Megmaradni a szabadságban

A

 gőg jelent meg Tírusz életében, többnek gondolta magát mindenkinél, Isten népénél, és magánál Istennél is. Azonban eljön számára az összeomlás napja (Ez 27,1-37). A gőg megkísérti a mai embert is, úgy gondolja, tudása által olyan magaslatokra jutott, hogy nincs hozzá fogható. Istent játszik, pedig nem az. Az ember teremtmény, és bárminek gondolja is magát, az is marad. Mennyire a szívünkbe tud lopózni a gőg, különbnek tartjuk magunkat másoknál, mert látszatban különbözünk. Mivel nem követjük el ugyanazokat a bűnöket, mint a másik, úgy véljük, jobbak is vagyunk. Olyan könnyen becsapódunk, ha másokhoz mérjük magunkat. Ezért soha ne ember legyen a mércénk, hanem Isten igéje. Azért adta az Úr, hogy belenézve szembesüljünk magunkkal. Az ige nem csap be, nem hízeleg, nem mondja a rothadást látva, hogy minden rendben van. Azt sem súgja a fülünkbe, amikor haldoklunk, hogy ne félj, holnapra meggyógyulsz, és nemsokára szeretteiddel leszel. Mi vagyunk azok, akik mellébeszélünk, becsapjuk magunkat, és megtévesztünk másokat is. Pedig ez nem segít, azonban ha igét olvasunk, a valóságot kapjuk, de szembe merünk-e nézni vele?

Mi a valóság?  Bármilyen szép is legyen a külső, legyünk akár sikeresek, a szívünkkel van baj. A Biblia azt mondja, csalárdabb a szív mindennél. Nincsen igaz ember egy sem, nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent (Rm 3,10-11). Ez a valóság, a mélyben, lényünk mélyén van a baj, ott a rothadás, és nem segít az sem, ha kicseréljük a kosarat. A romlás marad, és annyit érünk el, hogy megfertőzzük a mellettünk lévőket is. Egyedül az Úr Jézus Krisztus képes segíteni. Ő nem a kosarat cseréli ki, nem csak a tünetet szünteti meg, hanem a problémát oldja meg. Új szívet ajándékoz annak, aki felismeri, hogy szívcserére van szüksége.

Az új szív már nem gőgös, mert nincs mire felvágnia, mert ez az új szív Isten ajándéka. Nem mi szerezzük meg, nem mi érjük el, hogy tiszták legyünk, hanem az Úr Jézus munkája ez. Az új szívet kapott ember hálával borul le az Úr előtt, megköszöni a bűnbocsánatot, és Őt akarja szolgálni, egyedül Őt. Aki nem ismeri ezt fel, és nem fordul az Úrhoz, az tovább halad az önteltség útján, ami pusztuláshoz vezet.

Eddig jól futottatok, írja Pál a galatáknak (Gal 5,7-15). Tehát jól indultak, mert kegyelemre építettek, és ezen az úton haladtak is egy darabig. Most azonban megtorpantak, elveszítették a biztos irányt. Eddig - de nem elég csak egy darabig jó irányba haladni, hanem célba is kell érni. Az nem segít, ha a fél távot jól tesszük meg, de utána rosszfelé kanyarodunk, és nem oda jutunk, ahová szerettünk volna eljutni. Hol tartok? Most is jó az irány? Még ma is csak a kegyelemre építek? Vagy már letértem a keskeny útról, és már másra építek, nem a kegyelemre? A galaták a törvényt akarták a hitük mellé ragasztani, vagy jobban mondva, a törvény megtartását akarták a kereszt mellé tenni. Azonban egyedül Krisztus elég, nincs szükség másra, és nem is segít más, csak egyedül az Úr Jézus. Már a neve is azt jelenti, Szabadító, és azért jött, hogy megszabadítson a bűn hatalmából, szenvedélyeink bilincseitől. A törvény átkától. Átokká lett értünk a kereszten, és ezáltal ad szabadságot nekünk. Mivel akarjuk kiegészíteni Krisztus áldozatát? Mit akarunk odatenni a kereszt mellé? Mi az, amire rámutatunk, ezt tettem, és ezért jár nekem a mennyek országába a bebocsátás? Jó lenne felébredni, mert egyedül Jézusért nyer bebocsátást a bűnös. Itt nincsenek érdemek, nem lehet megszolgálni, csak elfogadni lehet ajándékba.

