Az Úr hű

I

sten dicsősége megjelent Ezékiel számára Babilonban, ez által a próféta előtt világossá vált, hogy Isten ott is jelen van (Ez2,1-10). Ő nem mond le róluk, nem fordul el tőlük, engedetlenségük ellenére sem. Ez a jelenés azt üzeni, van remény és van újrakezdés, de mindez csak Istennel.

Csodálatos, az Ige azt üzeni, hogy vétkeink ellenére a mi számunkra is van újrakezdés. Úgy tekintsünk a mai napra, hogy mennyei Atyánk újat akar velünk kezdeni. Lezárja a múltat és egy újat kezd, amelyben már az engedelmességnek kell a főszerepet játszania.

Ezékiel az Úr dicsősége előtt arcra borul, ezzel kifejezi, hogy bűnös, nem érdemli mindazt, ami történik. Isten kegyelméből láthatja az Urat. Kegyelem, az hogy még mindig közelít felénk az Úr, becsüljük ezt meg és boruljunk le Előtte. Legyen hála a szívünkben. Az arcra borulással Ezékiel azt üzeni, hogy az Úr rendelkezésére bocsátja magát, kész megtenni mindazt, amit Isten mond. Legyünk mi is készek megtenni Urunk akaratát. Legyen ez a legfontosabb a számunkra.

Az Úr jelenlétében a próféta erőtlenné válik, azonban Isten Lelke betölti és lábra állítja. Amikor az Úr egy feladatra elhív, arra fel is készít, lelkileg-testileg megerősít. Ezékiel alkalmatlannak látja magát az Úr szolgálatára, azonban jó látni, hogy mindig azok a legalkalmasabbak, akik magukat alkalmatlannak látják. Alkalmasságunk nem magunktól, hanem Istentől van.

Az Úr mindig azért keres, mert beszélni akar velünk. Nem azért közelít, hogy nyafogásainkat hallgassa, vagy átvegye a megrendelést. Nem, Ő beszélni akar velünk. Ezért mindig úgy álljunk elé, úgy vegyük kézbe az Igét, hogy mennyei Atyánk akar velünk beszélni. Neki van szava, van üzenete a mai napra is, de ezt nekünk kell meghallani.

Az Úr szava küldetést, megbízatást tartalmaz. Hová kell mennie? Izráel fiaihoz, tehát azokhoz, akikhez tartozik, azokhoz, akikről tudja, hogy engedetlenek, akikkel nem lehet mit kezdeni, akik sosem vették komolyan a prófétákat.

Isten kimondja népéről, hogy vétkezett, ezt kell nekik is meglátni és elismerni. A fogság nem véletlen, hanem bűneik következménye. Nekünk is meg kell látnunk, hogy életünk nehéz helyzetei bűneink következményei. Ahogyan élünk, annak mindig következménye van.

Ezékiel küldetése azonban Isten kegyelmét a hazatérés reménységét jelenti. Az Úr felkészíti szolgáját a megbízatás teljesítésére. Az első fontos dolog, hogy az Ő feladata elmondani, amit az Úr mond neki. Mondani akkor is ha a nép nem törődik vele. Tehát nem arra kell figyelni, hogy komolyan veszik-e, hányan járnak templomba, hanem hirdetni kell az evangéliumot, Isten teljes akaratát.

A következő, hogy ne féljen, ne engedje, hogy a nép legyen rá hatással. Se tetteik, se beszédük ne tántorítsa el az üzenet hűséges tovább adásától. Tehát ne hígítsa fel az Úr beszédét, hanem tolmácsolja azt hűségesen a reakcióktól függetlenül.

Isten megerősíti Ezékielt szolgálatában, amikor ismét szívére helyezi, mondja az üzenetet akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele. A prófétának befogadónak kell lennie az Úr szavával szemben, csak akkor lesz hiteles követ, ha Őt is átjárja az Úr beszéde. Akkor tudunk hatékonyan bizonyságot tenni, akkor lesz erő a szolgálatunkban, ha először minket jár át az Ige. Ha előbb magamnak olvasom, hallgatom, ha az én életem átalakítja, amit hallok, akkor válok hiteles szolgává. Mert isten először mindig engem szólít meg, engem akar feltölteni Igéjével. Azonban ehhez nekem kell kinyitni a szám.

Az apostol a Izráel életéből hoz példát a gyülekezet számára (1Kor 10,6-12). Megláttatja, hogy a kitikkadt lélek számára az Úr a megújító forrás. Nem kell máshová menni, mert lelkünket a Krisztussal való élő kapcsolat eleveníti meg. Ha elfáradtunk, kimerültünk, ha úgy érezzük, nem bírjuk tovább, Hozzá menjünk, mert Ő az élő víz. Ő az a forrás, amely örökre megelégíti lényünket.

Azonban vigyázzunk, mert a kísértő lesben áll, mégpedig a kívánságok által. Megkívántatja velünk világ megoldásait, élvezeteit, ezért résen kell lennünk. Számunkra mindig az Úr által kínált megoldás az elfogadható.

Az Ige tükör számunkra és így meg kell vallani, hogy mi is hasonlók vagyunk Izráel népéhez, gyakran zúgolódunk mi is, pedig az Úr jelen van, és ahogy Izráelről gondoskodott úgy rólunk is.

