Bolondok Krisztusért

M

egy a saját bölcsesség, Jób megérdemli a büntetést, mondja Elihú, sőt, úgy gondolja, nem büntette őt eléggé Isten (Jób 35,1-16). Mennyire úgy gondoljuk, Isten a szenvedésben gyönyörködik, mindenképpen büntetni akar. Nem, Ő kegyelmét kínálja, mert azt akarja, hogy minden ember megtérjen és éljen. Az Úr Jézus azért jött el, hogy ezt lehetővé tegye a számunkra. Egyetlen ember nem tud úgy élni, hogy Isten előtt igaz legyen. A bűn mélyen a lényünkbe van kódolva. És ettől saját erőből képtelenek vagyunk megszabadulni. Jézus azonban a kereszten megoldotta a bűnkérdést. A sátánnak is a fejére taposott. Sátán akarja elveszíteni az embert. Belehajtott az Úrnak való engedetlenségbe, hazugságaival, és Isten ellen hangolta az embert. Azt akarja, hogy az ember akarjon Isten lenni, de az Úr nem mondott le rólunk. A Biblia csodálatos üzenete, hogy a Tőle elszakadt, bűnbevesző embert is szereti az Isten. Úgy szeret, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ez ma is realitás, Jézus az ajtó az életre.

Ma is mond valós dolgot ez a barát, még ha nem is Jóbra érvényes. Mi is tapasztaljuk, sőt, gyakran saját életünkben is megjelenik ez a hozzáállás. Ha baj van, akkor Isten a felelős, de amikor jól alakulnak dolgaink, nem Neki adunk hálát. Hányan okolják Istent, de nem lehetett hallani az Úr nevének dicséretét, amikor minden sikerült, amikor elkerülték a bajok. A siker, az eredmény mindig a mi termékünk, a kudarc pedig Istené. Mindez azt jelzi, hogy nem ismerjük Istent és magunkat sem. Nem látjuk, hogy tőlünk nem telik semmi jó, szívünkből csak a gonosz áramlik. Ahhoz, hogy változzanak a dolgok, bennünk kell történni valaminek. Nekünk kell rádöbbenni: ez a valóság, de van segítség. Amennyiben az Úrhoz kiáltok, Ő megszabadít, új élettel ajándékoz meg. Az új szív hálát ad mindenért. Tudja, hogy minden jót Istennek köszönhet.

Pál és munkatársai Krisztus szolgái, Isten titkainak sáfárai. Tehát az Úr küldte őket, ismeretének megismertetését bízta rájuk, és Neki felelősek (1Kor 4,1-13). A hívő ember az Úr szolgája, Neki tartozik felelősséggel. De így is kell egymásra tekinteni. Itt nem az emberi képességek domborodnak ki. Nagy csapda, amikor mégis ezekre tekintünk, és nem látjuk meg az Úr munkáját és elhívását. Ma is gyakran az emberi tudás, képesség alapján figyelünk a gyülekezet szolgálattevőire. Pedig  a gyülekezet életének nem az emberi tudásról kell szólni, hanem az Istentől kapott ajándékok megéléséről. Pusztán a tudás nem segít rajtunk, ha nem a kegyelemre épít. Ma talán pont ez a probléma, jobban támaszkodunk az emberi tevékenységre, emberi ismeretekre, mint az Úr megismerésére. Pedig pont ez a fontos, minél jobban megismerni az Urat, mélyíteni a Vele való kapcsolatot, és a Lélek munkájára építeni. Mert az igazi munkát, az életek megváltoztatását a Szentlélek Isten végzi el. A Szentlélek pedig elsősorban az igére támaszkodik, az az eszköze, és nem a világ különféle tudományai. Sokkal nagyobb szerepet kell szánnunk a Szentléleknek, még jobban el kell mélyülnünk az igében, azzal a hittel, hogy ez Isten szava, amelyben ma is erő van.

