Ne tekints hátra!

A

z Úr más népekhez irányítja Izráel fiait, járjanak utána, hogy ők elhagyják-e csak úgy isteneiket (Jer 18,13-23). Nézzék meg a természetet is, figyeljenek, szemlélődjenek, és lássák meg, hogy minden a maga megszokott medrében megy, mióta Isten azt kialakította. Csak az ember az, aki hátat fordít Teremtőjének, és letér a Szabadító által kijelölt útról. Ebben a világban minden harmonikusan működik, egyedül az ember lépett ki ebből, és törte meg, illetve most már sok mindenre hatással van a munkálkodásunk, az engedetlenségünk.

Az ige azt mondja, elcsábították őket útjukról, az ősi nyomokról. Arról az útról, amin őseik jártak, letértek, mert a szomszéd népek útja kívánatosabbnak, könnyebbnek tűnt. Otthagyták a jól kitaposott és bevált ösvényt az ismeretlen útért, és nem vizsgálták meg, vajon hova visz az út. Mert nemcsak az út minősége a lényeges, hanem az iránya is. Sőt, elsősorban az a lényeg, hová vezet az út? Az Úr Jézus is úgy festi le a kárhozatra vezető utat, mint amely jó minőségű, széles, tehát könnyen járható, és amely nagy forgalommal rendelkezik. Az életre vezető út pedig keskeny, alig mennek rajta, majdnem elhagyatott, ezért nem annyira vonzó, de a cél a fontos: ez az út az életre vezet.

Ne engedjük, hogy megtévesszen a világ, ne csupán az út szélességét, minőségét nézzük, hanem legyen elsődleges szempont a végcél. Aszerint válasszuk meg az utat, hogy hová fog elvinni bennünket. Mielőtt rálépünk, vizsgáljuk meg, hogyan alakul az életünk, ha abba az irányba megyünk.

Az Úr Jeremiás által figyelmezteti a népet, rámutat, hogy rossz irányba tartanak, meg kellene fordulni, mert ha tovább mennek ezen az úton, veszedelem, pusztulás vár rájuk. Ők azonban nem figyelnek a próféta szavára, inkább nekitámadnak, ellene fordulnak és eltávolítják. Úgy gondolják, ha Jeremiás nem károg, akkor minden rendben lesz. Csak a vészmadártól kell megszabadulni, akinek semmi sem tetszik, pedig ő is megláthatná, hogy minden a legnagyobb rendben, de neki semmi sem megfelelő, mindent kritizál.

Sokszor így vagyunk mi is, nem az igének vagy az igei tanácsot adónak adunk igazat, hanem megsértődünk rá. Inkább eltávolítjuk a közelünkből, félretesszük a Bibliát, nem megyünk templomba, ahelyett, hogy magunkba néznénk, és megváltoztatnánk az életünket. Izráel is inkább keménykedett Jeremiással, mintsem megváltoztatta volna az életét. Könnyebb őt támadni, mindenért okolni, mint őszintén magukba nézni és bűnbánattal az Úrhoz kiáltani. Inkább makacsul nem hallgatnak rá, mert a gonosz elvakította őket. Nem engedi a sátán, hogy meglássák, Jeremiásnak van igaza, és akkor járnak jól, ha őrá hallgatnak. Ne engedjünk a kísértőnek, hanem vegyük nagyon komolyan az ige szavát. Higgyük el, hogy akkor járunk jól, ha visszatérünk a Biblia által lefektetett úthoz, mert az életre visz. Ma is minden kérdésben, minden döntésünkben keressük az Úr akaratát, figyeljünk az igére, amely lámpásként világít előttünk.

Az Úr Jézus a hegyről, a csodálatos kijelentés helyéről elindul a kereszt felé (Lk 9,51-62). A hegyen töltődött fel és erősödött meg az Atya akaratában. A hegyről a kereszt felé visz az út. A rendkívüli áldások azért vannak, hogy felkészítsenek az út nehezebb részére, a szenvedések elhordozására. A Jeruzsálembe tartó Jézust nem fogadják be a samaritánusok. Neki is szembe kellett nézni az elutasítással, Őt sem szerette mindenki, és nem is viszonyult mindenki barátsággal hozzá.

Mennyire más Jézus és a tanítványok reakciója. A tizenkettő képtelen elfogadni az elutasítást, mindjárt haragra lobbannak, ellenségképet gyártanak, és el akarják pusztítani a falut. Jézus mellett nem látják, hogy az Úr útja nem az erőszak, a pusztítás, hanem a szelídség és a megbocsátás, az életmentés. Jézus nem elveszíteni akarja az ember életét, annak az életét sem, aki nem érti meg vagy nem fogadja be. Most láthatjuk, hogy még az ellenséges indulatúakat is szereti és menti. Milyen lélek, ilyen indulat van bennünk? A mentés vagy a pusztítás indulata? Jézus a mentésre hív, és ha ehhez a távozás szükséges, akkor elmegy máshová. Figyeljünk Jézusra, lássuk meg, mennyire más Ő, és engedjük, hogy az Ő lénye vezessen minket is.

Vannak, akik követni akarják Jézust, ám Ő felhívja a figyelmüket, hogy az Ő követése áldozattal jár. Az kövesse, aki mindent maga mögött képes hagyni Őérte, és kész vállalni a hajléktalanságot és a keresztet is. Meglátjuk, mennyire szenved az Úr: a világ Királya, a mindenség Teremtője nem kap helyet a saját világában. Nincs fejét hová lehajtania. Adjunk hálát, ha van hol töltenünk az éjszakát, ne legyen ez magától értetődő. Ha pedig hajlék nélkül vagyunk, forduljunk Jézushoz, bízzuk Rá az életünket, mert tudja, mit jelent hajléktalannak lenni. Ezért tud segíteni, van hatalma megváltoztatni az életünket.

Meg kell tanulnunk azt is, hogy Jézus követése elé semmit nem lehet helyezni. Ha Ő szól, ha hív, nincs előbb. Ha egyszer kimondtuk, hogy követjük, ne tekintgessünk vissza, bízzunk Benne teljes szívvel. Ne kövessük Izráel magatartását, amikor a pusztában Egyiptomra tekintettek vissza. Nem bíztak az Úrban, nem hitték, hogy a pusztában is jó kezekben vannak. A nyomorúság mutatja meg hitünk mélységét és valódiságát. Rá figyelek-e továbbra is, vagy hátrafelé tekintgetek? Aki hátratekint, nem alkalmas - mondja az Úr -, nem, mert az nem tud előre haladni. Aki hátranéz, elesik és lemarad. Ha rátettem a kezem az eke szarvára, csak előre, Jézusra, a célra nézzek. Ne figyeljünk másokra, csak Őreá.

Ó, HOVA VISZ AZ ÚT?

1. 

Ó, hova visz az út?

Nagy rohanásban élek,

Már nem is látlak Téged,

Ó, hova visz az út?

2. 

Mert körülvesz a bűn,

A kezeimben vétek,

Már magamtól is félek,

Mert körülvesz a bűn.

3. 

Jaj, láss meg, égi Szent,

És halld meg sikoltásom,

Hogy arcodat meglássam,

Jaj, láss meg, égi Szent!

4. 

Szót hallok, tiszta szót:

„A földre jöttem érted,

És megtisztítlak téged.”

Szót hallok, tiszta szót.

5. 

Ím, így szeret az Úr,

Hát zendülj, szívem, ajkam,

Hisz megkönyörült rajtam,

Ím, így szeret az Úr.

Isten áldásával.