Még Rómában is

A

 Krónikák könyve Isten kegyelmének a megjelenésével végződött (Ezsdr 1,1-11). Letelt a fogság ideje, és elérkezett a szabadulás, a hazatérés napja. Ezsdrás könyve pedig a hazatérésről és az újjáépítésről szól. Ez az újjáépítés nemcsak az épületekre terjed ki, hanem Isten népének a hitéletére, az Úrral való kapcsolatára is. Az Úrnak gondja van övéire a fogságban is, nem feledkezik meg róluk, és odafigyel igéjének beteljesedésére is. Amit ígér, azt megtartja, még a világtörténelem színpadán található nagy birodalmakat, hatalmas uralkodókat is mozgósítja célja érdekében és szavának beteljesedése végett. Ő indítja cselekvésre Círus királyt is. Ilyen Urunk van, a világ leghatalmasabb vezetője is Isten eszköze, amikor eljön az idő, lehetővé kell tennie Isten népe számára a hazatérést. Jó ezt látni, ma is hatalmak jönnek és mennek, de az Úr gyermekei ma is tudhatják: az Úr jelen van. Nem feledkezik meg rólunk, és kezében tartja a dolgok menetét.

Az Úrnak ma is gondja igéjére, beteljesíti azt, bármilyen legyen is a politikai helyzet. Ebben a világban minden Isten szavának megvalósulásáért tevékenykedik, azt segíti elő. Akkor is úgy van ez, ha ezt mi nem látjuk, ha csak az események fonákja szemlélhető, ami bizony nem szép. A cél azonban továbbra is az, hogy az emberek megtérjenek és éljenek.

Círus nem magától jutott erre a gondolatra, hanem az Úr indította őt, megláttatta vele, hogy Izráel fiainak nem ott van a helye, és ő kész engedelmeskedni. Mennyire más, mint a fáraó, ő nem engedett az Úrnak. Engedek-e mindenben az én Uramnak? Ez a király látja, hogy birodalmát és hatalmát kapta, nem ő rendelkezik a népek felett, hanem sáfársággal van megbízva, felelős a rá bízott emberekért. Milyen jó lenne, ha ezt ma is látnánk, és látnák a vezetők is.

Felismeri, hogy az Úr templomát is fel kell építeni, amit lerombolt a másik birodalom, azt most ő felépítteti. Rombolás helyett lehet építeni, ez az igazi feladat. Lerombolni könnyű, helyreállítani nehezebb, de ő ezt vállalja, mert az Úr bízza meg vele. Ilyen az Úr, még segítséget is ad népe számára, nem üres kézzel, kifosztottan térhetnek haza, hanem jól felszerelve. Az Úr megadja övéi számára mindig azt, amire az élethez és az Ő országa építéséhez szükség van.

Elindult az első csoport, azok, akik felismerték az idők jeleit, meglátták: eljött a hazatérés napja. Azok indultak, akik a fogságban is kapcsolatban maradtak az Úrral, akik várták ezt a napot, mert vágytak a szabadulásra és a hazatérésre, akik tudták, nem ott van a helyük. Voltak, akik bűnbánatra jutottak a hetven év alatt, felismerték, hogy bűneik miatt kerültek Babilonba, de azt is látták, hogy le fog telni ez az időszak. Jó, ha a nehéz időkben az igére alapozott reménységgel élünk. Eltelik a nyomorúság, a bűn ideje, és megérkezik az Úr szabadítása. Nem ment azonban mindenki, mert sokan már a fogságban születtek, és belakták magukat abba a világba, abba az életbe. Nem akarták a biztosat az úgymond bizonytalanért elhagyni. De akinek az Úr a legfontosabb, az indul, nem arra figyel, mi éri meg, és mi nem. Mert az Úrtól kapott új élet, Krisztus megismerése mindennél többet ér. Nincs nagyobb élmény, mint az Úr vezetése alatt vándorolni.

Megdöbbentő az is, hogy egy ókori birodalomban minden pontosan vezetve van, és nem okoz gondot visszaszolgáltatni mindazt az értéket, amit elvettek tőlük. A mai időkben, a modern világban mégis mennyi probléma származik ebből, milyen nehezen mennek ezek a dolgok. Az Úr beteljesíti ígéretét, megadja a szabadulás lehetőségét, de mindig enyém a választás: indulok haza, vagy maradok a fogságban, a világ szorításában. Ha Őt választom, megadja a segítséget a hazataláláshoz, az újrakezdéshez.

