Itt és most

A

mikor Jónás azt gondolja, vége, kiderül, hogy nincs vége, Isten nem engedi meghalni, mert még mindig nem mondott le róla (Jón 2,1-11). Isten elhívta, feladatott bízott rá, és azt neki kell elvégezni, Istennek nem lehet csak úgy felmondani. Ezt tapasztalja meg most a próféta, és átéli, hogy az Úrnak még mindig terve van az életével. Mennyi mindent megtesz az Úr értünk, mert meg akar menteni. Képes egy nagy halat odarendelni, mert Ő Úr a természet erői felett, Úr minden teremtménye felett. Milyen jó, hogy rólam sem mondott még le - látom-e, mi mindent megtett értem? Látom-e, mennyire fontos vagyok Neki?

Amikor olvasom Jónás történetét, mindig megrendít, hogy a tenger mélyének egy lakója azonnal engedelmeskedik Istennek, teszi, amit kér tőle. A nagy hal nem mondja: nem kapom be Jónást, hanem megteszi, amit az Úr parancsol. Megszégyenítő ez számunkra, és egyben bűnbánatra indító. Tudok-e úgy engedelmeskedni az Úrnak, mint ez a hal?

A hal gyomrában ismét imádkozik Jónás, rádöbben, hogy nincs más lehetőség, mint az Úrhoz fordulni. Isten elől nem menekülhetünk el, még a tenger mélyén is ránk talál, de jó, ha ránk talál, mert a mélységből is felszínre hoz. Igen, életünk mélységeiben is egyedül Ő a reménység és a segítség. Nem kell elcsüggedni, hanem Hozzá lehet fordulni. Amikor rátört a csüggedés, Istenre gondolt, felelevenítette korábbi tetteit, és ez adott számára reménységet. Istennek az életünkben korábban megtapasztalt csodái erőt adnak jelenlegi helyzetünkben, és bátorítanak, hogy ne adjuk fel, bízzunk tovább Benne. Bízzunk, mert a mélyből is van felfelé vezető út, mert Isten számára semmi sem lehetetlen.

Sőt, a hal gyomrában már múlt időben imádkozik, ott van még a mélyben, mégis azt mondja: „De te kiemelted életemet a mélységből, URam, Istenem!”. Még a mélyben van, de tudja, hogy Isten nem fogja otthagyni, hanem kiemeli onnan. Másrészt benne van, hogy még fizikailag semmi nem változott, még mindig lent van, de lelkileg már kiemelte az Úr. Már nem a csüggedés, a reménytelenség uralkodik felette, hanem az Úrba vetett hit és a bizonyosság, hogy az Úré a szabadítás. Igen, az Úré a szabadítás, Ő meg tud szabadítani a hal gyomrából, az oroszlán szájából, Góliát kezéből és a halál hatalmából is.

Hálaadó éneket mond Jónás, mert tudja, hálával tartozik az Úrnak. Én tudom-e, hogy csak a hála az egyetlen megfelelő szó, amit mondhatok az Úrnak? Hála kegyelméért és minden jótéteményéért. A hála szavai mellé még egy ígéret is társul: megadom, amit megfogadtam. Amikor Isten elhívta őt prófétai szolgálatra, odaszánta az életét, megfogadta, hogy mindig engedelmeskedik Urának, de nem így történt. Most ígéri, teljesíti fogadalmát, vagyis kész oda menni, ahová Isten küldi, kész Ninivébe menni. Ez is hozzá tartozik, mert csak akkor következik a part, ha kész indulni, kész engedelmeskedni. A tengeri történetet a nagy hal zárja le, most is engedelmeskedik, szárazföldre viszi Jónást. Megy, mint egy tengeralattjáró, és így a mélyből a szárazra jut. Jónás tudja, hogy ez nem rajta múlott, nem ő szabadította meg magát, hanem az Úr könyörült rajta. Soha ne feledjük, hogy a szabadulásunk egyedül az Úrnak köszönhető. Ez az esemény előre is mutat, Jézus feltámadására, Akit a föld gyomrából hoz fel az életre az Atya.

A beszédeket, az Isten országára való felkészítést befejezte az Úr, most már indul a keresztre (Mt 26,1-13). Tisztában van mindazzal, ami történik, világosan látja, hogy megfeszítik, mégsem menekül, mert szeret, és azt akarja, hogy én meneküljek meg az ítélet alól. Nem magát, hanem minket, bűnösöket ment.

Mélységesen szomorú dolog, hogy a nép vallási vezetői nem ismerik fel Jézusban a Krisztust, nem látják, hogy Isten köztük van. Látom-e, hogy Isten Jézusban közel van hozzám, itt van köztünk, elég kiáltani, és Ő meghallja? De a vezetők nem hívják segítségül, hanem elhatározzák megölését. Mai egyház, mit tennél? Mi vajon hogyan döntenénk? Hogyan döntünk most, befogadjuk az életünkbe, vagy azt mondjuk, szabaduljunk meg Tőle?

Azonban van egy ház, ahol befogadják, ahol nem félnek, hanem Rá vágyódnak. Betániában nem azt nézik, mit mondanak a vezetők és mennyire veszélyes ez a helyzet, hanem nyitott szívvel várják. Sőt, van ott egy asszony, aki kész a drága alabástrom szelencét feltörni, és az egész évi keresetnek megfelelő értékű olajat Jézusra önteni. Ez az asszony annyira szereti, hogy kész áldozatot hozni érte. Én mit adok Jézusnak? Mit adok azért, hogy Ő a vérét adta, a legtöbbet adta, hiszen az élet a legnagyobb érték, és ezt Jézus értem keresztre adta?

Vannak, akiknek ez nem tetszik, de az Úr védelmébe veszi az asszonyt, rámutat, most erre van szükség. A szegények ott csak ürügyként szolgáltak, mert az az élet lényege, hogy hit által meglássuk, hogy az adott pillanatban mi a legfontosabb. Adakozni máskor is lehet, de Jézus testét csak most lehet megkenni. Így van ez a mi életünkben is, meg kell látni, mi az, ami egyszeri alkalom, amit csak itt és most tehetünk meg, mert nem lesz rá újból lehetőség. Bartimeus az út porában vakon is meglátta az itt és most jelentőségét, ezért kiáltott Jézus után. Tudta, ha elszalasztja a pillanatot, nem fog újra megismétlődni, mert Jézus a keresztre megy.

Mily jó, ha bűntől már szabad

1. Mily jó, ha bűntől már szabad, Az Úr szolgája vagy; A bűn szolgája gyáva rab, A Krisztusé szabad.

2. A bűn sötétben tévelyeg És bajba dönt vakon; De Krisztus kézen fog s vezet Világos utakon.

3. A bűnben kín van s gyűlölet, Mi mást, más minket öl; Öröm köt egybe s szeretet Az Úr szívén belöl.

4. Már szolgád lettem, Jézusom, Ki értem áldozál; Más uram nincsen, jól tudom, Mert bűnből kihozál.

5. Légy áldott, Krisztusom, te nagy! Hadd adjam át szívem: Vedd szívesen, hogy hol te vagy, E szív is ott legyen.

Isten áldásával.