Egyedül az Úr segíthet

M

eghalt Jójádá főpap, hosszú életet kapott az Úrtól, de ez nem volt nyűg a számára (2Krón 24,15-25,16). Nem olvassuk, hogy nehezen viselte volna az öregséget, hanem betelve az élettel ment el. De az igei összefüggésből úgy látom, Jójádá számára az élettel való betelés nem az élvezeteket, a szórakozást, a jólétet jelentette. Betelt az Istenben való élettel. Feltöltötte az Úrral való kapcsolat, és Isten országában, az Ő szolgálatában kiteljesedett az élete. Sokan vannak, akik anyagi és földi értelemben mindent megkapnak az élettől, de nem boldogok, nem megelégedett az életük. Két kézzel habzsolják ugyan az élvezeteket, a szívük mégis üres. Jójádá élete rámutat, hogy az Istenben való élet, a szolgálat ad igazi beteljesedést. Isten országában kerülünk a helyünkre, és aki polgárává válik, az boldog. A Szentírásban a boldogság összekapcsolódik a bűnök bocsánatával, akinek az Úr megbocsátja bűneit, és gyermekévé fogadja, az boldog ember.

Jó Istenhez tartozni, sőt, ez a legjobb, amit a földi lét adhat. Hiszen az ember az Istennel való élő kapcsolatra lett teremtve. Emberré is a Vele való kapcsolat által leszünk. Attól volt az ember több minden más teremtménynél, hogy az Istennel való kommunikációra is képes volt, mert erre teremtetett.

A főpap halála után Jóás elhagyta az Urat, és a bálványoknak szolgált. Amíg Jójádá élt, a király és a nép is Istent kereste, de amikor nem tudta védelmezni az Úr ügyét, elcsábult a király és a nép is. Miért fordulhatott el az Úrtól Jóás király? Azért, mert a nép kedvében igyekezett járni. Eljöttek hozzá, meghajoltak előtte Júda fejedelmei - ez azt jelzi, könnyítést akartak. Az volt az emberek vágya, hogy enyhítse az Úr törvényének szigorát a király. Legyen modern, és engedje más istenek tiszteletét is. Ha így tesz, akkor támogatják, ha nem lazít, akkor elfordulnak tőle. Jóásnak a hatalom fontosabb volt az Isten iránti hűségnél. A főpap életében az Urat szolgálták, de úgy látszik, sokaknak a szíve nem volt az Úré. Nem érintette meg őket az ige. Ezért most a bálványimádás felé fordulnak. Mennyire megkísért minket is, hogy lazítani akarunk. Nem kell annyira komolyan venni Jézus követését. Élj a vallásnak és élj a világnak is. Azonban Urunk a teljes szívünket kéri, arról beszél, hogy két Úrnak szolgálni nem lehet. Szolgáljuk, kövessük Őt teljes szívből. Ne engedjünk a világ laza erkölcsének, szabados gondolkodásának, hanem vállaljuk Isten akaratát.

Az Úr megharagudott Júdára a bálványimádás miatt, de nem elpusztítja őket, hanem prófétákat küld, akik bizonyságot tettek Isten akaratáról, de nem hallgattak rájuk. Gondoljuk végig, kire hallgatunk? Isten szól hozzánk igéjén keresztül - komolyan vesszük, cselekedjük, amit mond? Vagy mi is az emberi tanácsadókra hallgatunk, amint Jóás is tette?

Még egy újabb kísérlet, mert az Úr mindent megtesz, hogy szava elérjen hozzánk, és ne kelljen keményebb eszközökhöz fordulnia. Elküldi Zekarját, Jójádá fiát, de őt megkövezik. Nem tudják elviselni Isten igazságát, nem akarják látni, hogy vétkeztek a bálványimádással. És ez nem semmi, erre nem lehet legyinteni, mert aki bálványt imád, az elhagyta az Urat. A hűtlenség nem válik javukra, Isten megítéli őket, ha nem térnek meg. Egyetlen megoldás, ha megtérünk bűneinkből és elhagyjuk azokat. Meglett a következmény, mert Isten elhagyásnak mindig jelentkezik a következménye. Jóás király vereséget szenvedett egy győzhető csatában, majd beteg lett, és a végén megölték. Szépen indult, nagyon jól kezdett, ott volt a főpap mellett, megismerte Istent. Felkészítették Isten dolgainak megismerésére, de egy idő után a világ csábításának engedett, a vezetők követelésére hallgatott. A népszerűségért beáldozta hitét. Hányan vannak, akik hittanra járnak, majd gyermek- és ifjúsági táborokba, felnőtt korukban pedig mégis elviszi őket a világ. Miért? Mert kapnak bár érintést, de nem adják át életüket az Úrnak. Vallásos impulzusokat nyernek, de nem válik Jézus Krisztus a királyukká, nem Őt követik, hanem a világot. Kit követsz?

