Tanítvány vagy majdnem tanítvány?

E

ddig minden jel eredménytelen, a fáraó nem veszi komolyan, sőt, úgy gondolja, majd csak kifullad Mózes (2Móz 11,1-10). Még mindig nem érti, hogy itt nem Mózesről, hanem az élő Istenről van szó. Teremtője jelentkezett be, igényt tart az életére, azt akarja, hódoljon meg Előtte és engedelmeskedjen Neki.

Még egy jel lesz, ami után elbocsátja majd a fáraó a népet. Sőt, ennek hatására kiűzi Izráel fiait Egyiptomból. Amikor valaki ellenáll Istennek, egyre súlyosabb eseményekkel fog találkozni. Mennyit szenved a nép, az egész ország a király makacssága miatt. Isten erősíti Mózest, szava felkészíti az utolsó megjelenésre. Belefáradt volna már a küzdelembe, ha az Úr nem segítené tovább, ha nem állna meg mindig mellette és nem szólna hozzá. Az Úr szavában nagy erő van, ezért olvassuk mi is naponta, mert az ige erőssé tesz. Amikor felmerül a feladás a szívünkben, az Úr beszéde elvégzi, hogy képesek legyünk folytatni. Átéljük, hogy az Úr erős, ha Vele haladok, nem reménytelen a helyzet kilenc kudarc után sem. Ennyi vereséget követően folytatnánk-e? Belefognánk-e újra azzal a hittel, hogy most sikerülni fog? Mózes az Úrtól kapja ezt a bizonyságot, és tudja, most sikerülni fog, a tizedik csapást követően elindulhatnak a szabadulás útján.

Most már valóban az utolsó lépés van hátra, ezt erősíti meg a felkészülés. Eljött a kivonulásra való felkészülés, és Isten, mint gondos Atya, útravalóval látja el népét. Az útravalót Egyiptom népe biztosítja a számukra. Az ebben a csodálatos, hogy nem erőszakra teszik, hanem önként és szívből. Az Úr nem használ erőszakot az egyiptomiakkal szemben, hanem kedvessé teszi Izráel fiait előttük.  Ma is a megváltozott élet teszi vonzóvá Jézus tanítványait az emberek előtt. Az Úr nem parancsolja meg, hogy lássák el a zsidókat, hanem ők maguktól döntenek így. Ez elképzelhetetlen volt, mégis megtörtént, mert az Úr a szívekben munkálkodik. Ma is így végzi munkáját, bár mi nem mindig követjük ebben Őt. Türelmetlenek vagyunk, felszólítjuk a másikat, hogy most már éljen keresztyéniül, vagy legyen irgalmas, adakozó. Azonban ez így nem működik, ki kell várnunk, amíg kiben-kiben megérik a döntés. Aki magát adja előbb az Úrnak, az tud majd adni a másiknak is.

Mózes átadja az Úr utolsó üzenetét: meghal Egyiptom földjén minden elsőszülött, és nagy fájdalom járja át az ország lakóit. A fáraó megölette a zsidó fiúgyermekeket, és mivel még mindig nem engedte el a népet, neki is át kell élni ezt a fájdalmat. Izráel fiait azonban megmenti ettől az Úr. Nekik nem kell meghalni, mert helyettük meghal majd más. Sőt, nemcsak a zsidók, hanem minden család elsőszülöttje megmenekül, ha hisz az Úr szavának. Valaki más, az Isten Báránya halt meg, hogy mi élhessünk. Annyira megszoktuk már ezt, hogy nem is jelent számunkra szinte semmit. Jó lenne, ha úgy őszintén elcsendesedve megrendülnénk ezen. Valaki meghalt helyettem, valaki életét adta értem, azért, hogy örök életem legyen.

A fáraó nem hisz, elmegy a végsőkig, de ebbe beleroppan az egész ország. Hányszor nem figyelünk hittel az Úrra, elmegyünk a végsőkig makacsságunkban, de ezzel mindenkinek ártunk. Most látunk Mózesnél haragot, miért? Mert tudja, mi következik, de azzal is tisztában van, hogy el lehetne mindezt kerülni. Bizony, elszomorító látni, mennyire nem vesszük komolyan az Úr beszédét, mennyi nyomorúságon kell átmennünk, pedig sok mindent el lehetne kerülni, ha végre megbánnánk bűneinket és elindulnánk az Úr Jézus nyomában. Egész más lenne a világ, a földi élet, ha végre engednénk az Úr Jézus életformáját megvalósulni. Ezt nekünk kellene Isten Lelke által megjeleníteni, azonban nem sok látszik belőle.

