Viharban

J

ónás próféta könyvét olvassuk, amiben sodródnak az események a próféta körül (Jónás 1,1-16). Csak kapkodjuk a fejünket, és nem értjük. Ott van a szívünkben: hát hogyan lehet ilyet csinálni? Hogyan lehet nem azt tenni, amit Isten kér, és menekülni előle? De ha a lelkünk mélyére tekintünk, meglátjuk, hogy nincs ezzel Jónás egyedül, mi is hányszor menekülünk az Úr elől. Nem akarjuk azt tenni, amit mond. Miért? Itt az első fejezetből még nem derül ki, mi indította erre a magatartásra Jónást. De mi indítja a mai embert - hiszen gyakran nyíltan szembehelyezkedünk Istennel, és az ellenkezőjét tesszük annak, amit kér. A szívünkben levő bűn az, ami más irányba fordít, meg a félelem, hogy Isten nem azt akarja, amit én.

Jónásnál később tudjuk meg, hogy ez a félelem és a gyűlölete hajtotta. Tudta, hogy Isten kész megbocsátani, ő pedig ezt nem akarta. Kész lett volna elmenni Ninivébe, ha Isten elpusztítja őket, de mivel ebben nem volt biztos, inkább más irányba ment. Nem látja, hogy Istent nem a pusztítás, hanem a megmentés mozgatja. Ő mindig menteni akar. A pusztító indulat bennünk van, mi akarjuk a másik elvesztésével megoldani a gondokat, de úgy nem működik.

Akit a gyűlölete vezérel, viharba kerül. Így jutott külső és belső viharba Jónás. Jó végiggondolni az Úr előtt, mi is az oka annak, hogy viharba kerültünk? Nézzük meg, nem engedetlenség húzódik-e meg mögötte. Ha igen, valljuk meg az Úr előtt, és kezdjük újra. Mert a saját megoldási kísérleteink nem segítenek. Jónás beleveti magát a szolgálatba, a más irányú szolgálatba, de nincs békesség, még viharosabbá válik az élet. Sokan a munkába menekülnek, azt gondolják, ott megnyugszanak, minden rendbe jön. De nem jön rendbe semmi, mélyül a válság. A munka sem megoldás, de még a szolgálat sem, a belső válságra. Miért? Mert nem az a lényeg, hogy szolgáljak meg dolgozzak, hanem az, hogy ott legyek, ahová az Úr küldött. Ha nem ott vagyok, nincs áldás sem a szolgálaton, sem a munkán.

A következő menekülési forma: lemegy a hajó fenekére, és alszik. Úgy csinál, mintha minden rendben lenne. Hányszor magunkba fordulunk, bezárkózunk, lelki alvásba kezdünk, de ez sem segít. A pihenés és környezetváltás sem megoldás minden problémára, ebben a helyzetben nem segít. Nem segít, mert az alapprobléma az Isten előli menekülés. Annyira beszűkül, hogy már nem érdekli, ami körülötte történik, pedig magatartásával másokat sodor veszélybe. A menekülő ember, aki nem akar magával és Istennel szembenézni, másokat is veszélybe sodor. Ezt látjuk ma is, amíg Istent nem vonja be az emberiség az életébe, és mindent egyedül akar megoldani, az egész világot veszélybe sodorja.

Az is feltűnő, hogy Jónás próféta, de nem látjuk imádkozni. Aki hátat fordít Istennek, imádkozni sem képes, lezárul a lénye az Úr előtt. Csak ha bűnbánatra jut, akkor válik szabaddá az imádkozásra. Az engedetlenség odaállt közé és Isten közé, ezt kell megoldani, más nem segít. Ezzel szemben a pogány hajósok készek és képesek az imádkozásra, a kiút keresésére. Jónás semmit nem tesz, nem érdekli, mi történik, és az sem izgatja, ha mindenki elveszik, ő csak alszik.

Bizony, el lehet aludni - amikor eljutok oda, hogy nem érdekel, mi történik körülöttem, és pótcselekvésbe kezdek. Ilyen lehetőség az alkoholizálás, a játékszenvedély, a számítógép - ezekben merülök el, és semmi más nem érdekel. Jónásra nincs hatással mások életveszélye, küzdelme, nem érdekli, hogyan oldják meg a problémát. Hányan vannak ma is így, csak a maguk dolgaiba merülnek, és nem érdekli őket családjuk, környezetük küzdelme. Ebben a helyzetben is csak az Úrhoz való kiáltás segít. Van, amikor a környezetnek kell cselekedni, mint itt is, nekik kell felébreszteni és szembesíteni a helyzettel.  A vihar is azért történt, hogy Jónás rádöbbenjen, minden miatta történt.

Amikor ezt végre kimondja, akkor sem néz őszintén szembe Istennel, nem kér bocsánatot, és nincs benne ott a készség, hogy Uram, megyek, megyek oda, ahová küldtél, Ninivébe. Még mindig kemény és makacs. Pedig az egyedüli megoldás az, hogy megyek, ahová küld az Úr, és teszem, amit mond.

