Élők Istene

A

 szentíró ránk hagyta Dávid király utolsó szavait, ezeken keresztül is az Úr magasztalása hangzik, Istenről szóló ének száll a magasba (2Sám 23,1-39). Az utolsó szavak is bizonyságtételek arról, Aki Dávidot kiválasztotta, elhívta és élete mögött állt. Dávid tudja, hogy Isten munkálkodott az életében, Ő emelte magasra, kivette a juhok mellől, és népe trónjára ültette. Dávid utolsó szavaiban nem magát élteti, nem sikereit, hősi tetteit énekli meg, de nem is az élet rövidségéről vagy küzdelmeiről, szenvedéseiről beszél. Szívében Isten él, és csak Róla tud beszélni, mert tisztában van azzal, hogy mindent Neki köszönhet. Vajon milyenek lesznek utolsó szavaink? Mit fognak feljegyezni rólunk? Bizonyságtétel lesz-e, amit magunk után hagyunk, és emlékeznek-e majd rá? Urunk könyörüljön, hogy mindig Róla énekeljünk, Ő legyen szívünk és életünk középpontjában. Ne az öregség, a betegség, saját szenvedéseink, hanem mindenkor az Úr tettei legyenek beszédünk tárgyai. Öregkorban se keserűen tekintsünk vissza, hanem hálás szívvel lássuk meg Isten munkáját az életünkben. Mert van miért hálát adni, van miért dicsőíteni Urunkat.

Nemcsak Dávidot említik meg e könyv végén, hanem legfontosabb, legkiemelkedőbb embereit is. Ezek mind katonák voltak, hiszen Dávidnak és népének sokat kellett különféle ellenségekkel csatáznia. Azonban látjuk, hogy a gonosz elleni harcot nem maga vívta, nem ő volt a hős, hanem Isten adott mellé kiváló, tehetséges embereket, olyanokat, akikre mindig lehetett számítani. Sőt, ezek az emberek akkor is szembefordultak a gonosszal, az ellenséggel, amikor magukra maradtak, soha nem futamodtak meg, hanem az Úrra tekintve megálltak és harcoltak. Átélték, hogy az Úr általuk szabadítással ajándékozta meg a népet. Dávid meglátja és elismeri ezeket az embereket, nem panaszkodik, hogy magamra vagyok hagyva, hanem hálás értük. Mi is lássuk meg, hogy a hívő ember nem magányos harcos, vannak körülöttünk más vitézek is, ismerjük el mások győzelmeit is. De azt is lássuk meg, hogy szükségünk van mások segítségére, szükségünk van olyanokra, akik kitartanak, amikor a többség elmenekül. Sőt, azt is üzeni számunkra az Ige, hogy szabad és lehet kitartani, még ha magunkra maradunk is. Isten gyermeke nem a meghátrálás fia, hanem a hité. Isten gyermeke kitart a legnehezebb pillanatokban is, tudva, hogy az Úrban van erő, sőt, az Ő ereje erőtlenségben mutatkozik meg.

Dávidnak ezek az emberei életüket is kockára merik tenni a királyért, semmi nem drága nekik, még az életük sem, csakhogy megtegyék, amit a király kér. Fontos-e nekem ennyire a Király, merem-e érte kockára tenni az életemet? Pál apostol így vall: „semmivel sem gondolok, még az életem sem drága nekem, csak hogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról” (ApCsel 20,24). Urunk bocsássa meg, hogy annyiszor féltjük magunkat, nem merünk Érte kockáztatni, csak addig megyünk el a szolgálatban, amíg nem veszélyes, amíg nem kerül sokba. Ezek az emberek barátjukért, a királyért mindent vállaltak. Merek-e mindent vállalni a mennyei Királyért, az Úrért, Aki kész volt életét értem odaadni a Golgota keresztjén? Ő nem mérlegelt, nem fontolgatta, megéri-e értem keresztre menni, hanem önként odaadta az életét, hogy megmentsen általa. Áldott legyen érte!

Dávid vezérei egy kis csoportnak voltak a vezetői, kiválóak voltak, de a csoporttal nem értek föl. Tehát a Szentírás mindig a közösségre teszi a hangsúlyt, a tanítványok mindig együtt képviselik az Urat. Lehetnek ma is kiváló eszközei az Úrnak, de nem emelhetik magukat a közösség fölé. Fontos, hogy egyedül is kapcsolatban legyünk az Úrral, és harcoljunk is az Ő ügyéért, vigyük az evangéliumot, de szükség van ilyen kis sejtekre is. Minden gyülekezetben fontos, hogy legyenek ilyen csoportok, amelyek együtt készek imádkozni és szolgálni az Urat. Az ilyen kis csoportok munkáján nagy áldás lehet. A tanítványok is tizenkettes csoportban indultak Jézussal, ők voltak együtt a mustármag, a kovász, amelyeket az életbe helyezett az Úr, és bár kicsik voltak, egy idő után érezhető volt jelenlétük, hatásuk.

Jézus utolsó napjaiban egyre intenzívebben támadnak ellenfelei, nem hagynak Neki nyugtot, azonban Ő készséges mindenkivel szemben (Mt 22,23-33). Kész válaszolni a kérdésekre, pedig tudja, hogy semmi hatása nem lesz annak, amit mond, mert kérdezői nem tiszta szándékkal fordulnak Hozzá.

