Szomorú valóság

J

ónás a parton van, ott, ahonnan elindult, ahol először szólt hozzá az Úr (Jónás 3,1-10). Másodszor is szól az Úr hozzá - ez jó, mert így második esélyt kap. Isten ad második esélyt is, ez által rendezheti múltját és elindulhat végre oda, ahová eredetileg is mennie kellett volna.

A feladat nem változott, Ninivébe kell menni, és ott hirdetni Isten üzenetét. Az Úrnak a nagy város számára is van üzenete. A nagy várost is menteni akarja, az ott élők is fontosak Neki. Isten nem elveszíteni, hanem megmenteni akarja a bűnösöket, és ebben a szándékában lehet eszköz Jónás. Az Úr drága kegyelméről tehet bizonyságot, viheti a kegyelem Igéit. A hívő emberek ma is ilyen eszközök lehetnek az Úr kezében, azért állított minket ide, hogy általunk az evangélium is megérkezzék a területünkre.

Jónás végre elindul Ninive felé. Először is elindult, de nem Ninivébe tartott. Nem elég elindulni, hanem arra kell venni az irányt, ahová küldetünk. Viszi magával a drága isteni szót, ami reménységet és életet jelent. Ez a szó, ha belekerül az életünkbe, és engedelmeskedünk neki, drámai változásokat visz bennünk végbe.

Egynapi járást tesz meg és hirdeti: „Még negyven nap és elpusztul Ninive!". Kemény és ítéletes üzenet ez, nincs benne semmi pozitívum, mégis hatást ér el. Mert komolyan veszik, hogy negyven nap van már csak hátra, és megítéli őket az Úr. Megrettentek attól, hogy valóban úgy lesz, amint Isten mondja. Nem sértődnek meg, és nem is győzködik Istent, hogy ők nem ezt érdemlik. Meghallják az üzenetet, komolyan veszik, és annak megfelelően cselekednek.

Elgondolkodtam azon, vajon mit tennék, ha megtudnám, hogy negyven napom van hátra? Hogyan hatna rám, és mivel tölteném, miképpen reagálnék ebben a helyzetben?

A niniveiek hittek Istennek, tehát azzal reagáltak, hogy komolyan vették a szót, komolyan vették az üzenetet, és bűnbánatot tartottak. Ez azt jelenti, hogy bűnösnek látták magukat. Felismerték, hogy így lát minket Isten, és nem a próféta gyűlöletének tulajdonították az elhangzottakat. Lássunk túl mindig az Ige hirdetőjén, és ismerjük fel mögötte azt, Aki küldte az üzenetet. Mert nem Jónás a lényeges, hiszen ő csak a postás. Ez is fontos, nem én vagyok a lényeg, mert csak postás vagyok. Azonban fontos, hogy a postás kézbesítse is ki Isten üzenetét.

Mindenki megtér, óriási eredménye van Jónás rövid és tartalmas prédikációjának, látszik, hogy valóban az Úrtól származik a szó. Még a király is leszáll trónjáról, tehát nemcsak a néptől várja el a bűnbánattartást, hanem maga is úgy cselekszik. Akkor van igazán eredménye az igehirdetésnek, ha én is komolyan veszem, ha magamra is vonatkoztatom. Ilyen őszinte bűnbánatnak megvan az eredménye, Isten nem ítélte el őket. Az őszinte bűnbánatból élet és folytatás árad.

Az események mennek tovább, Júdás elárulta a Mestert. Nem Jézus vonzotta immár, hanem a saját érdekei és a pénz (Mt 26,14-35). Mi vonz engem? Vigyázzunk, mert a pénznek óriási ereje van, sokan nem tudnak ellenállni neki. Csak Krisztusban vagyunk képesek ezeket az idegen vonzásokat elutasítani, és megmaradni Benne.

Jézus elfogyasztja tanítványaival a páskavacsorát, majd bejelenti, hogy a tanítványok közül valaki elárulja Őt. Ott van a többiekkel Júdás is - Jézushoz fordul és kérdezi: Csak nem én vagyok az, Mester? Jézus válasza nyomán elébe jön a kegyelem, mert ilyen az Úr, még az árulója felé is kinyújtja kezét, még meg lehet ragadni ezt a kezet, ám Júdás ezt nem teszi meg. Életünk legkeményebb pillanataiban is jön felénk a kegyelem. Azt üzeni, az Úr megbocsát, háta mögé veti vétkeinket, és egy újat kezdhetünk vele. Ám Júdás nem élt ezzel a lehetőséggel, nem ragadta meg a kinyújtott kezet. Ragadd meg ma az Úr kezét, ne tétovázz, ne halogass, mert ez a kéz erős, fel tud emelni a mélységekből is.

Péter számára is segítséget kínál az Úr. Közel a kereszthez nem magával foglalkozik, hanem segíti tanítványait, segít nekik kikerülni a csapdákat, és így nagy bukásoktól szeretné megőrizni őket. Péter még mindig nem tanult, még mindig nem jól ismeri magát, mert azt mondja, ha mindenki megbotránkozik is, ő nem fog soha megbotránkozni Benne. 

Ha felismerné, hogy ezt azért mondja Jézus, hogy saját rugóit meglátva Hozzá forduljon, nem kellene ezt a fájdalmas tagadást megélnie. Az Úr elénk jön, mindig az elevenünkre, a lényegre tapint rá. Engedjük, hogy szava meggyógyítsa érzékeny területeinket. Péternek is így kellett volna felkiáltani: Uram, hát így látsz, hát ez telik tőlem, akkor könyörülj rajtam! De ő meg van győződve saját képességeiről, erejéről, nagyon félreismeri magát. Csak hajtogatja a magáét. Milyen sokszor mi is csak mondjuk a magunkét, és közben nem halljuk meg, amit Jézus mond. Péter nem akar a szomorú valósággal szembenézni, hogy ő sem különb a többinél, sőt, még mélyebben van, ezért szüksége van Jézusra. Egyedül képtelenek vagyunk megállni, tőlünk minden kitelik, ez a szomorú valóság. Csak Jézus Krisztus által tudunk hűségesek maradni.

Bűnös vagyok

1.  

Bűnös vagyok, de hadd legyek Tied,

Én Istenem!

Ki gyógyítná meg beteg szívemet,

Hacsak Te nem?

2.  

Szívem hideg, hogyha tüzet nem adsz,

Ha nem szeretsz,

Nem bírok járni, ha nem támogatsz,

Ha nem vezetsz!

3.  

Nincs örömem, körültem, mint az éj,

Minden sötét,

E bús homályt a tiszta égi fény

Hadd űzze szét!

4.  

Ó, Jézusom, mossa el bűnömet

A drága vér,

Amit Te ontál, égi szeretet,

A bűnökér’!

5.  

Rád várok én! Ó, jöjj hozzám magad,

Szívem óhajt,

S hűséged árja égő szomjamat

Eloltja majd.

Isten áldásával.