Pál apostol a Rómában élő keresztyéneknek ír (Rm 1,1-15). Az evangélium eljutott a birodalom fővárosába is. Isten ott is újat kezd azokkal, akik hallják és befogadják a jó hírt. Velünk is újat akar kezdeni, azt szeretné, ha a világ megcsömörlött életéből átlépnénk az Ő országába. A bűn tönkretesz, az Úr azonban felszabadít. Abban a Rómában is újat kezd az Úr, és diadalra jut az evangélium, ahol elburjánzott az istentelenség, dívik a bálványimádás, ahol már senki nem vár az élettől semmit. A belefáradt emberek mégis megújulnak, mert az evangélium, a Krisztusról szóló hír megelevenít, reménységgel tölt el. A Krisztusban való hit által jövőképre teszünk szert. Krisztus a jelen és a jövő.

Az evangélium Isten Fiáról szól, akit Ő megígért, akiről szóltak a próféták, és Aki feltámadt. Nem szórakoztat Pál, hanem az élő Úrhoz hívogat, Aki a mi bűneinkért halt meg. Úgy hív Jézushoz, és úgy ajánlja Őt, mint aki maga is megismerte és Urának fogadta el. Így vall: Jézus Krisztus a mi Urunk. Igen, az Ő életének is személyes Ura. Amit mond, saját tapasztalatból adja át nekünk. Amit Ő hirdet, az nem elmélet, hanem az élő Istennel való élő kapcsolatra hívogat. Isten él, valóság, és valóság a Fiú is, hiszen találkozott Vele. Átélte, hogy a Feltámadott megjelent neki és elhívta, kiválasztotta arra, hogy az evangélium hírnöke legyen. Ez Pál számára teljes élet- és útirányváltozást jelentett. Az apostol rádöbben, Krisztusban kiválasztotta Őt az Isten, de nem arra, amit eddig Ő gondolt élete céljának. Látom-e, mire választott ki Isten? Látom-e, hogy a Fiúval való találkozásra és a Róla való bizonyságtételre hívott el? Azért kaptam az életet, hogy Őt ismertessem meg másokkal, hogy Neki éljek.

Az apostol szeretne Rómába menni, lelki ajándékot akar átadni nekik. Az a vágya, hogy együtt erősödjenek, egymás hite által. Ez jó és fontos, de azért találkoznak-e ma a hívők, hogy az Úrtól kapott lelki ajándékkal szolgáljanak egymás számára? Mert ma is fontos a másiktól hallott bizonyságtétel, ez megerősítheti hitünket.

Ébredj, bizonyságtévő Lélek!

1. Ébredj, bizonyságtévő Lélek! A várfalakra őrök álljanak, Kik bátran szólnak harcra készek, Ha éj borul le, vagy ha kél a nap. Hívásuk zengjen meszsze szerteszét, Az Úrhoz gyűjtve népek seregét!

2. Ó, bárha lángod fellobogna S ébredne föl sok nemzet fényinél :/: Ó, bár sok szolga, sarlót fogva, Aratna, mígnem leborul az éj! Urunk, e roppant, ért vetésre nézz: A munka sok, a munkás oly kevés!

3. Küldd útra hírnökid csapatját, És adj erőt onnan felül nekik, :/: Hogy veszni a pogányt se hagyják, És szerteűzzék Sátán seregit. Országod jöjjön el minél elébb, Hirdetve szent neved dicséretét!

Isten áldásával.

Súlyos szavak

A

 zűrzavar tovább folytatódik, egyre nehezebb helyzetbe kerül Júda, ám az Úr még most is segíteni akar neki (2Krón 36,11-23). Ő mindig mellettük van, rajtuk áll, hogy figyelnek-e Rá. Cidkijjá királyhoz Jeremiás prófétát küldi az Úr, ő az Úr nevében szól, az Ő üzenetét mondja el számára, de a király nem hallgat rá. Jeremiás könyvéből tudjuk, hogy annyira nem rendült meg az Úr igéje előtt, hogy a számára elolvasott részeket levágta a tekercsről, és tűzbe vetette. Ahelyett, hogy megalázta volna magát, és megszaggatta volna ruháját, amint azt tette Jósiás, ő elégette Isten szavát. Isten szól, de a király nem törődik vele - nekem ne beszéljen még az Isten sem, gondolta. Majd  megoldom én magam. Hányan gondolkodnak ma is így, Isten igéjét félreteszik, és maguk próbálják életük irányítását kézbe venni. Egyre nehezebbé válnak a dolgok, egyre több probléma keletkezik, mégsem fordulnak Istenhez. Cidkijjá sem fordult az Úrhoz, még Nebukadneccár ellen is fellázadt, nem akarta elfogadni Babilónia hatalmát országa fölött. Erősködik, mindenkivel szembeszáll, és nem az Úr segítségében bízik, nem fogadja meg Isten tanácsát.