Első látásra örülnünk kellene, hogy a szadduceusok is felkeresik, de nem azért jönnek, mert komolyan akarják venni, amit mond, hanem Ellene akarják felhasználni. Egy kitalált történettel mennek Jézushoz, amit a sógorházasság törvényére építenek, amely kimondja, ha egy férfi úgy hal meg, hogy nem született fia, akkor a testvére vegye el az özvegyet, és az elsőszülött fiú a meghalt nevét vigye tovább. Hét testvérről van szó ebben a történetben, akik mind utód nélkül halnak meg. Kérdésük: kié lesz a feltámadáskor az asszony, hiszen mind a hétnek felesége volt? Ezzel akarják a feltámadás valóságát nevetségessé tenni. A feltámadás hit által érthető, nem okoskodnunk kell, hanem hinni Istenben, az Ő hatalmában.

Jézus arra mutat rá, hogy tévelyegnek, mégpedig azért, mert nem ismerik az Írást. Meg kell állnunk elcsendesedve, és fel kell tennünk a kérdést: ismerem-e igazán a Szentírást? Ismerem-e Istent és az Ő hatalmát? Mert minden kérdésre az Igéből kell keresnünk a választ. Amit nem értünk, ami számunkra felfoghatatlan, azt is a kijelentésen keresztül közelítsük meg. Ne az emberi vélemények, a tudomány válaszai, hanem mindig az Ige legyen számunkra a végső tekintély, fogadjuk hittel Isten szavát. Minden kérdésre Jézusban értjük meg a feleletet. Minden Őbenne nyílik meg előttünk és válik érthetővé. Ismerjük meg az Úr hatalmát már most, lássuk meg, hogy Számára semmi sem lehetetlen, van hatalma arra, hogy életünket, gondolkodásunkat újjá formálja. Aki a maga életében megtapasztalja Isten hatalmát, az az eljövendőkkel kapcsolatban is Rábízza magát. A feltámadáskor már Isten eredeti terve szerint alakul az élet, ott már Ő lesz a középpontban, Neki fogunk örülni, és a kapcsolataink is minőségivé válnak. Isten világában minőségi kapcsolatok lesznek, amelyek nem a földi mintát követik. Itteni kapcsolatainkra a bűn rátette a pecsétjét, a feltámadáskor azonban tiszták lesznek vágyaink, indulataink, kapcsolataink.

A feltámadással kapcsolatban is az Íráshoz irányítja kérdezőit Jézus: már az Ószövetségben benne van a válasz, ha őszinte szívvel olvassák, és valóban Isten válaszát akarják hallani. A lényeg, hogy Isten az élők Istene, és amikor Ábrahám, Izsák és Jákób Isteneként mutatkozik be, akkor nem azt mondja: voltam, hanem azt, hogy vagyok. Vagyis Ő ezeknek a földi halála után is Istene, vagyis ők élnek, Isten világában, így a haláluk után is Istenük. Vagyis a halál után sem kerülhetjük el az Istennel való találkozást, ezért hiábavaló spekuláció úgy gondolkodni, hogy a halállal mindennek vége. Nincs vége, hanem Isten elé kell állni ítéletre, de azért küldte el Jézust, hogy ítéletünket magára vegye és elhordozza a kereszten. Aki tehát hittel jön Hozzá, megbánja bűneit, az bocsánatot nyer, és a halál után örök életet nyer, ingyen kegyelemből, Jézusért. Jézus Krisztus által támadhatunk fel a lelki halálból az életre.

Az Isten a mi reménységünk

1. Az Isten a mi reménységünk, Midőn reánk tör ellenségünk, Minden háborúságinkban Megtart erős hatalmában. Azért a mi szívünk nem félne, Ha az egész föld megrendülne, És a hegyek a tengernek Közepibe bedűlnének.

2. Ha a tenger szörnyen zúgna is, Minden víz felzavarodnék is, És ha a sebes szélvésszel A hegyek hányatnak széjjel: A szép folyóvíz mindazáltal :/: Az ő szép tiszta folyásával Az Istennek szent városát, Megvigasztalná hajlékát:

3. Mert közepén lakik az Isten, Azértan romlása nem lészen; Semmi ínségbe nem ejti, Az Isten jókor megmenti. A pogány népek dúlnak-fúlnak, :/: Nagy sok országok feltámadnak, De az ő haragos szava Mind e földet elolvasztja.

4. De az Isten minden időben Mivelünk vagyon ínségünkben; Jákób Istene oltalmunk, A Zebaóth erős várunk! Jertek, lássátok e nagy Úrnak, :/: Csuda dolgait hatalmának, Ki mind e föld kerekségét, Elpusztítja ékességét!

5. E földön széjjel nagy hadakat, Ő megcsendesít háborúkat, Ívet, kopjákat megrontat, Társzekereket felgyújtat, Így szólván: mindnyájan halljátok, :/: Hogy erős Istenetek vagyok, És hogy birodalmam vagyon Minden népen e világon!

Isten áldásával.