Ha úgy gondoljuk, mi hűségesek vagyunk, akkor jól figyeljünk az apostol szavára, hiszen a kísértő mindent igyekszik megtenni, hogy elbuktasson. Az Úr őrizzen meg az elbizakodottságtól, és meneküljünk Gazdánk oltalmába, mert mi is eleshetünk. Azonban ne rémüljünk meg a próbáktól, a kísértésektől, mert az Úr hűséges és nem engedi, hogy erőnket meghaladják a próbák. Ha úgy látjuk nehéz az életünk, nehezek a terhek, gondoljunk erre az Igére, van hozzá erőnk, mert több terhet nem helyez ránk, mint amit el tudunk hordozni, másrészt meg is adja a szükséges erőt. Ezért ne adjuk fel, ne forduljunk vissza, hanem az Úr hűségébe kapaszkodva menjünk előre.

 Istenre bízom magamat

1. Istenre bízom magamat, Magamban nem bízhatom; Ő formált, tudja dolgomat, Lelkem ezzel biztatom. E világ szép formája Az ő keze munkája. Mit félek? - mondom merészen: Istenem és Atyám lészen. -

2. Öröktől fogva ismerte, Hogy mire lesz szükségem, :/: Éltem határát kimérte, Szükségem s elégségem. Lelkem, hát ne süllyedezz, A hitben ne csüggedezz! Egy kis bajt nem győznél-e meg? Hogy tántorítana ez meg?

3. Tudja Isten kívánságod, Ád is, mert csak ő adhat, :/: De bölcs, Uram, te jóságod, Tudod, sok elmaradhat. Tudom: gondod reám nagy, Mivel édes Atyám vagy; Mint akarod, hát úgy légyen! Másként hinnem volna szégyen.

4. A valóságos igaz jót Az Úr meg nem tagadja; :/: Nagy gazdagság és rakott bolt Nem fő jó, ritkán adja. Ki az Isten tanácsát, Megszívleli mondását, Azt ő Lelkével serkenti, Gondját is megédesíti.

5.      E világnak dicsősége Igen hamar elmarad, :/: Kit ma gondok sújtnak, végre Holnap diadalt arat. Csak Atyámban bízhatom, Ő megsegít, jól tudom, Mert az igazaknak Atyja Hű szolgáját el nem hagyja.

Isten áldásával.

Közel van az Úr, ne félj!

E

zékiel próféta könyvét olvassuk mától (Ez 1,1-28). Ő a babiloni fogság idején élt és szolgált. Ott élte át Isten kijelentését és elhívását. Mindezekből megerősítés a számunkra, hogy Isten nem hagyja magára engedetlen népét sem. Még a fogságban, távol hazájuktól is fontosak a számára és megkeresi őket. Az Úr Babilonban, tehát a pogány birodalomban is Úr, ott is számon tartja övéit. Itt is minden Istentől indul, megnyíltak az egek, tehát maga az Úr indul az ember felé, Ő jelenti ki magát. Nem mi nyitjuk meg az eget, arra képtelenek vagyunk, az Úr nyitja meg számunkra. Mi ma is odafordulhatunk Hozzá, hitünk által kereshetjük, de a menny kapuját nem mi nyitjuk ki. A menny a Jézus Krisztusban való élő hit által tárul fel számunkra ez a kegyelem.

Ezékiel megtapasztalja, hogy Babilonban is lehet próféta, ott is meg lehet ismerni az Urat és élhet az Ő akarata szerint. Isten bárhol elhívhat és így bárhol ebben a világban képviselhetjük Őt. Istennek ott is van beszéde övéihez. Ez a csodálatos, hogy Isten szóba áll velünk. Nem sértődik meg ránk, nem tart haragot, hanem beszél hozzánk. Az a lényeg, hogy legyen nyitva a fülünk, éljünk ma is úgy, hogy várjuk az Ő hozzánk szóló üzenetét. Neki ma is van szava, de ezt nekem kell meghallani. Törekszem-e rá? Fontos-e nekem, hogy halljam, amit mond és megértsem. Azért helyezett ebbe a világba, mert terve van velünk. Igen, bárhol és bármilyen körülmények közt éljünk is, azt akarja, hogy Vele élő kapcsolatban legyünk. Azt várja, hogy körülményeinktől függetlenül Őt dicsérjük, Őt lássuk mindenkor. Ne a körülményeink hassanak ránk, hanem azok ellenére közelítsünk az Úrhoz. A fogság nemcsak Ezékielt érintette, nemcsak őrá volt hatással, hanem az egész népre, azonban ő a fogság ellenére, azt felhasználva tudott másképp élni. Hitte, hogy a fogság sem választhatja el Istentől, ahogy majd Pál apostol is írja: „Mert Isten szeretetétől semmi, de semmi nem tud minket elválasztani — ebben egészen biztos vagyok” (Rm 8,38, Egyszerű fordítás)! Ez a lényeg, higgyem, hogy semmi nem tudja megakadályozni Isten jelenlétét, sem a munkahelyem, sem a körülöttem levők, sem az időjárás, semmi. Isten mindenütt jelen van és meg tud szólítani.

Ezékielhez is szólt az Úr, valószínűleg ő vágyott is erre, vágyott az Úrral lenni, és nem volt számára érdekes, hogy hol és mikor szól az Úr, ő mindenütt kész volt meghallani az üzenetet. Mindent félretett, csak hallja az Urat.