Pál nem törődik azzal, ahogyan megítélik őt, mert csak az Úr ítéletére ad. Isten másképp teszi mérlegre életünket, munkánkat. Ő a minőséget és a szándékot nézi. Az a lényeg, milyen szándékkal végzem a rám bízott szolgálatot. Mi gyakran csak a mennyiségre figyelünk, és el vagyunk ragadtatva, ha valaki tesz valamit kényszerből a gyülekezetért, Isten ügyéért. Az Úr azonban azt nézi, hogy önként és hálás szívvel, örömmel tesszük-e? Fontos a motiváció. Miért? Az Úr szeretete visz előre? Azért veszem az igét is kézbe, mert szeretem Őt, és még jobban meg akarom ismerni? Szeretnék az igében mélyebbre jutni? Vagy csak megszokásból olvasom? Kipipálom ezt a feladatot is, és úgy megyek tovább, hogy a szívem, az életem érintetlen maradt? Mert azért szól az Úr, és az istentiszteleteknek is az a lényege, hogy ne maradjunk érintetlenek, hanem változzunk, másképp folytassuk, mint ahogy addig éltünk. De van-e változás? Látja-e a környezet, hogy minden istentisztelet után szentebb az életünk, rendeződnek dolgaink, és egyre engedelmesebbek vagyunk Neki?

Ahogyan Pál apostol írja, ahhoz tartsa magát az ember, ami meg van írva. Ahhoz, hogy ez így legyen, ismerni kell, mi van megírva. Ha nem ismerem az igét, képtelen vagyok életem apró részleteire is meglátni az Úr válaszát, bajosan tudom magam hozzá tartani. Az is fontos, ha valaki csak elméleti ismereteket gyűjt a Bibliából, de a szíve nem lesz újjá, szintén képtelen magát ahhoz tartani. Csak az új szív engedelmeskedik Istennek. Enélkül elválik egymástól az elmélet és a gyakorlat. Ma pontosan ezt látjuk, egyre több az elméleti hívő, akinek a teológiája rendben van, de az élete köszönőviszonyban sincs azzal, amit hisz. Így fordul elő, hogy hiszünk ugyan, de a társkeresésben nem a Biblia határoz meg. Sokan hisznek, és ennek ellenére elfogadhatónak tartják az egyneműek házasságát. Miért? Mert csak fülig jut az ige, de szívig nem.

Pál másképp figyeli az embereket, ő nem az anyagi, társadalmi különbségekre koncentrál, hanem az Úrtól való ajándékokra. Azok pedig ajándékok, így nincs mivel dicsekedni. Jó mindenre úgy tekinteni, hogy nem szereztem, hanem kaptam, és ez hálára és alázatra kötelez. Ha ajándéknak tudom be képességeimet, akkor a másikét is meg tudom becsülni, mert ő meg azt kapta Istentől. Azonban Pál nem ezekre figyel, tudja, hogy a világ szemében söpredékek vagyunk, de ő nem vár dicséretet, kitüntetést tőlük, sőt, neki az a kitüntetés, amikor Krisztusért bolondnak mondják. Nem védi magát, hanem elfogadja, igen, a világ szemében bolond vagy, de Isten bolondjának lenni jó. Bolondnak nézik azért is, mert a gyalázásra áldást mond, az üldözést tűri, a rágalmazásra jó szóval válaszol. Mennyire hiánycikk ez ma. Uram, add, hogy így éljek én is, ez jellemezze mai népedet. Ha így lesz, az nem marad hatás nélkül. Legyünk bolondok Krisztusért, ilyen bolondok, akik áldást mondanak, tűrnek és jó szóval válaszolnak. Ha ilyen bolond lenne az emberiség, üresek lennének a pszichiátriai intézmények, leszerelnék a katonaságot, megszűnnének a börtönök, egyben maradnának a családok, és ez jó bolondság lenne.

IGÉJE SZÓL, IGÉJE HÍV

1.  

Igéje szól, Igéje hív,

Szívünkben kétséget csöndesít.

Kegyelme kész, áldása vár,

Tárd ki a szíved, ó, tárd ki már!

2.  

Igéje szól, Igéje hív,

Urunkat követni megtanít.

Kegyelme kész, áldása vár,

Tárd ki a szíved, ó, tárd ki már!

3.  

Igéje szól, Igéje hív,

Nagy és szent munkára lelkesít.

Kegyelme kész, áldása vár,

Tárd ki a szíved, ó, tárd ki már!

4.  

Igéje szól, Igéje hív,

Mondjon hát hálát a száj s a szív.

Kegyelme kész, áldása vár,

Tárd ki a szíved, ó, tárd ki már!

Isten áldásával.