Az Úr követei

Ú

jra a fazekashoz megy Jeremiás, egy cserépkorsót kell vennie (Jer 19,1-15). Ezt követően a papok és a nép vénei közül vesz maga mellé néhányat, és velük megy a Ben-Hinnóm völgyébe. Ismét szimbolikus cselekményt kell végrehajtania, olyan dolgot fog tenni, ami beleivódik a nép lényébe, és elkíséri őket még a fogságba is. Nem könnyű ez a feladat sem, hiszen Jeremiást már támadják, mégis az a feladata, hogy a vezetők közül vegyen néhányat maga mellé. Vajon hallgatnak-e rá? Elmennek-e vele? Jeremiás nem törődik azzal, ki hallgat rá, és ki nem, ő megy és teszi, amit rábízott az Úr. Jeremiás engedelmessége példa a mi számunkra is, mindig tegyük, éljük az Úr szavát. Az a bizonyságtétel, ha meg is éljük, amit mond.

Mielőtt a korsót összetöri, az Úr szavát kell hirdetnie. Halljátok meg az Úr szavát, mondja. Továbbra is ez a fő gondolat, meg kell hallani, amit az Úr mond. Csak akkor történik változás, ha meglátják, hogy a prófétai szavai Isten szavai. Gyakran elakadunk mi is ott, hogy csak emberek írását látjuk a Bibliában, és emberek beszédét az igehirdetésben. Akkor rendülünk meg igazán, amikor eljut a szívünkig, hogy régi szövegek által az élő Úr szól hozzánk. Ezért komolyan kell venni, nem lehet félretenni, hanem építeni kell rá, engedelmeskedni kell neki. Az Úr szavában ma is életet formáló erő van. Aki beengedi, szívében megtapasztalja erejét, és az életében nagy változások mennek végbe, az ítélet helyett kegyelmet tapasztal.

Izráel vezetőinek most az ítélet szavait kell hallaniuk: mivel idegen istenek miatt elhagyták az Urat, veszedelemmel kell szembenézniük. Mindig a hűtlenség az alapprobléma. Hátat fordítanak az Úrnak, a bálványok elcsábítják őket. De hogyan lehet az, hogy az élettelen bálványok el tudják az élő Istentől fordítani a szíveket? Ma is a bálványok hatalmaskodnak sokak felett. Az is megdöbbentő, hogy a bálványok kedvéért olyat is megtesznek, amit az Úr nem kér tőlük. Isten soha nem kért gyermekáldozatot, mégis megtették. Amit pedig az Úr kért, azt képtelenek voltak cselekedni, az ellen zúgolódtak. Ma is így van, Isten akarata ellen lázadozunk, keménynek tartjuk, nagy áldozatnak véljük a Neki való engedelmességet, pedig a bálvány sokkal többet kér. A bálványok mindig az életünket, erőnket, családunkat kérik. Isten engedelmességet kér, de nem azért, hogy tönkretegyen, hanem azért, hogy az élet útján vezessen.

Most még mindig lehetőség van az Úrhoz való visszatérésre, azonban összetörik a korsó, és jelzi, hogy ha nem élnek a felkínált lehetőséggel, és nem térnek meg, így törik össze az ország, a főváros, a templom és az életük. Nem apró figyelmeztetés lesz, hanem ítélet. Ahogyan az összetört edényt már nem tudják összerakni, ugyanúgy az országot és a népet sem tudják helyreállítani. Az ítélet eredménye több évtizedes fogság lesz. Nem könnyű ítéletet hirdetni, de mivel nem veszik komolyan a megtérésre hívó szót, a kegyelem felkínálását, meg kell hallani az ítélet szavát. Jeremiás, bármennyire fáj neki, engedelmesen hirdeti az Úr üzenetét.