Jóást fia, Amacjá követi a trónon, ő azt tette, amit kedvesnek lát az Úr, de nem teljes szívvel. Pedig az Urat fél szívvel szolgálni nem lehet. Fontosnak tartom az életéből kiemelni, hogy az Úr rámutat, Ő nem támogatja a hamis egységet. Isten gyermekeinek nincs szüksége a világ, a nem hívők támogatására. Istentelen katonákkal ne vonuljon harcba, ne rájuk támaszkodjon, hanem teljesen az Úrra. Amacjá már kifizette a zsoldot, de Isten embere rámutat, hogy merje vállalni az anyagi veszteséget, mert Isten sokkal többet adhat, mint amit így elveszít. Ne féljünk az istentelen forrásból származó segítség felszámolásától, merjük vállalni az anyagi veszteséget is, mert az Úr többet tud adni. Ha egyedül Rá támaszkodunk, többet kapunk, mint amit a világ nyújtana számunkra.

Nagyon elgondolkodtató, mennyire meg tud egy siker vakítani. Nem látja meg a király, hogy épp most győzte le az edómiakat, isteneik képtelenek voltak vele szemben megvédeni őket. Nem elégeti a bálványokat, hanem átveszi őket. Hányszor látjuk ezt ma is, a világ nem tud segíteni, mégis hozzá fordulunk. Hívjuk segítségül Urunkat, rengeteg bizonyság hirdeti hatalmát. Sokan el tudják mondani, milyen nagy dolgot cselekedett életükben az Isten. Hallgassunk ezekre a bizonyságtételekre, és forduljunk teljes szívünkkel az Úrhoz.

Nagy dolgok mennek végbe a kereszt körül. Elsőként az Úr helyezi lelkét az Atya kezébe (Lk 23,44-57). Tehát tudja, hogy ott is jelen van az Atya, nincs távol a mélységekben, a szenvedések idején sem. A fájdalmak és nehezen viselhető élethelyzetek idején tegyük mi is életünket Atyánk kezébe. Ott van a legjobb helyen. Jó, amikor így megyünk el ebből a világból, az Úr kezébe helyezzük lelkünket. Aki az Ő kezében van, biztonságban érezheti magát, mert kezéből senki és semmi nem szakíthat ki.

A római százados nem néz, hanem lát is. Ahogyan Jézus meghal, amiket mond a kereszten, és amit még most is cselekszik, megrendíti őt. Felismeri, hogy ez az ember igaz, vagyis Isten Fia. Ő maga az élő Isten. Eljutottál-e már ide? Kimondtad-e már, hogy az élő Isten Fia, Ő az én megváltóm?

Arimátiai Józsefről eddig nem hallottunk, de amikor mások elmenekültek, gyáván viselkedtek, bátran előáll és vállalja Jézust. Bátran kiáll Jézus mellett, és elkéri Pilátustól a holttestet. Nincs félelem a szívében, mert megismerte Benne a Megváltót, és elfogadta Urának. József számára Jézus az élő Isten. Kicsoda neked Jézus? Mit teszel érte? Mered-e vállalni Őt, akár még vezetők előtt is?

Ott látjuk az asszonyokat is, nem csalódtak Jézus halálát látva, és nem ábrándultak ki Belőle. Nem zárták le a Jézus-ügyet, hanem felkészültek a megkenésére. Továbbra is szerették Őt. Nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan ők képzelték, mégsem tagadták meg, bíznak Benne tovább, és figyelnek Istenre. Fontos számukra Jézus. Ne keseredjünk el, ha nem minden történik úgy, ahogyan mi azt megtervezzük, bízzunk Benne tovább, és engedjük, hogy minden az Ő tervei szerint alakuljon.

Krisztus, ártatlan Bárány

1. Krisztus, ártatlan Bárány, Ki miértünk megholtál,

A keresztfa oltárán Nagy engedelmes voltál.

Hordozván bűneinket, Te váltottál meg minket:

Irgalmazz nékünk, ó, Jézus!

Isten áldásával.

Velem leszel!

A

 Baal templomát lerombolták Ataljá eltávolítását követően, de nem elégedtek meg ennyivel, hanem hozzáfogtak az elhanyagolt állapotban lévő templom rendbetételéhez (2Krón 24,1-14). Felismerték, hogy nem elégedhetnek meg a bálványimádás kellékeinek eltávolításával, hanem az Úr tiszteletét is helyre kell állítani. A rombolás, az eltávolítás soha nem elég, ezzel még nem elégedhetünk meg. Ezt mindig a helyreállításnak és építésnek kell követni. A megtérésnek mindig magával kell hozni a bűntől való szabadulást, a bűnösen megszerzett dolgok eltávolítását, de itt nem állhatunk meg. Fel kell építeni az evangéliumra épülő új életet.

