I
|
sten szól, újra és újra, mindent
megtesz értünk, de vajon meghalljuk-e (Ez 14,12-23)? Mert nem Isten
készülékében van a hiba, hanem a miénkben. Mennyi mindent meghallunk, csak épp Isten szavát nem. Most fordítsuk
Felé szívünket, keressük Őt, akarjuk meghallani, amit mond, és akkor a zaj sem
fog befolyásolni. Ha igazán vágyom az Úrra, a körülmények sem akadályozhatnak
meg a Vele való találkozásban. Gyakorolhatjuk ebben magunkat. Az ének így
mondja: a lelkem megfeszül, és a hallásban segít. Azt jelenti ez, hogy tudatosan az
Úrra hangolom magam, akarom Őt hallani, és minden egyebet háttérbe szorítok.
Annyi mindennel foglalkozunk, és így nem marad időnk és erőnk az Úrra.
Izráel
életében is az a probléma, hogy nem akarják az Urat meghallani, mert nem elég
hallgatni, meg is kell hallani. A meghallás azt jelenti, változik az életem.
Mivel állandó kapcsolatban vagyok Istennel, mindennap olvasom az igét, a
változás is folyamatos. Amit megmutat az
Úr, azt cselekszem. Mindez magával hozza azoknak a területeknek a változását,
ahol az Úr hiányt mutat. A gazdag ifjú
problémája az volt, hogy úgy gondolta, ő teljesen rendben van. De az Úr
megmutatta, hogy van egy terület, ahol nincs rendben. Az anyagiakhoz való viszonya
nem jó. Nem tud tőle megválni. Az Úr megmutatja,
mihez ragaszkodom jobban Őnála. És amit
megmutat, azt engedjem el. Egy igazi, élő kapcsolatban mindennél jobban
ragaszkodom a másikhoz. Mindennél többet ér és jelent a számomra. Pál apostol
is így élte meg, és erről bizonyságot is tett: „Ellenben azt, ami nekem nyereség
volt, kárnak ítéltem Krisztusért. Sőt, most is kárnak ítélek mindent Krisztus
Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam
és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem” (Fil 3,7-8). Az apostol
számára Jézus Krisztus a legdrágább kincs, Érte, a Vele való élő kapcsolatért
mindent veszni hagy. Semmi nem fontosabb Jézusnál a számára. Az a kérdés, hogy számomra mindennél többet jelent-e az Úr? Vágyakozom-e mindig Vele lenni? Pál bármerre járt a világban, lehetett
hányódó hajón, vagy kalodába zárva, mindig Jézussal volt. Ez a legfontosabb ma
is, mindig Vele lenni, és engedni, hogy Ő formáljon, vezessen. És, természetesen, a mi részünk az engedelmesség.
Igénk
rámutat: nem elég szavakban megvallani a hitünket; Isten életváltozást, akarata
cselekvését, a bűntől való elfordulást várja. Ezt nem tette meg Izráel népe.
Megtartották ugyan az istentiszteletet, de már a bálványokat is követték. Ebben
benne van: inkább azt tették, amit a bálványkultuszban láttak, amit a világtól
eltanultak. Vallásukat még megtartották,
de nem élték az igét. Önmaguk, jólétük, vágyaik megélése volt a fontos, és nem
az Úr, a Róla való bizonyságtétel. Izráelt arra hívta el Isten, hogy életével
bizonyságtétel, világosság legyen a pogányok számára. Azonban ők nem akartak
világítani, másképp élni. Ugyanúgy akarták életüket igazgatni, mint a többi
nép. Ők nem különbözni, hanem hasonlítani akartak. Akarok-e világosság
lenni? Örömöt jelent-e nekem Isten
akarata szerint élni? Talán lehetetlennek tartjuk, de nem kell csüggedni, mert
ha Krisztus bennem él, Általa lehetséges. Ha én próbálkozom, nem sikerül, de ha
hagyom Őt uralkodni és élni bennem, akkor lehetséges.