Négy élőlényt lát először a próféta, amelyeknek négyféle arca volt. Ez a négyféle arc Isten lényének mélységét hirdeti. Az Úr más, ezért nehéz emberi szavakkal leírni, de ez a kép megpróbálja érzékeltetni számunkra az Úr lényét. Az emberi arc kifejezi, hogy hozzánk hasonló, értünk emberré lett, és szeret minket. Az oroszlánarc az erőt szimbolizálja, Isten erős, számára nincs lehetetlen. Az Ő ereje azonban nem félelmetes, mert nem romboló, hanem gyógyító és helyreállító. Ereje van a bűn és a gonosz felett. Ő Júda győztes oroszlánja. Győztes Urunk van, ma is Vele lehetünk. A bika pedig a legnagyobb értéket fejezi ki. Ez volt a legértékesebb áldozati ajándék. Azt jelenti ez, az Úr a legértékesebbet, saját Fiát adta érünk a kereszten, Mit adok én Neki, értéket, vagy selejtet? A sas arc pedig a bölcsességet, a mélységet és józanságot szimbolizálja. Aki az Úrban van az az élet bölcsességét is megkapja, az mélyre és messze fog látni. Aki hisz az Úrban annak van látása az életről, van reménysége és jövője, az túllát a földi dolgon, látja a megnyílt eget, és ott az Atyát.

Az Úr nincs távol tőlünk, láthatjuk Őt. Ha ma is imádságos szívvel keresem, ha Ő mindennél fontosabb a számomra, megnyílik az ég és megláthatom Jézusom és áldhatom hatalmát.

Pál apostol a pusztai vándorlás képét használja fel üzenete tolmácsolására (1Kor 10,1-5). Először is testvérnek szólítja őket. Testvérei ők, akkor is ha nem fogadják el őt, ha támadják is. Csodálatos, hogy Krisztuson keresztül képes így látni őket. Igen, Krisztuson keresztül, nem őket látja, hanem az Urat. Mi milyen gyakran a másikban ellenséget látunk, vagy csak a hibáit, és Pál nem ezeket látta, hanem a testvért. A hibákon, a vétkeken, az ellenséges indulaton túl, meglátta bennük Jézust. Erre a látásra van nekünk is szükségünk, mert ez gyógyító látás. Ne ragadjunk le a bosszantó hibáknál, a sérelmeknél, hanem lássuk meg a másikban, a minket is elhordozó Urat. Így bosszúság helyett öröm, és békesség lesz a szívünkben és ez árad majd tovább. Ne engedjük, hogy a negatívumok terjedjenek rajtunk keresztül, hanem hirdessük a Krisztus indulatát.

Lám Krisztus már a pusztában jelen volt, mert amikor vizet kaptak a kősziklából, Krisztus lényéből ittak. Lehet, néha lelki szárazságot tapasztalunk, de ne csüggedjünk, ne adjuk át magunkat a kedvetlenségnek, zúgolódásnak, hanem kérjük az élő vizet. Az Úr ma is ígéri, ma is kész felüdíteni kitikkadt szívünket.

Jöjj az élet vizéhez

Jöjj az élet vizéhez,

nélküle szomjas a szív.

Átok alól szabadulsz itt,

hű Urad ő, aki hív.

Ref: Jöjj hát siess, jöjj, vár reád:

Béke a földön, az üdv odaát!

Itt van az élet, a forrás,

Nincs sehol és soha más.

Jöjj megújulni e vízben,

új lesz a hit, szeretet,

Eltűnik itt, ami régi,

kezded az új életet.

Jöjj hát siess…

Jöjj hát az élet vizéhez,

Jézus kínálja neked.

Árad az élet belőled,

kútfeje lesz a szíved.

Jöjj hát siess…

Isten áldásával.

A célt szem előtt tartva

V

égére értünk a Bírák könyvének, amelyben megláthattuk a következményeit, annak amikor nem viszik végbe Isten parancsát (Bír 21,15-25). Izráel népe nem tisztította meg a honfoglalás után Kánaán földjét az ottani kultuszoktól, így a mögöttük levő több száz esztendő nem szólt másról, mint a bűnnel való küszködésnek. Az el nem távolított bűn, vagy szokás leköti erőnket, figyelmünket, elvon a szolgálattól. Így járt Izráel is, a mögöttük levő évszázadok alatt nem váltak bizonyságtevőkké, nem vonzottak másokat, hanem csak önmagukkal voltak elfoglalva. Eltelt a drága idő és nem más népeket tettek tanítvánnyá, hanem maguk bukdácsoltak. Elestek és felálltak, erről szólt az életük. Az Úr azonban ennél többet akar adni, többre hívott el. Gondoljuk végig a mögöttünk levő éveket, hogyan teltek? Szolgáltunk vagy csak önmagunkkal, esetleg egymással viaskodtunk. Az ördög célja, hogy önmagukkal foglalja el a tanítványokat, mert ezáltal veszélytelenekké válnak.

Isten kegyelme, hogy a sok elesés után mindig felkínálta a talpra állás lehetőségét. Mert az Úr nem azt akarja, hogy a fekve maradjunk, hanem azt, hogy talpra állva győzzünk, sőt talpon maradjunk. A mai napon is nézzünk az Úrra és mondjuk, ha tegnap elestem is, de ma felállok, a bűnnel szakítok és az Úrnak élek.

