Kell

C

sodálatosan írja le Salamon azt az uralkodót, aki az Úr kezébe helyezi szívét (Példb 21,1-15). Egy patakhoz hasonlítja, amelyet Alkotója vezet hegyen-völgyön át. Amerre megy növényeket lát el éltető táplálékkal. Milyen sok fa ereszti gyökereit a patak közelében, hogy onnan merítsen erőforrást a növekedéshez. A patak amerre csörgedezik áldást közvetít, életet ad tovább. Így jellemzi azt a királyt is aki az Úr kezébe helyezi szívét, és ezáltal engedi magát vezetni. Ilyen király volt Dávid, már gyermekkorában, a juhok mellett, amikor még uralkodásról nem is álmodott Istennek adta a szívét, ezáltal harmóniában élt Vele. Már akkor az Úr vezette, amikor a juhokat terelgetve Istennek énekelt.  Ez a vezetés később is kimutatható az életében, így lett az Úr szíve szerint való király és vált áldássá népe számára, majd a zsoltárokon keresztül máig sokak életét tölti fel friss, éltető vízzel. Élete legnagyobb áldását pedig utódjában, az Úr Jézus Krisztusban jelenti a földre.

A mi életünk is áldássá válhat az Úr kezében, ehhez azonban bele kell helyezni szívünket Isten hatalma, áldó tenyerébe. Rábíztam-e már szívemet az Úrra? Engedem-e hogy Ő vezessen a mindennapokban, hogy áldássá tegyen? Az Úr vezetése alatt levő élet nem tartja minden útját helyesnek, sőt nem maga választja meg útait, hanem eleve azon az úton indul, amelyet az Úr mutat neki. Isten nélkül az ember mindent jónak gondol, a rosszat is jónak tünteti fel, sőt kiválóan meg tudja magyarázni, hogy a rossz az miért nem rossz. Isten Lelke nyitja fel a szemeinket, ad helyes látást a számunkra. Az Isten által megnyitott szemek már jól látják az életet, felismerik a csapdákat és igyekszenek azokat kikerülni.

Az Isten által vezetett ember élete nem elméleti, hite nem csupán a falak közé korlátozódik, hanem a mindennapi életben, üzleti kapcsolataiban, munkájában is megnyilvánul. Isten gyermekének az élet útja egyenes, nem keresi a kiskapukat, és becsületes. Az én hitem, munkám és emberi kapcsolataim közben meglátszik-e? A pénzhez való viszonyulásomban érvényre jut-e Isten vezetése?

Az Úr által vezetett ember nyitott szívvel és füllel jár a világban, meghallja a rászorulók segélykiáltását. Érzékenyek vagyunk-e mások problémáira, vagy túlságosan lefoglalnak saját ügyeink? Ha Urunkat figyeljük, azt látjuk bármerre járt mindig meghallotta a bajban Hozzá kiáltókat. Hallja tanítványai halálsikoltását a Genezáret-tavon, megáll az úton, amikor a vak Bartimeus küldi felé kiáltását. Meg állt az Úr, amikor én kiáltottam, és biztos lehetsz, hogy meg áll, amikor Te kiáltsz őszintén Hozzá. Légy Te is Bartimeus, aki nem törődik mások véleményével, hanem odafordul Jézushoz, mert hiszi, hogy életének egyedül Ő adhat új fordulatot. Egyedül Ő képes új látást és új, Istennek engedelmeskedő szívet ajándékozni. Mert Ő azért jött, hogy a kiáltókhoz odaforduljon, bűneiket megbocsássa, betegségeiket meggyógyítsa. 

Pál Rómába vezető útján is láthatjuk, hogy amikor nem hallgatunk az Úr tanácsára, egyre nagyobb veszedelembe kerülünk (ApCsel 27,19-26). Pál ki is mondta, „Az lett volna a helyes, férfiak, ha rám hallgattok, és nem indulunk el Krétából, hogy elkerüljük ezt a veszélyt és ezt a kárt.” De mivel nem rá, hanem a szakértőkre hallgattak elkerülhetetlen a veszteség a kár.  Bizony mennyi kár keletkezik világunkban és személyes életünkben, mert nem akarunk az Ige szerint haladni. Gyakran úgy járunk, mint a hajósok, hogy az életünk megmentése érdekében korábban értéknek tartott dolgainktól kell megválni. Üzeni ez a szakasz azt is, hogy csak akkor jutunk el a kegyelem megismerésére, ha mindentől megszabadulunk, amiben eddig bíztunk, amire eddig építettünk. A hajósoknak is azoktól a tárgyaktól kell megszabadulniuk, amelyek eddig fontosak voltak számukra.

