzes kemencéből és a te kezedből is. Ismerem-e így az Urat, hiszem-e félelmetes helyzetekben is, amikor emberileg nincs remény, amikor ki vagyok szolgáltatva, hogy Isten meg tud szabadítani, akár halálos betegségből, veszedelemből, az ellenség kezéből? Hiszem-e, hogy Isten számára valóban nincs lehetetlen?

A hit nem kényszerítő erő, nincs feltételhez kötve, akkor is hisznek, ha Isten nem szabadítja meg őket. Így hiszek-e? Hiszek-e akkor is, ha nem szabadít meg az Úr a szorult helyzetből, ha nem javul azonnal az állapotom, az anyagi helyzetem? Ők nem hódolnak akkor sem, mert ismerik az Urat, tudják, mit készített a számukra, és haláluk által is Hozzá mennek. Nekik nem okoz csalódást, ha nem szabadítja meg őket Isten, ők akkor sem hódolnak be, kitartanak, ahogyan az Úr is kitartott értünk a kereszten. Vállaljuk Urunkat, és ne hódoljunk be, akkor sem, ha az az életünkbe kerül. Az ilyen helyzet is bizonyságtétel az Úrról.

A tüzes kemencében sem esik bajuk. A király bedobatja őket, mert nem képes elviselni az elutasítottságot. Inkább halljanak meg, de hogy nem hódolnak meg, más a véleményük, azt nem lehet elviselni. Isten azonban megoltalmazza őket. A tűzben is velük van. Ez adjon erőt: lehet, hogy nem oltalmaz meg az Úr a veszélytől, de velünk lesz.

Isten országában korán kelő a gazda, munkásokat fogad fel, mert azt akarja, hogy korán, vagyis életünk minél korábbi szakaszától Neki szolgáljunk (Mt 20,1-19). Ő mindig idejében megadja a bért, nem használ ki, gondoskodik Övéiről.

Aki nem lép a szolgálatába, az tétlen. Igen, bármilyen elfoglaltak is legyünk, fussunk meg nagy pályát, tétlenek vagyunk. Mert arra születtünk, hogy a mennyei Gazda szolgálatába álljunk. Ő utánunk jön ennek az életnek a piacára, és megszólít, elhív, de halljuk-e? Megdöbbentő, hogy amíg nem Istent szolgáljuk, a világ piacán élünk. Mert ez a világ áruba bocsátja az ember életét. Hányszor érezzük úgy, hogy árucikként kezelnek. Az Úr hív, állj szolgálatába, és Ő emberként bánik veled. Nem a hasznot akarja kihúzni belőled, de nem is tartja vissza a bért. Neki nem addig kellesz, amíg leadod a szavazatot, Ő örök életet kínál számodra.

A világ ma is árulja az embert, sokan büszkék rá, amikor a média hirdeti: ennyit ér. A mai modern emberkereskedelem is működik. Istennek is fontosak vagyunk, de Ő nem eurómilliókat, hanem Fia életét adta értünk, nem azért, hogy meggazdagodjon, kezében tartson, hanem, hogy megmentsen.

Ne a másikra figyelj, ne zúgolódj, hanem lásd meg, Isten ítéletét érdemled te is, meg én is. Az a másik is, akire irigykedek, és én is, ítélet alatt vagyunk. Ennek ellenére az Úr megbocsát Jézusért. Ingyen kegyelemből, a Jézus érdeméért van bűnbocsánat és új élet. Jézus ezért beszél a keresztről, mert Ő fogja megfizetni tartozásunkat, elhordozza azt, ami nekünk jár. Isten nem igazságtalan, mindenki előtt nyitva áll a kegyelem ajtaja. Jézus által léphetünk oda be, mert Ő az út.

Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség

1. Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség, Szentháromságban ki vagy egy Istenség. Csak téged illet minden tisztesség, Mert téged ural az egész föld s ég.

2. Imád a nagy ég ő teljességével, Mondván: szent, szent, szent az Úr felségével! Teljes a föld s ég dicsőségével, Seregek Ura erősségével!

3. Imád a földnek kiterjedt nagysága, Mind e világnak nagy hatalmassága; A sok népeknek minden országa, Roppant táborok sűrű sokasága.

4. Imád téged a napnak fényessége, Az éjszakának titkos setétsége; Imád a holdnak ő teljessége: A csillagoknak szép ékessége.

5. Imád a tenger s a vizek folyása, A sok hegyeknek magas fennállása; Minden szeleknek széjjeloszlása S a madaraknak ékes szólása.