Tehát Jóás király jó irányba kezdett haladni, felismerte, hogy az Úr háza mindennél fontosabb, és elhatározta, hogy kijavíttatja. Számomra mindennél fontosabb-e az Úrral való élő kapcsolat, és mindaz, ami ennek az ápolásához szükséges? Fontos-e számomra is az a hely, ahol az istentisztelet végbemegy? Mert ma is szükség van istentiszteleti helyre, és azt ma is karban kell tartani. Mert jó, hogy vannak olyan helyek, ahol Isten gyermekei a világ zajától elvonulva Istenre figyelhetnek. Azonban az Úrral való kapcsolat ápolásának az épületnél is fontosabb eszköze a Szentírás. Mennyi időt, erőt szentelek az olvasására? Mennyire fontos nekem az ige és az ige mélységeit feltáró könyvek? Adjunk hálát az Úrnak azért, hogy ma sokféle fordítás, több nyelven is rendelkezésünkre áll. Sokan áttérnek az elektronikus eszközök használatára, de azért jó, ha nem feledkezünk meg a papír alapú Bibliáról, mert eljöhet az idő, amikor ezeken az eszközökön nem lesz elérhető.

Megdöbbentő, amit Jóásról olvasunk: azt tette, amit helyesnek lát az Úr, de csak Jójáda főpap haláláig. Ez előrevetíti, hogy azt követően történik vele valami, és elhajol az Úrtól. Olyan jól indul, de csak egy darabig halad ezen az úton? Miért? Mert hite a főpaphoz kötődött. Az ő jelenléte hatással volt rá, de nem adta teljesen az Úrnak a szívét. Úgy tűnik, nem érezte magát szabadnak, és majd Jójádá halála után meg akarja mutatni, ő is ér valamit, ő is valaki. Az a jó, amikor Jézushoz kötődik a hitünk és az engedelmességünk. Amikor nem egy másik személynek akarunk megfelelni, hanem minden tettünk az Úr Jézus iránti szeretetből fakad. A hívő ember hajtóereje a Krisztus iránti szeretet.

A király gyűjtést szervez a javítási munkálatok elvégzésére, ezzel a lévitákat bízza meg, a szívükre helyezi, hogy siessenek. Jóás számára még sietős az Úr dolga, hiszen a templomban szól az ige, ott történik az áldozat bemutatása és ott élik át bűneik bocsánatát. Ezzel nem lehet várni, hanem sietni kell. Benne van-e a szívünkben az Úr ügyével kapcsolatban ez a buzgóság? A lélekmentés halaszthatatlan, a legfontosabb a világon, ezért sietnünk kell az evangélium emberekhez való eljuttatásával. Nem lehet vele késlekedni, vinni kell, mondani kell, mert az alkalmas idő elmúlik. Azonban a léviták nem siettek. Miért? Elfásultak, megszokták a lazaságot, a lustaságot, fontosabb volt a saját megélhetésük, mint az Úr szolgálata, az áldozatok bemutatása.

Hogy állok én az Úr ügyéhez? Fontos, sietős nekem? Mindent megteszek, hogy Jézus kereszten értünk elvégzett áldozatát megismertessem másokkal? Fontos számomra a jó hír? Vagy hasonlítunk a lévitákhoz, és az elmúlt években mi is eltespedtünk? Annyi minden fontossá vált, különféle programokat szervezünk, javítunk, építünk, de a megtérésre, a szabadulásra való törekvés gyakran elmarad. Megelégszünk a külsőségekkel, a kultusz még úgy-ahogy folyik. Megtartjuk az istentiszteletet, szebbé, kényelmesebbé tesszük épületeinket, de közben több a pókháló, mint az ember, a szívekben nem történik semmi. Nincs életváltozás, felhígulunk, és már nem az igéhez szabjuk az életünket, és mindezt olyan természetesnek vesszük.

Jóás nem vette természetesnek, kereste a megoldást, és meg is találta. Jójádával megsürgette őket, és perselyt készíttetett, tehát már nem emberi kézbe került az adomány, már nem tudott elakadni. Jó megfigyelnünk, hogy most találkozunk először a persellyel. Az is szívet melengető, hogy örömmel vittek adományt. Tehát nem azért, mert a király elrendelte, hanem maguk is örültek az Úr ügyének, a templom rendbetételének. Ezek az emberek nem kritizáltak, miért omladozik az Úr háza, hanem felismerték, hogy az övék, nekik van rá szükségük, és ha Isten elé akarnak állni, meg kell javíttatni. És ez a munka az ő dolguk. Az is megragadott, nem mástól várták, hogy adjon vagy tegye rendbe az Úr házát, nem is az állami kasszából utalták át az összeget, de nem is világi fórumoktól pályázták meg, hanem ők maguk adták össze. Ehhez azonban szívbeli változásra van szükség, annak a felismerésére, hogy anyagi javaink is az Úrtól származnak, és ezért hálával tartozunk Neki.

