Krisztusban szabad

C

elofhád bátor leányai vannak most szemeink előtt. Bátrak, mert merik vállalni és képviselni ügyüket (4Móz 27,1-23). Nem félnek Mózes elé állni, hanem elé terjesztik kérésüket. Bátorságuk Isten ismeretéből fakad, hiszik, hogy Ő nem személyválogató, és hogy igazságos. Isten nem engedi, hogy gyermekei kárt szenvedjenek. Az Úrhoz mindig bátran mehetünk, mert odafigyel övéi életére. Nem engedi, hogy áldásából kimaradjunk.

Mózes nem maga dönt, hanem az Úr elé viszi ügyüket. Tehát nem személyes szimpátia vagy a nőkkel kapcsolatos előítélet alapján dönt, hanem Istent kérdezi. Jó látni, hogy Mózes nem enged az előítéletnek, mert Isten népe között nincs neki helye. Legyen az ő magatartása példa a számunkra, vigyük ügyeinket az Úr elé. Ez a történet is azt igazolja, hogy az élet minden kérdését Isten elé lehet tárni. Szabad Tőle kérdezni.

Sokszor úgy állítjuk be, hogy az Ószövetségben a nők hátrányban vannak, mégis többször találkozunk olyan nőkkel, akiket elhívott az Úr és feladatot bízott rájuk. Isten számára a nők is fontosak, velük is van terve. Több jelentős személyt találunk a Szentírásban, akik az Úrnak szolgáltak és az üdvtörténetben jelentős szerepet kaptak. Korábban olvastunk Mirjám prófétaasszonyról, majd a bírák közt is találunk női szereplőt. Az Úr az engedelmes szívet keresi, és aki kész magát Neki szentelni nagy dolgokat élhet át.

Mózes ideje is letelik. Isten hatalmas szolgájának is lassan elérkezik utolsó földi órája. Sok mindent elvégzett általa az Úr, nagy dolgoknak volt tanúja, mégis mennie kell. Senki nem marad itt örökre, tovább kell menni, és a szolgálatot, az életet át kell adni a következő nemzedéknek.

Mózes nagy dolgokat tett, de nem mehet be az ígéret földjére. Mondhatjuk úgy is, hogy életművéről lemarad a korona. Igen, ez jelentette volna a koronát, bevonulni arra a földre, amelyet atyáiknak ígért az Úr, és amelyért annyit küzdött egy életen át. Mégsem mehet be, mert föllázadtak az Úr parancsa ellen, és ennek súlyát hordoznia kell. Azonban Isten irgalma és jósága ragyog fel előttünk. Ha nem is mehet be Mózes az ígéret földjére, megláthatja az országot. Isten maga mutatja be neki azt a földet, amit népének ad. Mózes azzal a békességgel hal meg, hogy saját szemével látja az ígéret beteljesedését. Látja, hogy igaz, amit Isten mondott. Béke van a szívében, mert így átéli, nem a semmiért küzdött. A cél valóságos, ha ő nem is megy be, de bemennek utódai, bemegy a nép. Később majd Simeon éli át, hogy megláthatja a Megváltót. Nem lesz a tanítványa, nem hallja beszélni, nem éli át csodáit, de meglátja, mint kisgyermeket, és felismeri Benne az Urat. Békével megy el a földi világból, mert látják szemei az Üdvözítőt. Urunk adja meg, hogy úgy mehessünk mi is el, hogy látjuk a Megváltót és átéljük kegyelmét.

Megrendítő, ahogyan Mózes fogadja Isten döntését. Nem sértődik meg, nem zúgolódik, elfogadja az Úr kezéből, és elkéri utódját. Isten Józsuéra bízza a nép vezetését. Tudunk-e utódunkért imádkozni, vagy görcsösen ragaszkodunk a magunk pozíciójához, hatalmához? Mózes átadja Józsué számára Isten üzenetét, és megbízza a nép vezetésével Isten parancsa szerint.