Agrippa nagy kegyesen engedélyezi a szólást az apostol számára (ApCsel 26,1-32). Pedig neki kellene könyörögni, hogy beszélj, Pál, add át az élet beszédét. De ez a király nem szomjas, neki nem kell az élő víz. Ő felsőbbrendűnek gondolja magát. A te szíved szomjas-e? Belső vágyakozással indulsz-e istentiszteletre, vagy veszed kezedbe az igét? Hányszor mi is úgy megyünk, mint ez a király, örüljön az Isten, ha elmegyünk egy alkalomra és méltóztatunk meghallgatni üzenetét. Pedig nagy kiváltság, hogy még ma is szól az ige.

Pál bizonyságot tesz egykori életéről, elmondja, hogy valamikor ő is úgy gondolkodott, mint vádlói, ő is szembefordult Jézus nevével. Azonban eljött az idő, amikor Jézus legyőzte őt, mert Jézust senki nem győzheti le; aki ellene fordul, az hamarosan maga fog megváltozni, átalakulni. Előbb őt kérdezi a hang, miért üldözöl? Mindig nekünk kell válaszolni, miért fordultam szembe az Úrral? Miért nem hallgatok Rá, miért gyűlölöm? Ezt követően Saul is kérdez: kicsoda vagy, Uram? Fontos kérdés. Erre választ kell kapni. Kicsoda az, akiről már annyit hallottam, akinek a nevével sok helyen találkozom, de aki eddig nem sokat jelentett a számomra? Keresem-e a választ erre a kérdésre, amikor olvasom az igét? Igyekszem-e megismerni, kicsoda is az Úr, kinek mondja Ő magát? Pál meglátja, hogy Jézus feltámadt, és vállalja is a feltámadt Urat. Fesztusz bolondnak titulálja Pált, ő pedig bátran megvallja, hogy nem bolond, hanem az igazságot mondja a számára.

Agrippa majdnem keresztyénné lesz, de megmarad itt. Miért? Mert ez megfelel neki. A majdnem keresztyénség nem tanítványság. A majdnem keresztyén nem keresztyén, mint ahogy a majdnem megszületett ember sem született meg. Nincs majdnem tanítványság, csak a Lélek általi teljes újjászületés. 

Miért nem akar Agrippa tanítvány lenni? Mert Jézus követése teljesen átalakítaná, de ő nem akar átalakulni, megváltozni, mert ragaszkodik bűnös életmódjához. Tanítvány vagy már, vagy csak majdnem tanítvány?

TÉGY FOGLYODDÁ, URAM

1.  

Tégy foglyoddá, Uram,

Akkor szabad leszek;

Késztess megadni önmagam,

Győzelmet úgy veszek!

Ha küzdve küszködöm,

A földre roskadok,

De ha karod lesz börtönöm,

Akkor erős vagyok.

2.  

Szívem gyáván remeg,

Úgy hajlik, mint a nád,

Amíg Benned nem lelte meg

Parancsoló Urát.

Míg láncra nem vered,

Boldogtalan, sivár;

De hogyha szolgád lesz Neked,

Akkor üdvöt talál.

3.  

Lelkem mindjárt alél,

Nem tölti tűz, se hit,

Míg benne égi tűz nem kél,

S szolgálni nem tanít.

Vezetni úgy tudok,

Ha Szentlelked vezet.

Zászlóm fennen csak úgy lobog,

Ha fúj leheleted.

4.  

Majd úgy uralkodik,

S nyer lelkem égi trónt,

Ha Néked hódol a porig,

Ha mindenről lemond.

Vész és vihar között

Úgy áll végig híven,

Ha Nálad békén kikötött,

S mindvégig ott pihen.

Isten áldásával.

Nekünk szól a jel

H

ét jel történt már Egyiptomban, mégsem változott semmi (2Móz 10,1-29). A zsidók továbbra sem mehetnek el a Hóreb-hegyhez. Mózes már kezd belefáradni. Van-e még értelme tovább mondani, tovább csinálni? Az Úr azonban ismét szól hozzá, így akadályozza meg, hogy feladja, hogy lemondjon a győzelemről. Amikor az Úr szól, megerősít, azt akarja, hogy egyedül csak Őreá nézzünk, és ne a körülményekre, ne is az ellenfelekre.

