Krisztusban

I

zráel népe megérkezett a Cin-pusztához, ott hal meg Mirjám, és eltemetik (4Móz 20,1-29). A lázadás következményével kell szembenéznie, mert az Isten elleni lázadás, az akaratával való szembefordulás mindig pusztulást és halált eredményez. Szomorú látni, hogy Isten választott népének szívébe is befurakodott az elégedetlenség és a zúgolódás. Mi van a szívünkben? Megelégedettség, öröm, vagy zúgolódás és elégedetlenség? Jó szembenézni a bennünk zajló folyamatokkal, a lényünk mélyén meghúzódó indulatokkal. Mert ha nem látjuk, mi van bennünk, és nem számolunk le az Úr elleni lázadással, ha nem feszítjük Krisztussal keresztre az óembert, mindig problémáink lesznek. Tele leszünk csalódással, amint Izráel is tele volt.

Nem tanultak Isten ítéletéből, sem Mirjám halálából, ismét perlekedni kezdtek Mózessel és Áronnal. Még mindig nincs bizalom szívükben az Úr felé. Lázadnak Isten ellen, mindenért Őt okolják, rossz helyre hozta őket az Úr - mondják. Pedig nem ez a végállomás, hanem az ígéret földje. A megnyúlt utazási időt pedig bűneiknek, engedetlenségüknek köszönhetik. Mi is hányszor úgy gondoljuk egy nehezebb helyzet megoldása után, hogy nem lesz több gond és probléma. Pedig a vándorlás azt jelenti, mindig jönnek újabb gondok. A megélhetés, a munka, az anyagiak mindig problémát jelentenek, mindig meg kell oldani ezeket a kérdéseket a hívőknek is, de nem mindegy, hogyan nézünk velük szembe. Lehet hittel, az Úrra tekintve, bízva abban, hogy Ő ígéreteit betartja és népéről minden helyzetben gondoskodik. Ne engedjük, hogy a megélhetés gondjai megfojtsák az Igét.

Mózes és Áron a mostani problémát, a vízkérdést is az Úr elé vitték. Milyen nagyszerű, hogy mindent oda tudnak vinni Isten elé, mindent megbeszélnek Vele, és mindenben az Ő segítségét kérik. Az Úr válaszol, a sziklából kell vizet fakasztani. Vagyis úgy kell a nép elé állni, hogy meglássák, Isten a pusztában, a sziklás terepen is tud vizet adni. Az Úr őket is belevonja ebbe a feladatba, de úgy kell hozzáfogni, hogy egyértelmű legyen: Isten cselekedett.

Mózes itt tévedett, a nép állandó elégedetlensége és zúgolódása megviselte idegeit, és így haraggal állt eléjük, úgy szólt a néphez és úgy ütött a sziklára, hogy a nép számára ebből az jött le, hogy Mózes adja a vizet. Amikor Jézus megsokasította a kenyeret és a halat, a tanítványok kezébe adta, és ők osztották szét a sokaságnak. Azonban mindenki előtt világos volt, hogy nem a tanítványok, hanem Jézus szaporította meg az élelmet. Az ellátást, a gondoskodást egyedül Jézusnak köszönhetik. Mózes és Áron az Úr dicsőségéről önmagára vonta a nép figyelmét, ezért nem mehetnek be ők sem az ígéret földjére. Az Úr megmutatja dicsőségét, szentségét, és ezt ember nem kisebbítheti meg.

Mózes Edómhoz küld követeket, engedélyt kér az országukon való áthaladásra, ám az edomiták nem adják azt meg. Testvérnépek, mégis ellenségeskednek, régi viszály fölött nem tudnak napirendre térni. Miért? Mert csakis az Úrban oldhatók meg a problémák, Tőle nyerhetünk bűnbocsánatot, és akkor mi is képesek leszünk megbocsátani. Isten életünkben való jelenléte nélkül képtelenek vagyunk egymást megérteni és segíteni. Isten szívünkben való munkája nélkül semmit sem változunk.  Évezredek telhetnek el, fejlődhet a tudomány, de ha belül, a lényünk mélyén nem változunk meg, nem lesz változás.