A bálványimádó, engedetlen, hűtlen népet az Úr
megítéli. Ennek eszközei a fegyver, éhínség, különféle betegségek. Általuk
szólítja meg őket az Úr. Rá kell döbbenniük, hogy rossz úton járnak, mert a
bálványok nem óvják meg ezektől őket. Egyedül az Úr képes távol tartani a bajt,
és megszabadítani belőle. Ma is sokan a bálványoktól várják életük jobbra
fordulását, azonban Isten megengedi, hogy szembesüljünk tehetetlenségükkel,
mert amikor erre rádöbbenünk, akkor végre Hozzá fordulunk. Az Úr azt akarja,
hogy végre hívjuk Őt segítségül, és bízzuk teljesen Rá magunkat.
Most bukkan
fel Arimátiai József, eddig nem igazán hallottunk róla, és nem is láttuk őt a
Jézus-történet során (Jn 19,38-42). Kiderül, hogy ő is Jézus tanítványa.
Csendesen élte meg a hitét. Nem verte nagydobra, nem csinált magának reklámot,
és nem is provokálta Jézus ellenfeleit. A legfontosabb pillanatban azonban előáll. Amikor a tanítványok közül nincs senki, nem merik vállalni a Mestert, ő
előáll. Nem fél, nem szégyelli megvallani az Úrhoz való tartozását.
Megtanulhatjuk
tőle, hogy nem az állandó nyüzsgés a lényeg, hanem az, hogy legyek mindig a helyemen,
ismerjem fel az alkalmas időt. Azt az időt kell meglátnom, amikor nekem kell
cselekednem. József nem vár másra. Nem mondja, hogy ez nem az én dolgom. Nem
foglalkozik a kockázattal sem. Neki volna mit veszíteni, de Jézus mindennél
többet ér. Ez az ő feladata, és
vállalja. Mondhatná: rangon aluli, meg veszélyes is egy a hatalom által
kivégzett tanítót levenni a keresztről és eltemetni. Ő akkor vállalja Jézust,
amikor az nem jár népszerűséggel. Én mikor vállalom Őt? Mikor vagyok Jézus
mellett, amikor az népszerű, amikor ezt támogatják, vagy akkor is, amikor
sokan elpártolnak Tőle?
Vállalja
József a veszélyes feladatot, nem azt nézi, mivel fog ez járni, hanem tudja, ezt
neki kell megtennie. Bemegy Pilátushoz, és elkéri Jézus testét. Isten azonban
előtte jár, Pilátus megengedi, hogy levegye a testet. Amikor engedelmesen
végezzük a ránk bízott feladatot, az Úr előttünk jár.
Nikodémus is
megjelenik, lám, még társat, segítőt is kap József. Nem egyedül kell azt a
feladatot elvégezni. Ilyen Urunk van, a kellő időben megadja a segítséget is.
Nem kell aggódni, hogyan oldom meg egyedül, ő megkészíti az utat.
Nikodémus
életében a folyamatos növekedést láthatjuk. Először csak éjjel mer Jézushoz
menni. Ne lássa senki a Mesterrel való találkozást, most pedig úgy megerősödött
a hite, hogy nem számít, ki látja. Már nem bújik, hanem nyíltan vállalja. A hit
mindig növekszik. Amire tegnap még nem voltam képes, azt ma már megteszem. Erőt
kapok hozzá, és egyre jobban szeretem Uramat. Minél jobban megismerem, annál
többre vagyok képes Érte. Tetteink
mutatják meg, mennyire ismerjük és szeretjük Őt. Mert aki előtt felragyog az Úr
kereszten való áldozata, annak a szívét betölti a hála, és ott van benne: én is
megteszek mindent Érte. Eljutottam-e már
ide? Kész vagyok-e mindent megtenni az Úr Jézusért?
Eldőlt a
szívemben
1. Eldőlt a
szívemben, hogy követem Jézust,
Eldőlt a
szívemben, hogy követem Jézust,
Eldőlt a
szívemben, hogy követem Jézust,
Nincs
visszaút, nincs visszaút!
2. Ha nincs
is társam itt, én követem mégis őt,
Ha nincs is
társam itt, én követem Jézust,
Ha nincs is
társam itt, én követem mégis őt,
Nincs
visszaút, nincs visszaút!
3. Mögöttem a
világ, előttem a kereszt,
Mögöttem a
világ, előttem Jézus,
Mögöttem a
világ, előttem a kereszt,
Nincs
visszaút, nincs visszaút!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése