Örökkévaló főpap

S

zívből jövő kiáltással fordul az Úrhoz a zsoltáros (Zsolt 94,1-23). Kiált, mert látja Isten népe között a nyomorúságot, látja, hogy vannak, akik nem Istenre, hanem saját erejükre építenek, akik visszaélnek Isten kegyelmével, türelmével. Ezek az emberek kezükbe kaparintották a hatalmat, és úgy gondolják, mivel eddig sikerültek terveik, ők mindent megtehetnek, őket senki nem állíthatja meg. A szentíró Istent hívja segítségül, nem maga akar ítélkezni, hanem kéri, hogy cselekedjen az Úr. Fáj neki a kizsákmányolás, az elnyomás, az erőszakoskodás, tudja, hogy Isten előtt nincsenek rejtve tetteink.

Nemcsak a zsoltáros korában, hanem ma is tapasztalható ez a fajta gondolkodás és életvezetés. Nem számít semmi és senki, csak a bankszámlán szaporodó pénz. És ennek érdekében mindent megtesznek. Nem törődnek emberek élethelyzetével, ki él jól és ki nyomorog. Nem számít Isten akarata sem. Sőt, vannak olyan területek, ahol az Úr tanítványai nem élhetnek biztonságban. Mi tudunk-e kiáltani az Úrhoz? Hisszük-e, hogy Isten látja az életünket, nincs rejtve semmi előtte, ami a földön történik?

Gondoljuk végig csendességünkben, vajon minket nem kísértett-e meg a gondolat: Isten úgy sem látja, nyugodtan megtehetem. A sátán sugdossa a szívünkbe ezt, de ne engedjünk neki. Merjük megvallani, hogy Isten, Aki megalkotta az embert, hogyne látná, ami történik, és hogyne hallaná, amit beszélünk. Legyen mindenkor a szemünk előtt, hogy Isten számon kéri tetteinket, és meg is fenyít, amikor szükséges. Nevelői eszköztárában, mai modern korunk nemtetszése ellenére, jelen van a fenyítés. Jelen van, mert szükségünk van rá. Hiszen gyakran nem értjük akaratát addig, amíg nem szól keményebben. Isten ma is fenyít, megítéli a népeket és az egyéneket. Azonban mi nem akarjuk az Ő ítéletének látni a körülöttünk zajló eseményeket. Mindent elhessegetünk magunktól, és nem akarjuk meglátni egy-egy komoly földrengésben, viharban vagy tragikus eseményben az Úr jelzését. Isten ezek által keres bennünket és hív bűnbánatra. Sajnos, az igehirdetést már sok helyen és sokan nem hallják, de talán a keményebb szó ráébreszt arra minket, hogy nem jó úton haladunk. Azonban ne várjuk meg a fenyítést, hanem már most vigyük az Úr elé életünket, tegyük az Ige világosságába, és ha eltértünk akaratától, kérjük bocsánatát és térjünk vissza a helyes útra.

A zsoltáros hálás szívvel köszöni meg az Úr fenyítését. Boldognak mondja azt, akit Isten megfenyít. Miért? Mert ez is azt jelenti, hogy Isten számára fontos az életünk, törődik velünk és nem nézi közömbösen, hogy rossz irányba tartunk. Isten számára nem mindegy, hová jutunk, életre vagy halálra. Azért adta oda Jézust a kereszten, mert mindenkit meg akar menteni, Ő mindenkit örök életre hívogat.

Isten nemcsak megfenyít, hanem, ha komolyan vesszük intését és visszatérünk Hozzá, vállalja, hogy megtanít törvényére, vagyis a jó útra, a szent életre. Nem taszítja el népét az Úr, nagyszerű bizonyságtétel ez, amely személyes megtapasztalásból fakad. Egyrészt Izráel történetéből, másrészt a zsoltáros saját életéből, mert mindkettőben látja Isten kegyelmét. A Szentírás arról tesz bizonyságot, hogy nem taszítja el népét az Úr. Ha mégis úgy érezzük, távol van tőlünk Isten, az a mi felelősségünk. Jézus eljövetele erősíti szívünkben a bizalmat, hiszen általa utánunk nyúl az Úr, ha elbuktunk is, felemel, ha messze kóboroltunk, utánunk jön, nyakába vesz és hazavisz.