Izráel még mindig korábbi bűnének és fogadalmának a csapdájában van. Azonban nem azt látjuk, hogy végre az Úrtól kérnének tanácsot, hanem inkább Őt okolják, Rá hárítják a pillanatnyi helyzetért a felelősséget. Mennyire mai ez, mi is hamar az Urat okoljuk, azért ami történt, és nem akarjuk meglátni személyes felelősségünket, pedig enélkül nincs igazi megújulás. Így azután a megoldás is hasonló, mint korábban, emberi ötlettől vezérelve cselekszenek, ismét azt teszik, amit az Úr nem akar. Azt teszik, ami jónak tűnik a szemükben. Mi is gyakran ezzel mérjük tetteink helyességét, ha jónak tűnik a társadalmi normák és szokások fényében, megtesszük. Pedig, amit mi jónak látunk, azt nem biztos, hogy Urunk is úgy látja.

Pál rámutat arra, hogy a tanítványság nem ér véget a megtéréssel, hanem ott kezdődik. Hasonlóan a futóversenyhez (1Kor 9,24-27). Amikor a startjel megszólal, az nem a verseny végét, hanem a kezdetét jelzi. Sok erőbevetésre van szükség, hogy a starttól a célig eljusson a versenyző. Így van ez a hívő életben is, amikor valaki hitre jut, az első körnek indul neki és sok-sok kört kell még megtennie, amíg célba ér. A körök jelentik a tanítványi életet.

Az apostol kitartó életre buzdít, azt kéri, hogy a célra koncentráljanak. Mert az a lényeg, hogy célba érjünk. Akinek azonban elkalandozik a figyelme, a gondolata azt megelőzik, az nem lesz nyertes. Ne engedjük, hogy bármi is elvonja figyelmünket a célról.

A célba érkezéshez önfegyelemre, önmegtagadásra, a csábítások megtagadására van szükség. A sportoló is sokszor szívesebben tenne mást, mint edzene, de mivel bajnok akar lenni, nemet kell mondania a pihenés, az étkezés vagy a szórakozás utáni vágyára. Mindent alá rendel a győzelemnek. Ezt tette Urunk is, megváltásunk érdekében mindenről lemondott, mindenre nemet mondott, ami ettől elvonta volna.

Ne feledjük, van cél, ez a cél pedig nem a jólét, hanem az örökkévalóság. Úgy fussunk, hogy mindig ezt tartsuk szem előtt, tudom hova tartok. Így tehát a tanítvány élete céltudatos, nem véletlenszerű, hanem a célt szeme előtt tartó élet.

Egyedüli reményem

1. Egyedüli reményem, Ó, Isten, csak te vagy; Jövel és nézz meg engem, Magamra, ó, ne hagyj! Ne légy tőlem oly távol, Könyörülj hű szolgádon, Úr Isten, el ne hagyj!

2. Ha a nehéz időkben Elcsügged a szívem, :/: Vigasztalást igédben, Uram, te adj nekem! Ha kétség közt hányódom És mentségre nincs módom, Te tarts meg, Istenem!

3. A földön ha elvesztem Szerelmem tárgyait, :/: Maradjon meg mellettem Szerelmed és a hit; Csak azt el ne veszítsem, Mi benned, ó, Úr Isten, Remélni megtanít!

4. Földi jó és szerencse Mulandó, mint magunk, :/: De a hit drága kincse Örök és fő javunk; Hitünk áll rendületlen, Hogy Isten véd szüntelen: Élünk vagy meghalunk.

5.      Uram, a nyomorultat, a gyöngét el ne hagyd, :/: Az árvát, elhagyottat Gyámolítsd te magad! A szegényt, ki remélve Csak reád néz az égre: Úr Isten, el ne hagyd!

Isten áldásával.

Átgondolva az Úr előtt

I

smét a megszokott módszert látjuk Izráel életében, ők tanácskoznak, majd eldöntik, hogy harcolni akarnak és az Úrtól csak azt kérdezik, ki vonuljon fel elsőként (Bír 20,18-21,14).  Istent teljesen kihagyják, csak a kész tények elé állítják, eldöntötték, hogy harcolni akarnak, Isten pedig indítsa útba őket.  Nem látunk bűnbánatot, sem Isten akaratának keresését. Fegyverrel akarják megoldani a problémát, Benjamin törzsét szeretnék legyőzni, ahelyett, hogy maguk, a bálványok, és pogány szokásaik ellen harcolnának. Gyakran ránk is ez a jellemző, eldöntjük, mit akarunk, hogyan oldjuk meg az aktuális problémát, majd az Úr áldását kérjük.

Isten népe számára pedig adott az a lehetőség, hogy még a döntés meghozatala előtt megkérdezheti az Urat. Tehát előre kérdezhetünk, mégis hányszor csak utólag tesszük. Ilyenkor Isten megengedi, amit akarunk. Ezek harcolni akartak, hát az Úr engedte, ha ezt akarjátok, harcoljatok, de ez nem megoldás.

Azért is nem megoldás a harc, mert itt nem pogány nép ellen, hanem saját testvéreik ellen szálltak harcba. Úgy oldják meg a problémát Isten gyermekei, ahogy a világ fiai is teszik. Az egyházban másképp kell rendezni dolgainkat, nézeteltéréseinket, mint ahogy a nem hívők teszik. Pont az lehet a bizonyságtétel, amikor a hívők nem mindjárt erőből oldják meg a helyzetet, hanem odaviszik az Úr elé és keresik akaratát. Oda lehet az Úr elé járulni imádság által, mert számunkra az ima és az Ige adatott a bajok kezelésére.