Az Úr úgy erősít meg, hogy ismét küld: menj és beszélj neki. Mondd el, hogy a jelek az Úrra mutatnak. Azt kívánják megerősíteni, hogy az Úr az Isten, mi pedig emberek vagyunk, korlátokkal és véges lehetőségekkel. Kiteljesedni az Úrban való hit által tudunk. Istennel együtt korlátlanok a lehetőségek. Nélküle kudarcra vagyunk utalva. A jelek azért adatnak, hogy komolyan vegyük. A fáraó azonban véletlennek tartja őket. Ne söpörjük a jeleket a szemetesbe, ne mondjuk, hogy a tapasztalható zűrzavar, a természeti katasztrófák csak a véletlen művei, hanem halljuk meg az Úr szavát általuk. Döbbenjünk rá, hogy segítségre van szükségünk, az Úr kegyelmére van szükségünk.

A jelek a jövőnek is szólnak, el kell mondani a gyermekeinknek, az unokáinknak, miről van szó. Láttatnunk kell az Úr hatalmát. Az igazi bizonyságtétel az Úr munkájáról szól. Nem én vagyok a középpontban, hanem Ő. Meg kell tudni, hogy Isten az Úr. Kérjük Urunkat, végezze el, hogy a bizonyságtételünk, az életünk mindig Őreá mutasson.

A fáraó nem akar látni és hallani, nem akarja kimondani, én is ember vagyok, és nem isten. Önmagát akkor alázza meg, ha leborul az Úr előtt, és kimondja, ember vagyok, és nem is akarok több lenni. Meddig nem akarod még? - szól a kérdés. Mennyit keresett már az Úr, meddig állsz még ellen? Meddig nem akarsz hallgatni Rá? Ezzel a kérdéssel nekünk is szembe kell néznünk, mert nem arról van szó, hogy nem tudunk hinni, hanem arról, hogy nem akarunk. Akarsz-e már hinni, szabadulni? Meddig állsz még ellen? Most még van lehetőség komolyan venni az Úr szavát.

A fáraó nem veszi komolyan sem Mózest, sem Istent. Kompromisszumot kínál, de Mózes nem fogadja el. Tudja, hogy ha belemegy, akkor örökre rab marad a nép.  Ne alkudjunk meg a világgal, mert aki kompromisszumot köt vele, rab marad. Azé a szabadítás, aki teljes szívvel bízik az Úrban, és ragaszkodik a szavához.

A fáraó bűnbánata sem őszinte, csak addig van szüksége Istenre, amíg elmúlik a baj, mihelyst rendbe jönnek a dolgok, meggondolja magát. Őszintén keressük az Urat, ami azt jelenti, hogy teljesen szakítani akarok a bűneimmel és az eddigi életvitelemmel. Talán arra is gondol a fáraó, majd csak megunja Mózes, és feladja a harcot, vagy kifogy a csodákból. De Isten lehetősége soha nem merül ki. Mi kimerülhetünk, de Ő soha.

Pál ügye tovább húzódik, megérkezik Agrippa király és felesége Cézáreába (ApCsel 25,13-26). Fesztusz előadja Pál esetét a számukra. Agrippa pedig szeretné hallani Pált. Ez jónak hangzik, szeretné hallani, de vajon ezen túl nyitott-e a szíve? Van-e benne őszinte érdeklődés, vagy csak a kötelességnek tesz eleget? Hogyan hallgatom az igét, amikor szembetalálkozok vele? Agrippa nem tervezte az apostollal való találkozást, ő a helytartóért ment Cézáreába, és most a királyok Királyának a követével fog találkozni. Így keres minket az Úr, nem tervezzük, mégis kezünkbe akad a Biblia, vagy hívőknél kapunk szállást, részt kell vennünk egy olyan istentiszteleten, amire nem készültünk, de mégis ki kell bírni. Gondolunk-e rá, hogy ez nem véletlen, hanem az Úr szervezte így a dolgokat, mert meg akar szólítani, mert terve van az életemmel?

Nagy pompával jelennek meg, ez azt jelzi, nem látják, hogy az Úrral van dolguk. A pompa arról beszél, ők valakik. Nincs alázat és bűnbánat. Eszükben sincs arra gondolni, hogy Isten előtt fognak állni. A ruházat, a külső is kifejezi, mi van a szívünkben, hogyan gondolkodunk magunkról, milyen indulattal készülünk Isten elé.