Vajon én mindig elfogadom, amit Isten mond, hiszen az Ő gondolatai nem a mi gondolataink, és így is Rábízom magam? Az Úr azt üzente, adják meg magukat, fogadják el Babilon uralmát, és Ő velük lesz. De a király erre nem volt hajlandó, maga akarta magát és népét megmenteni. Talán úgy gondolta, ahogyan Ezékiást megmentette az Úr az Asszíroktól, úgy majd őt is megmenti a babiloni királytól. Azonban Isten minden korban, minden ember életében másként dolgozik, nem alkalmaz sablonokat, hanem mindenkit egyéni terv alapján ment meg az örök életre. Ezékiás király bűnbánatot és nagytakarítást tartott, mielőtt az Úrhoz fordult. Mindez most hiányzik.

Cidkijjá csak önmagában és a kultuszban, a szent helyben bízik. Úgy gondolják, a templomot Isten megoltalmazza, és így, aki oda menekül, megmarad. Urunk azonban azt mondta, hogy aki meg akarja menteni az életét, elveszíti, de aki elveszti az életét Őérte és az evangéliumért, örök életre menti azt meg.

Cidkijját az Úr kereste, lehetőséget kínált a számára, de ő nem élt ezzel. Nem tért meg, tudatosan szembefordult Istennel, és ennek meglett a következménye. Olyan szomorú látni, hogy nem hajlandó magát az Úr akarata alá rendelni, pedig láthatja, hogy Isten nélkül egyre rosszabbá válik minden, de ő nyakas marad. Azt azonban öröm olvasni, hogy Isten kedvezni akart népének, tehát mindent megtett értük. Mert az Úr mindig menteni akar, azért küldte hozzájuk követeit. Isten mindig követein keresztül érkezik hozzánk, elküldte Fiát, az Úr Jézust, és Rajta keresztül szólít meg. De az Ő követei az Úr tanítványai is, akiken keresztül árad az evangélium. Az Úr követei az igehirdetők is, mert ma is igéjén keresztül szól hozzánk. Ezért vegyük komolyan az igét. Júda népe kigúnyolta az Úr szavát, nem kellett neki, elvetette, és megtérés helyett a bűn útját járta.

Olyan mélyre jutottak, annyira engedetlenekké váltak és megkeményedtek, hogy nem volt többé már segítség. Ez nagyon szomorú megállapítás. Mennyire fáj ez az Úrnak, azt kell mondani, nincs segítség. Mindig azt mondjuk, van segítség, van remény a bűnös ember számára, és a leglehetetlenebb helyzetben is hívhatjuk Őt, mert Neki semmi sem lehetetlen, most mégis azt olvassuk, nincs segítség. Miért? Azért, mert aki Isten közeledését elutasítja, annak valóban nincs segítség. Aki a mentőövet visszadobja, azt elsodorja az ár. Utolsó reményünk és segítségünk az Úr kegyelme, de ha ezt félrelökjük, nem marad semmi. Júdát elfoglalják, a templom kincseit elrabolják, a népet pedig fogságra hurcolják. Majd ott megtanulják a leckét, ott majd rádöbbennek bűneikre. A fogság elkerülhetetlen volt, mert Isten korábbi szelíd és halk szavát nem akarták meghallani, de ő szereti őket, és nem akarja, hogy végleg elvesszenek, ezért engedi meg a fogságot. Most egy szünet következik, hetven esztendős távollét, egy eszmélődés, de Isten ott sem hagyja őket magukra. Minket sem hagy magunkra, de tegyünk úgy, mint Júda, halljuk meg az Úr igéjét, térjünk meg, és engedelmeskedjünk Urunknak. Mert ő nem akar mindenáron büntetni, azt akarja, hogy életünk legyen és bőségben éljünk, és ez Jézus Krisztusban érhető el.

Olyan jó olvasni: eljön az idő, amikor a fogságot a hazatérés váltja fel. Mert Isten utolsó szava nem az ítélet, hanem a kegyelem. Nem a pusztítás, hanem a helyreállítás. Az Úr szava az élet, és Jézus az élet szava.

