Még Rómában is

A

 Krónikák könyve Isten kegyelmének a megjelenésével végződött (Ezsdr 1,1-11). Letelt a fogság ideje, és elérkezett a szabadulás, a hazatérés napja. Ezsdrás könyve pedig a hazatérésről és az újjáépítésről szól. Ez az újjáépítés nemcsak az épületekre terjed ki, hanem Isten népének a hitéletére, az Úrral való kapcsolatára is. Az Úrnak gondja van övéire a fogságban is, nem feledkezik meg róluk, és odafigyel igéjének beteljesedésére is. Amit ígér, azt megtartja, még a világtörténelem színpadán található nagy birodalmakat, hatalmas uralkodókat is mozgósítja célja érdekében és szavának beteljesedése végett. Ő indítja cselekvésre Círus királyt is. Ilyen Urunk van, a világ leghatalmasabb vezetője is Isten eszköze, amikor eljön az idő, lehetővé kell tennie Isten népe számára a hazatérést. Jó ezt látni, ma is hatalmak jönnek és mennek, de az Úr gyermekei ma is tudhatják: az Úr jelen van. Nem feledkezik meg rólunk, és kezében tartja a dolgok menetét.

Az Úrnak ma is gondja igéjére, beteljesíti azt, bármilyen legyen is a politikai helyzet. Ebben a világban minden Isten szavának megvalósulásáért tevékenykedik, azt segíti elő. Akkor is úgy van ez, ha ezt mi nem látjuk, ha csak az események fonákja szemlélhető, ami bizony nem szép. A cél azonban továbbra is az, hogy az emberek megtérjenek és éljenek.

Círus nem magától jutott erre a gondolatra, hanem az Úr indította őt, megláttatta vele, hogy Izráel fiainak nem ott van a helye, és ő kész engedelmeskedni. Mennyire más, mint a fáraó, ő nem engedett az Úrnak. Engedek-e mindenben az én Uramnak? Ez a király látja, hogy birodalmát és hatalmát kapta, nem ő rendelkezik a népek felett, hanem sáfársággal van megbízva, felelős a rá bízott emberekért. Milyen jó lenne, ha ezt ma is látnánk, és látnák a vezetők is.

Felismeri, hogy az Úr templomát is fel kell építeni, amit lerombolt a másik birodalom, azt most ő felépítteti. Rombolás helyett lehet építeni, ez az igazi feladat. Lerombolni könnyű, helyreállítani nehezebb, de ő ezt vállalja, mert az Úr bízza meg vele. Ilyen az Úr, még segítséget is ad népe számára, nem üres kézzel, kifosztottan térhetnek haza, hanem jól felszerelve. Az Úr megadja övéi számára mindig azt, amire az élethez és az Ő országa építéséhez szükség van.

Elindult az első csoport, azok, akik felismerték az idők jeleit, meglátták: eljött a hazatérés napja. Azok indultak, akik a fogságban is kapcsolatban maradtak az Úrral, akik várták ezt a napot, mert vágytak a szabadulásra és a hazatérésre, akik tudták, nem ott van a helyük. Voltak, akik bűnbánatra jutottak a hetven év alatt, felismerték, hogy bűneik miatt kerültek Babilonba, de azt is látták, hogy le fog telni ez az időszak. Jó, ha a nehéz időkben az igére alapozott reménységgel élünk. Eltelik a nyomorúság, a bűn ideje, és megérkezik az Úr szabadítása. Nem ment azonban mindenki, mert sokan már a fogságban születtek, és belakták magukat abba a világba, abba az életbe. Nem akarták a biztosat az úgymond bizonytalanért elhagyni. De akinek az Úr a legfontosabb, az indul, nem arra figyel, mi éri meg, és mi nem. Mert az Úrtól kapott új élet, Krisztus megismerése mindennél többet ér. Nincs nagyobb élmény, mint az Úr vezetése alatt vándorolni.