Azonban ahhoz, hogy így lehessen az életünkben, mindennap elsőként az Urat kell keresni. Vagyis időt kell szakítani az igeolvasásra az imádkozásra, úgy, hogy a napi feladatainkat és konfliktusos helyzeteinket is beszüljük meg az Úrral. Tőle kérjük a tanácsot, és ha megkaptuk, akkor alkalmazzuk is. Gyakran az a probléma, hogy elolvassuk ugyan az Igét, de a megértetteket, az Úrtól kapott üzenetet nem alkalmazzuk, nem aszerint cselekszünk.

Azt is meg kell látni, hogy ebben a harcban csak vesztesek vannak. A testvérharcnak soha nincsenek győztesei. Azért is kell háromszor is felvonulniuk, hogy rádöbbenjenek, itt csak veszteségek lesznek. Azonban ezt nem akarják meglátni és ragaszkodnak a maguk akaratához.

Mennyire jellemző, hogy mielőtt eldöntötték mit tesznek nem kérdezték az Urat, amikor szembesülnek tettük következményével, az Urat kérdezik. Miért is van így? Mert csak a maguk ösztönei vitték őket előre. A legtöbb problémát a régi természetünk okozza, amikor engedjük, hogy megnyilvánuljon, ahelyett, hogy az Urat hagynánk növekedni és cselekedni.

Kiderül, hogy nemcsak az Urat hagyták ki a dolgokból, hanem elhamarkodott ígéretet is tettek, így megint nehéz helyzetbe jutnak, és újabb vérontás keletkezik belőle. Amikor nem az Ige szerint kezeljük a bűnt, mindig bonyolódni fog. A megoldás a bűnbánat, és keresztünket felvéve az Úr Jézus követése. Ma is vegyük fel a keresztet és kövessük Őt.

Pál apostol hangsúlyozza a számunkra, hogy nemcsak jogaink vannak, hanem kötelességeink is Isten országában (1Kor 9,1-23). Gyakran csak a jogainkhoz ragaszkodunk, elmondjuk igényeinket,  de elfelejtjük, hogy mi az Úr szolgái vagyunk. A szolgák elsőrendű feladata az engedelmesség, a Gazda akaratának a megcselekvése. Pál tud lemondani jogairól és ezzel krisztusi magasságokban lépdel, hiszen az Úr is lemondott arról, hogy Neki szolgáljanak, és inkább Ő szolgált, és adta életét sokakért. Az erő az ilyen szolgáló megnyilatkozásban van,. Ha le tudunk mondani jogainkról, és nem azt nézzük, mi jár nekünk, akkor közelebb kerülhetünk egymáshoz és erőteljesebb lesz a bizonyságtételünk.

Az apostol ügyel arra, hogy élete ne jelentsen akadályt az evangélium előtt. Fontos-e számunkra az evangélium? Ügyelünk-e arra, hogy ne akadályozzuk beszédünkkel, magatartásunkkal az Ige terjedését, hanem inkább segítsük?

Megtudjuk azt is, hogy Pál számára az evangélium hirdetése nem hangulat kérdése, hanem belülről fakadó kényszer, amit tenni kell, és efölött nincs hatalma. Aki találkozik az Úrral és megtapasztalja élete átalakulását annak természetessé válik, hogy továbbadja, amit maga is kapott. Azért kapjuk a kegyelmet, hogy tovább adjuk, hogy engedjük tovább áramlani az élő vizet. Muszáj hirdetnie, mert tudja mindenki számára ez az egyetlen megoldás. Csak a kegyelem, nincs más.

Jézus, Te égi szép

1.  

Jézus, Te égi szép tündöklő fényű név,

Legszentebb énnekem e föld ölén.

Benned van irgalom, erőd magasztalom,

Terólad zeng dalom, ragyogj felém!

2.  

Az élet száz veszély, én lelkem, mégse félj,

Míg Ő hord karjain, hű Mestered!

Elhagynak emberek, mit árt, ha Ő veled,

Töröld le könnyedet: Jézus szeret!

3.  

Akaratod nekem mutasd meg szüntelen,

Ne rejtsd el, mesterem, tetszésedet!

Vezérelj így magad, mutasd meg utadat,

Idegen tájakon jár gyermeked.

4.  

Tisztíts meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen

Fényedből fénysugár az életem,

Míg a homályon át a lelkem otthonát,

Világosságodat elérhetem.

Isten áldásával.

Igazi szabadság

Az Úr csodálatos kegyelmét, türelmes szeretetét látjuk ebben a fejezetben, bár még a mostani szakaszban ebből nem sok látszik (Bír 20,1-17). Már is nagy kegyelem, hogy az Úr nem pusztítja ki a bűnös népet, hanem ad számukra lehetőséget életük végig gondolására, a bűnbánatra. Valóban el lehet mondani: nagy az Úrnak nagy kegyelme, azért nincsen végünk. Ez a mai nap is az Úr kegyelmének napja, lehetőség, hogy rendezzük életünket urunkkal és egymással. De hogyan élünk ezzel a lehetőséggel? Rendezzük dolgainkat, tehát bűnnek látjuk a bűnt és megvalljuk, vagy úgy megyünk tovább mintha mi sem történt volna?

Izráel törzsei úgy reagáltak az üzenetre, hogy egybegyűltek és elhatározták, kitakarítják a gonoszt Izráel népe közül. Ez jó, hogy nem tűrik és nem engedik, hogy ez a bűn tovább terjedjen. Tehát nem legalizálják, hanem elítélik. A bűnre az egyetlen megoldás az eltávolítás. A bűnt nem lehet rejtegetni, mert úgy járunk, mint az a gyermek, aki egy rókakölyköt talált, az inge alá rejtette és úgy akarta titokban hazavinni. Ám a kis róka nem érezte magát jól az ing alatt és többször beleharapott a fiúba. A rejtegetett bűn megmar. A megoldás mindenkor, az, amit a zsoltáros is elmond a maga tapasztalatából: „Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az ÚRnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem” (Zsolt 32,5).