János apostol megírja harmadik levelét is (3Jn 1-15). Így szolgál, és erősíti az Úr gyermekeit. Ha nem is tud velük lenni, de tud írni, és ő él ezzel, küldi a levelet, az üzenetet, az Úr felé fordítja olvasói tekintetét. Ma is forduljunk az Úr felé, bárhol és bármilyen helyzetben vagyunk, forduljunk Felé, hívjuk segítségül Őt. Ez a nap elve az Ő napja, a Vele való találkozás, a feltöltődés áldott napja, ne legyen semmi fontosabb most Nála.

Ez a levél egy Gájusz nevezetű gyülekezeti vezetőnek szól, akit az apostol jól ismer, sőt, szeret. Szereti, a benne élő Krisztusért. Az igazán azt jelenti szó szerint: az igazságért szeretlek, az igazság pedig az Úr. Tehát nem azért, mert gazdag vállalkozó vagy híres személyiség, a gyülekezetben nem ezek a szempontok. Egy a fontos: szeretem-e Jézust, bennem él-e Ő? A másik ember a benne élő Krisztusért válik fontossá, vagy azért, mert azt szeretnénk, ha az a másik befogadná Jézust az életébe. Ma gyakran csak azért fontos az ember, amit produkál, vagy amivel rendelkezik, de nem ő a lényeg. Az Úr Jézus számára mindig az ember volt a fontos, ezért hajolt le az élet mélységeibe, és emelte fel kegyelme által a bűnös, nyomorult embert.

Az apostol jól ismerte Gájuszt, és tudta, hogy lelkileg jó állapotban van, karbantartja magát. Tehát ügyel a lelki életére, kapcsolatban van az Úrral, viszont valamilyen problémája lehetett az egészségével, azért kéri János, hogy olyan jó dolga legyen mindenben, amilyen jó dolga van a lelkének. Mit mondana nekünk? Valószínűleg azt kérné, törődjünk legalább annyit a lelkünkkel, mint amennyit a testünkkel és egyéb dolgainkkal. Ma elhanyagoljuk lelkünket, nagyon gyengén tápláljuk, mert a heti egy vagy két istentiszteleti alkalom minden, csak nem bőséges táplálkozás. Ahogyan a testünket naponta tápláljuk, úgy kell táplálnunk lelkünket is.

Fontos gondolatot mond el az apostol: szeretett barátom, ne a rosszat kövesd, hanem a jót. Van rossz példa, még a gyülekezetben is, de a hívő ember felismeri azt, ami rossz, de meglátja a jó példát, a Krisztushoz ragaszkodó életformát is, és azt követi. Annyi rossz példa van ma, mi legyünk jó példák, Krisztust mutassuk fel, de igyekezzünk mi is mindig a jót követni. A jó példa Jézus élete. Őt figyeljük, és kérjük Isten Szentlelkét, hogy segítsen ebben járni és megmaradni.

Ki Istenének átad mindent

Ki Istenének átad mindent, Bizalmát csak belé veti.

Azt csudaképen őrzi itt lent, Ínség, baj közt is élteti.

Ki mindent szent kezébe tett, Az nem fövényre épített.

A súlyos gondok mit használnak, A sóhaj, sok jajszó mit ér,

Ha sebeink még jobban fájnak, S mindennap kínunk visszatér?

Így terhünk egyre súlyosabb, Ha lelkünk búnak helyet ad.

Csak légy egy kissé áldott csendben: Magadban békességre lelsz,

Az Úr - rendelte kegyelemben Örök, bölcs célnak megfelelsz.

Ki elválasztá életünk, Jól tudja, hogy mi kell nekünk.

Zengj hát az Úrnak s járd az útat, Mit épen néked ő adott;

A mennyből gazdag áldást juttat S majd Jézus ád szép, új napot.

Ki benne bízik és remél, Az mindörökké véle él.

Isten áldásával.

Jézus elég

J

ósiás halála után nagy zűrzavar jellemzi Júdát (2Krón 36,1-10). Csupa kapkodás, emberi megoldások. Istent nem vonják be az élet dolgaiba, maguk adnak választ a felmerülő kérdésekre, és ezek nagyon emberi válaszok. Úgy cselekednek, mint mi. Oly gyakran kapkodunk, nem az Úr szava vezérel, hanem az élet eseményei, a váratlan helyzetek, és ezekben nem felfelé tekintünk, hanem magunkban akarjuk megoldani őket. A kapkodás nem jó irány. Nem segít, csak a higgadtság és a megtérés visz jó irányba.