Az Úr Jézus ma is hív minket magához, Ő nem azt mondja, hogy menj és tedd, hanem: jöjj és kövess engem. Az Ő követésére hív, azt kéri, hogy hagyjuk magunk mögött a jólétet, az érdemeket, és a bűneinket is. Mert nemcsak a bűneink, hanem a kiválóságaink is elválasztanak Istentől, azonban ezt is le lehet tenni. Sőt, le is kell tenni, mert amíg úgy gondoljuk, hogy mi kiválóak vagyunk, vagyis jobban értünk az adott dologhoz, mint Jézus, addig nem lehetünk Isten gyermekei. Miért? Mert, aki úgy gondolja, hogy akár a munkájában, akár a családi élet kérdéseiben jobb, mint Jézus, annak nincs szüksége segítségre. Péter is előbb úgy gondolta, hogy ő jobban ért a halászathoz, mint Jézus, hiszen Ő ács, ezért addig nem is tapasztalta meg a nagy halfogást. Mindez csak azután következett, amikor kimondta: a Te szavadra mégis kivetem a hálót. Itt már kezdi hinni, Jézus jobban ért a dolgokhoz, és ha hallgat a tanácsára, akkor fog majd halat. Amíg nem figyelt Jézusra, eredménytelen volt. Kudarcaink is azért történnek, hogy Jézushoz menjünk, Őt kérjük, könyörüljön rajtunk. Megtettük már? Kimondtuk: a Te szavadra mégis? Jelen van ez a mégis az életemben? Emberileg reménytelennek látszik a dolog, de mivel az ige mondja, megteszem vagy hittel várom, mert az ígérte meg, Aki Ábrahámnak is, hogy nagy népé teszi. És amit az Úr ígér, azt meg is cselekszi.

A kereszt botrány a zsidók számára, és sok mai ember számára is. Pál felvállalta a keresztet, mert ott nyert életet Jézus által. Ha megbotránkoznak is, bátran vallja: Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve. A zsidók azért támadják, mert a törvény teológiáját lecserélte a kegyelem teológiájára. Most már csak egy törvény van, mégpedig a kettős nagy parancsolat, amelynek most az apostol a második felét idézi. Azonban csak akkor vagyok képes szeretetből munkálkodni, ha előbb az Urat szerettem meg. Minden tettem Őiránta való szeretetből és hálából fakad. Az igazi szolgálat motorja az Úr iránti szeretet. Ha még nem ez motivál, akkor még az önmegváltás útját járom.

 Szabadságra vagyunk megszabadítva, és ez a szabadság képessé tesz nemet mondani a bűnre és mindarra, amire korábban képtelen voltam nemet mondani. A szabadságban való járás azt is jelenti, hogy tudom, minden szabad nekem, de nem minden használ. És az Úrtól kapok erőt mindannak a félretételére, ami nem használ, vagy aminek rabja lehetek. Krisztus által nemcsak megszabadulok, hanem a Vele való kapcsolat által szabad is maradok.

Ím, nagy Isten, most előtted

1. Ím, nagy Isten, most előtted szívem kitárom. Menedékem nincs sehol a földi határon. Ha te nem jössz bánatomhoz biztató szóval, Italom könny, a kenyerem keserű sóhaj.

2. Ha a világ nem tudná is számos bűnömet, Teelőled elrejtenem semmit sem lehet; Látja lelked minden bűnöm, melynek átka sújt: Vedd le rólam, ó, Úristen, vedd le ezt a súlyt!

3. Jézusomra föltekintek a kereszt alatt. Nincs szívemnek nyugodalma vétkeim miatt. Ó, ne büntesd, Uram, azt, kit megtört a bánat: Szálljon reám irgalmadból béke, bocsánat!

4. Szent Fiadért, ki engemet vérén megváltott, Hallgass meg, ha bűnbánattal hozzád kiáltok! Vigaszoddal térj kegyesen beteg szívemhez, Hozzád térő gyermekednek, Atyám, kegyelmezz!

Isten áldásával.