Az Élet érkezése

I

zráel népe kiváltságban részesült, mert Isten népe lehetett (Jer 11,1-14). Mindez nem elsősorban rajtuk, hanem az Úr kegyelmén múlt. Kiválasztotta őket magának, pedig ők sem voltak jobbak, különbek, mint más nép. Azonban az Úr szerette őket, mert Ábrahám hitének lettek a gyümölcsei. Ábrahám hitt az Úrnak, és Ő nagy néppé tette. De a néppé váláshoz szabadításra volt szükség. Egyiptomban nem volt esélyük a túlélésre, ám az Úr meghallotta kiáltásukat, és kiemelte őket a vaskohóból, majd szövetséget kötött velük. Csodálatos üzenet ez, ha emberileg nincs esélyünk a túlélésre, ha már mindenki lemondott rólunk, és úgy tűnik, nem oldódnak meg dolgaink, kiáltsunk az Úrhoz. A kohóból is ki tud szabadítani. Ha bűneink kohójában szenvedünk, van segítség, mert az Úrtól jön a szabadítás.

Ő azért szabadít meg, hogy innentől kezdve hallgassunk szavára, éljünk igéje szerint. Ez a Rá hallgatás nem kötelező, nem egy kényszerű dolog, hogy úgy sem tehetek mást. Azért kell Rá hallgatnunk, mert a Neki való engedelmességet követi az áldás. Csakis az Úr útján válik áldottá az életünk. Jó, ha mindezt meglátjuk, azért hiányzott eddig az áldás, mert nem hallgattunk Rá. Isten beteljesítette azt, amit ígért. Bevezette őket a tejjel és mézzel folyó földre, és ennek ellenére hűtlenné váltak. Isten mindig teljesíti, amit vállal. Ő soha nem éri be kevesebbel, nem mondja, hogy elég, nem bírom tovább. A nép azonban oda sem figyelt Isten szavára.

Miért nem figyeltek Istenre és nem vették komolyan a szavát? Azért, mert gonosz a szívük. És ez a szív a maga útján akar járni. Talán ott tévedtek, ahol mi is szoktunk, amikor a szívünkre hallgatunk. Sokan mondják, hogy a szívünkre kell hallgatni, azonban ez nem igaz, mert természettől fogva gonosz a szívünk, így becsap és tévútra vezet bennünket. Előbb a szívünknek kell megváltoznia, új szívre van szükségünk, mert amíg ez a szívcsere meg nem történik, nem megy végbe igazi változás. Az új szív fog figyelni az Úr vezetésére. Kérjük ma az új szívet, kérjük, hogy az Úr végezze el ezt a műtétet, és gonosz szívünket formálja új és élő, Neki engedelmeskedő szívvé.

Ha nem térnek meg, Isten veszedelmet hoz rájuk, és majd akkor rádöbbennek, hogy bálványaik képtelenek segíteni. Mindig a nyomorúságban látjuk meg, hogy bálványaink semmit sem érnek. Mindaz, amiben eddig bíztam, amitől életem jobbra fordulását vártam, nem segíthet rajtam, mert csupán saját találmány. Találmányaink helyett az élő Úrhoz kell fordulnunk. Tegyük ezt meg ma, forduljunk Hozzá hittel, és kérjük segítségét, vezetését.

Micsoda időzítés, az asszony pont akkor kíséri ki halott fiát a temetőbe, amikor az Élet szembe jön vele (Lk 7,11-17). Hol van az Isten - kérdezik ilyen esetben sokan. Hol volt, amikor meghalt ez a fiatal? Hát ott volt, kézben tartotta az eseményeket, és úgy időzítette őket, hogy létrejöhessen a találkozás Jézussal. Ha nem hal meg a fiú, valószínűleg az asszony nem találkozik a Megváltóval, hiszen özvegyként el volt foglalva a megélhetés gondjaival.

