2014. augusztus 20., szerda

Még ma, még Jézus hív

M
ivel tegnap került sor a mai ószövetségi Ige magyarázására, most a tegnapi részre figyelünk (4Móz 32,1-42). Az élet nem könnyű, nem nyugalmas sétálgatás vagy szórakozás, ezt tapasztalta meg Mózes is. Mindig jönnek újabb problémák, amiket meg kell oldani. Most Rúben és Gád törzse jutott arra az elhatározásra, hogy a Jordánon innen telepednek le. Úgy ítélték meg, hogy ez a terület kedvez az állattartásnak, így ők ezt kérik örökségül. Mózes azonban, amikor meghallotta a tervet, lázadásnak vette. Úgy gondolta, ha eszerint cselekszenek, a nép többi része nem meri majd birtokba venni örökségét. Rúben és Gád letelepedése által meggyengül Izráel, egysége megtörik. Másrészt Mózes úgy ítélte meg, hogy ez által ki akarják vonni magukat a harcból, és csak a maguk kényelmével, jövőjével törődnek.
Mielőtt továbbmennénk, vegyük észre, amit e két törzs fiai mondanak, amire hivatkoznak a Jordánon inneni letelepülés érdekében. Azt mondják, sok jószáguk van, ez a föld pedig állattartásra való. Tehát most lepleződik le igazán a szívük. Azért zúgolódtak korábban, mert nem volt hús, és most kiderül, hogy Isten gazdagon megáldotta őket. Jószágállományuk megszaporodott, mert az Úr gondjukat viselte. Még a pusztában is növekedett a gazdaságuk, mégis zúgolódtak. Mi volt akkor az oka a lázadásnak? Az, hogy függetlenek akartak lenni Istentől, nem akartak az Ő vezetése alatt vonulni, és nem akarták, hogy Ő legyen a királyuk. Mert mindig ez az eredeti ok: nem akarunk Istennek szolgálni, nem akarjuk, hogy Ő üljön életünk trónszékén.
Mózes véleményét meghallva biztosították vezetőjüket arról, hogy miután letelepítették családjukat és biztonságba helyezték jószágaikat, ők is átmennek a Jordánon harcolni. Nem hagyják cserben a többieket. Mózes a szívükre helyezte, hogy ha nem tartják meg ígéretüket, Isten ellen vétkeznek, és az Úr büntetése lesz rajtuk. Isten gyermekei felelősek egymásért. Mind egy testnek vagyunk a tagjai, ezért nem lehetünk önzőek, nem gondolhatunk csak magunkra, hanem oda kell figyelnünk a másikra is. Ha többet nem tehetünk, hordozzuk imádságban azokat, akiknek nehéz a helyzetük. De segítsük azokat is, és imádkozzunk értük, akik a bűnnel harcolnak. Mert nemcsak külső ellenséggel kell Isten népének szembenéznie, hanem belsővel is. Hiszen a gonosz legtöbbször saját szívünkön belül támad. Belülről susogja a lényünkbe ötleteit, de utasítsuk el, mert lehet neki ellent mondani.
A zsidókhoz írott levél továbbra is a pusztai vándorlás népére tekint vissza, és életüket példaként állítja olvasói elé (Zsid 4,1-11). Rámutat, hogy a nyugodalomba való bemenetel ezután következik be, ezért vigyázzunk, nehogy lemaradjon valaki erről. Tehát nem elég az elindulás, hanem célba is kell érni. Végig kell járni a keskeny utat, ami életre vezet. Az ördög mindent megtesz azért, hogy ne érjünk célba, hanem visszaforduljunk Egyiptomba, vagyis a világba.
A szentíró rámutat, hogy a pusztában vándorlók közül sem jutott be mindenki az ígéret földjére, mert zúgolódtak Isten ellen. Miért történt mindez? Azért, mert bár nekik is hirdették a jó hírt, miszerint a vándorlást a nyugalom helye követi, nem mindenki fogadta hittel. A hirdetett Igét nem hittel fogadták, nem bíztak Istenben.
Igénk rámutat, nem elég olvasni és hallgatni az Igét, hanem hittel is kell fogadni. Mert csak a hittel fogadott Igének lesz eredménye életünkben. Hogyan fogadom az Úr szavát? Hiszem-e, hogy amit mond, azt Ő meg is cselekszi? Bízom-e Benne betegágyon, munkára várva? Mi már tudjuk, hogy az Úr Jézusra lehet támaszkodni, Aki Benne bízik, annak hite kősziklán alapszik. Mert Benne Isten korlátlan hatalma érkezett el világunkba, Ő Isten országa áldását, az ország gazdagságát tárta fel előttünk.
A szombati nyugalomba való bemenetel Jézus Krisztusban teljesedik be. Általa léphetünk be az igazi nyugodalomba. Az Ő kegyelme megnyitja a megtérők előtt Isten országát, és aki hisz Őbenne, annak örök élete van. Krisztusban Isten még egy napot, még egy lehetőséget ad a számunkra. Mindig a mai nap a kegyelem napja. Mindig az a nap a nagy lehetőség napja, amikor halljuk az Ő szavát. Vegyük ezért komolyan az Igét. Ne halogassuk a döntést, hanem még ma, amikor a szavát halljuk, induljunk el követni az Urat. Ne halogassuk az engedelmességet, a Neki való szolgálatot. Ne mondjuk, hogy Uram, követlek, ahová csak mégy, de előbb engedd meg... Ne tegyünk semmit az Úr szava és akarata elé, mert a mai nap a miénk. Nem tudjuk, lesz-e azután, lesz-e holnap. Mindig az Ő szava, az Ő akarata a legfontosabb, ne helyezzünk elé semmit. 
Mindez azt is üzeni, hogy mindig az Ő szava, a Vele való csendesség legyen az első. Ne féljünk, ha először az Ige olvasásának és az imádságnak fogunk neki, nem maradunk ki semmiből, nem veszítünk semmit. Tulajdonképpen az nyer, aki időt szán Istenre, aki megbeszéli Vele dolgait. Az igazi veszteség, ha kimaradunk az örök életből, ha úgy járunk, mint a bolond szüzek, hogy amíg dolgaink után sietünk, bezárják előttünk a kaput. Ma még szól az Ige, még ma hív Jézus, még ma nyitva van a kapu, lépjünk hát be rajta az életre.




Siessetek, hamar lejár!  


Kegyelme már régóta vár.
Ma még lehet, ma még szabad,
borulj le a kereszt alatt!

Elszáll a perc, az életed.
Ma még, ha jössz, elérheted.
Ne késs tovább, ne várj tovább,
ma kérd ATYÁD bocsánatát!



Isten áldásával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése