Kinek akarok tetszeni?

M

ár reggel tele vagyunk tervekkel, és mire elindulunk, félünk a sok feladattól, váratlan dolgoktól (Ez 21,1-12). Gyakran előre lemerítjük magunkat, mert csak a feladatokra, az elintézendő dolgokra koncentrálunk. Azt gondoljuk, a munka a nap fő célja, azért élünk, hogy dolgozzunk. Pedig az ige másról tesz bizonyságot. Pont fordítva van, azért dolgozunk, hogy éljünk. Így azután nem a munka a középpont, az élet értelme. A mai napunk célja, hogy hallgassuk meg az Úr igéjét. Hallgassuk meg, és halljuk meg, amit nekünk mond az Úr. Ő már reggel szól, ezért legyen Ő az első. Törekedjünk mindig arra, hogy mielőtt bármibe belefognánk, szenteljünk időt Istenre. Kezdjük Vele a napunkat. Ha így cselekszünk, már nem rajtunk lesz a hangsúly, nem mi kerülünk a középpontba, hanem Isten és az Ő országa. 

Hallgasd meg, amit az Úr mond! Állj meg, és figyeld csendes szívvel, mit is mond. Van, amikor olyat mond, amit nem akarunk meghallani. Pedig az visz előre, akkor tapasztalunk áldást, ha meghalljuk azt is, ami nincs ínyünkre. Jeruzsálem népe sem akarta meghallani az üzenetet. Miért? Mert Isten azt mondta, hogy nekik kell megváltozni és változtatni az életvitelükön. Nem akartak változni, sem változtatni. Nem akarták másképp csinálni dolgaikat. Ők azt akarták, hogy mások változzanak. Az ellenség gondolja meg magát, forduljon vissza, vagy Isten tartóztassa fel őket, védje meg a várost. Mi sem akarjuk meghallani, amikor meg kellene valamit változtatni. Ragaszkodunk a magunk elképzeléseihez. Péter élete pont azon fordult meg, hogy Jézus szavára kész volt megváltoztatni szándékát. Előbb hallani sem akart arról, hogy ismét kivessék a hálókat fogásra, de amikor egy kicsit várt, és Jézusra tekintve végiggondolta, megtette, amit kért az Úr. Tehát változtatott. És ezzel az apró változtatással egy életre szóló változást indított el.

Ezékiel Istenhez fordult, mert tudta, hogy a nép kifogást keres. Nem akarja hallani, amit az Úr mond, és nem akar engedelmeskedni. Azt mondják, nem értettük a prófétát, példázatokban beszélt. Kifogásokat nagyon tudunk gyártani. Könnyű azt mondani, hogy nem értjük a Bibliát, az igehirdetést. De tegyük fel a kérdést: Valóban akarjuk érteni? Úgy veszem kézbe, hogy meg akarom érteni mindazt, amit most olvasok? Úgy hallgatom az igehirdetést, hogy várom, mit is mond nekem az Úr?  Mert az ige érthető. Az írott formája, a Biblia is. A mai emberek többsége sokkal nehezebb olvasmányokkal is megbirkózik. A hírforrások, a reklámok gyakran idegen kifejezésekkel vannak teletömve, mégsem okoz problémát a megértésük. Az árukon lévő idegen nyelvű tájékoztatóból is ki tudjuk szűrni a számunkra fontos információt.

Ha az igére is szánunk időt, és alázattal fordulunk hozzá, segítségül hívjuk a Szentlélek Istent, akkor, amire szükségünk van, azt meg fogjuk érteni. Az Úr megnyitja az igét a szomjas szívűek előtt, feltárja benne Lényét, elmondja, kicsoda Ő, és beszél rólunk, arról, hogy mennyire szeret. De elmondja azt is, mi a probléma, miért nem találjuk életünk értelmét, célját, miért van jelen körülöttünk és bennünk a bűn, miért van ennyi szenvedés, nyomorúság. Ha figyelmesen olvasunk, megtaláljuk a megoldást. Mert Isten nem csak a diagnózist állítja fel, hanem megadja az orvosságot is. Jézus, a kereszten elvégzett áldozata az igazi és egyetlen orvosság a bűnre. Az Úr Jézus kész meggyógyítani. Azonban ehhez a művelethez az is szükséges, hogy akarjak meggyógyulni, és lássam, hogy gyógyíthatatlan beteg vagyok. Ismerjem fel: az öngyógyítás kizárt, de ami nekem lehetetlen, az az Úr számára lehetséges.