Csodálatos a mi Urunk, egyenesen ide tart, ide, hozzánk, haldokló vagy már halott életünkbe. Hozza a halál felé az életet, és ha a halott élet Jézussal találkozik, ott élet keletkezik. Nyomorúságainkra, megpróbáltatásainkra is tekintsünk úgy hálás szívvel, hogy általuk jöhet létre a nagy találkozás. Isten felhasználja életünk fájdalmas eseményeit, szívszorító pillanatait is a Vele való áldott találkozásra. Ne adjuk fel a reményt, és ne térjünk ki előle, mert az ilyen találkozásból élet fakad. Amikor az Úr megérkezik Hozzánk, nagy dolgok történnek.

Az asszony nem is tudta, hogy amíg ő a halált kíséri, az Élet jön vele szembe. Az Élet mindig szembe jön velünk, emeljük fel tekintetünket, és lássuk meg Őt. Milyen csodálatosan egyszerű Jézus módszere. Tegnap azt láttuk, hogy egy szót szól, amelyből élet fakad. Bizony, hányszor csak egy szón múlnak a dolgok, azon, hogy kimondjuk-e azt az egy szót, ami reményt ad, megbékéltet. Talán csak annyit kell mondani, hogy szeretlek, megbocsátok, és gyógyulásnak indul a kapcsolat.

Az Úr most ismét egy egyszerű dolgot tesz: megérinti a koporsót. Ebben benne van az elfogadás - így is vállallak, szeretlek, fontos vagy a számomra. Van, amikor egy érintésre, ölelésre, kézfogásra van szükség ahhoz, hogy a másikban reménység keletkezzen, lecsillapodjanak az idegek, és meggyógyuljon a lélek.

Az Úr szól is, azt mondja az asszonynak: Ne sírj! Ne sírj, ne sirasd sem a fiút, sem önmagadat. Ne sírj, ne gondold, hogy szerencsétlen vagy. Mert bizony, gyakran nem is a másikat siratjuk, hanem magunkat. Mi lesz most már így velünk? Kire támaszkodhatunk, ki segít, hogyan lesz így tovább? Most az Úr azt üzeni: ne sirasd magadat, figyelj rám, és lásd meg, hogy számomra nincs lehetetlen. És ha a nyomorúságod által hozzám kerültél közel, akkor boldog, és nem szerencsétlen vagy. Adj hálát azért, hogy találkoztam veled. Mert bizony, ez a találkozás sem az asszonyon múlt, neki esze ágában sem volt Jézus, megvolt a maga baja. Jézus ment vele szembe, Ő akart vele találkozni. Ő most is szembe jön, mert akar veled találkozni.

Jézus szavára a halott ifjú életre kel. Ez adjon számunkra is reménységet. Mi nem tudunk senkit életre kelteni, de vigyük az Úr elé azokat, akik lélekben halottak. Az Ő szavában élet és erő van, aminek még a halott is engedelmeskedik. Gyakran érezzük tehetetlennek magunkat, és úgy gondoljuk, képtelenek vagyunk megtenni, amit az Úr. Azonban Ő nemcsak kér valamit, hanem megadja hozzá az erőt. Amikor szól, a szava elvégzi, hogy a halott tagok megmozduljanak, és élet, cselekvés legyen a mozdulatlanság helyén. Halott életünket, közösségeinket is egyedül az Úr szava keltheti életre.

Új szívet adj

Új szívet adj, Uram, énnekem,

Új szívet adj, én Istenem,

Amely csupán csak Teérted ég,

S Véled jár szüntelen, csak Véled szüntelen.

Nyájas, vidám, szelíd jó szívet,

Mely Jézusom Te lakhelyed,

Hol egyedül a Te hangod szól,

Mely Véled van tele, csak Véled van tele.

Jézus, a Te gyógyító kezed

Megfogta már a szívemet.

S én is tudom bűntelen leszek,

Majd Nálad odafenn, a mennyben odafenn.

Isten áldásával.