Jónás a tengerbe vetteti magát, halni készül. Ha már nem menekülhet el teljesen, ha nem mehet végig a saját útján Tarsisba, inkább meghal, mert élni sem érdemes. Csak gyötrik szegény prófétát, őt senki sem érti meg. Azt gondolja, a meghalás a megoldás, de az sem az. Vizsgáljuk meg magunkat, nem vagyunk-e mi is hajlamosak erre. Nem szeretnénk meghalni, amikor nem értenek meg, nem úgy történnek a dolgok, ahogyan szeretnénk? Bizony, gyakran bennünk is ott van Jónás, sőt, mi magunk vagyunk azok. Azonban lássuk meg, hogy a meghalás nem megoldás, sokkal előrébb vivő az újrakezdés Istennel. Mert Vele lehet újrakezdeni. Vele nincs reménytelen helyzet. Vigyük keserűségünket is az Úr elé.

Jézus arról beszél, hogy bármit gondolunk is, Ő el fog jönni, de akkor már nem szolgaként, hanem dicsőséges királyként (Mt 25,31-46). Amikor eljön, ítélni fog. Tehát sem Jézus visszajövetele, sem az ítélet nem marad el. Mindkettő megtörténik. Minden népnek és embernek oda kell állni az ítélőszék elé. El kell számolni a talentummal, az életünkkel. Jó, ha a nagy elszámolás már most megtörténik a kereszt tövében, és átéljük bűneink bocsánatát, majd úgy élünk, mint az Úr szolgái, és végezzük a ránk bízottakat.

Megláthatjuk azt is, hogy az Úr semmi rendkívüli dolgot nem vár el tőlünk, csak annyit, hogy legyünk emberek. Legyünk olyan emberek, akik a másikban meglátják Őt, akik megállnak a nyomorúságban lévő mellett, és készek segíteni neki. Azonban ehhez a magatartáshoz is újjászületésre van szükség, ezeket az egyszerű dolgokat sem tudjuk magunk megtenni. Azt látjuk itt is, hogy van olyan csoport, aki nem ad az Úrnak vizet, nem látogatja meg, nem törődik vele.  Nem, mert a külsőségekben keresi Őt, és nem figyel arra, hogy a rászorulókban jelenik meg az Úr, azonosítja magát velük. Ezek az emberek pont arra képtelenek, hogy mások problémájával törődjenek, csak magukkal vannak elfoglalva.

Újjászületésre van szükség ahhoz, hogy igazán másképp lássunk, és a másikban, a szenvedőben, a szükségben levőben felismerjük az Urat. Akik tették az Úr akaratát, nem is tudtak róla, hogy Krisztussal teszik. Tehát nem önző érdekből, hanem segítőkészségből, emberségből cselekedtek. Adja az Úr, hogy a mi szívünk is ilyen emberséges legyen, hogy mi is érdekek nélkül szolgáljunk. Ezek nem hivalkodnak tetteikkel, nem sorolják, nem hirdetik ki, mit tettek, csak követik a Mestert, úgy élnek, mint Ő. A végén pedig jutalomban részesülnek. Mi is ne a földi elismerésre, hanem a végső jutalomra tekintsünk.

Térj magadhoz, drága Sion

1. Térj magadhoz, drága Sion, Van még néked Istened, Ki atyádként felkaroljon, Szívét oszsza meg veled! Azt bünteti, kit szeret, Másképp ő nem is tehet: Sion, ezt hát jól gondold meg, Szabj határt bús gyötrelmednek. 1.

2. Hullámok ha rémítenek Mérhetetlen víz felett, :/: S a habok közt szíved remeg, Hogy sírod is ott leled; Ha aludni látod őt, Ki reményed és erőd: Sion, soha ne feledd el: Ő megvívhat tengerekkel!

3. Bár hegy, halmok rengenének, Miket égi kéz emelt, :/: S indulása a nagy égnek Végromlásra adna jelt: Ezt látva is el ne hidd, Hogy ez a perc elveszít; Sion, addig meg nem dőlhetsz, Míg oltalmad Istentől lesz!

4. Bár könnyűid omlanának Gyöngyökül a tengerbe, :/: És elhalván hangja szádnak, Csak pihegnél, mint gerle, Bár vér volna bíborod S kő megszánná nyomorod: Sion, ne félj a gonosztól, Baj nem ér, míg Benne bízol!

5. Bár hordozzad zsarnok láncát, Érjen kínos rabhalál, :/: Ha hitedet el nem játszád, Utad égbe nyitva áll. Örvendj mindig és vigadj, Emlékezz, ki népe vagy! Sion, nincs több Isten egynél, Benne hát ne kételkedjél!

6. Ó, ne csüggedj, ím, az estnek Már leszállnak árnyai, :/: Kihez ajkid oly hőn esdnek, Halld: Atyádnak hangja hí. Ő gyalázat, kín helyett Néked jobbján ad helyet; Sion, a menny lesz te részed, Föld gyötrelmét hát ne nézzed!

7. Végső áldást mondj hazádra, Mely távolról int feléd, :/: Égi honnak a határa Van már hozzád közelébb. Édes érzés mért fog el, Melytől olvad szív, kebel? Sion, minden másképp lesz ott, El fog tűnni nagy sírásod.

8. Angyalok, ti fényes lelkek, Zengjetek víg éneket, :/: Mert már biztos révbe tért meg, Kit bús szélvész hányt-vetett! Már meggyőzte a halált, Istenéhez égbe szállt: Sion, onnnan számkivetni Nem fog téged soha senki!

Isten áldásával.