Azonban itt még nincs szó sem bűnbánatról, sem bűnvallásról. Sem a gibeóniak, sem Benjámin törzse nem tart bűnbánatot. Nem fordulnak oda az Úrhoz felkiáltva, vétkeztem az Úr ellen. Tettüket nem látják bűnnek. Nemcsak a gibeóniak, hanem az egész Benjámin elfogadhatónak tartja, mindazt ami történt. A sátán ezt végzi el ma is, sötétben tart és nem engedi, hogy Isten igazságán keresztül lássuk tettünket. Sőt annyira vakká lesznek a benjáminiak, hogy beszélni sem lehet velük. Nem hallgatnak a többiekre. Bizony a bűn megkeményít, nem lehet velünk beszélni, megsértődünk és úgy érezzük megtámadnak és bántanak bennünket, amikor számon kérik tetteinket. Az Úr könyörüljön rajtunk, hogy ne védekező állásba álljunk, hanem hulljunk térdre, és boruljunk le az Úr előtt. Ha ezt megtesszük nem hadakozni fogunk másokkal, hanem feltárjuk szívünket az Úr előtt és engedjük, hogy megtisztítson bennünket. Ha leborulunk Urunk előtt, nem fogunk a másikra támadni, hanem elfogadjuk az intést, mert látjuk bűneinket. Amíg ezt nem tesszük meg, nincs megoldás, nincs előrelépés, nincs igazi változás.

A Krisztusban elnyert csodálatos szabadságról olvashatunk ma az Újszövetségben (1Kor 8,8-13). Ez a szabadság felszabadít a bálványok, és a szokások hatalma alól. Elvégzi bennünk, hogy már nem a régi szokásunk vagy szenvedélyünk uralkodik rajtunk, ami azt jelenti, hogy ami addig uralma alatt tartott az elveszíti fölöttem a hatalmát. Már tudok nélküle élni.

A krisztusi szabadság ajándék, de szeretetben kell megélnünk, odafigyelve a mellettünk lévőkre. Nem mindenki tart ott, ahol én, ezért legyek tekintettel a másikra. Ha számomra nem jelent problémát, -mint ahogy Pálnak sem jelentett a bálvány áldozati hús elfogyasztása-, vegyem figyelembe azokat, akiknek ez még probléma. Pál elmondja, ha olyan testvérrel van együtt, akinek ez gond, mert még erőtlen, akkor inkább nem eszik húst. Ez az igazi szabadság, megtehetném, de nem teszem meg, mert ezzel kárt okozok a testvéremnek. Megtehetném, de nemet mondok rá. Urunk tanítson meg ma is minket nemet mondani, ha ezzel a másik hitének növekedését segítem elő.

Krisztus, ki vagy nap és világ

1. Krisztus, ki vagy nap és világ, Minket sötétségben ne hagyj! Igaz világosság te vagy, Kárhozatra mennünk ne hagyj!

2. Téged kérünk, szent Úr Isten: Oltalmazz minket ez éjen; Nyugodalmunk benned légyen, A mi lelkünk el ne vesszen!

3. Nehéz álom el ne nyomjon, Az ellenség meg ne csaljon; Testünk hozzá ne hajoljon És haragodba ne hozzon!

4. Mi szemeink ha alusznak, Szíveink rád vigyázzanak; Te hatalmadnak ereje Légyen híveid őrzője!

5. Úr Isten, hozzád kiáltunk: Gondviselőnk, légy oltalmunk! Őrizz meg ellenségektől, Lelki, testi ínségektől!

6. Parancsoljad angyalidnak, Hogy mireánk vigyázzanak; A mi gonosz ellenségünk Messze távol járjon tőlünk!

7. Emlékezzél meg mirólunk: Jól tudod, mily gyarlók vagyunk; Kiket megváltál véreddel: Úr Jézus, kérünk, ne hagyj el!

8. Dicsőség légyen Atyának, Ő szent Fiának, Krisztusnak, Szentlélekkel egyetemben, Örökkön-örökké! Ámen.

Isten áldásával.

Osztatlan szívvel

A lévitát látjuk. Aki elment a másodfelesége után (Bír 19,11-30). Az apósánál tartózkodik és nem indul azonnal vissza, hanem néhány napot ott tartózkodnak. Az após az, aki mindig marasztalja és arra bátorítja, hogy útnak indulás előtt, gyűjtsön erőt. Erre érdemes odafigyelnünk, mert az erőgyűjtés mulatozással történik. A lévita az Úr szolgája, így számára az Igének, az Úrral való élő kapcsolatnak kellene erőforrássá válni. Azonban ő nem Istenhez fordul, nem az Igében mélyed el, nem csendességet tart, hanem mulatozik. Milyen csodálatos, hogy számunkra az Úr biztosítja Igéjét, a Vele való áldott közösséget. Rajtunk múlik, hogy élünk e vele, bemegyünk e belső szobánkba, ahol megtapasztalhatjuk az Úr jelenlétét. Számunkra Ő az igazi erőforrás. Ő maga mondja: „akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el” (Ézs 40,31).