Hetvenkét tanítványt küld ki az Úr, ők a bővebb tanítványi kör tagjai (Lk 10,1-16). Követként küldi ki őket Jézus, Isten országának a képviselői ők, akik bejelentik a Király érkezését. Az a feladatuk, hogy az embereket felkészítsék a Király érkezésére. Nem váratlanul jelenik meg a településeken, hanem előre bejelenti, hogy menni fog, így tudnak készülni a fogadására. Így már rajtuk múlik, hogy várják-e. Felismerik-e Isten országának megjelenését, és örömmel fogadják-e Királyukat? A Király érkezik, de várom-e és készülök-e jövetelére?

Az első feladatuk a követeknek az imádkozás. Kérjék az Urat, adjon munkásokat, mert a munka sok, a munkás kevés. És ez ma is igaz. Kevés a munkás, kevés az olyan ember, akinek igazán szívügye az evangélium, Isten országa. Amikor kérjük a munkásokat, szabad azt kérni, hogy minket küldjön az Úr. Tulajdonképpen akkor mozdul meg valami, ha úgy állunk az Úr elé, hogy én is lehetek, akit küld. Legyen a szívünkben: kész vagyok az Úr nevében elindulni és vinni Isten országa örömhírét. Jó, ha úgy megyek, hogy előbb az én életem járja át ez a hír, engem tölt el örömmel és reménységgel.

A követek teljesen a Királyra bízzák magukat, nem biztosítanak be előre semmit a maguk számára. Tudják, az Úr gondoskodik róluk, másrészt átélik, hogy sürgős az üzenet. Mást visznek magukkal, mint általában a vándorok: Isten békességét viszik a szívükben, Jézus indulatát a lényükben. Fel kell készülni arra, hogy nem mindenki fogadja megértéssel és szeretettel őket. Ők azonban maradjanak meg a békesség fiainak. Meg kell mindenkinek látni, hogy Isten országa érkezett meg hozzájuk. A tanítványok magatartása jelzi, hogy ez az ország más, mint az a társadalom, amiben élnek, itt mások a törvények.

Viszont az evangélium hirdetése, a Király érkezésének meghirdetése felelősséget hordoz, aki hallja, annak komolyan kell venni, mert számon kéretik rajta. A jajmondások nekünk is szólnak. Komolyan vesszük-e azt a sok igét, amit olvasunk és hallunk? Izráel népe elé a pogány városokat állítja Jézus, ha annyi csodát átéltek volna, mint ők, akkor rég megtértek volna. Mi mennyi csodát, mennyi nagy dolgot átéltünk, mennyi ige megszólított, de megtértünk? Az Úr irányítja életünket? A követek szava az Úr szava, aki őket hallja, az Urat hallja. Bár szívünkig hatolna ez a felismerés. Amikor az igehirdetést hallgatom, az Úr követeit hallgatom, ha elutasítom az igét, az Urat utasítom el. Vegyük komolyan az Úr szavát, vegyük komolyan szolgálatunkat.

Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen

1. Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen Mármár megindulok, hogy rád bízzam magam, De látod, köt s lehúz még régi csüggedésem, Áldd meg ma lelkemet több hittel, ó, Uram.

2. Sok szép ígéretem, ó, hányszor megtagadtam, A nagy fogadkozást, hogy csak tiéd szívem. A bűnös gyengeség bús rabjának maradtam, És törvényed szerint nem éltem semmiben.

3. Ha jót tettél velem, ha áldva látogattál: Én nem dicsértelek s nem hirdettem neved; Nem értettem, mikor szenvedni, sírni hagytál, Hogy ha szeretsz, miért sújt vessződ engemet?

4. Köt még a földi jó, a bűn, a földi örvény, S tehozzád bűnömért, lásd, el nem juthatok. A béklyó súlya nyom, levetném, összetörném, De lelkem gyenge még s jaj, összeroskadok.

5. Más nem tanít meg rá, csak égi bölcsességed, Hogy bölcsen bízzak és szolgáljak úgy neked. Mit érek nélküled? Add, hogy imádva téged, Bús, gyarló bűnös én, hadd légyek gyermeked.

6. Nagy lelked élt, Uram, a prófétás időkben, Az fénylett át a szent s apostol életén; Áldj meg s kegyelmedet reám is töltsd ki bőven, Hogy Jézust nézzem és ővéle győzzek én.

Isten áldásával.