Az ország népe fogja, és királlyá teszi Jóáházt. Olyan demokratikus megoldás, őt látják megfelelőnek a jelenlegi helyzetben, senki nem kérdezi: de kit akar az Úr? Kit választott Ő? Vagy legalább ha ott lenne bennük: olyan uralkodót akarunk, aki Istennél keresi a választ. A babiloni birodalom egyre nagyobb fenyegetést jelent, így próbálnak politikai szövetségeseket keresni, egy nagyobb, erősebb ország oltalmába igyekeznek húzódni. És itt a probléma, embernél, és nem az Úrnál keresnek oltalmat. Nem tanulnak múltjukból, pedig hányszor megtapasztalták, ha egy szomszédos ország hadseregében bíztak, mindig ráfizettek, amikor azonban az Úrra bízták életüket, mint Ezékiás idejében, csodálatos szabadulást tapasztaltak. Kire bízzuk magunkat? Nem keressük mindig az emberi megoldásokat? Merjük az Úrra bízni életünket, Ő sokkal hatékonyabb védelmet kínál, mint a világ. Tanuljunk az igéből, Isten népe történetéből, és a sajátunkból is.

Az emberi elképzelés nem jött be, Egyiptom hűbéressé tette Júdát. Amikor mástól és nem az Úrtól várjuk az oltalmat, még több bonyodalmat okozunk magunknak. Szabadság helyett rabsággal nézünk szembe. Így járt Jóáház és az egész nép, Egyiptom sarcát nyögték. Egyre kiszolgáltatottabbakká váltak. A nehéz, előre kiszámíthatatlan pillanatokban is is bízzuk magunkat Urunkra, az Ő oltalma és vezetése áldást és életet jelent. Ő nem sarcol meg, hanem mindent megtesz, hogy országában kiteljesedjünk. Saját országa gazdagságát bontakoztatja ki előttünk. Aki az Úrban bízik, nem csalódott még.

Nézzük meg az Istent számításaiból kihagyó embert, először ő választja meg vezetőjét. Így kezdődik, én döntök, én mondom meg, mi a jó, a számunkra megfelelő, majd egy idő után már a gonosz diktál. Most már nincs demokrácia, elvették jogaikat, Egyiptom királya azt helyezi föléjük, akit ő jónak lát, aki jobban kiszolgálja őt. A gonosz arra törekszik, hogy kivegye a kezünkből az élet irányítását, úgy indít, mintha mi döntenénk, mintha szabadok lennénk, és mi elhisszük, hogy magunktól választottunk, később azonban kiderül, hogy átveszi felettünk a hatalmat. A rosszat, a később szenvedélybetegségbe sodró dolgokat magunktól vesszük kézbe, és úgy véljük, képesek vagyunk kontroll alatt tartani, ám egy idő után már nem mi irányítunk.

Egyre rosszabbodik a helyzet. Így van ez, amikor nem figyelünk az Úr szavára, nincs bűnbánat, és nem térünk vissza Hozzá. A magunk erejéből nem javulnak az állapotok, hanem romlanak. Jójákim idejében megtörténik az első deportálás is. Babilónia fogságra viszi a királyt, népe előkelőit, és a templom kincseit is. Más bibliai könyvekből tudjuk, hogy az Úr ebben az időszakban is kereste övéi szívét, próbált velük beszélni, elküldte hozzájuk Jeremiás prófétát, de ők nem hallgattak rá. Olyan szomorú, az élet egyre rosszabbá válik, szenvedés, sok nyomorúság következik, és mégsem veszik komolyan, amit Isten mond. A bálványimádás kiölte belőlük az élő hitet. A világ, akit követni indulunk, kiöli a hitet, tompává tesz Isten szavára. Álljunk meg, és ne menjünk tovább ezen az úton, hanem magunkat megalázva bízzuk életünket Istenre.

Az új királyok mindig új lehetőséget jelentenek, még mindig lehet korrigálni, a megtérés igéi szólnak, Isten keze ki van nyújtva feléjük, belé lehet kapaszkodni. Ám ők emberekben, a kultuszban, a politikában bíznak. Miben bízol? Sajnos, ez a jellemző mai világunkra is, annyi mindennel próbálkozunk, csak épp az Urat nem keressük. Nem döbbentünk még rá, hogy a saját megoldásaink nem vezetnek eredményre, hanem pusztulást hoznak. Egyedüli megtartó az Úr.

