Az Úr uralkodik

E

ddig az Edóm felőli ítéletről beszélt a próféta, most pedig Jeruzsálem megszabadításáról szól (Abd 1,17-21). Mert az Úr a látszat ellenére sem hagyja magára népét. Amikor az ítéletben bűnbánattal fordulnak Istenükhöz, és kérik az Ő beavatkozását, átélik a szabadítást. Isten ma sincs tőlünk távol, lehet Rá számítani. A Sion hegyére eljött a Szabadító, Jézusban megjelent Isten szabadítása, így számunkra is van lehetőség, van esély a bűn bilincseiből való szabadulásra. Hiszen Jézus azért kapta ezt a nevet, hogy már a név reménységet kínáljon a nyomorultak számára. Az Úr neve, Jézus, azt jelenti, szabadító, mert Ő szabadítja meg népét bűneiből. Igen, ez az elsőrendű probléma: a bűn. Mi a zsidókhoz hasonlóan azt gondoljuk, mindig a másik emberrel, a másik néppel van a probléma, ha tőlük megszabadulunk, megoldódnak a bajok. Az Ige rámutat: bennünk van a baj. A bűn jelen van a szívünkben, és ezért tele van mindenféle gonosz gondolattal, gyilkossággal, paráznasággal, ártással. Ez ellen nincs más orvosság, mint az Úr által kínált újjászületés. Új emberré kell lenni ahhoz, hogy gyökeresen megoldódjanak gondjaink.

A dolgok megfordulnak: amíg Izráel népe szabadítást él át, addig Edóm népének a pusztulás lesz a része. A káröröm éltette eddig őket, de most megtapasztalják, milyen is az, amikor az ellenséges haderő mindent elpusztít. Átélik a nyomorúságot, a szenvedést. Mert eddig moziban ültek, kényelmes távolságból szemlélték Isten népének pusztulását, de most vége a mozinak, saját földjükön tapasztalják meg az ítéletet.

Egyszer véget ér a "moziidőszak", amikor a más népek között végbemenő nyomorúságokat, háborút, természeti katasztrófát nézzük. Ha nincs a szívünkben bűnbánat, együttérzés és segítő szándék, mi is megtapasztalhatjuk mindezeket.

Azonban amíg az Ige szól, itt a lehetőség, hogy megváltozzon az életünk. Szabadítók mennek föl  Sion hegyére, hirdettetik az evangélium ott is, ahol eddig még nem. És amennyiben meghalljuk, elengedtetik az adósság. Azt olvassuk, az Úré lesz a királyság. Csodálatos ígéret ez, erre vágyik a szívünk, hogy végre valóban az Úré legyen a királyság, Ő uralkodjon az életünk felett. Ez a pillanat fogja az emberiség válságát megoldani, mert minden probléma abból fakad, hogy még mindig mi uralkodunk. Mi ülünk szívünk trónján, és ezért uralkodni akarunk mások fölött. Az igazi változás akkor jön el, amikor végre leszállunk a trónról és átadjuk Neki a hatalmat. Uralkodjon Ő, legyen Övé a királyság életünk felett. Gondoljuk végig, ki uralkodik az életünk felett? Ki a király?

Folytatódik a példázatok sorozata. Mennyire meg akarja velünk értetni az Úr országának alapelveit, és mennyire fel akar készíteni a csodálatos napra, amikor Ő megérkezik (Mt 25,14-30). Rajta semmi nem múlik, azt akarja, hogy semmi el ne nyomja éberségünket, semmi ne sodorjon közömbösségbe, hanem égjen bennünk a várakozás feszültsége. Égjen mindenkor a lámpásunk. Vajon ég-e a lámpám? Látszik-e a világosság ott, ahol élek, ahol megjelenek, amiben részt veszek? Látszik-e mindenkor, hogy én más, az Úr gyermeke vagyok? Vagy már gyakran nem lehet megkülönböztetni a világtól, mert nem ég a lámpa, nincs fény, csak sűrű sötétség mindenfelé. Mert sajnos a gyülekezetből se mindig a világosság árad.

Azt látjuk most, hogy az idegenbe készülő gazda szolgáira bízta vagyonát.  Milyen csodálatos, hogy az Úr nem félti javait, hanem ránk bízza. Mindent ránk bíz - ajándékot és vele felelősséget kapunk. Ez a példázat azt üzeni, nem mindegy, hogyan bánunk a ránk bízott javakkal, talentumokkal. Azért kapjuk őket, hogy belevigyük az életbe, befektessük, forgassuk. Nem egyformán kapjuk a talentumokat, mert nem egyenlőség, hanem képességek alapján működik Isten országa. Amilyen képességet, lehetőséget kaptunk, annyi talentum bízatik ránk.

Sőt, ebből a példázatból azt is megtudjuk, hogy lesz elszámoltatás. Tehát a talentumainkkal nem azt teszünk, amit akarunk. Mivel kaptuk, el kell számolni, hogy mire fordítottuk. Azért kapjuk, hogy az életben megjelenjen és áldást közvetítsen. Ne azt figyeljük, a másik mit és mennyit kapott, hanem a sajátunkat használjuk. Az egy talentumot is azért kapjuk, mert általa is lehet használni. Nem az elrejtés a megoldás, hanem a  hálás szívvel való forgatás. Tehát soha ne a másikéra figyeljünk, ne az legyen bennünk, hogy ő miért kapott annyit, és én miért nem. Mert ha így teszünk, az olyan, mint aki elásta, és így azt sem használjuk fel, amit kaptunk. Ezzel a magatartással arról teszünk bizonyságot, hogy nem is érdemeltünk többet.

Még azt is meg kell látnunk, hogy az Úr nem kér számon többet, mint amit ránk bízott. Mindenkinek csak azzal kell elszámolni, amit kapott, amit rábíztak. A saját életünkkel és lehetőségeinkkel kell elszámolnunk.

Aki elássa, bármilyen indokból, az gonosz és rest szolga. Életünket arra kaptuk, hogy Isten dicsőségére használjuk fel. Aki nem hasznosítja Isten országában talentumait, az rest szolga, az nem jutalmat kap, hanem ítéletet. Fontos még azt is látni, hogy a hűséget jutalmazza az Úr. A válságokon a megjutalmazás reménysége lendíthet túl. Bízzunk Benne, Ő senkit nem használ ki, hanem örökkévaló értékekben részesít. Mert a földiek ideig valók, és elmúlnak, de Isten országa örökkévaló, soha el nem múlik.

Ó , hála az Úrnak

Ó ! hála az Úrnak, zengjünk néki hát,

Mert úgy szeretett, hogy id'adta Fiát !

A kínra, halálra küldötte el Őt,

Megnyitni a mennyet a bűnös előtt.

Kar: Szívem áldd a királyt, az Övé ez a föld !

Szívem áldd a királyt, neve mindent betölt !

Jöjj, bűnös az Úrhoz, a Jézus az út,

Ó ! vedd be szívedbe a drága Fiút !

2. Ó ! teljes az üdv, amit ád az a vér !

Ó ! drága a kincs, amit Isten ígér.

Ha bánva bűnét jön a leggonoszabb,

Az Úr néki még ma bocsánatot ad !

3. Szent az, mit az Úr mond és szent, amit ad.

És szent öröm az, mely az Úrba' vigad.

De még magasabb lesz az égi öröm,

Ha Jézus előtt vigadunk odafönn.

Isten áldásával.