A legnagyobb bajban azonban Pál annak ellenére melléjük áll, hogy nem hallgattak rá. Nem mondja, mit törődöm veletek, hanem kész segíteni, kész reményt nyújtani. Pál krisztusian cselekszik ebben a helyzetben is. A hajó minden utasa meglátja a különbséget és felismeri, hogy Jézus tanítványa minden élethelyzetben bizakodó. Miért? Mert nem a körülményekre, a zúgó habokra, hanem Krisztusra néz. Vajon ez látszik a mi életünkben is, amikor tajtékoznak, a hullámok tele van a szívünk bizakodással? Látjuk mi is a láthatatlant?

Pál bizakodása nem légből kapott, hanem az Úrral való élő kapcsolaton, a Tőle kapott kijelentésen alapszik. Mert az Úr Jézus nem hagyja cserben övéit a bajban. Őreá mindenkor lehet számítani, mert Ő a leghűségesebb barát.

A hányódó hajó fedélzetén, amikor emberileg már semmi esély nincs arra, hogy Rómába jusson az apostol, Jézus megerősíti ígéretét. „Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod”, és itt „kell” szón van a hangsúly, Isten döntött, neked a császár elé kell állnod, oda is el kell vinned az evangéliumot, és ebben senki, és semmi  nem akadályozhat meg.

Mondhatnánk, Pál igen rosszul áll a szénád, te már ezt nem éled túl, búcsúzz az élettől, a szolgálattól. Pál azonban nem ezt hallja meg, hanem az Urat. Rá tekint és a Tőle kapott üzenettel bátorítja társait. Akkor tudunk mi is így bátorítani, ha megtapasztaljuk, hogy az Úrnak terve van velünk, ha át éljük, amint megmondja feladatunkat. Aki tudja, hová kell még eljutnia, az nem fog kétségbeesni, mert tudja, hogy amit az Úr meg ígért azt meg is cselekszi.

Milyen kegyelmes is Urunk, nem csak egyszer jelenti ki Pálnak, hogy mi a terve vele, hanem a kritikus helyzetekben, amikor emberileg már nincs esély arra, hogy tovább mehet, ismét szól, ismét bátorítja. Így jön felénk is Urunk, és azt mondja, ne félj, mert „neked a császár elé kell állnod”, és ide helyettesítsük be azt a szolgálatot, azt az életutat, amit kaptunk Tőle. Amit megígért, oda el kell jutnod, és el is jutsz, mert az Úr soha nem adja, fel, még veled sem.

Ezt követően Pál megvallja mindenki előtt, hogy bárki-bármit mond, és bármilyen legyen is helyzet, ő Istennek hisz, és nem a környezetének, a körülményeknek. Hiszi, hogy úgy lesz minden, ahogy Isten mondta. Adja ezt a hitet mindnyájunknak az Úr. Higgyük minden helyzetben, hogy úgy lesz, ahogy mondta. Vagyis álljunk bátran mindig az Igére, mert ez a világ elmúlhat, de Isten Igéje nem múlik el.

Taníts, Uram, meghajlani

1.  

Taníts, Uram, meghajlani,

Mint szélben az arany kalász!

Hajoljak meg, ha Szentlelked

Reám fuvall s porig aláz!

2.  

S dacos szívem ha ellenáll,

Midőn a Lélek rálehel,

Jöjj tűz gyanánt, s a dac, a gőg

Lelked tüzében égjen el!

3.  

Mint bősz hullám, mely megtörik,

Ha parthoz űzi zúgó szél,

Úgy törjön össze szívem is,

Amint Tebenned partot ér!

Isten áldásával.