 Úr Jézus, nézz le rám, Jöjj, mosd le bűnömet

1. Úr Jézus, nézz le rám, Jöjj, mosd le bűnömet, Sok földi szenvedély kötöz: jöjj, oldj fel engemet.

2. Úr Jézus, nézz le rám, Gond és bú látogat; Hű szolgád: ízleljem ígért, szent nyugodalmadat.

3. Úr Jézus, nézz le rám, Ne tévedhessek el; A menny felé sötéten át te légy az úti jel.

4. Úr Jézus, nézz le rám, Ha nő a félelem, Ár zúg és ellenség szorít, légy, Megváltóm, velem!

5. Úr Jézus, nézz le rám, Mert harcom terhe nagy, Ily tenger kín és baj között Az életem Te vagy.

6. Úr Jézus, nézz le rám, Ha elvonult az ár, Te szent derűd derítsen és az örök napsugár.

Isten áldásával.

Minden marad a régiben, vagy változik az életem?

C

sapások jönnek egymás után, ám minden marad változatlan (2Móz 9,1-35). Többször is azt olvassuk, a fáraó szíve kemény maradt. Ő kemény ember, nem hatja meg semmi. Azonban erre a fajta keménységre nem lehet büszke. Hiszen világosan látni kell, hogy ennek nincs értelme, valóban egy nálánál nagyobb hatalommal került szembe, és a józan ész, illetve népe java azt diktálja, hogy engedje el Izráelt. Komolyan kell venni az ennyi jelet felvonultató Istent. De a trónról nagyon nehéz leszállni. Nagyon nehéz kimondani, nem vagyok Isten, hanem én is csak egy vagyok a többi ember közül. Ma is ellenáll az ember Isten hívásának, bármilyen tragédia, katasztrófa ér is minket, mindig találunk rá magyarázatot, mindig megtaláljuk azt, amivel erősíteni tudjuk hamis öntudatunkat.

Ez a makacsság az egész népnek kárt okoz, hiszen nemcsak a fáraó háza népét érik a csapások, hanem egész Egyiptomot. A dögvész a jószágállományt, a fekély pedig az embert és az állatot egyaránt sújtotta. Amikor szembeállunk az Úrral, és nem hallgatunk Rá, az az egész életünkre és környezetünkre is hatással van. Mindennek van következménye, semmi sem csak minket ér, hanem érinti a családunkat és azt a közeget, amelyben mozgunk. Pozitív értelemben is igaz ez, amikor átadjuk életünket az Úrnak, annak áldását mindenki meg fogja tapasztalni. Mert Isten országa gyógyító, helyreállító erő.

Az Úr többféle módon is megerősíti, hogy Ő valóban Mindenható. Először pontosan megmondja, mikor következik be a dögvész. Holnap cselekszi az Úr ezt a dolgot. Holnap, ez még lehetőség a bűnbánatra, a változtatásra. Ma még lehet engedelmeskedni. Az időpont megadása azt jelenti, hogy van idő megelőzni a bajt. A megelőzés pedig nem más, mint a megtérés, Isten szavának komolyan vétele.

A jégesőt is időzíti az Úr, aki komolyan veszi a hírt, az megmentheti jószágát, és maga is megmenekül a csapás elől. Az Úr gyakran előre megmondja, mi várható, azonban legtöbbször nem vesszük komolyan. Izráel népe sem vette komolyan a próféták szavát, mesének tartották, és úgy gondolták, velük olyasmi nem történhet meg. Komolyan vesszük-e az idők jeleit? Gondolunk-e arra, hogy velünk is sok minden megtörténhet, minket is érhetnek katasztrófák, nehéz helyzetek, mert az Úr általuk is fel akar rázni? Nagyon bealudtunk, a pénz, a jólét, a kényelem elaltatta még a hívőket is. Úgy véljük, az élet a vásárlásról, a nyaralásról szól. Pedig az Úr Jézus arról beszélt, hogy nem ez az élet célja. Nem a jólétért vagyunk itt, hanem Isten országa hirdetéséért. Nekünk Isten országát kellene képviselnünk. Vajon felébredünk-e? Látjuk-e, hogy rossz irányba halad a világ? Azonban még meg lehet fordulni, az Úr Jézus visszavárja a mai embert is.