Ennek ellenére mégis sokan a lévita módszerét alkalmazzák az erőgyűjtéshez, a feltöltődéshez. Pedig az Úr Jézus sem az alkoholhoz nyúlt fáradtság idején, nem is pusztán pihenni indult, hanem mindig az Úrral való imádságos közösségben nyert erőt. Isten jelenlétében töltődött föl. Nagyon mai embernek tűnik a lévita apósa, neki csak az a lényeg, hogy jól érezzék magukat, vidámak legyenek, de nem számít Isten akarata, a Neki való engedelmesség.

A további bonyodalmak a halogatásból fakadnak. Jó, amikor az Úr indít egy feladat elvégzésére, ha azonnal, késedelem nélkül cselekszünk, hiszen mindennek rendelt ideje van. Mivel nem reggel indultak szükségük volt szállásra. Azonban nem hallgat a tanácsra, nem lehet őt vezetni, mert csak a külső dolgokra figyel. Ő, mint lévita nem akar a pogány jebúsziaknál megszállni, de amikor másodfeleséget vett magának, nem ügyelt ennyire a törvényre. Mi is milyen kínosan ügyelünk a látszatra, de mi van a szívünkben?

Gibeában már Isten népének tagjai élnek, de nincs bennük vendégszeretet. Sőt azt kell megtapasztalnia a lévitának, hogy az ott lakók teljesen elferdültek, hiszen férfiakra gerjednek fel. Meg kell látni, hogy ahol Isten ki kerül az élet közepéből, ahol már nem Ő a forrás, ott hamar a környezet hatása alá kerül még Isten népe is. A pogány népek szokásaihoz igazodtak, természetessé vált számukra a bűn, az amire Isten ítéletet mond. A lévitának látnia kell, mi történik, ha nem hirdetik Isten akaratát, ha a törvény nem világít a számukra.

Végül a másod feleségét vitte ki a város férfiai számára. A lejtőn nincs megállás, de, miért kell rákerülni? Miért nem figyelünk az Úrra. Lássuk meg, ha nem engedelmeskedünk Isten akaratának olyan helyzetekbe kerülhetünk, amelyekből nincs visszaút, és sok fájdalmat kell átélni. Felesége holttestének részeit elküldi a törzsek számára, de nem bűnbánatra hívja őket, csak gondolkodásra, tanácskozásra. A bűn megoldása mindenkor a bűnbánat és a bűnbocsánat. Enélkül nincs megújulás, megtisztulás újrakezdés. Amikor szembesülünk bűneinkkel nem tanácskozni kell róla, hanem kimondani: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram” (Lk 5,8)! Mindenkor ez az egyedüli megoldás, őszintén vállalni az Úr előtt vétkeimet, azt amit én tettem, aki vagyok, csak ekkor léphetünk előre. Az egyház megújulását is az igazi bűnbánat segíti elő, amikor kimerjük mondani, hogy miattunk alakultak így a dolgok, hogy mi is felelősek vagyunk a mai állapotokért.

Pál apostol őszintén leírja mindazt amire vágyik, az pedig nem más, mint, hogy az Úr dolgaira legyen egyedül gondja, Isten gyermekeinek (1Kor 7,32-8,1-7). Azt szeretné, ha a világi gondoktól megszabadulnának és egyedül az Úrnak élnének. Pál maga is az Úrra vetette minden gondját, abban a hitben, hogy Neki gondja rá. Így azután szabad volt önmagától, az aggodalomtól, a félelemtől és képessé vált minden helyzetben az evangélium hirdetésére.

Fontosnak tartja az apostol, hogy osztatlan legyen a szívünk, tehát egyedül az Úr éljen benne. Ezzel nem a házasság ellen beszél, hiszen a családon kívül, amit Istentől kaptunk, mennyi minden betölti a szívünket. A fölöslege dolgoknak az eltávolításáról beszél, mindazokról a dolgokról, amelyek meghatározzák életünket, amelyek úgy lefoglalnak, hogy az Úrra nem marad időnk. Mi az ami betölti a szívemet, kitölti időmet? A megosztott élet felaprózódik, nem tud igazán bizonyságtétellé válni.

Nagyon lényeges kérdésnek tartom, hogy van-e hatalmunk saját akaratunk felett, vagy ki vagyunk szolgáltatva neki? Jézus Krisztusban kapunk lehetőséget arra, hogy győzzünk önmagunk felett és kimondjuk, ne úgy legyen ahogyan én akarom, hanem, amint Te Atyám. Kérjük ma is, az Atya akaratának megvalósulását.

Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én

1. Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én, És lelkem béke várja Ott a kereszt tövén. A szívem mindenestül Az Úr elé viszem, Megtisztul minden szennytül A Jézus vériben, A Jézus vériben.

2. Megtörve és üresen Adom magam neki, :/: Hogy újjá ő teremtsen, Az űrt ő töltse ki. Minden gondom, keservem Az Úrnak átadom, Ő hordja minden terhem, Eltörli bánatom, Eltörli bánatom.

3. Örök kőszálra állva A lelkem megpihen; :/: Nyugszom Atyám házába’ Jézus kegyelmiben. Az ő nevét imádom Most mindenek felett; Jézus az én királyom, Imámra felelet, Imámra felelet.

4. Szeretnék lenni, mint ő, Alázatos, szelíd, :/: Követni híven, mint ő, Atyám parancsait. Szeretnék lakni nála, Hol mennyei sereg Dicső harmóniába’ Örök imát rebeg, Örök imát rebeg.

