Az Úr kezében elég

A

z ítélet hirdetése után elhangzik a kegyelem szava is, mert az ítéletben mindig jelen van a kegyelem (Jer 16,14-21). Hiszen az Úr nem elítélni, elvetni akar, hanem formálni és örök életre megmenteni. Eljönnek azok a napok, amikor már új megtapasztalásuk lesz a szabadításról, már nem az egyiptomi kivonulást emlegetik, hanem az észak földjéről való megmenekülést. Isten azt akarja, hogy minden nap új tapasztalattal bővüljön az életünk. Ne rekedjünk meg a tegnapi megtapasztalásoknál, hanem éljük át ma is, hogy Ő élő Úr. A szabadulás meghirdetése reménységet nyújt a nép számára, ebbe az ígéretbe kapaszkodhatnak, amikor fogságra viszik őket, majd az ott töltött évek alatt ez az ígéret segít abban, hogy megmaradjon reménységük, és tovább bízzanak az Úrban. Mi is kapunk ígéreteket, ne felejtsük el, hanem idézzük fel őket, rendszeresen, mert az ígéretek megerősítenek.

Azonban az ígéretek beteljesedése előtt keresztül kell menniük a fogság nyomorúságán. Rá kell döbbenniük, hogy ami éri őket, az mind jogos, mert elfordultak az Úrtól. Az Úr elől nem lehet elmenekülni, így jobb, ha őszintén szembenéznek Vele. A megoldás nem a menekülés, hanem az őszinte bűnbánat. A megoldás, ha látom és megvallom vétkeimet, és vállalom az Úr előtt a felelősséget. Ha ez megtörténik, akkor átéljük azt a csodát, hogy megbocsát, mert Ő nem azt akarja, hogy a bűnös elvesszen, hanem, hogy megtérjen és éljen.

A próféta leborul az Úr előtt, mert felismerte, hogy Ő menedék a nyomorúság idején. Az egyetlen jó menekülés, ha Őhozzá megyünk. Ő a menedék, vagyis az Úr nyújt számunkra biztonságos védelmet. Keressük menedékét nyomorúságaink idején, jöjjünk Hozzá, amikor nem értjük, mi miért történik. Ne pótcselekvést keressünk, hanem hívjuk Őt segítségül, a Vele való kapcsolatban találhatunk békességre. Az Ő közelségében értjük és találjuk meg magunkat. Amíg belülről nem rendeződünk, addig külső dolgaink, kapcsolataink sem rendeződnek. Ez az első: belülről rendeződni, az Úr Jézus lénye által letisztulni és felszabadulni egy új életre. Sok feszültséget hordozunk magunkban, azonban mindezt le lehet tenni, fel lehet alóluk szabadulni a kereszt tövében. Éljünk ezzel a lehetőséggel. Éljünk az Úr kínálta lelkigondozói alkalommal, mert hiába keressük máshol a békességet, a megoldást, nem találjuk meg. Senki nem segíthet, csak egyedül az Úr.

Hatalmas tapasztalattal a hátuk mögött vonulnak félre a tanítványok Jézussal (Lk 9,12-17). Olyan csodák történtek általuk, amiket el sem tudtak képzelni korábban. Gyógyítások mentek végbe, ördögöket űztek ki, tehát tönkrement, rabbá vált emberek szolgálatuk által helyreálltak, új esélyt kaptak. Ennek a tapasztalatnak az öröme tölti be szívüket, azonban most mintha ingadozna a hitük, nem látják, mit kell tenniük, nem látják, mi a megoldás. Elveszítették kreativitásukat. Miért? Talán úgy voltak vele, hogy ha Jézussal vannak, már nem az Ő feladatuk gondoskodni az emberekről. Sőt, nem is akartak róluk gondoskodni, úgy vélték, ennyi elég volt, most nekik is jár egy kis pihenő. Oldják meg maguk a problémáikat.

Hányszor mi is úgy vagyunk, elég, ez már nem rám tartozik, oldja meg maga a másik. Most én akarok az Úrral lenni. Bizony, Őt is ki akarjuk sajátítani magunknak. Minket is megkísért, hogy mi akarjuk megmondani Jézusnak, mit tegyen, pont úgy, ahogyan a tanítványok tették. Odamegyünk Hozzá és kérjük, adja meg vagy intézze el azt, amit nekünk kell elrendezni. A tanítványok is megtudják, hogy most nekik kell cselekedni. Ezt a helyzetet nekik kell megoldani. Amikor Jézus azt mondja, ti adjatok nekik enni, akkor ezt lehetővé is teszi a számukra, tudja, hogy képesek rá. Tulajdonképpen a hitüket vizsgálja meg. Ha a betegeket képesek voltak meggyógyítani, vajon a kenyérkérdéssel képesek-e megbirkózni? Van-e most is hitük?

A tizenkettő úgy látja, nincs elegendő ennivalójuk, szerintük képtelenség ennyi embert azon a helyen ellátni. Jézus mindig abból indul ki, ami van: ha van egy kevés, az elég. Mi mindig többet akarunk, számunkra az üzlet a megoldás. Elmegyünk, veszünk, Jézus pedig a meglévőt veszi kézbe, azt hasznosítja.

Hogyan cselekszik? Kézbe veszi, ami van, feltekint az égre, és megáldja. Tehát a jézusi matematika így működik: vedd kézbe a keveset, azt, amid van, majd tekints fel az égre. Vagyis adjunk hálát az Úrnak, azért, ami van. Akkor lesz elég a kevés, ha hálásak vagyunk érte, ha Jézus kezébe tesszük. Igen, ha lehetőségeinket hálás szívvel az Úr kezébe tesszük, nagy dolgokra lehetünk képesek. A kevés az Úr kezében sokak számára elég lesz és áldássá válik. Mindig abból induljunk ki, ami van, abból a kevésből, amivel rendelkezünk, az az indulási alap. Ha így teszünk és Rábízzuk, elég lesz a kevés.

Azt is látni kell, hogy a kevés nem a tanítványok számára szaporodott meg, hanem azért, hogy továbbadják. Így adjuk mi is tovább mindazt, amit kaptunk az Úrtól. Csodálatos, hogy nem csak ettek egy falatot, hanem jóllaktak - az Úr jól tartja övéit, sőt, még marad is. Ő a bőség Ura, de a maradékot sem lehet otthagyni, fel kell szedni, mert a mai bőség lesz a holnapi elég. Holnap nem lesz új csoda, hanem a mai kosarakból kell majd táplálkozni. Az Úr számára a maradék is fontos. Megjegyzendő még az a gondolat, hogy az Úr rendet hagy maga után, amikor levonul a terepről, mert Ő a rend Istene. Jó, ha mi is odafigyelünk, hogy mindig rendet hagyjunk magunk után.

Bízom benned, Uram Jézus

Bízom benned, Uram Jézus,

Benned bízom egyedül

Kit kegyelmed árja hordoz,

Az bizton üdvözül.

Bízom benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága hű Megváltó,

Én bízom benned, Uram Jézus,

Igéd bíztat reá.

Mint a pásztor gyenge bárányt,

Úgy vezet folyvást kezed,

S annak, aki rád tekint csak,

elesni nem lehet.

Bízom benned, Uram Jézus...

Gondot is viselsz Te rólam,

Hordod minden terhemet:

Hogyne bízna szívem abban,

Ki engem úgy szeret!

Bízom benned, Uram Jézus.....

Bízom benned, Uram Jézus

Add, hogy mindig így legyen:

Bízzam benned, bármi érjen

És bízzam szüntelen.

Bízom benned, Uram Jézus,

Isten áldásával.