A  kereszt a megmentés helye, világosan látszik a mostani szakaszunkból, mindabból, ami ott történik (Lk 23,39-43). Jézus a kereszten szenved, már imádkozott megfeszítőiért, az elutasítókért, akik nem is tudják, mit cselekszenek. A gonosz ennyire megvakít, eltompít, hogy nem is tudjuk, mit teszünk, amikor Jézust elutasítjuk. Olyan bódulatot ad, mint az alkohol vagy a drog, majd csak kitisztulás után szembesül az ember mindazzal, amit tett. De sokszor nem is emlékszünk az alkoholos állapotban elkövetett dolgainkra. Ilyen bódult az ember a kereszt tövében, ez jó a gonosznak, csak ne vegyétek észre, ki az, Akit megfeszítettetek, ne lássátok meg, mekkora baj ez számotokra. 
A kereszten lévő egyik gonosztevő is ilyen kábult lélek, ő is beáll csúfolók táborába. Milyen szomorú: nyomorult haldokló, egyetlen esélye Jézus, és ő ezt nem látja. Valószínűleg korábban elszakadt Istentől, és mára teljesen megsötétült, tompává vált. Ez az ember már nem tud magába szállni, már nem látja bűneit. Jézus mellett van, látja és hallja Őt, mégis érzéketlen marad a szíve. Hányan maradnak érzéketlenek az Úr szavait hallva több évtizedes istentisztelet-látogatás után is. Áthalad az élő víz rajtuk, a külső talán vizes is lesz, de belülre nem hatol. A belső, a szív érintetlen, száraz marad. Csendesedjünk el, és vizsgáljuk meg szívünket, érintette-e már az evangélium, vagy csak a felületünk nedves? Az élő víz azonban a szívünkig akar hatolni. Kérjük az Urat, tegyen érzékennyé az igére, láttassa meg bűneinket, adjon bűnbánatot a szívünkbe és kérjük az Ő bocsánatát.

Az egész nagypénteki történetben a másik lator szerepe a felüdítő. Olyan jó látni, hogy ez az ember nem gúnyolódik, nem lázadozik, nem a kereszt szenvedésétől, a haláltól, hanem az ítélettől akar megmenekülni. És ez lényeges különbség. Sokan úgy vannak, mint az első lator, Jézustól a szenvedésektől való szabadítást várják, le akarnak szállni „keresztjükről”, de nem akarnak az ítélet elől menekülni. A második lator azonban látja, jogos az ítélet, de felragyog előtte Jézus Lénye, meglátja, hogy Általa lehet örök élete. Ő Jézus országának polgára kíván lenni, és oda Jézuson keresztül vezet az út. Hittel tekint Jézusra, meglátja, hogy a halál után is élni fog, és eljön országa. Meglátja, hogy Jézus valóban király, Isten országának királya Ő.

Az Úr válasza: még ma velem leszel.  Csodálatos, a kegyelem illata járja körül a keresztet, az életünket - velem leszel. Kell ennél több? Nem! Ez az élet értelme és célja, Vele lenni, és a kereszt tövében, Krisztust behívva az életünkbe ez megtörténhet. Aki átéli, annak szól az ígéret, veletek vagyok minden napon. Halála ellenére, feltámadása által velünk van, minden nap. Sőt, majd ha elérkezik utolsó földi óránk, Hozzá mehetünk, ez a cél. Pál így mondja: vágyom elköltözni és Krisztussal lenni, mert az mindennél jobb. Mire vágyol? Vágyol-e már most Vele lenni, és Mellette maradni? Felismerted-e, hogy ez mindennél jobb?

Jézusom, ki árva lelkem

1. Jézusom, ki árva lelkem Megváltottad véreddel, Kárhozattól óvtál engem, Bűnös szívem, ó, vedd el! Add, hogy néked megháláljam. Hogy nem hagytál a halálban, megmutattad: Bármit adj, Én oltalmam csak te vagy.

2. Jézus, benned bízva bízom, Elpusztulnom, ó, ne hagyj! :/: Te, ki bűnön, poklon, síron Egyedüli győztes vagy: Gyönge hitben biztass engem, Készíts arra, hogy én lelkem Láthat majd fenn, ó, Uram, Mindörökké boldogan.

Isten áldásával.