János apostol második levele a mai újszövetségi rész (2Jn 1-13). Rövid írás, de árad belőle a szeretet, az agapé. János lényéből mindig az agapé árad, az annak ellenére való szeretet. Ez az Isten szeretete, annak ellenére szeret, hogy nem vagyunk szeretetre méltók. Mennyire nem volt emberileg szeretni való a kereszten megfeszített lator, mégis áradt felé Isten megbocsátó szeretete, és ebből megtérés és üdvösség támadt.

A címzett lehet egy gyülekezet és annak vezetője, de lehet egy női testvér is, akinek a házánál összejöttek az Úr tanítványai. Halljuk meg az apostol megszólítását - kiválasztott -, és ez csodálatos, Isten választott ki magának, még akkor, amikor a bűn útján jártam, amikor senki nem látott bennem semmi jót. Ő már kiválasztott magának, hogy gyermeke legyek, és Neki éljek. Isten nem emberi képességek alapján választ, nem a legtehetségesebbeket, a törtetőket, hanem a megvetett, lenézett, alkalmatlan személyeket, a bűnösöket hívja. Ki tartotta volna a halászokat alkalmasnak az evangélium hirdetésére, a világ misszionálására? Senki. Ma számításba sem jöhetnének, de az Úr a szíveket vizsgálja, és aki vágyakozik Utána, és engedelmeskedik a hívő szónak, nagy dolgokat élhet át.

Úgy mutatkozik be a levélíró, hogy az öreg, a vén, és ezt fontosnak tartom, mert nem biztos, hogy tisztséget értett a presbiter kifejezés alatt. Talán pont azt akarta megvallani, hogy korban és hitben előttük jár, és kész tapasztalataival segíteni őket. Szükségünk van hitben vénekre, akik ismerik az Urat, és a mindennapi életben is megtapasztalták jelenlétét, segítségét. Vén vagyok-e már hitben? Eljutottam-e az érett felnőttkorra?

Az igazság, amelyről szó van, maga az Úr Jézus Krisztus, hiszen a mi igazságunk nem elvont, hanem maga az élő Úr. Ő az igazság. Ő az, aki velünk marad mindörökké. Mert a világ igazságai változnak, elmúlnak, de az Úr mindörökké ugyanaz. Isten értékei nem változnak, nem veszítenek értékükből, minden korban ugyanolyan megbízhatóak. Bízzuk magunkat a jelenlévő Úrra. Velünk lesz, szól az ígéret, de nemcsak valamikor, hanem már ma is az övéivel van. Vele mehetünk a megoldásra váró nehéz helyzetekbe, Vele indulhatunk neki munkánk végzésének, mindig számíthatunk Rá. És ha Ő jelen, akkor jelen van a kegyelem, így átélhetem, hogy ha elbuktam valamiben, de megbántam, újra lehet kezdeni. A kegyelem lehajol és felemel mélységeinkből. A kegyelem Isten gyöngéden lehajló karja a bűnös ember felé. Rámutat a keresztre, és így szól: ne keseregj, ezt tettem érted, ezért van remény számodra. Van remény a megbékélésre, mert az Úr a békesség. Ahol Vele megbékülnek, rendezik a dolgokat, ott békesség lesz a szívben is.

Arra vagyunk elhíva, hogy mindenkor az Ő parancsolata, igéje szerint éljünk. Ő maga jár előttünk az úton, és tanácsol a naponkénti igeolvasással. Azonban a gonosz is ügyködik, támad, sokszor nem nyíltan, hanem tévtanítók által. Ez azért veszélyes, mert ők is tanítványnak néznek ki, de eltér az életük és a teológiájuk Jézustól. Túlmennek rajta, vagyis azt mondják, nem elég csak Jézus, nem elég csak az ige. Mi azonban ne rájuk figyeljünk, hanem az igére, amely által ezt üzeni az Úr: elég neked az én kegyelmem. Elég vagyok neked én! És ez így van.

CSODÁLVA, IMÁDVA TEKINTEK

1.  

Csodálva, imádva tekintek

Kegyelmének tengeribe,

És hallgatom édes örömmel,

Mit Róla tanít az Ige.

Szent vére bűnt befedez,

Tisztára mossa ruhám;

Bizalmamat ebbe vetem,

Reményem a Jézus csupán.

2.  

Ó, mennyi időt veszítettem,

Sóhajtva a terhek alatt,

De hogy magam Őneki adtam,

Lelkemről a súly leszakadt.

Szent vére bűnt befedez,

Tisztára mossa ruhám;

Bizalmamat ebbe vetem,

Reményem a Jézus csupán.