Isten áldásával.

E világ, múlandó

E

nnek a korszaknak a jellemzése most is így hangzik: „Abban az időben, amikor nem volt király Izráelben” (Bír 19,1-10). Ez a megállapítás nagy lelki sötétséget ír le, mert nemcsak király nem volt, hanem nem Isten volt a királyuk. Elfordultak az Úrtól, és szellemi sötétségbe kerültek. Teljesen a pogányok szokásait követték. Már nem Isten Igéjéhez mérték magukat. Ezért van sötétség, hiszen a Szentírás azt mondja: „Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága” (Zsolt 119,105). Így hát, nincs, ami világosságot gyújtson a szívükben, döntéseikkor a környező népek szokásai szerint cselekszenek.

A mostani fejezetben nem látjuk Istent, nincs Róla szó. Nélküle cselekszenek, pedig Izráelről, a kiválasztott népről van szó. Életünket figyelve megállapítható-e, hogy jelen van az Úr? A külső szemlélő észreveszi-e a mindennapokban, hogy a mi életünket az Úr Jézus irányítja? Annál is szomorúbb ez a történet, hogy egy lévitáról szól, aki ki van választva az Úrnak való szolgálatra. Neki ismerni kellene Istent és az Ő törvényét. Azonban ez a lévita nem figyel Istenre, nem fordul hozzá mielőtt megtesz valamit. Így fordul elő, hogy másodfeleséget vesz magának. A lévitának Isten Igéje szerint nem kellene ezt a pogány szokást gyakorolnia. Tehát már itt eltért az Úrtól. Sokan nem figyelnek Isten akaratára házasságkötésre készülve. Pedig Isten világosan kijelenti, hogy egy férfi és egy nő között tervezte meg egy életre a közös kapcsolatot. A házasság Isten ajándéka. Ez a lévita nem az Urat kérdezte, hanem a maga szíve szerint döntött.

A kapcsolatból származó problémákat sem tudja jól kezelni, mert nincs jelen az Úr. Négy hónapig vár a rendezéssel, úgy gondolja, majd visszajön a másodfeleség. A problémákat azonnal rendezni kell. Soha ne halogassuk a kapcsolat rendezését, legyünk készek meglátni saját vétkünket, felelősségünket az adott helyzetben, mert így van esély a krisztusi megoldásra. Ha látjuk saját hibánkat, és azt elismerjük, az Úrtól és társunktól is bocsánatot kérünk helyre áll a kapcsolat. A házasság is az Úr neve dicséretét kell, hogy zengje. Úgy tűnik, mintha az após házánál való tartózkodással a külvilág felé akarnak jó látszatot kelteni. Azt akarják demonstrálni, hogy minden rendben van kettejük között. A színjáték azonban nem megoldás. A bűnt vállalni kell, mert van bűnbocsánat. A tiszta szív, a tiszta kapcsolat lehet csak bizonyságtétellé.

A korinthusi gyülekezet tagjai más helyzetben voltak, mint korunk emberei és mi magunk is. Ők pogányok voltak, és csak akkor hallottak az evangéliumról, amikor Pál apostol megjelent náluk (1Kor 7,25-31). Mindez azt eredményezte, hogy ezek az emberek már házasságban éltek, meg volt a munkájuk, kialakult az életgyakorlatuk, de mindez pogány szokás szerint. Amikor Pál eljutott hozzájuk gyakran csak a házaspár egyik tagja fogadta be szívébe az Urat, ezek számára nyújt az Úrra figyelve útmutatást.

Szívükre helyezi, hogy azért mert társuk még nem Jézusé nem kell elválni, de nem is muszáj lemondani a házasságról, ha még egyedül van. Hanem ezekben a helyzetekben is Jézussal lehet élni. Lehet úgy az Úrhoz tartozni, hogy a nem hívő társ is az életüket látva megszeresse az Urat és megtérjen. A hívő életének az Isten országa pozitívumait kell felmutatni, hogy környezete meglássa, Krisztushoz tartozni jó, a keresztyén minőségileg más ember, mint a pogány.

Pál rámutat arra, hogy nekünk úgy kell ebben a világban élni, hogy mindentől szabadok legyünk. Az idő rövidre van szabva, írja, de ha ő így látta, mennyivel inkább nekünk is úgy kell élni, hogy felismerjük, kevés időnk van a lelkek mentésére. Ezért minden alkalmat meg kell ragadni, mert a kegyelmi idő lejár. Ne feledjük, hogy-e világ elmúlik, és vele együtt mindaz, amit ma fontosnak vélünk, ami nélkül élni sem tudunk. Egyedül az Ige és Isten országa nem múlik el, ezek örökkévaló értékek. Válasszuk mi is az örökkévalót, az ideig valók helyett.

Jézusom, ki árva lelkem

1. Jézusom, ki árva lelkem Megváltottad véreddel, Kárhozattól óvtál engem, Bűnös szívem, ó, vedd el! Add, hogy néked megháláljam. Hogy nem hagytál a halálban, megmutattad: Bármit adj, Én oltalmam csak te vagy. S

2.                   Jézus, benned bízva bízom, Elpusztulnom, ó, ne hagyj! :/: Te, ki bűnön, poklon, síron Egyedüli győztes vagy: Gyönge hitben biztass engem, Készíts arra, hogy én lelkem Láthat majd fenn, ó, Uram, Mindörökké boldogan.

Isten áldásával.