Fizetve

J

óást az Úr megmentette Ataljá kezéből, és Jójádá vezetésével királlyá választották (2Krón 23,16-21).  Ebben a sötét időszakban sem hagyta népét magára az Úr, mert Ő soha nem hagyja cserben az övéit. Az elmúlt évek alatt, amikor az emberek az elnyomást, a bálványimádás elterjedését látta, az Úr már munkálkodott, készítette a szabadulás útját. Isten mindig munkálkodik, de nem mindig látható ez a számunkra. Azonban ne keseredjünk el, ha úgy tűnik Isten tétlen, mert a színfalak mögött már készíti szabadítását, munkálja az új kezdést.

A nép végre felszabadult Ataljá és Izráel királyainak nyomása alól, de az emberek nem az új király személyét helyezték a középpontba, hanem Istent.  Az Úr színe elé álltak, Neki köszönték meg a szabadítást és a talpraállás, megerősödés lehetőségét. Így együtt odaszánták magukat az Úr számára.  Jó olvasni, hogy elhatározták, az Úr népe lesznek. Tehát nem a királyhoz, nem is a főpaphoz, hanem egyedül az Úrhoz kötődnek. Jó ezt látni, mert számunkra is lényeges, az Úrnak szánjuk oda magunkat. Nem elég az egyházat szolgálni, az Úr hív követésére, és azt akarja, hogy egyedül csak Neki éljünk. Nagy veszély, hogy emberekhez kötjük hitünket, szolgálatunkat, pedig az Úrhoz való kötődésre van szükség. Lelkészek is szoktak úgy nyilatkozni, az én gyülekezetem, pedig a gyülekezet nem a miénk, hanem az Úr tulajdona. Ő adta érte életét, Ő az Aki kihív a világból, és betagol a maga testébe.  Jézus Krisztus a Pásztor, az Ő szavát hangjára hallva mozdul a nyáj. És Ő ma is szól, hallom-e a hangját? Felismerem-e a Gazda szavát a világ zaja közepette is.  Aki hallja a szót, az követi Őt.

Az Úrnak való elköteleződés tettekben nyilvánul meg. Az igazi hitvallás mindig megnyilvánul az életvitelben.  A nép felismeri, ha Istennek szenteli magát, nincs, nem lehet helye a Baalnak az életében.  A bálványimádás hűtlenség, bűn Istennek szemben, ezért lerombolták a Baal templomát, oltárát, bálványképeit. Nincs kompromisszum, nem mondják, betiltjuk a működését, de meghagyjuk múzeumnak, emlékhelynek, mert bár Júda az Úrnak szolgál, de ha valaki Baal hívó, legyen hol imádnia bálványát.  Az Úr templomát majd felújítják, de a bálványkultusz istentiszteleti helyét lerombolják, így nem adnak teret a pogányság visszaszivárgásának.  A bűnt nem lehet finoman kezelni, tolerálni, emléknek meghagyni, mert újra megerősödik és magához vonz.  A bűnnel el kell számolni, el kell törölni, és ezt Jézus kiontott vére viszi végbe.  A megtérés magával hozza a bűntől való elszakadást, és megindítja az igéhez való igazodást. Az igébe tekintve lássuk meg, hol van még jelen a bűn az életünkben, melyik az a terület, ahol még nem Jézus az Úr. Ne tegyük bűnös múltunkat emlékhellyé, ne a régi életünkben gyönyörködjünk, hanem az Úrban, az Ő szabadításában. A régi élet csupán annak a bemutatása mire vagyunk képesek az Úr nélkül. Mire? Minden rosszra, hiszen az ember szívének minden gondolata, csak gonosz mondja az Úr, de lehet ez a szív újjá, Isten munkája által. Beszéljünk erről, mutassuk be Isten munkáját, és dicsérjük Őt.

Mennyire gondja van Istennek igéje beteljesedésére, még a kereszt felé haladva is ügyel, hogy minden prófécia megvalósuljon (Lk 23,32-38). Így azután két gonosztevőt is visznek Vele együtt, közéjük sorolják, a bűnözők közé állítják, a világ Teremtőjét, Megmentőjét, azt a Jézust, aki szertejárt, jót tett mindenfelé. Mennyire nem ügyel az Úr a jó hírnevére, nem törődik vele, mit szólnak majd hozzá, hanem az ige beteljesítése által jelzőpontokat ad. Ezeken keresztül, aki az Írásokat tanulmányozza, felismerheti Benne a Megváltót.

De nem azért találjuk a gonosztevők közt, mert bűnt követett el, hanem azért, mert bűneinket magára vette és elhordozza érte az ítéletet. Az én halálos ítéletemet hordozta el a kereszten. Nem véletlen mindaz, ami történik, hanem Isten szeretetből elvégzett mentő programja. Minden értem, értünk a bűnös emberért történik. Isten végig viszi az ember megmentésére készített programot, és ennek része Jézus kereszthalála. Mint Isten Báránya adja az életét váltságul sokakért. Meghal azért, hogy élhessünk. Áldott legyen szent Neve. Ne menjünk el érzéketlenül vagy figyelmetlenül a kereszt mellett, álljunk meg és boruljunk le előtte, majd szolgáljuk azt a Királyt, Aki élete árán vonzza magához szolgáit.

