Vigyázzunk lelkünkre

C

sodálatos fohászt olvashatunk, Jeremiás tollából: „Gyógyíts meg, Uram, akkor meggyógyulok, szabadíts meg, akkor megszabadulok” (Jer 17,14-27)! Ez a fohász egyben hitvallás is, mert a nép elfordult ugyan az Úrtól, de a próféta továbbra is Tőle vár segítséget. Megvallja, hogy nem számít, a többiek hogyan gondolkodnak, ő továbbra is Istenben bízik. Megvallja, hogy egyedül az Úr tudja lelki sebeit begyógyítani, Ő képes megszabadítani minden problémából. Bár mi is tudnánk mindig így ragaszkodni Istenhez, hiszen nemcsak Jeremiásnak volt nehéz, hanem bizony, gyakran nekünk is az. Hiszen a mi környezetünkben sem mindenki jár az Úr útján. Mi is mondhatjuk, hogy korunk embere elhagyta az élő víz kútfejét. Mi se igazodjunk másokhoz, hanem kiáltsunk Urunkhoz, kapaszkodjunk azért is az Ő kezébe. Legyen a szívünkben az a bizonyosság, hogy ha az Úrhoz fordulok, meggyógyulok. Nemrég olvastunk a vérfolyásos asszonyról, kövessük mi is a példáját, és mondjuk: ha csak a ruhája szegélyét érintem, meggyógyulok. Tehát biztassuk önmagunkat, mert Jeremiás nem azt mondta, hogy nem érdemes Istenhez fordulni, pedig körülötte sokan ezt mondták, hanem kizárta az idegen hangokat, és azt mondta, ha az Úrhoz fordulok, meggyógyulok. Nem mindegy, mit mondunk magunknak, ezért mindig a hitünket erősítsük, az Ige talajára, az ígéretekre építsünk.

Jó látni, hogy Jeremiás ellenállt a támadásnak, nem tudták elérni, hogy ne kövesse az Urat. Ebből bátorítást nyerhetünk a magunk számára, lehetséges ellenállni a támadásnak, lehet megmaradni ellenséges közegben is az Úr útján. Tulajdonképpen pont ez a bátorság: merek a többségnek nemet mondani, merem a saját utamat járni. Jeremiás mert továbbra is a saját útján járni, ami egyben az Úr útja volt.

Isten újra megbízza a prófétát, üzenetet ad számára, amelyből jó megszívlelnünk a következő felszólítást: Vigyázzatok lelketekre! Ez ma is aktuális figyelmeztetés, lelkünket veszélyek fenyegetik, de ha komolyan vesszük a figyelmeztetést, elkerülhetjük a veszélyeket. Mit mond az Úr? Tartsák meg a szombatot, vagyis a nyugalomnapját ne munkára, hanem feltöltődésre használják. Akkor fenyegeti veszély a lelkünket, ha a nyugalomnapja munkanappá változik. Ez bizony ma erősen fenyeget, de akinek van igénye a lelki feltöltődésre, az nemet mond a vasárnapi munkára, vagy igyekszik bepótolni a nyugalom napját, ha mégis munkába kell menni. Jézus tanítványa tudja, hogy szükség van üzemanyagra. Tankoljunk fel, sőt, minden nap pótoljuk az Úrral való közösségben azt, ami menet közben elfogy. Jeremiás rámutat, hogy szükség van a folyamatos lélekápolásra. A lelkünk egészségéért is nekünk kell tenni. Ahogyan a testünk ápolásáért mindent megteszünk, úgy kell a lelkünkre is odafigyelni, törődni vele.

Ismét imádkozás közben látjuk az Úr Jézust. Most nem egyedül, hanem három tanítvánnyal, az oszlopapostolokkal vonul félre (Lk 9,28-36). Most megmutatja számunkra az Úr, hogy imádkozás közben nagy dolgok történhetnek. Amikor teljes szívünkkel az Úrra hangolódunk, bennünk is elváltozás mehet végbe. Nem a külsőnk, hanem a szívünk változhat meg. Az Úrral való élő közösség mássá teszi a szívünket. Kimossa belőlünk a bűnt, a gyűlöletet, a gonosz gondolatokat, és Isten országának légkörét munkálja ki bennünk.

Jézus számára megerősítik, hogy Jeruzsálemben meg fog halni, ez az Ő útja. Azonban a tanítványok elalszanak. Amikor csodálatos kijelentésben van részük, alszanak. Valóban erőtelen a test, de lehet, hogy azért, mert az ördög mindent megtesz, hogy ilyen fontos pillanatban ne vegyenek részt. Mi is hányszor akkor alszunk, amikor ébernek kellene lenni. A gonosz mindig jelen van, soha nem hagyja ki a ziccert.

Aztán amikor elmennek az Ószövetség képviselői, az apostolok maradnának. Jó nekik itt lenni, jót tudtak aludni. Jól elvoltak a múlttal és önmagukkal. Pedig nekik már Jézusra kell figyelni, ők már egy újnak a részesei, nem lehet nosztalgiázni, nem lehet visszacsúszni a múltba; a jelenben, Isten országában kell élni.

Ezt erősíti meg a felhőből megszólaló hang is. Most már Jézusra kell hallgatni. Már nem a törvény, nem a próféták, hanem Isten Fiának a szava az irányadó. Most már Őreá figyelhetünk, és tegyük is, amit mond. Az egyháznak most már mindenben Jézusra kell hallgatni. Ne engedjük visszacsúszni magunkat az Ószövetségbe, mert ez megkísért minket, hanem mindenkor azt kérdezzük, mit mond az Úr. Mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem? Ezt nem csak a megtéréskor, hanem életünk minden napján meg kell kérdezni.

 'Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!'

1. 'Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!' Így mondom, mert magam rég annak érezem. Hadd járjak utadon, hadd várjam égi jódat Hű szívvel szüntelen, hű szívvel szüntelen.

2. Adj lelkedből erőt, hogy értsem és szeressem Elrendelt utamat s minden parancsodat. Egy vágyat hagyj nekem: hogy halljam és kövessem Szent igazságodat, szent igazságodat.

3. Nincs oly tudós sehol, ki megtanít utadra, A bölcs nem fejti meg törvényedet sosem; Te fejted meg nekünk, te, hű szíveknek Atyja, Kinek szavát lesem, kinek szavát lesem.

4. Te nagy csodáidról bár fennszóval beszélnek És fennen hirdetik felséges rendedet, Ha nem te szólsz, Uram, a szó fülig ha érhet, De szívig nem mehet, de szívig nem mehet.

5. Szólj, szólj, én Istenem! - szól hangodból a jóság, A lelkem megfeszül s a hallásban segít, És szódban meglelem az örökkévalóság Jó édességeit, jó édességeit.

6. Szólj és csitítsd a bút, mert bú és kín gyötörnek, Szólj, hogy legyen szavad ír s gyógyító erő; Szólj, dicsőséged úgy még szebben tündökölhet, És mindörökre nő, és mindörökre nő.

Isten áldásával.