Voltak, akik komolyan vették az Úr szavát, és voltak, akik nem törődtek vele. Akik komolyan vették, azok behajtották állataikat, és maguk is fedél alá húzódtak. Akik nem törődtek vele, azok kinn maradtak és elpusztultak. Vegyük komolyan az Úr szavát, ez azt jelenti, hogy Hozzá igazodom, és nem a világ szavához. A fáraó mintha enyhülne, de ez csak addig tart, amíg megszűnik a csapás, aztán minden marad a régiben. Enyhül-e már a szívem, vagy még dacosabb vagyok? A dac nem old meg semmit. A mai igeolvasás után milyen lesz a szívem? Kemény marad, vagy változik?

Félix elfektette Pál aktáit, két évig börtönben tartotta, de az apostolt ez nem csüggeszti el (ApCsel 25,1-12). Nem látunk zúgolódást, lázadást nála. Mi hogyan viseljük, amikor elfektetik ügyünket, amikor várólistára helyeznek, és még ott is megelőznek? Fel tudjuk-e használni ezt az időt is szolgálatra? Pál szíve mentes a haragtól, a gyűlölettől, nem támad senkit, csak éli az igét.

Fesztusznak Jeruzsálemben bepanaszolják Pált, ennyire fontos a számukra, ennyire meg akarnak szabadulni tőle. Miért? Mert látják, hogy általa nagy dolgok történnek és az evangélium sokfelé megjelenik. Bár látnák a mi életünk által is az Úr munkáját. Pált veszélyesnek találták, mert ahol megjelent, ott maradandó nyomot hagyott. Ő a változást nem a külső dolgokban vitte végbe, hanem az emberi szívekben. Szolgálata által az emberek változtak meg. Aki Jézus Krisztus tanítványa lett, annak láthatóan más lett az élete. Már nem azok a szempontok szerint élt, mint korábban, most már az evangélium, az Úr szava alakította őket. Amikor az ige formál, az meglátszik kapcsolatainkban, a munkához, a természethez való viszonyban is.

Fesztusz nem enged mindenben a zsidóknak, nem szállíttatja az apostolt Jeruzsálembe, hanem a vádlóit hívja Cézáreába. A zsidók mindenképpen Jeruzsálembe akarják vitetni, mert merényletet terveznek ellene. Mennyi gonoszsággal kell az Úr tanítványának szembenézni, de ő nem keseredik el, hanem Mesterére néz, erőt kap Tőle. Másrészt tudja, hogy neki Rómába kell eljutnia, ezért a császárhoz fellebbez. Nem a maga érdekeiért harcol, hanem az a szíve vágya, hogy a császárnak is Jézusról beszélhessen. Vajon általunk a mai vezetők hallanak Jézusról? Hallják tőlünk a mai császárok, hogy nekik is meg kell térniük, és hogy az igazi, átfogó segítséget Ő tudja megadni számunkra? Fesztusz kijelenti, hogy a császár elé fog menni. Az apostol erre vágyik. Mire vágyunk, mi visz előre? Mi legtöbbször kerüljük a politikai élet szereplőivel való találkozást, félünk tőlük. Pál nem félt, mert Krisztusra nézett, és tudta, hogy Rómában is Jézus az Úr.

 Itt van Isten köztünk, Jertek őt imádni

1. Itt van Isten köztünk, Jertek őt imádni, Hódolattal elé állni, Itt van a középen, minden csendre térve Őelőtte hulljon térdre. Az, aki Hirdeti S hall -ja itt az Ígét: Adja néki szívét!

2. Itt van Isten köztünk: Ő, kit éjjel-nappal Angyalsereg áld s magasztal. :/: Szent, szent, szent az Isten! Néki énekelnek A mennyei fényes lelkek. Halld, Urunk, Szózatunk, Ha mi, semmiségek Áldozunk Tenéked!

3. Csodálatos Felség, Hadd dicsérlek Téged: Hadd szolgáljon lelkem Néked! :/: Angyaloknak módján Színed előtt állván, bárcsak mindig orcád látnám! Add nékem Mindenben Te kedvedben járnom, Istenem, Királyom!

4. Általjársz Te mindent; Rám ragyogni engedd Életadó, áldott Lelked! :/: Mint a kis virág is Magától kibomlik, Rá ha csöndes fényed omlik: Hagyj, Uram, Vidáman Fényességed látnom S országod munkálnom!