Álljunk meg bűnbánattal a kereszt alatt és szemléljük az Urat. Figyeljük, amint a sok gyalázkodó, jajgató ember között imádságra nyitja ajkát. Legyen Ő a példa, nem átkozódik a kegyetlen szenvedés közben sem, nem szidja sem Pilátust, Heródest, a főpapokat, vagy a népet, hanem inkább könyörög értük.  Számunkra is irányt mutat, ha változást akarunk, mondjunk le az átokról, a gyűlöletről, és kezdjünk közbenjáró könyörgésbe. Imádkozzunk ellenségeinkért, gyűlölőinkért, rossz akaróinkért. Nem könnyű ez, és tőlünk nem is telik, de Jézus képessé tehet rá.

Bemutatja számunkra, hogy még a kereszten is lehet imádkozni, rettenetes kínok között, nagy zajban, üvöltöző és öklöt rázó emberek között is lehet felfelé figyelni. Hányszor mondjuk ilyen helyzetben lehetetlen imádkozni vagy igét olvasni, Jézus megmutatja nincs lehetetlen helyzet, nincs olyan körülmény, ahol ne élhetnénk át Isten jelenlétét. Mindenütt Rá lehet hangolódni.

Megdöbbentő, ahogyan nézik Jézust, mennyire érzéketlenek, nem rendülnek meg, nincs bűnbánat. Belefásultak már abba, amit látnak. Megszokták a keresztre feszítést a szenvedést. Mennyire megszokjuk a bűnt, de megszokjuk már az igét is. Hányan vannak, akik évek óta hallgatják az igehirdetést de nem történik bennük változás. Nem rendülnek meg Jézus szenvedését látva, ha érzéketlenül csúfolódnak rajta. Bárcsak megszólítani Isten szava, és kimozdulnánk az érzéketlenségből, és Őt befogadva élnénk egy megújult életet.

Borzasztó, hogy igeismerő emberek, a nép vallási vezetői is csúfolódással válaszolnak Jézus értük mondott imájára. Pedig micsoda imádság, az Atya bocsánatát kéri. Bár mi is mindig azt kérnénk. Gúnyból kérik, mentse meg magát, azért, mert úgy gondolják nem képes rá, és így szégyenben marad. Nem veszik észre, hogy Jézus nem magát menteni jött, hanem minket. A kereszt alatt állókat is menteni akarja, ehhez azonban a kereszten kell maradnia. Lássuk meg, hogy minket akar ma is örök életre megmenteni, azért halt meg, hogy újra összeköttetésbe kerüljünk az Atyával. Isten elé bűn nem járulhat, így szükségünk van a keresztre, mert oda szegezte fel Jézus, adós levelünket. Vérével ráírta, ki van fizetve, így már nem vádol, szabadok, Isten gyermekei lehetünk. Számlánk fizetve van! Szabad vagyok, szabad! Hála legyen érte az Úrnak. És ennek megvalósulásához, csak annyit kell tennünk, hogy bűneinket megvallva elfogadjuk a rendezést, a kegyelmet.

MAGÁRA VETTE

Magára vette szennyes ruhámat,

megbékítette Istent, Atyámat.

Megbékítette, megbékítette Istent, Atyámat!

A kín, az átok én bűnöm ára,

de Ő felvitte a Golgotára.

De Ő felvitte, de Ő felvitte a Golgotára!

Bűn büntetését kereszten értem,

magára vette a szenvedésem.

Magára vette, magára vette a szenvedésem!

Szerelmes szíve szakadt meg értem,

de eltörölte mind, mind a vétkem.

De eltörölte, de eltörölte mind, mind a vétkem!

Jézus, te drága, mit adjak néked?

Összetört szívem hozom elébed.

Összetört szívem, összetört szívem hozom elébed!

Isten áldásával.

Nem véletlen

N

agy sötétség borult Izráelre,mert Ahazjá halála után a Baal imádó Ataljá ragadta magához az uralmat (2Krón 23,1-1,15). A bálványkultusz, az istentelen élet mindenhová beszivárgott. Egyre nehezebb volt Isten akarata szerint élni. A sötétséget az is tetézte, hogy nem az Úr ígérete szerint töltődött be a királyi tisztség. Nem Dávid utóda került a trónra. Isten pedig Dávidnak és utódainak ígérte népe trónját. De ez a helyzet nem véletlenül alakult ki, hanem az Úrtól való elfordulásnak, az idegen kultusz bevezetésének a következménye. Amikor elfordulunk Istentől, letérünk útjáról, a sötétség egyre jobban eláraszt.