Pál apostol jó kérdést vet fel, és ő erre őszintén válaszol (Gal 1,10-24). Kinek akarok tetszeni, vagyis megfelelni? Isten gyermekeként mi mozgat: az embereknek való megfelelés? Azt figyelem, mi a véleményük rólam, és ahhoz akarok igazodni? Pál kimondja, ha így tenne, akkor nem volna Krisztus szolgája. Mivel ő mindig az Úr Jézusnak akar megfelelni, nem fél az emberek véleményétől, nem a népszerűséget hajkurássza, hanem Isten igazságát képviseli. És ezt az igazságot meg is mondja, akkor is, ha fájdalmas, ha elfordulnak tőle. Azonban Pálnál az igazság sem öncélú, hanem midig a gyülekezet javát szolgálja általa. A kemény beszéd is értük történik. Mint ahogy a sebészi beavatkozás is a beteg gyógyulása érdekében megy végbe.

Ismét elmondja Pál, hogy nem emberektől kapta az evangéliumot. Nem járt evangéliumi iskolába, sem keresztyén teológiát nem végzett. Hitre jutása és elhívása az Úr munkája és ajándéka. A feltámadott Jézus találkozott vele. 

Pál őszintén beszél az Úr életében elvégzett munkájáról. Néha azt látni, hogy nem szeretjük elmondani, kik voltunk hitre jutásunk előtt, nem szívesen beszélünk arról, amit az Úr elvégzett bennünk. Pedig pont az teszi a hitvallásunkat hitelessé, amikor mind a szavaink, mind az életünk az Úrra mutat. Pál vállalja azt az önmagát is, aki üldözte Jézust és a tanítványokat. Nem foglalkozik a reakciókkal, hát egy ilyen gyilkos beszél most nekünk. Véres kézzel és múlttal szeretethimnuszt ír? De pont ez a lényeg: a féktelen pusztítás a múlté. És ott kezdődik a tanítványság, amikor van egy múlt, egy lezárt, eltörölt életem. Amiről már úgy tudok beszélni, csak volt, mert Jézus vére eltörölte, és most már, aki beszél, az egy új ember. Ez már nem ugyanaz, aki volt korábban. És Pál ezt nemcsak mondta, hanem észrevették az emberek, hogy itt valóban egy egészen más életről van szó. És ezt a mást a névhasználat nagyszerűen megmutatja. Eddig Saul volt, most Paul, Pál, és ezzel jelzi az apostol, hogy Saul rabbi élete véget ért, és ott a damaszkuszi úton megszületett Pál. Ez a Pál már Jézusnak engedelmeskedik.

Mindez Isten munkája volt Pál életében. Nem maga változtattatta meg életvitelét, gondolkodását, hanem az Úr formálta új emberré. Olyan életet kapott, amiért dicsőítették Istent az emberek. Amíg a maga útját járta, törtetett előre a ranglétrán, kereste a hatalmat, nem dicsérték Isten nevét érte a keresztyének, hanem féltek tőle. Onnantól kezdve azonban Pálért sokan hálát adnak a mai napig, hiszen írásai által rengeteg ember ismeri meg a Megváltót, tér meg és jut üdvösségre. A mi életünk is lehet Jézus által olyan, amiért hálásak lesznek az emberek. 

Hadd menjek, Istenem, mindig feléd

Hadd menjek, Istenem, mindig feléd,

Fájdalmak útjain mindig feléd.

Ó, sok keresztje van, de ez az én utam,

Mert hozzád visz, Uram, mindig feléd.

Ha este száll reám s csöndes helyen

Álomra hajtanám fáradt fejem:

Nem lesz hol nyughatom, kő lesz a vánkosom,

De álomszárnyakon szállok feléd.

Szívemtől trónodig – mily szent csoda –

Mennyei grádicsok fényes sora,

A szent angyalsereg mind nékem integet;

Ó, Uram, hadd megyek én is feléd!

Álomlátás után hajnal ha kél,

Kínos kővánkosom megáldom én.

Templommá szentelem, hogy fájdalmas szívem,

Uram, hozzád vigyem, mindig feléd!

Csillagvilágokat elhagyva már,

Elfáradt lelkem is hazatalál.

Hozzád ha eljutok, lábadhoz roskadok:

Ottan megnyugodhatok örökre én!

Isten áldásával.