6. Imádlak én is téged, Teremtőmet, Gondviselőmet és Idvezítőmet, Megszentelőmet s erősítőmet: Én Istenemet, egy Segítőmet.

7. Imádlak téged, Urát kezdetemnek, Urát végemnek s egész életemnek, Fő szerző okát a természetnek, Halálnak Urát és kegyelemnek.

8. Imádlak téged, egyedül Uramat, Nem vetem másban én bizodalmamat; Mikor imádlak, halld meg én szómat, Írd be könyvedbe hódolásomat.

Isten áldásával.

Van Isten!

D

ániel a király elé jut, és bátran megvallja: van Isten a mennyben - ez ma is fontos hitvallás (Dán 2,24-49). Ennek a megvallására szükség van ma is, hiszen sokaknak már ez nagy üzenet. Sok ember nem hisz az élő Istenben, egy ilyen határozott bizonyságtétel sokat jelent. Nagy ereje van, mert valaki nyíltan vállalja Istent és a Benne való hitet. Dániel nem csak a csendben, hanem a király előtt is nyíltan vállalja Istent. Megvallja: Isten az, aki a titkot feltárja. Tehát nem Dániel személye kerül középpontba, hanem az élő Isten. Valljuk meg ma is bátran, hogy van Isten a mennyben, beszéljünk a Fiáról, Jézusról, Aki eljött a világba, és megismerteti velünk Isten akaratát. Ő tárja fel előttünk életünk értelmét és célját. Az élet Jézusban válik megismerhetővé. Az tud így vallást tenni, aki már maga is ismeri az Istent. Ismerem-e én az Atyát? Úgy ismerem-e, mint hazatérő bűnös, aki átélte a visszafogadást?

Saját magunk számára is bizonyságtétel és segítség lehet, amikor ki tudjuk mondani a nehéz időszakokban: de van Isten, Aki könyörül és megsegít. Az apa is hasonlóan kapaszkodott hitébe, a tanítványok kudarca után, nem keseredett el és nem adta fel, hanem azt mondta magában, mindezek ellenére hiszem, van Isten, Jézus Úr, és Ő meggyógyítja a fiamat. Hányszor elbizonytalanodunk, de mondjuk ki a magunk számára is: de van Isten. És ha van, akkor miért csüggedek? Ne csüggedj, ne aggódj, mert Isten tudja, mire van szükséged. Bízz Benne ma is.

Dániel rámutat, hogy nem azért ismeri az álmot és annak magyarázatát, mert ő különb a többi embernél, hanem azért, mert Isten azt akarja, hogy a király megtudja az álom üzenetét. Ebben pedig Dániel az eszköz, ő az a csatorna, amin keresztül Isten akarata eljuthat az uralkodóhoz. S Dániel valóban bölcs ember, nem a maga dicsőségét keresi, nem tartja magát nagyobb tudósnak a többieknél, hanem alázattal megmarad emberi szinten. Tudja, hogy minden Istentől jön.

Az álom a minden emberi birodalomnál nagyobb királyságról, Isten országáról ad kijelentést. Eljön Isten országa, és a legnagyobb és legerősebb emberi birodalmat is megdönti. Jelentéktelennek tűnik, mint egy kis kő, de növekedni fog és átjár mindent, és soha meg nem szűnik. Ez az ország nem fegyverrel terjeszkedik, nem hadseregek viszik előre, hanem néhány tanítvány indul útnak szívében az új élettel. Vidd te is tovább az új életet, vidd Isten uralmát a szívedben, és hagyd, hogy az életed győzzön meg másokat Isten országának valóságáról. Ne erővel, ne hatalommal, és ne a politika oltalmával, hanem Isten Lelkével vigyük az evangéliumot. Hirdessük az igét, és az majd elvégzi a maga munkáját.

Nebukadneccár is mindent Istentől kapott. Hatalma és dicsősége Tőle származik. Nem ő szerezte mindezeket, és ezt meg kell látnia. Nekünk is meg kell látni, hogy minden kegyelem és Isten ajándéka. A Tőle kapott javakkal és hatalommal el kell számolnunk.

Azt is látnunk kell, hogy az emberi birodalmakat Isten országa túléli. Bárhogy törnek-zúznak, keverednek és összeolvadnak a népek, Isten országa megmarad örökké. Felsejlik a birodalom, a politika valósága. Minden hódít, növekszik, Isten ellen tör, magát dicsőíti, de eljön az Istentől való királyság, ami áthatja az emberek életét. Ez nem pusztít, hanem épít és helyreállít, ennek lehetünk a polgárai ma is.

A király szíve még mindig nem változik, Dániel előtt, tehát egy ember előtt hódol, holott ő csak Isten tolmácsa volt. Hányszor mi is összetévesztjük a dolgokat, Isten helyett a másik embert kezdjük el imádni. Bánjuk meg ezt, és boruljunk Urunk elé, ismerjük el életünk Urának.

Milyen jó is már reggel az örök életre gondolni. Te is arra gondolsz? Kérdés ez számodra, van-e örök életem? Ha pedig már van üdvbizonyosságom, akkor adjak hálát. Ne csak kérj, ne csak arra gondolj, mit adjon meg az Úr, mit intézzen el, hanem örülj a Vele való személyes kapcsolatnak. Olyan jó, hogy már a nap kezdetén Elé járulhatunk, és Ő szán ránk időt.

Jézus a gazdag ifjúra is szánt időt, és ő Jézus közelében rádöbben, minden jó tette és pozitív élethelyzete ellenére van benne fogyatkozás (Mt 19,16-30). A törvény és a jólét sem képes szívünk hiányát pótolni. Jöjj Jézus közelébe, és kérdezd te is: mi fogyatkozás van még bennem? Ez az ember Jézus lényébe tekintve döbben rá arra, hogy nem tökéletes. Hányszor gondoljuk, hogy minden rendben van az életünkben. De jó, ha meglátjuk: nekünk is növekedni kell. Van mit letenni.

Megtudja ez az ember, hogy elsősorban Jézusra van szüksége. Ő hiányzik az életéből. Az hiányzik, hogy Jézus legyen a Gazdája, az Ő szava irányítsa életét. Erre van nekünk is szükségünk. Ő hiányzik, az Ő szava és a Neki való engedelmesség. Örök élet Jézus által van, magunk nem tudjuk megszerezni, de Jézusban megkapjuk.

Urunk ma is erre hív: Kövess engem! De mielőtt elindulsz, amihez eddig kötődtél, ami kitöltötte életed, ami mindent jelentett, attól válj meg. Ne legyen más senki, csak egyedül Krisztus, Akiben bízol, Akire figyelsz. Ez az ember nem tudott Jézusért mindent maga mögött hagyni. Erős kötelék fűzte a vagyonához, hírnevéhez. Téged mi tart fogva, mi nem engedi, hogy Jézust kövesd? Ha meglátod, hogy mennyivel drágább Ő mindennél, örömmel kéred: vágja el a kötelékeket és adjon szabadulást.

Örömmel vagy szomorúan mész tovább? Aki Jézusban értéket lát és kincset talál, az örömmel indul tovább. Az felismeri, hogy aki Jézust követi, nem veszít, hanem nyer. Mégpedig olyat, amit a világ nem képes megadni: örök életet. Jézust követni nem veszteséget jelent, hanem kimondhatatlan kincset. Pál apostol örömmel hagyott kárba veszni mindent Jézusért, mert meglátta, hogy Jézus mellett mindaz, ami eddig érték volt, az valójában szemét. Ne ragaszkodj ennek a világnak csillogó papírba csomagolt szemetéhez, hanem válaszd az életet, Jézust.

Aki Érte mindent elhagy és végig követi Őt, az nem veszít, hanem megörökli az örök életet. Az megnyeri Isten atyai gondoskodását, és ajándékba kapja az örök életet. Ebben a földi világban minden elmúlik, így tehát nem bolond az, aki az el nem múló értékekért veszni hagyja a mulandót. Válaszuk a veszendő, a csillogó szemét helyett az Életet.

Ó, Ábrahám Ura, Hadd áldjuk szent neved

1. Ó, Ábrahám Ura, Hadd áldjuk szent neved, Mert mindenható vagy és örök szeretet. Nagy Isten a neved, Ezt vallja föld és ég, Csak téged illet tisztelet és dicsőség.

2. Ó, Ábrahám Ura, Ím, hallom szent szavad; Csak azt az üdvöt keresem, mit kezed ad. A múló földi jót És vágyát elhagyom, S őt választom, ki őrizőm és pásztorom.

3. Ó, Ábrahám Ura, Szent kegyelmed nekem Az én örömöm, utamon ez vezessen. Te barátod lettem, Én Istenem te vagy: Tarts meg a Jézus véréért és üdvöt adj!

4. Megesküvél, Uram, És igédben bízom, Hogy égbe viszed gyermeked sasszárnyakon. Meglátom Jézusom És áldom hatalmát, Szent kegyelmének éneklek halleluját.

Isten áldásával.