Azonban a sötétségben is felragyog Isten világossága. Az Úr ad fényt a sötétségben, meggyújtja mécsesét. Igen, Ő nem hagy vakoskodni, hanem meggyújtja a lámpást, ad mindig fényt, még a legsötétebb időkben is. A fénysugár mindig azt üzeni, eljön a reggel, felkel a nap és elmúlik a sötétség.  Soha ne a lehúzó erőkre nézzünk, hanem mindig Jézusra, Ő a világ világossága.

Ez a fénysugár Jóás királyfiban érkezett meg Júda számára.  Őt Jósabát Jórám leánya mentette meg Ataljá elől, és mindezeket az eseményeket nem a véletlen irányította, hanem Isten kegyelme. Ő már a sötétség megjelenésekor cselekedett, kiválasztotta Jóást, aki jó lelki körülmények közé került. Jójádá főpap házában megismerkedett az Úrral, és védve volt a Baal kultusztól.  Ez jó, hogy gyermekkorban Isten jelenléte vette körül. Lelke így tudott igazán növekedni, megismerte Isten törvényét és így készítették fel az Úr neve szolgálatára. Jó, ha a gyermekek kicsi korukban hallják az igét, megismerik Isten szeretetét.  Isten megismerése sok rossztól megőrizheti őket.  Az ige a gyermekeket felkészíti az életre. Természetesen eljön az idő, amikor a világgal, a gonosszal, idegen tanításokkal is szembetalálja magát, mert ettől nem lehet meg óvni senkit. Azonban fel lehet erre a találkozásra készülni, aki ismeri Jézust, Isten országát nem az dől be könnyen a világnak.

Isten a mi számunkra Jézusban, az Ő Fiában küldi a fénysugarat. Jézus élete és igéje az a világosság, aminél nem tévedünk el. Ő maga a világosság, Aki megvilágítja lábunk előtt az utat. Legyünk hálásak Jézusért, az írott igéért, mert Nélkülük eltévednénk.  Ige nélkül nem látjuk az utat, nem ismerjük fel mi a jó és mi a rossz.  Isten azonban lámpást adott a kezünkbe. De ezt a lámpát mindennap használni kell. Csak akkor látjuk az utat, ha kézbe vesszük, forgatjuk mindennap, szomjas szívvel olvassuk és tanulmányozzuk.

Eljött az idő, amikor a főpap meglátta királlyá kell tenni Jóást. Lássuk meg eljött az idő, arra, hogy Jézust királlyá tegyük. Azért adta Isten, hogy uralkodjon életünk felett. Adjuk át Neki önként az uralmat. Ő nem elragadni akarja tőlünk, hanem azt várja, magunk hívjuk be az életünkbe. A Jelenések könyvében azt olvassuk, hogy a kívülre került Jézus nem megy el, hanem tovább is ott marad és zörget az ajtón. Zörget és arra vár, hogy kinyissák azt és őt behívják.  Így várja az Úr, hogy minden problémánkba hívjuk be, ne engedjük, hogy kívül várakozzon, hanem engedjük, hogy velünk legyen. Isten Jézusban a velünk való élő és állandó kapcsolatra vágyik. De nekünk is erre van szükségünk. A kapcsolat éltet, de nem mindegy kivel vagyunk kapcsolatban. Az Istennel való élő kapcsolatra van szükségünk, nélküle tönkremegy az életünk. Lehet sok ismerősünk a virtuális világban, de ha Istennel nem vagyunk kapcsolatban, tönkremegyünk. Az interneten úgy jelzik, ha valaki házas, kapcsolatban van. Igazából akkor vagyunk kapcsolatban, amikor Istent megismerjük. Kapcsolatban vagy-e már Vele?

Jézust elutasította az ember, nemet mondott Rá (Lk 23,26-31). Pilátus előtt kimondta, Jézus nem kell. És ennél nyomorultabb pillanat nem volt a történelem során, mert ezzel a döntéssel az emberi megoldásokra mondott igent. Barabbás választásával az ő életmódját, megoldási módszereit is választotta az ember. A kereszt alatt kimondta, nekem az erőszak, a fegyver, a halál útja kell. Harcolni akarok a másik ember ellen, a siker, a hatalom, a pénz útját járom. Egyben kimondta, Jézus nem kell, mert Vele nem tudok a mindennapokban mit kezdeni. Az Ő alázata, szeretete, megbocsátása, a másik orca odatartása számunkra nem járható út, ezért elvetjük. Ez megrendítő, mert az egész történelem az emberi gonoszságokról szól, hiszen minden korban elnyomás, kizsákmányolás, leigázás, a pénz utáni hajsza, háború, betegség, halál jelzi utunkat. A haladás Istentől való elfordulást, és még mohóbb vágyat adott az ember szívébe.  A haladás modernebb pusztító eszközökkel látta el az embert, most már nem egy embert ölhetünk meg egyszerre, hanem százakat, ezreket, milliókat.