5. Egyszerűvé formálj Belső, lelkiképpen, békességben, csöndességben. :/: Tisztogasd meg szívem: Tisztaságod lássam Lélekben és igazságban. Szívemmel Mindig fel- Szállhassak sasszárnyon: Csak Te légy világom!

6. Jöjj és lakozz bennem: Hadd legyen már itt lenn Templomoddá szívem-lelkem! :/: Mindig közellévő: jelentsd Magad nékem, Ne lakhasson más e szívben; Már itt lenn Mindenben Csakis Téged lásson, Leborulva áldjon!

Isten áldásával.

Lesz-e még?

F

olytatódik a küzdelem, a fáraó továbbra is próbálkozik, nem akarja elengedni a népet (2Móz 7,26-8,28). Az egyhetes gondolkodási idő sem használt. Nem látta meg, hogy nála hatalmasabb személlyel és erővel áll szemben. Nem akarta ezt meglátni, mint ahogy ma is oly sokan nem akarják meglátni, hogy Istennel állunk szemben. Sokan tagadják, hogy van egy náluk hatalmasabb személy, akinek számot fognak majd adni.

Most békák lepik el az országot, mindenütt békák hemzsegnek, nem lehet tőlük mozdulni és megszabadulni sem. Még tartják a lépést a varázslók, sikerül nekik is békákat előhozni. Azonban nem tudják sem megállítani a békák szaporodását, sem megszüntetni ezt a csapást. Egyértelmű a vereség. A fáraó is látja, hogy tehetetlen, ezért Mózest kéri, járjon közbe értük az Úrnál. Megígéri, hogy ha eltávoznak a békák, elengedi a népet áldozatot bemutatni. Azonban csak addig tart az ígéret, amíg be nem következik a változás: a békák elpusztultak, a fáraó nem tartotta meg a szavát. Amikor baja megkönnyebbült - mennyire jellemző ez ma is, különféle bajok idején kiálltunk az Úrhoz, kérjük segítségét, de amikor könnyebbül a helyzet, javul az állapotunk, elfelejtkezünk ígéretünkről. Már nem akarjuk az Úr szavát komolyan venni. Az Úr nem csupán könnyebbséget akar adni, hanem egy egészen új életet. Azt akarja, hogy megismerjük Őt valóságosan, és egy élő kapcsolatot építsünk ki Vele. Az Úr sokkal többet akar adni, mint amit mi várunk.

A következő jel a tetvek megjelenése, ellepték egész Egyiptomot, szenvedett tőlük ember és állat egyaránt. A varázslók kiestek, már nem tudják utánozni az eseményeket, de ezt látva kimondják: Isten ujja ez. Ők tudják, hogy csakis az élő Isten, egy mindenkinél nagyobb hatalom képes az ő tudásukat felülmúlni. Ezt tudatják a fáraóval is, akit nem hat meg még ez sem. Amikor az Úr Jézus eljött ebbe a világba, minden cselekedetének az volt a célja, hogy az emberek felismerjék, Isten van jelen Általa a világunkban. A nagy csodáknak, életfordulatoknak az a jelentősége, hogy általuk felismerjük az Úr munkáját, és kimondjuk: bizony, Isten fia Ő. De eljutottam-e már ide? Kimondtam-e már, hogy valóban az Úr cselekszik életünkben? Mert meg kell látni, hogy semmi nem véletlen. A negatív, tragikus események is azért történnek, hogy végre lássunk, merjük kimondani, bűnös vagyok, kegyelemre van szükségem.

Az Úr nagyon jól ismeri a szíveket, tudja, hogy minket semmi nem hat meg, semmi nem juttat el oda, hogy leszálljunk a trónról és átengedjük azt Neki. Az emberiség a pusztulás és az ítélet felé halad, mert nem akarja elismerni, hogy ő nem isten, és nem is lesz azzá. Ki kellene mondani, le kell szállni a trónról; ha ezt megtesszük, jobbá válhat az élet. Mert ha senki nem isten közülünk, akkor nincs különbség. A vezető is csak egy a többi ember közül, minden nép egy a sok nép közül. Krisztusban juthatunk el ide, mert Őbenne leomlanak a válaszfalak, és átéljük, hogy Ő mindeneknek Ura.