Megdöbbentő az is, hogy egy ókori birodalomban minden pontosan vezetve van, és nem okoz gondot visszaszolgáltatni mindazt az értéket, amit elvettek tőlük. A mai időkben, a modern világban mégis mennyi probléma származik ebből, milyen nehezen mennek ezek a dolgok. Az Úr beteljesíti ígéretét, megadja a szabadulás lehetőségét, de mindig enyém a választás: indulok haza, vagy maradok a fogságban, a világ szorításában. Ha Őt választom, megadja a segítséget a hazataláláshoz, az újrakezdéshez.

Pál apostol a Rómában élő keresztyéneknek ír (Rm 1,1-15). Az evangélium eljutott a birodalom fővárosába is. Isten ott is újat kezd azokkal, akik hallják és befogadják a jó hírt. Velünk is újat akar kezdeni, azt szeretné, ha a világ megcsömörlött életéből átlépnénk az Ő országába. A bűn tönkretesz, az Úr azonban felszabadít. Abban a Rómában is újat kezd az Úr, és diadalra jut az evangélium, ahol elburjánzott az istentelenség, dívik a bálványimádás, ahol már senki nem vár az élettől semmit. A belefáradt emberek mégis megújulnak, mert az evangélium, a Krisztusról szóló hír megelevenít, reménységgel tölt el. A Krisztusban való hit által jövőképre teszünk szert. Krisztus a jelen és a jövő.

Az evangélium Isten Fiáról szól, akit Ő megígért, akiről szóltak a próféták, és Aki feltámadt. Nem szórakoztat Pál, hanem az élő Úrhoz hívogat, Aki a mi bűneinkért halt meg. Úgy hív Jézushoz, és úgy ajánlja Őt, mint aki maga is megismerte és Urának fogadta el. Így vall: Jézus Krisztus a mi Urunk. Igen, az Ő életének is személyes Ura. Amit mond, saját tapasztalatból adja át nekünk. Amit Ő hirdet, az nem elmélet, hanem az élő Istennel való élő kapcsolatra hívogat. Isten él, valóság, és valóság a Fiú is, hiszen találkozott Vele. Átélte, hogy a Feltámadott megjelent neki és elhívta, kiválasztotta arra, hogy az evangélium hírnöke legyen. Ez Pál számára teljes élet- és útirányváltozást jelentett. Az apostol rádöbben, Krisztusban kiválasztotta Őt az Isten, de nem arra, amit eddig Ő gondolt élete céljának. Látom-e, mire választott ki Isten? Látom-e, hogy a Fiúval való találkozásra és a Róla való bizonyságtételre hívott el? Azért kaptam az életet, hogy Őt ismertessem meg másokkal, hogy Neki éljek.

Az apostol szeretne Rómába menni, lelki ajándékot akar átadni nekik. Az a vágya, hogy együtt erősödjenek, egymás hite által. Ez jó és fontos, de azért találkoznak-e ma a hívők, hogy az Úrtól kapott lelki ajándékkal szolgáljanak egymás számára? Mert ma is fontos a másiktól hallott bizonyságtétel, ez megerősítheti hitünket.

Ébredj, bizonyságtévő Lélek!

1. Ébredj, bizonyságtévő Lélek! A várfalakra őrök álljanak, Kik bátran szólnak harcra készek, Ha éj borul le, vagy ha kél a nap. Hívásuk zengjen meszsze szerteszét, Az Úrhoz gyűjtve népek seregét!

2. Ó, bárha lángod fellobogna S ébredne föl sok nemzet fényinél :/: Ó, bár sok szolga, sarlót fogva, Aratna, mígnem leborul az éj! Urunk, e roppant, ért vetésre nézz: A munka sok, a munkás oly kevés!

3. Küldd útra hírnökid csapatját, És adj erőt onnan felül nekik, :/: Hogy veszni a pogányt se hagyják, És szerteűzzék Sátán seregit. Országod jöjjön el minél elébb, Hirdetve szent neved dicséretét!

Isten áldásával.