3.  

Gyöngéd keze szívemet érte:

„Meggyógyítalak, fiam, én”.

S megfogva ruhája szegélyét,

Erő s öröm szállt énbelém.

Szent vére bűnt befedez,

Tisztára mossa ruhám;

Bizalmamat ebbe vetem,

Reményem a Jézus csupán.

4.  

Most vélem a béke Királya,

Vezéreli lépteimet,

S oly édes az ajkán e szózat:

„Békém adom én teneked!”

Szent vére bűnt befedez,

Tisztára mossa ruhám;

Bizalmamat ebbe vetem,

Reményem a Jézus csupán.

Isten áldásával.

Öltsük fel Isten fegyverzetét!

A

z élet nem áll meg, megy tovább, benne olyan helyzetek, amelyekben nem könnyű döntést hozni (2Krón 35,20-27). A hívők élete sem könnyű, nem jelenti azt, hogy mindig azonnal tudjuk, hogyan kell dönteni, de van tájékozódási alap, és ez az Úr szava. Azonban vannak veszélyek is, Jósiás király életében láthatjuk, mennyire vigyáznunk kell, hogy mindig az Úr közelében maradjunk, hogy állandóan Ő növekedjen, én pedig kisebbé legyek. Mert pont az a veszély, hogy én növök meg, a saját akaratom nem simul bele az Úr akaratába. Jósiás is úgy gondolta, már nagyon fontos személyiség, erős és hatalmas, bármit megtehet. Aztán a hírnév - milyen nagyszerű is lesz, amikor a világ híradói a kicsiny Júdának a hatalmas Egyiptom fölötti győzelméről beszélnek. Ez a gond, akarunk valakik lenni, sztárok, akikről beszélnek, és azt mondják, ez igen. 

Jósiás most nem figyelt az Úrra, nagyon akart valami nagy tettet végrehajtani, pedig a legnagyobb tett az Úrnak való engedelmesség. Ezt üzenete Saulnak, Izráel első királyának: „Bizony, többet ér az engedelmesség az áldozatnál, és a szófogadás a kosok kövérjénél” (1Sám 15,22). Az engedelmesség mindennél többet ér. Nem kell nekünk bizonygatni, hogy érek én valamit. Jósiás mindenáron meg akarja mutatni. Nem elég neki az a reform, az igének való engedelmesség, amit végrehajtott. Valami nagy tettre vágyik. Ne vágyjak többre, mint az Úr akaratának megcselekvésére. Nincs többre szükség, meg ez visz előre. Jósiás azonban nem így látja, egy második Dávid akar lenni, szenzációs győzelemmel akarja magára felhívni a figyelmet, de hát nekünk nem magunkat kell reklámozni, nem rólam kell, hogy beszéljenek, hanem a drága Megváltómról, Jézusról, Ő az élet fejedelme.

Az Úr tudomására hozza, hogy ne avatkozzon bele ebbe az ügybe, a fáraó nem ellene megy, még ő is megerősíti ezt, de Jósiással nem lehet beszélni. Nem hallja az Úr szavát. Lehet-e velem mindig beszélni? Kész vagyok-e a saját látásommal, véleményemmel, tervemmel ellentétben az Úr akaratát elfogadni? A dicsőség utáni vágy oly könnyen elvakít, a siker megtéveszt. Pedig nem a sikeresség a cél, hanem az evangélium továbbadása. Nem az a fontos, rólam beszélnek-e, vagy mi lesz velem, mert az evangélium túlél engem is. Itt marad, és lesznek, akik továbbviszik. A kegyelemre mindig szüksége van az embernek.

Itt is előjön a jó kezdés és a rossz befejezés. Az is úgy megrendített, hogy ha a hit útján járó király nem hallgat már az Úr szavára, meghal, véget ér itt küldetése. Ez figyelmeztetés kell, hogy legyen számunkra, lehetett a múltban ébredés, nagy élet egy gyülekezetben, de ha ma már kihunyt az élet, nem azt teszi, ami az ő dolga, hanem minden mással foglalkozik, félretétetik. Egy helyi gyülekezetnek is véget érhet itt a küldetése, de az Egyház viszi tovább az evangéliumot, az életet. Engedetlenek nem, mert ők rossz bizonyságok. Legyünk hát engedelmesek az Úrnak, figyeljünk szavára mindenkor.