A szentíró megvallja, ha az Úr nem segített volna rajta, már nem élne. Meglátjuk-e az Úr munkáját életünkben? Kimondjuk-e hálás szívvel: Uram, ha nem segítettél volna rajtam betegségem, csődhelyzeteim idején, már nem élnék. Uram, Neked köszönhetem, hogy még élek. És Neked köszönhetem, hogy átéltem a kegyelmet, megismerhettem megváltó Uramat, Jézust.

Talán ma is úgy gondolod, roskadozik a lábad a sok teher alatt, vagy talán már oda jutottál, hogy ki is csúszott alólad a talaj, de ne add fel! Fordulj bizalommal az Úrhoz, hívd Őt segítségül, mert Ő számodra is kőszikla, állj rá bizalommal, és oltalmat találsz!

Sok mindent hallottunk már a levelünk szerzőjétől, ezért jó most átgondolni, mi is a lényeg (Zsid 8,1-5). Mert az a fontos, hogy a lényeg bennünk maradjon. Ez pedig nem más, mint Jézus. Rajta van a hangsúly, mégpedig azon, hogy Ő az Istentől nekünk adott örök főpap. Tehát a lényeg: Jézus a főpap, Ő a hídkészítő, vagyis csakis Általa ismerhetjük meg igazán Istent. Az Általa készített hídon juthatunk el az Atyához. Ez a híd pedig a kereszt. Az Ő keresztje köti össze a két világot. Nincs más híd, nem vezet más út az életre, csak ez. Ez az út pedig keskeny, mert a bűneink nem mennek át rajta. Megtérés, vagyis új emberré válás nélkül nem mehetünk be az életre. A keskeny út kapuja szoros, tehát csak bűnbánat és komoly életváltozás által léphetünk be rajta. Itt nem úgy működnek a dolgok, mint a világban, ahol megváltoztatjuk a cégtáblát, egyébként pedig minden marad a régiben.

Jézus örökkévaló főpap, mert meghalt ugyan, de feltámadt és él. Immár a mennyei szentélyben végzi értünk közbenjáró szolgálatát. Jézus él, ezért fordulhatunk Hozzá bizalommal. Jézus az igazi sátorban végzi a szolgálatot. Minden, ami itt van, képmás. Milyen nagy hangsúlyt fektetünk épületeinkre, holott az igazi szentély a mennyben van. Itt a földön minden csak eszköz, segítség abban, hogy minél jobban megismerhessük az Urat, és minél jobban és hitelesebben szolgálhassuk Őt. A hangsúly a hiteles életen van. Vajon hiteles-e életünk embertársaink előtt? Hitelesek vagyunk-e, amikor mi féltjük az életünket, pedig Urunk nem mentette magát, hanem vállalta értünk a halált. Hitelesek vagyunk-e, amikor fegyverekkel akarjuk megvédeni hitünket? A krisztusi élet nem fél az üldözések idején, meri vállalni Megváltóját, sőt boldog, hogy üldözik és gyalázzák, mert tudja, hogy övé a mennyek országa. Uram, bocsásd meg, amikor bennem is a félelem és a menekülés van jelen az örömteli helytállás helyett. Kérlek, tégy késszé neved vállalására.

Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed

1. Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed, Mondd a világnak: hajnalod közel! Mert nem hagy az, ki népeket teremtett, Senkit sem éjben, bűnben veszni el. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

2. Lásd: millióknak lelke megkötözve, Rabláncként hordoz sötét bűnöket; Nincs kitől hallja: Megváltónk keresztje Mily gazdag élet kútja lett neked. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a szabadító elközelgetett!

3. Mondd minden népnek: elveszett juháért Mit tett a Pásztor - csuda szerelem - Földig hajolt a kárhozott világért S meghalt alant, hogy élhess odafenn. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

4. Küldj fiaidból, akik nemhiába Élvezik kincsed: Hirdessék szavad; Öntsd lelked értük győzelmes imába: Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

5. Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled, Felfedi titkát minden szív előtt. Egy lélekért se érjen vádja téged, Hogy temiattad nem látta meg Őt. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

Isten áldásával.