Krisztus a fő

Mai igénkben Salamon feloldja olvasóit az alaptalan félelmek alól (Példb 26,1-12). A mások szájából elhangzó átkok és negatív tartalmú megnyilvánulásoktól Isten gyermekének nem kell félnie. Nem kell félni, mert az Úr védelmet nyújt ezek ellen. Tehát nem számít, mit mondanak ránk mások, nem jelent kiszolgáltatottságot mások átka, káromlása, mert akik az Úrban vannak, védelmet és elrejtettséget kapnak. Hangsúlyos itt az Úrban létel, legyen mindennap imádság által elrejtve Őbenne az életünk. Az Úrnak nagyobb a hatalma az átkoknál, a gonoszságnál. Amikor félünk, nagyobbnak látjuk félelmünk tárgyát mindennél. Aki viszont az Úrra tekint és Őt látja nagynak, felszabadul a félelem alól. Minél jobban növekszik Jézus Krisztus az életünkben, annál kisebbé válok én, kisebbek lesznek a problémáink és a félelmet kiváltó dolgok is.

Többször olvasunk ezekben a fejezetekben ostobákról, és arról, miként viszonyuljunk hozzájuk. Mit jelent ez? Salamon rámutat arra, hogy fontos jól látni önmagunkat és egymást is. Nem vagyunk egyformák, nem rendelkezünk ugyanannyi szellemi, testi és lelki erővel, nem ugyanazok az ajándékaink és ezt figyelembe kell venni. Meg kell látnunk, hogy kinek hol a helye, ki mire alkalmas, mert ha ezt nem vesszük figyelembe, kárt okozunk magunknak és a másik embernek is. Ez a hitben élő emberre is igaz. Nem mindegyik tanítvány lett evangélista, egy idő után elvált Pál és Barnabás útja, mert más volt a feladatuk. Más szolgálatra nyertek elhívatást, de ennek nem szabad megosztást kiváltani. Az Úr pontosan tudja, mire vagyunk képesek, hol a helyünk és nem vár el többet, mint amire képesek vagyunk. Mi se várjunk el többet másoktól, ne bízzunk rájuk olyan feladatot, amit nem tudnak megoldani. Az áldás mindig ott található, ahol a megfelelő helyre, a megfelelő emberek kerülnek. Természetesen kinek-kinek saját magának is látni kell hol a helye, mire képes, mi az ami neki való, és mi az ami nem. Ha ezt látjuk, akkor könnyebb jól felmérni a lehetőségeket, átlátni a helyzetet és tudunk jó döntést hozni.

Az újszövetségi Ige olvasásakor még a tegnapi szakaszhoz térnék vissza, amikor Pál ezt mondja „nem szűnünk meg érettetek imádkozni” (Károli). Arra gondoltam, íme van valami, ami nem marad le életünkben, amibe soha nem öregszünk bele, és ez az imádság. Nem szűnünk meg imádkozni. Ahogy telnek az évek, egyre több minden megszűnik bennünk és körülöttünk. Egyre kevesebb lesz az erőnk, kevesebbet tudunk dolgozni, romlik a látásunk, hallásunk, de az imádságra való képességünk nem romlik el. Az imádságot soha nem kell feladnunk. Sok mindenről le kell mondani, de az Úrral való élő kapcsolatról soha. Imádkozhatunk a hegyen, de az ima összeköt az Úrral a szenvedések, harcok közepette is. Az ima mindenkor áldott csatorna, amelyen keresztül mennyei energiák, az Úr drága üzenete érkezik életünkbe.

Mai szakaszunkban az bilincsek közt éneklő Pált látjuk, hiszen amit most leír, egy himnusz. Ez a pár vers egy abban a korban használt ének (Kol 1,15-20). Csodálatos, hogy nem a bilincseket látja, de nem is a szűk mozgástéren, a fájdalmas sebeken kesereg, hanem Isten országát és annak királyát szemléli. Most is a feltámadott Úr van szemei előtt, Benne gyönyörködik, Őt csodálja és magasztalja. Itt is látja mit tett érte az Úr, mert ezt semmi, még a nem megfelelő körülmények, a nem megfelelő bánásmód sem képes elhomályosítani.

Amikor Krisztust szemléli, rádöbben, hogy Jézusban Isten válik láthatóvá. A mennyei Atya, akit szemeinkkel nem láthatunk, lelki arcképét Krisztusban küldte el a világba. Aki Őt látja, az az Atyát látja. Milyen az Isten? Amilyen az Úr Jézus Krisztus. Gyökössy Endre szokta mondani: Isten, olyan Krisztusképű.

Mit mond el ebben a himnuszban? Rámutat, hogy Ő a fej. Tehát egyéni és közösségi életünk központja az Úr. Ő a fej, aki irányítja egyházát. Az egyházban így nincsenek posztok, elsőségek, mert az első, az Úr, Ő a fej, mi pedig a tagok vagyunk, akik a fejnek engedelmeskednek. De ügyelni kel, nehogy úgy járjunk, mint a népi mondás tartja, hogy a férfi a fej és a feleség a nyak, amely forgatja a fejet. Krisztus a fej, mi pedig ne akarjunk nyak lenni, hogy őt mozgassuk, hanem legyünk tagok, akiket a fej irányít.

Az Atya azért küldte el a Fiút a világba, hogy általa megbékéltessen minket önmagával, mert az ember nem tud maga megbékélni Istennel, és önmagával sem. A megbékéléshez Krisztus keresztjére van szükség. A megbékélés tőle indul.

Van még számomra is bocsánat

1.

Van még számomra is bocsánat!

Van Jézusom, Ő az enyém!

Nem mardos a bűn, sem a bánat,

Mint a fecske, ujjongok én.

Halálba’ hevertem, de Ő fölemelt,

Az életem ára a szíve vére lett.

A bűnöm, ó, Jézus, a bűnöm, ó, Jézus,

Nem vádol többé engemet.

2.

Ha kísértés hulláma tör rám,

Szembe velem Jézusom jő.

Roskaszt, tövises a keresztfám,

Hű vállára átveszi Ő.

S hazám felé utamat ha nem tudom,

Előttem jár Jézus, mint tűzoszlopom.

A véred, ó, Jézus, a véred, ó, Jézus,

Felhőként vezet utamon.

3.

Az ég alját fürkészve nézem,

Hajnalcsillag felkel-e már?

Vigyázom és hallgatom ébren,

Hárfák hangja zendül-e már?

És én is elkezdem az én énekem,

Repesve, új hangon zeng dicséretem,

Mikor az Úr Jézus, az én Uram Jézus

Jön, hogy engemet felvegyen.

Isten áldásával.