Mennyei anyakönyv

J

eremiásnak Jeruzsálem és a szenthely elleni beszéde felbőszítette a főpapot, aki megverette és kalodába záratta a prófétát (Jer 20,1-18). A főpap nem azon háborodott fel, hogy gyermekáldozatot mutatnak be, amit Isten nem kért népétől, hanem az ítélet szava fordította Jeremiás ellen. Pedig neki a pogány kultusz végett kellett volna fellépni, mint főpap, az Úr szava nyomán ruháit megszaggatva kellett volna megtisztítani a bálványkultusztól Jeruzsálemet. Azonban nem az utálatosságon háborodott fel, hanem az ítélet szavain. Képtelen volt megérteni, hogy ha nem tartanak bűnbánatot, és nem hagynak fel a gyermekáldozatokkal, a bálványok imádásával, akkor elpusztul a város, a szenthely, a nép pedig fogságra megy.

Isten ajándéka az élet, és ha ezt bárminek az oltárán feláldozzuk, ítéletet von maga után. Ma is sok gyermek nem születik meg, mert feláldozzuk őket a kényelem, a gazdagság, a jólét oltárán. Az ítélet megmutatkozik a családok gyengülésében, az elöregedő társadalomban, az elmagányosodásban.

Jeremiás a szenvedések ellenére vállalja az Úr üzenetét és bátran elmondja Pashúr számára. A babiloni király kezébe kerülnek, fogságba mennek. Pashúr is oda fog kerülni, őt is elhurcolják, mert nem hallgatott az Úr szavára. Isten szavának figyelmen kívül hagyása mindig következményekkel jár. Ne tegyünk úgy, mint ez a főpap, ne mást okoljunk, hanem nézzünk magunkba. Lássuk meg az ige alapján vétkeinket, és vállaljuk azokat. Mert ha vállaljuk és megbánjuk bűneinket, az Úr irgalmas, és kész megbocsátani. Bűnbánat esetén van segítség, van remény a megoldásra, az ítélet elkerülésére.

A megverettetés és a kalodába zárás megviseli a prófétát, de talán nem is a szenvedések, hanem inkább a nép keménynyakúsága fáj neki igazán. Elkeseríti az Úr szavának megvetése, átéli, hogy amikor továbbadja az igét, mindig csúfolják és megvetik őt is, és az Urat is. Csüggedésében kimondja, nem szól többé az Úr nevében. Be akarja fejezni a szolgálatot. Úgy véli, jobban jár, ha nem szól, akkor nyugta lesz. Hányszor kísért meg minket is: nyugtunk lesz végre, ha nem vállaljuk hitünket, ha úgy teszünk, mint mások. Azonban Jeremiás rádöbben, ez nem így működik, az Úr szava iránti engedelmesség lénye mélyébe van írva. Ha szól az Úr, nem lehet nem hirdetni, mert égő tűzként perzseli szívét, nem hagy neki nyugtot, amíg el nem mondja a népnek.

Akinek élő kapcsolata van az Úr Jézussal, az ma sem tudja elrejteni az Úr szavát, annak ma is mondani kell, mert átjárja lényét, és tudja, hogy erre van szüksége másoknak is. Az ige elől elbújni nem lehet.

Az is benne van a próféta tapasztalatában, hogy igazán akkor tudunk igét hirdetni, ha az Úr szava úgy hat át, mint a tűz, ha lényünkké válik, csontjainkba rekesztődik. Az élő igehirdetés előbb mindig az ige hirdetőjét járja át. Csak akkor lesz benne erő, akkor lesz hatása, ha előbb engem szólít meg és késztet cselekvésre.

A vívódások közepette Jeremiás meglátja, hogy nincs oka kesergésre, mert az Úr vele van, mint hatalmas hős. Így azután nem a támadókra kell néznünk, hanem az Úrra. Erőt meríthetünk jelenlétéből, belekapaszkodhatunk erős kezébe. Mindig átsegít a holtponton, ha hiszem, hogy az Úr velem van, nem magamban kell szembenézni a problémákkal, hanem Vele.

A nehéz helyzetek próbák, amik által beletekint az Úr a szívünkbe. Ilyenkor látszik meg, mennyire vagyunk hűségesek, mennyire támaszkodunk a hitre. Ezekben a nehéz pillanatokban is nézzünk mindig Őreá. Bízzunk Benne, mert Ő nem hagyja magára övéit, a nehéz helyzetekben átélhetjük szabadítását.

Nem csoda, hogy örömmel tértek vissza a követek az Úrhoz, hiszen Ő maga is boldognak mondja őket mindazért, amit átélnek az Ő tanítványaként (Lk 10,17-24). Milyen öröm is lenne a mi szívünkben, ha így tapasztalnánk Isten országa erejét, ha a mi bizonyságtételünk nyomán is így meghátrálna a gonosz. Ezek a tanítványok átélték, hogy még az ördögök is engedtek nekik Jézus neve által. Micsoda hatalmat képvisel az Úr neve, hívjuk bátran segítségül. De lássuk meg, hogy nem a tanítványok, hanem Jézus neve által történt az ördögök menekülése. Ma sem mi késztetjük meghátrálásra a gonoszt, hanem egyedül az Úr neve. Tőlünk nem tart az ördög, csak Jézustól.

Jézus úgy válaszol erre az örömteli beszámolóra, hogy látta a sátánt villámként leesni az égből. Az egész eseménysor összefüggésében talán érzékeltetni akarja az Úr, hogy a sátán még nagyobb erővel veti magát a küzdelembe. Ne gondolják, hogy most már diadalmenet lesz az életük. Sátán mindent megtesz a minél nagyobb pusztítás érdekében, mert tudja, hogy ideje kevés. Másrészt a gonosz ellenség tisztában van azzal, hogy Jézus tanítványai képesek szembeszállni vele. Ahol megjelennek, és szívükben viszik Jézust, neki távozni kell. Mert a gonosz nem tudja Jézus jelenlétét elviselni.

Jézus felhatalmazása ma is érvényes, a gonosz minden erején tapodhatunk, azért hagyta itt övéit, hogy küzdjenek a gonosz ellen, és győzelmet arassanak. Az egyház nélkül már a gonosz mindent elborított volna, már totális pusztulás lenne a világban. Így is hatalmas értékvesztés történik, és egyre jobban áthat mindent a bűn, de az egyház jelenléte mégis fékezi tevékenységét.

Azonban ne az legyen a legnagyobb öröm, hogy a lelkek engednek, hanem az, hogy fel van írva a nevünk a mennyben. Ez a legfontosabb, legyen felírva a mennyben a nevünk. És ez a beírás nem a mi cselekedeteinkért történik, hanem kegyelemből. A szolgálat, az eredményesség nem érdem, nem szerzi meg az üdvösséget. Az örök élet kegyelem, Jézus érdeméért. Csakis hit által van üdvösségem, Jézus által, ingyen kegyelemből. Az élet könyvébe csakis Jézus vére jegyzi be a neveket. Be vagyok-e már írva? Aki hisz Jézusban, és elfogadta Őt Megváltójának, annak neve beíródik a mennybe. Nem a földi anyakönyvekből másolják át a neveket, hanem személyes döntés, újjászületés után kerülünk bele. Aki újjászületik, vagyis két születésnapja van, annak a neve belekerült a mennyei anyakönyvbe, az élet könyvébe.

Az Úr Isten az én reménységem

1. Az Úr Isten az én reménységem, Erősségem Mindenféle ínségben; Csak tőle várom Igaz boldogságom: S meg is találom.

2. Benne élek, haláltól nem félek: Jót reménylek, Hogy tőle el nem térek; El nem enyészem A sírban egészen: Mennyben lesz részem.

3. Semmi engem tőle el nem választ, Jól tudván azt, Hogy sok jóval eláraszt; Erősít engem Erőtlenségemben És szükségemben.

4. Azért egész életem fogytáig Csodálom itt Szent kezének munkáit, S intem lelkemet: Áldjad Istenedet, Üdvözítődet.

5. Oltalmazzad, Uram, egyházadat, Szent nyájadat, mely vallja szent Fiadat, Ki bűneinkért Ártatlan bárányként Szenvedett sok kínt.

6. Hogy e földön szent gyülekezeted Dicséretet Zengvén, áldja nevedet, Míg szemtől szemben Magasztalunk mennyben Mind egyetemben.

Isten áldásával.