Belső kényszer

J

ób alázattal és bűnbánattal szólal meg újra (Jób 42,1-17). Elismeri, hogy eddig csak hírből hallott Isten felől, de most személyesen találkozott Vele. Ez nagy különbség. Nem elég információkkal rendelkezni Istenről, hanem személyesen kell megismerni Őt. El kell jutni erre a felismerésre, csak ismeretem volt eddig Istenről, begyűjtöttem az információt a Bibliából vagy mások bizonyságtételéből, de nem éltem még át, hogy engem szólít meg személyesen. Jób most ezt megtapasztalta, a másoktól nyert Istenismeret nem volt az igazi. Sokat jelent, amikor az életem az Úrhoz viszem, és megtapasztalom bűneim bocsánatát, vagy átélem valamilyen szenvedélyből a szabadítást. Aki így találkozik az Úrral, annak nem elméleti hite lesz, hanem személyes tapasztalaton függ alapulni.

Jób azt is megtudja, hogy Istennel lehet beszélgetni. Ő maga válaszol a kérdéseinkre, és azt is elmondja, kicsoda Ő. Tehát nem nekünk kell Őt kitalálni, azért jött el Jézusban a földre, hogy bemutatkozzon. Jézus beszéde és tettei által ismerhetjük meg annak, Aki. 

Jób bevallja, hogy nem ismeri Istent, és alázattal kész beiratkozni az iskolájába. Ezt kell tennünk, beiratkozni az Úr iskolájába, és kérni, hogy oktasson. Csodálatos, maga Isten lesz az oktatónk. Ezért hív el Jézus, tanuljunk meg úgy élni, ahogyan Ő élt, és mindenkor felismerni Isten akaratát.

Az Úr haragra indult Jób barátai ellen, mert nem beszéltek Róla helyesen. Azonban kész nekik megbocsátani. Az Úr megbocsát a tévelygőknek is Krisztusért. Áldozatot kell bemutatniuk, és Jób imádkozik értük. Ez fontos, azért kell imádkoznia értük, hogy ő is bocsásson meg. Nem elég, ha az Úr megbocsát, nekik is rendezni kell kapcsolatukat. Isten Jób szívét is meg akarja tisztítani a harag indulatától. Jób szívből jövő imáját meghallgatta az Úr. Mert Ő az őszinte imát meghallgatja.

Az Úr pedig jóra fordította Jób sorsát. Nemcsak oktatta, hanem helyreállította az életét. De csak azután, hogy imádkozott barátaiért. Így tisztogat az Úr. Álljon helyre a kapcsolat a barátokkal, és azután helyreáll a te életed is. Azért történik ebben a sorrendben, nehogy Jóbban esetleg káröröm alakuljon ki. Én meggyógyulok, de nekik nem bocsátok meg. Aki kegyelemben részesül, annak magának is meg kell bocsátania mások felé, mert a megbocsátás gyógyítja a kapcsolatokat.

Nem elég az ismeret, írja Pál apostol, szükség van annak szeretetben való alkalmazására (1Kor 8,1-9,18). A szeretet nélküli ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet azonban épít. Az agapé szeretet épít, mert nem csupán önmagára figyel, hanem tekintetbe veszi a testvért. Odafigyel a szeretet arra, hol is tart a másik. Ez azt jelenti, ha nekem nem probléma a bálványáldozati hús, de annak a testvéremnek, akit meghívtam vacsorára, igen, akkor nem igékkel bombázom, nem azt mondom, milyen hívő vagy te, hogy nem mered megenni, hanem én is lemondok róla. A szeretet tud lemondani. Megtehetném, de a másik lelki fejlődése érdekében lemondok, és nem élek vele.

Ez már felnőtt keresztyénség, és erre akar az apostol elsegíteni, ez az igazi szabadság, mert már tudok nemet is mondani. Nem az igazán szabad, aki hangoztatja, hogy szabad vagyok, megtehetem, hanem az, aki megteheti, lehetősége van rá, de mégsem teszi meg, mert a másiknak kárt okozna vele. Eljutottam-e már erre a szabadságra? Le tudok-e mondani előnyömről, a másik érdekében? De talán azt is idevehetjük, hogy tudunk-e tekintettel lenni egymásra? Ha valami a másiknak nem jó, azt nem előtte teszem.

Pál apostolságát is megkérdőjelezték, mondván, nem tartozott a tizenkettő közé. Így azután nem látta a földön munkálkodó Urat, nem látta csodáit, és nem hallotta tanításait. Az apostol azonban nem jön zavarba, rámutat arra, hogy az Úr megjelent neki. Nem azért apostol ő, mert ez volt a szíve vágya, hanem azért, mert a feltámadott Úr megjelent neki, átformálta az életét, és elküldte a népek közé. Pál Jézus Krisztus megbízása alapján hirdette az evangéliumot. Erre vagyunk mi is elhívva, vigyük a jó hírt. Pál úgy adja tovább, hogy előbb a saját életét elevenítette meg az ige. Ezért hiteles. Ráadásul az életvitele is összhangban van az üzenettel. Nem megélhetési igehirdető. Pedig élhetne belőle, de lemond erről a jogáról, őt nem a pénz tarja fogságban, nem az lebeg szeme előtt, hogy minél több pénze legyen. Ő mindig arra figyel, nehogy valami akadályozza az ige terjedését. Ha akadály lenne a fizetés utáni igénye, akkor inkább lemond róla. Majd az Úr gondoskodik életéről. Jó, ha mi is odafigyelünk, nehogy akadállyá váljon a bizonyságtétel előtt az életünk. A tanítványok pénzhez való viszonya távol tarthat másokat az evangéliumtól. Kérjük Urunkat, tisztítsa meg szívünket a pénz szeretetétől. Csak egyedül Jézusért dobogjon a szívünk.

Azt is fontosnak látom, hogy reménységgel végezzük szolgálatunkat. Higgyük, hogy az Úr megadja a magvetés eredményét. Ha nem is azonnal látunk eredményt, de az ige nem tér vissza Hozzá üresen. Olyan hamar elcsüggedünk, és nem hitből hintjük a magot.

Pál szívéből fakad az evangélium hirdetésének kényszere. Nem munkaidőben teszi, hanem belső kényszert él meg, muszáj hirdetni. Megtapasztalta az ige erejét, és nem tud róla nem beszélni. Mert akit az evangélium meggyógyított, az nem tud nem beszélni gyógyítójáról. Ezt el kell mondai másoknak, hadd tudja meg mindenki: Jézus által van visszaút a legreménytelenebb helyzetből is. Van új esély. Ez az esély a kereszt tövében érthető el.

HISSZÜK, MEGHALLGAT AZ ÚR

1.  

Hisszük, meghallgat az Úr,

Tudjuk, meghallgat az Úr,

Úgy van, meghallgat az Úr,

Áldjuk szent nevét!

2.  

Hisszük, értünk halt az Úr,

Tudjuk, értünk halt az Úr,

Úgy van, értünk halt az Úr,

Áldjuk szent nevét!

3.  

Hisszük, értünk él az Úr,

Tudjuk, értünk él az Úr,

Úgy van, értünk él az Úr,

Áldjuk szent nevét!

4.  

Hisszük, bennünk él az Úr,

Tudjuk, bennünk él az Úr,

Úgy van, bennünk él az Úr,

Áldjuk szent nevét!

5.  

Hisszük, értünk jön az Úr,

Tudjuk, értünk jön az Úr,

Úgy van, értünk jön az Úr,

Áldjuk szent nevét!

Isten áldásával.