Tanítványságunk éke

K

omoly üzenettel fordul hozzánk most Urunk igénken keresztül (Példb 19,1-19). Rámutat, hogy a hívőnek is szüksége van tanulásra. A lelkesedés nem helyettesíti a tudást. Amit csinálunk, amit ránk bízott az Úr ahhoz értenünk is kell. Azért fontos ez, mert hiába akarunk jót, ha nem értünk hozzá. Így azután lényeges, hogy a jót jól is tegyük, mert azt is lehet rosszul végezni. Isten országában nem az a lényeg, hogy csináljunk valamit, hanem azt tegyük, amit ránk bíz az Úr, de azt tegyük jól. Abban legyünk felkészültek. Mert a rosszul végzett munka rossz bizonyságtétel. Akkor a világ nem vesz minket komolyan, nem lesz eredménye a szolgálatunknak, ha azt látják, hogy a hit egyenlő képzetlenséggel, hozzá nem értéssel. Jézus is értett ahhoz, amit csinált, sőt jobban értett hozzá, mint az akkori tanítók, ezért olvassuk: „Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, nem pedig úgy, mint az írástudó” (Mk 1,22). Tetteit látva is hasonlóan vélekedtek az emberek. Vajon a mi életünkön átragyog-e, hogy értjük a dolgunkat? Felismerhető-e nálunk Urunk, hitünk, és szolgálatunk ismerete? Jól, másoknál jobban ismerjük-e a Szentírást, amin keresztül Isten kijelentette számunkra magát, és ismerjük-e önmagunkat, a bennünk munkálkodó rugókat, és azokat, akik felé szolgálunk, akik közt meg kell élnünk tanítványúságunkat? Ha őszinték vagyunk, akkor kimondjuk, vannak hiányosságaink, azonban ha ott a szívünkben a vágy, akkor Isten Szentlelke által egyre mélyebb ismeretre tehetünk szert.

Isten akarata, élet és önmagunk helyes ismerete azért lényeges, mert el lehet rontani dolgokat. Hányszor van, hogy valami nem sikerül és akkor Istent okoljuk. Elromlik a házasságunk, tönkremegy egészségünk, elveszítjük munkánkat, Istent vádoljuk, ahelyett, hogy arra gondolnánk, mi rontottuk el. Amikor neki indultunk az életnek nem kérdeztük Urunkat, és nem is kértük, mint a zsoltáros: „Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem” (Zsolt 25,4). Amikor pedig megláttuk, hogy rossz ösvényen haladunk, Őt okoltuk. Bűnbánatra van szükségünk, amelyben ki kell mondani, nem az Úr a hibás azért, ami az életünkben rosszul alakult. A felelős én vagyok, mert nem kértem Tőle segítséget, vagy nem vettem komolyan mindazt, amit számomra mondott.

Csodálatos felismerése ez Salamonnak, hogy a megbocsátás az ember díszére válik. Isten azért küldte el a Fiút, hogy általa eltörölje bűneinket, és a megtérőknek megbocsássa vétkeiket. Isten értünk való munkájának a koronája a kereszt, ahol elrendezi bűneink büntetését. Nagy hálákat kell adni azért, hogy bűneink büntetését Őreá vetette. Viszont a bűnbocsánat átélése minket is megbocsátásra kötelez. Tanítványságunk éke a megbocsátás, mert általa gyógyulnak megromlott kapcsolataink, és áll helyre a békesség két ember között. A megbocsátás gyógyítja a közösségi sebeket is, így gyógyult meg Péter tagadása után is a tanítványok egymással való kapcsolata. Az Úr megbocsátott Péternek és helyreállította, ezt követően a többiek felé való viszonya és a közösségben elfoglalt szerepe is a helyére került.

Pál világosan elmondja mivel bízta meg a feltámadott Úr, az a feladata, hogy Istenhez való térésre segítse a népeket (ApCsel 26,19-26). Aki nem ismeri az Úr Jézust, nem élte át a kegyelmet még a sátán hatalma alatt áll. Csak a Jézus Krisztusba vetett hit által kerülhetünk ki onnan, ezeket a bilincseket egyedül Jézus képes rólunk leoldani.

Megvallja az apostol, hogy ő engedelmeskedett ennek a parancsnak. Sokan nem értették mit tesz, azonnal sok ellensége támadt, azonban ő nem ezekre figyelt, hanem az vezérelte, hogy annak, Aki számára megjelent, Aki szolgálatára elhívta, engedelmeskedjen. Pál soha nem azt nézte mibe kerül mindez neki, mert tudta, Jézus mindent odaadott érte. Úgy szeret minket az Úr, hogy odahagyta előbb az Atya közelségét, Országának gazdagságát, majd a kereszten halálra adta önmagát, hogy megmentsen az örök haláltól. Ki szeret minket ennyire, ki kész értünk mindenről, még az életéről is lemondani? Jézus mindezt megtette, viszonozzuk szeretetét.

Pál hangsúlyozza Jézus élete nem tragikus sors, neki szenvednie kellett. Ez azt jelenti azért jött, hogy szenvedjen, mert bűneinkre nincs más megoldás, „vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat” (Zsid 9,22).

Fesztusz könnyedén akarja elintézni a dolgot, azt gondolja, ha Pált bolondnak tartja, minden rendben van. Nincs rendben, Jézust nem lehet így lerázni, amit Fesztusz most hallott, az döntésre hívja, és ezért a döntésért felelős. Lehet Jézus ellen és lehet mellette dönteni, a felelősség azonban innentől a miénk.

Ezt erősíti meg Pál, amikor kijelenti Agrippa is tud ezekről, mert Isten nem titokban cselekszik, hanem nyilvánosan. Az Ő tettei és üzenete mindenki előtt nyilvánvaló. Mindnyájunk életében van olyan pillanat, amikor halljuk Isten szavát, ezért nem mondhatjuk, én nem hallottam róla. Felelősek vagyunk azért, hogy mit kezdünk az elhangzott bizonyságtétellel.

Aki értem megnyíltál

1.  

Aki értem megnyíltál,

Rejts el, ó, örök Kőszál!

Az a víz s a drága vér,

Melyet ontál bűnömér’,

Gyógyír légyen lelkemnek,

Bűntől s vádtól mentsen meg!

2.  

Törvényednek eleget

Bűnös ember nem tehet.

Buzgóságom égne bár,

S folyna könnyem, mint az ár;

Elégtételt az nem ad,

Csak Te válthatsz meg magad.

3.  

Jövök, semmit nem hozva,

Keresztedbe fogódzva,

Meztelen, hogy felruházz,

Árván, bízva, hogy megszánsz.

Nem hagy a bűn pihenést,

Mosd le, ó, mert megemészt!

4.  

Ha bevégzem életem,

És lezárul már szemem,

Ismeretlen bár az út,

Lelkem Hozzád, mennybe jut.

Aki értem megnyíltál,

Rejts el, ó, örök Kőszál!

Isten áldásával.