Végül pedig - tehát a legfontosabb, hogy az Úrban erősödjünk meg, az Ő erejére támaszkodjunk, mert csak így leszünk képesek megállni az ördög mesterkedéseivel szemben (Ef 6,10-24). Isten erejére nyugodtan építhetünk, mert Ő erős, hatalmas, Nála nincs lehetetlen. De hisszük mi ezt? Ha igen, akkor nem a saját erőnkre, képességünkre támaszkodunk, hanem hittel rábízzuk magunkat. Szabad megerősödni az Úrban, ez tulajdonképpen lelki kondizást, edzést jelent. Akkor erősödünk, ha rendszeresen eddzük magunkat. Lelki értelemben is igaz, akkor fogunk megerősödni az Úr erejében, ha naponta eddzük lelkünket. Ehhez pedig egyre mélyülő igeolvasásra van szükség. Az erősödésre plusz munkára van szükség. Ahogyan egy sportoló edzés után még marad, és további feladatokat végez, úgy maradjunk még mi is a megszokott napi csendességen kívül minél több időt a Bibliánk mellett. A mi erőnk az igéből származik, és ehhez kapcsolatban kell lenni vele.

Az apostol rámutat, hogy a sötétség világának lelkei ellen, az ördög ellen folyik a harc. Tehát nem egymást kell legyőznünk, hanem a gonoszt, és az ő támadásaival szemben kell állva maradnunk. Az Úr nem hagy minket magunkra és védtelenül. Megbízható és hatékony fegyverzetet kínál, azonban ebbe be kell öltözni. Ha nem öltjük őket magunkra, nem nyújtanak védelmet. Hiába a zár az ajtón, ha nem fordítjuk el benne a kulcsot.

Az Úr arra készít fel, hogy mindent leküzdjünk, soha ne futamodjunk meg. Éppen ezért, ha megfigyeljük, a római katona fegyverzetét írja le, ahol csak elölről kapunk védelmet, hátul nem. Tehát Krisztus katonája mindig szembe megy az ellenséggel, ha hátat fordít és menekül, el fog esni, mert a háta védtelen marad. De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hanem a hitéi. Ne rémüljünk meg a gonosztól, bárhogyan acsarkodik is, mert Urunk mindig szükséges fegyvert biztosít a számunkra.

Az első az öv, az igazságszeretet. Mindig ragaszkodjunk az igazsághoz, aki az Úr Jézus. Isten igazságát ne áldozzuk be népszerűségért. Ma egyre inkább látni, hogy lemondunk az igazságról, csakhogy népszerűek legyünk, és minél szélesebb réteg kedveljen bennünket. Azonban az egyháznak Isten igazságát, a megváltás bibliai üzenetét kell továbbadni. Ma is a kegyelem hirdetése által, a keresztről való beszéden keresztül nyilvánul meg Isten ereje.

Fontos még a megigazulás, ami ingyen kegyelemből a miénk. Nincs saját igazságunk, hanem megigazíttatunk, kegyelemből, hit által, Jézus érdeméért. De az üdvösség sisakját se feledjük el, védeni kell a fejünket, és az üdvbizonyosság nyújt védelmet. Fontos szilárdan tudni az igéből, hogy aki hisz a Krisztusban, annak örök élete van. Mindezek hit által működnek, a hit pajzsa az, ami megoltja a gonosz  tüzes nyilát. A hit semlegesíti a leggonoszabb támadást is. Jól lássuk meg, az ördög elsősorban nem a testünket, a jólétünket támadja, hanem a hitünket, igei meggyőződésünket. Biblikus látásunkat akarja elhomályosítani, mert amíg hatalmasnak, győztesnek látjuk az Úr Jézus Krisztust, nincs baj. A probléma akkor keletkezik, ha a gondot, bajt, akadályt látjuk nagyobbnak. Ne feledjük, az Úr a győztes.

Fontos még az imádság, magunkért és egymásért. Még Pál is igényli az érte való könyörgést. Ha neki szüksége van imatámaszra, mennyivel inkább nekünk. Így támogassuk egymást, mégpedig azért, hogy mi is bátran merjük hirdetni az evangélium titkát.

Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem

1. Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem, Mert nélküled az én erőm oly kevés, De hol te jársz előttem, nincs rettegés.

2. Szent irgalmaddal szívemet födjed bé, :/: Tedd örömben és bánatban csöndessé, Hogy hadd pihenjen lábadnál gyermeked, Ki szemlehunyva téged híven követ.

3. Ha gyarlóságom meg nem is érzené: :/: A vak homályból te mutatsz ég felé; Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem.

Isten áldásával.