Eljött Áron halálának is az ideje, ő sem mehet be az országba, szolgálatát, főpapi tisztét fia, Eleázár veszi át. Ebből megláthatjuk, hogy itt időnk lejár, nincs kivétel, de az élet megy tovább, a szolgálat folytatódik. Lesz, aki átveszi és viszi tovább. Ne féljünk, nem áll meg az élet utánunk sem. Isten ad olyan személyeket, akik hűséggel viszik tovább az Ő ügyét, építik Isten országát.

Az Újszövetségből továbbra is páli levelet olvasunk, de már a filippibeliekhez írottat (Fil 1,1-30). Filippi Európában található, itt ért először európai földre az evangélium. Pál apostol szívében érkezett meg, és néhány embernél befogadásra talált. Az Úr megnyitotta Lídia és még néhány személy szívét, és ők befogadták az Urat. Innentől kezdve elindult a gyülekezet élete. A közösség növekedni kezdett, tagja lett a börtönőr és a jövendőmondás nyomorúságából megszabadult kislány. Az Úr hatalmasan munkálkodott közöttük, megmutatta erejét és életeket formáló hatalmát.

Pál fogságból írja ezt a levelét is, de nem szomorúság sugárzik belőle, hanem az öröm. Ebben az iratban fordul elő a legtöbbször az öröm kifejezés. Mert Pál nem a börtönre, a szenvedésre tekint, hanem az Úrra. Valóban igaz, hogy akik Őreá tekintenek, felvidulnak. Tekintsünk mi is Rá, ne arra figyeljünk, ami körülvesz, hanem az Úrra, mert az öröm Belőle fakad.

Pál hálás ezért a közösségért Istennek, van-e hála a mi szívünkben közösségeinkért? Tudunk-e örülni a testvéreknek? A filippiek aggódtak az apostolért és a misszióért. Úgy gondolták, Pál fogságával kárt szenved az evangélium ügye. Pál rámutat, hogy nem történt kár, mert ő a börtönben is Jézus Krisztus tanítványa. Az evangélium ott is terjed. Élete és szolgálata ott is hatással van. Bár mi is így állnánk hozzá Isten országhoz, hogy bárhol legyünk is, tanítványok vagyunk. Ahol megfordulunk, hatást fejtünk ki, mert azért küld az Úr különféle helyzetekbe, hogy az ott élők általunk találkozzanak a kegyelemmel.

Csodálatos bizonyságtételt mond Pál, számára Krisztus az élet, vagyis Ő a minden. Jézus tölti be lényét, csak Neki él, Őreá figyel, és így akarata a leglényegesebb. Mi az élet nekem? Mi jelenti az életet? Krisztus vagy valami más? Mennyi embernek a munka, a szórakozás, a különféle szenvedélyek jelentik az életet. De ezekre rámegy az életünk. Krisztusban viszont életet nyerünk, mégpedig örök életet, így már a halál is nyereséggé válik, hiszen Vele lehetünk. Aki Krisztusban van, az halála után is Azzal él, Akinek a földön szentelte életét.

Krisztusom, kívüled

Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom, Ily beteg voltomban nincs kitől gyógyulnom. Nincs ily fekélyemből ki által tisztulnom, Veszélyes vermemből és felszabadulnom.
2. Gyújtsd meg szövétnekét áldott szent igédnek És bennem virraszd fel napját kegyelmednek; Igaz utat mutass nékem, szegényednek, Járhassak kedvére te szent Felségednek.
3. Várlak, Uram, azért reménykedő szívvel, Miként a vigyázó virradást vár éjjel; Hozd fel szép napodat nékem is jó reggel, Hogy szolgálhassalak serényebb elmével.
4. Dicsértessél. Atya Isten, magasságban, Mi Urunk Krisztussal mind egy méltóságban, És a Szentlélekkel mind egy hatalomban: Háromság egy Isten, áldj meg dolgainkban.

Isten áldásával.