A legmegrendítőbb azonban az, hogy mindezek ellenére ma is csak kevesen ismerik fel, hogy Jézus indulatára van szükségünk. Olyan kevesen látják, Jézus a megoldás, Általa gyógyulhat meg az egyén és a közösségek élete is.  Az egyedüli hosszútávon is járható út, élhető életforma a krisztusi. Bárcsak meglátnánk ezt, és végre kiáltanánk, Jézust akarjuk. Őreá akarunk már figyelni, megbánjuk bűneinket és kérjük, tanítson, vezessen. Oly sok évszázad után sem tudunk jól élni, de ha kérjük, Jézus megtanít minket az életre.  Jézussal minden más, hiszen nyomában az élet virul ki. Amerre járt betegek gyógyultak, megszállottak szabaddá lettek, leprások megtisztultak, bűnös, elrontott életű emberek újat kezdhettek.  A kereszt Jézus győzelmének a helye, ahol nem másokat, nem a számára nem kívánatosokat feszítette meg, hanem Önmagát adta kereszthalálra. Itt a nagy különbség az ember útja és a Jézusé közt, aki nem tetszik, aki mást akar, mint mi, azt megfeszítjük, halálba adjuk, és ez a mai napig így van. Ellenben Jézus nem távolította el az ellenfeleit, nem szabadult meg tőlük, mert Ő az Élet. Jézus tiszteli az életet, és menti azt, még ellenfeleinek is lehetőséget ad a megváltozásra, az új kezdésre, mert az élet érték, és nekünk amennyire tőlünk telik, védeni kell. Az ember az élet védelmére kapott felhatalmazást, az elpusztítására nem.

Cirénei Simon nem tervezte meg előre az Úrral való találkozást, azonban Isten így alakította a dolgokat. Találkozni kellett neki Jézussal. Szüksége volt a kereszt hordozására, ez által formálta őt az Úr. Vannak nem megtervezett élethelyzetek, de ezek sem véletlenül történnek, Isten akar általuk megszólítani, belépni az életünkbe. Bizony Simon számára áldott találkozás lett ez, mert a szenvedő Jézus hatása alól nem tudta kivonni magát, Jézus Lényem legyőzte a szívét. Amikor egészen Jézus közelébe kerülünk, nem tudunk szabadulni Lénye hatásától, Benne felragyog előttünk az igazi Ember. Azaz ember, Akire még Pilátus is azt mondta, íme, az ember. Vagyis figyeljetek, Ő igazán ember, ilyennek kellene mindenkinek lenni. És ez lehetséges, de csak Isten Lelkének munkája által, amennyiben újjáteremti a szívünket. Magunk erejéből soha nem leszünk krisztusiak, ezért is mondta, szükség néktek újonnan születnetek (Jn 3,7).

Kereszttel a nyomában Jézus rámutat, nem Őt kell siratni, nem Ő a sajnálatra méltó, hanem Izráel népe, és az egész emberiség. Mert az elutasításnak meg lesz a következménye. Eljön az idő, amikor a Jézust elvetők megtapasztalják a barabbási út minden nyomorúságát. Rá fognak eszmélni, Barabbás útja nem járható, ezen az úton saját magunkat pusztítjuk el. Azonban még a barabbási úton járók számára is van kegyelem. A gyilkos indulatú ember új életet kezdhet, mégpedig a most elutasított, félredobott Jézus által. Mert Ő nem gyűlöletet, hanem megbocsátást hoz, Ő Isten megbocsátását, kegyelmét kéri a mi számunkra, hiszen azért halt meg a kereszten, hogy nekünk életünk legyen.

 Bár bűn és kín gyötör, És nehéz bár szívem

1. Bár bűn és kín gyötör, És nehéz bár szívem, A Sátán életemre tör: Kétségbe nem esem.

2. Bár vétkem súlya nagy, Mégis hozzád jövök. A bűnnek gyűlölője vagy, De kegyelmed örök.

3. Az én erőm kicsiny, S a bűn erős nagyon: Te tudsz s akarsz segíteni, Hát segíts bajomon!

4. Az ég oly messze van, Még messzebb tőled én, De szent igédben írva van, Hogy irgalmad enyém.

5. Nem félek senkitől, Hisz te vigyázsz reám, Már bánat és gond sem gyötör: Meghallgatod imám.

6. Jézusban bízva én szívemet átadom, Mert így, tudom: akármi ér, Atyám szeret nagyon.

Isten áldásával.