Pál a bevezető sorok után rátér arra, amiért tulajdonképpen tollat ragadott: Onézimosz, egy szökött rabszolga ügyére (Filem 8-25). Ez a rabszolga Filemon tulajdona volt, tőle szökött meg, és eljutott az apostolhoz. Nem tudjuk, hogyan került hozzá, de a lényeg, hogy odakerült, és Pál foglalkozott vele. Nem mondta, elég a magam baja, hisz én sem vagyok szabad. Nem is eszközt látott benne, hanem embert, akiért az Úr Jézus eljött és meghalt. Jézus Onézimoszt is szereti. Szereti az elnyomott, a rabszolgasorban élő embereket is, mert számára csak ember létezik. A különféle megkülönböztető kategóriákat mi hoztuk létre, ám az Úr nem igazodik ezekhez. Azt akarja, hogy Onézimosz is megismerje Őt, és átélje a belső szabadulást. Mert Krisztusban a rabszolgalét is más.

Onézimosz Pál fogsága alatt jutott hitre, született újjá. Nem volt egyszerű őt hitre eljuttatni, de mégis megragadta őt a kegyelem. Valószínűleg Pál élete, fogságban is örvendező, Krisztusban bízó hite ragadta meg. Meglátta, hogy Pál sem szabad, mert elítélt, mégis boldog, mégis bízik Jézusban. Talán az volt rá hatással, hogy Pál is átélte, ha más formában is, hogy mit jelent rabnak lenni. A lényeg: a kegyelem olyan embereket is átformál, akikről már lemondtak.

Onézimosz valószínűleg meglopta Filemont és elszökött tőle, és ez által haszontalanná vált gazdája számára. Filemon úgy tekintett rá, mint aki elveszett a számára, és így kár érte. Mert nemcsak a lopással érte kár, hanem a fiatal rabszolga árával is. Isten számára mi is haszontalanná váltunk engedetlenségünk miatt, ám az Úr Jézus megtalált és visszavezetett az atyai házba, hogy hasznosak legyünk a számára.

Pál örül Onézimosznak, hasznos a számára, de nem tartja magánál, hanem visszaküldi gazdájához. De nem hagyja magára, hanem kísérő levelet ad neki. Ebben kéri Filemont, hogy fogadja vissza, az okozott kárt pedig magára vállalja. Mennyire krisztusi az apostol, valóban az Ő életét éli. Hiszen Krisztus is magára vállalta adósságunkat Isten előtt, hogy mi szabadok lehessünk.

Pál úgy küldi vissza Onézimoszt, mint testvért. Tehát most már nem szolga, hanem az Úrban testvér, és Filemonnak is így kell őt fogadni. Lássa meg a benne élő Krisztust. A többit rábízza, de bízik abban, hogy megadja majd számára a szabadság lehetőségét. Óriási az, amikor Krisztusban átéljük, hogy eltűnnek a társadalmi különbségek. Nem az a fontos, ki hol áll a ranglétrán, hanem az, hogy bennem él-e a Krisztus. Ha igen, testvérek vagyunk. De vajon a testvért látjuk-e egymásban, vagy még mindig az elválasztó falakat? Krisztus azért jött, hogy lerombolja az elválasztó falakat, azokat, amik közénk álltak. De ezek csak Krisztusban omlanak le. Nélküle újabbak emelkednek. Engedjük, hogy az Úr újjá formáló kegyelme munkálkodjon bennünk, és éljünk immár ennek az új életnek megfelelően, hitben és szeretetben.

ÁLDÁSODDAL MEGYÜNK

1.  

Áldásoddal megyünk, megyünk innen el,

Néked énekelünk boldog éneket.

Maradj mindig velünk, ha útra kelünk,

Őrizd életünk mindennap!

2.  

Mindennap dicsérünk Téged, jó Uram!

Néked énekelünk vidáman, boldogan.

Maradj mindig velünk, ha útra kelünk,

Őrizd életünk mindennap, mindennap!

Isten áldásával.