Az alap

E

gy felszólítással kezdődik a mai ige: halljátok meg a szót, amit az Úr szól (Jer 10,1-16). Azért van erre szükség, mert hallják ugyan, de nem hallják meg, vagyis nem jut el a szívükig, és nem lesz belőle engedelmesség. Meghallom-e, amit Isten nekem kíván mondani? Vagy megsértődöm, figyelmen kívül hagyom, amit mond? Milyen gyakran ignoráljuk az Úr szavát, pedig hányszor halljuk és olvassuk, mégsem akarjuk megcselekedni. Azonban a megélt ige vezet áldáshoz.

Miért nem hallják meg az Úr szavát? Mert olyat mond, amivel nem értenek egyet, ami nem tetszik nekik. Isten azt kéri, hogy ne tanulják el a pogányok útját, az ő szokásaikat. Tanuljanak Istentől. Azonban ők úgy gondolják, a pogányok szokásait át kell venniük. Mi is hozzájuk vagyunk hasonlók, hányszor a kortársaink szokásaihoz igazodunk, nem vesszük észre, hogy az ő életvitelük rossz irányba halad. Az Izráelt körülvevő népek féltek a különféle égi jelenségektől, mivel azoknak nagy jelentőséget tulajdonítottak. Isten azt kéri, ne féljenek semmilyen természeti jelenségtől, mert az ő életük az Úr kezében van. Nem a csillagok járása, hanem Isten határozza meg sorsunkat. Mi nem vagyunk kiszolgáltatva a természet erőinek, mert az Úr oltalma vesz körül minket.

A bálványok a madárijesztőhöz hasonló emberi készítmények, Isten azonban élő valóság. Jeremiásnak ez a bizonyságtétele személyes tapasztalaton alapszik. Ő megtapasztalta Istent, beszélt vele, átélte, hogy az Úr megszólította, elhívta prófétájának. Így tehát Jeremiás számára Isten élő valóság. Mi az én számomra Isten? Én is el tudom mondani, hogy az Úr valóságos Isten? Számomra is élő Úr Ő, Akire rábízhatom az életem? Jeremiás számára Isten a világ teremtője. Ő alkotott mindeneket, vagyis mivel él, tud cselekedni, a bálványok azonban tehetetlen szobrok. Isten a mindenség alkotója, Izráel az Ő tulajdona, de Jézus Krisztus által én is az Övé vagyok. Csodálatos, hogy az élő Istenhez tartozhatok.

Folytatódik a mezei prédikáció, amelyben Isten országa illatát érezzük, és megtapasztalunk egy másfajta világot, mint amihez mi vagyunk szokva (Lk 6,37-49). Isten országában nem a bosszú, a visszafizetés, az erőszak a meghatározó, hanem a megbocsátás és a másik iránt való szeretet. Jézus nemcsak tanítja ezeket, hanem meg is éli őket. Igen, Ő éli, amit hirdet.

A tanítvány élete sem különb, mint a Mesteré, és mi mégis mindig azt szeretnénk, ha jobb életünk lenne, ha nem üldöznének, nem kellene negatív kritikát elszenvedni. Az Úr rámutat arra, hogy szemünk olyan, mint a torzító tükör. Más bűne felnagyítódik előttünk, míg a mi szemünkben lévő gerendát észre sem vesszük. Akkor válunk alkalmassá a mások felé való szolgálatra, ha előbb a saját életünket tesszük rendbe. Ezt azonban magunktól képtelenek vagyunk megtenni, segítségre van szükségünk. Jó hír a számunkra, hogy Jézus képes megbirkózni a gerendával is. Számára nincs lehetetlen, azonban az eltávolításhoz előbb meg kell látni.

Az ige tükör, amibe tekintve megláthatjuk magunkat, úgy, ahogyan az Úr lát. És Ő úgy látja életünket, hogy csak a szánkkal valljuk Őt Úrnak, életünkkel nem. Mert ha igazából Úr a számunkra, akkor tesszük is, amit mond.

Az ige megcselekvésével nem Neki teszünk szívességet, hanem a magunk számára okozunk jót. Hiszen, aki megtartja, cselekszi az Úr szavát, annak az élete kősziklára épül. Ő maga ajánlja a kősziklát alapnak, és ez a szikla nem más, mint Isten szava. A kősziklára épült ház ellenáll a viharnak, az árvíznek, mert bizony, viharok vannak. A hívő élet nem azt jelenti, hogy nincs vihar, nincs nehéz pillanat az életünkben. Azt jelenti, hogy nem dől össze az életünk, mert Krisztusban szilárdan áll.

Az igazi alap megtalálásához mélyre kell ásni az igében. A felszínes, a felületes ember nem talál kemény talajt, nem talál igazi értéket.

Aki nem veszi komolyan az igét, és nem építi rá életét, annak az élete megszenvedi a vihart, és tönkre is mehet belé. Mert Jézus nélkül alap nélküli az életünk. Az alap nélküli élet pedig kiszolgáltatott, veszélyeztetett. Ma még ráépülhetünk az Úr szavaira.

Mind jó, amit Isten tészen

1. Mind jó, amit Isten tészen, Szent az ő akaratja, Ő énvélem is úgy tégyen, Mint kedve néki tartja. Ő az Isten, Ki ínségben Az övéit megtart -ja, Hát légyen, mint akarja.

2. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engemet meg nem csal, :/: De igaz ösvényen viszen, Én megelégszem azzal, Hogy kedvében, Kegyelmében Ő forgatja dolgomat, Csak rá hagyom magamat.

3. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engem meg nem utál, :/: Mint jó orvosom, úgy tészen, És mérget ő nem kínál. Orvosságot, Boldogságot Énnékem készít, tudom, Azért csak benne bízom.

4. Mind jó, amit Isten tészen, Ő az én idvességem, :/: Ő velem rosszul nem tészen, Rábízom egész éltem. Örömömben, Keresztemben Mind nyilván megmutatja, Hogy javamat akarja.

5. Mind jó, amit Isten tészen: Ha oly pohárt innék is, :/: Amelynek íze szívemnek Nagy-keserűn esnék is, De eltűröm, Mert víg öröm Felváltja ezt végtére, Sok búm enyhítésére.

6. Mind jó, amit Isten tészen, Mind örökké ezt vallom, :/: Ha rajtam bú, bánat lészen S kell bosszúságot látnom. Mindazáltal Megvigasztal, Mint édes Atyám, engem, Mert csak ő segítségem.

Isten áldásával.