A fáraó szíve kemény maradt, és most már az ártalmas bogarak jönnek, egyre több lesz a szenvedés, de ez mégsem győzi meg őket. Ennél a csapásnál finomít az Úr, és különbséget tesz népe és a egyiptomiak között. Ez nem megkülönböztetés, hanem jel arról, hogy Isten valóban Úr, tud különbséget tenni népek és helyszínek közt. Ez már elég kellene, hogy legyen, mert azt bizonyítja, hogy Mózes által Isten lép elő, így ő több, mint ember. Itt már teljesen kizárható a véletlen szerepe, látszik, hogy tudatos döntésről van szó.

A fáraó most már hívatja Mózest, hiszen szenved ő is, meg az egész nép is, viszont Gósen földje kimaradt ebből a csapásból. Alkudozik ugyan, de végül megígéri, hogy elengedi őket. Azt kéri, imádkozzanak érte. Milyen alázatosnak és kegyesnek tűnik, mintha tényleg megváltozott volna. De mégsem, a lénye közepe hideg és száraz marad. Sokan a bajok idején még imádkoznak is, vagy megkérnek másokat, hogy imádkozzanak értük, ám amikor jobbra fordul az állapotuk, vagy megváltozik a helyzet, eszükben sincs az imádság. Mennyire nem akarjuk érteni, hogy az élő Isten, a Teremtőnk és Megváltónk keresi a szívünket. Élő kapcsolatra akar lépni velünk. Mózes imádságát meghallgatja az Úr. Itt látszik az ima lényege. Egy élő, valóságos személlyel való beszélgetés. Beszámol az Úrnak Mózes a helyzetről, elmondja, ami van, Isten pedig válaszol. Menjünk ilyen gyermeki hittel az Úr elé, tárjuk fel szívünket, mondjuk el Neki a problémákat, és a többit bízzuk Rá.

Nemcsak Józsefről feledkeztek meg, hanem Pálról is (ApCsel 24,22-27). Megtapasztalja az apostol a politika minden undokságát és számítását. Nem az a fontos, hogy az igazság érvényre jusson, nem fontos az ember élete, csak egy a lényeg: minél több pénzt lehessen lehúzni egy ügyről. Tele vannak a szereplők számítással, és még ebben a légkörben is megszólal az evangélium. Az Úr ezt a helyzetet is arra használja fel, hogy a helytartók is hallják az evangéliumot. Felixnek már van ismerete a jézusi hitről, mégsem dönt. Inkább ki akarja használni az apostol rabságát egyéni érdekeire.

Meg is hallgatja őt a Krisztusban való hit felől, de csak információt akar gyűjteni, és nem életváltozásra vágyik. Amikor az ítéletről, igazságról és önmegtartóztatásról hall, leállítja Pált - majd ha alkalmam lesz, hívatlak. Tipikus kibújó, nem akar megváltozni, nem akar Isten akarata szerint élni. Másrészt úgy véli, ha nem hall az ítéletről, az nem is lesz. Micsoda tévedés ez.

Meglátom-e, hogy baj van az életemmel? Ha látom, kész vagyok-e az Urat segítségül hívni? Vagy én is menekülök, most nem alkalmas, más elfoglaltságom van? Kevés az időm, mondjuk, de épp ezért kellene a legfontosabbra, az üdvösségre figyelni. Ha kevés az időm, ne pazaroljam hiábavalóságokra, hanem fordítsam Isten akaratának a megismerésére. Azért fontos ez, mert nem tudjuk, lesz-e még egyszer alkalmunk. Hallom-e még újra az Úr szavát? Lesz-e még lehetőségem az életváltozásra, a megtérésre? Mivel nem tudjuk, éljünk a mai nap lehetőségével. Ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt.

Pál nem zúgolódik, hanem a célra tekint. És közben a pillanatnyi lehetőséget használja fel az evangélium terjesztésére, a már hitben elindultak továbbvezetésére. Ez a fő feladatunk. Ahol vagyunk, ott legyünk tanítványok. Ne álmodozzunk, hanem a magunk helyén éljük meg hitünket, ahogyan Pál is tette.

Siessetek, hamar lejár!

Siessetek, hamar lejár,

Kegyelme már régóta vár.

Ma még lehet, ma még szabad,

Borulj le a kereszt alatt!

Ha elkésel, mi lesz veled?

Hogy mented meg a lelkedet?

Lezárul a kegyelmi út,

Lelked örök halálba jut.

Elszáll a perc, az életed,

Ma még, ha jössz, elérheted.

Ne késs tovább, ne várj tovább,

Ma kérd Atyád bocsánatát.

Isten áldásával.